Oldalak

2014. április 23., szerda

Putyin bejelentette az egységes kulturális tér létrehozását

Vlagyimir Putyin orosz államfő ma bejelentette az állam új kultúrpolitikai irányelveinek lefektetését és kihirdette az egységes kulturális tér létrehozását Oroszországban. A Vlagyimir Tolsztoj kulturális tanácsadóval folytatott megbeszéléseket követően Putyin bejelentette, hogy az egységes kultúra a nép egységesítésének lényege, - és ebben a tekintetben nem az számít, mi van írva a személyigazolványokba, hanem a közös identitás, a közös értékrend és erkölcsiség. Ami igazán fontos, hogy az ember miként határozza meg önmagát, és ebből a szempontból elsődleges a környezet, amiben felnőtt, valamint, hogy mik voltak ennek a környezetnek az elsődleges vezérelvei. Az államfő szerint emiatt fontos az egységes kulturális tér kialakítása, hogy az orosz társadalmon többé ne lehessen úrrá a megosztottság.
Az egységes kulturális tér létrehozására meghirdetett program keretében az állam fokozottan támogatni fogja az orosz hagyományok megőrzését, ennek elsődleges eszköze pedig a kulturális események állami szervezése. Putyin elmondása szerint a jelenlegi, különösen bonyolult külpolitikai közegben egyre nagyobb szükség van a társadalmon belüli kulturális különbözőségek megszüntetésére, mert a kultúrának a nép életében egységesítő és egyesítő szerepet kell betöltenie.
A kulturális tanácsadó szerint nem fogják megengedni az orosz társadalmon belül a tradicionális értékekkel ellentétes kultúrák megszilárdulását, mert ez különösen veszélyes lenne a jelenlegi külpolitikai helyzetben. Tolsztoj elmondása szerint természetes, ha a tehetségek, az egyéniségek eltérő véleményen vannak egy-egy dolog kapcsán, de meg kell szabni azokat a kulturális korlátokat, melyeket átlépni nem lehet, különösen az erkölcsiség terén.
A kulturális tanácsadó szerint az ennek alapjait lefektető dokumentumot Vlagyimir Putyin utóbbi két évben mondott beszédei alapján fogják összeállítani, ami komoly üzenet nem csak az orosz társadalom, hanem a nyugati világ számára is, ahol továbbra is nagyra értékelik az orosz társadalom hagyománytiszteletét. A dokumentum alaptézise kimondja, hogy Oroszország nem Európa és nem Ázsia, hanem ősi és független civilizáció, melynek saját tradícióit kell megőriznie.

http://www.hidfo.net/2014/04/23/putyin-bejelentette-az-egyseges-kulturalis-ter-letrehozasat

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése