2020. december 21., hétfő

Misztikus beszélgetések

 

2020. 12.18. Vác. Szentségimádás alatt.


Drága Istenem! Köszönöm, hogy itt lehetek, imádhatlak, hódolhatok előtted.
Jézus: Gyermekem! A Karácsonyról szeretnék neked beszélni.
A Karácsony ünnepe sokkal előbb elhatároztatott dolog volt, mint a betlehemi megszületésem.
Az Atya öröktől fogva elgondolt és a Szentlélekkel egységben eldöntött tény volt, hogy embert teremtünk a világba, és a Föld nevű bolygóra plántáljuk.
Az ember gyarlósága és bűnre való hajlama, aztán eldöntötte a sorsát. Az Édenből való kiűzetése után Istenétől eltávolodott. Ez nekünk, a Háromságos Istennek nagyon fájt. Az embert Szentségben teremtettük. Az Atya nem engedhette, hogy azt akit oly nagy gonddal és szeretettel teremtett, elvesszen. Ezért küldött engem, Aki önként adtam magam az emberiségért, hogy megváltsam bűneitől. A váltságdíjat kifizettem. Mert a megváltás nélkül az ember és a Föld is elveszett volna.
Tehát közös elhatározásból lett a teremtés, és egy akaratból a megváltás is. Az ember  önmagát nem tudja megváltani. Ezért Én a  ti Uratok eljöttem a világba, ez történt Karácsonykor.
Isten emberré lett. Ez olyan szövetség, amit ti teljes fennségében fel sem tudtok fogni. Az isteni Vér, az isteni gén, eggyé vált az emberével, egyesült azáltal,hogy egyesült az eredendő bűntől mentes, a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Mária vérével. A Szűz fogant, az Atya akaratából a Szentlélek erejéből és Fiút szült. Ez a Szentháromság mély titka. Az Isten ezzel elpecsételte magának az emberi nemet. Ha úgy tetszik, vérszövetséget kötött az emberiséggel, amely olyan erős, hogy eltörölhetetetlen.
Most engedjetek meg egy kis bibliai kitekintést. A történelem előtti időkben, Noé idejében, a gonoszság oly magasra hágott és Anákok, óriások születtek a Földre.

"Abban az időben, amikor az istenfiak bementek az emberek leányaihoz, és azok gyermekeket szültek nekik – sőt még azután is –, óriások éltek a földön. Ők voltak az ősidők nagy hírű vitézei. 4Móz 13,33

5 Amikor látta az Úr, hogy az emberi gonoszság mennyire elhatalmasodott a földön, és az ember szívének minden szándéka és gondolata szüntelenül csak gonosz, 1Móz 8,21

6 megbánta az Úr, hogy embert alkotott a földön, és megszomorodott szívében. 1Sám 15,11.35 ; Jer 18,9-10

7 Azért ezt mondta az Úr: Eltörlöm a föld színéről az embert, akit teremtettem; az emberrel együtt a szárazföldi állatokat, a csúszómászókat és az égi madarakat is, mert megbántam, hogy megalkottam őket.

8 De Nóé kegyelmet talált az Úr előtt."

A gonoszság azóta sem szűnik meg ebbe a szövetségbe belerondítani. Ellenségem, amikor gyermekáldozatokkal, abortuszokkal, felnőtt férfiak, nők, állatok vérét áldozza fel, amikor az ember , aki behódol neki, szövetséget köt a gonosszal,az ő hatalma alá kerül. A sátán, mint Isten majma így próbálja Teremtőjét utánozni.

Milyen eszközei lehetnek még?

Az isteni gént, amelyet minden ember birtokol, azt a bizonyos " isteni szikrát" ,amit minden ember megkap születése pillanatában, ezt akarja kioltani, tönkre tenni a sátán.

A vakcinákban magzati vért és a sátáni , okkult szertartásokon feláldozott vért, RNS-t elegyítik és teszik bele ezekbe az oltásokba, hogy ezt az "isteni szikrát" kioltsák az emberben és a sátánnak legyenek lepecsételve az emberek. Ezzel a galád és fondorlatos praktikával akarja megjelölni az emberiséget a fenevad bélyegével.Ezzel a modern technikával próbálja megkaparintani teremtményeimtől a szabad akaratot és teljes rabszolgasorsra juttatni az emberiséget.

Mit tegyek Uram, ha kényszerítenek majd a vakcina beadására?

Jézus: Először nem fognak, önkéntesség alapján lehet jelentkezni. Azután látni fogják, hogy a befektetett energia és pénz dacára, milliók oltakozási hajlama nem kielégítő.Ezért beindul a propagandagépezet és a félelemkeltés eszközét vetik be, majd pedig megfenyegetik, megzsarolják az embereket. Ha nem veszik fel az oltást, nem vehetnek, nem adhatnak el, nem utazhatnak, nem dolgozhatnak.

Jelenések 13:16-18

16 Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az õ jobb kezükre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;

17 És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson [semmit,] hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.

18 Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.

Ezt a mennyei titkot azért mondtam el, hogy értsétek:

Ahogyan az Én Szent isteni Vérem egyesült a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Vérével,ezzel már akkor, örök szövetséget kötve az emberi nemmel a legnagyobb Szenségben és Tisztaságban, úgy most a gonosz ezzekkel az aljas , az emberi szervezetbe, az emberi vérbe bekerülő halálos oltásokkal próbálja elragadni   megjelölni, megbélyegezni az emberi nemet.

Talán csodálkoztok gyermekeim, hogy Karácsonykor ilyen szomorú dolgokat mondok nektek, de ezt csak azért teszem, hogy értsétek és világossá váljon előttetek, mire számítsatok. Semmiképpen ne vegyétek fel a fenevad bélyegét.

Ezért Drága gyermekeim! Ti minden bizalmatokat vessétek belénk, az Atyába, a Fiúba és a Szentlélekbe, mert gondunk van rátok. Azért teremtettünk benneteket, mert szeretünk benneteket,a legfontosabbak vagytok számunkra.

Az a cél, hogy a lehető legtöbb ember megmeneküljön a sátán martalékából. Ezért imádkozzatok, járuljatok a Szentségekhez, amíg lehet menjetek szent misére, gyónjatok, áldozzatok

Kérjétek Égi Édesanyátok közbenjárását.

Kérjétek a Szent Angyalok és az Őrangyalaitok segítségét.

Ne féljetek! Minden ami történik a kezünkben van.Csak addig mehet a sátán amíg Mi megengedjük.

A Mennyei Atya haragja immár csillapíthatatlan.

Ti csak bízzatok és ezen a Karácsonyon is köszöntsétek Jézuskátokat meleg szeretettel.Szeressétek egymást.

Megáldalak , a gyermeki ráhagyatkozás kegyelmével, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében.Ámen

Jézus bátor harcosa.


Uram! A Vér erejéről és jelentőségéről gondolkodtam.

Jézus: A Vér élet, erő,Megváltás, Megváltás az Én Vérem által.

Te tudod kislányom,hiszen egészségügyben dolgozol, hogy a vér, a vérátömlesztés életet ment.

A vér az emberiség történelmében mindig fontos jelentőséggel bírt. A Bibliában olvashatjátok Káin testvérgyilkossága után , hogy Ábel vére kiáltott a földről. A vér fontos volt az Ószövetségben .Ábrahám állati vért áldozott fel ,Izsák vére helyett. A zsidó nép állatok vérét hintette az oltárra. A Vér, a szövetségkötés elsődleges és egyetemes "eszköze".

Kereszthalálommal, Vérem kiontásával az egész emberiséget megváltottam. Ez a Vér a Megváltás Vére lett. Oltalom, védelem. Most, 3. pénteken, amikor a Barnabás-féle áhítatra készülsz :

" Ó Legdrágább Vér, mely a mi Urunk Jézus Krisztus Szent Fejéből, az Isteni Bölcsesség Templomából, az Isteni Tudád Tabernákulumából, Égnek és Földnek Napsugarából árad, födj be minket és az egész világot! Ámen

A Vér tehát olyan erő, ami abból adódik, hogy kereszthalálomkor, szabad akaratomból, az isteni akarat által, engedtem, hogy kimöljön Testemből az éltető erő, hogy ez a megváltás eszköze, pecsétje legyen.

A Kereszten elszenvedett erőtlenségem és kiontott Vérem által lett erővé az isteni Vér.

A Vér misztikusan egy pecsét is, amellyel elpecsételtem magamnak az egész világot. A Megváltás az Én Vérem által megtörtént, és Vérem hullatása, kiontása az az áldozat amellyel lemostam a világ bűneit.

Lándzsával átdöfött szívem minden gyermekem számára nyitva áll,a Vér és Víz  folyamatosan ömlik most is misztikusan, hogy megváltsa és megtisztítsa az emberiséget.

Manapság,  az emberi gonoszság a tetőfokára hágott, az emberek vére patakokban folyik, minden csepp kiontott vér számít, mert a Mennyei Atya minden teremtménye kiontott vérét számon tartja.

A Mennyben a Vér folyója már óceánná dagadt, mert tele van az áldozatok vérével, egy csepp vér sem hullik a porba. Mennyei Atyám előtt a legdrágább és a legkegyetlenebb áldozat a magzatok kiontott vére.Minden magzat vére Hozzá kiált. Atyám számon kér minden kiontott vért.

Ti most , akik 3. pénteken imádkoztok, áldottak vagytok.

Imádkozzatok az egész világért!

Kérjétek Szent Vérem védelmét!

Ez a legkiválóbb, legerősebb védelem.Megáldalak és lepecsétellek benneteket Drága Szent Véremmel, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

Barnabás-féle imakönyv.

Jézus Drága Vérének litániája

Uram, irgalmazz!  Uram ,irgalmazz!

Krisztus , kegyelmezz! Krisztus kegyelmezz!

Uram, irgalmazz!  Uram irgalmazz!

Krisztus ,hallgass minket! Krisztus, hallgass minket!

Krisztus ,hallgass meg minket! Krisztus, hallgass meg minket!

Ó, Jézus Krisztus Drága Vére, megváltásunk Vére, födj be minket és az egész világot!

Jézus Krisztus Vérének óceánja, szabadíts meg minket!

Jézus Krisztus Szentséggel és részvéttel teli Vére ...

Jézus Krisztus Drága Vére, erősségünk, ...

Jézus Krisztus Drága Vére, az örökké tartó szövetség,..

Jézus Krisztus Drága Vére, a keresztény hit alapja,..

Jézus Krisztus Drága Vére, Isten fegyvere,...

Jézus Krisztus Drága Vére, isteni könyörület,...

Jézus Krisztus Drága Vére, a gonosz szellemek ostora,..

Jézus Krisztus Drága Vére,a fogságban lévők segítsége,...

Jézus Krisztus Drága Vére, Szentséges Bor,..

Jézus Krisztus Drága Vére, keresztények erőssége,...

Jézus Krisztus Drága Vére, a keresztény hit védelmezője,..

Jézus Krisztus Drága Vére, keresztények igaz hite,...


Jézus Krisztus Drága Vére, gyógyító Vér, ments meg minket!

Jézus Krisztus Drága Vére, felkent Vér...

Jézus Krisztus Drága Vére, Isten gyermekeinek bátorsága,...

Jézus Krisztus Drága Vére, a keresztény harcosok fővezére...

Jézus Krisztus Drága Vére, a Feltámadás Vére...

Jézus Krisztus Drága Vére, a Mennyei Angyalok Itala...

Jézus Krisztus Drága Vére, a Mennyei Atya Vigasztalója...

Jézus Krisztus Drága Vére, a szentek ereje...

Jézus Krisztus Drága Vére, a világ békéje...

Jézus Krisztus Drága Vére, Égnek és Földnek Napsugara...

Jézus Krisztus Drága Vére, szivárvány az Égben...

Jézus Krisztus Drága Vére, az ártatlan gyermekek reménye...

Jézus Krisztus Drága Vére, Isten szava a szívünkben...

Jézus Krisztus Drága Vére, égi fegyver...

Jézus Krisztus Drága Vére, isteni bölcsesség...

Jézus Krisztus Drága Vére, a világ alapja...

Jézus Krisztus Drága Vére, az Atyaisten irgalma...

Ó, Jézus Krisztus Legdrágább Vére,

tisztítsd meg a világot a bűntől!

Ó, Jézus Krisztus Legdrágább Vére,

újítsd meg a világot!

Ó,Jézus Krisztus  Legdrágább Vére,

taníts minket, hogyan vigasztaljuk Jézus!

Könyörögjünk!

Ó, megváltásunk Drága Vére, hiszünk, remélünk és bízunk Benned! Esedezve kérünk, szabadítsd ki azokat, akik a pokoli szellemek kezében vannak! Oltalmazd a haldoklókat a gonosz szellemek támadásaitól és fogadd be őket a Te örök  dicsőségedbe! Irgalmazz az egész világnak, és erősíts minket, hogy imádjuk és vigasztaljuk a Szentséges Szivet! Imádunk Téged, ó Irgalomnak Drága Vére! Ámen

Ó, Jézus Krisztus Legdrágább Vére, gyógyítsd a sebeket Jézus Legszentebb Szívében!(3x)


Jézus bátor harcosa.


2020.12.20 óra 20. Imák után.

Mennyei Atya: Köszönöm imáidat gyermekem.

Drága kislányom, most a Szentségről szeretnék beszélni neked.

A Szent-ség, ellentéte-- a hétköznapi, közönséges, megszokott, profán -- a mindennapi dolgoknak.

Az Ószövetségben  bőven olvashattok a Szentségről . Íme néhány példa.

Mózes az égő csipkebokorhoz, csak saruját levéve közeledhetett. Izrael népe, a Szent Hegyen, a Hóreben kapta a Tízparancsolatot. A pusztában vándorolva a Szent Sátorba, a Szentek Szentjébe, csak egyszer egy évben léphetett be a főpap. A Frigyládát is csak Lévi fiai a papi nemzetség vehette körül illetve, szállíthatta. Más, ha hozzáért azonnal meghalt.

Én, a ti Mennyei Atyátok az idők kezdete előtt, Atyai Keblemből szültem szeretett Fiam, a legnagyobb, a legtökéletesebb, a legfönségesebb, a legutólérhetetlenebb Szentségben és Tisztaságban.

A Szentség az Istentől, a Szentháromságtól, az Atyától a Fiútól és a Szentlélektől származik, belőlük fakad.

Szentségben és igazságban teremtettük egykor az embert.

Szentségben választottam ki a Szeplőtelenül Fogantatott Szűz Máriát, aki mentes az eredendő bűn átkától, azért, hogy Szent Fiam, akit az idők kezdete előtt teremtettem, méltó hajlékra találjon Mária Szent Méhében, a Szentlélek ereje által.

A Szentség tehát mit követel magának?

Imádatot,hódolatot, tiszteletet, kiváltságot, megkülönbözetést, elsőbbséget, feltétlen tiszteletet, tisztaságot, végtelen szeretetet, alázatot.

A ti időtökben szokás mondani, " most már semmi sem szent". Valóban. Az egymás iránti tisztelet, szeretet, a család, a házasság, a hűség, a becsületesség, a kitartás, az élet és a halál sem. Még sorolhatnám hosszan.

A mai ember számára nem Szent az Isten sem, amennyiben nem vesznek tudomást róla, vagy egyenesen káromolják.

Nem szentek a templomok, kiváltképpen a katolikus templomok sem, mert kiszolgáltatják Isten Házát a szórakoztató iparnak, kereskedelmi célokra használják fel, vagy más, vagy pogány szertarásoknak adnak otthont.

Nem szent, a Szent Tér sem, mert hódolat nélkül, térdhajtás nélkül járnak-kelnek az Oltáriszentség előtt.

Nem szent az Eucharisztia sem, mert bárki kézbe foghatja,  méltatlanul áldozva, már a nem katolikus vallású is, aki nincs a kegyelem állapotában.

Bárki elrabolhatja, meggyalázhatja,sátáni szertartásokon felhasználhatja, hiszen sok papfiam nem figyel arra, hogy a kézből azonnal a nyelvre kerül-e a Szent Ostya.

Azt gondoljátok sokáig tartható az Isten szemében ez az állapot?

Aki mindeneket igazgat.

Aki mindenek fölött trónol.

Aki Megváltót küldött a Földre, hogy megmentse ezt a világot.

Aki egy lehelletével elpusztíthatná ezt a Földet.

Akinek napról napra, óráról órára szemlélnie és el kell tűrnie ezt a gyalázatot, amit ellene elkövet az emberiség.

Akinek irgalmassága a végsőkig próbára van téve ,amikor a Szent Eucharisztiát minden pillanatban meggyalázzák a kézbe áldoztatások által. Ébredjetek papfiaim, mert a számonkérés gyötrelmes lesz!

Bár végtelenül irgalmas Isten vagyok, de mostanra a kehelyt túlcsordult .Irgalmasságomnak immár vége, haragom a tetőfokára hágott. Igazságosságom kardja sújt le a fejetekre. Ezért könyörögjetek és imádkozzatok.

Még egy kis idő, és büntetések sorozata fog záporozni e hálátlan nemzedékre.

Nagyfigyelmeztetésem után, a "jaj-szavak" megsokszorozódnak.

Most azért hódoljatok, vessétek magatokat trónom elé, kérjetek alázatos szívvel bocsánatot. Haragom kiáradni készül a Földre.

Az Oltáriszentséget imádjátok, úgy vegyétek magatokhoz ahogy illő.Térden állva és nyelvre fogadva, mert Szent! Csak felszentelt kéz érintheti!

Fiam kínhalála és vére a pecsét minden egyes átváltoztatott Eucharisztiában. Ezért az Istennek, és nem embereknek --egyházi vezetőiteknek, akik a kézbe áldoztatásra köteleznek benneteket--tartoztok engedelmességgel.

Térjetek vissza Hozzám és alázzátok meg magatokat Előttem.

Én, az Úr, a Mindenható Isten szóltam eszközöm által.

Jézus bátor harcosa.

December 21-ei üzenet lényegesnek tünő részletei

Ó, jóságos és irgalmas, mindentudó és mindenható örök Atya! Alfa és Omega, aki mindent teremtettél. Te soha nem hagyod el gyermekeidet. Tekints jóságosan egyszülött Fiadra, Jézus Krisztusra, aki azért jött, hogy megmentse az emberiséget és királyságodat megalapítsa a Földön. Felajánljuk Neked Szent Fiad, Jézus Krisztus minden gyötrelmét, kínszenvedését és drága Szent Vérét a Szent Kereszt minden ellenségének, az antikrisztusnak és a vörös sárkánynak bukásáért, akik most és az idők végén az igazság ellen harcolnak. Megváltónk drága Vére és földi életének utolsó lehelete által tűnjenek el úgy, mint tajték a napfényben, hogy királyságod mielőbb elérkezzék a Földön.

 

Jézus Krisztus drága Vére — jöjjön el a Te királyságod! Ámen.

 
Jézus: „A vörös sárkány és az antikrisztus fellépése e korszak utolsó órájában teljesen átszúrta Szívemet földi szolgálatom ideje alatt. És még inkább, mielőtt kileheltem lelkemet a kereszten. Amikor a kereszten függtem, lélekben láttam a büszke sárkányt. Kérkedett, hogy örökké fog uralkodni a Földön. — Én magamban felajánlottam Atyámnak ezt az imát a kereszt ellenségeinek bukásáért. — Gyermekeim, ezen ima által az antikrisztusnak, a vörös sárkánynak és csatlósainak csak rövid ideig tartó uralmuk lesz a Földön. Minél többet imádkozzátok, annál rövidebb lesz földi uralmuk ideje.
 
(1998. július 27-én.)






′′ Ha nincs se tömjéned, se aranyad, hogy Jézusnak felajánld, add meg neki szenvedésed mirháját." (Pio atya)  




"

A NAGY EMBERI tragédia az engedetlenség az isteni akarat felé. Az emberiség nagy elárulását előidézte a rendezetlen emberi ego, mint egy vad kocsány, amely oda megy, ahova akar, anélkül, hogy gondolkodna tettei következményein.

Minden ember felelős munkájáért és tettéért ...

"


"

Nem szabad tovább élnie, dolgozni és úgy viselkedni, mint a langyos. Ez az idő nem ad lehetőséget a langyosra. Lucifer lázadása alatt nem volt lehetőség a langyosra; az angyalokat, akik határozatlanul, langyosan cselekedtek, kidobták a Mennyből.

Ez az „IGEN, IGEN” VAGY „NEM, NEM” törvény.

"


"

Az elszigeteltség folytatódik: a gonoszság megköveteli, hogy ez a vírus ne álljon le, így az emberiség kétségbeesésbe merül és így a gonosz átveszi az irányítást minden létező felett.

Az emberi lény aggódva veszi el a számára kínáltakat a fertőzéstől való félelem miatt, anélkül, hogy figyelembe venné, hogy a vírus növekedése folytán a kínált nem lesz képes leküzdeni.

"


"

Az, hogy a világrend birtokba veszi a jövőbeni eseményeket és irányítja az emberiséget, nem titok, és ezen a folyamaton belül nem szerencsés, hogy egyesek Istennek szenteltek kapitulálnak, elfogadva a hamis egyház szégyenteljes modern irányzatai megtévesztő újításait.

A Föld folytatja tisztulási folyamatát, ezért az emberiség szenvedni fog, súlyos katasztrófákkal kell szembenéznie, és ezáltal emberi életbe kerül.

"





Uram! Köszönöm Neked ezt az évet! Minden napját, áldását, próbáját, nyomorúságát. Egy a lényeg számomra: mindig velem voltál. Ez adott erőt, reményt, vigaszt, jövőképet számomra. Köszönöm a Krisztusban nyert bűnbocsánatot és örök életet, mely nélkül semmit sem érne életem. Hálás vagyok szeretteimért és gyülekezetemért is. A hála napja ez életemben, amikor mindent köszönök Neked, akitől kaptam. Ámen