2003. május 31., szombat

Divattörténet a rendszerváltozás előtt


A cikkben a 70-es és 80-as évek világdivatjának nagyon rövid, mondhatni vázlatos leírása után a magyar jellemzők jelzés értékű felvillantására is sor kerül, majd a sort az interneten fellelhető információk felsorolása zárja.
Az 1970-es évek elején etnikai jellegű, természetes és puritán ruhák uralkodtak. Az előző évtized hippidivatját népies elemekkel dolgozták át, és a hagyományos kézművesmesterségek, mint pl. a kötés, a szövés, a kelmefestés a divat középpontjába kerültek. Ismét virágzott az art deco. A divat és a művészet együttműködéséből új inspiráció született olyan divattervezők munkájában, mint Ossie Clark, Celia Birtwell, Bill Gibb és Zandra Rhodes.
Meghatározó stíluselemek:
- Az 1960-as évek ingruhái és kemény vonalai után ismét nőiesebb ruhák tűntek fel
- A mini kiment a divatból, újra feléledt a midi és a bokáig vagy földig érő maxi szoknya.
- Diana-dekoltázs: a meztelen egyvállas, asszimetrikus nyakkivágást először a XIX. század második felében tűnt fel, alkalmazták a 30-as és az 50-es években is, de népszerűvé ennek az évtizednek a végén vált, különösen Roy Halston kidolgozásában
- Folklórjelleg: az etnikai arculat minden típusa meghatározta a trendet. A csipkés és zsinóros szegélyű, hamis gyöngyökkel kivarrt blúzok népies divatja univerzálissá vált
- Nadrágkosztümök: a nadrágok a trapézszabásból indultak, 1975 körül szélesek és harang alakúak, ezután az egyenes és széles szabásra korlátozódtak, majd az évtized végére ismét szűk fazont kaptak. Népszerű szövetek voltak a nehéz kreppek, a kötött gyapjú- és courtelle-dzsörzék, valamint a szőtt poliészter anyagok
- Minták: rengeteg virágmotívum és természetes minta bukkant fel. A 60-as évekből fenntmaradt geometrikus alakzatok és csíkok inkább nyomásokban és mintákban, mintsem formában, szabásvonalban jelentkeztek
- Forrónadrágok: a 70-es években jöttek divatba a feneket alig takaró, rendkívül rövid nadrágok, amelyek esti viseletre bársonyból vagy lurexből készültek. Gyakran gombos maxi- vagy midiszoknya alatt viselték őket, amelyek elöl nyitottak voltak
- Punk: a Malcolm McLaren és Vivienne Westwood irányította punkmozgalom romboló és intézményellenes volt; rabkellékek, biztosítótűk, feltépett szegélyek és kaotikus, szabálytalan tűzdelések jellemezték
- Diszkódivat: csillogó, fémes, sziporkázó anyagok jellemezték, mint a flitter, lurex és spandex
Az 1980-as években a minőségi divattervezők divatját – olyan nevekét, mint Gianni Versace, Louis Féraud, Claude Montana vagy Chanel – csak a gazdagok engedhették meg maguknak. Az okosabb divattervezők, mint Jean Paul Gaultier, megismerték és átalakították az utcai stílust, a haute couture teljesen elszigetelődött.
Az évtized közepére a dolgok kezdtek rendbe jönni, a világ pénzügyi fővárosai fellendülést mutattak. Calvin Klein, Donna Karan és Ralph Lauren számítottak a nagy neveknek.
A másik szinten a hiphopzenészek elindították a Nike, Adidas és a Reebok márkájú sport- és szabadidőruházat őrületét, ami aranyláncokkal, medálokkal, gyűrűkkel és tréningnadrágokkal kiegészülve a legmaradandóbb utcai divat lett.
Meghatározó stíluselemek:
- Utcai vislet: a betűk, számok és grafikák a nagyméretű pólókat az 1980-as évek legnépszerűbb darabjaivá tették
- Bő szoknyák és rétegezés
- Széles, behúzott övek: az összehúzott derék a 80-as évek öltözékének központi eleme volt. A telt idomú sziluett, amely öv révén tért vissza a divatba, óriási hatást váltott ki
- Asszimetria: elterjedtek a csapot vállak, az átmeneti hosszúságú szoknyaaljak
- Laura Ashley ruhák: Laura Ashley bájos nőiességet vitt az öltözékekbe, ruháit az újviktoriánus, ódivatú romanticizmus jellemezte, amely láthatóan megfelelt a kor konzervatív ízlésének.
Mi volt a helyzet Magyarországon?
A fogyasztás szerkezete a 70-es évek első felében fokozatosan változott, csökkent az élelmiszerek és a ruházati cikkek részaránya. Az áruellátás hagyott kívánni valókat maga után (télen pl. hiány volt télikabátból, pulóverből…). A viselt ruha minősége ismét egyre “láthatóbban” függött a jövedelemtől, az öltözködés újra a személyes helyzet egyik megjelenítőjévé vált. A szegényebbek számára a hiányos ruházat pótlása jelentette a legnagyobb gondot, a jómódúaknak a választékhiány, a luxuscikkek beszerezhetetlensége jelentett problémát, ezt külföldi beszerzésekkel orvosolták (Bécsbe jártak vásárolni).
Markáns különbségek mutatkoztak a különböző foglalkozású és jövedelmi helyzetű csoportok ruházati kiadásaiban. A ruházati fogyasztásban a 70-es években belső átrendeződés ment végbe. Az alacsonyabb minőségű termékek kereslete folyamatosan csökkent, a magasabb minőségűeké viszont ezzel párhuzamosan növekedett.
A 70-80-as években Magyarországon a divat lényegében önálló iparággá vált. A trendek előrejelzése, a várható igények felmérése, a divat formálása a Magyar Divat Intézet feladata volt. A magyar divat lassan követte a nemzetközi divatot.
Az ellátásban és a választékban mutatkozó hiányt az egyre jobban megerősödő magánszektor is enyhítette. A 80-as évek elejére bontakozott ki a “butikkultusz”, ami az érvényes divatáramlatok naprakész követését tette lehetővé.
A 70-es évek magyarországi divatját a különböző irányzatok egymás mellettisége, a sokszínűség jellemezte. A nők ruhatárában a mini és a midi, a kosztüm és a famernadrág egyaránt megtalálható volt. És fokozatosan növekedett a népies, az egykori falusi viselet elemeit felhasználó ruhák népszerűsége is. Az is egyre fontosabbá vált, hogy a viselt ruhadarab valamilyen ismert márkához tartozzon.
A divat és az öltözködés fontosságának a felértékelődését jelezte az is, hogy 1970-ben Ifjúsági Divatbizottság alakult, azzal a céllal, hogy elősegítse a fiatalok “korszerű, praktikus és kulturált öltözködését”. További információk és érdekesességek: Valuch Tibor: A lódentől a miniszoknyáig.
Mit találunk a neten?
A netes divattörténeti áttekintések általában nem jutnak el a XX. századig, de vannak kivételek.
Mi az első dolog, ami eszébe jut az emberek igen nagy százalékának, ha meghallja azt a szókapcsolatot, hogy 80-as évek divatja? Igen, igen, a méltán híres, egyedülálló és megismételhetetlen trapper farmer, bevezetését példátlan reklámkampány előzte meg: újsághirdetések jelentek meg a Magyar Ifjúságban, az Ifjúsági Magazinban, az Esti Hírlapban, és a Fülesben. A Petőfi rádióban hetente kétszer, a televízióban hetente háromszor sugároztak Trapper reklámot. A mozikban a híradó és a film között az egész ország láthatta a cowboyos reklámfilmet. Az Erkel színház függönyét a 78/79 évadban Trapper hirdetés díszítette. Magyarországon ruhaneműnek még sosem csaptak ekkora hírverést. (forrás)
Másik klasszikus: a Tisza Cipő. A hetvenes évek legendás márkája, és nem is tűnt el végleg: 2003-tól ismét megjelent a piacon. A Tisza Cipőgyár 1971-ben indította el a sportcipők gyártását, mely sok fiatal kedvenc cipőjévé vált. A gyár legrégebbi termékei a gumitalpú – vulkanizált eljárással készült – tornacipők, melyek számos színben kerültek az üzletekbe. Ebben az időben a Tisza Cipőgyár volt Magyarország legnagyobb cipőgyára. (forrás)
Igazi aranybánya a retronom, az öltözködés rovatban igazi gyöngyszemeket találunk. Ezek a reklámok és az abban látható sziluettek (ahogy ezek is) jól példázzák az előzőleg leírtakat.
Egyszerű, frappánsan megfogalmazott szlogenek jellemezték a kort, ízelítő: Röltex, Skála, Pécsi kesztyű, Hablon, Trapper, Párduc. Lássunk címlapokat is: Ez a divat, egy másik Ez a divat, újabb Ez a divat, Fürge ujjak, Pesti divat. További nézelődési lehetőség: test- és szépségápolás rovat. Itt szintén nagyrészt korabeli reklámok és termékek fotója található.
1998-ban a Magyar Filmintézet támogatásával elkészült a Budapest retró – Életképek a 60-as 70-es évekből című film, amely kizárólag archív híradók és propagandafilmek felhasználásával igyekezett felidézni néhány momentumot a Kádár-korszak hétköznapjainak hangulatából. A film öt, egyenként 15-20 perces részből áll, ezek egyike A pesti divat címet viseli. Sajnos eddig még nem sikerült megszereznem a filmet, pedig valószínű hasznos lenne…
És végül: jó sok kérdés a divatról, olyanok, amik egyszer már biztos eszébe jutottak az embernek, de nem tudta, hol keresse a válaszd, most itt a megoldás.