Gárdonyi Gézának van egy rövidke elbeszélése, amely arról szól, hogy az apostolok egyszer megkérdezték Jézustól, hogy van-e Isten teremtett világában valami, ami mindegyiket felülmúlva a legremekebb alkotás? Jézus igennel válaszolt. Az apostolok találgatni kezdték, hogy melyik az.
Az egyik azt mondotta, a csillagok. Ugyanis elérhetetlen magasságban vannak fölöttünk, és annyira le tud nyűgözni egy csillagos éjszaka. Jézus azt válaszolta, hogy Isten remeke nagyobb a csillagoknál.
A másik azt mondotta, hogy talán a tenger lenne Isten remek, mert mérhetetlen annak a mélysége. Isten remeke mélyebb a tengereknél, volt a válasz.
Isten remeke a virág, szólt egy harmadik, hisz szépségükben utolérhetetlenek. Isten remeke szebb a virágoknál.
A negyedik a hegyekre gondolt, amelyek sokszor megbabonázzák az embert. Isten remeke, erősebb a hegyeknél.
Meddig hallgatod még Uram a mi balga beszédünket - szólt Péter? Mondd meg végre. Jézus pedig azt felelte. Isten legremekebb alkotása a szív.
Már az Ó-szövetségben úgy tartották, hogy a szív mindenek középpontja. Onnan származik minden jó és rossz. A prófétáknál is több helyen olvasunk ilyeneket: hogy Isten szíve szánalomra gyúlt népe iránt, vagy hogy Isten megkeményítette a fáraó szívét.
Mindazok ellenére, hogy ma már tisztában vagyunk azzal, hogy nem a szív a gondolkodás és az érzelmek középpontja, mégis használjuk, hogy meglágyult a szíve valakinek, vagy éppen meg keményítette a szívét.
Jézus szíve ünnepén, irántunk való nagy szeretetére irányul a figyelmünk. Ez az ünnep Jézus szeretet tetteit idézi. Ismerős az az evangéliumi rész, amelyben Jézus megbocsátotta a bűnös asszony vétkeit. Itt különösképpen is Jézus irgalmas, megbocsátó szíve tárul fel azzal.
Mennyire ellentétes az evangélium két szereplője Simon a farizeus, és a bűnös asszony. Simon farizeus meghívta Jézust, hogy nála étkezzék. A farizeus megnevezés ma elmarasztalást jelent, Jézus korában a legvallásosabb párthoz tartózó emberek voltak a farizeusok, és elkülönültet jelent. Simon nagyon rászolgált a képmutató, elkülönült megnevezésre. Álnok módon azt leste, hogy mit tesz Jézus, amikor a bűnös asszony a könnyivel mosta Jézus lábát, és a hajával törölgette. Közben magában arra gondolt, ha próféta lenne, tudná, hogy ez bűnös nő. Jézus rápirított, mert házigazda létére, a vendégfogadás akkori legelemibb részét is elmulasztotta. Nem adott vizet, hogy Jézus megmoshassa a lábát, míg ez az asszony könnyivel áztatta. Csókkal sem üdvözölte, őt. Az asszony viszont a lábát csókolgatta. „Mondom hát neked, sok bűne bocsánatot nyert, mert nagyon szeretett….. A hited megszabadított téged, menj békével.”
Íme ez az evangéliumi esemény igazolja, hogy a szív Istennek a legremekebb alkotása, ez pedig leginkább Jézus Isten-emberi szívében nyilvánul meg. A szív, amely érettünk dobogott, és a keresztfán érettünk szúrták át. Valójában, amikor Jézus szívét tiszteljük, akkor ez a hódolat és imádás Jézus személyének szól. Ilyenkor Jézus irántunk való szeretete van a középpontban.
Irántunk való szeretettől indíttatva, Jézus ma és minden vasárnap meghív az ő házába. Nagy szeretettel fogad, és a szentmise elején felkínálja a bűnbánat fürdőjét, hogy megtisztulva telepedhessünk le az ő asztalához. Ugyanakkor Jézus szeretete arra késztet, hogy vizsgáljuk felül az iránta és embertársaink iránt érzett és táplált szeretetünket. Ez valójában azon dől el, hogy mi készek vagyunk-e befogadni Jézust a házunkba, lelkünk otthonába?
Mennyire szép és hiteles, amit szent Pál mond: „élek én, de nem én, hanem Krisztus él bennem.” S, hogyha bennünk is él a vágy, hogy Jézus legyen életünk irányítója, tegyünk meg mindent, hogy egyre jobban birtokba vegye mindennapjainkat, cselekedeteinket és főleg szívünket, hogy a hozzá hasonlóan, a szívünk bennünk is megmaradhasson Isten legremekebb alkotásának.
Böjte Mihály
