2003. november 26., szerda

AZ UKRÁN NÉP ELLEN ELKÖVETETT KIÉHEZTETÉSES NÉPIRTÁS 1932-33-BAN:

AZ ELKÖVETÉS MÓDSZEREI


"Parlamentáris úton a hatalmat addig lehetett megszerezni, amíg a politikai hatalom nem volt a zsidóság kezében.
Amint a zsidóság a politikai hatalmat is megkaparintotta - teljesen mindegy, hogy közvetlenül vagy közvetve, és hogy politikai hatalmát közvetlenül vagy közvetve gyakorolja - teljesen kizárt, parlamentáris úton a hatalmat átvenni. Az így hatalmat gyakorló zsidóság mindent vérbe vagy anarchiába fojt. Ellenszere: a népmozgalom."
Szálasi Ferenc

VESZELOVA Alexandra,

a történelmi tudományok kandidátusa,

az UTA Ukrán Történettudományi Intézetének

vezető kutatója.



Ma már nagyon sok, az ukrán nép legnagyobb nemzeti tragédiájára utaló történelmi dokumentummal rendelkezünk. Az 1932-33-as ukrajnai éhínség című, 2001-ben megjelent bibliográfia 6 400 címet tartalmaz. A szomorú témát érintő kutatások száma különösen a 70. évforduló tájékán szaporodott meg. Ezzel foglalkozik a közelmúltban megjelent, ukrán történészek által összeállított, és alapműnek számító kollektív monográfia „Az 1932-33-as ukrajnai éhínség: okok és következmények” című kiadvány; valamint az Ukrajnai Éhínségeket Kutatók Egyesülete és az Ukrán Tudományos Akadémia Ukrán Történettudományi Intézetének munkatársai által összeállított könyv, amelynek címe: Éhínségek a szovjet (ZSIDÓ) uralom idején Ukrajnában, és még számos más munka.
Elmondhatjuk, hogy összességét tekintve az éhínség témája feldolgozott. Elérkezett az elmélyült tanulmányozás ideje. Ebből a szempontból időszerű, helyénvaló és szükséges ez a konferencia is. Köszönetét mondok a szervező bizottságnak, hogy a kiéheztetéses népirtás 70. évfordulóján lehetőséget teremtett e tekintélyes összejövetel megrendezésére.
Ismerjük a népirtásra vonatkozó ENSZ konvenciót, amelyet 1948. december 9-én fogadtak el, és „A népirtás bűncselekményének megelőzéséről, illetve büntetéséről” címet viseli. A konvenció kitételei olyan cselekményekre vonatkoznak, amelyek valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási csoport tagjainak szándékos, teljes vagy részleges megsemmisítését célozzák. Röviden: a nemzetiségi politika egyik megnyilvánulását jelentik, amely valamely konkrét népcsoport ellen irányul és a célja az adott csoport fizikai megsemmisítése. A népirtás két alappillére: olyan életkörülmények megteremtése egy meghatározott csoport számára, melyek következtében részben vagy teljesen megsemmisül, illetve olyan cselekedetek, amelyekkel megakadályozzák a születéseket az adott csoporton belül. E két ismérv jellemzi az ukrán nép ellen a XX. század 30-as éveiben elkövetett népirtást is.
Így cselekedett az orosz birodalom, a Szovjetunió moszkvai központja is, mikor az ukrán nép elleni népirtást végrehajtotta.
Soroljuk fel az éhínség már megismert jellegzetességeit. A totális rendszer szándékosan és előre kitervelten hajthatta végre, mert Ukrajna nem rendelkezett önálló államisággal. Az éhínség az erőltetett, mindent átfogó kollektivizálás, a falusi lakosság vagyonfosztása, a járási vezetők, kolhozelnökök, egyszerű kolhoztagok és egyéni gazdák elleni megtorlások, a falvak teljes kirablásának, az embertelen beszolgáltatási politika következménye volt. Tulajdonképpen ez utóbbi okozta az éhínséget. A beszolgáltatás megszervezése és lebonyolítása Sztálin közvetlen utasításai szerint történt, a mezőgazdasági termékek - elsősorban a gabona - szállítását irányító gyeplő az ő kezében volt. A „népek atyjának” és a legmagasabb párt és állami tisztségeket elfoglaló harcostársainak - Molotovnak, Kaganovicsnak és a többieknek - a beszolgáltatásra vonatkozó utasításai párt- és minisztertanácsi határozatok formájában érkeztek a köztársaságokba és megyékbe, többnyire Sztálin aláírásával, aki a kommunista birodalom és a különleges direktívák megszemélyesítője volt.
A gyarmati függésben lévő Ukrajnában az ukrán pártnak és kormánynak zokszó nélkül kellett végrehajtania a szovjet pártállami utasításokat. A moszkvai központ állandó nyomása alatt álló hatalmi vertikum és megtorló gépezet kegyetlen terrorral gyűjtötte be a kolhozokban és a lakosságnál fellelhető minden szem gabonát. Az úgy nevezett „aktivisták” és a párthatározattal létrehozott „segítő brigádok” a porták átkutatásakor erőszakkal elvették a parasztoktól a télire elraktározott élelmet, és ha ellenállással találták szemben magukat, a gyilkosságtól sem rettentek vissza. Az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottsága és a kormány ötnaponként, de gyakran naponta foglalkozott a megyékben zajló begyűjtéssel, határozatokat hozott és odafigyelt arra, hogy ezeket a döntéseket végrehajtsák. Koszior, az Ukrán Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára egy 1932 decemberében Sztálinnak írt levelében kitért arra, hogy a megyékben gyengén ellenőrzik a központi bizottság és a megyei pártbizottságok határozatainak végrehajtását, minek következtében egy sor komoly intézkedés vagy teljesen elmarad, vagy csak eltorzítva kerül megvalósításra.
A központi bizottság minden megyéből begyűjtötte a különféle megtorlásokra vonatkozó adatokat. íme, egy részlet, az eddig még publikálatlan, 1932. december 3-án kelt, „zárt borítékban, titokban nyújtandó át” megjegyzéssel ellátott Koszior táviratból, amelynek címzettje a központi bizottság megbízottja. „Kérem, röviden tájékoztasson arról, hogyan teljesülnek a KB direktívái. Először: megtorlások alkalmazása a beszolgáltatási tervet nem teljesítő kolhozokkal és egyéni gazdákkal szemben, áruval történő ellátásuk leállítása, természetbeni büntetések kiszabása, a kolhoztagokat megillető természetbeni előlegek kiadásának leállítása, a törvényellenesen kiosztott gabona visszavétele, a jogtalanul eltulajdonított értékek visszaszolgáltatása, bírósági megtorlások, stb. Másodszor: a gabonával való spekuláció, és úgy általában az azzal való kereskedelem elleni küzdelemről, a piacok ellenőrzéséről és a spekulánsok elfogásáról... Harmadszor: milyen hatással vannak ezek az intézkedések a beszolgáltatások menetére.”
A gabona maradéktalan begyűjtését követően a kolhoztagok szinte semmit sem kaptak munkaegységeikre. A megtorlások fokozódását és a gabona piaci árusításának betiltását követően 1931-ben kezdetét vette az éhezés, 1932-ben beköszöntött az éhínség, amely az év végére és 1933-ra tömeges éhhalálhoz vezetett. Egész falvak néptelenedtek el.
A kiéheztetéses népirtás kezdeményezői, a rendelkezésükre álló végrehajtó apparátus révén folyamatosan egyre újabb módszereket dolgoztak ki elképzeléseik megvalósítása érdekében. A „szégyentáblák” bevezetésével, valamint a járásokba és falvakba kirendelt megbízottak révén fokozták a falvakra nehezedő nyomást. A megyékben a KB és a kormány tagjaira hárult ez a feladat. Az UK(b) P KB Politikai Bizottságának 1932. október 30-án kelt 88. számú határozata értelmében Kosziort Odessza megyébe, Csubart és Szkripnyiket Dnyipropetrovszk, Zatonszkijt és Szarkiszt Kijev, Ljubcsenkót és Szuhomlint Vinnyica, Holodot és Karlszont Csenyigov, Petrovszkijt, Mihajlikot és Dudnyikot Donyeck, Hatajevicset pedig Harkiv megyébe irányították. Ugyanezen utasítás végrehajtása érdekében mozgósították a kormányhivatalok vezető tisztségviselőit is.
A gabonát folyamatosan szállították Nyugatra. 1930-ban 4.8 millió tonnát exportáltak, 1931-ben már 5.2 millió tonnát, 1932-ben pedig 5.1 millió tonnát. Idézzünk az Ukrán Kommunista Párt Politikai Bizottságának 1932. november 17-18-ai, Molotov részvételével lezajlott ülésének jegyzőkönyvéből: „5. Kötelezni a Zagotzernót (a beszolgáltatásért felelős intézményt) arra, hogy a jelenlegi export-kötelezettségeken felül, legkésőbb december 8-ig rakodjanak be 99 ezer tonna búzát, ebből Moszkvába - 50 ezer tonnát, Ivanovóba - 10 ezer tonnát, Gorkijba - 10 ezer tonnát, a Krímbe 4 ezer tonnát küldjenek”.
A mezőgazdasági termékek kivitele egybeesett azzal a rendelkezéssel, amely megtiltotta a kiéheztetett parasztoknak, hogy elhagyják Ukrajnát.
A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága és a Szovjetunió Népbiztosainak Tanácsa, hogy visszatartsa az élelem után kutató parasztok tömeges menekülését, direktívát juttatott el minden megyei pártbizottsághoz és megyei végrehajtó bizottsághoz, továbbá a megbízott közlekedési népbiztoshoz (Lavriscsevhez) és más illetékesekhez, hogy haladéktalanul adják utasításba minden vasútállomásnak: ne adjanak ki vasúti jegyeket azoknak az Ukrajnát elhagyni szándékozó falusiaknak, akik nem rendelkeznek a járási végrehajtó bizottság, ipari vagy építő vállalat olyan igazolásával, amellyel bizonyíthatják, hogy munkavégzés céljából hagyják el Ukrajnát.
Ukrajna egy olyan rezervátummá változott, amelyben ítéleteket hirdettek, sőt még öltek is azért, mert az éhező kolhoztagok és a gyerekek összeszedték az elhullott kalászokat a kolhoz földjei vagy a háztáji telkeken. A tömeges elhalálozások, egyes falusi negyedek, gyakorta egész falvak lakosságának kihalása idején majdhogynem természetessé vált a hulla- és emberevés. Ukrajna egy hatalmas temetővé vált, egyes források szerint 3.5-10 millió ártatlanul meggyilkolt ukrán paraszt és gyermekeik temetőjévé. Az éhínség tömeges árvaságot okozott. Kormányzati utasításra betelepülők érkeztek Ukrajnába Oroszországból, Fehéroroszországból és a Szovjetunió más régióiból.
Tehát, a központi és helyi levéltárakban őrzött dokumentumok és az éhínséget túlélt emberek vallomásai megalapozottá teszik azt az állítást, hogy az ukrajnai éhínség által okozott népirtás a kommunista rendszer bűne. A Sztálin, Molotov, Kaganovics, Koszior, Posztisev, Csubar, Hatajevics által aláírt határozatok jelentették az ukrajnai éhínség megszervezésének jogi alapját. A dokumentumok bizonyítják, hogy az ukrán parasztságot céltudatosan fosztották meg az élelmiszerektől, a cél pedig fizikai megsemmisítésük volt. 1943 januárjában, egy Kijevben elmondott beszédében Posztisev hangsúlyozta: „A párt herkulesi munkát végzett az ukrajnai nacionalista elemek likvidálása érdekében”. Ebben a kijelentésben, akár a tükörben, megjelennek az ukrán nép ellen elkövetett gaztettek kiötlői és végrehajtói. A parasztok nyílt kifosztása - ez volt az éhínség kialakításának mechanizmusa, embertelen módszerei pedig a következők: erőszakos kollektivizálás, kuláktalanítás, a gabonakészletek elkobzása, mértéktelen adóztatás, megtorlások, a munkabérek visszatartása, természetbeni bírságok, „szégyentáblák”, gabona-eladási tilalom, a mezőgazdasági termékek kivitele és egy sor hasonló cselekedet.
Amikor fejet hajtunk a gyilkosságok áldozatainak emléke előtt, nem elégedhetünk meg a tragédia 70. évfordulójával kapcsolatos megemlékezésekkel, mert tovább kell dolgoznunk azon, hogy tudományos munkáink révén hazafiságra neveljük a fiatalokat és a gyerekeket, akik már nem engedik meg hasonló szörnyűségek, a világban népirtásnak elismert éhínség megismétlődését. A népirtás mélyreható tanulmányozását teszik lehetővé a már nyilvánosságra került és a még publikálatlan dokumentumok. A jövőben elősegíthetik ezt azok a dokumentumkötetek, amelyeknek előkészítése most van folyamatban az UTA Ukrán Történettudományi Intézetében és az Régióközi Közigazgatási Akadémián (Kijev).
Mint köztudott, az ukrán nép ellen elkövetett népirtást 1988-ban elismerte az Egyesült Államok Kongresszusa és a Jogászok Nemzetközi Bizottsága. Az ukrán Legfelső Tanács határozata is a népirtás politikájaként definiálta az éhínséget. A szándékos kiéheztetést elitélte Kanada, Argentína és Ausztrália parlamentje, az éhínséggel kapcsolatos közös nyilatkozatot az ENSZ 30 tagállama, köztük Azerbajdzsán, Fehéroroszország, Egyiptom, stb. írta alá. 

Források:
  1. Ukrajnai éhínség, 1932-33. Bibliográfiai útmutató. Odessza - Lviv, M. P. Koc Kiadó, 2001. 656. old.
  2. Ukrajnai éhínség, 1932-33: okok és következmények. Kijev, Naukova Dumka Kiadó, 2003. 888. old.
  3. Éhínségek a szovjet uralom alatti Ukrajnában. (Az ukrajnai éhínségek kutatóit tömörítő Szövetség tagjainak munkái). Kijev - New York, M. P. Koc Kiadó, 2003. 724. old.
  4. Az emberi jogok és szabadságjogok nemzetközi védelme. Dokumentum- gyűjtemény. Moszkva, Jogi Kiadó, 1990. 99. old.
  5. N (Ismeretlen rövidítés!)
  6. N (Ismeretlen rövidítés!)
  7. XX. századi ukrajnai történelmi karcolatok. Kijev, Heneza Kiadó, 2002. 69. old.
  8. N (Ismeretlen rövidítés!)
  9. N (Ismeretlen rövidítés!)
  10. Idézet az 1932-33-as ukrajnai éhínség áldozatainak emléke előtt tisztel- gő parlamenti ülésen elhangzottakból. 2003. Február 12. Kijev, 2003. 48. Old.
  11. Fakti. 2003. december 14.
  12. Gyeny. 2003. november 26.