"Hölgyeim és
Uraim, Ingrid Carlqvist a nevem, és Svédországban születtem 1960-ban,
amikor a szociáldemokraták uralkodtak örökkön-örökké, és a mi országunk
volt a legkellemesebb, legbiztonságosabb és leghaladóbb a világon. Most
Abszurdisztánban élek, egy olyan országban, ahol legmagasabb a
bejelentett nemi erőszakok száma a világon, több száz ún. 'kirekesztett
területtel', ahol az emberek a svéd társadalmon kívül élnek, és
újságokkal, amelyek eltitkolják ezeket a rettenetes tényeket...", kezdte
felszólalását a Civil Szabadságjogok Nemzetközi Szövetségének (ICLA)
2012. június 9-i konferenciáján az ismert svéd újságíró, fellebbentve a
fátylat a svéd jóléti társadalom egyik leginkább eltitkolt és a
külföldiek által talán legkevésbé ismert árnyoldaláról: az ország nőnemű
lakóit sújtó "nemierőszak-dzsihádról".
Döbbenetes
tény, de a civilizált országok közül a legtöbb nemi erőszak relatíve
Svédországban történik, ahol az utóbbi két évtizedben négyszeresére nőtt
a bejelentett esetek száma, a 15 évnél fiatalabbak sérelmére pedig
hatszor annyi erőszakos közösülést követnek el, mint egy nemzedékkel
korábban. Ann Christine Hjelm svéd jogász 2005-ben kimutatta, hogy a
nemi erőszak miatt elítélt tettesek 85 százaléka "külföldön vagy
külföldi szülőktől született", és állítását a Svéd Bűnmegelőzési Tanács
(Brå) ugyanazon év júliusi jelentése is megerősítette azzal a
kitétellel, hogy az erőszakos közösülések négyötöde észak-afrikai arab
országokból (Marokkó, Algéria, Tunézia, Líbia) érkezett (muszlim)
bevándorlók számlájára írható. Maria Bäckman antropológus a nemi
erőszakok számának drasztikus növekedéséhez kapcsolódó "muzulmán
láncszemet" vizsgáló tanulmányában ("Amikor a többségből kisebbség lesz.
Svéd lányok egy többetnikumú külvárosban", Oslói Egyetem, 2005) arról
számolt be, hogy a svéd főváros Rinkeby nevű elővárosában kisebbségbe
került svéd lányok közül sokan sötétre festették a hajukat, így próbálva
elkerülni a harmadik világbeli bevándorlók szexuális zaklatásait.
Egyesek még ennél is szigorúbb óvintézkedéshez folyamodnak. Néhányan egy
olyan övet terveztek, amelynek levételéhez mindkét kézre szükség van,
és amely reményeik szerint megvédi őket az erőszaktól. "Ez olyan, mint
egy fordított erényöv", mondja a tervezők egyike, Nadja Björk (19) az
AFP francia hírügynökségnek. Ezek az önvédelmi reflexek cáfolják a
bevándorlók körében igencsak elterjedt előítéletes sztereotípiákat,
miszerint a svéd lányok szexuálisan provokatív módon viselkednek, vagy
hogy a szőkék könnyen megkaphatók.
Egy
2009-es tanulmány szerint a 6 százalékuk bevallotta, hogy az előző
évben megerőszakolták, minden harmadikat pedig zaklatták vagy
fenyegették (Aftenposten, 2009. szeptember 20.). Ezek után nem csoda,
hogy az Aftonbladet napilap online-felmérése alapján 82 százalékuk
retteg az utcára menni sötétedés után. Nem mintha világos nappal nem
fenyegetné őket a szexuális támadás veszélye, éppen ellenkezőleg. Nemrég
például az egyik közfürdőben legalább harmincan nézték végig egy 17
éves lány megerőszakolását anélkül, hogy a kisujját is mozdította volna
érte bárki. A stockholmi Husbybadet élményfürdőben 20 muszlim menekült
követett el csoportos erőszakot egy 11 éves kislányon (friatider.se
2011. február 25.). Olyan svéd lányokról is jelentek meg beszámolók,
akiket a táncparketten támadtak meg és kaszaboltak össze késsel vagy
borotvával bevándorló fiatalok. Az egyik 21 éves muszlim fiú, aki
elismerte, hogy rossz véleménye van a svéd lányokról, vagy ahogyan ő
nevezi őket, "kurvákról", legutóbb azért került bíróság elé, mert a
gyanú szerint kilenc lányt késelt meg különböző szórakozóhelyeken.
A
svéd lányok és asszonyok sanyarú sorsa az ismert amerikai feminista író
és aktivista, Naomi Wolf figyelmét is felkeltette, aki egy sajátos
aspektusból tárgyalja a témát, nevezetesen a WikiLeaks-alapító Julian
Assange elleni nemierőszak-vádak kapcsán a svéd hivatalos szervek
részéről tanúsított feltűnő buzgóság és ugyanezen szervek által az
egyszerű halandó panaszosok iránti szokásos nemtörődömség
dichotómiájában. Mint írja, "a svéd nők egyharmada vált szexuális
támadás áldozatává tizenéves kora végére. Valójában egy 2003-ban
közzétett tanulmány és további 2009-es tanulmányok szerint Svédországban
legmagasabb a szexuális támadások gyakorisága Európában, és
legalacsonyabbak között van a megoldott esetek aránya. Amikor
kapcsolatba léptem a nemierőszak-áldozatokat támogató Terrafem
stockholmi részlegével, egy önkéntes elmondta, hogy sok évnyi
tapasztalata alapján a svéd rendőrséget, ügyészséget és bíróságot
sohasem mozgósították egy állítólagos tettes üldözésére megközelítőleg
is hasonló mértékben, mint Assange üldözésére. (...) Igaza van: az
Amnesty International 2008-as jelentése szerint, noha a bejelentett nemi
erőszakok száma 20 év alatt megnégyszereződött Svédországban, csupán az
esetek 20 százalékában indítottak nyomozást, és miközben az üldözési
ráta némileg növekedett az előző évekhez képest, amikor az esetek
kevesebb mint 15 százaléka végződött a bíróságokon, a bejelentett nemi
erőszakok tetteseinek elítélési rátája 'ma kifejezetten alacsonyabb,
mint 1965-ben volt', aminek eredményeként 'gyakorlatilag sok elkövető
büntetlenséget élvez' ".
Naomi
Wolf egy meglehetősen pikáns momentum feltárásával szemlélteti a svéd
rendőrség Assange elleni aktivitásának abszurditását. "Az uppsalai nők
2006-ig egy rendkívüli akadállyal szembesültek az igazság keresése
során: a város rendőrfőnöke, Göran Lindberg maga is egy
sorozat-erőszaktévő volt, akit 2010-ben több mint egy tucat vádpontban
találtak bűnösnek, köztük 'súlyos szexuális támadások' elkövetésében. Az
egyik áldozat tanúvallomása szerint azt mondták neki, hogy őt a
rendőrfőnök erőszakolta meg, és hogy vádat fognak ellene koholni, ha
bárkinek is szól az esetről. Lindberg a rendőr-akadémia nemi erőszak
elleni szóvivőjeként is szolgált. Az uppsalai rendőri erők, amelyek most
Assange ellen nyomoznak, vagy sikertelenül nyomoztak, vagy egyáltalán
nem voltak hajlandók nyomozni a szadista erőszaktévő ellen, akivel
minden nap együtt dolgoztak" ("Sweden's Other Rape Suspects", Project
Syndicate, 2012. augusztus 31.).
2013
első hét hónapjában több mint 1000 svéd nőt erőszakoltak meg muzulmán
bevándorlók Stockholmban, közülük 300-an 15 éven aluliak voltak. Egyedül
júliusban 149 nemi erőszak vált ismertté a svéd fővárosban. Tavalyhoz
képest 16 százalékkal nőtt a bejelentett nemi erőszakok száma, a
növekedés jelentős részét a gyermeklányok sérelmére elkövetett erőszakos
közösülések adták. A Svéd Bűnmegelőzési Tanács (BRÅ) jelentését idéző
közrádió persze mélyen hallgat az elkövetők faji-vallási
hovatartozásáról ebben a szélsőbalosok által már régóta túszul ejtett
országban. Inkognitóban nyilatkozó rendőrségi és kormányzati források
azonban megerősítik, hogy ezek az adatok zömmel muzulmánokat
képviselnek, és ráadásul csak a jéghegy csúcsát mutatják: a hivatalos
szervek Svédország valós nemierőszak-statisztikáját 400-900 százalékkal
magasabbra becsülik. A BRÅ weboldala szerint "az összes szexuális
erőszakcselekmény kevesebb mint 10-20 százaléka jut a rendőrség
tudomására".
Mára
Svédország egy megerőszakolt és erőszak sújtotta országgá vált, amely a
nemzetközi összehasonlítás élmezőnyébe tartozik. Az ENSZ Kábítószer és
Bűnügyi Hivatalának (UNDC) statisztikája szerint az elkövetett nemi
erőszakok száma tekintetében (a dél-afrikai Lesotho után)
világviszonylatban a második helyen áll, százezer lakosra 53,2
bejelentett esettel. Ugyanakkor a BRÅ legutóbbi jelentéséből az is
kitűnik, hogy a jelenlegi statisztikák ismeretében minden negyedik 16-79
éves svéd nő, életében legalább egyszer, nemi erőszak áldozatává válik.
Mindez szorosan összefügg azzal a ténnyel, hogy 2004 és 2012 között,
tehát alig nyolc év alatt drámai mértékben, 9 millióról 9,5 millió főre
növelte Svédország lakosságát a muzulmán bevándorlók áradata, akik
elsősorban olyan országokból érkeztek, mint Afganisztán, Irak és
Szomália. Jelenleg már a svédországi csecsemők 16 százaléka harmadik
világbeli anyától születik. Tavalyra és idénre mintegy 175 ezer új
honfoglalót (politikailag korrekt szóhasználattal: menedékkérőt)
prognosztizálnak Svédországban, amely rendkívül magas szám az ország
lakosságához viszonyítva, különösen annak tudatában, hogy a
foglalkoztatási ráta már jelenleg is csak alig 54 százalékos a
bevándorlók körében, miközben a szüleik nélkül érkező migráns fiatalok
ellátása, akik az utóbbi két évben több mint ötezren voltak, fejenként
és naponta 16 ezer svéd koronába (kb. félmillió forint) kerül a svéd
államnak (forrás: Weekendavisen, 2012. május 5.).
Talán
mondani sem kell, hogy a svéd média nagyon diszkréten kezeli ezt a
témát, és igyekszik elkerülni általában a bevándorlással, különösen a
bevándorlás anyagi terhével, mindenekelőtt pedig a bevándorlás és a
bűnözés kölcsönhatásával kapcsolatos minden negatív reklámot. A svéd
újságíró-szövetség lapjának egyik legutóbbi különszáma több cikkben is
teljesen kendőzetlenül azt ecseteli, hogy miként hárítható el az ún.
internet-gyűlölet az médiumok honlapjairól. Ha ugyanis lehetőség van a
cikkek kommentálására, akkor az olvasók körében általában tömeges igény
mutatkozik a bevándorlással foglalkozó anyagok pro és kontra (sokkal
inkább kontra) megvitatására is. A téma kezelésében megnyilvánuló
hivatalos struccpolitikához híven a médiumok úgy vágják szét a gordiuszi
csomót, hogy egyszerűen nem adnak lehetőséget az efféle "rázós" témák
kommentálására.
Tragikus
társadalom-lélektani paradoxon, hogy az egykor Európa-szerte rettegett
viking harcosok svéddé korcsosult utódai hétvégeken egyfajta "nemzeti
sportként" fojtják alkoholmámorba frusztrációjukat, amelyet az extrém
feminizmus pörölycsapásai alatt szétporladt hagyományos férfiszerepük
elvesztése miatt éreznek, ugyanakkor asszonyaikat-lányaikat az
országukat elözönlő és ugyanezen feminizmus "vívmányaira" láthatóan nagy
ívben tojó muzulmán martalócok szabad prédájának engedve át.
Egyenjogúságukért
folytatott harcukban a svéd nők alaposan túllőttek a célon azzal, hogy -
mentálisan legalábbis - sikeresen kasztrálták a saját férfijaikat, és
így nolens-volens megkönnyítették harmadik világbeli macsó riválisaik
térhódítását, akik a svéd társadalomban tátongó erő-vákuumra természetes
módon erőszakkal reagáltak, és mostanra kíméletlenül legázoltak
mindenkit, mindenekelőtt a "gyöngébb nem" - öntudatlan kollaboránsaikból
mindennapos áldozataikká vált - képviselőit, a maguk drasztikus módján
téve világossá, hogy noha a svéd nők kétségtelenül erősebbek őshonos
férfitársaiknál, náluk azonban mindenképpen gyöngébbek.
"Az
erő azt jelenti számomra, hogy a svédeknek rám kell nézniük, a földre
kell előttem borulniuk, és meg kell csókolniuk a lábaimat", mondja egy
15 éves fiú Petra Åkessonnak, aki a Malmö városát rettegésben tartó
muzulmán tinédzserbandákról készített szociológiai tanulmányt, amelyből
kiderült, hogy ezek a fiatalok saját bevallásuk szerint valójában
"háborút folytatnak a svédek ellen" ("Vi krigar mot svenskarna", Lunds
Egyetem, 2006). Egyébként a svédek körében történelmi-szociológiai
okokból szinte már-már járványos népbetegségnek számító és egyértelműen
feminista gyökerű Stockholm-szindróma tipikus terméke a világsikert
aratott Millennium-ponyvatrilógia is, amely egy vulgárisan androgün
külsejű és így a nordikus nőideál szöges ellentétét képviselő "tetovált
lány" nagytőke-, kispolgár- és persze náciellenes ámokfutását
szublimálja a hegeli értelemben vett abszolútummá. Trockista, férfi (?)
létére feminista, legfőképpen pedig nyilvánvalóan etnomazochista
szerzője, Stieg Larsson olyan helyként ábrázolja Svédországot, ahol
úgymond a "látens fehér felsőbbrendűség az élet minden területén
megnyilvánul", a magafajták rosszvoltából Európára szabadított színes
bőrű bevándorlók által - mintegy a fehérek civilizációján vett
történelmi revánsként - meggyalázott svéd szőkeségek tömegjelensége
azonban nem érte el az ingerküszöbét. Érthető. Ha netán ennek szentelte
volna a könyvét, akkor a szükséges médiareklám híján biztosan nem lett
volna belőle nemzetközi bestseller. Elvégre kit érdekel a svéd nők
kálváriája? Legfeljebb egy magyar tévés stábot?
MD 2013. XI. 20-27.