2008. április 30., szerda

„Gyenge államban nincs szabadság”

Francis Fukuyama a kínai elnyomásról
The Los Angeles Times
Nyugaton sokan azt hiszik, hogy a pekingi pártvezetés a nép legfőbb ellensége. Francis Fukuyama amerikai filozófus, a Történelem vége és az utolsó ember című filozófiai bestseller szerzőjének a The Los Angeles Timesban megjelent írása szerint a helyi vezetők jelentik az igazi problémát, akikkel szemben a gyenge központi hatalom képtelen fellépni.
A kínai gazdasági csoda alapjait 1978-ban fektették le, amikor az ország Mao halála után meghirdette a nyitás politikáját. Ennek köszönhetően az ország mára a globális kapitalizmus motorjává vált. A gazdasági fejlődés gyümölcseiből a munkások nem sokat látnak.
„Sokan gondolják, hogy Kínában az elnyomás oka az, hogy a kínai kommunista diktatúrában az állam nem ismeri el az állampolgári jogokat. Tibettel és a Falun Kung vallási mozgalommal kapcsolatban talán még helytálló ez a megközelítés. De Kína igazi problémája mégis csak az, hogy a központi állam bizonyos szempontból gyenge ahhoz, hogy megvédje állampolgárait" - írja az amerikai filozófus a Los Angeles-i lap véleményrovatában.
A kínaiak hétköznapi problémáiért nem a pekingi vezetés a felelős. A parasztok földjeinek kisajátítása, a gyárak embertelen munkakörülményei, az emberek egészségét veszélyeztető mértékű környezetszennyezés nem a központi hatalom, hanem a helyi vezetők számlájára írható. Bár a jogsértések és a rossz életfeltételek miatt kirobbanó évente több ezer tüntetéssel szemben az állami hatóságok lépnek fel, a problémák gyökere nem Pekingben található.
Fukuyama arra emlékeztet, hogy a gazdasági csoda titka a helyi önkormányzatok által működtetett települési vállalkozások engedélyezése volt. A helyi vezetés irányítása alatt működő társulások rendkívüli hatékonysága nem kis részben annak volt köszönhető, hogy a helyi vezetők teljhatalommal rendelkeztek, „összejátszottak a magánkézben lévő cégekkel, és az angliai ipari forradalom korát idéző sátáni munkakörülményeket teremtettek".
A pártvezetők maguk is a feltörekvő gazdasági elit részévé válnak, miközben a kilencszázmilliós falusi népesség lényegében kimarad a gazdasági fejlődésből, és közben ki van szolgáltatva a helyi vezetők önkényének. Mert az irányítás egyre inkább decentralizálódik, és a növekvő hatáskörű helyi vezetők fölötti ellenőrzés igen esetleges. A központi kormányzat még ha akarná sem tudná letörni a hatalmukkal visszaélő helyi hatalmasságokat. A gazdasági növekedés kulcsa ugyanis elsősorban az önkormányzatok és a velük összefonódott vállalkozók kezében van. Nélkülük nincsenek új munkahelyek és nincs állami bevétel sem.
Fukuyama szerint a decentralizáció nyugati hívei gyakran szem elől tévesztik, hogy bár az önkormányzatok erősítése ugyan segíthet ellensúlyozni a központi állam hatalmát, de a helyi vezetés megerősödése is veszélyeket rejt magában. „Miközben a kormányzást közelebb akarjuk vinni a néphez, gyakran figyelmen kívül hagyjuk, hogy a helyi oligarchiák legalább olyan elnyomóvá válhatnak, mint a központi hatalom."
A francia forradalom előestéjén a francia népet nem az udvar, hanem a helyi, az állami feladatokat ellátó, egyebek között a bíróságokat felügyelő arisztokrácia sanyargatta. A rendi Lengyelországban és Magyarországon hasonló volt a helyzet: a központi állam gyengesége miatt szenvedtek a parasztok a helyi kiskirályoktól.
A szabadság az angolszász világban kezdett virágozni, ahol a helyi és az erős központi hatalom egyensúlyba került. Az angol monarchiában, ahol egységes jogrendszert hoztak létre, és ahol a korona kellőképpen erős volt ahhoz, hogy a helyi arisztokratákkal szemben felléphetett. Az amerikai föderációban is az erős központi kormányzat a szabadság záloga - utal Fukuyama az 1957-es Little Rock-i esetre: amikor az arkansasi kormányzó megtiltotta, hogy a fekete diákok a korábban a fehéreknek fenntartott iskolákat látogassák, a Nemzeti Gárda fegyveresei biztosították a jogok érvényesülését.
Fukuyama nem bocsátkozik jóslatokba, de annyit azért óvatosan megjegyez, hogy Kínában talán majd a környezetszennyező gyárak elleni tiltakozás indíthatja el a demokratikus fordulatot. Ehhez viszont mindenekelőtt az szükséges, hogy az erős központi kormányzat rákényszerítse a helyi vezetőket és vállalkozókat a szabályok betartására.
http://www.latimes.com/news/opinion/la-oe-fukuyama29apr29,0,5914495.story

2008. április 28., hétfő

Régi válságok – új konfrontációk

Joschka Fischer a Közel-Keletről
Die Zeit
A világ konfliktusokkal leginkább terhes régiója hagyományosan a Közel-Kelet. A térség erőviszonyai azonban változóban vannak, nem utolsósorban az iraki háború és Irán erősödése következményeként. Erről fejtette ki nézeteit a Die Zeit hasábjain Joschka Fischer volt német külügyminiszter.
Az Arab-félsziget kivételével a közel-keleti térség politikája - Jemen és Libanon kivételével - a forradalmi arab nacionalizmus befolyása alatt állt, a hatalmat nacionalista katonai kormányzatok tartották a kezükben. A térség konfliktusainak gyújtópontjában hosszú időn át a palesztin-izraeli válság állt. Mára jelentős változások történtek: „régi" és „új", statikus és dinamikus közel-keleti országokról szokás beszélni. Ami változatlan, az a konfliktusok nagy száma, súlyossága és részben kiszámíthatatlansága.
A fő válsággócok Irak, Izrael, Palesztina és Libanon, ám az iraki háború nyomán a hatalmi politika gravitációs centruma eltolódni látszik a palesztin-izraeli konfliktustól a Perzsa-öböl térségére. Egyre élesebben rajzolódnak ki az Irán, Szaúd-Arábia és az USA közti konfrontáció körvonalai, mögöttük a regionális hegemónia megszerzésére irányuló törekvésekkel.
Az Egyesült Államok Irak ellen indított hadműveletei szétverték a korábbi státus quót anélkül, hogy bármilyen alternatívát kínálnának, s ennek következtében négy stratégiailag is igen jelenetős változás indult meg a térségben.
Először: Irán hegemóniára törekszik a térségben.
Másodszor: a demokratizálásra irányuló törekvések nyomán a síita többség erősödött meg, tovább erősítve az ugyancsak síita Irán pozícióit. Mellesleg az amerikai beavatkozás nyomán aktuálpolitikai kérdésekben fellángolt a síiták és szunniták sok évszázados ellenségeskedése.
Harmadszor: Szaúd-Arábia Irán felemelkedésében egzisztenciális fenyegetést lát, hiszen az Arab-félsziget észak-keleti részét túlnyomórészt síiták lakják, akik 1932, Szaúd-Arábia létrejötte előtt az iraki Bászra és Kerbala követői voltak.
Negyedszer: amennyiben Irán valóban atomfegyver birtokába jut, a közel-keleti erőviszonyok alapvetően átrendeződnének. Végső soron a hegemónia megtartásáért vívott harc az egész térség központi konfliktusává nőheti ki magát. Ebben Irán célja, hogy regionális, sőt talán globális iszlám erőközponttá nője ki magát.
Irak problémája, hogy sikerül-e megtartani területi egységét az etnikai-vallási (kurd-arab és szunnita-síita) konfrontáció közepette. Irak széthullása alighanem még ellenőrizhetetlenebb viszonyokat teremtene, megkezdődne a régió „balkanizálódása". A közel-keleti térség határai ugyanis jórészt az első világháború után alakultak ki, az egész régiónak alapvetően új dimenziót adott a hatalmas kőolaj- és földgázkincs. A „balkanizálódás" jelen esetben a határok átrajzolását is jelentené, ami az államiság további eróziója mellett a nem-állami szereplők megerősödését vonná maga után. E tényezők sorába tartoznak a terrorszervezetek, élükön az al-Kaida. Már most kibontakozóban van a közel-keleti térségben egy összeesküvés-elmélet, miszerint az amerikai konzervatív erők és Izrael célja az arab országok felszabdalása, amihez Irak esetében nagyhatalmi arrogancia és nagy fokú inkompetencia is társul. Mindazonáltal egy ilyen jelegű folyamat nem Izrael, hanem Irán befolyását erősítené döntő mértékben.
A közel-keleti változások történelmi gyökerűek. A hagyományos arab nacionalizmusra támaszkodó rezsimek nem tudják megoldani a sürgető gazdasági, politikai és kulturális modernizálás kérdéseit. Az arab nacionalizmus helyét felváltja a politikai iszlám. Ennek eklatáns példája hogy a Gáza övezetben a nacionalista Fatah mozgalmat már teljesen kiszorította az iszlamista Hamász.
A tendenciát erősítik az USA iraki intervenciójának következményei: a demokrácia exportálására tett kísérlet látványos kudarca objektíve a politikai iszlámot erősíti, mely belátható időn belül a Közel-Kelet meghatározó ereje lehet.
Ezzel párhuzamosan a Perzsa-öböl melletti államokban gazdasági modernizálás kezdődött, az arab világ jelentős részei folyamatosan integrálódnak a globalizálódó világrendszerbe.
Mindebből a részben egymásnak is ellentmondó folyamatokból - Joschka Fischer elemzése szerint - három kérdés adódik. Melyik folyamat lesz a gyorsabb, a gazdasági modernizáció avagy a politikai iszlamizálódás és radikalizálódás? Sikerül-e Törökországban összekapcsolni a politikai iszlamizálódást a gazdasági-társadalmi modernizálással, demokratizálással? Végül Az iráni hegemóniatörekvések katonai konfrontációhoz vezetnek, vagy megoldhatók békés politikai eszközökkel?
A közel-keleti változások dinamikája kedvezhet a konfliktusok korlátozására, békés megoldására törekvő tendenciáknak, de oka lehet számos jelenlegi konfliktus eszkalálódásának is, és akkor a Közel-Kelet a mainál is sokkal veszélyesebb régióvá válhat.
A kérdéskör fontosságát jelzi, hogy április elején Rijádban amerikai, szaúdi és európai szakértők részvételével nemzetközi eszmecserét rendeztek erről a problémáról. A tulajdonképpeni nagy kérdés már nem az, hogy Amerika megnyerheti-e az iraki háborút. Régen elvesztette ugyanis, s ebben a tanácskozás résztvevői egyet is értettek. Szaúdi szemszögből és a Perzsa-öböl menti többi állam szempontjából a legfontosabb, hogy a perzsa állam  a nyertese lehet-e a „Tigris és az Eufrátesz mentén indított amerikai neokonzervatív kísérletnek". Ha igen, ez  döntően befolyásolja a szaúdi királyság sorsát.
A szaúdi félelmek nem alaptalanok, egy iráni hegemónia a térségben alapvetően változtatná meg a hatalmi egyensúlyt, magában hordozva egy átfogó konfrontáció veszélyét is. Szaúd-Arábia jelenleg a térség de facto arab-szunnita vezető hatalma, de e pozíciójának megtartásához mindig is szüksége volt az amerikai védernyőre. Az olajárak emelkedése csak erősíti Rijád pozícióját.
Joschka Fischer az erőviszonyok alakulásával kapcsolatban két pontot emel ki. Az első Irán fenyegető hegemóniára törekvése a Perzsa-öböl térségben, amit csak erősít, hogy az USA előbb vagy utóbb ki fog vonulni Irakból. Ez az a pont egyébként, ahol feltűnően egybeesnek Izrael és Szaúd-Arábia érdekei, csakhogy a palesztin-izraeli konfliktus folyamatos jelenléte és megoldhatatlansága eleve lehetetlenné tesz egy izraeli-szaúdi közös fellépést Iránnal szemben. A Nyugat és Irán konfliktusának békés megoldása csakis akkor képzelhető el, ha az USA és Európa valamilyen formában tudomásul veszi az iráni hegemóniát a Perzsa-öböl térségében, ami viszont Szaúd Arábia számára elfogadhatatlan.
A második, hogy a szaúdi nézetek az iraki háború jelenlegi állásával összefüggésben meredeken eltérnek az amerikaiakétól. Egyetlen ponton, az erőszak mérséklődésének okait tekintve van egyetértés köztük, jelesül abban, hogy ennek hátterében az ún. „Sunni Awakening", a „szunniták ébredése" áll, melynek hatására a szunnita ellenállás elszakadt az al-Kaidától és az amerikai haderő oldalára állt.
A Maliki miniszterelnök vezette iraki kormány, illetve az őt támogató síita parlamenti párt, a Legfelső Iszlám Tanács (SICRI) és a többi kisebb síita párt megítélésében azonban összeegyeztethetetlenek a különbségek a szaúdi ás az amerikai álláspont között.
A bagdadi kormány és a SICRI vezette pártszövetség szaúdi szemszögből teljes egészében Teherántól függ, tevékenysége Irán erősítését szolgálja, Irán közvetlen érdeke pedig Irak gyengítése minimalizálandó egy esetleges újabb iraki támadás valószínűségét, és tartósan növelendő a perzsa befolyást Irakban. Ezt a tendenciát erősítik az Irak további belső felosztására irányuló lépések, például a tartományok összevonásáról és az olajból származó pénzek felosztásáról szóló legújabb törvények.
Szaúd-Arábia nem hajlandó elfogadni a pillanatnyi iraki status quót, mivel az az iráni hegemóniatörekvéseket erősíti. Az USA politikája - véleménye szerint - rövidlátó módon és a mielőbbi sikerek reményében kész akár a hosszú távú iráni törekvések támogatására is.

http://www.zeit.de/online/2008/18/fischer-montagskolumne

2008. április 5., szombat

A nyolc bűnforrástól a lélek nyugalmáig (Johannes Cassianus)

Magány, csend, belső béke.
Áldalak téged, Atyám, mennynek és földnek Ura, mert kinyilatkoztattad szeretetedet Fiadban, Jézus Krisztusban, a Szentlélek által mindannyiunknak. Áldalak téged, Atyám, hogy tovább vezetsz minket az úton, aki maga Jézus Krisztus. Ámen.
* * *
Amikor Jézus az utolsó vacsorán értünk imádkozik, ezt mondja: ,,Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egyek ok is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem.” (Jn 17,21) A keresztény ima forrása: ,,Te bennem, én benned.” Ez a mély egység, ami az Atya és a Fiú között van, Jézus imájának is a forrása, eredete és kiteljesedése. Ebből az egységből fakad a gyermeki bizalom, ráhagyatkozás és teljes odaadottság.
,,Te bennem, én benned.” Lehetséges-e ez számunkra? Amióta Jézus Krisztus valóságosan ember lett, magára vette a mi emberi természetünket, szívünkbe árasztotta a Szentlelket, azóta ez a mély egység számunkra is valóság lett. Ebből fakad a bizalom, a ráhagyatkozás imája. Isten nem távoli, aki valahol nagyon messze van, és úgy tűnik, nem is hallja a kéréseinket, nem is törődik velünk, vagy csak nagyon ritkán, ünnepi alkalmakkor figyel ránk.
A távolságot, amiről az ember úgy gondolja, hogy létezik, Isten megszüntette. A Szentlélek által jelen van bennünk, és létünket az ô létével egyesítette. Ennek megtapasztalásához nem kell semmiféle misztikus élmény, semmiféle mély megrendültség, ehhez egyszerűen hit kell. Hinnünk kell mindazt, amit a kinyilatkoztatásban már megismertünk. Isten szívünkbe árasztotta szeretetének a Szentlelkét, elpecsételt minket. Őáltala olyan mély közösség van köztünk és a mennyei Atya között, ami a világ számára teljesen ismeretlen. Ezt az egységet Isten hozta létre.
Ha ebből ered az imádságod, akkor forradalmian megváltozik minden. Ha nem a tapasztalatból, a körülményekből indulsz ki (jól érzem-e magam vagy rosszul, milyen idő van, milyen az Egyház, milyen a világ, az emberek), hanem a hitedből és abból az ajándékból, amit kaptál, akkor meg fog változni az imaéleted. Át fog alakulni az imádságod.
Mondhatnám azt is, hogy imaéletünk titka az önazonosságunk újrafelfedezése. Korunk az emberi élet értelmét abban határozza meg, amit elért, amit fel tud mutatni, amit termelt, a sikereiben, az eredményeiben, abban, amit birtokol. Ezzel mélységesen megalázza, megfosztja méltóságától az embert, mert ha máskor nem, az öregségében mindegyikünk megtapasztalja a kudarcot, az eredménytelenséget, a terméketlenséget. Akkor úgy tűnik, hogy vége mindennek, értelmetlen az életünk.
Számunkra az önazonosság viszont nem az, amit elértünk, nem az, amit birtoklunk, nem a diplománk, nem a sikereink, nem az anyagi biztonságunk, nem a kapcsolataink, hanem az, amit ajándékba kaptunk. A Szentírás szerint: az Atya gyermeke, Isten képmása, a Szentlélek szentélye, megváltott és Jézus Testének a tagja vagyok. Akkor is, ha egészséges vagyok, akkor is ha beteg. Akkor is, ha viruló ifjúságban vagy pedig betegségben, öregségben kell élnem. A Szentlélek szentélye, az Atya gyermeke, Krisztus Testének vagyok a tagja. Ez az önazonosságom.
Ezt nem érdemelte ki senki, ez Isten ingyenes ajándéka számunkra. Mindannyian a Szentháromság templomai vagyunk. Ott él a szívünkben. Elszakíthatatlan, megszüntethetetlen mély egység van Isten és köztünk.
Ha ebből indulsz ki, amikor imádkozni akarsz, akkor másképp fogod megszólítani az Istent, másképpen fogod ünnepelni a jelenlétét, és megváltozik az önmagadról alkotott képed is. Visszanyerheted azt a gyönyörű méltóságot, amit Isten a teremtésben adott neked, azt a szépséget, ami utolérhetetlen, mert Isten képmása vagy. Visszakaphatod az igazi embervoltodat. Csak ezután következik mindaz, amit elértél, amit termelsz, a kapcsolataid, mindaz, amit biztonságként éltél meg.
Ha nem ebben éled meg az önazonosságodat, mindig elszorítja szívedet a félelem, a szorongás. Ennek következtében túlpörgeted magadat, hogy bizonyítsd, te tényleg vagy valaki, és szétesnek a kapcsolataid. Közben egyre inkább úgy fogod érezni, hogy magányos vagy és elveszett. A másik lehetőség, hogy teljes passzivitásba menekülsz, mert minden értelmetlennek tűnik. Nem érdemes élni, hiszen úgysem sikerül semmi.
Az imádságnak a titka: a hit, ami eleven kapcsolat a benned élő Szentháromsággal. Ezt nem kell létrehoznod, ezt megkaptad ajándékba. Semmit nem kell tenned érte, csak elfogadni. Olyan ajándék, amit a halál sem vesz el tőled. Te akkor is Isten gyermeke maradsz, akkor is Krisztus Testének a tagja maradsz, ha meghaltál. Ez az egész életre és örök életre szóló ajándék. Ha ebből indulsz ki, akkor megérted az ima titkát.
Jézus ezt így fogalmazta meg főpapi imájában: ,,Te bennem, én benned.” Ugyanezt te is elmondhatod önmagadról, mert a Szentlélek által a Szentháromság állandóan jelen van a szívedben. ,,Te bennem, én benned.” Próbáld meg így az imát. Fogalmazd meg saját szavaiddal mindazt, amit mondani akarsz Jézusnak vagy az Atyának! Próbáld meg így elmondani a zsoltárokat! Minden megváltozik.
A gonosz elhitette az emberrel, hogy ez az egység nem létezik, hogy ezt ki kell érdemelni, ezért meg kell dolgoznod, jónak kell lenned. Mert csak a jók kapják meg. Annak ellenére, hogy Jézus Krisztus megtestesült, magára vette a mi emberi természetünket, meghalt és feltámadt, a Szentlélek által a szívünkben van, el tudta hitetni velünk, hogy Isten távol van, szeretete nem ajándék, hanem ki kell érdemelni. Ebből fakad sok-sok lázadásunk és a lélek nyugtalansága. Mert nem benne éljük meg önmagunkat, hanem az eredményeinkben.
Ebben az elmélkedésben a lélek nyugtalanságáról, az ebből fakadó hajszoltságról lesz szó. Arról, hogy Johannes Cassianus tanítása alapján hogyan lehet eljutni a belső békéig.
Johannes Cassianus a 4. században élt. Soha nem avatták szentté, bár a középkorban szentként tisztelték. 360 körül született a mai Franciaország területén. Sok időt töltött Betlehemben és az egyiptomi remeték között. Azok között, akik elhagyták a világot, és kimentek a pusztába, a sivatagba, hogy ott éljék meg az Istennel való mély kapcsolatukat. Tanítómestere Evagrius Ponticus volt. Amikor visszajött Európába, nem jegyzeteket írt arról, hogy miket hallott, hanem negyven év távlatából megfogalmazta az atyák tanítását, mindazt, amit tőlük tanult.
Érdekes, hogy amit a sivatagi atyák tudtak, azt a mai modern tudomány, a pszichológia újra felfedezi. Ok az Istennel való mély egységben tudtak ezekről, és tanították is mindezt.
Johannes Cassianus egyesíti a Keletet és a Nyugatot. Azt a bölcsességet és tudást, ami az atyák lelki életéből benne megfogalmazódott, egységbe foglalta és továbbadta. Tanítása korunkban is aktuális.
Simon Árkád bencés atya a hetvenes években, amikor még tilos volt ilyeneket kiadni, lefordította Cassianus műveit, azzal a hittel, hogy egyszer majd közkincs lesz. A Bencés Kiadó jóvoltából két műve is kapható a könyvesboltokban. Az egyik: A kolostori élet berendezkedése. Ugyanis amikor Cassianus visszajött, akkor Marseille mellett alapított két kolostort, egy férfi- és egy női kolostort. A másik: Az egyiptomi szerzetesek tanítása.
Akinek van ideje, aki szeretne igazán olyan tanítást megismerni, ami hitből fakad, vagyis az Istennel, a Szentháromsággal való mély személyes kapcsolatból, annak gazdag lelki olvasmány lehet. Nemcsak szerzeteseknek szól, hanem nekünk is, akik a világban élünk. Nagy hatással volt kortársaira: Szent Ágostonra, később Szent Benedekre, a bencés regulára, Szent Domonkosra, Loyolai Szent Ignácra, és a későbbi századok Krisztus-követőire is.
Az egyiptomi szerzetesek tanítása című művében beszél a nyolc főbűnről és az ellenük való gyógyszerről. Megdöbbentően józan, amit ezekről a főbűnökről, bűnforrásokról, terhekről vagy mai szóval kényszerekről ír Johannes Cassianus. Mi ez a nyolc teher? Mi ez a nyolc bűnforrás az életünkben?
* Az evés és az ivás kényszere.
* A szexkényszer és a test zabolátlansága.
* A pénzsóvárság, az anyagi bírvágy.
* A düh.
* A rezignáció, a borúlátás, a depresszió.
* Az akédia, a csömör, a közöny, a kedvetlenség, a lanyhaság.
* Az érvényesülési vágy, a dicsvágy.
* A gőg, a nagyképűség.
Ezeknek a kényszereknek Johannes Cassianus szerint az a célja, hogy az embert teljesen tönkretegyék. A zabolátlanság és a mértéktelenség által az Istenben való biztonságát teljesen az esetlegességbe, a bizonytalanba taszítsák. Szerinte ezek ellenszere, ha az ima és erények gyakorlása által a szeretet teljességére jutunk.
Mindezt az egyházatyák, a sivatagi atyák, a szent írók, a szentek írásai Jézus példájára alapozzák. Jézusnál a munka és az ima, a tevékenység és az Atyával való mély kapcsolat egységben volt. Az Atyával való bensőséges kapcsolatából származott minden cselekedete. ,,Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki küldött engem, és hogy elvégezzem a művét.” (Jn 4,34) — mondja a tanítványainak. Mindent átbeszél a csendben, az Atyával kettesben töltött időben. Mit kell tennie, hogyan kell tennie, hogyan kell cselekednie. Ezt az egységet, az ima és az erények, az ima és a jó cselekedetek, az ima és a munka egységét viszi tovább az Egyház hagyománya mind a mai napig. Ennek a megbontásából fakadnak azok a bűnök, terhek, kényszerek, amelyeket fölsoroltam.
Ezek közül a legfontosabb a hatodik. Johannes Cassianus akédiának, csömörnek, lanyhaságnak, közönynek, kedvetlenségnek nevezte. Szerinte ez hatással van az összes többi kényszerre, sőt valahol ebből forrásozik a többi, és kölcsönhatásban vannak egymással.
Ezt írja: ,,Ha az akédia démona egyszer a boldogtalan lélekben szállást nyer, akkor ellenérzése lesz a hely iránt, ami az o szokásos élettere. Arra indítja, hogy a hozzá közel álló, vagy a távol élő embereket megvesse. Társaságukban úgy érzi, hogy képtelen lelki gyümölcsöket teremni. Szerinte terméketlen az a hely, ahol most él. A távollévőket dicséri, ezek itt lélektelenek, elviselhetetlenek, azok pedig igazi lelki kapcsolatban élnek. Sőt úgy érzi, hogy kockáztatja az üdvösségét, ha itt marad, vagy nem változtatja meg az élethelyzetét. Így, mint a köd a földre, úgy az ô lelkére is zavarodottság telepszik. Lelkileg nyugtalan lesz és kedvetlen. Nincs más gyógyszer, mint valakit gyorsan meglátogatni, minél messzebbre menni, vagy alvásba menekülni.”
Az atyák szerint ez a délnek a démona. Kiemelnék néhány szót ebből az idézetből: az ellenérzés, a megvetés, az összehasonlítás, hogy ezek itt és azok ott, a lelki nyugtalanság és a kedvetlenség. Mennyi válásnak, milyen sok család fölbomlásának ez az oka. Mennyi Egyházból való kilépésnél munkálkodik az akédia démona. Hányan menekülnek új közösségbe azzal a kényszerrel, hogy azok a jók, mert ok távol vannak.
Ez a szó, hogy új, szinte démoni erővel varázsolja el korunk gyermekeit. Amire ezt ráragasztják, ott dolgozni kezd az akédia. Eléri, hogy úgy érezze az ember: ez már idejétmúlt, ez a kocsi már rossz, ez a tv már kevés, nekem nagyobb kell, több kell, több kell, több kell… Állandó kényszer, ami rabságba visz.
A csömör, az akédia egyszerűen atónia( hangsúlytalanság, lankadtság, lazulás, atonális-bágyasztó), feszültségvesztés, ami által a lélek elveszíti önvédelmi képességét az őt megtámadó gondolatokkal szemben. Ebből adódik a csömör minden változata, az ürességérzés, az unalom, a szétszórtság, az utálat, az elégedetlenség, a szívtelenség és a szív félelme.
Összefoglalva: az akédia ellenérzés mindennel szemben, ami van, és menekülés mindabba, ami nincs. Szörnyű kényszer. Félelem önmagunktól és félelem a csendtől. Állandóan történni kell valaminek. Nem ez az oka annak, hogy nem merünk csendben imádkozni? Félünk, hogy szembesülünk azzal, mennyire üresek vagyunk, mennyi bennünk a szétszórtság, az utálat, a düh, a megvetés, az ellenérzés vagy a félelem.
Azt mondja Cassianus, hogy a szétszórtság és a nyugtalanság az akédiának, a csömörnek a leányai. Ha ezt el tudja érni a gonosz, akkor az ember a legfontosabbat veszíti el, az Isten jelenléte fölötti örömöt. Elveszíti annak az örömét és biztonságát, hogy Isten bennem él, és én Istenben élek. Nem mer az ô jelenlétében maradni, hanem mindig valami újat, valami mást, valami változtatást fog keresni. Az Isten szeretete fölötti öröm helyett vágyakozni fog az után, ami nincs. Eltompul a lelkiek iránt, szűkkeblű lesz, kisstílű. Folyton felhúzott állapotban él, elégedetlenkedik, és eljut a tudatos gonoszságig.
Mit ajánl gyógyszernek Cassianus? Kitartással és harccal kell kihordani a konfliktusokat. Nem szabad megszökni belőlük. Nem kell elhagyni az Egyházat, ha nem váltja valóra amit vártál tőle. Nem kell kétségbeesni, ha nem valósult meg az, amit önmagadról álmodtál, hogy te milyen jó keresztény apa, anya, szülő, munkaerő vagy egyháztag leszel. Nem szabad elmenekülni ebből a helyzetből, hanem ,,ki kell tartani az imában, a munkában, és türelemmel kell hordozni Jézus édes igáját!”
Ha megtűrjük magunkban az akédiát, akkor elveszítjük az Isten jelenléte fölötti örömöt. Ha a gonosz szét tudja rombolni a ,,te bennem, én benned” egységét, és rávesz arra, hogy csak a tényeket lássuk, azt, amit tapasztalunk, akkor elveszítjük az örömöt. Ez az első gyümölcs, amikor az akédia démona elkezd működni bennünk.
Hogyan kell küzdeni? Mi az első lépés ahhoz, hogy ki tudjunk tartani?
Fel kell ismerni a hibás beállítódásunkat. Amikor azt gondoljuk, hogy a többiek felelősek rossz sorsunkért vagy azért, hogy sokan elhagyják az Egyházat. Ez a közösség, amiben élünk, nem jó, ezért el kell menni egy olyanba, ahol történik valami.
Az a tévedésünk, hogy mindig mások a hibásak. Képtelenek vagyunk szembesülni önmagunkkal, megtérni és megváltozni.
Az akédia, a lelki csömör annyira elterjedt közöttünk, hogy ezt tartjuk a lélek normális állapotának. Föl se merül bennünk, hogy ez megváltozhat. Teljesen megszoktuk, hogy panaszkodunk, sóhajtozunk, kesergünk az Isten léte és az ô szeretete fölötti öröm helyett. Természetesnek gondoljuk az állandó önsajnálatot, önbíráskodást, panaszkodást. Az öröm hiánya, a hitre való képtelenség miatt pedig reménytelennek látjuk a jövőt.
Folyamatosan kritizáljuk a másikat. Nem tudunk lecsendesedni Isten előtt sem és az emberek előtt sem. Mindig nagyon fontosnak akarunk látszani önmagunk, Isten és mások szemében is.
Mit ajánl Cassianus az akédia legyőzésére? Az egyik eszköz a céltudatos élet. A másik az éberség a gondok taposómalmában. Harcolni kell! Az a nap, amelyik szellemi harc nélkül múlt el, az lelki növekedésed szempontjából elvesztegetett nap volt. Az éberség állandó harcot, küzdelmet jelent.
Idézem Cassianust: ,,Lelkünknek le kell szoknia arról, hogy tévelyegjen, mert csak ekkor tud felemelkedni Isten szemlélésére. Minden, ami az ima előtt ért minket, elbukkan az ima alatt. Ezért azt a lelkiállapotot, amit ima alatt el akarunk érni, már az ima előtt elő kell készíteni. A belső összeszedettség meghatározza az imánkat. Amikor letérdelünk imádkozni, minden, amit korábban tettünk, beszéltünk, a legerősebben jelentkezni fog bennünk. Az imát megelőző lelkiállapotunk miatt dühösek, idegesek, nyugtalanok leszünk, önző érdekeinkkel és vágyainkkal fogunk hadakozni. Vagyis a gonosz elérte azt, hogy még az ima alatt se tudjunk csendben lenni, még akkor se tudjunk örülni Isten jelenlétének, amikor pedig nyugodtan megtehetnénk.”
A mai nap tegnap este kezdődött. Ha ma reggel imádkozni akartál, ahhoz tegnap este kellett előkészülni. Ha tegnap este éjfélig néztél egy filmet, és ma reggel imával kezded a napot, biztos lehetsz abban, hogy újra látni fogod. Minden a felszínre tör, nemcsak a képek, hanem azok hordaléka, hozadéka is. ,,A nap ne nyugodjék le haragotok fölött. Ne engedjetek az ördögnek.” (Ef 4,26–27) Elő kell készíteni a mai reggelt azzal, ahogyan este lefekszel.
Mindazt, amivel nem szeretnéd, hogy ima közben terhelt legyél, már előtte ki kell űznöd a szívedből. Nehéz megszelídíteni a gondolatvadászatot, egyedül nem megy. Ha átadod őket az Úrnak, segíteni fog. Miközben rendet teszel imaéletedben, rendet fog tenni egész életedben. Ha meghagy valamit, azt azért teszi, mert alázatra akar tanítani.
Említettem a nyolc bűnforrást, bűnkényszert. Ezek közül Cassianus az akédiát emelte ki. Szerinte ez a legfontosabb. Ez ellen kell először küzdeni. Harcolni az új bűvölete ellen ővele, akiben benne élsz, és aki tebenned él.
Nézzük a többi hét bűnforrást! Hogyan működnek, és hogyan kell küzdeni ellenük?
1. Az első a mértéktelenség a fogyasztásban, az evés és az ivás kényszere. A sivatagi atyák szerint (mennyire ismerték a lelkeket!) a problémáinkat tömjük be étellel és itallal. A lélek szétszórtságának és a kíváncsiságnak következményei a zsíros ételek. Nagyon egyszerű ellenszert javasolnak: tartsuk be az étkezési időket. Ne tömjük meg a gyomrunkat, és ne legyünk ínyencek. Ilyen egyszerű és józan ajánlatuk van arra, miként lehet leküzdeni az evés vagy az ivás kényszerét.
2. A második ilyen bűnforrás vagy teher: a szexkényszer, zabolátlanság a testiségben. A keresztény ember élete állandó szellemi harc a tisztaságért, az önmegtartóztatásért, a lustaság, tétlenség, kényszeres unalom elkerüléséért. Küzdelem azok ellen a démonok, gonosz erők, kényszerek és szokások ellen, amelyek ezt az egységet (,,Te bennem, én benned”) megtámadják, és szét akarják rombolni. A szexkényszer, a zabolátlanság kényszere ellen azt ajánlják, gyakoroljuk magunkat naponta az elmélkedésben, hogy növekedjen az erőnk. De ezt a háborút csak Istennel lehetséges megnyerni. Természetesen ha elbukom, akkor nem tehetem őt felelőssé mindenért. A sivatagi atyák nyomán Cassianus ezt mondja: ,,A nyugodt és visszahúzódó élet segít. Gyógyítani kell a szívet, hogy ne érje állandóan új benyomás.” Ha nem engeded meg, hogy állandóan újabb és újabb impulzusok érjenek (például a filmeken keresztül), akkor eljuthatsz a lélek nyugalmáig, a belső biztonságig. A szemlélődésben tiszta látást kap a lélek, és nem fullad bele a vágyaiba. Amikor Jézus azt mondja, hogy ,,aki bűnös kívánsággal asszonyra néz, szívében már paráználkodott vele” (Mt 5,28), akkor nem a csúfolódó szemet ítéli el, hanem a már beteg szívet. Ilyenkor azt kell kérned Istentől, hogy ,,gyógyítsd és óvd meg a szívemet!”
3. A harmadik nagy kényszer a birtoklási vágy, a pénz utáni sóvárgás. Ez a démon is kívülről tör ránk. A szív rendetlensége beengedi, és ha bensővé válik, akkor mindennél veszélyesebb lesz. Cassianus szerint: ,,Kipusztíthatatlan gyújtóanyag a lélekben. Minél több a pénz, annál több a gond, és annál nagyobb a pénz utáni sóvárgás. Ahol az arany fontos, ott burjánzik a hazugság, az esküszegés és a hűtlenség.” Ellenszernek azt ajánlja, hogy gyökerében győzzük le a bajt. Nemcsak az eredményét, hanem a hajlamot is, a gondviselésbe vetett bizalom és hit által. Senkin sem segít, ha nincs pénze, és ezzel esetleg még büszkélkedik is, közben pedig nagyon szeretné, hogy legyen. Ez még nem az a gyógyulás, ami után vágyakozunk.
4. A negyedik nagy kényszer a düh. Hatására a lélek minden érzékelőképessége megszűnik, mivel másokat teszünk felelőssé mindenért. Ennek sötétsége megvakít akkor is, ha közben mosolygunk. Cassianus szerint egyetlen igazságos düh van a keresztény emberben, ez pedig a saját bűneink fölött érzett harag. Ellenszere: ne tegyük függővé lelki haladásunkat a többiektől. Nem az ő tökéletességüktől függ a mi erényünk, hanem a kitartásunktól, küzdelmünktől. A harag kimondható — említettem már az átokzsoltárokat –, de ne a másik fejére olvasd, hanem Istennel oszd meg! Egyedül az ô tökéletes szeretetének tüze égeti el a benned lévő dühöt. Mindenki más megsebződik tőle, egyedül Isten szeretete bírja ki. Nem fordítja ellened, hanem szeretetté formálja át önmagában és benned is. Mondd ki neki nyugodtan!
5. Az ötödik kényszer a rezignáció (lemondás, megnyugvás), a borúlátás, a depresszió. Ami érvényes a haragra, az érvényes a morgásra is. Amikor nem az történik, amit szerettünk volna, akkor a szomorúság beborítja egész életünket. Az atyák szerint kétféle szomorúság van: az egyik gyógyító, a másik pedig beteggé tesz. Amikor saját bűneink miatt vagyunk azok, és bűnbánatot tartunk, az gyógyító. Ilyenkor csak meg kell vallani: ,,Istenem, bocsáss meg! Köszönöm, hogy szeretsz. Köszönöm, hogy bennem élsz.” A bűnöd miatti szomorúság, ami bűnbánatra indít, nagyon gyógyító. Amikor bűnt követtél el, akkor Isten, a Szentháromság Istene nem ment ki a szívedből. Ha tudtad volna, hogy ott van, és kapcsolatban maradtál volna vele, nem követted volna el. A gyógyító bűntudat által, ami bűnbánatot eredményez, az ember megérti, hogy egyáltalán nem különb a másiknál, megbocsátó, irgalmas és alázatos lesz. A hamis bűntudat viszont beteggé tesz, mert nem Istenhez visz, hanem önsajnálatba és önbíráskodásba. Követelőző, zsarnoki depresszió kíséri, ami aláássa az imaéletet is. Ennek következtében az ember kedvetlen, türelmetlen, kegyetlen, terméketlen és kétségbeesett lesz.
6. A hatodik bűnforrás az akédia, amiről részletesen volt szó.(akédia)
7. A hetedik a dicsőségvágy, az emberek tetszésének keresése. Általában nem tudatosul bennünk, hogy milyen hiúak vagyunk, és mennyire dolgozik bennünk a dicsőségvágy. Egyetlen tettünk sem lehet olyan önzetlen, hogy föl ne ébreszthetné a hiúságunkat. Nem tudunk olyan önzetlenül viselkedni, hogy abból ne lehetne dicsvágy. Cassianus szerint nagyon nyakas kényszer. Amikor legyőzzük, mindig keményebbé válik. A gonosz gyakran a saját fegyverével győzi le a Krisztus-követőt, aki nagyon törekszik az erényekre, és amikor sikerül neki, elbízza magát. Ez nem azt jelenti, hogy ne harcolj, hanem azt, hogy egyedül Istené a dicsőség. Egyedül o az, akiben győzhetsz. Azért tudsz harcolni, mert a Szentháromság benned él, és az ő ereje, az o Szentlelke van benned. Nagyon egyszerű gyógyszert ajánl Cassianus. Ne az emberek tekintetétől függjünk! Mindent kerüljünk, ami érdekessé tesz bennünket mások szemében, és akkor nem kap teret a hiúság. Az Isten megbecstelenítése, amikor valamit, amit Isten miatt kell megtennünk (lásd erények), azért tesszük, hogy az embereknek tetsszünk vele.
8. Az utolsó kényszer a gőg, amikor másoknál többre tartjuk vagy leértékeljük magunkat. A sivatagi atyák szerint a legveszélyesebb, a legkegyetlenebb vadállat, ami újra és újra támad. Ez eredményezi a Krisztus-követőben a legnagyobb bukást. Semmilyen testi szenvedés, szívbéli megrázkódtatás nem hoz igazi győzelmet a gőggel szemben. Vele szemben Isten nélkül tehetetlenek vagyunk.
Ellenszere az alázat, amikor olyannak fogadjuk el és szeretjük magunkat, amilyenek vagyunk. Ez Isten felé hálában nyilvánul meg, az emberek felé pedig egyszerű szolgálatokban. Imában az alázatot, a bűnbánatot a hála által lehet megélni. ,,Istenem, bocsáss meg nekem!” és ,,Köszönöm, hogy itt vagy, köszönöm, hogy szeretsz.” A valóság az, hogy mindannyian bűnösök vagyunk, irgalomra szorulunk, és ezért gyakorolnunk kell a bűnbánatot és a hálát.
Minél közelebb kerülünk Istenhez, annál nagyobb lesz bennünk a világosság. Minél nagyobb lesz a világosság, annál inkább betölti a hála a szívünket, és őszinte bűnbánatot tudunk tartani. Ezek az öröm forrásai számunkra.
De nem elég az ima, meg kell nyilvánulnia tettekben is az alázatnak. Nem nagyszerű, rendkívüli cselekedetekben, hanem a hétköznapi felebaráti szolgálatban. A testvéreid iránti egyszerű, örömteli szolgálatodban.
Hogyan maradhatunk Istennel mély, személyes szeretetkapcsolatban? Az ima és a munka egysége által, ami megment bennünket a nyüzsgéstől, a hajszoltságtól, és meghozza a lélek nyugalmát. Az önként vállalt szolgálatok és az ima gyakorlása által.
Most szentségimádás következik. Az elmélkedés elején ezt énekeltük: ,,Most nem sietek, most nem rohanok, most nem tervezek, most nem akarok, most nem teszek semmit sem, csak engedem, hogy szeressen az Isten.”
Adjuk át magunkat ennek a szeretetnek itt és most!

Toplistás bűnök

A katolikus egyház közreadott egy általuk végzett tanulmányt, melyben a gyónások alapján felmérték, hogy manapság mely bűnöket követik el az emberek a leggyakrabban.
Érdekes módon, a férfiakat és a nőket külön kellett venni, mert eltérés mutatkozik a leggyakoribb vétkek között.
Íme a tömör lista gyakoriság szempontjából:
Nőknél
Büszkeség
Irigység
Harag
Bujaság
Mértéktelenség
Fukarság
Lustaság
Férfiaknál
Bujaság
Mértéktelenség
Lustaság
Harag
Büszkeség
Irigység
Pénzsóvárság

Most pedig nézzük meg, hogy mit ír a Biblia ezekkel a bűnökkel kapcsolatban.
Lustaság
„Aki lustán dolgozik, elszegényedik, de a szorgalmas munka meggazdagít.” Példabeszédek 10:4.
Büszkeség
„Ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell, hanem arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint.” Rómaiakhoz írt levél 12:3.
Fukarság
„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” Példabeszédek 11:25.
Mértéktelenség
„Minden szabad nekem, de nem minden használ. Minden szabad nekem, de ne váljak semminek a rabjává.” 1Korinthus 6:12.
Harag
„A szelíd szív élteti a testet, az indulat viszont rohasztja a csontokat.” Példabeszédek 14:30.
Bujaság
„A testet pedig ne úgy gondozzátok, hogy bűnös kívánságok ébredjenek benne.” Rómaiakhoz írt levél 13:14.
Pénzsóvárság
„Akik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg csapdába, sok esztelen és káros kívánságba esnek, amelyek az embereket pusztulásba és romlásba döntik.” 1Timótus 6:9.
Irigység
„Mert ahol irigység van, és viszálykodás, ott zűrzavar és mindenféle gonosz tett található.” Jakab levele 3:16.
Végezetül pedig néhány igevers, mely útmutatást ad bűneikkel kapcsolatban:
„Hiszen amit vet az ember, azt fogja aratni is: mert aki a testének vet, az a testéből arat majd pusztulást; aki pedig a Léleknek vet, a Lélekből fog aratni örök életet. A jó cselekvésben pedig ne fáradjunk el, mert a maga idejében aratunk majd, ha meg nem lankadunk. Ezért tehát, míg időnk van, tegyünk jót mindenkivel, leginkább pedig azokkal, akik testvéreink a hitben.” Galatákhoz írt levél 6:7.
„Hiszen kegyelemből van üdvösségetek a hit által, és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; nem cselekedeteitekért, hogy senki se dicsekedjék.” Efezusiakhoz írt levél 2:8.
B.R.