2011. november 6., vasárnap

Nehéz menetelés és megpróbáltatás közötti ima

Mindenható Isten!
Ki meghallgattad eddigelé minden imámat és megszabadítottál mindég a gonosztól: hozzád könyörgök most is, midőn elfáradtak nagyon az én tagjaim és az éhségnek réme gyötri már testemet. Tudom, hogy akaratodból történnek ezek énvelem és te csak a hazám és az irántad való hűséget próbálod meg ezekkel. Nem is zúgolódom ellened, sőt szent bizalommal hiszem, hogy ha az ég madarairól gondoskodol, nekem is adandasz kenyeret, hogy éhen el ne vesszek.
De te tudod Uram, hogy gyönge vagyok s bár lelkem mindenben csak neked akar szolgálni, testem erőtelen és zúgolódásra hajlandó. Állítsd elébem azért Uramat, Jézusomat, hogy lássam őt, az örök tisztaságot éhezve, elfáradottan s tövis koronával megkoszorúzva és reá gondolva az én eddigi sok bűneimre; tegyek závárt az én ajkamra és szívemben higyjem el, hogy javamra lesznek még ezek a megpróbáltatások is énnekem.
Erősítő és bátorító lelkedért könyörgök Uram, hogy édes hazámért és az én otthon hagyott kedveseimért minden reám váró megpróbáltatást el tudjak szenvedni.
Óh add, hogy amint tudtam eddig bővölködni, úgy tudjak most szűkölködni is és ne essem kétségbe a jövő felől, hanem nagy bizakodással és erős reménységgel várjam a te segítő erődet, amelyet nekem bizonyosan megadandasz. Ámen.
Szolnoky Gerzson református lelkipásztorHáborús idők imádságos könyve hadbavonultak és azok családjai számára, 1916

Damian Stayne lelkigyakorlata 2012.február 23-26-ig. Jelentkezzetek időben!

Az Ige Ereje - Lelkigyakorlat Damian Stayne vezetésével

AZ IGE EREJE

lelkigyakorlat Damian Stayne vezetésével a Cor et Lumen Christi közösség szolgálatával, Budapesten
“Ha valaki beszél, mintegy Isten szavaival beszéljen” 1Pét 4, 11

Lelkigyakorlat, amely felszabadítja Isten szavának és ígéreteinek erejét a TE életedben.
Sokunk számára Isten igéje a bölcsesség és inspiráció forrása.
De valóban tapasztaljuk-e mindennapjainkban, szolgálatunkban Isten szavának dinamikus és természetfölötti alkotó erejét?
Az Ige EREJE nem csupán elvont fogalom. Isten szavának ma is, köztünk is teremtő, szabadító, gyógyító hatalma van. Tanuld meg még mélyebben befogadni, és hatékonyabban szolgálni vele mások felé!
Ez a kurzus részben átfedi a karizmaiskolás anyagot, részben -mivel más szempontok szerint tanít, és kicsit másutt vannak a hangsúlyok- tartalmaz sok újdonságot is. Tanítás és gyakorlat(!) a Lélek erejében, mindazok számára akiknek nem ismeretlenek a karizmák, de szeretnének hatékonyabb eszközei lenni az Úrnak.
A lelkigyakorlat 2012. február 23 délután kezdődik és.-26-án ebédig tart.
  • A lelkigyakorlaton kizárólag előzetes regisztrációval lehet részt venni. A regisztrációs díj 6000 Ft. (a díj nem tartalmaz szállást, étkezést, csupán hozzájárulást a helyszínek bérleti-, és rezsiköltségeihez, valamint az előadók utaztatásához és szállásolásához, és a szervezés, lebonyolítás egyéb költségeihez (pl. hangosítás, nyomatott anyagok… )) 
  • Tavaly, a karizmaiskola kapcsán sokan későn (=”csak” 1-2 hónappal az esemény előtt) jelentkeztek, és így volt, akinek már nem jutott hely. Kerüld el a csalódást; ha szeretnél jönni, jelentkezz HAMAR!
Jelentkezés: azigeereje@gmail.com

Prohászka Ottokár: Kő az úton

Gondolod, kerül életed útjába
Egyetlen gátló kő is hiába?
Lehet otromba, lehet kicsike,
Hidd el, ahol van, ott kell lennie.
De nem azért, hogy visszatartson téged,
S lohassza kedved, merészséged.
Jóságos kéz utadba azért tette,
Hogy te megállj mellette.
Nézd meg a követ, aztán kezdj el
Beszélgetni róla Isteneddel.
Őt kérdezd meg, milyen üzenetet
Küld azzal az akadállyal neked.
S ha lelked Istennel találkozott,
Utadban minden kő áldást hozott.

A BANK SEMMIT SEM VISZ. FELÉBREDT A MAGYAR ÉS AZ EGÉSZ VILÁG!!!

Az emberek egyáltalán nem tehetetlenek, sőt az ellenkezője az igaz, mivel van egy igen egyszerű és hatásos módja annak, hogy megállítsuk az Új Világrendet.
Legyünk őszinték. A rendszer, amiben élünk, korrupt. Velejéig romlott, önmagát szolgálja és pszichopaták és bűnözők működtetik. És ezt mindenki tudja, mégis megússzák. És a világ ugyan ilyen hibásan működik tovább csak azért, mert hagyjuk, hogy így történjen. Ne fogadd el ezt így! Értsd meg, hogy amivel valódi változást tudunk elérni a világban az a rendszerrel szembeni engedetlenség.
Sokan kérdezik, mi az az engedetlenség. Ki kéne, hogy lépjek a munkámból, és el kéne égetnem a pénzem?
És a válasz az ilyen és ehhez hasonló kérdésekre:
Az engedetlenség abból áll, hogy azt tesszük, ami helyes és leválasztjuk magunkat a rendszerről, felelősséget vállalunk a gondolatainkért, tetteinkért és szándékainkért és ez nagyban függ attól, hogy mennyire ismerjük fel a bennünk rejlő erőt Tedd azt, ami helyes, mindenben, amit cselekszel.
Lásd meg az összeköttetést másokkal és gondolkodj emberbarátian, ne gazdasági szempontok alapján Ne haszontalan csecsebecsék gyűjtögetésére vagy társadalmi helyzetre alapozd az életed cselekedj úgy, ahogy a szívedben igaznak érzed. És úgy cselekedni, ahogy helyes, megérteni, hogy ahogy cselekszel,az helyes-e vagy sem az nem valami olyan dolog, amit el kell döntened hanem amit már eleve tudsz a szíved mélyén, ha megnézed és őszinte vagy magadhoz.
Ha valami olyasmit teszel, amit egy párbeszéddel meg kell indokolnod magad akkor valószínűleg helytelen dolgot csinálsz és egyszerűen csak be akarod magyarázni magadnak, hogy elfogadd.
Ezt te nagyon jól tudod a tudás a szívedben van, csak keresni kell és meg fogod találni.
Értsd meg, hogyan működik az energia légy tudatában az energiának, amit magadba vonzol, hogy mit teremtesz azzal az energiával és hogy milyen fajta energiával járulsz hozzá az energiakészlethez amiből mások is merítetenek. Ez így működik valójában.

A BANK SEMMIT SEM VISZ. FELÉBREDT A MAGYAR ÉS AZ EGÉSZ VILÁG!!! from WWW.VALOSAG.NET on Vimeo.

45 tanulság

Regina Brett, a cleevlandi Plain Delaer 90 éves újságírója írta.

Öregedésem emlékezetessé tételére egyszer leírtam 45 tanulságot, melyet az életben felfedeztem. Ezt a cikkemet olvasták mind közül a legtöbbet, így hát 90. születésnapom alkalmával itt van még egyszer:
 
Az élet nem igazságos, de ennek ellenére jó.
Ha tanácstalan vagy, tegyél csak egy kis lépést.
Az élet túl rövid, hogy az idődet valaki gyűlöletére pazarold.
A munkád nem ápol majd ha megbetegedsz.
Ezt a családod és a barátaid teszik majd, tartsd velük a kapcsolatot.
Minden hónapban fizesd be a bankkártyáid számláit.
Nem kell, hogy mindig minden vitát megnyerj, fogadd el, ha nem értetek egyet.
Sírj valakivel, jobb, mint ha egyedül teszed.
Haragudhatsz Istenre, elviseli.
Az első fizetésedtől spórolj a nyugdíjra.
Ha a csokiról van szó, hiábavaló az ellenállás.
Békélj meg a múltaddal, hogy a jelent ne ronthassa el.
Nyugodtan sírhatsz a gyerekeid előtt.
Ne hasonlítsd az életed másokéhoz, nem tudhatod, hogy az ő útjuk miről szól.
Ha egy kapcsolatnak titokban kell lennie, te ne legyél a kapcsolatban.
Bármi megváltozhat egy szempillantás alatt, de ne aggódj, Isten nem pislog.
Vegyél mély lélegzetet, megnyugtatja az elmét.
Szabadulj meg mindentől, ami nem hasznos, szép vagy boldogító.
Ami nem öl meg, valóban erősebbé tesz.
Sosem késő, hogy boldog gyermekkorod legyen, de a második már csak tőled függ és senki mástól.
Amikor azért kell küzdeni, amire igazán vágysz, soha ne add fel.
Gyújtsd meg a gyertyákat, használj a szebb ágyneműt, vedd fel a drága fehérneműd; ne tartogasd különleges alkalmakra, a ma különleges.
Készül fej mindenre majd sodródj az árral.
Légy különös most, ne várd meg az öregkort, hogy lilát hordj.
A legfontosabb nemi szerv az agy.
Csak te felelsz a saját boldogságodért.
Minden csapást az alapján ítélj meg, hogy öt év múlva számítani fog-e.
Mindig az életet válaszd.
Mindenkinek mindent bocsáss meg.
Hogy más mit gondol rólad, az nem tartozik rád.
Az idő majdnem mindent meggyógyít, adj neki egy kis időt.
Bármilyen jó vagy rossz a helyzet, meg fog változni.
Nem kell magad túl komolyan venni, senki más sem teszi.
Higgy a csodákban.
Isten Isten miatt szeret, nem azért aki vagy, vagy amit tettél.
Ne vizsgáld felül az életet, jelenj meg és hozd ki belőle amit lehet.
Az öregedés még mindig jobb, mint fiatalon meghalni.
A gyerekeidnek csak egy fiatalkora van.
Végül csak az számít, hogy szerettél.
Minden nap menj ki, ott történnek a csodák.
Ha mindenki egy nagy kupacba gyűjtené a problémáit és másokét is megnézhetnénk, jól beérnénk a sajátunkkal.
Az irigység időpazarlás, megvan mindened ami kell.
A legjobb még csak most jön.
Mindegy hogy érzed magad, kelj fel, öltözz fel és jelenj meg.
Engedj.
Az élet nem masnival jön, de mégis ajándék.
A barátaink a szabadon választott családunk.