2020. november 29., vasárnap

November 29-ei és december 2-ai üzenetek- Ideje egyesülni…

Az Egyháznak első lépésben egyesével el kellett volna elítélnie minden tévtant, mégha azok a tudományosságnak minden látszatát is magukon hordták, második lépésben pedig prédikációkban, körlevelekben folyamatosan fel kellett volna készíteni a híveket ezek veszélyességére, mégpedig ugyanolyan intenzitással, mint amilyennel ezeket a hazugságokat a világ terjesztette. A világi médiában naponta százszor elhangzó hazugságok ellen a prédikációk százainak igazmondásával kellett volna felvenni a harcot. Ha ezt teszik, akkor ezek a hazugságok nem itathatták volna át teljesen, szinte jóvátehetetlenül az emberek agyát és idegeit.



Maradj a kegyelem állapotában, Jézus Krisztusért éljél, így képtelenek lesznek megváltoztatni a szabadkőműves kommunista világrend.

Ne féljen az egész Földön közeledő éhínségtől és a világgazdaság bukásától sem ; egyedül az Örökkévaló Atya igaz és igaz, és nem hagyja el Népét.

 

A SÁTÁN SÖTÉT Keze az emberiség felett hevesen támad, hevesen támadja az emberiséget a lelkiállapota megváltoztatása és zavarása érdekében, ellenőrizetlen félelembe sodorja, biztonságot kínál és stabilitást ígér, és ezáltal irányít, amikor a városokban tömegeket irányítanak.



 

Imádkozzatok, gyermekeim; az űrből egy égitest közeledik, amely feszültségben tartja az emberiséget.

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok; a föld felébred a Tűzgyűrűben .

Imádkozzatok, gyermekeim, imádkozzatok; az idő felgyorsul és a gonosz fokozza az emberiségre nehezedő nyomást annak érdekében, hogy éreztesse magát.

Fiam szeretett emberei:

Ne aludj el; ez nem az alvás ideje, hanem az ideje, hogy folyamatosan éber maradjon.

Egy új betegség támadja meg a Földet, és gyermekeim szenvedni fognak miatta.

A Nap meglepi az embert; nagy változások következnek. A lelked megmentése érdekében inkább a szellem szerint kell élned, mintsem az anyagi dolgokban.


S ajánlatos ezt is elolvasni:

https://www.idokep.hu/hirek/kina-bekapcsolta-a-mesterseges-napot
 

2020. november 21., szombat

Misztikus beszélgetések

 

2020.Szentségimádás alatt. Vác. Harmadik péntek.

Drága Uram! Szent Istenem! Dicsőséges Szentháromság!
Kimondhatatlan öröm,, hogy órákig itt lehetek előtted,hódolhatok, dicsérhetlek, áldhatlak, magasztalhatlak Téged.
Felajánlom Neked minden testi, lelki szenvedésem, minden nyomorúságomat és fájdalmamat a bűnösök megmentéséért és a lelkek üdvösségéért.
Különösen, most egy kicsit nagyobb áldozat ez, mert éjszakás műszak után jöttem Hozzád Jézusom.
Jézus: Köszönöm gyermekem! Minden felajánlásodat, áldozatodat elfogadom, szétosztom és kegyelmekké alakítom át.
Mennyei Atya: Drága gyermekem! Meghatódva hallgattalak, átölellek , megvigasztallak és megerősítelek, hogy legyen a mai napra elég éberséged, erőd, kitartásod a Szent Vér áhitat imádkozásakor és a szent misén.
Gyermekem. Ismerem minden gondolatodat, minden kérdésedet, a ki nem mondottak is itt vannak előttem.
Mi történik a világban? Kérdezed sokszor.Magadban, vagy fennhangon.
Sok-sok téves, félelemkeltő,hazug, hatásvadász hír kering a médiákban, újságokban.
Lássuk a dolgokat!
A Szent Biblia az Evangéliumokban leírja, és ez a ti korotokra vonatkozik, látnotok KELL,hallanotok KELL ezeket a dolgokat. Itt a KELL szónak van jelentősége. Az Írásoknak be KELL teljesedni. Az idő sodrásában, a történelem menetében, minden ami zajlik és ami megtörténik, Én arról tudok és előre tudtam. Minden az Én jóváhagyásommal, megengedő szeretettemmel történik.A gonosz és a gonoszság csak addig mehet és csak addig tarthat, amíg Én azt megengedem.
Most beszéljünk erről a járványról. Mi és kik állnak ennek a hátterében?
Azok, akik ezt a megbetegítő vírust mesterségesen létre hozták.Tehát a vírus, ami sok-sok embert megbetegít, valóság. A védekezés és a létrehozott intézkedések, -a jóhiszeműséget feltételezve-,az emberek érdekében, természetesen elfogadhatóak. De vajon hatásosak-e? Minden ember, más és más egészség-tálentumokkal rendelkezik. Más-más korú, fontos hogy eddig hogyan élt, dohányzott, alkoholista volt-e, mértéktelenül evett-e és elhízott, ezek mind alapok, amelyekre, amikor a betegség megjelenik, különböző hevességű reakcióval válaszol a szervezete. Egyes embereket megbetegít sokan azonban nem betegszenek meg. Van egy természetes védekező mechanizmus ez az immunrendszer, de az embernek fel van kínálva egy spirituális védekező  " rendszer" ,ez pedig a hit, az Istenben való teljes bizalom, a gyógyulásokért mondott imák. Az Isten ezt a rosszat is jóra tudja fordítani. Sokan hívő  lelkek, különösen az Én engesztelőim, áldozati lelkekké válnak , így mentik a lelkeket. Mások a betegség gyötrelmei alatt törnek össze és találnak rá Istenre.
A járvány, eszköz a gonosz kezében, sokakban félelmet, elszigetelődést, depressziót vált ki. A félelem, a gonosz legerősebb fegyvere.Az gondoljátok, hogy ő nem fél? Retteg!!! Az eljövendő haragomtól, mert tudja, hogy ő és bukott angyalai a Tüzes Tóban fogják végezni.Mégis,az utolsó lehetőségekig küzd, hogy lelkeket lopjon Tőlem.
A járványok és az ezzel járó intézkedések, szabályok, a hívő ember számára mind próbák. Próbák, hogyan lehet nagyon sok embert irányítani, befolyásolni.Ti is látjátok tehát, a félelem eszközével.
Így sodródik bele a világ népessége a hatalomnak való engedelmesség, az egy világ kormány és az egy világvallás kelepcéjébe. Már célba is értünk. Aki nem engedelmeskedik, vagy ellentmond a hatalomnak, nem engedi beoltatni magát, vagy a családját, azt kirekesztik, üldözik, vagy megölik. Aki ellentmond a hamis egyház tanainak, azt lázadónak, eretneknek fogják kikiáltani.
De nektek gyermekeim eszközök vannak a kezetekben. A hit, remény, szeretet. Az imák, a Szentírás, a szentelmények, a Rózsafüzér imádságok, a szent misék, a gyónás, a Szentséglátogatások, a Szentségimádások---amíg lehet!
A jelen elszigetelődöttséget egyébiránt próbaképpen is felfoghatjátok, mert nem találkozhattok úgy, annyiszor és ahol szeretnétek. Az engesztelőim tudják és érzik ezt legérzékenyebben  és élik át legintenzívebben, mert ritkábban, vagy egyáltalán nem jöhetnek össze a közös imádkozásban. A szent misék száma is lecsökkent, tehát ez próba, a türelem próbája. Lesz idő, amikor csak Én és te leszünk együtt.Testileg és lelkileg is  mert bezárják majd a templomokat ,nem lesz lehetőséged templomba járni, akkor a " belső szobádba" elvonulva, elmélkedve, imádkozva, csak Velem leszel. A Nagyfigyelmeztetés alatt amikor valóságosan és spirituálisan is megtapasztalod Istent, megerősödsz és megvigasztalódsz, hogy soha nem vagy egyedül.
De kanyarodjunk vissza egy kicsit még a pandémiára. Különböző módon kellene a világnak és eltérő módon az Egyháznak válaszolni a járvány elleni védekezésre.
Az Egyháznak, az Ősegyházhoz hasonlóan teljes bizalommal rá kellene hagyatkozni isten mindenhatóságára. Akik valóban bíznak Isten mindenhatóságában,azoknak nincs mitől félniük. A templomokat nem szabad bezárni, mert az Isten Háza. A szentelményeket használni kell. A szenteltvíz és a tömjén a legáldásosabb  és a leghatékonyabb fegyver az Egyház kezében. A szent misék előtt a rózsafüzér imák, dicsőítő énekek,a Szent Mihály ima, a Szent Angyalok és a Szentek segítségül hívása, a Szűzanya közbenjáró segítsége , a Szentségimádások, a virrasztások és böjtök. Ezek mind eszközök. De tovább megyek, a szentelményeket , imáitokat, közbenjárásotokat, felajánlásaitokat otthonaitokban is megtehetitek, használhatjátok.
Ti tehát ne féljetek! Soha nem vagytok egyedül! Én, a Mindenható
Atya, kezemben tartom a világ sorsát és az eseményeket árgus figyelemmel kísérem. A gonosz csak addig mehet el, amíg Én azt megengedem neki. A Nagyfigyelmeztetés után elragadom enyéimet és akik ellenemszegülnek azután, azokat megbüntetem.
Én végtelenül irgalmas Isten vagyok, de igazságosságom kardja lesújtani készül. Ti gyermekeim újból mondom, ne féljetek, mert a választottakért megrövidítem szenvedésetek idejét.
Szerető Atyátok, a Legmagasságosabb Isten. 

Jézus bátor harcosa.

Szentségimádás alatt. Vác.
Uram! Mostanában gyakran gondolkodom az Ószövetségi prófétákon, az apostolokon, az evangélistákon.
Micsoda kegyelem és kiválasztottság volt az ő osztályrészük!
Jézus: Gyermekem! A ma embere ugyanolyan, mint az elmúlt évezred emberei. A kiválasztás mindig Isten műve, de ez teljesen az ember szabad akaratához van rendelve. Az apostolok kiválasztása erre a legjobb példa. Ők gyermeki engedelmességel azonnal követtek Engem.
Sok pap és egyházi személy , nem fogadja el a mai kor kiválasztott igaz prófétáit, látnokait, apostolait.
Kik is voltak az apostolok? Egyszerű halászemberek, vámos, tanulatlan, a teológiában és az isteni tudományokban járatlan emberek.Pont ilyenek kellenek az Istennek a mai időkben is, akik gyermeki szívvel, alázattal, szeretettel fogadják Isten üzeneteit.
Felszentelt papfiaim gőgje, tudása, szívük keménysége  nem engedi be a mai igaz próféták által adott üzeneteket.Büszkeségük és gőgjük, lelki irigységük megakadályozza őket abban, hogy megnyissák szivüket és alázatosan elfogadják az utolsó idők prófétái által kapott szavaimat.Ezeket a próféciák le voltak pecsételve, de ezek most felnyitásra kerülnek.
Isten, mielőtt valami nagy dologra készül, prófétái által figyelmezteti a világot.Ezek az üzenetek pont ezért adatnak, hogy felkészítsék az emberiséget az eljövendő eseményekre. Gondoljatok Noé idejére!
Nagy lesz a felelősségük  és bűnük azoknak a papfiaimnak és gyermekeimnek , akik a Szentlélek által sugalmazott üzeneteimnek ellenállnak. Felszentel szolgáimnak nemcsak a saját lelkükkel, hanem az általuk helytelenül befolyásolt gyermekeim lelkével is el kell majd számolniuk.

Jézus bátor harcosa.

Szentségimádás alatt. Vác.

Az aposztáziáról szeretnék beszélni neked gyermekem.

Jézus: A nagy hitehagyás korszakában vesztegel ez a világ. Az emberek elhagyták és nem is keresik Istent. Már-már mazohista módon a televízión, interneten keresztül depresszióba süllyedve szemlélik az eseményeket.
Nem kiáltanak Istenükhöz! Pedig Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet! Csak Rám kellene hallgatnotok, csak Értem és Bennem kellene élnetek és Én felvidítanálak, megvigasztalnálak titeket. Kapaszkodjatok belém!
Jöjjetek Hozzám és Én megvigasztallak benneteket!
Ne féljetek!
Öleljetek magatokhoz!
Szeretlek benneteket!
Ne féljetek, mert itt vagyok és hamarosan jövök!

Szentségimádáson . Vác.

Mit Mond a világ? Én pedig azt mondom!

Ne tedd ezt, vagy azt! Jöjj közelebb Hozzám! 
Menj távolabb! Ölelj meg!
Maradj otthon! Fogadj magadba!
Zárkózz be! Találkozz Velem!
Tarts távolságot! Borulj le a lábaim elé!
Ne fogj kezet! Szeress!
Ne ölelj! Imádj!
Ne találkozz!
Takard el az arcod!

Jézus bátor harcosa

2020. november 9., hétfő

A fény áttöri az éjszakát (remélem nektek segít tisztábban látni)

Megpróbálok kimenekülni ebből a ketrecből, ami körülvesz. Hogy kerültem bele? Hogy jutok újra ki innen? Ezek a kezek segíteni akarnak, segíteni akarnak a hajszolt világnak. De valami mélyen lesújtott és megállított abban, amit el akartam kezdeni. Sokan próbáltak nekem segíteni sokféle tanácsot adni. De semmit sem ért. Csak egy dolog mentett meg: az igazság egy kis szikrája. Az vezetett ki a pokolból. Ó, soha nem adom fel, mert: A fény áttöri az éjszakát Mindegy, milyen mély a sötétség. A legkisebb fény is erősebb a legmélyebb sötétségnél. A fény áttöri az éjszakát Leleplezte gonosz játékotokat. Amit csendesen rejtegettetek, arra most fény derül. A fény MINDIG áttöri az éjszakát Nagy csalás minden nap. „Csak neked akarunk jót”, mondják mosolyogva.

És mi mindig megtesszük, bármit is követeljenek. De nekik soha nem lesz elég. Nem hagyják abba végtelen kapzsiságukban. S ez így fog tovább menni, míg szembenézünk az igazsággal. Ó, az ö idejük lejárt! Mert … A fény áttöri az éjszakát Mindegy, milyen mély a sötétség. A legkisebb fény is erősebb a legmélyebb sötétségnél. A fény áttöri az éjszakát Leleplezte gonosz játékotokat. Amit csendesen rejtegettetek, arra most fény derül. A fény MINDIG áttöri az éjszakát. Feltartózhatatlanok vagyunk, míg célba nem érünk. Nem fogjuk feladni. A fény egyre inkább növekedni fog. Az éjszaka le van fegyverezve, A fény MINDIG áttöri az éjszakát. Mindegy milyen mély a sötétség. A legkisebb fény is erősebb a legmélyebb sötétségnél. A fény MINDIG áttöri az éjszakát. Leleplezte gonosz játékotokat. Amit csendesen rejtegettetek, arra most fény derül. A fény MINDIG áttöri az éjszakát. A legkisebb fény erősebb a legmélyebb sötétségnél. A fény áttöri az éjszakát. Leleplezte gonosz játékotokat. Amit csendesen rejtegettetek, arra most fény derül. A fény örökre áttöri az éjszakát.


www.sasek.tv/unaufhaltsam

 akiket nem vonz az igazság, akik már megsüketültek a hallásra, megvakultak a látásra (ld. Mt 13,15), akik „nem ismerték fel látogatásuk idejét” (ld. Lk 19,44), vagyis mindazok, akik „nem ismerik sem az Atyát, sem engem”, azaz Jézust, a Megváltójukat (ld. Jn 16,3), azokat képtelenség meggyőzni az igazságról. Lefordítva mindezen igazságot a mostani időkre, a harmadik világháború idejére, melyet a világ elitje az egész emberiség, az emberi faj ellen folytat, ez így hangzik: Aki eddig nem vette észre az elmúlt minimum 30 év (valójában 200 év) során, hogy a média, a politikusok, a tanítók, egyszóval mindenki, akit a vezetés megenged megszólalni, folyamatosan hazudik, azok ezt most sem fogják már felismerni. Azok füle annyira megsüketült, szemük annyira megvakult már, szívük annyira elkérgesedett, hogy magát Krisztust sem ismernék fel.

A meggyőzés ideje tehát lejárt.
A szellemek szétválása napjainkra – nagy valószínűséggel – végképp befejeződött. Egyes katolikus írók szerint az özönvíz alatt, miközben a víz egyre emelkedett, közelgő haláluk előtt még sok ember megtért. Szent János apostol azonban a Jelenések könyvében minden csapás után (melyeket a hét angyal csészéjének kiöntése idéz elő) külön kiemeli, hogy az emberek szenvedtek, de nem tértek meg: „Az emberek kínlódtak a nagy hőségben, mégsem kaptak észbe, nem hódoltak előtte, hanem káromolták az Isten nevét. … Az emberek fájdalmukban a nyelvüket harapdálták, s káromolták az ég Istenét kínjuk és fekélyeik miatt, de tetteiket nem bánták meg.” (Jel 16,9-11)

 

http://www.katolikus-honlap.hu/2001/ujnemzedek.htm

2020. november 3., kedd

November 3-5. üzenet számunkra fontos lényegi tartalma

Gyermekeim, a mentális rohamok egyre erősebbek lesznek; Ne feledje, hogy a csaták spirituálisak, és az a csatatér, ahol megtámadják, az Ön elméje. Ezért gyermekeim, lelkileg meg kell erősödni a Mennyből lesüllyesztett kenyérrel, valamint az imádsággal, böjtöléssel és bűnbánattal jól beolajolt lelki páncéljátokkal, hogy visszaszorítsátok azokat a gyújtó nyílakat, amelyeket a mentális démonok küldenek nektek. ész. Olvassa el és elmélkedjen Szent Szavam felett, mert ez a Lélek Kardja, amellyel elpusztíthatja elméjében a gonosz lelki támaszpontjait. Zárj megbocsátással, imádsággal, böjtöléssel és bűnbánattal, az összes ajtót érzelmi sebek, haragok, elutasítások és traumák nyitják meg gyermekkorától, fiatalságától vagy felnőttkorától kezdve, hogy lelked ellensége ne kínozhasson vagy ellophassa békédet .


Sötét napok jönnek gyermekeim, készüljetek fel lelkileg, hogy egyetlen gonosz erő se ártson önnek. Ön már sötétség és sötétség idején jár, legyen imádsága, hite és Istenbe vetett bizalma az a fény, amely végigvezeti Önt ezen a világon való járásában. Bármelyik pillanatban felszakad a szakadás a Fiam templomában, ami rosszabb lesz, mint sok atombomba robbanása. A botrányok miatt lelkek milliói elveszítik hitüket és kivonulnak Fiam egyházából; a lelki katasztrófa megrendíti az egyház alapjait, és úgy tűnik, hogy az Istenbe vetett hit megszűnik. A gonosz követei örülni fognak, és új egyházat hoznak létre, és megpróbálják elpusztítani Fiam egyházát; de ebből semmi sem fog bekövetkezni, mert Isten egyháza a szilárd Sziklára épül, amely az én Fiam, és a pokol kapui nem fognak érvényesülni ellene - írják. Máriás hadseregem és a maradék egyházam, kezem által fogva Miguel, valamint a Menny és Boldog lelkek seregei társaságában, úgy fogunk felemelkedni, mint a Főnix, az Isten Népének Új Egyháza, amely szegény, egyszerű, szerény, de tele szeretettel és karizmákkal, Isten Népének szolgálatára.