2013. január 12., szombat

Apa, mi az a náci?

"Apa, mi az a náci?"
Ezzel a kérdéssel fogadott néhány napja a 8 éves kisfiam. Előrebocsátanám, hogy ez nem egy kitalált történet, hanem a magyar valóság. Elmondtam a gyermekemnek, hogy ez csak egy kiüresített jelző, amellyel buta emberek szoktak más embereket megbélyegezni. De nem hagyott nyugodni egy kérdés.
„Kisfiam, hol hallottad ezt a szót?” –kérdeztem.
„Hunor mondta rám az iskolában” –hangzott a válasz.
A Hunor név ne tévessze meg a kedves olvasót. Egy zsidó gyerekről van szó. Ez a név a zsidók anyanemzethez való simulását és a rejtőzködő habitusukat példázza. Előszeretettel vesznek fel ősmagyar neveket pusztán anyagi érdekből, miközben a név mögött lévő szellemiségről halvány fogalmuk sincs – hogy is lehetne? Egy szúnyog sem töpreng el azon, hogy a testhez, amiből a vért szívja milyen lélek és szellem tartozik. Sőt, a gazdatest múltja, ősei, származása, neve sem érdekli a legkevésbé sem a táplálkozó élősködőt. Csak a vére legyen jó meleg és tápláló, és lehetőleg ne mocorogjon sokat. Ha alszik az áldozat, vagy csak ébren álmodik, vagy már elfelejtette, hogy van keze, amivel lecsaphatja a rovart, az a tökéletes préda a szúnyog számára.
No de térjünk vissza a történetünkhöz. Hunor szüleinek történetesen több pénze van, mint a osztály többi szülőjének együttvéve – persze ez csakis véletlen lehet, csúnya és antiszemita összeesküvés-elmélet lenne azt feltételezni, hogy a hitsoros fajtársai segítették volna az apukát magasra kapaszkodni a politikai ranglétrán, egy város polgármesteri hivatalának jól fizető posztjába.
Nem tagadom, éreztem némi büszkeséget, elvégre ma már lassan nem is számít tisztességes embernek, akit nem náciztak még le. Ezt 8 éves korban elérni, nem is rossz! No de mivel érdemelhette ki a galamblelkű csemetém, aki egy légynek sem ártana, még csak nem is hallott a nácikról, és még szilárdan hiszi, hogy decemberben a Mikulás rejti el csokit a csizmájában, hogy ilyen jelzővel illessék?
Nyilvánvalóan semmivel. A válasz bizony a kis Hunor lelkivilágában és nevelésében keresendő. Ő az osztály rossz fiúja, rendszeresen bántalmazza a kisebbeket, teljességgel kezelhetetlen csemete. A tanárok persze semmit sem tehetnek ez ellen – nincs hozzá joguk. A finom módszerek ugyanis Hunor esetében nem működnek. Meg sem lepődünk rajta, hogy a pedagógusoknak semmihez sincs joguk. Tudjuk, hogy működik a rendszer – a népnek semmihez sincs joga. Mihez van joga például egy magyar családnak? Van joga hozzá, hogy ne engedje iskolába a gyerekét, ha tudja, hogy a tananyag súlyosan Nemzet- és Istenellenes? Vagy van joga hozzá, hogy ne engedje beoltani a gyerekét, ha tudja, hogy az oltóanyag jó eséllyel mérgező, és egy zsidó boszorkánykonyhán kotyvasztják össze? (Úgy rémlik, manapság ezeket gyógyszergyáraknak hívják.) Ja, hogy egyikhez sincs?
Most gondoljunk bele, milyen nevelést kapott otthon a kis Hunor, ha már nyolc évesen a náci szóval vagdalkózik azok irányába, akik nem tetszenek neki. Itt tartunk! Az országhódítók új nemzedéke minden képzeletet fölülmúlóan arrogáns és kegyetlen lesz. A polip, melynek feje az országhódítók, karjai pedig a „segílyesek”, egyre éhesebb. Kell, kell neki ez a Kárpát-Haza, mindennél jobban.
Egy gondja van csak. Mi magyarok, még mindig itt lakunk, ez a hazánk, ez a földünk. A polip szája pedig még nem elég nagy hozzá, hogy mindenkit elnyeljen. De vigyázzunk, mert a magyar egyre kevesebb, a polip szája pedig egyre nagyobb!
ÉBREDJ MAGYAR! 
Ligeti János
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

A szlovák püspökök az abortusztabletta visszavonását kérik

Stanislav Zvolensky érsek, a szlovák püspöki konferencia elnöke a felelős kormányzati és állami hatóságok képviselőihez fordult, hogy vonják be az RU-486 elnevezésű abortusztablettát az országban, és tegyenek intézkedéseket az emberi élet védelme érdekében a fogantatástól kezdve.
„A még meg nem született gyermekek anyaméhben való nemzetközi szintű elpusztítása nemzetközi gyilkosságnak minősült mindig is, és továbbra is az marad. Ezért a közelmúltban közzé tett abortuszt előidéző kémiai anyagok súlyos és szomorú tényt jelentenek pusztító következményekkel a társadalomra és a közvetlenül érintett személyekre” - e szavakkal fordult Stanislav Zvolensky érsek, a szlovák püspöki konferencia elnöke a felelős kormányzati és állami hatóságok képviselőihez. Azt kérte, hogy vonják be az RU-486 elnevezésű abortusztablettát az országban és tegyenek intézkedéseket az emberi élet védelme érdekében a fogantatástól kezdve.
Zvolensky érsek említést tett nyilatkozatában a tabletta erkölcsi, kulturális, egészségügyi, társadalmi és gazdasági következményeiről. „Tudományos kutatások bizonyítják, hogy ezek a kémiai anyagok súlyos veszéllyel és következményekkel járnak a nő egészségére és életére, a meg nem született gyermek édesanyjára. Így a sokszor elkeseredett döntés következtében a nő is áldozatává válik a magzat mellett a tabletta által okozott abortusznak.”
A Katolikus Egyház és az életvédő szervezetek csalódásuknak adtak hangot azt követően, hogy a közelmúltban hivatalosan bejegyezték az abortuszt előidéző tablettákat Szlovákiában anélkül, hogy politikai vagy társadalmi vitát nyitottak volna a kérdésről – tájékoztat a SIR olasz katolikus hírügynökség.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

Ötven ország, ahol életveszélyes kereszténynek lenni

Az Open Doors nemzetközi keresztény szervezet a napokban ismerteti Üldözés a világon című éves kutatását, amely egy komplex szempontrendszer szerint (magánélet, család, társadalom, civil és egyházi szerveződés), országonként monitorozza a keresztényüldözés mértékét. Egy százas skálán elnyerhető pontszám alapján a szervezet évről évre kiállítja a keresztények számára biztosított vallásszabadság terén legrosszabbul teljesítő ötven ország listáját.

A „szégyenlista” első helyezettje idén is Észak-Korea, ahol a szervezet becslései szerint 300-400 ezer keresztény élhet, közülük 40-60 ezer munkatáborban raboskodik. A következő kilenc helyezett mind muzulmán ország, Szaúd-Arábiával, Afganisztánnal és Irakkal az élen. Az 50 országból 24 esetében nemcsak a kormányok vagy a hagyományos elnyomó – vallási vagy nem vallási típusú – rendszerek üldözik a keresztényeket, hanem iszlamista típusú terrorszervezetek, félkatonai egységek is, amelyek nyíltan és egyértelműen vallási jellegű tisztogatást hajtanak végre. Egyre gyakoribb jelenség, hogy keresztény többségű országokban még akkor is erősödő keresztényüldözés tapasztalható az iszlamista terrorszervezetek részéről, ha a társadalom és a kormány egyáltalán nem ellenségesek.

A Le Monde francia napilap szerint az idei ranglista két legfontosabb következtetése „az afrikai keresztények ellen elkövetett iszlamista típusú erőszakos cselekmények nyugtalanító száma”, illetve hogy olyan országok robbantak be hirtelen az ötvenes „toplistába”, amelyekben korábban elképzelhetetlen volt a keresztényüldözés. A keresztény és az iszlám civilizációk „törésvonalain” valóban egyre markánsabban rajzolódik ki egyes térségek (leginkább Fekete-Afrika) radikalizálódása és az erőszakos iszlamizáció jelei. A képzeletbeli „iszlamizációs folyosó” általában hagyományos muzulmán országokból indul, és azokra a szomszédos régiókra terjed ki, ahol ez a két világvallás közötti civilizációs törésvonal megtalálható.

Megjegyzendő, hogy az iszlám társadalmak radikalizálódása nemcsak helyi vagy országos (gazdasági, szociális, demográfiai) tényezőkre vezethető vissza, hanem olyan terrorszervezetek, iszlamista milíciák megjelenésére is, amelyeket külföldi (közel-keleti) hatalmak pénzelnek, illetve indítottak útnak, általában az „afgán veteránok” igénybevételével. (Népirtások az atomkorszakban. Hetek, 2011. december 16.; Kereszténymentes világot. Hetek, 2012. február 3.)

Az Open Doors kutatásából kiolvasható első iszlamizációs folyosó Nyugat-Afrikában található: Algériából (29. hely), Marokkóból (39. hely) és Tunéziából (30. hely) indul, áthalad a radikalizálódó Nigeren, Mauritánián át egészen Maliig (7. hely) és Nigériáig (13. hely). Mali először idén került fel a listára, miután 2012 áprilisában egy olyan radikális tuareg iszlám köztársaság alakult az országban, amely minden keresztény jelenlét eltüntetését tűzte ki célul. Mali egyébként egy rendkívül békés, hagyományos fekete-afrikai, muzulmán többségű ország volt, ahol a keresztény kisebbség ugyan korlátozott jogokkal rendelkezett, de békében élt. A jelentés szerint északon „nagyon sok keresztény kénytelen volt menekülni, a gyülekezeti házakat porig égették”.

Az ezredforduló óta az egyébként keresztény többségű Nigériában is rendkívüli feszültség alatt élnek a keresztények. Északon és Közép-Nigériában összesen tizenkét szövetségi államban van érvényben a saría, ahol pedig még nincs, a Boko Haram elnevezésű terrormozgalom terrorizálja szisztematikusan a keresztényeket. Ez elsősorban pásztorok és közösségi vezetők elleni merényletekben nyilvánul meg, valamint a keresztény lakosság elleni pogromokban. 2012. január 1-jén a Boko Haram minden északon élő keresztényt felszólított lakhelye elhagyására. Azóta számos szövetségi államban katonai szükségállapot van érvényben, és eddig több mint háromezren haltak meg a támadásokban.

A másik nagy iszlamizációs folyosó Kelet-Afrikában található. Líbiából (17. hely), illetve Egyiptomból (25. hely) indul, és Szudánnal (12. hely), Eritreával (10. hely), Etiópiával (15. hely), Szomáliával (5. hely) folytatódik. A keresztény többségű, kifejezetten békés Tanzánia soha nem szerepelt a ranglistán, mégis hirtelen a 24. helyen találta magát a Zanzibár szigetcsoport miatt. A jelentős önkormányzati szabadsággal rendelkező, muzulmán többségű Zanzibárban a helyi hatóságok képtelenek megfékezni a keresztények elleni szervezett erőszakot, ezért a keresztények fokozatosan menekülnek a szigetcsoportról.

Több év után a szomszédos Kenya is visszakerült a listára. A 40. helyet azért érdemelte ki, mert a határos Szomáliából az iszlamista al-Sábáb milícia gyakran átlépi a határt, hogy keresztények ellen támadásokat intézzen a 83 százalékban keresztény többségű országban. Uganda – főleg a fiatal muzulmánok radikalizálódása miatt – szintén először szerepel a listán (47. hely), annak ellenére, hogy a muzulmán lakosság csak 12 százalékos. A muzulmán kisebbség nyomására mind Kenyában, mind Ugandában felállították az iszlám bíráskodást alkalmazó családügyi bíróságokat, ami főleg a muzulmán háttérből származó keresztényeket aggasztja.

További iszlamizációs folyosókat találunk Közép- és Délkelet-Ázsiában. Előbbi elsősorban Afganisztánból (3. hely) indul, és a Szovjetunióból kivált kis-ázsiai köztársaságokat érinti: Üzbegisztán (16. hely), Türkmenisztán (19. hely), Tádzsikisztán (44. hely), Kazahsztán (48. hely). Pontszámuk alapján tavalyhoz képest mindegyikben romlott a keresztények helyzete.
Ami Délkelet-Ázsiát illeti, itt a muzulmán többségű Indonéziában (45. hely) ugyan jelentős alkotmányos jogokkal rendelkezik a keresztények 38 milliós kisebbsége, mégis szaporodnak ellenük az iszlamista támadások. Sőt, a helyi hatóságok az alkotmány megsértésével a saríát alkalmazzák egyes körzetekben, és a központi kormánynak – egyelőre legalábbis – nem sikerült helyreállítani a rendet. Malajziában (42. hely) az ország nyugati részén gyakorlatilag a saría van érvényben, az iszlamizáció pedig akadálytalanul folyik az animisták és keresztények által lakott keleti részen.

Külön említést érdemelnek az „arab tavasz” országai, ideértve Irakot is, amely elvileg nem tartozik a csoporthoz, de mégiscsak a régi típusú arab diktátorok leváltását szorgalmazó hullám kiindulópontja. Irak 2003 óta folyamatosan előrébb kerül az Open Doors listáján. 2004-ben sztenderd arab diktatúraként a 21. helyen szerepelt, az idei évre azonban feltornázta magát a 4. helyre. Szíriával (tavaly a 36., idén a 11. helyen áll) és Líbiával (a 26. helyről a 17.-re került) bővült tovább azoknak az országoknak a sora, ahol egyes fegyveres csoportok nyíltan vallási tisztogatást folytatnak a keresztényekkel szemben, és azok fizikai megsemmisítését szorgalmazzák. Tunéziában (35. hely) romlott a vallásszabadság helyzete, s ezzel majdnem utoléri a 25. helyen álló Egyiptomot. Irán (8. hely) és Pakisztán (14. hely) továbbra is az üldöző országok listájának első harmadában foglal helyet. Három muzulmán többségű ország kikerült viszont az ötvenes szégyenlistából: a Csecsen Köztársaság, Törökország és Banglades.

A kommunista világ országai közül Kuba idén először maradt ki a listából. Úgy látszik, Kínában tartósnak bizonyul a javulás: tíz évvel ezelőtt még a top 10-ben volt. Idén hasonló pontszámot ért el, mint tavaly, de a globális helyzet romlása miatt a tavalyi 21. helyről lecsúszott a 37. helyre. A főleg az etnikai kisebbséghez tartozó keresztényekkel szemben zajló üldözés ugyan még messze nem szűnt meg, a kínai keresztények mégis hatalmas győzelmet arattak az Open Doors hivatalos értékelése szerint: „Mostantól semmi kétség nem fér hozzá, hogy a kormány de facto megtűri a házi gyülekezeteket, ahova olyan han (a fő nemzetiség) kínaiak milliói látogatnak el, akik az állam által hivatalosnak nyilvánított egyházakkal szemben ezt a gyülekezési formát választják.”

Laosz (8. hely) és Vietnam (21. hely) esetében tavalyhoz képest nem tapasztalható javulás a pontszám alapján, de tíz évvel ezelőtt a két kommunista diktatúra még az első öt ország között szerepelt.

A buddhista–hinduista civilizációhoz tartozó országok a harmincadik körüli helyeket tapossák (India a 31., Bhután a 28., Mianmar (Burma) a 32. helyen). Annak ellenére, hogy India jogállam, és alkotmányos jogokat biztosít a keresztényeknek, évről évre erősödnek az ellenséges hinduista csoportok, és ahogyan Indonézia esetében is megfigyelhető, a központi kormány nem biztosítja megfelelő szinten a keresztény kisebbség védelmét, hanem passzívan tűri üldöztetésüket. Még tovább bonyolítja a keresztények helyzetét, hogy nemcsak a hinduista fegyveres csoportoktól kell tartaniuk, hanem a több szövetségi államban jelen lévő maoista milíciáktól is.

A területén dúló maoista gerillaháború miatt Kolumbia az egyetlen dél-amerikai ország, amely bekerült az ötven ország közé (46. hely), és esetében is javulás figyelhető meg a tíz évvel ezelőtti állapothoz képest. Ez az első év, amikor a listában nem szerepel további dél-amerikai ország. Idén először egyébként Fehéroroszország is kimaradt, ami azt jelenti, hogy a keleti ortodox világban is javuló tendenciáknak örülhetünk.

Hetek / Kodó Tímea


Kormányellenes tiltakozások Bahreinben


A kormány kemény megtorlásai ellenére, néhány városban Bahrein lakosai ismét tüntetéseket tartottak, a demokrácia és a szabadság megvalósulása érdekében.
Több helyen összecsapásra került sor, miután a bahreini erők könnygázt és gumilövedékeket vetettek be, hogy eloszlassák a tüntetőket, akik a bebörtönzött aktivisták szabadon engedését, valamint Hamad bin Isa Al Khalifa király lemondását követelték. 
A forradalom kezdete óta, vagyis 2011. februárjától, emberek ezrei számtalan demonstrációt tartottak Bahrein különböző utcáin, hogy az Al Khalifa család hagyjon fel az erőszakkal. 
2011. március 14-én Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok megszállták Bahrein utcáit, hogy a kormánypárti erőket támogassák a tüntetők leverésében. 
Helyi források szerint emberek százai haltak meg, illetve lettek letartóztatva a megtorlások alatt. Állítólag több orvost és nővért őrizetbe vettek, megkínoztak, sokak pedig eltűntek, mondván, hogy bizonyítékuk lehet arra, hogy a kormánypárti erők és rohamrendőrök jogtalanul és durván léptek fel a kormányellenes erők ellen. 
(presstv.com) 
Fordította: Kecskeméti Andor
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

A doni katasztrófa 70. évfordulója

70 évvel ezelőtt, 1943. január 12-én kezdődött meg a Vörös Hadsereg támadása a Don-kanyarban, melynek következtében a közel kétszázezres 2. magyar hadsereg teljesen megsemmisült. Idegenben, idegen érdekek mellett kellett harcolniuk, hiányos ellátással, hiányos fegyverzettel, küzdve az embert próbáló mínusz 35 fokos hideggel.
A mai nap, a 2. magyar hadsereg napja, országszerte megemlékezéseket, koszorúzásokat, virrasztásokat tartanak.
Emlékezzünk mi is a hősökre! 
A történet: 
A 2. magyar hadsereget német követelésre, kormányközi egyezmény alapján küldték ki az orosz frontra: a németek az 1941-es villámháború kudarca után követeltek szövetségeseiktől csapatokat a következő évre tervezett keleti hadjárathoz. Budapesten ezt nem tudták, de nem is akarták visszautasítani, mert az Észak-Erdély visszaszerzésére törekvő Románia azonnal igent mondott Hitlernek, emellett a magyar vezetés a részvételtől újabb területek visszacsatolását remélte. 
A németek igényeit hosszas alkudozás után sikerült leszorítani, de azon az áron, hogy a magyar csapatokat hadászati vonatkozásban a németeknek rendelték alá, a felfegyverzést illetően pedig csak szóbeli ígéretet kaptak Berlinből. A frontra kivonuló 207 ezer fős 2. magyar hadseregbe a teljes sorállománynak csak 20 százalékát sorozták be, magas volt a tartalékosok aránya, a létszám 20 százalékát nemzetiségiek, főleg románok és ruszinok, 10 százalékát pedig zsidó és baloldali munkaszolgálatosok adták. A hadsereg élére Jány Gusztáv vezérezredes került. A fegyverzet és a felszerelés hiányos és korszerűtlen volt, a vezetés a megígért német pótlásra számított. 
A magyar csapatok 1942. június 28-án kapcsolódtak be a harcokba, és július 7-én érték el a Dont. Az egységek itt, a Voronyezs és Pavlovszk közötti 208 kilométer hosszú szakaszon védelemre rendezkedtek be. A nyár folyamán sikertelenül kísérelték meg a folyó nyugati partján megmaradt szovjet hídfők felszámolását, a harcokban 30 ezer embert vesztettek. A hadsereg vezetése már ekkor felismerte, hogy képtelen a hosszú szakasz védelmére, de a beígért fegyverzetet és felszerelést a tél beálltával sem kapta meg, sőt 1942 novemberében a sztálingrádi csata miatt a németek fokozatosan kivonták csapataikat a doni térségből. 
A szovjet 40. hadsereg támadása 1943. január 12-én, 30-35 fokos hidegben kezdődött meg, egységei az urivi hídfőből már az első napon 8-12 kilométer mélyen beékelődtek a magyar védelembe. Január 14-én a voronyezsi front középső és déli részén is támadás indult, a 3. harckocsi-hadsereg a scsucsjei hídfőben 50 kilométer szélességben törte át a magyar védelmet. A német hadvezetés nem vetette be az arcvonalnak ezen a részén állomásozó egyetlen tartalékát, s a visszavonulást is megtiltotta. Jány a mind rosszabbra forduló helyzetben is ragaszkodott ehhez a parancshoz. 
Január 16-ára a szovjet támadás három részre szakította a 2. magyar hadsereget. Az arcvonal felbomlott, eluralkodott a pánik, Jány január 17-én hajnalban rendelte el a VII. hadtest visszavonását. Az elvágott, és német alárendeltségbe került III. hadtest tovább harcolt, de február elején - miután sem ellátmánya, sem fegyverzete nem maradt - parancsnoka, a később szovjet hadifogságba esett Stomm Marcell feloszlatta az alakulatot, melynek pár ezer katonája kijutott a szovjet gyűrűből. 
A gyakorlatilag már nem létező 2. magyar hadsereg 1943. január 24-én "vált ki az arcvonalból". Jányt a jórészt fegyvertelen, demoralizált katonák nyomorúságos látványa e napon késztette hírhedt hadparancsának megfogalmazására: "...a 2. magyar hadsereg elvesztette becsületét". A katonákat gyávasággal vádolta és a "rend helyreállítása" érdekében a helyszíni felkoncolást is engedélyezte. A parancs akkora felháborodást keltett, hogy sok helyen ki sem hirdették, maga Jány pedig április 4-én nyilvánította semmisnek és helyettesítette egy újjal. 
A doni veszteségekről pontos adatok még ma sem állnak rendelkezésre. A 2. magyar hadsereg mintegy 93 500, más források szerint 120 ezer, illetve 148 ezer főt vesztett, az elesettek és a fogságba kerültek pontos számát megállapítani nem lehet. A doni katasztrófa a magyar hadtörténet legnagyobb veresége, idegen földön, idegen érdekekért négyszer annyi ember veszett el, mint a mohácsi csatában, magyar katonaság a keresztes háborúk óta nem harcolt ilyen messze hazájától. 
Vásárhelyi Virág
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:

KELL EGY VEZÉR!


KELL EGY VEZÉR!
Támogatók száma:
4460
Utolsó támogató innen:
Békéscsaba
Bejegyezte: dátum: Nincsenek megjegyzések:
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)