Bevezetés
Régóta
érik már ez a kormányértékelő írás. Nem különösebb alkalomból kerül rá
sor, év vége vagy ciklusforduló okán. Egyszerűen csak aktuális, mert
megkerülhetetlen.
Lenti
írás objektivitásra törekszik, célja nem véleményt mondani, hanem
reálisan értékelni. Politikai meggyőződéstől (ún. nemzeti oldaltól is -
ennél a mi nézőpontunk amúgy is jelentősen túlmutat) függetlenül, az
elvárt demagóg leszólást mellőzve. Persze világnézetünk tükrében.
A
tanulmány írója nem politológus, nem közgazdász, és nem lát bele az
elemzett kormány lapjaiba. Az egyes tárgykörökben biztos információk
nincsenek, melyek alapján messzemenő következtetéseket lehetne levonni.
Az érzékelhető történéseket viszont érdemes összegezni és kiértékelni.
Miért
kell kormányt értékelni? Általában nem szoktunk - legfeljebb egy-egy
aktuális leszólás erejéig - tekintve, hogy különösebb jelentősséget a
rendszer kormányainak nem tulajdonítunk, a rendszer összességét
szemléljük. Nos, a jelenlegi kormány túllépte ezt a zónát, saját
arculatot kapott.
Más kormány - új rendszer felé?
Mindegyik
egyforma - szoktuk jellemezni a politikusokkal, pártokkal az egész
rendszert. Ezt nagyjából el is felejthetjük! Nem mintha ez a
rendszerjellemzés nem lenne teljesen helytálló. De ha egy kormány elkezd
kilógni a sorból - talán már a rendszer sem a régi.
Már
pedig a jelenlegi kormányzat más, mint a rendszer eddigi kormányai -
vagy mint az eddigi rendszer kormányai. Ezt nem észrevenni, és tovább
szajkózni a megszokott (eddig érvényes) lózungokat, demagóg ostobaság. A
megszokottól markánsabb intézkedések mellett pedig egy új rendszerkeret
látszik kiépülni.
Hogy
ez mennyire lesz - a rendszer aktuális átalakításán túl - mélyreható,
és főleg milyen irányba mutat (a felszín mögött), a jövő kérdése.
Módszerváltás vagy fordulat?
Az
érzékelhető változásoknak két oka és iránya lehet. Anélkül ismertetjük
ezeket, hogy valószínűsítenénk egyik vagy másik variációt.
1.
A rendszer várható bukása előtt módszerváltás történik, a hatalom
birtokosai igazodnak a változás megkövetelt irányához. Mint 1989-ben -
bár most paktum látszólag nincs, a nyíltan destruktív (demokrata,
liberális) körök okkal aggódhatnak. (Bár ellenállásuk meglehetősen
gyengécske.)
2.
A rendszeren belül ébred ellenállás és változtatási szándék. Elviekben
szintén nem zárható ki, hogy - szintén a megkövetelt változás idejét
felismerve - a rendszer egy tényezője forduljon szembe a destrukcióval,
pozitív irányba próbálva kilépni. (Pontosabban a kilépés felé törekedni,
azt előkészíteni.) Példa van rá, lásd: Oroszország, ahol az egykori
KGB-tiszt kétségtelen pozitív változásokat hozott, és stabilizálta a
rendszert.
Utóbbi
lehetőséget megengedve, annak figyelembevételéve kell értékelni az
intézkedések, újítások milyenségét, mértékét és radikalizmusát, hogy
annak végrehajtóját a rendszer keretei szorítják, minden jobbító,
változtató szándékú lépéssel annak határait feszegeti. Melyet túllépve,
nyíltan szembeszegülve a rendzser teljes erejének nyomását húzza magára,
mely alatt menthetetlenül összeroppan.
Ahogy
számtalanszor elmondtuk: a jelenlegi rendszer keretein belül a
szükséges változásokat véghezvinni nem lehet. Kerüljön kormányra
bármilyen radikális nemzeti (akár nemzetiszocialista, hungarista
irányultságú) politikai erő, önmagában a változásokat végrehajtani nem
tudja. Vagy lesöpri a még erős, vagy maga alá temeti a már omló
rendszer. Nyílt és igazán mélyreható, a destruktív rendszert
visszautasító változások kizárólag a renszer bukásával, illetve annak
küszöbén végrehajthatóak.
A
változást akarók addig nemhogy hatalomba, de jóformán a rendszerbe
kerülés esélye nélkül fogalmazhatják meg a szükséges változásokat a
maguk tisztaságában, kijelölve a jövő útját. A rendszeren belüli
esetleges törekvéseknek pedig marad a putyini út.
A
jelenlegi kormányzatot értékelve, elviekben egyik variáció sem zárható
ki. Ahogy az sem, hogy két ellenkező pólusú, ám azonos irányba
kényszerülő erővonal is érvényesül.
Tárgykörök
További véleményalkotás nélkül elemezzük a kormányzat intézkedéseit.
A rendszer stabilizálása
Minden
politikai erőnek, mely a parlamentáris demokrácia sehová nem vezető
váltórendszere helyett hosszútávú stratégiában gondolkodik, (függetlenül
annak irányultságától), első feladata saját rendszerének stabilizálása,
gyakorlatilag a parlamentáris váltórendszer felszámolása. Az
Orbán-kormány - amellett, hogy (a Munkáspárt és Jobbik kivételével) az
összes pártra jellemző arcatalan vezetőváltogatással ellentétben
vezetésében is stabil - a kétharmados többség adta lehetőségeket jól
kihasználva eredményesen stabilizálta magát, és bebiztosította hatalmát.
Az
új alkotmány (mely nevében sem alkotmány többé) mellett drasztikus
jelzésértékkel bír a köztársaság elvi felszámolása. Bár nem került
dobpergés mellett kikiáltásra, hogy a köztársaság eltöröltetik, de az
állam megnevezésének csendes megváltoztatása, Magyar Köztársaság helyett
egyszerűen Magyarországra (még csak nem is kifogásolható), talán
nagyobb elvi mondanivalót hordoz, mint a gyakorlati Alaptörvény.
A rend felé
A
rendszer által generált káoszban ugyanazon rendszer kereteik között
rendet teremteni, radikális és egyértelmű módon gyakorlatilag
lehetetlen. Így a "két hét alatt rendet teszünk" nyilván csak jó hangzó
lózung lehet. Azonban ahogy azt már máskor is említettük, történt
törekvés és elmozdulás a rend irányába. A rendőrség létszámának növelése
a napi bűnözést észrevehetően visszább szorította - bár a rendszer
szülte feszült etnika helyzetet csak kezelni tudja (részben), annak -
egyre csak brutálisabbá váló - kilengései újra és újra meg fogják
kérdőjelezni az eredményeket. Az önvédelem jogának szélesítése szintén a
rend felé mutat, azonban arányaiban nem képes lépést tartani az
eldurvuló bűnözés fenyegetésével.
Az
igazságszolgáltatásban szintén tapasztalható némi pozitív változás. A
súlyos, életellenes bűncselekmények elkövetői (közöttük szép számban
cigánybűnözők) kapják rendesen az éveket, életfogytot, most már akár
ténylegesen is. Persze van még hová fejlődni, rendszeresnek mondhatóak a
felfüggesztetten szabadlábon lévő bűnözők újabb - és drasztikusabb -
bűncselekményei. Megfigyelhető, hogy a rendszer (politikai oldaltól
függetlenül) korábbi kegyeltjei sem ússzák meg látványos kilengéseiket,
ellenben a megkérdőjelezhető mértékű önvédelemmel szemben esetenként
elnézés tapasztalható. Lásd a Stohl András és a kerítésébe áramot vezető
Barna bácsi szemléletes kontrasztját.
Gazdasági eredmények
Bár
a lakosság sokat nem érez belőle, az előző időszakhoz képest
nyilvánvaló gazdasági eredmények észlelhetőek. A korábban felvett IMF
hitelt visszafizette az állam, ami eleve eredmény ahhoz képest, hogy a
hitel felvétele előtt gyakorlatilag csőd szélén állt az ország. Amit még
érdemes megjegyezni, hogy a különböző állami szervek rengeteg
pályázatot adnak ki az utóbbi időkben, röpködnek a milliárdok. (A
pályázati rendszer beltenyészett jellege egy más kérdés, később
foglalkozunk vele.) Honnan, honnan nem, de van pénz. (Persze pépldául a
lenyúlt magánpénztári vagyon sem kis összeg.)
Külpolitika
A
jól felismert keleti nyitás szüksége, bár radikálisan nem nyert teret,
és elég nyögvenyelősen megy, itt-ott tapasztalható némi gyakorlati
elmozdulás. Politikai eredményekről nem nagyon lehet beszélni, inkább
gazdasági téren van némi érdeklődés, megjelentek a távolkeleti (kínai,
japán) befektetők. Persze még mindig a nyugat diktál, bár a kapcsolatok
korántsem felhőtlenek. A hagyományos köztársasági demokrácia útjáról
letérő rendszer nem jó ómen. Azt, hogy "minden színjáték", és a világban
precízen összehangolt összeeskűvő erők működnek, felejtsük el! Nyilván
vannak összeesküvések, vannak titkos társaságok (több is, és már ez is
cáfolja az előbbi feltételezést), van világhatalom - azonban van
önérdek, vannak érdekkörök, van önzés, kapzsiság, ego, véleményeltérés,
viták és kényszerek. A magyar helyzet pontúgy nem hiányzott a nyugatnak,
mint a görög. A kormány "akaratoskodása" mellett pedig a gazdasági,
társadalmi, etnikai feszültségektől terhelt viszonyok súlyosbítják a
megítélést.
Jobbra mozdulás
Míg
korábban a jobboldalinak nevezett pártok (a Fidesz is) egy névleges
konzervativizmuson túl gyakorlatilag semmiféle jobboldali (rend- és
értékközpontú) irányultságot nem mutattak, az utóbbi idők
kormányintézkedései között kétségkívül tetten érhető a jobbra tolódás.
Így az iskolai hit- illetve etika-oktatás elrendelése, a tervezett
diszkórendelet a fiatalkorúak "sérelmére", a dohányzás visszaszorítása
(a trafikmutyi vonatkozása persze jogosan kritizálható, azonban nem buta
politikai húzás - ezzel máshol foglalkozunk majd), stb. A radikalizmus
persze hiányolható, a buzeránsok idén is zavartalanul vonulhattak a
főváros utcáin (bár tavaly már történt próbálkozás az akadályozásra, a
rendőrhatóság útján).
Nemzeti oldal
A
nemzeti oldal persze joggal kritizálhatja a kormányt, korántsem
érvényesül a nemzeti érdek olyan mértékben, ahogy ez elvárható és
szükséges lenne - egy normális rendszerben. Annyira viszont érvényesül,
hogy az ún. nemzeti oldal alól a kormány gyakorlatilag kihúzta a talajt.
Nem csak az anyagiakból adódó lehetőség, hanem igazán ok sincs a
nyüzsgésre. (A felszín allatt persze van, de jelenleg nincs kifejezett
társadalmi elégedetlenség - a megszokott verbalitáson túl.) Azt sem
lehet mondani, hogy különösebben üldözve lenne a - "szélsőségbe" hajló -
nemzeti gondolat. Bár a stabilitást veszélyeztető (más kérdés, hogy
jogosan-e vagy sem), etnikai kérdésre hegyezett gárda-jelenséget
visszaszorították (az is más kérdés, hogy ez jórészt a Jobbik "érdeme"),
igazából ideológiai vagy szervezeti üldözés nincs. Habár a törvények
adottak (erre is), és persze még alkalmazásra is kerülhetnek, ilyen
irányban is. De a Jobbikkot például adott esetben ki is segíti a
Fidesz-hatalom, lásd például a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei közgyűlést,
ahol a Jobbik frakció lecsökkenését követően módosítottak a frakciók
előírt minimum létszámán. A Jobbikkal való taktikázás persze politika,
ma megtámogatják, holnap kivégzik.
Cigánykérdés
A
cigánykérdés kezelésének megítélését illetőleg először is tudomásul
kell venni, hogy a cigányok itt vannak, ha tetszik, ha nem. Ezt a
mindenkori kormányzatnak tudomásul kell venni, azzal együtt, hogy ez egy
kérdést jelent, amit kezelni kell. Hogy hogyan, az más kérdés, de nem
lehet úgy tenni, mintha nem lennének itt, vagy mintha máról holnapra
eltűnnének. Nem fognak, még ha sokan szeretnék is. Ezzel egy kormánynak
számolni kell, pont úgy, mint birodalom esetén a (beilleszkedett)
nemzetiségekkel. A jelenlegi rendszerhez kötött hatalomnak, de eleve a
még fenálló világhelyzetben, a lehetőségei korlátok között mozognak,
különösen a kényes nemzetiségi területen. (Bár a szerbek sem éppen
demokratikusan rendezték a dolgaikat anno, mégis az Unióba tartanak -
bár ennek meg is fizették az árát.) Viszont ezen területen a probléma
már olyan súlyos, hogy az adott keretek között aligha hozható bármiféle
eredményes intézkedés. Bár a kormány talán próbál egyensúlyozni,
visszaszorítani - kimondatlanul - az etnikai bűnözést is, és az
erélyesebb fellépést követelőket is, a probléma akut volta miatt előbbi
törekvés sem elégséges sem megnyugtató nem lehet. A kérdés pedig
időzített bombaként ketyeg.
A
nagyobb rendőri jelenlét, a büntetőtörvénykönyv módosításai, az
eljárások és ítéletek nem képesek lépést tartani a probléma
burjánzásával. Ahogy a szociális intézkedések, programok, pályázatok
sem. Melyeket nem szólunk le feltétlenül, figyelembe véve, hogy a
kérdést minden oldalról kezelni kell. Az ún. cigánysátor - mint
kulturális intézmény ellen sem lenne egy szavunk sem, ha nem lenne
tragikusan rossz üzenete. Ahogy azoknak az enyhén szólva kétséges
"beilleszkedést segítő" programoknak, melyek érthetően váltanak ki
megütközést. Pl. boksz akadémia és katonai képzés egy erőszakos
kisebbségnek. Aminek nevelő célzata érthető lenne (végeredménye már
kétséges), de talán nem kellene a többség idegeit még ezzel is borzolni!
Zsidók
Zsidók
"értelemszerűen" vannak a kormány körül, a kormányban, a
kormánypártban. Bár a korábban megismert szemita arcok mintha kikoptak,
hátrébb szorultak volna, pl. Deutsch Tamás. Mások mintha szintén
kevesebbet szerepelnének, de ebből nem akarunk következtetéseket
levonni. Az egyik legaktívabb politikus a vállaltan zsidó Fónagy János
nem nevezhető elvakult cionistának, megnyilvánulásaiban különösebb
kivetnivaló nincs, sőt felszólalásai inkább logikusak és tényszerűek.
A
kormányzat zsidó kapcsolatainak elemzésébe és értékelésébe két okból
sem kívánunk belemenni. Az egyik, hogy köreikben korántsem
tulajdonítanak ennek olyan jelentősséget, mint a "vad antiszemiták".
(Megjegyezzük, hogy bizonyos fokú zsidó kapcsolatok nemhogy Putyin
Oroszországában, de a Harmadik Birodalom esetében is fenn maradtak,
csupán hatalmi szerepük és meghatározó beleszólásuk szűnt meg -
ellentétben Horthynál, aki zsidó üzleti körökből való bridzspartnerekkel
vette körül magát, nyilván nem véletlenül élhetett élete végéig a
Chorin-ház életjáradékán.)
Másrészt
azért sem megyünk bele ezirányú logikázásba, mert nem akarunk abba a
hibába esni, mint azok, akik mindenbe azt látják bele, amit "logikus
fantázia" alapáján szeretnének. (Például az oszlopos kormánytag - és
maffiózó - Pintértől puccsot és rendszerváltást vártak, az erkölcs és
igazság nevében.)
A
zsidó közösségekkel való kapcsolattartáson önmagában nem lehet
megütközni, a rendszerhez tartozó hatalom esetén semmiképpen, de amúgy
is, szintén a "tetszik, nem tetszik, itt vannak" kategória. Ahogy
például egy orosz vezetés sem tehet úgy, mintha nem lennének. (De pl.
Hitler is tárgyalt a zsidó közösségekkel - más kérdés, hogy a távozásuk
lehetőségeiről.) A túllihegett és szolgalelkű zsidóbarát,
antiszemitizmus elleni összpolitikai megmozdulások persze már
szánalmasak és visszataszítóak. A zsidó világkongresszus "befogadása",
vagy a parlamenti "zsidónap" pedig egyszerűen azt érzékelteti: zsidó
gyarmat vagyunk, tetszik nem tetszik.
Az
Orbán-család gyermekeinek ószövetségi névadása pedig (a Fidesz
emlékezetes Trianoin emléknapi parlamenti kivonulásával egyetemben) a
kutyából szalonna kérdést veti fel.
Honvédség
A
honvédség katasztrofális helyzetének ellensúlyozására hozott
intézkedések (pl. tartalékos rendszer kiépítése) is megemlítendőek, de
inkább látszatjellegűek, gyakorlati kivitelezésük pedig kétes értékű. Az ország védekezőképességének szisztematikus leépítését (melyet cikksorozatunkban) pedig jóformán lehetetlenség lesz rendben hozni, de akár érdemi lépéseket tenni efelé (ebben a rendszerben).
Mutyik és érdekkörök
Az
adott kormány sem mentes a rendszer mindenkori rezsimjeit jellemző
mutyiktól, a saját körök helyzetbe hozásától, a sógor-koma alapú
osztozkodástól. A megszerezhető anyagi javakat nyilván saját körökön
belül osztják le, saját holdudvarukat hozzák helyzetbe, pozícióba. Külön
tanulmányt lehetne írni (fogunk is) a pályázatok megítélésének - de már
eleve a kiadásának - menetéről. Vagy említhetnénk a közismert
trafik-ügyet - ami egyébként a mutyi mellett kétségtelenül jó
szféraépítés volt, gyakorlatilag nulla kiadással kötelezték le az
érintett köröket.
Szociális jellegű intézkedések
A
nevesíthető intézkedéseket inkább nevezhetjük szociális jellegűnek,
mint szociálisnak, hiszen a valós cél nem elsősorban a népjólét. A
bankokra kivetett terhek (pl. tranzakciós adó) és hasonló intézkedések
esetén jól hangzik, hogy a kisember helyett a tehetősek, nagy haszonnal
dolgozó vállalatok, azonban ez csak az állami prés kiterjesztését
jelenti, a kisember terhei ettől megmaradnak - sőt az említett adóterhek
rájuk hárításával csak nőnek.
A
rezsicsökkentés nem volt rossz lépés, az ellenzék is csak maga alatt
vágja a fát ennek kritikájával. Bár a gyakorlati kivitelezés
szempontjából hathatósabb lett volna, ha elejét veszik az ügyeskedő
kibújásoknak, melyeket például az érintett önkormányzatok (élükön a
fideszesekkel) hajtottak végre, például a kommunális díjak (szemét-díj)
előzetes megemelésével szinten tartva az árakat. Ettől eltekintve, ha
nem is mindenhol, és lehet ellenpéldákat hozni, de van némi számlálható
hatása a rezsicsökkentésnek. Más kérdés, hogy valójában ez sem szociális
célzatú, hanem a stratégiai szolgáltatók szorítását célozza, egy
későbbi (egyébként szintén pozitívan értékelhető) államosítás
előkészítése céljából.
Jelképes intézkedések
A
jelzésértékű intézkedések, lépések javarészt jobbratolódást
érzékeltetnek. Nem nagy dérrel-dúrral, de átnevezgetnek utcákat,
tereket, intézményeket, a Moszkva téren túl is. (Utóbbi persze kérdés,
mennyire volt épp most szerencsés, tekintettel a jelentősen átalakult
külpolitikai helyzetre.) De megemlíthetjük például azt is, hogy az
államvezetés diszkréten elfeledkezett róla, hogy Petőfi Sándor idén 190
éve született. Az irodalmárok nyilván fölháborodtak az emlékév
elmaradásán, de az eszmei síkot szemlélve, a kiváló költőt voltaképp
erős baloldali szellemiség hajtotta. Nem véletlenül került a kommunista
rendszer példaértékű népi hősei közé (a kommunisták nagyon tudatosan
válogatták meg a kultúrpolitikába kerülő történelmi példaképeket). És
talán nem véletlenül feledkeztek meg róla most...
Végkövetkeztetés helyett
Egyelőre
ennyi, gondolatébresztőként, a teljesség igénye nélkül. Ahogy azzal az
elején kezdtük, különösebb végkövetkeztetést levonni nem akarunk.
Elmúltak azok az idők (és egy falusi vályogházban maradtak az azt
képviselők), amikor a saját várakozásainkhoz igazítva magyaráztunk
mindent. (Aztán csodálkoztunk, hogy nincs 2012-es nagy mifene, Pintér
nem puccsol, a medve nem simogatja a buksink, a perzsák pedig nem tömik a
zsebünk, és a Jóisten sem emelt minket hatalomba, mert mi vagyunk a
legfantasztikusabbak!) Ehelyett "csupán" felhívjuk a figyelmet a
változásokra. Azok hozományát és kimenetelét eldönti az idő és a
történelem.
Juhász Pál