2014. január 31., péntek

Moszkva öt S-300 zászlóaljat küld Kazahsztánba

Oroszország nemsokára újabb S-300-as rendszereket küld Kazahsztánba, - az Anatolij Antonov védelmi miniszter helyettes által vezetett katonai delegáció nemrég érkezett meg az országba, hogy a megállapodást véglegesítsék.
A posztszovjet köztársaság az integrált légvédelemről kötött megállapodásnak köszönhetően ingyenesen kapja meg a légvédelmi rendszert. Nemsokára öt újabb zászlóalj érkezik meg az országba. Kazahsztán része a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetének, így a légvédelmi rendszer nem csak az ország, de a katonai szövetség légterének védelmét is ellátja.
Az S-300-as modellt eredetileg a szovjet fegyveres erők rendszeresítették 1985-ben. Egy zászlóalj legfeljebb 6 mobil rakétaindító rendszert tartalmaz, az innen indított 5V55R rakéták 90 kilométeres távból alkalmasak a célpont megsemmisítésére. Kazahsztán jelenleg tucatnyi ilyen rendszerrel rendelkezik, ezek főként a főváros köré vannak telepítve.
Moszkva és Kazahsztán tavaly írtak alá megállapodást egy integrált légvédelmi rendszer létrehozásáról. Oroszország ugyanilyen egyezményt írt alá Belorussziával, de egy ideje Örményországgal is folyamatban vannak a tárgyalások.

http://www.hidfo.net/2014/01/31/moszkva-ot-s-300-zaszloaljat-kuld-kazahsztanba

John McCain háborút és pénzt hoz Budapestre

Egynapos látogatásra Budapestre érkezett John McCain volt amerikai elnökjelölt, arizonai szenátor. Pesten tárgyalásokra kerül majd sor, Káin (Cain) a nagyobb pártok vezető politikusaival fog találkozni. Ezeken a megbeszéléseken pedig az ukrán helyzetről lesz szó. Hogy mi köze a magyar pártoknak az ukrán helyzethez, és mi köze egy amerikai szenátornak ahhoz, hogy a magyar pártok hogyan viszonyulnak az ukrán helyzethez?
Ez elsőre komoly rejtélynek tűnhet, de ha végigtekintünk Káin úr korábbi tevékenységén, nem kell sokáig találgatnunk. Káin úr eddig a világ összes háborús gócpontján megjelent, körbeutazta a NATO-invázió előtt álló országok szomszédos országait, és ott pénzzel tömte a célpont ország ellenzéki erőit támogató politikai pártokat.
Ennek okán feltétezhetjük, hogy Káin úr Budapestre is tömött pénzeszsákkal érkezett. Ugyanis budapesti látogatását követően végigjárja a térség országait, és nagyobb politikai pártokkal megbeszéléseket folytat az ukrán helyzetről.
Úgy tűnik, mostanra a látszatra se adnak a cionista felforgatók. A Visegrádi Négyek megállapodtak, hogy "felkészülnek a legrosszabbra" Ukrajna kapcsán, ami egy miniszterelnöki találkozó keretein belül történt. Azt követően azonnal összehívták az Ukrajnával szemben területi követelésekkel fellépő országok belügyminisztereit. Most pedig egy Káin nevű ember jön az országba, aki hazájában egyébként agresszív háborús retorikát folytat, külföldi utazásai alkalmából pedig a felforgatott országok szomszédainak szokott pénzügyi támogatásokat intézni.
Vajon hány milliárddal támogatja Káin a magyar pártokat, hogy abból létrehozhassák a kárpátaljai szervezeteiket?

http://www.hidfo.net/2014/01/31/john-mccain-haborut-es-penzt-hoz-budapestre

Obama büszke zsidó felmenőire

Barack Hussein Obamát kétszer választották meg az Egyesült Államok elnökévé, és az amerikaiak a mai napig kutatják családjának bonyolult történetét. Obama az amerikai “olvasztótégely” produktuma, családjában fehér angolszászok, kenyai afrikaiak, indonéz muzulmánok, számos náció és vallás keverednek. És persze vannak zsidók is…

A nagy csapat
Obama elnök a keresztény hitet gyakorolja(színleg - a szerk.), a Fehér Ház közelében levő Szent János templomba jár, amelyik az Episzkopális egyház felügyelete alatt áll. Korábban egy katolikus jótékonysági szervezetnél dolgozott. Sokakat meglepett, amikor kiderült, hogy az elnök közvetlen rokonai között is vannak zsidó származásúak, sőt, felesége, Michelle unokatestvére is a zsidó hitet gyakorolja. Michelle Obama unokatestvére, Rabbi Funnye (baloldalon) és neje a Fehér Házban, az Obama házaspárral. Obama 1961-ben született. Édesanyja Stanley Ann Dunham egy fehér antropológus volt, akinek egy Amerikában tanuló kenyai diákkal kötött, tiszavirág életű házasságból született Barack Obama. A szülők hamarosan elváltak, és az amerikai elnök csupán egyszer találkozott afrikai édesapjával, aki visszatért Kenyába. Szülőföldjén édesapja 1964-ben újranősült, feleségül vett egy fehér zsidó nőt, Ruth Beatrice Baker-t. Baker szülei Litvániából vándoroltak ki az Egyesült Államokba, Ruth ott végezte tanulmányait, majd Kenyába került. Két fiú született házasságukból, Mark és David, akik Obama elnök féltestvérei, és a zsidó vallás törvényei szerint zsidónak számítanak, hiszen édesanyjuk zsidó. Ruth később elvált az idősebb Obamától, és újra férjhez ment, felvette a Ndesandjo nevet. Fiai is a második férj nevét használják. Obama egyik féltestvére, Mark Ndesandjo, Kínában él, ahol megnősült, és kínai feleségével  meglátogatta az amerikai elnököt. (Lásd alább képünket.) Járt Izraelben is, de Obama zsidó származású féltestvérei nem gyakorolják a zsidó hitet.
Más a helyzet Obama feleségének másod-unokatestvérével, aki igencsak vallásos. Capers Funnye hűen követi a zsidó vallási hagyományokat, mert rabbiként(!) dolgozik Chicago-ban. A Beth Shalom B’nai Zaken zsinagóga spirituális vezetője.
Gölöncsér Miklós összegzése

2+2=5 Így működik a rendszer

"2+2=5" - ÉBREDJ RÁ, hogy így működik a rendszer minden téren ! Díjnyertes rövidfilm a minket körülvevő (oktatást, politikát, médiát) átható hamis rendszerről. Képezd magad ! Tájékozódj ! Ébredj ! http://www.VilagHelyzete.com

Magyar államcsődtől tart az IMF (megjegyzés már eléggé régen az van, de felelőtlen politikusok nem ismerik el,)

A Wall Street Journal által közölt adatokból kiderül, hogy Kelet-Európában rohamosan felgyorsult a tőkekivonás, egy hét alatt több mint 2,7 milliárd dollárnyi magántőkét vontak ki a térség országaiból. A leginkább kockázatos ország természetesen Magyarország, a nyugati pénzügyi érdekeltségek hazánkban újabb államcsőd-közeli helyzetről beszélnek.
A gyorsuló tőkekivonással összefüggésben egy hete zuhan a forint árfolyama. A térség valutái egyre gyengülnek, olyannyira, hogy az már célzott piaci beavatkozásnak tűnik.
A jelentésből kiderül, hogy az IMF és főbb nemzetközi pénzügyi szervezetek legutóbb a '90-es évek elején készültek ilyen mértékű piaci felfordulásra. Akkor a Szovjetunió széthullásának, valamint Kelet-Európa nyugati érdekszférába kerülésének hatására bontakozott ki pénzügyi válság. Ez ma sincs másként, Kelet-Európa egy újabb nagyhatalmi érdekszféra-eltolódást él meg, ez van kihatással a térség pénzeszközeire.
Az IMF szerint egy magyar államcsőd esetén olyan lavinahatásra kell készülni, ami magával ránthatja a térség más államait is. A valóság az, hogy azokból az országokból menekülnek a befektetők, melyek kikerülnek a nyugati érdekszférából, és senki nem tudja előre megmondani, milyenek lesznek az új piaci viszonyok. Ezért aki csak tudja, menekíti nyugatra az itt felhalmozott magánvagyont.
Ilyen az atlantizmus hanyatlása Kelet-Európában. Egyelőre úgy tűnik, nem katonai úton zajlik le az átmenet (bár ez az ukrán helyzet kapcsán könnyen változhat), vagyis az érdekszférák eltolódása a forint gyengülésében, lengyel kamatdöntésben, esetleges magyar államcsődben jelenik meg. Lehetnek még itt érdekes helyzetek az áprilisi választásokat követően.

http://www.hidfo.net/2014/01/31/magyar-allamcsodtol-tart-az-imf


A futballbolond százmilliárdokat felemésztő passziója új lendületet vett. Úgy ám!
A mai naptól nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházás lett hat stadion felépítése. Erről tudósitja országának népét a Nemzet Patkánya, egyenesen a Magyar Közlöny mai kiadásában. Itt van ni, ha nem hisznek nekünk: kormányrendelet Ez azt jelenti, hogy gyorsított ütemben, soron kívül indulhat majd meg az építkezés Balmazújvárosban, Pápán, Siófokon, Sopronban, Szolnokon, és Zalaegerszegen.
A futballvilágbajnokságra készülő Brazilia nem költött összesen annyi pénzt stadionokra, mint a mi futóbolondunk! Megteheti persze, hiszen Magyarország jobban teljesit!

A földmutyikra dühös gazdák zárták le az utat Biharban

Megindultak a gazdák Hajdú-Bihar megyében is: Berettyóújfaluban útlezárással tüntetnek a Hortobágyi Nemzeti Park és a földalap földosztása ellen. Szerintük „öltönyös fiatalok” vitték el azokat a földeket, melyeken korábban ők gazdálkodtak.
„Soha életemben nem tüntettem semmiért és semmi ellen, de ami a földpályázatok körül történik, felháborító” – mondta az egyik bihari gazda, miért vonult ki a román határ felé vezető 42-es számú főútra demonstrálni. Tüntetnek a földpályázatok eredményei ellen a bihari gazdák Berettyóújfaluban. A hvg.hu-nak az egyik tüntető azt mondta, a gazdák azért demonstrálnak a Debrecentől 40 kilométerre fekvő városban, mert több pályázat esetében azt tapasztalták, hogy nem helyben lakók nyertek. Az egyik gazda azt mondta, jelenleg 20-30 gazda vonult fel autókkal, erős rendőri jelenlét mellett tüntetnek.
A haon.hu megyei hírportál szerint félpályás útzár mellett demonstrálnak a 42-es főúton, a tüntetést bejelentők délig tervezik a megmozdulást. A Hortobágyi Nemzeti Park újrapályáztatott földek körül az utóbbi hónapokban folyamatos botrányok voltak, a Hajdú-Bihari Naplónak több gazda is arra panaszkodott, hiába van az állattartó telepe a meghirdetett föld közelében, nem ő nyert, hanem „öltönyös fiatalok” lettek a győztesek. A megyei napilap szerint a vesztesek között van Európa egyik legnagyobb juhtartó gazdasága is, melynek 22 ezer anyajuha alól „húzták ki a talajt”.
Már a kormány is vizsgálódik
A nemzeti park földbérleteit korábban mind az MSZP, mind az LMP kifogásolta, a két ellenzéki párt vizsgálatot követelt. A zöldpárti Lengyel Szilvia tavaly szeptemberben azt állította, a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft. több vezetője egy nagyobb földterületet nyert. Az országgyűlési képviselő bejelentette: a nonprofit kft. igazgatóhelyettesének, Bodnár Dánielnek a cége 275,7 hektárhoz, míg a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Hajdú-Bihar megyei vezetője, Ónodiné Demeter Éva 350 hektárhoz jutott. A gazdák másfél hete levélben tiltakoztak Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternél, de az aláírók szerint a tárcavezető még nem válaszolt nekik.
A kormányszóvivő csütörtökön bejelentette: a szerdai kormányülést követően Orbán Viktor miniszterelnök felkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt, hogy vizsgálja meg, hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződések ügyében, történtek-e szabálytalanságok, jogsértések.
Ángyán József korábbi vidékfejlesztési államtitkár – aki tavaly tiltakozásul a földtörvény ellen még a Fidesz frakciójából is kilépett – december 30-án tette közzé a földpályázatokat feldolgozó kutatásainak utolsó részét. Ebben azt írta, feltűnő, hogy a pályázatok egy részét a pályázatok beérkezése után visszavonták, nem hirdettek eredményt, sok földnek a megpályáztatását eltolták a választások utáni időszakra. Ángyán megjegyezte: az eddig bérbe adott területek közel egyharmadát, 243 hektárt mindössze 2 pályázó 5 nyertes pályázattal szerezte meg.
(HVG)

Martonyi legrosszabb forgatókönyve

Alig pár óra telt el Orbán bejelentését követően, miszerint operatív törzset kell létrehozni az ukrán helyzet megoldására, máris elöntötte a fővonalú médiát a kormánypropaganda. Magyarázkodnak már, talán bánják is a bejelentést, mert egyre látványosabban kisebbítni akarják a miniszterelnök szavainak súlyát. Martonyi János az InfoRádió Aréna című műsorában kifejtette, soha nem kell a legrosszabb változatot valószínűsíteni, de arra is fel kell készülni. Majd menekültáradatról, határrendészeti problémákról is hadovált, hivatalosan erre kell ugyanis az operatív törzs. A valóság az, hogy amit Martonyi és a kormány propagandagépezete gőzerővel sulykol, az a jobbik változat. Emellett készülnek a "rosszabbik" változatra, amit nem részleteznek ugyan, titkosítani akarták.
Nem sikerült. Az Egyesült Államok hónapokon keresztül szállította Magyarországra a hadianyagot, mert Magyarország független magyar kormány híján az Egyesült Államok csatlós országaként fog hadba lépni. A hivatalosan "képzési célra" és egyéb indokkal a magyar hadseregnek "adományozott" harceszközök százai már az ukrán beavatkozásra lettek ideküldve. Évek óta készülnek erre a műveletre, az Egyesült Államok páncélos haderőt, BTR-eket biztosít az ukrán misszióhoz, hazánk ugyanis a saját határait képtelen lenne megvédeni, nemhogy önállóan, vagy akár a V4 részeként terjeszkedésbe fogjon. Azt is egyelőre titokban akarnák kezelni, hogy már a következő parlamenti ciklus során küldhetik a behívókat. Annyira évek óta készülnek erre a műveletre, hogy a népszámlálás is részét képezte a közeljövőben hadra fogható állomány összesítésének részeként. Martonyi elfelejtette hozzátenni, hogy szerinte ez a "rosszabbik" forgatókönyv, és évek óta erre a "rosszabbik forgatókönyvre" készülnek.
Csakhogy amit Martonyi rosszabbik változatnak nevez, az valójában egy viszonylagosan optimista számítás. Megmondjuk, mi az igazi "rosszabbik" forgatókönyv a magyar kormány számára: az, hogy nem lesz semmiféle újrafelosztás. Ez az ukrán beavatkozás olyan lesz, mint Grúzia 2008-ban. Ott is előre behúzogatták térképen az új közigazgatási határokat, aztán a gyors orosz reakció miatt a saját határaikat se tudták tartani. Ha a NATO egy független V4-es missziónak álcázva megkezdi az energiaimport szempontjából fontos területek bekebelezését, első reakcióként egy katonai hatalomátvételre kell számítaniuk Ukrajnában. Ami az ukrán hadsereg kötődései miatt orosz katonai fennhatóságot jelent Ukrajna területének egésze felett.
Akkor a magyar kormány nem téved sokat, ez az újabb operatív törzs tényleg olyan lesz, mint a hóhelyzet. Létrehozzák, aztán nem telik el 24 óra, és nekik behavazott. Egyszerűen azért, mert a rossz irányba kötöttek alkut, és vannak olyan arrogánsak, hogy semmi mással nem számolnak.
Fenyvesi Áron

Zajlik az élet az oroszországi Ojmjakonban

Az 521 lakosú Ojmjakon Oroszországban, Kelet-Szibériában, Jakutföldön található, Moszkvától 5310 kilométerre, a tengertől pedig 460 kilométerre. A település eredetileg rénszarvas-pásztorok pihenőhelyeként szolgált az itt található meleg vizű forrás miatt. Ma a világ leghidegebb, folyamatosan lakott területeként tartják számon. 1926-ban -71,2 Celsius fokot is feljegyeztek. A januári átlaghőmérséklet -50 Celsius fok körül alakul. A képen a település egyetlen boltja látható.
tk3s 20130111 sha c134 947
tk3s 20130110 sha c134 952

Az itt lakókat garantáltan megviselik a körülmények: decemberben a nappal hossza csak 3 óra. Az évi hőingás a legszélsőségesebb esetben elérheti a 100 fokot, nyáron feljegyeztek 30 foknál magasabb hőmérsékletet, télen pedig mínusz 60 foknál hidegebbet is. A képen Alexander Platonov, nyugdíjas tanár látható.
tk3s 20131220 zaf r116 030

A halak tartósitására sok gondot nem kell forditani. Ojmjakon két napi autóútnyira található a régió központjától, a világ leghidegebb nagyvárosától, Jakutszktól. A képen a jakutszki fagyott halpiac látható, a fotó készültekor -25 Celsius fokot mértek. Január a leghidegebb hónap, akár -50 Celsius fok is lehet. Azért a begombolatlan kabátban nézelődő fazon nem semmi!
Az 1926-os rekordhideg emlékműve Ojmjakonban

Az 1926-os rekordhideg emlékműve Ojmjakonban
Januárban akár -50 Celsius fok is lehet Jakutszban, de ezek a gyerekek csak -27 fokban játszanak épp a szabadban.
A kép -27 Celsius fokban készült. Vidám kisfiúk…


Iskoláslányok Jakutszkban, a kép -27 Celsius fokban készült

…vidám kislányok…

tk3s 20131220 zaf r116 047

…és még vidámabb nagylányok. A buli az Jakutföldön is buli! Jakutszki nők táncolnak a Club Europe nevű szórakozóhelyen, miközben odakinn tombolnak a mínuszok. A nagylány is biztosan azért kezdi felhúzni a kesztyűjét, mert későre jár, és indulnia kell haza. Lejárt a kimenő
Jakutszk, a világ leghidegebb nagyvárosa
Jakutszki életkép-53 fokban
http://balrad.wordpress.com/2014/01/31/zajlik-az-elet-az-oroszorszagi-ojmjakonban/

Érdekesség: Az adó most és régen

Nézzük meg, egy egyszerű kimutatással/számolással, hogy Magyarországon egy középkori, kora újkori átlagember vagy egy mai átlagember adózik-e többet! Mai átlagembernek tekintsünk egy átlagos fizetésű bérmunkást, alkalmazottat! Azt hiszem, ezzel nem lehet különösen vitába szállni! De kit tekintsünk XVI-XVIII.századi átlagembernek? A lakosság 80-85 %-a jobbágy volt, így nyilván jobbágyi sorsban élőt kell ilyennek tekintenünk.
Lássuk először is az átlagos jobbágyterheket!
1 forint éves adó egész jobbágytelkenként. Ez egy komoly összeg. Ennyi pénzt a XVIII. században egy napszámos 20 nap alatt keresett meg. Évi 300 munkanapot számítva, ez kb. egy személy jövedelmének 7 %-a. Évi 50 nap robot a földesúr részére igásállattal vagy 100 nap igásállat nélkül. Egy évben átlagosan 300 munkanap volt akkoriban, így ez 17 % igásállattal vagy 33 % igásállat nélkül. Vegyük a kettő átlagát az egyszerűség kedvéért: 25 %. Terményadó: 10 % az egyházközségnek, 10 % a földesúrnak. Rendkívüli földesúri adók is léteztek, különböző kötelező ajándékok formájában. Ezek mérete változó volt. Vegyük ezeket durván 10 %-nak.
Összesen: 7 + 25 + 20 + 10 = 62 %
De ne feledjük azonban, hogy ez az adó nem személyenként került kifizetésre, hanem egész jobbágytelkenként. Feles teleknél a robot és a telekadó az egésztelkes adó fele volt, negyedes teleknél a negyede, stb. Ha pedig a jobbágynak nem volt jobbágytelke (ezeket nevezték zselléreknek), akkor nem fizették sem az egyforintos adót, sem a terményadót, sem a rendkívüli adókat, őket csak a robot terhelte. A jobbágytelek nélküli, csak házhellyel rendelkező jobbágyok (házas zsellérek) és a jobbágyság legszegényebb rétege, mely sem jobbágytelekkel, sem házhellyel nem rendelkezett (házatlan zsellérek) mennyit fizettek? Nos, számukra csak robot volt: a házas zsellérek számára évi 18 nap (tehát 6 % adóteher) robot, a házatlan zsellérek számára pedig évi 12 nap (tehát 4 % adóteher) robot. Egy jobbágytelek mérete átlagosan 25 hold (kb. 13 hektár) volt. Ennél lehetett több rosszabb termőföldeken, s kevesebb jobb termőföldeken. A házhely mérete szinte egységesen 1 hold (kb. fél hektár) volt. Milyen volt a jobbágyság rétegződése?
Kb. a következő
  • 3-4 % egésztelkes,
  • 6-7 % féltelkes,
  • 20 % negyedtelkes,
  • 30 % nyolcadtelkes,
  • 40 % zsellér.
Azt hiszem, vehetjük bátran átlagembernek a nyolcadtelkes jobbágyot. Egy nyolcados jobbágytelek terhei tehát:
  • éves adó 13 krajcár, kb. az éves jövedelem 1 %-a,
  • robot: évi 7 nap igásállattal vagy 14 nap igásállat nélkül, ez kb. 3 vagy 6 %, vegyük az z egyszerűség kedvéért 5 %-nak,
  • terményadó: 10 % az egyházközségnek, 10 % a földesúrnak, összesen 20 %, ez független volt a telekmérettől,
  • rendkívüli földesúri adók, vegyük ezeket durván 10 %-nak.
Összesen: 1 + 5 + 20 + 10 = 36 %.
Ne felejtsünk el azonban valamit
Ezt az adót nem a jobbágycsalád minden tagja fizette, hanem a jobbágycsalád együtt. A robot mérete nem személyre vonatkozott, hanem az egész családra együttesen. Így durván azt mondhatjuk, hogy egy akkori átlagember jövedelmének 25-30 %-át adózta le különböző formában, míg 70-75 % megmaradt neki. Ezzel szemben a mai átlagteher 60-65 %. Minden megkeresett 1000 forintból 500-at elvon az állam különféle adók és járulékok formájában, s a megmaradt összegből még elvesz egynegyedet közvetett adók (ÁFA) jogcímén. Durván számítva kb. 60 %-ot vesztünk el adózás formájában. Ez egy nagyon óvatos számítás, nincsenek benne a különböző illetékek, "vagyonosodási" adók, amiket már a többszörösen leadózott értékeink után fizetünk.
A következtetés
A modern ember adóterhe minimum a duplája a középkori, kora újkori ember adóterhéhez képest! Akkor nem jogos-e szavunkat méltóképpen felemelnünk? Tűrjünk, még csak egy reális adótized helyett, nekünk csak egy tized marad? Már most is csak negyvenedünk van! Egy tanulságos (előre látó) kortárs passzussal zárom e teljesség igénye nélküli soraimat…
Fazekas Tamás:
Íme, ím

Ma meg kell enni!
Még, meg kell lenni!
Nincs most mese híveim…

Csak moslék! Nyomor!
Mit bevesz gyomor!
Ne korogjon ízein…

Csak nyál a vized!
A részed; tized!
Kilenc pedig jár nekik…

Kínoz a bánat(pénz)!
Nincs több alázat(,ész)!
Nincs, most ki bírál, eltilt…(ne tovább!)

2013. október 18.

Gölöncsér Miklós összeállítása

Az USA bejelentette, hogy felfegyverzi a kannibálokat

Kudarcba dőlt a GENF2 konferencia. Moszkva pedig teljes joggal dühös, ugyanis az Egyesült Államok húzása nyíltan arrogáns, pofátlan, szinte már-már bunkó. Az USA előre megfontoltan olyan lépésre szánta el magát, amely eleve kudarcra ítélte az egész tárgyalási folyamatot. A nagy "békecsináló" világfosztogató USA eleve így tervezte, és amikor John Kerry széles mosollyal megígérte hogy minden erővel támogatják a békekonferenciát, már akkor kitervelték, hogy fogják dugába dönteni az egészet. A tárgyalások harmadik napján az USA egyszerűen bejelentette, hogy elkezdte a fegyverek szállítását a kannibáloknak.
A szír válasz tiszta és logikus volt, felálltak és távoztak a konferenciáról. Szóvivőjük kijelentette, hogy amíg ők itt legyűrve előítéleteiket leülnek terroristákkal tárgyalni, addig az USA fegyvert szállít gyilkosoknak, terroristáknak és kannibáloknak egy olyan országba, amihez semmi köze. Ezzel egy időben az izraeli Debkafile - ami azzal büszkélkedik, hogy biztos forrásai vannak az izraeli titkosszolgálatoktól - lehozott egy cikket, hogy a zsidó hadsereg hogyan és miként segíti a szír hadsereg által izraeli határ felé tolt terroristákat fegyverekkel, hírszerzési információkkal, felderítési adatokkal.   
Végre, két év után kibújt a szög a zsákból. Eddig és netovább lehetett titokban tartani, hogy az egész művelet mögött valójában az USA és Izrael áll. Ez mondjuk a törökök felelősségén semmit nem változtat, de legalább Erdogannak van mire hivatkozni, hogy nem ő volt a fő felbujtó, mikor Moszkvába megy pénzért kuncsorogni.
Ebből is látszik, az Egyesült Államoknak teljesen mindegy hányan halnak meg, a szír gyerekek mennyit szenvednek, hogy a terroristák szerveikért fiatal gyerekeket rabolnak el tömegesen és adnak el, hogy fiatal nőket rabolnak el és árulnak perverz állatoknak jó pénzért. Az USA-nak semmi sem számít, csak rátegye valahogy a kezét némi gázra vagy olajra. Ilyen a kapitalista zsidó.
Kemény Gábor

Miért nem győzhetők le az igazságot keresők - David Icke

Azok az emberek, akiket az uralkodó rendszer nem tudott beprogramozni, és akik saját útjukat járják, veszélyt jelentenek az emberiséget rabszolgasorba döntő hatalom számára, amely retteg és fél az igazán szabad emberektől.

A félelem vagy akár a védekezés rezgésileg olyan állapotot hoz létre, amelyben támadhatók vagyunk. A félelmüket leküzdő, védelmet nem kereső emberek legyőzhetetlenek.

2014. január 30., csütörtök

Ukrajnában “lefülezték” az egyik jevromajdanos maffiózót

Előkerült az ukrán fölforgatók egy hete nyomtalanul eltűnt egyik vezetője, Dmitrij Bulatov, akit elmondása szerint elrablói súlyosan bántalmazták, megkínozták, egyik fülét pedig levágták. Az erről szóló hír a KyivPost ukrán internetes hirportálon jelent meg péntekre virradóra. A hírportál fényképet is közzétett a jevromajdanos kisnacsalnyikról, akinek arca csupa vér, mély vágások vannak a fején és a kezén, hiányzik az egyik füle, testén súlyos bántalmazás nyomai láthatók.

Bulatov elnyöszörögte, hogy egy héttel ezelőtt rabolták el a főváros Trojescsina negyedében-ISMERETLENEK. Mindvégig egy vaksötét helyiségben tartották fogva, napfényt nem látott, az első napokban enni sem kapott, kínozták, megpróbálták megvakítani.
“Megfeszítettek, átlyukasztották a fülemet, vagdosták az arcomat. A testemen ép hely nem maradt. Mindig bekötötték a szememet, ezért nem láttam, hogy kik kínoztak engem, de az emberrablók orosz akcentussal beszéltek” (Kijevben és környékén a lakosság kb. 95%-a oroszajkú, Ukrajnában pedig szinte mindenki beszéli az orosz nyelvet) – mondta Bulatov vandálvezér.
Az emberrablók szöggel átlyukasztották a tenyerét és levágták az egyik fülét.
A fölforgató aktivistafőnök közölte, hogy egy hét kínzás után kivitték egy erdőbe, ahol kidobták egy gépkocsiból. A férfi csütörtök este elbotorkált a legközelebbi faluhoz, a Kijev mellett Visjenykibe, ahol egy helybéli beengedte házába, és enni adott neki, meg megitatta vodkával.  Bulatov-miután erőre kapott-innen lármázta fel telefonon a cimborákat.
A hordavezért egy közeli magánkórházba szállították, ahol agyrázkódást állapítottak meg nála, de nincs életveszélyben. Az éjszaka folyamán cimborái, politikai maffiózók és újságírók rohantak a kórházba, és odarohant Klicsko, az Ütés (Udar) eurounionista maffia Keresztapa is, egy jó kis közös szörnyülködésre.
Dmitrij Bulatov azt ígérte, hogy a későbbiekben részletesebben tájékoztatja a nyilvánosságot a vele megesett borzalmakról.
(Föltételezzük, hogy addigra kitalálja a legapróbb részletekig a vele megesett tortúrát. Ami vagy volt?-vagy sem! Nem nagyon “életszerű”, hogy valakinek politikai okokból ledarabolják egyik fülét. A maffián belül szokás az ilyen figyelmeztetés-ha valaki megszegi a család szabályzatát!)


http://balrad.wordpress.com/2014/01/31/ukrajnaban-lefuleztek-az-egyik-jevromajdanos-maffiozot/

Kijevben egymásnak ugrottak a bandák


Kijevben bandaháború kezd kibontakozni a kormányellenes maffiák között. A nacionalista Szvoboda párt “önvédelmi erői” erőszakkal távolították el az elfoglalt Mezőgazdasági Minisztériumból a Szplina Szprava csoport tagjait. A támadó horda tagjai baseballütőkkel és tűzoltófecskendőkkel érkeztek és legkevesebb hat ember került kórházba az összecsapás miatt.
A Szvoboda azt akarta elérni, hogy az amnesztiatörvény rendelkezéseinek eleget téve a többi ellenzéki távozzon az elfoglalt kormányépületekből. Tudósítók megjegyzik, hogy a két kormányellenes horda közötti ellentétek a városdúlás kezdetére vezethető vissza.
A helyzetet bonyolítja, hogy a Jevromajdan döhöngőtábor védelmére létrehozott önkéntes erők közel ötezer fős serege több századra oszlik és ezek más és más fölforgatókat támogatnak, miközben a hivatalos maffiavezetőket nem tartják tiszteletben.
Vannak olyan századok, amelyeket kozákok irányítanak, másokat az afgán háború veteránjai vagy a Pravij Szektor radikális-nacionalista szervezet. A radikálisok azt mondják magukról: az ellenzéki politikusok az ő nyomásukra voltak kénytelenek nemet mondani az amnesztiatörvényre.
A legújabb félkatonai csoportosulás a “Nemzeti Gárda”, amelyről az önvédelmi századokat elvileg irányító Andrej Parubij képviselő azt mondta: fogalma sincs róla, hogy kikből áll. Az ukrán média szerint a fegyvertartási engedéllyel rendelkező polgárokból szerveződhetett a csoport – ez komoly veszélyt jelentene: Kijevben 400 ezerre becsülik a törvényesen bejelentett lőfegyverek számát.
A jelek szerint Kijevben hatalmi marakodás kezdődött a rivális bandák között. Nem is csoda, hogy a felbujtók idegesek lettek a hirre. Amiknek hallatán telefonon beszélt az ukrán felforgatók vezéralakjaival John Kerry amerikai külügyminiszter, aki támogatásáról biztosította Ukrajna európai integrációját és a válság békés rendezésére szólított fel – jelentette péntekre virradóra az ukrán média. Nem! Nem önmérsékletre szólitott Kerry nagymester, hanem további támogatásáról biztositott. Nyilván a bandaharcokból győztesen kikerülő maffiát!  Akik számára immár megnövekedett a tét.

http://balrad.wordpress.com/2014/01/31/kijevben-egymasnak-ugrottak-a-bandak/

Ukrán üzletemberek (oligarchák) is finanszírozzák a radikális harci csoportokat Kijevben


Kijev 2014 jan 29 19 43
Harci csoport Kijevben. – Őket vajon ki pénzeli? – Kijev 2014. január 29. – 19:43. – Fotó: “Stainless Steel Rat”

…”Az üzleti világ nem egyszer finanszírozza az ilyenfajta harci csoportokat…

Előfordul, hogy az ilyen szervezetek mögött üzletemberek állnak, aki erő útján akarnak megszerezni valamilyen vállalkozást. Tehát vagy a rendőrség ellen, vagy pedig a konkurensekkel szemben bérelik fel ezeknek a szervezeteknek a tagjait…”

- Ki kicsoda a Majdanon -

“Gerillák, - Pravij szektor, - Szvoboda (Szabadság) Párt, - Patriot Ukraini- Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA)…”

Kijevben ma sokféle kisebb, félig illegális radikális szervezet működik. Mindegyiknek megvan a maga célja, ugyanakkor akcióikat a közösségi oldalakon keresztül koordinálják a Függetlenség téren, a Majdanon lezajló események szervezőivel. A bandáknak számos tagja speciális kiképzések részt vett gerilla.
2013 végén jelent meg a Pravij szektor, mint nacionalista szervezetek egyesülése, amelynek tagjai részt vetek november 30-án a rohamrendőrök elleni akciókban, majd pedig december 1-jén az elnöki hivatal elleni támadásban. A Majdan előtt ők a helyi választókra építettek, egyesek a nyugat-ukrajnai megyékben városi és megyei tanácsok tagjai is voltak. A Majdan esélyt adott arra, hogy kibővítsék választói táborukat.
Vlagyimir Kornyilov politológus véleménye szerint a többségük kapcsolódik a Szvoboda (Szabadság) szélsőséges nacionalista parlamenti párthoz.
A Majdanon jelen vannak számos kisebb szervezet képviselői, akiket korábban az ún. Szociálnacionalista egyesülés tömörített. Szorosan kapcsolódnak a Szabadság Párthoz, amely egyideig hivatalosan is Ukrajna Szociálnacionalista Pártja elnevezéssel működött.
A szakértő szerint a radikális oldalon leginkább a Patriot Ukraini (Ukrajnai Hazafi) nevű nacionalista szervezet, a Szabadság Párt harci szárnya érvényesül. Juscsenko elnöksége idején állami támogatást kaptak. Jól felszereltek, és Ukrajna különböző körzeteiben kiképzéseken vettek részt.
Ebben a struktúrában az Ukrajnai Hazafi a leginkább megszervezett egység, hivatalosan is a Szabadság Párt katonai iránya. Vannak olyan adatok, hogy az ukrajnai biztonsági szolgálatnak voltak kapcsolatai az Ukrajnai Hazafival. Ez látható felszereltségük alapján.
Az Ukrajnai Hazafi hálózat, amelynek központja Harkovban, azaz Ukrajna keleti részén van, ahol az oroszajkúak vannak többségben. Sokan furcsállják is, hogy az ultranacionalista ukrajnai szervezetet alapvetően oroszajkú ukrajnai nacionalisták alkotják.
Vlagyimir Kornyilov szerint az üzleti világ nem egyszer finanszírozza az ilyenfajta harci csoportokat.
Előfordul, hogy az ilyen szervezetek mögött üzletemberek állnak, aki erő útján akarnak megszerezni valamilyen vállalkozást. Tehát vagy a rendőrség ellen vagy pedig a konkurensekkel szemben bérelik fel ezeknek a szervezeteknek a tagjait.
Kijevben egy rendőr meggyilkolása kapcsán került a célpontba az ún. Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA), amely magára vállalta a felelősséget a bűntettért. De egyelőre nem világos, hogy ez valóban így van-e. Szerdán a rendfenntartó szervek újabb munkatársát lőtték le.
Kszenyija Fokina / Oroszország Hangja – Szabad Riport


Az ukrán tüntetők is kaptak egy kis ejnye-bejnyét Strasbourgbtól


Óvatosan egyensúlyozó határozatot fogadott el az ukrán helyzettel kapcsolatban csütörtökön az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlése (PACE).

A negyvenhét tagországból – az EU-tagjaiból és a jugoszláv illetve szovjet utódállamokból – álló szervezet strasbourgi ülésén 12 tartózkodás mellett 114 képviselő támogatta, 34 pedig ellenezte a dokumentumot, amely azt is kilátásba helyezte, hogy Ukrajna elveszítheti szavazati jogát már az április ülésen, amennyiben a politikai – egyes elemzők szerint már-már polgárháborúval fenyegető – helyzet nem oldódik meg erőszak bevetése nélkül a 46 milliós országban.
Az ellenzék is hibás
A PACE elítélte mindkét oldal erőszakos megmozdulásait – a november végén indult tüntetések legutolsó hullámában öten vesztették életüket –, bár a magát Európa-pártinak valló ellenzékkel óvatosabban bánt: nem tett említést például a megyeszékházak ellenzéki megszállásáról, amire az ország tíz – Poltava kivételével nyugati fekvésű – megyéjében volt példa. Azt azonban elismerte a dokumentum, hogy az ellenzékiek között lévő radikális csoportok erőszakos akciókat követtek el, fokozva ezzel a feszültséget.

Bár a határozat igyekszik megosztani a felelősséget a kormány és a tüntetők között, jelzi, hogy a nagyobb felelősség a kormányt terheli, amikor kimondja, hogy a tüntetések akkor indultak el, amikor az ukrán vezetés novemberben jelezte: mégsem írja alá Ukrajna az EU-val a társulási szerződést.
Kiemeli azt is, hogy a tüntetések újabb hullámához a tüntetésekkel kapcsolatos törvények január 16-i elfogadása vezetett. Ezután-máig tisztázatlan körülmények között- négy tüntető és két rendőr vesztette életét, de csütörtök reggel szívinfarktus végzett egy rendőrtiszttel is a tüntetések egyik fő helyszíneként szolgáló Grusevszkij utcán. A rendőrség szerint a barikádok körüli stressz végzett a 30 éves tiszttel.

https://balrad.wordpress.com/2014/01/30/az-ukran-tuntetok-is-kaptak-egy-kis-ejnye-bejnyet-strasbourgbtol/

Informatikai forradalom és terror

A mai kor embere a saját egzisztenciájának, és gerjesztett igényeinek rabszolgája. Kevesen, és keveset beszélünk az utóbbi évtizedek legkomolyabb változásáról: hirtelen tömeges mértékben megjelent a mobiltelefon, az internet, és a kábeltévé. A mobiltelefonból okostelefon lett: az evvel rendelkező ember gyakorlatilag másodperceken belül megkapja a leveleit, lassan van mindenkinek fényképezőgépe, navigációja, és még a fene tudja mije. Az internet nem csupán az ember szobájából, hanem szinte bárhonnan elérhető. A TV-ben pedig több tucat csatornán öntik az emberre a felesleges információkat, a hazugságokat, és a primitív kultúraellenes mocskot. És a nép szereti, lájkolja a szociális hálón.
Hogyan, milyen hatásfokkal, és milyen csapásirányokban használják ki ezeket a technikai lehetőségeket az emberek? Elég csak ránézni egy közösségi oldalon az ismerőseink által általában megosztott dolgokra: nyálas, közönséges, felületes, filozófiát parodizáló, gyalázkodó, vagy éppen siránkozó tartalmak. De mind felületes és primitív, ez a közös mindben.
Okosabbak lettek az emberek, amióta még könnyebben elérik a "tudást"? Boldogabbak lettek az emberek attól, hogy szinte bármikor bármelyik szerettüket, ismerősüket azonnal el tudják érni? Jobb lett a közérzete bárkinek, kényelmesebbnek vagy sikeresebbnek érzi az életét? Okosabb döntést hoz a vállalkozó, ha fel van szerelkezve a legjobb százezres csúcstechnikával? Nem, nem és nem. Vagy inkább fordítva?
Az emberek meg lettek vesztegetve. Ki van szolgálva az összes hóbort: csak be kell írni a keresőbe, csak le kell tölteni és már az övé lehet szinte bármilyen információ. Bejelölöm, de az utcán már nem köszönünk egymásnak.
Valahogy úgy van ez, mint a pártoknál: letehetem a szavazatom valami mellett, de a választási lehetőségek sokrétűsége közepette valódi választásra nincs lehetőség. Ki örül ennek az egésznek igazán? Hát az, aki szeretné tudni hogy mit szeretünk, mit utálunk, a barátaink kifélék, mifélék. Hol, miért jártunk életünkben, és éppen hol tartózkodunk most, öt-tíz méteres pontossággal. De ha kell a szobánkat is lefényképezzük tudtunkon kívül, úgyhogy még azt is lehet tudni mi van a könyvespolcon. Többnyire ezek csak kereskedők, és még nem is illegálisan -hiszen beleegyeztünk, más választásunk nem lévén, ugye-, de lehet éppenséggel az is, aki politikai kockázatot jelentő embereket derít fel.
Persze rengetegen vannak, akik azt hiszik hogy valaki kifejezetten őket figyeli. Hiszen a rendszer sok mindent megenged, sok mindent meg lehet nézni, le lehet írni, meg lehet tenni. De ha jobban a mélyére ásunk a dolgoknak, valójában kiderül hogy már önmagukban az emberekben is kialakultak olyan gátak, amik megakadályozzák a valós tettek végrehajtását, de többnyire már a valós független gondolatok kialakulását is. Az információs szökőár elsöpörte a józan eszet, a tartást, és minden relatívvá vált.
Az embereket ez az igen erős függés valójában nem érdekli, mert mindennek ellenére jól érzik így magukat. Nem zavarja őket, hogy algoritmusok, adatbázisok elemzik nap mint nap az életüket - iszonyatos mennyiségű adatot kezelve, és számolva. Ez a Snowden ügy, ez semmi ahhoz képest ami a szemünk láttára - két évtizeden belül kialakult. Ez a totális kontroll korának a nyitánya. De az embereket csak az érdekli, hogy többet keressenek, és mindent meg tudjanak venni, amiről éppen "meggyőződtek", hogy elengedhetetlen az életükhöz. Micsoda szerencse, hogy az internet, és a TV segít megtalálni azt, amire vágyunk. Az autók szélvédőjén pedig lesz kijelző, a beépített navigáció mellett. Nehogy vezetés közben is használni kelljen az agyunkat.
A valódi szellemi értékek, az ember pedig valahol ott van beleszőve, sarokba állítva ebben a millió terrabájtos adathalmazban, és minden fogyasztó állampolgár információkkal kellőképpen -ellátott- zavarodott agyában.
Mi erre az egészre köpünk. Kihasználjuk az adott technikai lehetőségeket, aztán ha úgy kell tenni, elhajítjuk az egészet - mert mi megállunk a saját lábunkon a való életben. Az adathalmazukkal meg majd csináljanak, amit akarnak.
Vésztői Gyula

Új jogosultságokat kap az orosz katonai rendőrség

Az orosz parlament felsőháza kiszélesítette az utóbbi években kiépített katonai rendőrség hatókörét, valamint ezzel összefüggésben a rendfokozatokat is nagyban kibővítették. A Szövetségi Tanács elé terjesztett törvény a katonai rendőrséget a hadsereg részeként határozza meg, melynek feladata a hadsereg szervezetein belül a törvény és rend fenntartása. Feladatkörébe beletartozik a katonai személyzet ellen és azon belül elkövetett bűncselekmények felderítése, katonai szállítmányok biztosításának és katonai létesítmények őrizetének ellátása.
Az új törvény felhatalmazza a katonai rendőrséget erő használatára az alkotmányosság fenntartásának minden formájában, engedélyezi számára a rendőri különleges alakulatok és katonai eszközrendszer igénybe vételét. Az elfogadott törvény szerint a katonai rendőrség újonnan kiépített szervezete bevethető terrorizmus elleni műveletekre és tömegoszlatási feladatokra is.
Oroszországban az utóbbi néhány évben kezdődött meg a katonai rendőrség kiépítése a hadsereg fegyverkezési programját akadályozó korrupció és sikkasztások miatt, teljes működőképességét 2011. júliusában jelentették be. Igor Szidorkevics, a Katonai Rendőrség Igazgatóságának feje akkor 6500 fős személyi állományról nyilatkozott. Szidorkevics - aki korábban Putyin judo edzőtársa volt -, nemrég azt nyilatkozta, hogy az új feladatkörök ellátására szervezetének több mint 50000 fős személyi állományra lesz szüksége.
Látható, hogy Oroszország komoly erőfeszítéseket tesz a fegyverkezési program fegyelmezettségének fokozására, de az is sokat elárul, hogy a katonai és rendőri struktúrák fölé helyezett új fegyveres testület jogosultságai az Ukrajnában folyamatban lévő felforgatáshoz hasonló események kezelésére is kiterjednek.

http://www.hidfo.net/2014/01/30/uj-jogosultsagokat-kap-az-orosz-katonai-rendorseg



Azonosították a volgográdi robbantókat


Két öngyilkos merénylő követhette el tavaly év végén a volgográdi merényleteket Oroszországban. Már őrizetben vannak a társaik, akik segítettek a terroristáknak eljutni az orosz nagyvárosba – közölték csütörtökön az orosz Nemzeti Terrorelhárítási Bizottságtól, ahol megnevezték a két terroristát.

A nyomozás eredményei szerint Aszker Szamedov és Szulejman Magomedov volt a két merénylő, akik a dagesztáni Bujnakszkból származó terroristacsoporthoz tartoztak – olvasható az orosz Russia Today hírtelevízió oldalán.

December 29-én a volgográdi pályaudvaron, másnap pedig egy trolin robbant pokolgép. A merényletekben összesen 34-en haltak meg, és több mint hetvenen megsérültek.


Már a merényletek után olyan értesülések szivárogtak ki az orosz rendvédelmi szervektől, hogy Dagesztánból érkezhettek a volgográdi robbantók, akik bizonytalanná akarták tenni a belpolitikai helyzetet a merényletekkel.


A hatóságok úgy vélték: a terroristák a forgalmas utakat megkerülve tudtak észrevétlenül behatolni a volgográdi régióba. A holttestmaradványok alapján azt mondták, hogy a trolibuszt egy férfi repítette a levegőbe 30-án.

http://balrad.wordpress.com/2014/01/30/azonositottak-a-volgogradi-robbantokat/

Görögország ellenáll

A görög állami villamos művek dolgozói tiltakoznak a vállalat privatizálása ellen. A görög kormány rendezési programja a dolgozók ellen irányul. Leépítés, privatizáció, megszorítás. Görögország azonban ellenáll.

Többet fizetünk az államnak, mint négy éve

Hiába fizetünk kevesebb szja-t, az elmúlt években kirótt új adóterhek elviszik a “nyereséget” – derül ki a Blikk cikkéből. A lap számításai szerint a 2009-es 203 ezer forintos bruttó átlagkeresetből ma már havi 1500 forinttal több kerül a költségvetésbe adók és illetékek formájában, ha a keresőnek nincs gyermeke. Egy átlagkeresetű, kétgyermekes házaspár viszont jobban jár a 20 ezer forintos, gyermekek után járó adókedvezmény miatt: ők több mint 10 ezerrel fizetnek jövedelmük és fogyasztásaik után kevesebbet havonta.
Egy, a lapnak nyilatkozó adószakértő szerint a 16 százalékos adóval a magas keresetűek jártak jól, főleg, ha gyerekek után az adókedvezményt is igénybe vették. Hozzátette, hogy az alacsony keresetűek az adójóváírás kivezetése miatt az szja-n is buktak.  Vigasztalhat minket a tudat, hogy az átlagos adóterhelésünk megfelel az EU-átlagnak, és elkeseríthet az, hogy a szomszédos országokban viszont kevesebbet kell adózni.
Mitől lett több?

Kisebb lett az szja, emelkedett viszont az áfa (25 százalékról 27-re). Így a keresetünk után évi 400 milliárd forinttal fizetünk kevesebbet, de a fogyasztás után fizetett áfa csaknem 800 milliárd forinttal nőtt. Emellett több új, a fogyasztókat sújtó adókat is kivetettek. Új terhet kaptak az egészségtelennek tartott ételek, a távközlési adóra telefonálók fizetnek rá. A bankokra kivetett terhek jelentős részét áthárították az ügyfelekre.
A gazdasági tárca nem ért egyet a lap számításaival, szerintük a gazdaságot terhelő összes adó- és járulékteher 41 százalékról 39 százalékra csökkent.
És hogy mennyit is romlik a morál a “nemmegszoritónak” nevezett fiskális politika miatt, imeg egy adalék: Köztudott, hogy az orvosok azért nem a legrosszabbul keresők közé tartoznak. Ám néhány hónap alatt a praktizálók közül minden huszadik hátat fordított a szakmájának, miközben átlagos fizetésük meghaladta a 460 ezer forintot.
A bérelszámolást tekintve a Magyar Államkincstár alá tartozó, a kórházak és szakrendelők létszámának 55 százalékát foglalkoztató egészségügyi intézményekben 4,8 százalékkal csökkent az orvosok létszáma 2013 harmadik negyedévében az előző év azonos időszakához képest. A nyugdíjas orvosok létszáma egy év alatt több mint harmadával (37 százalékkal) csökkent, a nyugdíjas egészségügyi szakdolgozóknak közel kétharmada (64 százaléka), a nyugdíjas egyéb egészségügyi dolgozóknak pedig a  85 százaléka fordított hátat a szakmájának az utóbbi egy év alatt.

Az orvosok keresete és létszáma. Forrás: GYEMSZI Az említett folyamatok eredményeképpen a 2013 első három negyedévében az orvosok száma 704 fővel 16 240-re csökkent, miközben számuk 2005-ben még 21 178 volt. Az orvosok egy része annak ellenére adta fel munkáját, hogy havi bruttó átlagos kerestük egy év alatt 11,3 százalékkal 463 ezer forintra emelkedett, míg nettójuk ennél nagyobb mértékben 15 százalékkal, 305 ezer forintra nőtt.
És mégis!
Esetleg talán azért, mert a “Magyarország jobban teljesit” szlogen nem is igaz?!
Bizony lehetséges!

  Mára pedig-alig két nappal a “romlás” kezdete óta-
már meg is született egy versike a forint bezuhanásáról, egy “ismert, de neve elhallgatását kérő gazdasági szakember” tollából:
“Letolt kamattal állunk,
Férj és fivér dühöngve jő,
Kicsi itt a sansza annak,
Ki későn tölt, és sose lő.

Remeg a láb a mélység felett
Menekülni már nem lehet
Továbbra is köpök rátok
Akkor is kamatot vágok.

A számlálón három,tíz áll
de kötelez a kormány PR
Míg kimondom, már tizenkettő
Szabadulj a szelvényedtő’”


http://balrad.wordpress.com/2014/01/30/tobbet-fizetunk-az-allamnak-mint-negy-eve/

A demokrácia illúziója

Az Országos Bírósági Hivatal nyilvántartása szerint ma 147 párt indulhatna az országgyűlési választásokon, ennyi a hivatalosan bejegyzett, engedélyezett pártok száma. Érdemes elgondolkoznunk azon: ennek ellenére miért csak tucatnyi párt tud általánosan ismertté válni és indulni a választásokon?
Amikor a rendszerváltó kékszalagosok megvezették a népet a demokrácia illúziójával, még nagyon sokan elhitték, hogy a demokrácia tényleg az a politikai rendszer, ami az állampolgároknak a legnagyobb fokú szabadságot adja. Hogy is lehetne másként? Hiszen szabad egyesülni, szabad gyülekezni, bárki alapíthat pártot és indulhat a választásokon, képviselvén azt, amit szabad elhatározásából képviselni akar. Legalábbis látszólag.
"Nemzetközi közösség" - a Kékszalag Bizottság elnevezés a szabadkőműves viseletből ered
Mostanáig ez az illúzió stabilan tartotta magát. 25 év alatt rengeteg párt alakult, rengeteg, különböző társadalmi csoporthoz tartozó ember gondolta úgy, hogy általa vallott értékeket politikai síkon is képviselni fog.
Ennek ellenére, a 2014-es áprilisi országgyűlési választásokon mégis csak tucatnyi pártra lehet szavazni. Miért van ez így?
Mert arra senki nem gondol, hogy a politizáláshoz tőke kell. Százszámra jönnek létre ilyen-olyan pártok, akiket aztán senki nem fog ismerni. Egy-egy radikális párt a nagy nehezen összeszervezett egyszeri botránytörténéssel fel tudja hívni magára a figyelmet, de terjeszkedni ők sem tudnak, mert nincs mögöttük tőke. Pártot alapítani nem politika, hanem befektetés. Olyan befektetés, amit csak a legpénzesebbek engedhetnek meg maguknak: milliárdok befektetésével sok ezer milliós költségvetéshez férnek hozzá. Azt követően négy év van arra, hogy kellő ravaszsággal és merészséggel a befektetés megtérüljön. Ennyi a demokrácia.
Egy párt országos szervezetének kiépítése, ismertté tétele és összesített elsőéves kiadásai meghaladják az 1,2 milliárd forintot. Ez csak az első év. Ha a párt tovább akar működni, az első milliárdon felül is további befektetők kellenek. Emiatt van az, hogy csak tucatnyi pártra szavazhatunk. Mert egy kezünkön meg tudjuk számolni, hány olyan befektető van, aki magyar pártok alapításával csinál profitot.
Mostanra ezek a befektetők is letisztázták egymás közt az alá-fölérendeltségi viszonyokat. A magyar pártpiacon jókora nagytakarítás következik, a kishalak kihullanak, csak a nagyhalak maradnak benn a játékban. A kétharmados pártot felfuttató befektető ugyanis úgy döntött, hogy nem akar kockáztatni, nem elég jövedelmező a befektetés, ha más kalandvágyó pénzemberek is közbeavatkozhatnak. Ezért a pártok jelöltállításaival kapcsolatban ma már igen szigorú követelmények vannak, alig tucatnyi párt lesz, aki egyáltalán fel tud állítani egy országos listát és indulhat a választásokon. Aki nem tud országos listát felállítani, azt pedig törölni fogják. A következő parlamenti ciklus alkalmából több mint 130 párt fog megszűnni.
Ők azok, akik nem tudták, hogy a pártpolitika csak a nagytőkések játszótere. A pártpolitika olyan lezárt terület, ahova csak milliárdosokkal a háta mögött tud bejutni valaki. Olyan szabadság ez, ami csak a pénzes emberekre vonatkozik, egy olyan társadalomban, ahol egyébként is csak a pénzes embereknek van mozgástere. Ez a demokrácia illúziója. Vajon meddig lehet még fenntartani?
Fenyvesi Áron


A kinálatra nem panaszkodhatunk! Csak silány a minőség…


Száznegyvenhét párt indulhatna az április 6-ai országgyűlési képviselő-választáson, az Országos Bírósági Hivatal nyilvántartásában ennyi párt szerepel. Minden harmadik a legutóbbi parlamenti választások után alakult meg. Az elmúlt évben 23 pártot jegyeztek be a bíróságokon, a következőket: A Válasz Párt; Aquila Párt; Együtt – a Korszakváltók Pártja; Együtt 2014 Párt; Elégedetlenek Pártja; Élhető Magyarországért Párt; Ellenzéki Párt; Határon Túli Magyarok Pártja; Közösség a Társadalmi Igazságosságért Néppárt; Magyarországért Demokratikus Párt; Magyarországi Cigányok Pártja; Magyarországi Cigánypárt; Modern Magyarországért Mozgalom Párt; Negyedik Köztársaság Párt; Nemzeti Érdekért Párt; Országunkért Közösen; Párbeszéd Magyarországért Párt; Rend, Szabadság, Jólét Párt; Seres Mária Szövetségesei; Sportos és Egészséges Magyarországért Párt; Szabad Magyarok Pártja; Új Független Párt; Új Magyarországért Párt.
Idén is bejegyeztek már négy pártot, ezek a következők: Szabad Választók Pártja, Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja; Szövetségben, Együtt Magyarországért; valamint Új Dimenzió Párt. A 2010-es országgyűlési választás előtti évben 26 pártot jegyeztek be a bíróságokon. Négy évvel ezelőtt, a parlamenti választás előtt 183 párt volt bejegyezve.
Hasonló pártalapítási hullám az 1990-es évek első felére volt jellemző. Bár sok, az 1990-es évek első felében alakult párt azóta megszűnt, 15 még ma is működik közülük. A mai parlamenti pártok közül a Magyar Szocialista Pártot 1989 novemberében, a Kereszténydemokrata Néppártot 1989 decemberében, a Fiatal Demokraták Szövetségét (mai nevén Fidesz-Magyar Polgári Szövetséget) 1990 februárjában vették nyilvántartásba a bíróságon.
Az 1995 előtt alakult, és ma is működő pártok közül még 1989-ben alakult meg a Magyar Demokrata Fórum (jelenleg Jólét és Szabadság Demokrata Közösség), a Magyar Környezetvédők Pártja és a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1990-ben a Független Kisgazda- Földmunkás és Polgári Párt, a Független Magyar Demokrata Párt, a Magyar Munkáspárt, a Szabad Demokraták Szövetsége-a Magyar Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt.
A ma is működő pártok közül 1992-ben jegyezte be a bíróság az 56-os Nemzeti Pártot, 1993-ban a Magyar Igazság és Élet Pártját, 1994-ben pedig a Peches Üldözöttek Szövetségének Pártját és a Függetlenek Választási Együttműködését.
Az országgyűlési választáson induló pártok számára nemcsak a parlamentbe jutás miatt fontos a jelöltállítás, hanem azért is, mert a pártként bejegyzett társadalmi szervezetek csak akkor működhetnek a továbbiakban pártként, ha el tudnak indulni a választáson, tehát ha a jelöltjeik felkerülnek a szavazólapokra. A pártok működéséről és gazdálkodásáról szóló 1989. évi törvény ugyanis kimondja: a bíróság az ügyészség indítványára – a párt egyesületként való további működésének érintetlenül hagyásával – megállapítja a párt működésének megszűnését, ha a párt egymást követő két általános országgyűlési képviselői választáson nem állít jelöltet.
(NOL)


Birodalomépítés miatt gyengélkedik a rubel

Immár napok óta az orosz rubel gyengeségével vannak tele az újságok. Egy dolgot azonban elfelejtenek, illetve szándékosan nem beszélnek róla a médiában: az EU és az orosz gazdasági térségbe lépés közötti alapvető különbségekről. Mik is ezek a különbségek?
Az EU alapvetően piacot kínál a belépő országoknak. Hogy ez csak neki piac, az majd évekkel később fog kiderülni. A belépő országok azzal lesznek tele pillanatok alatt, hogy lehet menni külföldre dolgozni, és egész Európára kiterjedő piac várja őket. Ebből annyi következik be, hogy kell a legszakképzettebb munkaerő, amit elszív a nyugati ipar, és dolgoztatja jóval olcsóbban, mint az ottani munkaerőt, valamint az esetek túlnyomó többségében mehetnek lovak után lócitromot sepregetni, kukásnak, mosogatónak és hasonló szintű munkákra. A piacból semmi nem lesz, mert oda a tőkével nem rendelkező cégek betörni képtelenek, és van még egy nagyon erősen fújó szembe szél: az, hogy a német cég csak német céggel dolgoztat, a francia csak franciával. Erre példának felhozható éppen a sokat sztárolt AUDI. Ez a cég kezdetben itthon magyar beszállítókkal dolgoztatott, amelyeket szépen lassan leváltottak a Magyarországra besomfordáló német cégek. Mára javarészt ezek a beszállítók, a magyar kisvállalkozásokat pedig kihajították. Ez a viselkedés vonatkozik az egész EU szabályozásra és működésre.
Az EU nem ad pénzt. A piac és a munkahelyek ígérete mellett nem kínálnak semmit. Főleg anyagi juttatást nem. (Amit adnak, annál jóval többet vesznek vissza.) A csatlakozások feltétele minden esetben - mivel általában a rossz helyzetű országok ácsingóznak állandóan az EU-ba - a súlyos megvonások, megszorítások bevezetése. Olyan szinten képesek elvárni a nép megnyomorítását, hogy azzal már-már a középkorba taszítanak vissza országokat (nézzük csak meg hazánk esetében a kiindulási helyzetet az egyetemek, főiskolák, kórházak terén, ha mást nem is akarok nézni, honnan hová süllyedtünk). Ezen kívül Brüsszel mindent csak célirányosan ad, és ebben a szociális hozzáállás semmilyen szinten sem szerepel. Egyszerűen az EU nem ismeri a szociális szó fogalmát. Egyetlen egy hozzáállást ismert, a haszonét. A pénzügyi egyensúly, profit, a százalékok és a haszonkulcsok világa, más nem fér bele.
Az orosz kapcsolatépítés ezzel szemben teljesen más módon működik. Az orosz piac valóban nyitott, mert az orosz újrafejlesztés alig pár éve indult be. Moszkvának szüksége van a fejlesztő mérnököktől kezdve a zöldségig mindenre, mert a közeljövőben olyan mértékű növekedés fog ott lezajlani. Így valóságos piacot kínál. Iszonyatosan nagy nyersanyagbázisa révén pedig megengedheti magának, hogy sok mindent ebből finanszírozzon, és ne bajlódjon az előállításával, hiszen így is gond a magasan képzett szakemberek hiánya a fiatalok között. Ezért az orosz rendszerhez való csatlakozás egyrészt valós piacot jelent, másrészről Moszkva a hozzá csatlakozó országokat hatalmas kölcsönökkel támogatja a gazdasági talpra állásban. Amennyiben a kölcsön nem párosul valós piaccal, úgy csak visszafizethetetlen teher marad. Amennyiben a kölcsön mellé komoly felvásárló piac társul, úgy a kölcsön már egész más értelmet nyer, egy könnyen letudható és visszafizethető segítség marad.
Oroszország az utóbbi időben nagyon sok országgal bővítette a kapcsolatokat. A megállapodások pedig úgy kezdődtek, hogy Moszkva sok-sok milliárd eurós segítséget vagy hitelt nyújtott. Jelenleg ez nagymértékben beleszól abba, hogy az orosz rubel gyengült, mert emiatt hatalmas mennyiségű eurót vásároltak. Ukrajnába éppen ma érkezik meg a nekik adott hitel második részlete euróban. De komoly összegek mentek Belorussziába, Oszétiába, Ciprusra, Görögországba, és más országokba is. Hazánknak is euró összegben ajánlottak fel hitelt a paksi erőmű felújítására és bővítésére. Meg kell jegyezni, hogy nem hazánk, hanem Moszkva elvárása volt, hogy az összeg 30 százalékában - azaz 3 milliárd euróig - magyar cégeknek kell leszállítani alkatrészeket. Érdekes módon ez a német gyártmányú szélerőművek esetében nem így volt, azzal csak a német munkahelyeket tartjuk fent. A 3 milliárd euróig legyártandó alkatrészek pedig nagyon sok munkahelyet jelentenek. A kettő között alapvetően a hozzáállást kell most figyelni. Vagy vegyünk egy másik példát: Ukrajna esetében mik voltak az együttműködési elvárások? Az EU részéről az, hogy a benzin árát emeljék az EU-s szintre. Oroszország esetében az, hogy csökkentették a gáz beviteli árát egyharmadával. Azt hiszem, egy átlag életet élő ember számára nem kell jobban szemlélteti, milyen hatalmas különbség van a két hozzáállás közt.
Oroszország az utóbbi időben több tíz milliárd eurónyi hitelt illetve támogatást adott ki, illetve Kuba esetében több tíz milliárd hiteltartozás megfizetéséről mondott le. Ezek a lépések lehetetlen, hogy ne jelentkezzenek a rubel árfolyamában, vagy értékében. Csakhogy az oroszok nagyon helyesen nem egy vagy öt évben gondolkodnak. Szoros szövetséget akarnak létrehozni, emiatt jóval hosszabb idő intervallumokban gondolkoznak. Hosszú távon pedig sokszorosan térül meg mindez. Számunkra, a néphez és a munkás osztályba tartozó emberek számára sokkal kedvezőbb lehetőségeket kínál az orosz érdekövezet. Minket hidegen hagy az, hogy a nyugati multiknak lesz-e új piaca, mint ahogy az is, hogy a kapitalista tőke tud-e kibontakozni hazánkban vagy nem. Számunkra az a lényeg, hogy van-e oktatás és egészségügy, vannak-e gyermekeink számára megfelelő feltételek az erkölcsös életre és a megélhetésre, a családalapításra és a több gyermek vállalására. A nyugati világban nincs. És az "alapvető értékei" miatt nem is lesz. Nekünk ez a fontos kérdés, és mi ezek alapján állunk hozzá a kibontakozó óriások csatájához. Mi továbbra is a keleti partnerséget támogatjuk. Mert ez a munkás nép érdeke.
Kemény Gábor

VIDÁM ÉLET VOLT AUSCHWITZBAN



ZENÉVEL SZÓRAKOZTATTÁK AZ SS-EKET
Pontosítjuk a hazug oldalt. Nem megsemmisítő, hanem munkatárbor volt! Gázkamrát senki sem látott közelről, se távolról és semmi ilyen tárgy nem került elő immár 70 éve! Nem lehetett rossz dolog másfél évig muzsikálgatni...Nem írják, hogy a reggeli és esti muzsikálás mellett mivel teltek el napjaik? Vicceket mesélgettek az SS őröknek? Körmeiket pucolgatták? Vagy mivel „szórakoztattak”? A cikk ráadásul ellentmondásban van, hiszen megerősítették, hogy munkával teltek a rabok napjai, szó sem volt megsemmisítésről. Jó példa ez is azokra, akik holoüzleti haszonra használták föl a tábori élményeiket.
1943-ban az auschwitzi megsemmisítő táborba deportálták szüleivel együtt, akiket soha nem látott viszont. Neki úgy sikerült elkerülnie a gázkamrát, hogy hegedűsként tagja lett a létesítmény mintegy negyven nőt számláló zenekarának, amelynek minden nap játszania kellett, amikor a zsidó foglyok elindultak, illetve visszatértek a kiparancsolt munkából. Vasárnap délutánonként a tábor SS-tisztjeit kellett szórakoztatniuk. Silbersteint 1944-ben a bergen-belseni táborba irányították, 1945. április 15-én végül az angol katonáktól kapta vissza szabadságát. A háború után párizsi, majd touloni kabarékban énekelt. 2005-ben Les sanglots longs des violons de la mort (A halál hegedűinek hosszú zokogása) címmel közzétette élete gyerekeknek szóló elbeszélését, amelyből 2009-ben színdarab is készült. Holokauszt-túlélőként rendszeresen beszélt az Auschwitzban töltött időszakról. Violette Jacquet-Silberstein a francia Becsületrend lovagi fokozatának birtokosa volt.(multkor, részlet és kép)

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/vid%C3%A1m-%C3%A9let-volt-auschwitzban

AMERIKA LEPLEZI HOGY GYENGÉLKEDŐ HELYZETBEN VAN



Kép: a kínai nagysebesség járművet valószínűleg az űrbe lövik fel és ott külön irányítja magát, itt nem a szárnya, hanem a két leváló burkolata látható és középen a jármű


AMERIKA LEPLEZI HOGY GYENGÉLKEDŐ HELYZETBEN VAN
Kezdjük a legkönnyebb témával. A képen New York főpolgármestere látható, De Blasio, a PressTV képén. Igen jellemző ez az eset is, amit nálunk elhallgatnak. A Siratófalnál látható főzsidó most letolást kapott 60 vezető amerikai zsidótól, hogy a legbefolyásosabb amerikai zsidó szervezetnek (AIPAC) nem teljesíti a parancsait, miközben hűségesküt tett nekik, hanem megy a maga feje után, hogy a hatalmas várost vezesse.
A második témát is a PressTV hozta fel, de ez már igen komoly. Amerikai katonai szakértők rettegnek a kínai fegyverkezéstől. Most kifejlesztettek egy olyan repülő eszközt (nem rakéta), ami közel 10 ezer km-es sebességgel képes haladni az űrben és bármilyen amerikai célpontra lecsaphat. A baj csak az, hogy amik kijelentették, hogy ezt a járművet az ellenrakétákkal nem tudják kilőni, mert olyan sebesen megy mint egy rakéta....
A harmadik súlyos témát eljelentéktelenítették nálunk a hírekben. Obama éves beszámolójáról van szó, ahol beismerte - magyarra fordítva -, hogy semmi pénzük katonai háborúkat csinálni....Hát igen, a háború sok pénzbe kerül és az most nincs nekik, csak adósságuk. Most jön a lényeg. Obama kijelentette, hogyha a képviselő héják Irán megtámadását vagy a szankciók bevezetését akarják kezdeményezni, akkor ő azt azonnal megvétózza. Erre a hírre Izraelben hidegrázásos gyomorgörcsöt kaptak...

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/amerika-retteg-sok-mindent%C5%91l