ÉGI ÜZENETEK 2013.05.14 Szentlélek: Szentmise I.
Szentlélek: Drága
Engesztelőim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a 3. isteni
Személy, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma a szentmise
tartalmáról és jelentőségéről lesz szó. Erről a témáról hallottatok
Tőlünk, de kétféle okunk is van rá, hogy újra elétek tárjuk. Egyrészt
kissé más megvilágításban közelítjük meg, másrészt e végső időkben
nagyon időszerű és fontos beszélni a szentmiséről.
Tudnotok
kell, hogy a szentmisét nem az emberek találták ki, hanem isteni
eredetű. Jézus Krisztus, a Szentháromság 2. személye, az Újszövetség
főpapja alapította, húsvét előtt, nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán.
Ugyanis ezen a csütörtökön ajándékozta meg apostolait isteni
szeretetének legnagyobb jeleivel: a lábmosással, az Oltáriszentséggel és
utolsó tanításaival, mely búcsúbeszédnek tekinthető. A lábmosást János
evangéliumában így olvashatjátok: „Jézus fölkelt a vacsora mellől,
levetette felsőruháját, fogott egy vászonkendőt és maga elé kötötte.
Aztán vizet öntött egy mosdótálba, majd hozzáfogott, hogy sorra
megmossa, s a derekára kötött kendővel megtörölje tanítványai lábát…
Péter tiltakozott: -Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha! Ha nem
moslak meg - felelte Jézus - nem lehetsz közösségben velem. Akkor, Uram,
ne csak a lábamat, hanem a fejemet és a kezemet is - mondta Simon
Péter. De Jézus ezt felelte: Aki megfürdött, annak csak a lábát kell
megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem
mindnyájan… Tudta, ki árulja el.”
Elgondolkodtató,
kedves Engesztelőim, hogy Jézus miért éppen az apostolai lábát mosta
meg, nem pedig az utcáról összeszedett bármilyen emberekét? Mert nagy
tervei voltak tanítványaival, őket tette utódjaivá. Pétert és Jánost
felkente pappá, és megbízta őket azzal, hogy a Szentlélek eljövetele
után ők maguk szenteljék fel a többi apostolt is. Ez a szent hagyomány
megmaradt az Egyházban, ezért a pápák évezredek óta bíborosaik lábát
mossák meg, nem akárkiét.
Krisztus
mély szeretetének másik jele ezen a nagycsütörtökön az Eucharisztia
megalapítása volt. Kedveseim! Ha nem tudnátok, elmondom nektek, hogy a
zsidóknál ősi szokás volt a vendéget a háznál érkezésnél és búcsúzásnál
kenyértöréssel és közös kehelyből való ivással megtisztelni. Jézus ezt
ezen a Húsvét előtti nagycsütörtökön a Legméltóságosabb Szentséggé
emelte. Máté így ír erről az evangéliumban: „Vacsora közben Jézus kezébe
vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és odanyújtotta tanítványainak
ezekkel a szavakkal: Vegyétek, és egyétek, ez az én testem! Aztán fogta a
kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta oda nekik:
Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet
sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára. Mondom nektek, mostantól nem
iszom a szőlő terméséből addig, amíg majd az újat nem iszom veletek
Atyám országában.” Emerich Anna Katalin, a mi kedves választottunk úgy
látta ezeket a cselekményeket, hogy közben egyre bensőségesebb lett az
Úr, és hallotta, amint mondta: „Mindent oda akarok adni nektek, amim
van, még önmagamat is.” Ekkor úgy tűnt, mintha egészen kiöntené magát
szeretetében. Egészen átlátszóvá lett, olyan volt, mint egy fénylő
árnyék. Majd az első kenyérdarabot megfogta, letört belőle egy picit és a
kehelybe hullatta, úgy mint ahogy a papok szokták tenni a szentmisén.
Abban a pillanatban, ahogy ezt cselekedte, úgy látta Emerich Anna,
mintha a Szűzanya lelkileg fogadta volna a szentséget, pedig valójában
nem is volt jelen. Mielőtt megáldoztatta az apostolokat, a tálcán lévő
kenyérdarabkákat jobbjával megáldotta. Fény jött ki a szájából, ahogyan
beszélt és a kenyér világító anyagként ment be az apostolok szájába.
Azután felemelte a kelyhet az ajkáig és belé mondotta az alapítás
szavait: „Ez az én vérem, a szövetségé stb…. Közben egészen
átszellemült, átlátszóvá vált, valósággal átment a borba, amit adott.
A
harmadik jel, amivel az apostolok és az emberiség felé kifejezte
szeretetét: a búcsúbeszéde volt. Titkos tanítást adott apostolainak
arról, hogyan folytassák az Oltáriszentséggel kapcsolatos tennivalókat,
mikor és hogyan vegyék magukhoz a megmaradt, átváltoztatott kenyereket,
mikor áldoztassák meg a Szűzanyát és miután kiáradt rájuk a vigasztaló
Szentlélek, hogyan konszekrálják majd magukat. Azután tanította őket a
papi rendről, a fölkenésről, a krizma és a szent olajok elkészítéséről.
Azután
elmondta nekik, hamarosan mi történik majd vele. János evangélistát
idézem erről: „Eljöttem az Atyától, a világba jöttem, de most itt hagyom
a világot, és visszatérek az Atyához… Eljön az óra, és már itt is van,
amikor szétszéledtek, ki-ki megy a maga útjára, s magamra hagytok. De én
nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van. Azért mondtam el ezeket
nektek, hogy békességet találjatok bennem. A világban üldözést
szenvedtek, de bízzatok, mert legyőztem a világot.” … „Ha gyűlöl majd
benneteket a világ, gondoljatok arra, hogy Engem előbb gyűlölt, mint
titeket… Mert nem vagytok a világból valók, hanem kiválasztottalak
titeket a világból, gyűlöl benneteket a világ.”… „Nem nagyobb a szolga
uránál. Ha tehát engem üldöztek, titeket is üldözni fognak.”
Ezt,
kedves Engesztelőim, Jézus nektek is mondja. Titeket is kiválasztott a
világból. Évámat, eszközünket felhívta egy lelki testvér, tele
szomorúsággal és keserűséggel. Rendszeres szentmise látogató, zarándokló
és engesztelő. Férje ateista, állandóan üldözi, csúfolja túlbuzgósága
miatt. Bigottnak, bolondnak nézi. Tele van lelki sebekkel. Jézus Éván
keresztül így vigasztalta: „Kicsi, szomorú Gyermekem! Légy boldog, mert
hitedért és Irántam érzett szeretetedért bántanak. Ezeket a kereszteket
Én engedem meg, mert lelkedet csiszolom, fényesítem vele. Ezek lelki
kincsek, ha nem sírdogálsz és zúgolódsz miattuk, hanem felajánlod Nekem,
szegény férjed lelkéért. Kérj Engem, enyhítsem büntetését, amit majd
kap Tőlem gúnyolódásaiért. Hiszen nemcsak téged bánt ezzel, hanem Engem
is. Én helyette is szeretlek. Búcsúzóul forró ölelésemmel vigasztallak.
Gyermekeim,
visszatérek beszédem vezérfonalához a szentmiséhez. A ti drága
Üdvözítőtök ezen az utolsó estéjén nemcsak az Oltáriszentséget, a többi
szentséget, a papi rendet alapította meg, hanem magát a szentmisét. Az
említett három jel közül a második kettőn alapul minden szentmise: az
Oltáriszentségen és Jézus tanításán. A szentmise misztérium. Nem egy
közösségi, szórakoztató rendezvény, ahol összejönnek a hívő emberek,
hanem látható jelek által végbemenő láthatatlan, isteni esemény. A
szentmisére nem azért kell mennetek, hogy ott valami különös, érdekes,
fülcsiklandozó élményben részesüljetek, hanem a hitetek és
istenszeretetetek kell, hogy odavezessen benneteket. Ne törődjetek vele,
hogy éppen kedvetlenek, fásultak vagytok, mikor menni kell, vagy lelki
szárazság kínoz és üres a lelketek, vagy a miséző pap személye
ellenszenves, vagy pedig unalmat, megszokottságot éreztek. Ezeket
ellenségem teszi veletek. Küzdjétek le, és menjetek a szentmisére.
Menjetek addig, amíg lehet! Ugyanis ez a vallásgyakorlat képes csak
Isten közelében tartani benneteket. Hamarosan eljön az idő, mikor már
nem lesz lehetőségetek rá. Az üzenetek szerint egyszer csak beköszönt a
keresztényüldözés, amikor már nem mindenki tudja elérni a rejtekben
miséző bátor pap fiaimat. Ilyenkor, Kicsinyeim, jusson eszetekbe a lelki
áldozás, mely előtt gyakoroljatok mély bűnbánatot. Jézus Uratok
kérésetekre el fog menni hozzátok láthatatlanul és megáldoztat
benneteket.
Hogy
itt közösen felelevenítsük ezt a páratlanul szép élményt, most
eszközöm, Éva kérni fogja Tőlünk számotokra a lelki áldozás nagy
kegyelmét.
A
sorrend a következő: 1.) Mély bűnbánat gondolatban a szívetek mélyén.
2.) A Mennyei Atya a Szentlélek kezébe adja a kelyhet, melyben Jézus
vére lakozik, és Szent Fia kezébe adja a láthatatlan cibóriumot, melyben
a konszekrált Szentostyák vannak. 3.) A Szentlélek tartja a kelyhet,
Jézus a vérbe mártja az Oltáriszentséget, és szépséges szavak
kíséretében mindenkit megáldoztatnak.
Eszközöm
mindenki nevében megköszöni ezt a nagy kegyelmet. Végezetül Én, a
Szentlélek Isten köszönöm figyelmeteket tanításom alatt és a
szentmiséhez való hűség lelkületével megáldalak benneteket az Atya, a
Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK 2013.05.21 Jézus: Szentmise II.
Jézus: Drága
Engesztelőim! Én folytatom a Szentmiséről szóló sorozatunkat. Ma a két
szín alatti valóságos jelenlétemet szeretném kifejteni előttetek. Ez
hittitok, amit élő ember felfogni képtelen. Csak az tudja elhinni és
magáévá tenni ezt a gondolatot, aki nem az értelmével, hanem a szívével
közelíti meg. Csak az képes elfogadni, akinek gyermeki, mély hite van.
Emlékezzetek
pár éves kicsi korotokra. Szenteste délutánján apukátok vagy nagyobb
testvéretek elvitt benneteket sétálni. Közben édesanyátok feldíszítette a
karácsonyfát és elhelyezte alá az ajándékokat. Teljes szívvel hittetek
szüleiteknek, hogy a Jézuska és az angyalok teszik mindezt. Meg se
fordult a fejetekben, hogy kételkedjetek. A mai elsőáldozók, ha jó
felkészítésben van részük, gyermeklelkükkel mélyen hiszik és vallják,
hogy Én, az Ő Jézusuk szállok a szívükbe. Az apostolaim az utolsó
vacsorán őszintén, minden kételkedés nélkül elhitték szavaimat, hogy
valóban Én vagyok a kenyérdarabokban és a borban, hogy az Én Testemet és
Véremet veszik magukhoz. Vajon a kicsi gyermekek, az elsőáldozók és
apostolaim miért tudtak hinni bennem feltétel nélkül? A gyermeki
lelkületük miatt.
Az
én eszközöm, Éva 8 éves korában, mikor elsőáldozó volt, oly erősen
hitte, hogy valóságosan egyesült Velem, hogy egy kis osztálytársával
szentül elhatározták, hogy egyszer vértanúk lesznek. Járt ő a templomba
szüleivel, testvéreivel együtt, heti áldozó volt, de mégis ez a lángoló
hite ellaposodott, megszokottá vált. Kamaszkorában már nem is jelentett
számára különösebb örömet a szentáldozás. 18 éves volt, mikor a kegyelem
mélyen megérintette a lelkét a Szentostyában lévő valóságos
jelenlétemmel kapcsolatban. Édesanyjához eljött egyik nap egy vallásos
barátnője, aki egy oltáriszentségi csodát, a lanciano-i csodát mesélte
el, nagy lelkesen. Az Én Évám úgy itta a szavait, mint a kiszáradt
szivacs a vizet. A hitetlenkedő miséző pap kezében a bor az Én Szent
Véremmé változott és ma romlatlan állapotban szemlélhetik a zarándokok
egy díszes szentségtartóban. Azóta Éva eljutott oda, és személyesen,
könnyhullatás kíséretében térdelt előtte, mint fiatalkori megtérése
bizonyítéka előtt.
Kedves
Gyermekeim! Ebből a mai példából láthatjátok, hogy a valóságos
jelenlétben való hit kegyelem kérdése. Én mindenkinek küldöm a kegyelmet
valaki vagy valami által, és csak az tudja elhinni, hogy a konszekrált
kenyérben és borban Én vagyok, aki kinyitja a szívét Felém. A Trienti
Zsinat megfogalmazta: „Az Oltáriszentségben jelen van a mi Urunk Jézus
Krisztus teste és vére, lelkével és istenségével együtt és így jelen van
az egész Krisztus; mégpedig nem csak úgy van benne, mint jelben vagy
képben vagy hatóereje szerint, hanem igazán, valósággal, lényegileg.” A
zsinatnak ebből a kijelentéséből levonhatjátok az igazságot, hogy az
Oltáriszentség nem jelkép. Valóságos Jelenlétem benne nem attól függ,
hogy elhiszitek-e vagy sem. Akkor is jelen vagyok benne, ha nem hiszitek
el, akkor is, ha hanyagul bánnak velem, akkor is, ha leejtenek, ha
bűnösen hívnak le az oltárra, ha bűnösen vesznek magukhoz, ha
megtaposnak, ha megaláznak. Csak akkor szűnök meg létezni a kenyér és
bor színében, ha megsemmisítenek.
Drágáim!
Szeretnék még mélyebbre hatolni az Oltáriszentség titkaiba. Az Egyház
Szentlélek által vezetett tanításaiból tudjátok, hogy két szín alatt
vagyok jelen: a kenyér és bor színe alatt. Az átváltoztatás szavaival
azt mondom, hogy ez az Én Testem az ostyára, a kehelybe lévő borra
pedig, hogy ez az Én Vérem. Ennek ellenére úgy tudjátok és hiszitek,
hogy magában a Szentostyában is imádhatjátok testemet és véremet
egyaránt. Megpróbálom világossá tenni előttetek, miért van ez. A
Szentostyában, ahol a testem van, teljes egészében jelen vagyok: tehát
ott van a testem, a vérem, a lelkem, egész emberségem és megdicsőült
Istenségem. Ugyanígy az átváltoztatott borba teljességben jelen vagyok.
Nemcsak vérem, hanem testem, lelkem, emberségem és istenségem. Tehát a
két szín alatt együtt és külön-külön teljes egészében ott vagyok.
Drága
Kicsinyeim! El se tudjátok képzelni, mekkora örömöt okoztok nekem,
mikor meglátogattok és szemléltek engem az Oltáriszentségben. Míg néztek
és szó nélkül imádtok Engem, Én is nézlek benneteket, gyönyörködöm
szeretetetekben. Amikor köszöntötök engem, Én is köszöntelek titeket.
Mikor kéritek, hogy öleljelek át titeket, kilépek a szentségtartóból,
láthatatlanul, elétek állok, és nagy szeretettel szívemre ölellek
benneteket. Ez történik olyankor, mikor jelenlétemben elérzékenyültök.
Hasonló boldogságban részesítetek Engem, Üdvözítőtök, mikor
szentségimádáson vesztek részt. Ilyenkor, amikor ott ül néhány buzgó
gyermekem és szívből fakadó imákat, saját egyszerű szavait küldi felém,
akkor mindegyikhez odalépek a padba, megsimogatom az arcát, homlokára
egy keresztet rajzolok, és fejét a szívemhez szorítom. Ha szomorú
valamelyik, letörlöm a könnyeit újaimmal és átölelem a vállát, s közben
vigasztaló gondolatokat sugallok neki. Van, akit a szentségimádás alatt
az örök élet vizével itatok, mely nagy szellemi örömökkel árasztja el. Mások
az együttérzés kegyelmét kapják tőlem. De van olyan gyermekem, aki úgy
érzi, hiába ül előttem és várja az áhítatot, lelki szárazságot,
ürességet, közönyt érez. Pedig hozzá is odamegyek. Neki a legnehezebb,
ezért ő kapja a legtöbbet: ölbe veszem, simogatom és így szólok hozzá:
Ne szomorkodj, Báránykám, jelenleg itt te mented a legtöbb lelket. Csak
ajánld fel unalmadat, fásultságodat, szétszórtságodat és Én kegyelemmé
alakítva viszem a közömbösökhöz és hitetleneknek.
Tehát
Gyermekeim, a szentségimádás mindig eredményes és érdemszerző. Szívesen
hallgatom a gyönyörű rózsafüzéreket, litániákat, de várom a szívből
fakadó imákat is. Azért tértem ki a szentségimádásra, mert az
Eucharisztia, a szentmise királya, a szentségimádáson hosszasan,
kiemelve találkozik veletek. Aki sokat jár szentségimádásra, annak a
lelkébe mélyebben beleivódik az Oltáriszentség szeretete, és mikor a
szentmisében megtörténik az átváltoztatás, Irántam érzett szeretete és
hálája sokkal forróbb lesz. A szentáldozás után pedig nemcsak a
szentostya ízét fogja érezni, hanem az egyesülés örömét Velem,
Istenével. Érezni fogja, hogy nemcsak testemmel egyesült, hanem
mindenestül az övé lettem.
Tudjátok,
Drágáim, ki érzi megszokottnak és üresnek a szentáldozást? Aki még
nagyon kötődik a világhoz. Naponta elmond egy Miatyánkot, Üdvözlégyet
gépiesen és a szentmisét egy megszokott kötelességnek tartja. A
szentáldozáskor pedig, nem gondol bele Valóságos Jelenlétembe. Nem jut
eszébe, hogy ő a kicsi Teremtmény Istennel egyesül. Neki én csak egy
fizikai valóság, egy ostya vagyok, amit elfogyaszt, csak úgy szokásból.
Rosszul érzem magam a szívében, mert el se hiszi, hogy ott vagyok. Benne
élek abban a sivárságban, szeretetlenségben, közömbösségben.
Gondoljatok arra, hogy a nagy templomok áldozói között a kígyózó
sorokban mindig vannak ilyen szegény gyermekeim. Imádkozzatok értük,
hogy ismerjenek fel végre Engem az Oltáriszentségben, mint valóságosan
élő Jézust. Ó, milyen mások vagytok ti, hűséges engesztelő gyermekeim.
Már előre otthon készültök a nagy eseményre, hogy a szentmisében újra
együtt lehettek Velem. Az átváltoztatáskor erősen hiszitek, hogy az
ostya és bor csak egyszerű fizika valóság, anyagok, amelyekbe
beleköltözöm. Valóban leszálltam az oltárra, hogy megújuljon
keresztáldozatom. Mélyen hívő, áhítatos Kicsinyeim! Bennetek van minden
örömöm. Úgy, de úgy szeretek veletek találkozni a szentmisében! S nektek
nem elég a vasárnapi együttlét, minden alkalmat megragadtok, hogy
együtt lehessetek Velem. Minden nap kitárt karokkal várlak benneteket,
hogy nektek ajándékozhassam Magamat teljes egészében.
Megáldalak benneteket a valóságos jelenlétben való hit növekedésének kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK 2013.05.28 Mennyei Atya: Szentmise III.
Mennyei Atya: Drága
Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a ti teremtő és gondoskodó Atyátok,
eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Szentmise sorozatunk 3.
részében az ÁLDOZAT-ról beszélek nektek.
A
múlt héten Jézus Krisztus, az Én Szent Fiam azt fejtette ki előttetek,
hogy Ő a kenyér és bor színében két szín alatt valóságosan van jelen a
szentmisében testével, vérével, emberségével és isteni dicsőségével. Én
most ehhez hozzáteszem, hogy a Szentostyában nem egyszerűen Teste és
Vére van jelen, hanem az Ő megtöretett Teste és kiontott Vére. Mit is
jelent, hogy megtöretett Teste? Azt a testet jelenti, amelyet régen 2000
éve elfogtak, megostoroztak, tövissel koronáztak, amely vérben és
verítékben ázva felvitte a Golgotára a nehéz keresztet, azt a testet,
melyet megfeszítettek és megöltek. Mit jelent, hogy kiontott Vére is
jelen van? Azt a Vért, melyet a vérrel verítékezéskor hullatott, mely az
ostorcsapások nyomán kiserkent a bőre alól, és az ostorozó oszlop köré
folyt, azt a vért, mely a töviskorona alól patakokban csorgott az arcán,
azt a vért, mely a felszegezéskor sugárban spriccelt szent kezeiből és
lábaiból, és azt a vért, mely Oldalsebéből áradt, mikor a lándzsát
kihúzták belőle.
Drága
Gyermekeim! Ahányszor részt vesztek a szentmisén és rátekintettek az
átváltoztatott Eucharisztiára, mindig gondoljatok arra, hogy a ti
Megváltótok feláldozottként van benne. Ezért mondhatjátok, hogy a
szentmise áldozat, a keresztáldozat megújítása. A trienti zsinaton ez
így hangzott el: „Üdvözítőnk az utolsó vacsora alkalmával azon az
éjszakán, amelyen elárultatott, megalapította testének és vérének
eucharisztikus áldozatát, hogy ezáltal a keresztáldozat az időkön át
egészen az Ő újra eljöveteléig örökre jelenlévő valóság legyen.” Tehát a
szentmise a keresztáldozat megújítása, de nem újra és újra ismétlése.
Ezt a kifejezést, hogy a szentmise a keresztáldozat megújítása, könnyen
félre lehet érteni. Ez emberi ésszel fel nem fogható misztérium. Mikor
az átváltoztatáskor rápillantotok a Szentostyára, nem valami fizikai
folyamat történik, hogy Jézust a kenyér színe alatt kínozzák,
bántalmazzák és megölik, hanem mindez misztikusan, titokzatosan valósul
meg, amelyet csak a Mennyben, üdvözült testetekben fogtok megérteni.
Tulajdonképpen egy látható, földi, anyagi dolog – a kenyér
és bor – egy láthatatlan isteni tartalmat közvetít nektek. Ezt az
isteni tartalmat nem tudjátok, hanem hiszitek, és ez a titokzatos
cselekmény csak így jöhet létre, hogy a kétféle fizikai valóság egyesül
az átváltoztatás szavaival. Így jelenik meg az oltáron a keresztáldozat.
Egy hittanóra utáni szünetben két gimnazista kislány beszélgetését
hallottam. A szentmise áldozati részének tartalmáról beszélt nekik a
hitoktató. Szilvike sehogy se értette, hogy miért van szükség a
szentmisében Jézus kereszthalálára. Hát nem volt elég, hogy egyszer már
megváltott minket? Barátnője Kati, így próbálta megmagyarázni neki: –
Dehogynem, elég Krisztus 2000 évvel ezelőtti keresztáldozata az egész
emberiség megváltására. A szentmise nem azért van, ahhoz az egyetlen
nagy áldozathoz mindig újabb és újabb áldozatokat hozzátegyen, hanem
hogy Jézus Krisztus régi keresztáldozatát jelenvalóvá tegye mindenki
számára. Pl. nekünk, akik nem éltünk Krisztus korában, és azoknak, akik
még ezután fognak megszületni. Szilvi tovább kérdezősködik: – De hát,
miért kell folyton a híveknek eszébe juttatni Jézus áldozatát? Miért van
szükség erre? Hiszen a reformátusoknál nincs az istentiszteletben
áldozati rész.
Kati
így világosította fel: – A szentmise nálunk katolikusoknál azért
tulajdonít ilyen nagy jelentőséget az áldozatnak, mert az üdvözüléshez
nem elég a hit, a biblia olvasása, és a szentségek felvétele, hanem
követnünk kell Jézust a tetteiben és a szenvedésében. Tehát azért
jelenik meg a szentmisében Jézus keresztáldozata, hogy a hívek az Ő
szenvedéseiből erőt meríthessenek saját fájdalmaikhoz, gondjaikhoz, és
követve az Üdvözítőt, fel tudják ajánlani az ő keresztjeiket saját
lelkükért és másokért.
Ez
az Én kis Kati Gyermekem milyen bölcsen válaszolt! Bizony az emberek
szenvedése az Én Szent Fiam keresztje nélkül semmit nem ér. Gondoljatok
Istvánra, egy idős, hitetlen nehéz természetű emberre, aki két évig
rákos agydaganatban szenvedett. Csak panaszkodott, káromkodott,
mindenkit hibáztatott és eszébe se jutott Hozzám fordulni. A végén papot
se engedett magához hívatni, így halt meg. Mélyen hívő felesége sokat
imádkozott érte. Jelenleg a tisztítótűz legmélyén van. Ha ez a férfi
eljárt volna szentmisére és betegségéhez merített volna Jézus megújuló
keresztáldozatából, és fájdalmait felajánlotta volna bűnei eltörléséért,
halála után azonnal Magamhoz vettem volna a lelkét. Elkerülhette volna a
szörnyű szenvedést, amelyben még évtizedekig része lesz.
Tudjátok,
azért válik keresztetek nagy értékűvé, mert zúgolódás helyett
egyesítitek a szentmisében Fiam szenvedésével. Ugyanis mindarra, amit
felajánlotok, ez esetben úgy tekintek, mintha Fiam tette és szenvedése
lenne, és ezért keresztetek nagyon kedves az Én szememben. Jézus az
Egyház feje, ti pedig Gyermekeim a test vagytok. Jézus egészen az
Egyházának ajándékozza keresztáldozatát, hogy a hívek abba
belehelyezhessék azt, amit Előttem, az Atya előtt kedvessé akarnak
tenni. Minden szentmisében a felajánlás éppen erre a belehelyezésre
való. Mikor a miséző pap felemeli a kelyhet a borral a felajánlási
könyörgésben ezt mondja: „Ez a felajánlás,
mely a mi teljes szentségi önátadásunknak jele, váljék szünet nélküli
áldozattá, hogy egyszerre teljesítse a szent misztérium alapítványát és
ugyanakkor a te üdvösségi művedet csodálatosan munkálja mibennünk.” Míg
a pap ezeket a szavakat mondja, helyezzétek bele a kehelybe
fájdalmaitokat, gondjaitokat, örömeiteket és egész lelketeket. És
mindazok lelkét, akiket Elém akartok hozni. Tehát azért válik
jelenvalóvá Jézus keresztáldozata, hogy az Ő áldozata az Egyház
áldozatává váljon. Ó, Gyermekeim, a ti áldozatotokká. Most már egészen
világos mindannyiatok előtt, miért olyan fontos nálatok, katolikusoknál a
szentmise áldozati része.
Természetesen
a felajánlás még nem áldozat, csak megelőzi azt. Képzeljétek csak el,
ha felajánláskor beleteszitek magatokat a kenyérbe és borba, akkor az
átváltoztatásban ti magatok is átváltoztok Krisztussá. Isten emberré
lett, hogy az ember Istenné legyen. És mindez miért történhet meg? Mert
Jézus áldozatával titeket magával egyesít.
Drága
Gyermekeim, e tanításom utolsó perceiben az Én drága Fiam egy fényes
felhőn leereszkedett a Mennyből és most itt áll Mellettem megdicsőülve.
Kezében egy nagy aranyszínű keresztet tart. Öt szent Sebe úgy ragyog,
mint a legfényesebb drágakő. Mosolyogva néz rátok és azt kéri, hogy
fájdalmaitokat, gondjaitokat, betegségeteket, fáradságotokat gondolatban
gyűjtsétek össze. Így szól hozzátok: „Drága Gyermekeim, lélekmentő
segítőtársaim, engem követő Barátaim. Körbemegyek köztetek. Két
tenyeretekbe tartsátok felém problémáitokat. Mindegyiketek előtt
megállok, magammal víve keresztemet. Bal kezemmel megáldom, amit Felém
nyújtotok és egy kicsi aranykeresztté változtatom. Ezt a kicsi keresztet
érintsétek hozzá az Én nagy keresztemhez, és Én beleolvasztom.
Visszamegyek a helyemre, és Atyám elé térdelve átnyújtom Neki egyesített
szenvedéseinket. Arra kérem, alakítsa kegyelemmé és ossza ki a sok
közömbös, hitetlen és megátalkodott lelkek között.
Újra
Én szólok hozzátok, Mennyei Atyátok. Szenvedéseiteket, gondjaitokat
Fiam keresztjével együtt elfogadtam. E közös, egyesített nagy keresztet
jobb kezemmel végigsimítom, és ragyogó kegyelemsugarakká változtatom.
Mindenkinek küldök belőle egy fényes sugarat, a többit pedig szétszórom a
rászorulók között. Köszönöm, hogy végighallgattátok tanításomat, és
most Én is viszonzásul végig fogom hallgatni imáitokat.
Megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK 2013.06.04 Szűzanya: Szentmise IV.
Szűzanya: Drága
Gyermekeim! Édesanyai szeretetem összes melegével köszöntelek
benneteket. Boldog vagyok, hogy eljöttetek és érdeklődéssel hallgattok
Engem. Folytatom a sorozatunkat a Szentmiséről, mely az Egyház első és
legfontosabb liturgiája. 1.) Először arról fogok beszélni nektek, hogy
melyik paphoz érdemes szentmisére járni.
Egy
példával kezdem. Kendereskútja egy kicsi alföldi falu új plébánost
kapott. Az előzőt egy nagyobb városba helyezték, ahol kezdett a hitélet
kihalni, és szükség volt egy rátermett, lánglelkű, nagy tapasztalatú
lelkipásztorra. Éppen vasárnap van, az új pap tartja a szentmisét. Három
asszony egy irányban mennek haza: Juliska, Anna és Rózsika. Anna így
szól: „Én ezután inkább a közeli Gácsalmásiba fogok járni
vasárnaponként. Észrevettétek, hogy ez az új pap, hogy összecsapta a
szertartást? Hadarva beszél, alig értettem valamit az evangéliumból.”
„Igazad van – mondja Rózsika – a szentbeszéd is nagyon
rövid volt és semmitmondó. Emlékezzetek vissza, hogy a mi János atyánk
az átváltoztatáskor milyen sokáig és milyen áhítattal tartotta a
levegőben a Szentostyát és a kelyhet a Szent Vérrel! Ő csak egy
pillanatra emelte fel. Az egész szentmise 30 percig tartott.” Juliska,
aki eddig hallgatott, így válaszolt: „Idefigyeljetek! Ez a pap más
vérmérsékletű, más alaptermészetű. Talán még nem kapott annyi kegyelmet
Istentől, hiszen még olyan fiatal. Nem az számít, hogy hogyan tartja a
szentmisét a pap, mindenképpen érvényes, teljes értékű a hívek számára.”
Drága
Gyermekeim! Juliska jól látja ezt a kérdést. Ha Krisztus azt akarta,
hogy keresztáldozata örökké jelen való legyen, akkor ezt nem erre vagy
arra a papra bízta, hanem Egyházára, az Ő titokzatos Testére, akiben Ő
maga működik. Tehát a szentmise más és több, mint ahogy a papok
gyarlóságuk arányában celebrálják. Mint ahogy szent Ágoston a
keresztelésről mondta: „Péter keresztel? Nem. Jézus az, akik keresztel.”
Ezt Én is mondom: „A pap-e az, aki olvassa az evangéliumot és mondja a
szentbeszédet? Nem, hanem maga Jézus Krisztus. A pap-e az, aki végzi a
felajánlást és átváltoztatást? Nem, hanem Jézus. A szentmise végén a
pap-e az, aki megáld benneteket? Nem, hanem Jézus Krisztus, személyesen.
A pap csak helyettesít, ő az eszköz. Tehát a miséző pap bármilyen
tehetséges vagy tehetségtelen, bármilyen lanyha vagy buzgó, az általa
mondott szentmisében egyaránt megújul Jézus Krisztus keresztáldozata.
Higgyétek
el, Gyermekeim, minden szentmisén Én is ott vagyok a szentélyben,
mindent közelről látok. Ha áhítatot és összeszedettséget tapasztalok a
miséző pap fiam mozdulataiban, szavaiban, lelkében, akkor repes a szívem
a boldogságtól. De ha azt látom, hogy közönyösen, unottan, sietve
mondja el a misét az illető pap, elszomorodok Szent Fiammal együtt. De ő
olyan irgalmas hozzátok, hogy az ilyen lélek nélkül misézőknek is a
szavára leszáll az oltárra. Miért? Hogy a szentáldozásban nektek adhassa
magát.
Kendereskútján
teltek a hetek és a hívők kezdték megszokni az új plébános miséző
szokásait. De egyik vasárnap reggel történt valami. Képzeljétek csak, az
én pap fiam bizonytalan léptekkel jött be és akadozva, szavakat
ismételve olvasta fel Isten igéjét. A prédikáció elmaradt. Mikor a
ministráns öntötte a bort és vizet a kehelybe, alig tudott beletalálni,
mert az atya el-elszédült és mozgott kezében a kehely. A legnagyobb
botrány akkor történt, mikor az átváltoztatás után kezében a kehellyel
megbotlott a szőnyegbe, és a Szent Vére egy része kiömlött az
oltárterítőre. Én, a ti Édesanyátok ott álltam mögötte és láthatatlanul
megmentettem a kehely többi tartalmát. Szegény hívek felszisszentek,
sírtak, sóhajtoztak. A szentmise végén kifelé menet megbotránkozva,
felháborodva tárgyalták az ügyet. Felmerülhet bennetek a kérdés, drága
Kicsinyeim, hogy az ilyen illuminált állapotban mondott szentmise
érvényesnek számít-e a résztvevő híveknek?
Megnyugtatásul
mondom nektek, hogy nagy irgalmában Isten az ilyen méltatlan szentmisét
is elfogadja. Nem kell utána máshová templomba menni. Lehet gyarló,
vagy éppen bűnös a misét kiszolgáltató pap, ha a Jézus által előírt
szentségi jelek megtörténnek (a felajánlás és átváltoztatás szavai és
mozdulatai), akkor a szentség létrejön, akkor nyugodt szívvel
szentáldozáshoz járulhattok.
Vannak
templomba járók, akik csak a hagyományos, orgonás szentmisét szeretik,
mert fenségesebbnek, Istenhez méltóbbnak tartják. Másokat a gitáros
misék vonzanak, karizmatikus tartalommal vegyítve. Pap fiaim is
különbözők. Egyesek hűségesen követik minden szavukkal és mozdulatukkal a
régi hagyományt. Vannak, akik az önmegvalósítás érdekében formai
újításokat vezetnek be. Bízzatok abban, amit mondok! Nem a pap stílusa,
egyéni szokásai számítanak, hanem, hogy a Jézusi szentségi jelek
működjenek. Tehát fogadjátok el saját lelkipásztorotokat olyannak,
amilyen: Soha nem a pap számít a hívek szempontjából, hanem a szentmise,
melyben megújul Krisztus keresztáldozata.
2.)
A másik mai témánk, hogy miért kell szentmisére járni. Van két 25 éves
barátnő: Orsi és Gabika. Orsi bulikra jár, cigarettázik és váltogatja a
barátait. Gabika szolíd, vallásos életet él. Van egy közös hobbyjuk: a
festés, rajzolás. Együtt járnak egy képzőművészkörbe és nyaranként
művésztelepre. Ez köti össze őket. Egyik vasárnap délután Orsinál
találkoznak. Szóba kerül a vasárnapi szentmise.
–
Mondd, Gabikám, már megint templomban voltál? Nem sajnálod ezt a
pihenőidőt? Inkább jöttél volna el velünk úszni. Az egész heti ülőmunka
után, olyan jól kimozogtuk magunkat Danival. Tulajdonképpen minek jársz
szentmisére? Ugye emlékszel, hogy engem is küldtek a szüleim, míg
elsőáldozó lettem, de nekem nagyon unalmas volt. Talán ismeretszerzés
céljából mész, hogy a prédikációból tanulj valamit, amit hasznosíthatsz
az életben?
– Dehogy is – mondja Gabi – ennél
fontosabb célom van a szentmisével. Nem mondom, egy-egy szép gondolat
megfogja az embert ott, de itthon a Bibliából és a többi vallásos
irodalomból is meríthetek ilyesmit. A szentmise nem tanóra.
– Talán a jó társaságért jársz oda? Bizonyára vannak jóképű, rendes vallásos fiúk és közülük társra találhatsz.
– Hová gondolsz? – válaszol Gabi – Nem
ismerkedni megyek. A a közösség sokkal mélyebb és sokkal lényegesebb,
mint amit a mi közösségi érzésünk akár csak elképzelhetne. Ott mindenki
egy irányba néz, Isten felé, és Benne szeretjük egymást. Az Ő megújuló
keresztáldozatát éljük át.
– Esetleg enyhületért, vigaszért mész a misére?
– Az igaz, Orsikám, hogy a szentmisébe az a Jézus fogad minket, aki magához
hívja a fáradt szívűeket, hogy megenyhítse őket, de én mégsem azért
megyek, hogy csökkenjenek a gondjaim, bajaim. Rábízom Istenre, hogy
akkor segítsen, ha akar.
– Mondd, Gabi, ott a templomban valami nagy misztikus élményben van részed? Talán hallasz vagy látsz valamit?
– Á,
szó sincs erről. Az igaz, hogy a szentmise a legszebb, legfölemelőbb
cselekmény az összes liturgia közül. A pap díszes miseruhában
méltóságteljes mozdulatokkal végzi a feladatát, a hófehér ruhás
ministránsok olyanok, mint az angyalkák, a csodálatos orgonaszó és közös
ének mennyei hangulattal árasztja el a templomot, mégsem azért járok
oda, hogy valami élményben legyen részem. Nem azért, hogy meghatódjak,
gyönyörködjek és fellelkesüljek, hanem azért, mert tudom és hiszem, hogy
e szent misztériumban, a szentmisében megváltásunk műve valósul meg.
Hát nem megmondta Jézus? „Aki eszi az Én Testemet és issza az Én
Véremet, annak örök élete van.” Azért járok oda, mert azt akarom, hogy
valóban Örök Életem legyen. A másik, amiért oda megyek, hogy a
szentmisében életem Krisztus életének részévé lesz. Ez úgy történik,
hogy a Szentmise felajánló részében egészen átadom magam neki. Valahogy
így: „Uram, felajánlom Neked egész életemet, szívemet, lelkemet,
testemet, örömömet, bánatomat, szeretteimet, mindent, amivel
rendelkezem, mert mindent tőled kaptam.”
Orsi
csak ámulva hallgatta ezt a nagy rendíthetetlen hitet és elhatározta,
hogy egyik vasárnap elmegy Gabival a szentmisére és a sok mulasztás
után, megpróbálja felajánlani magát Jézusnak.
Ó,
drága Kicsinyeim! Ha ti mindnyájan Gabikához hasonlóan csak egyetlen
lelket tudnátok a vasárnapi szentmisére vonzani, még egyszer annyian
lennétek a templomban.
Én,
Édesanyátok meghívlak benneteket egy misztikus utazásra. Nyújtom a
kezemet, fogjátok meg! Néhány pillanat és képzeletünk szárnyán már ott
is vagyunk. Csodálatos a táj. Körben magas sziklás hegyláncok, a
csúcsukat hó fedi. Üde, zöld fűvel borított réten állunk. Nem messze az
egyik hegy lábánál csillogó patak folydogál. Áll valaki a partjánál és
integet nekünk. Elindulunk felé, és az Én Szent Fiam fogad minket fehér
ruhában, piros köpenyben, kitárt karokkal. Mintha kérdezni: „Ki szeret
Engem?” És ti, Kicsikéim, elkezdtek szaladni Felé. Egyenként megölel
benneteket. Kéri, hogy álljatok sorba, és rámutat a patakra: „Nézzétek
ez az Örök Élet vize, melynek forrása az Én Szent Szívem. Átléptetek
Édesanyámmal a jövőbe, az Új Világba és Én most egyenként megitatlak
benneteket az Örök Élet vizével.” Leguggol, egy kelyhet belemerít a
patakba, a kezembe teszi és kéri, tegyem az ajkatokhoz. Miután
megittátok, szívetek megtelik Jézus iránti mérhetetlen szeretettel és
kimondhatatlan vággyal, hogy részt vehessetek egy újvilági szentmisén.
Jézus megálld benneteket, és hirtelen eltűnik a szemetek elől. Jöjjetek
Utánam, Drágáim! Nézzetek arra! A rét közepén van egy hatalmas, fehér,
magas templom. Sok ember halad feléje az úton. Menjünk utánuk. Mire
odaérünk, még állóhely is alig van. Ahogy nézünk az oltár felé, a
szentély felett a mennyezet megnyílik és nagy fényességben, papi
öltözékben megjelenik és leereszkedik Jézus Krisztus, a mi Főpapunk. Ő
tartja a szentmisét. Az átváltoztatás szavait megrendülve, áhítattal,
térden állva hallgatja a tömeg. Angyalok sokaság imádja velünk együtt az
Oltáriszentségben Jézust. Angyalok segítenek Neki áldoztatni. Gyertek,
Kicsinyeim! Odaviszlek benneteket az Ő sorába. Mikor odaérünk, így szól
hozzátok: „Ó, hát ti vagytok, kadarkúti imahadjáratom lelkes kis
csoportja? Mennyire szeretlek benneteket? Köszöntelek titeket
templomomban. Miután ittatok az Örök Élet vizéből, nektek adom magamat
két szín alatt az Eucharisztiában.” Ezután megáldoztat bennetek, és
utánozhatatlan kedvességgel mindegyiketeknek megsimogatja az arcát vagy
fejét. A Szentmise végén minden embert és angyalt megáld. Nyújtsátok
kezeteket, mert visszamegyünk az engesztelés helyére. Búcsúzom tőletek,
köszönöm, hogy hosszú tanításomat érdeklődve és türelemmel
végighallgattátok.
Édesanyai
szeretetemmel mindegyiketeknek egy keresztet rajzolok a homlokára és
megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
ÉGI ÜZENETEK 2013.06.11 Szentlélek: Szentmise V.
Szentlélek: Ne
féljetek, Gyermekeim, Én vagyok a Szentlélek Isten, a harmadik isteni
személy, és eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Azért tart még
mindig ez a sorozat, mert a szentmise rendkívül nagy jelentőségű és
fontos a katolikus keresztények számára. Ez az alappillér, melyre épül
az Egyház. Eddig beszéltünk nektek a szentmise alapításáról, mely
nagycsütörtökön, Jézus halálának előestéjén történt, az Oltáriszentség
alapításának szavairól és Jézus valóságos jelenlétéről a kenyér és bor
színében. Arról, hogy a szentmise áldozat, Jézus keresztáldozatának
megújulása, hogy hová, melyik paphoz érdemes szentmisére járni, és végül
arról, hogy mi a célja a szentmisén való részvételnek. Mindezt bőven,
alaposan kifejtettük nektek. Ma, Gyermekeim, szeretném közelebb hozni
szívetekhez a szentmise egyes részeit.
Először
az előkészületről szólok nektek. Városban nagy lehetőség van, hogy
naponta más és más templomba járjatok és változó időpontokban, hol este,
hol reggel. A kis falvakban meg kell elégedni azzal az egy alkalommal,
ami adva van. Jóska és Erzsike vallásukat szorgalmasan gyakorló
házaspár, szeretik a változatosságot. Budapesten élnek. Nyugdíjasok,
ingyen utaznak és képesek naponta más és más helyekre járni szentmisére.
Még a távoli templomokat is felkeresik busszal, vagy villamossal. Erzsi
egyik barátnője, Jutka vasárnap megkérdezi a mise után: Régen láttalak
benneteket, csak nem voltatok betegek? –Á, dehogy, csak mi mindig
máshova megyünk szentmisére – mondja Erzsike.
–
Én mindig ugyanabban az időpontban és ugyanabba a templomba szeretek
járni. És tudjátok miért? Mert a sok újdonság és másság: a templom belső
elrendezése, az oltár formája, a csillár, a képek, szobrok
különbözősége a miséző pap eltérő stílusa nem vonja el a figyelmemet a
szentmise belső tartalmáról.
Gyermekeim!
Teljesen igaza van Jutkának. A szentmisére járásban nem kell keresni a
változatosságot. Jó, ha mindig egy adott templom egy adott szentmiséjére
mentek és csak indokolt esetben máshova. Így a megszokott környezetben
vagytok, ismerős hívek és falak között. Nem kötnek le a külsőségek,
jobban el tudtok mélyedni a szent áldozatban.
Az
előkészülethez tartozik az a pillanat is, mikor átlépitek a templom
küszöbét. Ott van a szenteltvíztartó. Ez nem külsőség, belső tartalma,
jelentősége van. Amikor belenyúltok és megnedvesített újakkal keresztet
vettek magatokra, megtisztítjátok, megszentelitek lelketeket, hogy
méltókká váljatok a szent cselekményre. A régebbi időben a pap a
szenteltvízhintővel végigment a templomon és meghintett vele mindent,
padokat, oltárokat, híveket. Isten áldásának harmatát szórta szét. Ez ma
már kiment a divatból. Gyermekeim! Mielőtt bementek a padba, térdet
szoktak hajtani, hogy a tabernákulumban lévő Oltáriszentséget
megtiszteljék. Helyetekre érve, látom, mindig letérdeltek egy kicsit,
hogy köszöntsétek a Szentháromságot. Igyekeztek ebben az alázatos
testhelyzetben minden világi gondot kiűzni elmétekből és szeretettel
Ránk gondolni. Mi égiek nagy örömmel látjuk, hogy egyik-másik helyen
szokás a közös rózsafüzér imádkozás valami nemes szándékra. Drága
Engesztelőim, ahol nincs ilyen, próbáljátok kiharcolni, mert a szentmise
előtti hangos, közös ima értékes kegyelmi ajándékokat terem. Ahol erre
nem kerülhet sor, mellőzzétek ilyenkor a fecsegést. Csukjátok be
szemeteket és szívből fakadó szavakkal beszélgessetek Velünk, Égiekkel.
És
most elkezdődik a Szentmise: bevonul a miséző pap a ministránsokkal
orgonaszó és ének kíséretében. Ezt a részt hívjuk introitusnak. Eleinte
az introitus egy zsoltárrészlet volt énekelve, de ma már megelégszik az
Egyház egy miseénekkel az imakönyvből. Ez a kezdő közös éneklés arra
szolgál, hogy szép, megindító, ünnepélyes gondolatokat adjon a híveknek.
Az introitus éneklése elején a pap megcsókolja az oltárt. Ha pedig
ünnepélyes mise van meg is tömjénezi. Ez sem üres formalitás.
Megtiszteli a helyest, ahová a legdrágább és legszentebb dolog kerül: az
Oltáriszentség. A tömjén mint kedves illatáldozat a Mennyei Atya felé
száll, hódolatotok jeleként.
A
hívek köszöntése után a szent liturgia első része a bűnbánati ima: a
közgyónás. Egy alkalommal látom, hogy néhányan állnak a gyóntatószék
előtt és a 75 éves Sári néni lép be a kapun. Valaki megkérdezi: Maga nem
akar gyónni? Ő így válaszol: Minek? Mindjárt kezdődik a közgyónás.
Nekem az is elég, Kedveském, nincs már nekem bűnöm.
Ó,
Gyermekeim, mennyire téved Sári néni! Éppen most, mielőtt misére indult
volna, megalázta és megrágalmazta a menyét, hogy az ő drága fiát
megcsalta a postással. És most mély bűnbánat és szentgyónás nélkül oda
fog menni áldozni. Nem tudja, hogy a közgyónás nem arra való, hogy az
egyes bűneitek megbocsáttassanak, annak a szentgyónás a helye. Hanem
arra való, hogy komolyan magatokba nézve, őszintén elismerjétek, hogy
bűnösök vagytok. Szent János első levele szerint, aki azt mondja
magáról, hogy nincs bűne, magát csalja meg, és nincs benne igazság. Az
Úr Jézus szavaival élve: „Aki felmagasztalja magát, megaláztatik.” A
közgyónásban ezzel a lelkülettel tárjátok fel bűnösségeteket a Szűzanya,
a többi szentek és angyalok előtt.
A
közgyónást követi azonnal a Kyrie: az „Uram, irgalmazz!” éneklése. Ez a
rövid ének hódolatot fejez ki, hogy Isten az egyetlen Úr, akitől
függtök, aki mindent megtehet veletek, aki adja nektek az életet, és
bármikor elveheti. Ő az egyetlen, aki irgalmában örök életet adhat
nektek. A Kyrie kifejezi Isten előtt kicsinységeteket, gyarlóságotokat,
esendőségeteket, nyomorúságotokat és a megváltás utáni vágyakozásotokat.
Ezután
következik a Szentmisében a Gloria. Ó, Kicsinyeim, ha tudnátok, mi
történik, mialatt ezt énekelitek, nem olyan megszokottan tennétek.
Képzeljétek csak, a templomotok ilyenkor megtelik szentekkel és
angyalokkal. Mennyei zenéjükkel és csodálatos zengő hangú kórusukkal
veletek együtt, térdelve a tabernákulum felé fordulva zengik: „Dicsőség a
magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek.
Dicsőítünk Téged, áldunk Téged…” A Glória első része a Mennyei Atya
dicsőítése. Ki lehet érezni belőle, hogy az Ő dicsősége nem a ti
dicséretetektől függ, hanem ez Benne van, valami belső fényesség. Ezért
éneklitek: „Hálát adunk Neked a te nagy dicsőségedért.” A Glória második
része Jézus Krisztushoz fordul, az Isten Bárányához, aki elveszi a
világ bűneit. És az egész a Szentháromság dicséretével zárul.
Ó,
Gyermekeim! Ismerem lelketeket, még meg kell tanulnotok a Glória
lelkületét. A szavak gépies éneklése még nem engedi, hogy szívetek
mélyén valóban, őszintén kívánjátok Isten dicsőségének növekedését. Ezt a
szentmise részt akkor fogjátok igazán átérezni, ha egyre közelebb
kerültök a tökéletességhez, ha mindig jobban növekszik bennetek az
Istenszeretet. Ez pedig csak úgy tud növekedni, ha kiüresítitek
önmagatokat lemondásokkal, önmegtagadásokkal és Isten kerül szívetek
középpontjába. Minden és mindenki Őutána következik. Ezenkívül úgy
tudjátok tökéletesebben énekelni a Glóriát, ha szívetek Királyát még
jobban megismeritek: sok-sok imával, Szentírás-olvasással, Üzenetek
olvasásával, elmélkedéssel, szorgalmas engesztelésre és napi szentmisére
járással, gyakori szentgyónással és napi szentáldozással. De ha mindez
megvan, akkor sem tudjátok itt a földi életben Istennek kijáró módon
zengeni a Glóriát, csak majd ott fönn a Mennyben, ahol színről-színre
látjátok majd Istent. Ezzel a hosszadalmas tanítással csak a szentmise
bevezető részét ismertettem veletek. Azért szedem ízekre e legszentebb
cselekményt, a szentmisét, amit Jézus Krisztus alapított nektek, hogy
amikor részt vesztek rajta, mélyen megértsétek, és át tudjátok élni. Ha
értitek, mi történik a mise részei alatt, akkor összeszedettebbek tudtok
lenni. Legyetek hálásak nekünk, hogy ilyen alaposan és mélyen
bevezetünk benneteket a szentmise rejtelmeibe.
Most
pedig kedves Gyermekeim egy nagyon szép dolog következik. Én a
Szentlélek Isten azt látom, hogy eltűnik a mennyezet a fejünk felől, és
helyette ragyogó kék színben tündököl az égbolt. Nagyon messziről
közeledik felénk egy fényes, fehér felhő. Van rajta valami. Mire egészen
közel jött, látom, hogy tetején egy díszes arany trón van, melyben a ti
Mennyei Atyátok ül. E trón leereszkedik egészen a padlóra. Az Atya
királyi öltözékben van. Vállát aranyszínű, csillagokkal borított palást
takarja. Fehér, krémszínű ruha van alatta, és annak dús redőit egy
aranyöv fogja össze. Fehér haján drágakövekkel díszített aranykorona
ragyog, jobb kezében egy kékes-lila színben játszó gömböt tart, mely a
világot jelképezi. A baljában egy díszes kormánypálcát. Teljes
dicsőségében ül előttünk. Ontja kegyelme fényét szerte-szét,
mindannyiatokra. Rengeteg angyal jött vele, és most trónja előtt
térdelnek, arcra borulva hódolnak Neki. Ő, a Menny és Föld
leghatalmasabb Ura nagy szeretetében és irántatok érzett tiszteletből
feláll a trónjáról és így szól hozzátok: „Drága kicsi, engesztelő
Gyermekeim! Úgy képzeljétek el, minden szentmisén, még a legeldugottabb
falu templomában is, így vagyok jelen. Tekintetemet végighordozom
híveimen és belelátok a lelkükbe. Sokan közülük összeszedetten,
szívükben hálával és szeretettel élik át a legszentebb liturgia részeit,
de vannak, akik csak testileg vesznek részt, gondolataik messze járnak.
Számukra az egész szertartás üres külsőség. Hiába próbálom kegyelmem
sugaraival záporozni őket, nem nyílnak meg Felém. Kérlek, benneteket,
akik mindig nyitott szívvel, lélekkel vagytok ott a szentmiséken, hogy
imádkozzatok ezekért a kiszáradt, langyos, szétszórt gyermekeimért, hogy
hagyják otthon gondjaikat, problémáikat és legalább a szentmisén
foglalkozzanak velünk, Égiekkel.
Van
egy másik kérésem is. A „Glóriával”, ahogyan a templomban szoktátok,
együtt énekelve dicsőítsetek Engem, Mennyei Atyátokat, Jézus Krisztust,
az Isten Bárányát és a Szentlelkemet, aki ezt a mai tanítást adja
nektek. Álljatok fel és egyszerre zengjétek:
„Dicsőség
a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek.
Dicsőítünk Téged, áldunk Téged, magasztalunk Téged, hálát adunk néked
nagy dicsőségedért. Urunk és Istenünk! Mennyei Király! Mindenható
Atyaisten!
ÉGI ÜZENETEK 2013.06.18 Jézus: Szentmise VI.
Jézus: Drága
Kicsinyeim, Ne féljetek, Én vagyok a ti Jézusotok. Múltkor a Szentmise
egy megható részével foglalkoztunk, a Glóriával. Ezt követi az
ünnepélyes napi könyörgés. Zoltán és Sándor a szentmise alatt fönt a
kóruson hallgatják a könyörgést. Sanyi odasúgja barátja fülébe, hogy a
pap, miért nem aktuális egyházközösségi ügyekben kéri Isten segítségét?
Miért általános dolgokért könyörög? Hiszen annyi mindent lehetne kérni a
különböző problémákkal küszködő helybelieknek. Pl. itt vannak a rákos
betegeink, vagy a falu sok munkanélkülije. Zoltán csendre inti, és
ígéri, hogy a Szentmise után meg fogják beszélni. Mikor vége a
szertartásnak és kilépnek az utcára, így válaszol: A könyörgés, a
szentmisének ez a része, nem magánimádság, és nem a falu plébánosa által
megfogalmazott kérés, hanem a pap a liturgikus könyörgések könyvéből
meríti. A könyörgés nem a mindennapi élet ügyes-bajos dolgairól szól,
hanem az Egyháznak legfontosabb szükségeiről, az üdvösség közös ügyéről,
ami minden egyes hívőre vonatkozik. Egy szépen megfogalmazott rövid
szöveg, egyetlen összetett mondat. Ebben az ünnepélyes könyörgésben az
Egyház hivatalos kérését terjeszti Isten elé. Sándor ezután a Szentmisén
más szemmel tekint a könyörgésre. Most, az olvasmány következik. Ez a
Szentírásból vett egyik szakasz. Gyakran két olvasmány is van, melyeket
zsoltárének választ el egymástól és az oltárlépcsőről egy szólista
szokta énekelni. A hívek erre a zsoltárénekre refrénnel szoktak
válaszolni. Ezt is úgy kell hallgatnotok és énekelnetek, mint Isten
igéjét. Tehát ez a rövid zsoltárének nem csupán egy hangos zenei betét,
hanem az olvasmányhoz tartozó tanítói része a misének. Ezt követi az
evangélium.
Drága
Engesztelőim! Természetesen Én minden szentmisén mindent és mindenkit
látok. Ott ül az első padban egy őszhajú nagymama 8 éves unokájával, aki
most nála nyaral. A kislányt, aki eddig csendben, fegyelmezetten ült
mellette, Andikának hívják. Észreveszi, hogy a pap mélyen meghajol és
csendesen mond valamit, majd mindenki feláll. Andi csodálkozva kérdezi:
Mit suttog a pap bácsi és miért álltunk fel? A nagymama így felel: Azért
hajol meg, hogy kifejezze alázatát és kéri Istent, hogy tisztítsa meg a
szívét és ajkát. Nekünk pedig azért kell felállni, mert ilyenkor a
papon keresztül maga Jézus szól hozzánk az Újszövetség szavaival. Andi
folytatja: Figyeltelek, Mama, hogy most nem keresztet vetettél, hanem
valami mást tettél az ujjaddal. – Igen. A hüvelykujjammal kicsi
keresztet rajzoltam a homlokomra, ajkamra és szívemre. – Mit jelent ez? –
kérdezi Andika. – Ezekkel az apró keresztekkel kifejezzük, hogy amit
most hallani fogunk, az evangéliumot, Isten szavait, eszünkkel
felfogjuk, ajkunkkal megvalljuk, és szívünkben megtartjuk. Ez a mélyen
vallásos nagymama hazafelé menet tovább oktatta érdeklődő kis unokáját:
–
Tudod, Andikám, amit Jézus mond az evangéliumban, azt tulajdonképpen
nekünk, ma élő embereknek mondja. Amikor a gyógyításáról beszél, mi
vagyunk a betegek és minket gyógyít. Nem biztos, hogy konkrétan a
lázunkat viszi le, vagy a torokfájásunkat, rákos daganatunkat tünteti
el, hiszen a szenvedésre mindenkinek szüksége van, hanem lelki bajainkat
is orvosolja. Amikor az evangéliumban a vak meggyógyításáról van szó,
akkor mi vagyunk a vakok, mert nem látjuk világosan az igazságot, az
élet célját, a lelkünk elsőbbrendűségét a testünk felett. Ilyenkor Jézus
lelki vakságunkból gyógyít minket. Andikám, mikor azt hallod az
evangéliumban, hogy Jézus a háborgó tengeren a reszkető apostolok előtt
feláll a csónakban, és egy mozdulatával lecsendesíti a hullámokat, akkor
nemcsak erre a régi jelenetre kell gondolnod, hanem arra, hogy Ő képes a
feldúlt emberi lelkekben békét, nyugalmat teremteni.
Látjátok,
drága Gyermekeim, ez a kis unoka nem hiába jött el a nagymamájával a
templomba. Kár, hogy szülei sosem viszik ilyen helyre. De talán ezután
kedvet kap, hogy az ő lakóhelyén- ha egyedül is – elmenjen a vasárnapi
szentmisére.
Most
pedig térjünk vissza a szentmise további részeihez. Az evangélium után a
szentbeszéd, a prédikáció arra szolgál, hogy még jobban elmélyítse
bennetek az előbb hallottakat, hogy tisztábban lássátok, és egészen
megértsétek az evangélium régi szent szövegeit. Másrészt felkelti
lelketekben az áhítatot, az istenszeretetet, és méltóvá tesz a hamarosan
közelgő eucharisztikus szentség ünneplésére, előkészít a szentmise
áldozati részére. Pap fiaim nem egyformák. Ahány pap, annyiféle
prédikáció van. A szentmisének ebbe a részébe mindegyik beleteszi
egyéniségét, saját gondolatait, képességeit. Van, aki mély átéléssel,
hangzatos felkiáltásokkal és érzelmekre ható, tanulságos példákkal
illusztrálva egészen lenyűgözi hallgatóit, és utána szem nem marad
szárazon. Másik pap inkább gondolatébresztő, nyugodt, bölcs szavaival az
emberek értelmére hat. De olyan pap fiaim is vannak, akik nem kapták
meg az ékesszólás kegyelmét, nem előadónak születtek. Soha ne a szónoki
tehetséget keressétek a szentbeszédben, hanem higgyetek abban, hogy
függetlenül a teljesítménytől, a pap szavai által az Egyház hiteles
magyarázata jut el minden kor minden keresztényéhez.
A
szentmisének a felajánlás előtt van két átvezető része: a Credo – vagy
ahogy ti nevezitek – a Hiszekegy, a másik az egyetemes könyörgések. A
Credo-t együtt mondják vagy éneklik a hívek, az utóbbit csak a pap
mondja az oltárnál. Miért van szükség a Credo-ra? Mert ez előkészület a
szentség bemutatására. Csak akkor járulhattok szentáldozáshoz, ha
tiszta, tévedéstől mentes hitetek van. Aki nem hisz, az nem veheti
magához az Én Testemet és Véremet. Az Egyház azért fogalmazta meg
nektek, híveinek az Hiszekegy-et, hogy a szentáldozáshoz ezzel
erősítsétek meg Istenbe vetett hiteteket. A Credo, a hitvallás szövege
idők folyamán változott. Az első századokban rövidebb volt, de a 4.
században kibővítették. Ezzel hangsúlyozták a két fontos hittitkot: a
Szentháromságnak és Jézus Istenemberségének megvallását. Azon kívül ez a
kibővített Hiszekegy kifejezi, hogy Credo-t imádkozó közösség részese
az Egyház egyetemes hitének.
A
másik előkészítő rész a felajánláshoz az egyetemes könyörgések.
Ilyenkor a miséző pap a misekönyvből olvasva könyörög a pápáért, a
helybeli püspökökért, a hívő népért a bajban lévőkért és a halottakért.
Drága Engesztelőim! Ilyenkor ti is vele együtt gondolatban kérjetek
kegyelmeket a felsoroltaknak. Nagyon fontos, hogy a szentmise minden
részének – az elejétől a végéig – aktív részesei legyetek. A szent
cselekmény csak akkor válik igazán lelketek hasznára.
Drága
Kicsinyeim! Miután befejeztem tanításomat, a padok közé megyek és ott
sétálok köztetek. Közben meg-megállok és gyönyörködöm
összeszedettségetekben, figyelmes tekintetetekben. Sajnos ti nem
láthattok Engem, de Én titeket igen. Így szólok hozzátok: „Gyakran
jöjjetek Kedveseim a szentmiséimre! Ilyenkor minden templomban ott állok
a szentélyben, a tabernákulum előtt hófehér hosszú ruhában, és repesve
várom, hogy kinyíljon a kapu és belépjenek rajta első vendégeim. Milyen
boldog vagyok, mikor térdet hajtva üdvözöltök! Válaszul integetek és
mosolygok rátok. Mire mindenki megérkezett és pap fiam meghúzza a
csengőt, láthatatlanul visszasurranok a tabernákulum sötétségébe. Majd
misztikusan magamra öltöm főpapi ruhámat, és a miséző pap fiam szavaiba
és mozdulataiba öltözködve Én celebrálom a szentmisét. Ez mindig és
mindenütt így történik, higgyétek el!
Végül
megköszönöm, forrón szeretett Gyermekeim, hogy ilyen fegyelmezetten és
türelemmel végighallgattátok tanításomat, és megáldalak benneteket a
szentmise iránti kitartó hűség kegyelmével az Atya, a Fiú és a
Szentlélek nevében. Amen.
2013.07.02
Mennyei Atya: Szentmise VII.
Mennyei
Atya: Drága Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok és
eszközömön, Éván keresztül szólok hozzátok. Ma is a szentmiséről lesz
szó, mely 2 nagy részből áll: a tanítói és az áldozati részből. A
Credóval és az egyetemes könyörgéssel befejeztük a tanítói rész
bemutatását.
Ma
elkezdjük tanítani nektek a szentmise áldozati részét. A felajánlással
kezdődik. Ez önmagában véve még nem áldozat, de annak előkészítő részévé
válik. A miséző pap egy fehér kendőt, ún. korporálét terít az oltár
asztalára, és arra helyezi a nagy ostyát egy aranyszínű tálcára, a
paténára, az áldoztatáshoz való sok kicsi ostyát a kehelyhez hasonló
ciboriummal, és a bornak egy kelyhet. Itt gondoljatok arra, Drága
Gyermekeim, hogy annak idején Jézus is elküldte tanítványait a városba,
hogy készítsék el az utolsó vacsora termét, az eledeleket, a kenyeret és
bort is, amit majd az Ő szent Testévé és Vérévé változtat. Tehát a
szentmisén a pap is mindent előkészít, ami kell a legszentebb
áldozathoz. Sőt, az ünnepi misében még meg is tömjénezi, illatfelhőkbe
burkolja az adományokat. Ezt követi a pap kézmosása, azért, hogy
tisztuljon meg a szíve-lelke az elkövetkező áldozati cselekményhez.
Előtte felemeli a paténát a rajta lévő ostyával, és áldozatul ajánlja
Nekem, az Atyaistennek önmagáért, és a hívekért. Éppen úgy tesz, mint a
Szűzanya, mikor vitte a templomba bemutatni a kis Jézust és felemelte
Nekem, a Mennyei Atyának áldozati ajándékul az emberiségért. A
korporálén lévő üres kehelybe a pap bort és egy csepp vizet önt, és ezt a
bort is felajánlja Nekem. Ilyenkor kicsinyeim, ne legyetek tétlenek. A
mindig mellettetek álló őrangyalotokkal gondolatban küldjétek oda saját
lelketeket, családtagjaitok, barátaitok, ellenségeitek lelkét, hogy
helyezze a paténára és a kehelybe, hogy ezek a lelkek is felajánlásra
kerüljenek. Ezután le se vegyétek a szemeteket a felemelt és oltárra
helyezett kenyérről és borról, mert rövid időn belül, az
átváltoztatáskor, átalakul majd Jézus valóságos Testévé és Vérévé. Jézus
önátadásával Hozzám emeli nemcsak önmagát, hanem azokat a lelkeket is,
akiket az előbb odaküldtelek neki az őrangyalotokkal.
Az
előbb említettem nektek, hogy mielőtt a pap felajánlja az adományokat,
egy kevés vízzel keveri a bort. Hogy mit jelent ez, arra egy élő
példával szeretnék válaszolni,
Kati
és Joli, két barátnő. Joli éppen vendégségben van Katinál, aki magával
viszi őt a vasárnapi szentmisére. Ő nem szokott templomba járni, bizony
nem ismeri a szentmise részeit. Suttogva kérdezi a felajánlás előtt:
-Mit önt a pap a kehelybe?
-Fehérbort.
-Van ennek valami jelentése?
-Igen. A bor Jézus jele. Ő így mondta: „Én vagyok a szőlőtő”
-Mi van a másik edényben, amiből csak egy cseppet öntött a borhoz?
-Víz.
-Ez is jelképez valamit?
-Igen,
ez minket, megkeresztelt embereket jelképez. A víz a keresztség jele.
Miután a pap összevegyítette a bort és a vizet, így imádkozott: „A bor
és víz titka által részesüljünk (Jézus) Istenségében.” Így jön létre a
Szentmisében a teljes egység Jézussal. Látod, Jolikám? Mennyire szeret
Jézus? A kehelyben egyesít magával minket, hogy a Mennyei Atya bennünket
is fogadjon, ne csak Őt.
Drága
Engesztelőim! Akkor tudjátok a felajánlást, mint a Szentmise egyik
legfontosabb részét átélni, ha nézitek a pap mozdulatait és odafigyeltek
arra, amit mond. Hasonló ez ahhoz, mikor bementek egy festőművész
kiállítótermébe. Ha végigsiettek a képek egymásutánján, nem marad
bennetek semmi élmény. De ha megálltok egy őszi erdőt ábrázoló kép
előtt, és hosszasan szemlélitek, akkor odaképzelitek magatokat a száraz
levelekkel borított erdei útra, és szinte zizeg a lábatok alatt az
aranyszínű avar és a sárgás-piros leveles ágak között átszűrődő napfény
melegével szinte simogatja az arcotokat. Így van ez a felajánláskor. Ha
minden lelki tehetségetek részt vesz benne: figyelmetek, akaratotok,
értelmetek, szeretetetek, akkor áhítattal követitek a pap szavait:
„Áldott vagy Urunk, mindenség Istene, mert a Te bőkezűségedből kaptuk a
bort. Fölajánljuk neked, mint a szőlő termését és az emberi munka
gyümölcsét. Ebből lesz számunkra a lélek itala.” Igen, ebből a borból
lesz Jézus szent Vére, mely a szentáldozás által táplálja, tisztítja
lelketeket.
A
szentmisén a felajánlás után egy kedves, megható, párbeszédes áldozati
imádság következik, melyben felemelitek szíveteket Hozzám, és hálát
adtok Nekem. Ó, ha tudnátok, milyen boldoggá tesztek ezekkel az egyszerű
szavakkal! Úgy éhezem, és szomjazom szeretetetekre és hálátokra!
Ilyenkor láthatatlanul atyai szívemre ölellek benneteket, még akkor is,
ha csak megszokásból mondjátok, hogy „Emeljük fel szívünket… ,
fölemeltük az Úrhoz… ”
Ezt
az áldozati imádságot a Sanctus, a „Szent vagy, szent vagy…” követi. A
szentírásból két látomás is utal arra, hogy ilyenkor az Ég megmozdul, a
kerubok és szeráfok, Istenhez legközelebb álló égi szellemek Isten
szentségét hirdetik. Ezt fejezi ki Izajás látomása. A másik a Jelenések
könyvéből, ahol az üdvözültek is éneklik a Sanctust az angyalokkal.
Milyen nagy dicsőség, megtiszteltetés nektek földieknek, hogy a Sanctus
alatt az angyalokkal és szentekkel együtt énekelhettek.
Ó,
drága Kicsinyeim! Akartok, Atyátoknak örömet szerezni? Akkor itt és most
álljatok fel és énekeljétek el nekem a Sanctust! Nézzétek! Megnyílik az
Ég. Sok-sok angyal és szent szállt le közétek. Veletek akarják az Én
megközelíthetetlen szentségemet hirdetni. Kezdjétek hát el!
„Szent vagy, szent vagy, szent vagy,
Mindenség Ura Istene
Dicsőséged betölti a mennyet és a földet,
Hozsanna a magasságban!
Áldott, aki jön az Úr nevében
Hozsanna a magasságban.”
Ó,
drága Gyermekeim! Köszönöm szépen ezt a közös szép ajándékotokat, melyet
a Mennyország lakóival együtt énekeltetek el. Foglaljatok helyet, és
most figyeljétek, mi történik. Égi Édesanyátok a Mennyből egy nagy
fonott kosarat hozott, aranyszínű szalagokkal díszítve. A kosárral
körbejár köztetek. Arra kérlek benneteket, e kosárba tegyétek bele
jócselekedeteiteket, áldozataitokat, amit nap, mint nap gyűjtögettek:
imáitokat, szentgyónásaitokat, szentáldozásaitokat, szentmiséiteket,
adakozásaitokat, böjtjeiteket, Szentírás-olvasásotokat, igaz üzeneteim
terjesztését, beteglátogatásaitokat, betegápolásaitokat,
szentséglátogatásaitokat, az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit,
szenvedéseitek elfogadását, és felajánlását.
Látom
telis-tele lett a nagy kosár. Legszentebb Leányom, kérlek, hozd ide
Elém! Egy keresztet rajzolok fölé, és a benne lévő sok jócselekedet
fényes kegyelemsugarak özönévé változik. Kinyitom isteni Szent Szívem
ajtaját, és e kegyelemsugarakat elraktározom Szívem belsejében. És mikor
megpillantok a földön egy közömbös, hitetlen vagy megátalkodott embert,
a ti ajándékotok kegyelemsugaraiból kiválasztok egyet és beborítom. Így
segítek nektek a lélekmentésben.
Drága
Engesztelő Gyermekeim! Ezzel a nagy kosár ajándékkal nemcsak a lelkeken
segítettetek, hanem rajtam is. Szívem tele van bánattal, keserűséggel
az emberiség hitetlensége, fekete bűnei, kételkedései és
megátalkodottsága miatt. Ezekkel a jócselekedetekkel enyhítettétek
fájdalmamat, mintha gyógyító balzsammal kenegettétek volna szent Szívem
sajgó sebeit. Köszönöm nektek, kicsiny Gyermekeim ezt az ajándékot.
Jutalmatok nagy lesz érte.
Megáldalak benneteket a szentmise iránti szeretet kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
2013.07.09
Szűzanya: Szentmise VIII.
Szűzanya:
Drága Gyermekeim! Nagyon örülök, hogy most Én, Mennyei Édesanyátok
következhetek a tanításban, mert a szentmise egyik leggyönyörűségesebb
részletével folytathatom: az ÁTVÁLTOZTÁSSAL.
Nekem
megengedte a Mennyei Atya, hogy mindent láthassak és hallhassak itt a
földön, jót és rosszat egyaránt. Egyik vasárnap reggel a következő
beszélgetés tanúja voltam: két férfi találkozott az utcán és megálltak
néhány percre. Meleg nyári nap volt. Zoltán fehér ingben, hosszú sötét
nadrágban volt, ünnepélyesen felöltözve. Sanyin rövid, lenge kockás
nadrág volt és egy végig kigombolt zöld ing, melyből kikandikált a
sörhasa.
-Hová mész, Zolikám ilyen elegánsan?
-A szentmisére, hiszen vasárnap van. Hát te hova igyekszel?
-Ide
a kocsmába. Elbeszélgetek a cimborákkal. Te is jobban tennéd, ha velem
tartanál, hiszen olyan unalmas az a mise, mindig ugyanaz történik benne.
Itt a haverok között mindig hallasz valami érdekes, új dolgot. Mi aztán
mindenről tudunk, ami a faluban történik.
-Mondd, Sanyi, hiszel te Jézus Krisztusban?
-Már
hogyne hinnék! Hát nem emlékszel, együtt voltunk elsőáldozók és
bérmálkozók? Csakhogy én a templomba járást fölöslegesnek tartom, és a
misét unalmas időtöltésnek. Otthon is lehet imádkozni.
-Azért
gondolkozol így Sanyikám, mert nem ismered és nem érted a Szentmisének
és egyes részeinek a jelentését. Például tudod-e, hogy az
Átváltoztatáskor miért mutatja fel a pap az ostyát és a bort a
kehellyel?
-Ezen még nem gondolkoztam el. Talán azt mutatja a híveknek, hogy hamarosan ilyennel fog áldoztatni.
-Nem,
nem. Az Átváltoztatás pillanatában a templom oltárát úgy kell
elképzelni, hogy az nem más, mint az utolsó vacsora asztala. Akkor régen
körbeültették apostolaival az asztalt, Jézus felemelte a felszentelt
kenyeret és így szólt: „Ez az Én Testem.”
-No,
Zolikám, itt hagyd abba! Ti csak képzelődjetek, én bizony két lábbal a
földön járok és keresem az élet kellemes oldalát. Na, minden jót!- és
belépett a kocsma ajtaján.
Ahogy
ezt láttam, egy nagy könnycsepp gördült végig édesanyai arcomon, a
szomorúságtól. Nem baj, Zoltán fiam helyett én folytatom nektek. Amikor e
szent szavakat kiejti a pap, nem úgy mondja, hogy „Nézzétek Testvéreim,
ez Jézus Teste”, hanem úgy, ahogy Ő annakidején, amikor az apostolai
előtt mondta: „Ez az Én Testem.” Mert Jézus eszközévé válik, egy lesz
vele, az Üdvözítő egészen áthatja, betölti őt. Ahogy a levegőben,
magasra emelve tartja a nagy Szentostyát, valahogy misztikusan
megkezdődik az Én Szent Fiam kínszenvedésének megújulása: a vérrel
verítékezés, az elfogatás, az ítélet, az ostorozás, a tövissel
koronázás, a véres keresztút és a keresztre feszítés. Lelkében a
Szentostyán keresztül újra érzi Megváltónk a szörnyű kínokat, mert az
átváltoztatáskor nemcsak a pappal válik eggyé, hanem az egész
emberiséggel. A Szentostyában rejtőző Isten-ember mindenki bűnét magára
veszi, és misztikus Testében mindenkiért elszenvedi a kimondhatatlan
fájdalmakat. Ezért az Úrfelmutatáskor ne csak nézzétek a felemelt szép
fehér Szentostyát, hanem közben próbáljátok átérezni az Ő nagy
szenvedéseit. E szent pillanatokat, míg a miséző pap Őt a levegőben
tartja, arra használja fel az Üdvözítő, hogy mindannyiótokat, bűnös
embereket, a Mennyei Atya tenyerébe helyez. Aki mély lelkiséggel tekint a
felmutatott Oltáriszentségre, az bátran elhiheti, hogy gyarlósága
ellenére e percben odakerült Isten szeretetet sugárzó, melengető, óvó,
védő tenyerére.
Amikor
a pap az átváltoztatott Szentostyát leteszi és felemeli a kelyhet a
borral és így szól: „Ez az Én Vérem, mely sokakért kiontatik”, akkor is
jusson eszetekbe az utolsó vacsora, melyen Máté evangéliuma szerint így
cselekedett és beszélt. „Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a
szavakkal nyújtotta nekik. Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az Én
Vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.
Mondom nektek, mostantól fogva nem iszom a szőlő terméséből addig, amíg
majd az újat nem iszom veletek Atyám országban.” Egyedül Lukács
evangélistánál van hozzátéve az átváltoztatás szavaihoz, hogy „ezt
tegyétek az Én emlékezetemre”. Erre hivatkoznak a protestáns egyházak,
ezért nem ismerik el Jézus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában.
Pedig ez a Jézusi kifejezés, hogy „ezt tegyétek az Én emlékezetemre”,
nincs ellentmondásban a másikkal, hogy „Ez az Én testem és ez az Én
vérem.”.
Ez a
két mondat inkább kiegészíti egymást. Attól, hogy a katolikus egyház
visszaemlékezik az utolsó vacsora eseményére, értelmetlen dolog lenne
kételkedni Jézus valóságos jelenlétében. Hát nem lehet valami
emlékeztető is, valóság is?
Hogy
ezt világossá tegyem előttetek, a Bibliát hozom fel példának. Ez a
Könyv emlékeztet titeket a teremtésre, a prófétákra, az ókori zsidó nép
hányattatott sorsára, Jézus Krisztus életére, születésére, tanításaira,
csodáira, kínszenvedésére, kínhalálára és feltámadására, és mellette
levonhatjuk a konzekvenciát, hogy ami benne van, az valóságos és igaz. A
két megállapítás egyáltalán nem zárja ki egymást. Hogy menyire igaz az
állítás, hogy az Eucharisztia Jézus valóságos teste és vére, azt
bizonyítja maga Jézus Krisztus, mert a kafarnaumi beszédben 6-szor
egymás után kifejezésre juttatja, hogy az Ő testét és vérét fogja adni
eledelül és italul és az Ő teste valóban étel lesz, és az Ő vére valóban
ital (Jn. 6,56). Azt is hozzáteszi: „Atyáitok mannát ettek a pusztában,
és meghaltak ugyebár? Nos a kenyér, amelyről Én beszélek az égből száll
alá, de úgy hogy ki abból eszik, nem hal meg.. Én vagyok az eleven
kenyér, mely az égből szálltam alá, és aki majd enni fog ebből a
kenyérből, az örökké élni fog.” Erre azt hitték a körülötte álló zsidók,
hogy ezt átvitt értelemben kell érteni, mely szerint úgy szereti az
embereket, hogy szeretetéből nekik adja magát. De Jézus megdöbbentett
őket, mikor így szólt: „És a kenyér, amelyet én a világ életéért adok,
nem más, mint az Én TESTEM.” Hát bizony ez a beszéd felkavarta a
hallgatóságát, és sokan otthagyták. Csak a 12 apostol maradt vele. Ők
hittek Neki. Az utolsó vacsorán aztán megmutatta nekik, hogy miképpen
válik az ő eledelükké, a kenyér és bor színei alatt. Tehát a kafarnaumi
beszédben és az utolsó vacsora átváltoztató szavaiban minden hívő ember
számára nyilvánvaló, hogy az Eucharisztia valóságosan az Én Szent Fiam
Teste és Vére. Ezt ezen kívül alátámasztja a sok Oltáriszentség csoda,
amely évszázadok óta történik a világban.
Ezek közül az egyik a váci Eucharisztikus kongresszus könyvében olvasható a 143.oldalon.
Mindezek
után megköszönöm figyelmeteket és az átváltoztatott Oltáriszentségből
küldött kegyelemsugarakkal megáldalak benneteket az Atya, a Fiú és a
Szentlélek nevében. Amen
ÉGI ÜZENETEK
2013.07.16
Szentlélek: Szentmise IX.
Szentlélek:
Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten,
a harmadik isteni Személy. Eszközöm hangját használom e mai
tanításomhoz.
Afeletti
örömünkben, hogy ilyen sokan összejöttetek, mindnyájan itt vagyunk a
teljes Szentháromság és Mennyei Édesanyátok. Fejetek felett megnyílt a
mennyezet és egy fényes, fehér felhőn szálltunk alá. Most itt állunk az
asztal mögött mind a négyen és dicsőségünk fényében fürdetünk
benneteket. Én, a Szentlélek, aki tartja nektek az égi beszédet, jobb
kezemben egy kis csillogó arany tálcát tartok, melyben magas, lobogó
láng van, az Én isteni szeretetem lángja.
Nyissátok ki kicsi szívetek ajtaját, mert körbemegyek, egyenként
mindegyiketek előtt megállok, és e tüzes lángból egy forró
szeretet-csóvát ültetek szívetekbe. Azt akarom, hogy ezt a szentmiséről
szóló gyönyörű záró- tanítást lángoló istenszeretettel hallgassátok.
A
múlt héten az átváltoztatásról hallottatok, ma a szentáldozás
szertartásáról lesz szó. Ezt megelőzi az Úr imádsága, a „Miatyánk” és az
ún. békecsók, melyet a hívek között a kézfogás helyettesít. Ez a két
bevezető részlet a szentáldozás előtt arra való, hogy bennetek, akik a
szentmisén részt vesztek, elmélyítse a megbocsátás érzését minden
felebarátotok iránt. Hiszen a „Miatyánk” úgy kéri Isten bocsánatát, hogy
fontos feltételhez köti: „Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is
megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek.” A kézfogás is ezért van. Kezet
fogtok a körülöttetek lévőkkel azért, hogyha bármi útjában áll
felebarátotok iránti szereteteteknek, akármi megzavarná ezt, sürgősen
béküljetek ki vele, hogy egészen tiszta szívvel egyesülhessetek Jézussal
az elkövetkező percekben.
A
„Miatyánk” elimádkozása ilyenkor nemcsak a kiengesztelődésért van, hanem
a mindennapi kenyérért és az átváltoztatott szent kenyérért is. A
szentáldozásban nemcsak egyszerűen Jézus Krisztust veszitek magatokhoz,
hanem a feláldozott és megdicsőül Bárányt, aki meghalt értetek, hogy
bennetek tovább éljen.
A
szentáldozás a kenyértöréssel kezdődik: a pap kettétöri a nagy
Szentostyát és megáldoztatja önmagát vele. A felületes szemlélő ebben
csak annyit lát, azért töri el a Szentostyát, hogy könnyebben beférjen a
szájába. A kenyértörésnek ennél sokkal fontosabb jelentése van.
Először
is azt jelenti, hogy Jézus 2000 évvel ezelőtti teste a szenvedésben és a
keresztre feszítésben megtört. Ő ezt a keresztfán megtört testét adja
nektek.
Másodszor
kifejezi, hogy Ő az utolsó vacsorán ugyanazt a kenyeret törte meg és
osztotta szét tanítványai között. Ti is akárhányan áldoztok, ugyanabból a
szent Kenyérből részesültök.
Harmadszor
emlékeztet titeket arra, hogy üdvözítőtök meghalt értetek a kereszten.
Míg szemlélitek a miséző pap mozdulatát, ahogyan kettétöri a
szentostyát, gondoljatok arra, hogy ebben a pillanatban hanyatlott le az
Ő töviskoronás véres feje a mellére, Atyjának ajánlotta magát, és
kilehelte lelkét.
Egy
csodálatos titkot árulok el nektek azzal a mozdulattal kapcsolatban,
mikor a pap saját maga megáldoztatása előtt a Szentostyából letör egy
kis darabot és a Szent Vérbe teszi. Így imádkozik közben: „A mi Urunk
Jézus Krisztus testének és vérének egyesítése váljék a szentáldozásban
lelkünk üdvösségére.” Ennek misztikus jelentése van. Azt fejezi ki, hogy
az a szent Vér, mely halálakor az utolsó cseppig kifolyt, most
felszentelt gyermekünk mozdulatával újra egyesült szent holtestével.
Most történik a szentmisében a feltámadás. A Szentostya egy pici
darabjának beleejtése a kehelybe a ti feltámadásotokat is szimbolizálja,
így tekintsetek erre a cselekedetre. A szentáldozás előtt fontos és
szép pillanatai a szentmisének az Agnus Dei (Isten Báránya). Ezt ti
együtt imádkozzátok a pappal és közben képzeletben nézzetek az Úr Jézus
töviskoronás haldokló arcába, és ne csak képletesen verjétek melleteket,
hanem őszintén bánjátok meg bűneiteket e szavakkal: Isten Báránya, Te
elveszed a világ bűneit, irgalmazz nekünk…
Mikor
pedig a miséző pap készülődik az áldoztatáshoz, mély bűnbánattal a
szívetekben együtt mondjátok vele: „Uram, nem vagyok méltó, hogy
hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd, és meggyógyul az én
lelkem.” E pillanatban némán kérjétek az Urat, hogy mielőtt beálltok a
sorba, egészen tisztítsa meg lelketeket a rárakódott szennytől, hogy
hófehér lélekkel fogadhassátok Őt. Valójában Jézus áll a pap helyett az
áldozandók előtt és szomorú. Egymásután hullik a könnye és végigcsorog
szent Arcán. Vajon miért? Hiszen olyan sokan áldoznak. Fáj neki az
állva- és kézbeáldozás, mint az imádatnak és tiszteletnek lábbal
tiprása. Végre valaki letérdel, de keményen rászólnak: „Álljon fel!”
Sokan kezüket nyújtják a Szentostyáért. Jézus ezért is bánatos, mert
csak felszentelt papfiai érinthetnék az Ő testét és vérét. De elfogadja,
mert ez Egyháza újítása. Pedig mennyi veszélyt rejt magában! Pl. valaki
bosszút áll rajta, mert nem nyert a lottón, ezért zsebre vágja,
hazaviszi, dühösen megtapossa, és a mosogató lefolyójában vizet eresztve
rá megsemmisíti. Másnak már egész gyűjteménye van belőle, 10 darab.
Elviszi a sátánista szektába és eladja, jó pénzért. Ma is vannak
Júdások. Az ilyen okkult szektákban fekete szertartás keretében
megalázzák és megsemmisítik. Ezek ellenére mégis veletek marad a világ
végezetéig, mert lángolóan szeret benneteket. Azokat a híveket is, akik
bűnökkel terhelve, 1 órás böjt nélkül, megszokásból, üres, szeretet
nélküli lélekkel járulnak elébe, azokat is, akik vágyakozva, hálával
eltelve, megtisztított lélekkel közelednek hozzá. Azokat a papfiait is,
akik méltatlanul, ittasan és tisztátalan szívvel mutatják be a
szentmisét, és azokat a felszentelt szolgáit is, akik égnek az
Isten-szeretettől és áhítattól, és akiknek minden mozdulatuk és szavuk a
mély hitet és alázatot fejezi ki az Oltáriszentség felé.
Ó,
drága Gyermekeim! Én, a Szentlélek Isten látom, hogy ki, hogyan megy
vissza a helyére a szentáldozás után. Minden áldozó lelkébe betért
Jézusnak nemcsak teste és vére, hanem embersége és isteni dicsősége.
Akik méltóképpen végezték szentáldozásukat, azoknak lelkéből testén
keresztül kisugárzik Isten dicsősége, nagy fény veszi őket körül, de
akik méltatlanul áldoznak, azoknál ezt nem látom.
Megköszönöm
kitartó figyelmeteket, amelyet tanításom alatt végig tapasztaltam.
Megáldalak benneteket az Oltáriszentség iránti vágyakozás és szeretet
kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.
