Globális fizetőeszköz mint kényszer?

1988-ban az Economist magazin megjelentetett egy cikket, ami előrebocsátotta, hogy 30 év múlva valószínűleg minden ország azonos pénznemet fog használni fizetésre minden termékért, szolgáltatásért, ami egyben globális fizetőeszközként fog szolgálni. Akkor ezt az új fizetőeszközt főnixnek nevezték.

A cikk szerint ez venné át valamennyi nemzeti valuta helyét, ez lenne a dollár, a jen, az európai fizetőeszközök, az euró helyett, és mind a vállalatok, mind a vevők előnyben részesítenék, mert biztosítaná az árak stabilitását. Az írás szerint az ehhez vezető út lenne, hogy előbb csoportosítani kell a nemzeti fizetőeszközöket, mint például az euró, az ameró, ami egyesítené az észak-amerikai és dél-amerikai fizetőeszközöket, az afrikai, illetve később az ázsiai unió által használt egységes pénz. Azt követően ezek a monetáris uniók egyesítenék saját pénzügyi szabványaikat, és létrehoznák a főnixet, az egyetlen, globális fizetőeszközt. Természetesen, hogy senki ne panaszkodhasson a globális elit pénzügyi magándiktatúrája miatt, létrehoznák a globális központi bankot, és a globális kormányzatot, amit természetesen demokratikus úton választanának, hogy senkinek ne legyen kifogása ez ellen.

Érdemes figyelni a jelenlegi pénzügyi válság kezelésének módjait: milyen jelek vannak, milyen mérvadó vélemények vannak, amik a pénzeszközök központosítását sürgetnék?

Egy ilyen globális pénzügyi rendszer egy a jelenleginél központosítottabb pénzügyi rendszert jelent, ami után fél lépés a globális pénzközpont, majd a globális kormányzat. De elég a jelenlegi Európára és az Európai Unióra nézni, hogy láthassuk, mennyire nem működik az ilyen jellegű központosítás, pénzeszköz-csoportosítgatás. A demokratikusnak mondott Európában a soha meg nem választott eurokraták egymás kezébe adják a pénzt és a hatalmat, az államadósságok növelésével játszanak, miközben a nagy terv láthatóan nem működik és az Európai Unió néhány tagja nemsokára elhagyja a valutauniót. Mert az Európai Unió vezetésének semmi köze Európához.

Görögország ki fog lépni az unióból, visszaáll a drachmára. Ez már csak idő kérdése. Az Egyesült Királyság bár tagja az Európai Uniónak, nem része az eurózónának, és úgy tűnik ráfázott arra, hogy a hanyatlóban lévő euró megmentése helyett élt a vétójogával és inkább saját pénzügyi érdekeit védte. Az unió egyszerűen figyelmen kívül hagyja a vonakodó tagállam döntését, és a fennmaradó 26 tagállam szavaz az új szabályozásról. Az Egyesült Királyság válaszul tárgyalásokat folytat Kínával, London lesz a kínai valuta új kereskedelmi központja. Jelenleg ezt a szerepet Hong Kong tölti be.

Közben a dollár hegemóniája egyre erősebb nyomás alatt van. Miközben Kína ázsiai kereskedelmi partnereivel átáll a jüan mint fő fizetőeszköz használatára, Oroszország is hasonlóképpen jár el. Tény, hogy néhány héttel ezelőtt az orosz és iráni elnökök megállapodtak, hogy a kétirányú kereskedelmi kapcsolatok már csak az iráni vagy az orosz fizetőeszköz használatával folytatódnak. Ahogy Irán teret nyer az ázsiai energiapiacon, a keleti blokk megdönti a dollár hegemóniáját, miközben épp a dollár volt az a fizetőeszköz, ami az eddigiek során központosította a globális piacot.

Tény, hogy a pénznem csak egy egység, aminek folyamatosan változó értéke van. A pénzmozgásokat meghatározza, hogy az üzlet hol zajlik le, és ahogy az ázsiai piacok nőnek, az egyes országok közötti közvetlen kapcsolatok aránya is nő, miközben a dollár és az euró használata háttérbe szorul, és a helyét nem feltétlen veszi át újabb közös valuta. Ez inkább jelent decentralizációt, mint centralizációt. Ami formálódik, az nem egy közös világvaluta, hanem egy közös pénzügyi szabvány, amitől világszerte csak az árak stabilitását várják el, főleg az élelmiszer és az energia terén, mivel a jelenlegi pénzügyi rendszerben már az élelmiszer és energia is egyre megfizethetetlenebb. Az árak stabilitása nem a fizetőeszközök függvénye. Csakis a gazdaságot ellenőrző monopólium által beiktatott szabályozóktól függ, nem magától a fizetőeszköztől. Hogy az árak emelkednek, az csakis annak köszönhető, hogy a mai pénzügyi rendszerben a pénzügyi érdekeltségek hatalmas nyereségre tesznek szert az árak ingadozásából.

Ez így együttesen nem egy világvaluta bevezetése felé mutat, hanem egy félúton megakadt tervezet látszik kibontakozni. Az országok közti, saját valutával folytatott közvetlen kereskedelmi kapcsolatok lassan háttérbe szorítják a globális állam igénye felé kialakított kényszert, és ilyen feltételekkel egy globális központi bank létrehozására sem lesz kényszer, annak ellenére, hogy a nyugati fővonalú média ebbe az irányba terelgetné a folyamatokat.

Nyugaton mindig megfeledkeznek arról, hogy a pénz nem cél, csak eszköz. Hogy ez az eszköz hogyan és mire van felhasználva, az a mindenkori elit döntéseitől és cselekedeteitől függ. Ebben egyben jellemük is megnyilvánul. Egy egyesített globális pénzügyi rendszert fel lehetne használni az életkörülmények javítására, de fel lehet használni a lakosság megnyomorítására is - ahogy az országonként különböző pénzügyi rendszereket is fel lehetett használni a lakosság országonként változó módszerekkel történő kizsákmányolására, de fel lehetett volna használni akár az életkörülmények javítására is, ha megvan rá a politikai akarat. Hogy erre nem volt meg a politikai akarat, az nem a pénzügyi rendszer, hanem a pénzügyi rendszert uraló elit bűne. A gazdasági gondok nem oldódnak meg egyszerű gazdasági szerkezetváltással. Bárhogy is alakul, az elitváltást ezzel nem fogják megkerülni akkor sem, ha a hétköznapi gazdasági terhek egy kierőltetett átalakulás után mérséklődnek. A bűnös múlt ki nem törölhető a "kisebbik rosszra" hivatkozva.

Végvári Ákos

A cyborgok ideje: Az agy „rossz” részeit chipek helyettesíthetik

Az egyik legújabb és igen vitatott tudományos kísérlet eredményeként egy élő agy bizonyos részeit mikrocsipekre cserélték a kutatók. Az elvet a sci-fi irodalom sok éve alkalmazza és a kategória számos alkotásában láthattuk, olvashattuk már, mint például a Terminátor ember-gép hibrid főszereplőjének alakjában.

Most azonban a Tel-Avivi egyetem kutatói a valóságban is olyan, az agyba beültetett áramköröket hoztak létre, amelyek képesek átvenni bizonyos motorikus funkciók szerepét, mint például a pislogás irányítását. A kutatók reményei szerint ezzel az új módszerrel agykárosodással járó betegségekben, mint például Parkinson-kórban szenvedő betegeknek segíthetnek, oly módon, hogy az elhalt vagy nem működő szöveteket a funkció szerepét átvevő chipekkel helyettesítik.

„Képzeljük el, hogy az agynak egy kisebb területe nem jól működik, és mi ismerjük ennek a területnek a szerkezetét és működését,” magyarázza Matti Mintz professzor, az egyetem pszicho-biológusa a BBC riporterének.

„Ezt a részt próbáljuk elektronikus úton kicserélni, helyettesíteni.”

Mintz professzor sikeresen ültetett robot kisagyat egy agykárosodott rágcsáló koponyájába, helyreállítva az állat mozgásképességét.

Az élveboncolást ellenző aktivisták szerint az eljárás „groteszk”.

„A kisagy a mozgás koordinációjáért felelős,” magyarázza Mintz professzor. Az agyba ültetve az általa kifejlesztett robot-kisagy fogadja, értelmezi és továbbítja az agytörzsből érkezett érzékeléssel kapcsolatos információkat, lehetővé téve az agy és a test közötti kommunikációt.

A test és agy közötti robot interfész működésének tesztelésére megtanították az agykárosodott rágcsálót, hogy egy bizonyos hang észlelésekor pislogjon. A rágcsáló kizárólag akkor tudta végrehajtani a feladatot, amikor a robot-kisagy működésben volt.

A kutató magyarázata szerint a koncepció lényege, hogy a chip utánozza az idegek természetes aktivitását. „A módszer azt is bizonyítja, hogy képesek vagyunk az agyban végbemenő folyamatokat, információkat rögzíteni és elemezni, mintegy biológiai folyamatként, majd ezeket az adatokat visszaküldeni az agyba,” mondja Mintz professzor.

A jövőben az orvosok képesek lesznek kicserélni az egy működésképtelen vagy nem megfelelően működő részeit ezekkel a robot alkatrészekkel.

„Ez a fajta kutatás számos etikai aggodalmat vet fel, nem beszélve a kísérletben résztvevő szerencsétlen állatok kínzásáról,” nyilatkozta Jan Creamer, az Országos élveboncolás-ellenes társaság elnök-vezérigazgatója a BBC-nek. 

Forrás: Daily Mail

Irán figyelmezteti szomszédait

Teherán figyelmeztette Perzsa-öbölbeli szomszédait, hogy a nyugat Irán elleni kirekesztési kezdeményezéséhez való csatlakozás „veszélyes” lépés lenne. A figyelmeztetés néhány nappal az EU nagykövetek brüsszeli találkozója előtt érkezett, akik végül nem tudtak megállapodni az Irán elleni olajembargó kérdésében.

Az EU képviselők állandó tanácsa egy széleskörű szankciócsomagról hozott volna döntést, aminek az iráni olajimport elleni szakaszos embargó és az iráni központi bank eszközeinek befagyasztása is része lett volna.

Görögország azonban nem volt hajlandó elfogadni a dán javaslatot, amely szerint az embargót július 1-i hatállyal léptették volna életbe, és halasztást kért, hogy iráni beszállítóival kötött, jelenleg is érvényben lévő szerződéseit teljesíteni tudja és közben új szállítókat keressen.

A nagykövetek a hétvége folyamán is tárgyalni fognak, hogy a hétfői külügyminiszteri találkozóra egyezségre jussanak.

A tárgyalt szankciók része az iráni központi bank európai eszközeinek befagyasztása, néhány kiskapuval, melyek lehetővé teszik, hogy a nem olajszállításra vonatkozó kereskedelem folytatódhasson. Nagy-Britannia az iráni magánbankok eszközeinek részleges befagyasztását is követeli.

Irán a Perzsa-öbölbeli szomszédaira összpontosítja figyelmét, felszólítva őket, hogy ne vegyenek részt a nyugati hatalmak Irán elleni kiközösítő hadjáratában. Az Egyesült Államok által elfogadott olajembargó júniusban lép életbe Irán ellen.

Törökországban mondott beszédében Ali Akbar Salehi, iráni külügyminiszter elmondta, hogy az Egyesült Államok szövetségeseket keres a térségben: „A térség valamennyi államához szólók: Ne hagyjátok magatokat belerángatni egy ilyen veszélyes helyzetbe!” Salehi nyilatkozatából nem derült ki, hogy a katonai akcióra vagy az olajpiaci lépésekre célzott-e.

A hét elején Szaúdi-Arábia vonta magára Teherán haragját, amikor bejelentette, hogy az embargó bevezetése esetén hajlandó Irán távol-keleti ügyfeleit olajjal ellátni. Irán több vezetője is kijelentette a múltban, hogy egy ilyen döntést ellenséges lépésnek tekintenének.

Az iráni olajexport 22%-át felemésztő Japán azt nyilatkozta, hogy csupán az eddig vásárolt mennyiség némi csökkentésére hajlandó és nem kívánja kivenni részét az amerikai embargóból.

Salehi szerint Teherán levelet kapott Washingtonból, amely arra próbálja rávenni Iránt, hogy kezdjen tárgyalásokat atomprogramját illetően, ami a nyugat szerint atomfegyver kifejlesztésére irányul.

„Habár Barack Obama hivatalos levelet küldött Iránnak, először biztosítékot akarunk arról, hogy szándékai őszinték valamint, hogy feltételek nélkül is hajlandó tárgyalni,” nyilatkozta.

„A nyilvánosság előtt fitogtatják az erejüket, a színfalak mögött pedig kérlelnek minket, hogy tárgyaljunk. Amerikának egyenes és őszinte stratégiát kellene követnie, hogy elhihessük, ezúttal komolyan tárgyalni akarnak.”

A Fehérház tagadta, hogy levelet küldött volna, de több amerikai forrás is megerősítette, hogy Washington üzenetet küldött Teheránnak meg nem nevezett csatornákon keresztül, a Hormuz-szoros lezárása ellen figyelmeztetve az országot.

Salehi elmondta, hogy Irán kész folytatni az egy évvel ezelőtt megszakadt tárgyalásokat a hat nemzetből álló csoporttal Isztanbulban. Catherine Ashton [egyik kedvenc uniós diplomatánk], az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője azonban, aki a tárgyalócsoportot képviseli, azt nyilatkozta, hogy nem kapott választ Teherántól a tárgyalások folytatására szóló tavalyi meghívására.

Egyes európai diplomaták szerint Salehi azt a látszatot akarja kelteni, hogy Irán nyitott a tárgyalások folytatására.

Irán az ENSZ megfigyelő szervezetét, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget is Teheránba várja január 29-én. Az IAEA, amelyik eddig semmilyen bizonyítékkal nem szolgált arra vonatkozóan, hogy Irán valóban atomfegyver kifejlesztésén tevékenykedik, csak akkor dönti el, hogy elfogadja-e a kétnapos meghívást, ha megkapja a látogatás pontos napirendjét.

Forrás: Guardian.co.uk

A kuvaiti imám ”kiberdzsihádot” hirdetett a cionizmus ellen

 Muhammad al-Tariq Suvaydan, a híres kuvaiti imám január 18-án ”kiberdzsihádot” hirdetett saját mikroblogján - írja a ”Yediot Ahronot” izraeli napilap.

Az imám szerint ”egyesíteni kell a hackerek erőfeszítéseit a kiberdzsihád területén a cionista ellenséggel szemben”. Feltételezhető, hogy ”cionista ellenség” alatt Suvaydan Izraelt érti.

Az imám hozzátett még egy bejegyzést, amelyben méltatta az arab hackerek legutóbbi támadásait az izraeli honlapok ellen, és kifejezte reményét, hogy ”egy ennyire hatékony hadművelet nagy hasznot hoz, ha majd az Úr is úgy akarja”.

A nagy népszerűségnek és hírnévnek (több mint 240.000 követő) örvendő Suvaydan az első iszlám prédikátor, aki nyilvánosan kommentálta az arab és izraeli hackerek között elkezdődött kiberháborút.

Egy másik kuvaiti állampolgár - Abdurrahman al-Kharrazi, a Gáza elleni blokád Bizottságának vezetője - támogatta az imámot, mondván, hogy 0xOmar, az izraeli honlapok feltöréséért felelősséget vállaló szaúdi hacker megfelelően járt el és helyes indíttatásból cselekedett.

”0xOmar nem a megélhetésért töri fel ezeket az oldalakat, hanem azért, hogy megalázza és aláássa a cionista uralom elméletét” - osztotta meg gondolatait Kharrazi.

Amint azt korábban jeleztük, a múlt héten jelentősen megnőtt a támadások száma az izraeli és szaúdi weboldalak ellen, ami a megfigyelők szerint egy kiberháború kezdetét jelenti a két ország között. Ugyanakkor egyik állam kormánya sem helyesli saját hackerei akcióit, mondván, hogy több kárt okoznak, mint hasznot.

forrás: Lenta.ru

Afganisztán: a NATO kábítószer-paradicsoma

Az afganisztáni tálib kormányzat folyamatos, a kábítószer-kereskedelem ellen vívott harcának köszönhetően közel teljesen megszüntette az ország ópiumtermelését. Az elmúlt évtizedben azonban a kollektív erőforrásoknak, hadseregnek köszönhetően a 40 NATO ország bölcsessége megviselte az országot - ahogy a legújabb ENSZ jelentés szégyenteljes eredményei is mutatják.

Mindenki tudhatta, mit akart a NATO, mikor az 1970-es években az afgán kormányzat destabilizálásába kezdett. Természetesen az emberek érdekeit képviselő kormányzatot, befogadó, nemi kirekesztéstől mentes társadalmat.

Aztán az USA-Franciaország-Anglia-tengelyt már nem annyira foglalkoztatták az emberi jogok, a feminizmus, vagy a gyermekvédelem, mikor Mudzsahedin néven fegyverezték fel a sajátjaikat a szovjet fegyveres erők ellen. Az ópiumtermelés annál inkább.

A NATO uralma alatt a kábítószer-kereskedők szabad kezet kaptak, hogy azt csinálják, amihez értenek - hogy annyi heroint állítsanak elő, amennyit csak lehetséges, hogy elárasszák vele az utcákat, miközben az egész kereskedelmet ellenőrző kevesek a lehető legjobban meggazdagodnak. Kézenfekvő a kérdés: mit tett a NATO azért, hogy ezt megakadályozza? Ha a legújabb ENSZ jelentésekre hagyatkozunk, kijelenthetjük, hogy semmit.

Sőt, a 2011-es afganisztáni ópium-jelentést olvasva nehéz elhinni, hogy a NATO katonai és politikai vezetői meghunyászkodnának ahelyett, hogy vidámságukban a tenyerüket dörzsölnék. Az eredmények szégyenletesek:

Az ENSZ és az afgán kormányzat közös felmérése azt mutatja, hogy az ország ópiumtermelése mintegy 1,4 milliárd dollárt tesz ki - ami az afgán GDP 9%-a - és az ópiumtermelés 133%-os növekedést mutat az előző évhez képest. Afganisztán exportja az ópiumszármazékok terén meghaladja a 2,4 milliárd dollárt, ami a GDP 15%-a. Az ENSZ Kábítószer- és Bűnügyi Hivatalának vezetője, Jurij Fedotov ügyvezető igazgató szerint "az ópiumtermelés az afgán gazdaság számára jelentős pénzügyi forrásokat jelent, és üzemanyaggal látja el a korrupciót".

Afganisztán végzi a világ ópiumtermelésének 90%-át, közel 131 ezer hektáron. Azoknak, akik sírnak-rínak, hogy a mutató növekedése nem a termelés növekedésének, hanem az árak emelkedésének tudható be: az ENSZ jelentésből kiderül, hogy a termelésbe bevont terület 2011-ben 7%-al nőtt az előző évhez képest, és az előállított mennyiség 61%-al növekedett, 3600 tonnáról 5800 tonnára.

Jurij Fedotov levonta a következtetést: "A 2011-es afgán ópiumfelmérés erős üzenetet küld a számunkra, hogy nem hagyhatjuk elfajulni az ügyet. Köszönjük az afgán kormányzatnak az eddigi vezetést és elkötelezettséget, de hathatósabb munka és más nemzetközi partnerek fognak kelleni, hogy ezt a folyamatot megállítsuk."

Ha az ópiumtermelés a NATO 'vigyázó szemei' alatt ilyen mértékben nő, miközben a NATO már több mint egy évtizede jelen van az országban, hát abból csak egyféle következtetést vonhatunk le.

Timothy Bancroft-Hinchey - Pravda.Ru

„Az egyház és az állam szétválasztása nem jelenti azt, hogy az egyház hallgasson”

„Jól képzett világi hívőkre van szükség, akik erős kritikai érzékkel rendelkeznek a domináns kultúrával szemben és bátran fellépnek a szekularizmus ellen” – mondta XVI. Benedek pápa az ad limina látogatásukat végző amerikai püspököknek.

A Szentatya azokat a kérdéseket érintette, amelyekkel az egyesült államokbeli helyi egyháznak szembe kell néznie az igehirdetés és az amerikai kultúra evangelizálása terén. Csütörtökön délelőtt fogadta a főpásztorokat, akik ezekben a napokban végzik ötévente sorra kerülő látogatásukat a Vatikánban. A pápa beszédének középpontjában a vallásszabadság témája állt.

Benedek pápa felidézte az USA-ba tett lelkipásztori látogatását, melynek során elgondolkodott a vallásszabadsághoz fűződő amerikai történelmi tapasztalatokról, különösen a vallás és a kultúra közötti kapcsolatról. Minden kultúra középpontjában a valóság és az erkölcsi jó természetére, vagyis az emberi fejlődés feltételeire vonatkozó konszenzus áll. Amerikában ez a megegyezés a nemzet alapító dokumentumaiban található. Olyan világszemléleten alapszik, amelyet nemcsak a hit, de bizonyos erkölcsi alapelvekhez való ragaszkodás is formált. Jelenleg ez a konszenzus látványosan felbomlóban van olyan új erős kulturális irányzatok nyomása miatt, amelyek nemcsak nyíltan szembe szállnak a zsidó-keresztény hagyomány erkölcsi tanításával, hanem egyre ellenségesebb magatartást is mutatnak a kereszténységgel szemben.

E kulturális irányzatok olyan elemeket tartalmaznak, amelyek korlátozzák az egyház által képviselt igazságok hirdetését, a tudományos racionalitás határain belülre szorítva és elnyomva azokat a politikai hatalom illetve a többségi irányítás nevében. Ezek az irányzatok nemcsak a keresztény hitre jelentenek fenyegetést, hanem az emberiségre és a legalapvetőbb igazságra is, amely létezésünkre és hivatásunkra, illetve Istennel való kapcsolatunkra vonatkozik. Amikor egy kultúra megpróbálja elnyomni a végső misztérium dimenzióját és bezárja kapuit a transzcendens igazság előtt, mindenképpen elszegényedik, és ahogy Boldog II. János Pál olyan világosan látta, áldozatul esik a személyre és a társadalom természetére vonatkozó korlátozott és totalitarista értelmezéseknek.

A keresztény hagyomány nem vak hitből, hanem egy racionális megközelítésből kiindulva nyilatkozik meg. Összekapcsolja egy igazságos, humánus és virágzó társadalom építése iránti elkötelezettségünket azzal a végső bizonyosságunkkal, amely szerint a kozmosznak van egy emberi elmével megközelíthető belső logikája. Az egyház racionális érvekkel próbálja meggyőzni az embereket a közvitákban. Az egyház és az állam jogos szétválasztása nem értelmezhető úgy, hogy az egyház hallgasson egyes kérdésekben; az állam azonban választhat, hogy figyelembe veszi-e az elkötelezett hívők hangját a nemzet jövőjét formáló értékek meghatározásában.

Ennek fényében az egész katolikus közösség az Egyesült Államokban ébredjen rá azokra a súlyos fenyegetésekre, amelyek az egyház erkölcsi tanúságtételét veszélyeztetik a közvitákban a radikális szekularizmus következtében, amely egyre jobban kifejeződik a politikában és a kultúrában. Az egyházi életben minden szinten világosan kell látni e veszélyek komolyságát – figyelmeztetett a pápa. Különös aggodalomra adnak okot azok a törekvések, amelyek korlátozni akarják a vallásszabadságot pl. a lelkiismereti szabadság megtagadásával. Vannak aggasztó tendenciák, amelyek a vallásszabadságot pusztán istentiszteleti szabadsággá akarják zsugorítani, a lelkiismereti szabadság tiszteletben tartásának garanciái nélkül.

Jól képzett világi hívőkre van szükség, akik erős kritikai érzékkel rendelkeznek a domináns kultúrával szemben és bátran fellépnek a szekularizmus ellen, amely kiszorítaná az egyházat az amerikai társadalom jövőjét meghatározó közvitákból. Az elkötelezett világi vezetők képzése, illetve az emberre és a társadalomra vonatkozó keresztény szemlélet meggyőző bemutatása továbbra is elsődleges feladata a helyi egyháznak az USA-ban – mutatott rá a Szentatya. Az új evangelizáció alapvető összetevőiként, ezeknek az aggodalmaknak a figyelembe vételével alakítsák ki minden szinten az egyház kateketikai programjait. Az amerikai katolikusok pedig tegyenek még következetesebben tanúságot legmélyebb meggyőződéseikről. Ez nagy hozzájárulást jelent ugyanis a társadalom egészének megújulásához – zárta beszédét XVI. Benedek az ad limina látogatásukat végző amerikai püspökökhöz.

Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Manuel atya: a fiatalok közt népszerű a tridenti mise

Portugáliában 2010-ig a katolikus hívek 74, Spanyolországban 2011-ig 82 százaléka nem hallott még a tridenti rítus bemutatását liberalizáló pápai rendelkezésről, a Summorum Pontificumról. Ezt a csendet törte meg könyvével (Summorum Pontificum: probléma vagy megoldás?) Manuel María de Jesús atya, a Fraternidad de Cristo Sacerdote y Santa María Reina (Krisztus Pap és Szűzmária Királynő Testvériség).

Manuel atyát 1988-ban szentelték pappá Santiago de Compostelában. A Paix Liturgique című lap készített vele interjút, melyet a New Liturgical Movement honlapja is ismertetett. Az atya elmondta: mivel 1962-ben született, nincsenek emlékei kiskorából a régi rítusra vonatkozóan, azzal először a kétezres években találkozott, és 2007, a Summorum Pontificum megjelenése óta celebrál rendszeresen régi rítusú miséket. Az év októberében többekkel együtt találkozott is Castrillón Hoyos bíborossal, az Ecclesia Dei pápai bizottság akkori elnökével, aki bátorította is őket a régi rítusú misék bemutatására. Azóta a Manuel atya által vezetett testvériség egyik jellemzője a tridenti mise. 

Az atya szerint a régi rítusú mise „csodálatos kincs”, ami eddig rejtve volt előlünk. Hozzátette: sosem találkozott a plébániáin a „legkisebb ellenállással” sem a régi rítussal szemben. Mint mondta, a saját lelki életét is elmélyítette a római rítus rendkívüli formájának rendszeres bemutatása. És ezzel kapcsolatban szerinte tévedés, hogy a hívek aktív részvételének hiánya miatt szegényesebb lesz a hívek lelki élete, avagy nem értik a liturgiát – ő éppen mindennek az ellenkezőjét tapasztalta. A belső részvétel, a misébe való bevonódás ugyanis sokkal intenzívebb lehet így. 

A régi rítus által jobban tud a pap foglalkozni a hívekkel, mivel több ideje és energiája lesz általa a spirituális és hittani képzésükre. Ráadásul tapasztalatai szerint a legegyszerűbb emberek számára is kifejező a tridenti mise, akik így mélyen be tudnak vonódni az eucharisztikus áldozatba. 

Manuel atya nem lepődött meg a cikk elején említett felmérések adataitól, sőt úgy látja, aki hallott a Summorum Pontificumról, azoknak egy jelentős része sem olvasta el. Emellett rámutat: sokan abban a tévhitben élnek, hogy a pápa csak a lefevbristák kedvéért liberalizálta a Nagy Szent Gergelyig visszavezethető régi rítus bemutatásának lehetőségét, és megpróbálják elbagatellizálni a rendelkezés jelentőségét. 

A szerző kifejti: a könyvét saját maga adta ki, és nem volt könnyű elérni vele a híveket, mivel a katolikus kiadók és lapok elzárkóztak előle. Annak idején Athanasius Schneider püspöknek a szentáldozásról írt Dominus Est című könnyvéről sem voltak hajlandóak ismertetőt írni, pedig mindegyikük kapott ingyen példányt (a kötetet itthon a Szent István Társulat adta ki). Manuel atya felteszi a kérdést: ha a II. Vatikáni Zsinat kimondta, hogy felnőttnek kell tekinteni a híveket, akkor miért nem hagyjuk, hogy megismerkedjenek az ilyen dolgokkal, és döntsenek maguk?

Eddig egyébként három püspök mutatott be szentmisét régi rítusban, ebből két eset azonban titokban történt, mindenféle hírverés nélkül, a madridi ifjúsági találkozó idején. Spanyolországban a papok félnek mind megtanulni, mind bemutatni régi rítusú misét. Nem igaz, hogy a liturgia több formájának létezése megosztaná az egyházat és az egyházi közösséget, hiszen keleten is számos rítus van – mutat rá az atya. Az azonban igaz, hogy sokszor nincs érdeklődés a régi rítus iránt, de ez azért van, mert nem is tudnak róla az emberek. 

Ugyanakkor a ministránsok és a fiatalok közt különösen népszerű a régi rítus, mivel ők még különösen érzékenyek a szépre, a misztériumra és a szemlélődésre – fogalmaz Manuel atya. Ugyanakkor szükség van a liturgikus katekizmusra, hogy a hívek jobban értsék a szentmisét.

Magyar Kurír

Tiltott abortusz: több abortusz?

Veszélyezteti a nők egészségét az abortuszok világszerte növekvő száma – írja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) jelentése a BBC tudósítása szerint.

A világon évente 28 abortusz jut ezer nőre, a klinikai segítség nélkül végrehajtott magzatelhajtások aránya viszont az 1995-ös 44 százalékról 48 százalékra nőtt 2008-ra. 

1995 óta csökkent az abortuszok száma világszerte, de 2003 és 2008 között megint emelkedett, és 2008-ban 2,2 millió abortusszal többet hajtottak végre, mint 2003-ban. A fejlett világban ugyanakkor az abortusszal végződő terhességek aránya 36-ról 26 százalékra esett 1995 és 2008 között. 

A jelentés ugyanakkor azt állítja, hogy azon országokban, ahol szigorú abortusztörvény vagy tiltás van, nem csökkent az abortuszok száma. Afrikában – ahol gyakori a szigorú abortusztörvény – a magzatelhajtások 97 százaléka „nem biztonságos” módon történik. Az abortuszok 86 százalékát a fejlődő országokban hajtották végre 2008-ban, és az összes végrehajtott abortusznak úgyszintén a fele volt „nem biztonságos”.  

Beverly Winikoff, egy New Yorkban székelő, a „biztonságos abortusz” lehetőségéért küzdő szervezet, a Gynuity elnöke a Lancet című lapban a BBC szerint azt írta: az adatokból kitűnik, hogy azok a nők, akik el akarják vetetni magzatukat, ezt meg is teszik, akár tiltja ezt a törvény, akár nem. Ahol van lehetőség a „biztonságos abortuszra”, ott az abortuszon áteső nők halálozási rátája szinte elhanyagolható, és 14-szer kisebb, mint ott, ahol nincs. Nyolc kismama halálából hetet a nem biztonságos (azaz nem orvosi segítséggel, titokban, stb.) végrehajtott abortusz okozza – jelenti ki Winikoff, aki szerint az abortusz elítélése és betiltása nem megoldás, csak ront a helyzeten. 

Ezzel szemben Téglásy Imre, az Alfa Szövetség elnöke a Magyar Kurír kérésére kifejtette: az abortuszpártiak azt szokták mondani, hogy hozzávetőlegesen kétszázezer nő hal meg évente az illegális abortuszban egészségügyileg megbízhatatlan körülmények között. Ezt az állítást azonban semmi nem támasztja alá. A kérdés tehát marad: valójában hány nő hal meg évente napjainkban a világon illegális abortusz miatt?

Néhány egyszerű számítással a valósághoz közelítő adatot kaphatunk. Az Alan Guttmacher Intézet (Egyesült Államok) becslése szerint  a mortalitási arány százezer nő közül 0,6. E számítás alapját az a feltételezés képezi, hogy az illegális abortuszok hússzorta veszélyesebbek, mint a legális körülmények között elvégzettek, vagyis világszerte 12 elhalálozás jut százezer nőre – vázolja Téglásy. – E szerint az illegális-legális arány között kétszeres a különbség. Ezt az arányt szokta idézni lépten-nyolmon a Tervezett Szülőség (Planned Parenthood) és a Nemzeti Abortuszjogokért (NARAL) abortuszpárti propagandagépezete. Az Alan Guttmacher Intézet tehát azt feltételezi, hogy évente 26-31 millió legális abortuszt végeznek ezekben az országokban, miközben 10-22 millióra teszi a titokban végzett terhesség-megszakítások számát. A fenti statisztikák szerint csak arra a következtetésre juthatunk, hogy maximum 2640 nő hal  meg évente illegális abortusz miatt – mutat rá az Alfa Szövetség elnöke.

Hozzáteszi: a fenti adatsorok teljes mértékben abortuszpárti statisztikák alapján készültek, ezért nem vethető fel velük szemben az „életpárti elfogultság” vádja. Ebből következően az abortuszpártiak kétszázezer illegális abortusz miatti anyai elhalálozásra vonatkozó állítása nem más, mint 7,500 százalékos túlzás! (Téglásy Brian Clowes: The Facts of Life - Az élet tényei – című kötetére hivatkozik.) 

Az elnök megjegyezte azt is: teljesen függetlenül az abortusz legalizált vagy illegális jelenlététől, világszerte csökken az anyai halálozások száma, ami a mindenfelé bekövetkező jelentős egészségügyi fejlődés következménye. És mégis: az abortuszt illegálisnak tekintő Írországban, amelynek orvosai lényegében ugyanazt az orvosi képzést kapják, mint angol társaik, sokkal alacsonyabb az anyai elhalálozás, mint az abortuszt egyébként legalizáló Nagy-Britanniában! Lengyelországban az abortusz lehetőségét szigorító 1993. évi törvény meghozatala óta egyetlen anyai halálozás sem történt, ami az illegális abortuszok, illetve az abból következő anyai halálozások teljes hiányát jelenti – mutat rá Téglásy Imre. Ezek szerint tehát nem a törvények szigorúságától, hanem az egészségügyi állapotoktól függ elsősorban, hogy hányan halnak a terhes nők közül abortusz miatt.

Magyar Kurír (szg)

A NYUGAT-MAGYARORSZÁGI FELKELÉS ÉS A SOPRONI NÉPSZAVAZÁS

"Tüzek a végeken"

1918. november 17-én az osztrák államtanács etnográfiai elvekre hivatkozva bejelentette igényét Nyugat-Magyarországra.

Az 1919. szeptember 10-i Saint German-i béke az önrendelkezés jogát kizárva Ausztriának ítélte Moson, Sopron és Vas vármegyék nyugati sávját (Sopront és környékét is beleértve), azzal az indoklással, hogy ne valósulhasson meg a dédelgetett csehszlovák-délszláv korridor sokat emlegetett terve.

Az ezt követő trianoni béke a döntést újból megerősítette. A békediktátum kegyetlensége Magyarország lakosságát elkeserítette, a volt szövetséges Ausztria területi követelése pedig egyenesen fölháborította. 1921. augusztus 20-án Sopronban tömegtüntetésre került sor. A soproniak és a rábaköziek ezrei tiltakoztak az elszakítás ellen. Augusztus 21-e lett volna a hivatalos átadás napja. A magyar hatóságok ha vonakodva is, de kiürítették az átadásra kijelölt területeket, így Sopront és környékét is. A város összes hivatala elköltözött, majd a Nemzeti Hadsereg kivonása is megtörtént. Úgy tűnt, hogy itt már csak a csoda segíthet. Az érintett terület átadására a magyar kormány gróf Sigray Antalt, mint kormánybiztost küldte ki, a közrend fenntartásával Ostenburg-Moravek Gyula őrnagyot, a II. országos csendőrzászlóalj parancsnokát bízták meg. Az eseményeket - ez ma már bizonyos - a magyar kormány és Bethlen István miniszterelnök és kabinetje irányította. Legalább négy szálon indult meg a fegyveres ellenállás előkészítése, miután Ausztria mindenfajta békés megállapodást elutasított, beleértve a mai Burgenland kettéosztását is. Thurner polgármester személyesen kereste meg Prónay Pál szolgálaton kívüli alezredest Sopron megmentése érdekében. A Thirring Gusztáv vezette Nyugat-magyarországi Liga önkénteseket toborzott. A Nyugat-magyarországi Szövetség röplapjai hirdették: Sopron a soproniaké". A fegyveres felkelés megszervezője és legfőbb irányítója azonban Gömbös Gyula volt. Az antant Szövetségközi Tábornoki Bizottság, és az osztrákok - a biztos átadás tudatában - a Széchenyi-palotában várták a híreket. Az A zóna" Magyarország felőli határán álló oszt-rák csendőrök elzárták Ágfalvát Soprontól. Ostenburg hatáskörzete a B", vagyis a Keleti zóna volt.

Augusztus 28-án a történelmi határt több helyen osztrák csendőralakulatok lépték át. Az egységek lőfegyverekkel, géppuskákkal voltak felszerelve. Őket rezesbandás, vörös zászlós fegyveres tömeg követte. Ágfalvánál azonban a Francia-Kiss Mihály, Kaszala Károly és Maderspach Viktor parancsnoksága alatt álló irreguláris erők meglepetésszerű puskatűzzel visszavetették az osztrákokat. A kibontakozó tűzpárbajban hősi halált halt Baracsi László kecskeméti gazdalegény. (Nevét ma már utca őrzi. Az ágfalvi temetőben helyezték örök nyugalomra, halála helyén pedig emlékmű hirdeti önfeláldozását a hazáért.)

Ez volt az első ágfalvi összecsapás. A felkelők még Robert Davyt, Burgenland újdonsült kormánybiztosát is elfogták. A Vas megyei Pinkafőnél (Pinkafeld) húsz felkelő a helyi horvát lakosság segítségével több, mint kétszáz osztrák csendőrt vert ki a faluból. Ugyanaz nap kiszorították őket Felsőőr (Oberwart), Alhó (Allhau), Fraknó (Forchtenstein), Németgyirót (D.Gerersdorf) községekből is. Kezdetét vette a másfél hónapig tartó nyugat-magyarországi fegyveres felkelés. A felkelő hadseregben" ott küzdöttek a soproni főiskolások és diákok, a magyaróvári gazdászok, a pesti műegyetemisták, az Alföld, a Felvidék és Erdély magyarjai. Ez a felkelés vezetett el a soproni népszavazáshoz.

Ágfalva hősei - Sopron megmentői 1921. szeptember 7-én az osztrák megszálló erők terve az volt, hogy csatlakozásra bírják Sopront. El akarták foglalni a kutakat, hogy így kényszerítsék a várost megadásra. Ágfalván mintegy 450 osztrák csendőr állomásozott, várva a támadási parancsot.

A magyar felkelők azonban megelőzték az osztrákokat. A többségében főiskolás, irreguláris erők a 48-as laktanyában gyülekeztek. A selmecbányai akadémistákhoz szombathelyi vasutasok, sőt néhány bosnyák népfelkelő is csatlakozott. Mindannyian civil ruhát viseltek. Fegyverük nem volt, közülük csak a beavatottak tudták, hogy a magyar Ostenburg-csendőröktől fognak fegyvert kapni a hajnali vállalkozáshoz. A felkelők erejét a korabeli források 110 főre becsülik. Az osztrák túlerő mintegy négyszeres volt. A magyar felkelők parancsnokai Maderspach Viktor tartalékos huszárszázados, Gebhardt Pál százados és Székely Elemér tartalékos tüzér főhadnagy, főiskolai karhatalmi parancsnok voltak. Szeptember 7-én éjszaka alig ismert ösvényeken indult el a kicsiny sereg, fűzfabottal a kézben a Liget-patakhoz, a zónahatárhoz. Két bosnyák fiú hozta a csapat egyetlen géppuskáját. A magyar erők átvették az Ostenburg-csendőröktől a kézifegyvereket, s három rajra oszlottak. Nyolcadikán hajnali háromnegyed ötöt ütött a templomóra, amikor Az 1. és 2. főiskolás osztag az ágfalvi erdő és a brennbergi vasút között, a harmadik (szombathelyi vasutasokból és bosnyákokból álló) rajjal a falu alsó részén előre tört. A készülő támadást az osztrákok felfedezték, s a falu északi részén, a nagymartoni vasúti töltés mögül tüzet nyitottak a magyar erőkre. A felkelők az evangélikus templom oltalmában bejutottak a faluba, de az iskolaépületből ismét erős osztrák tüzet kaptak. Kénytelenek voltak visszahúzódni a brennbergi úton előrenyomuló csoporthoz. A Kirchknopf-vendéglő felől sikerült hátba támadni az osztrákokat, akik egészen a nagymartoni vasút mögé hátráltak.

A 3. raj oldalba támadta a vasúti bakterház védőit, majd a Hausbergnél visszaverte a szuronyrohamra induló osztrák csendőröket. Az ellenség ekkor szenvedte el legsúlyosabb vereségét.

A felkelők három hősi halottat vesztettek: Machatsek Gyula erdőmérnök-hallgató tartalékos hadapródőrmestert, Szechányi Elemér bányamérnök-hallgató tartalékos alhadnagyot és Pehm Ferenc önkéntest, pénzügyi tisztviselőt. Rajtuk kívül heten súlyosan, többen könnyebben megsebesültek. Az ott állomásozó vasúti szerelvényen Bécsújhelyig menekülő osztrákok veszteségeiről máig is ellentmondóak az adatok. Két hősi halottjuk neve bizonyosan ismert: Arnold Mosch és Karl Heger járőrvezetők.

Ez a csata mentette meg Sopront az osztrák megszállástól. A három hősi halált halt magyar felkelőt és Arnold Mosch csendőrt szeptember 10-én helyezték örök nyugalomra a Szent Mihály temetőben. Pehm önkéntes Szombathelyen alussza örök álmát. A második ágfalvi csata után az osztrák erők a történelmi határra vonták vissza csapataikat. Ennek az ütközetnek is köszönhető, hogy Sopron és környéke népszavazással dönthetett hovatartozásáról.

A népszavazás tizedik évfordulóján, 1931-ben a nem hivatalos magyar történetírás így foglalta ezt össze a nemzeti lobogók fehér selymére írva: Ágfalva-Velence-Népszavazás.

80 éves a velencei egyezmény

1921. október 11-e és 13-a között Velencében, a lagúnák városában Sopron és környéke sorsáról olasz diplomaták döntöttek. A nyugat-magyarországi felkelés eredményeként az osztrák megszálló erők mindenütt a történelmi határra vonultak vissza, és várták a fejleményeket.

A velencei konferencia összehívása másfél hónapig tartó szakadatlan fegyveres harc eredménye volt. A győztes antant habozott, és kereste a kompromisszum lehetőségét. Olaszország nemes gesztussal felajánlotta a Nagykövetek Tanácsának, hogy közvetít Ausztria és Magyarország között. A Bethlen-kabinet Sopron és környéke kivételével kész lett volna átadni Nyugat-Magyarországot Ausztriának. Ausztria azonban csak népszavazás formájában tudott volna lemondani Sopronról és a környező nyolc településről. Bonyolította a helyzetet hogy Felsőőrön Prónay Pál bán és vezérkara kikiáltotta az önálló Lajtabánságot. Ez még 1921. október 4-én történt. Lajtabánság mint önálló tartomány csak november 10-ig állt fenn. Prónay legitimista és revíziós célok kiinduló bázisának tekintette a tartományt. Megléte látszólag akadályozta, valójában azonban segítette a magyar kormány külpolitikai célkitűzéseit. Legfőképpen a területi engedményeket hozó osztrák-magyar tárgyalások eredményességét biztosította.

A Velencébe kiutazó magyar delegációt gróf Bethlen István miniszterelnök, Bánffy Miklós külügyminiszter, Khuen-Hédervári Sándor külügyi osztályfőnök, Walko Lajos tisztviselő, közgazdasági szakember és Fabro Henrik a gyorsiroda főnöke képviselte. Az osztrák tárgyaló fél Johannes Schober kancellárból és a külügyi osztály főnökéből, Richard Oppenheimerből állt. A házigazda olaszok: Torretta márki külügyminiszter, Castagneto herceg és két segédtiszt. A két tiszt feladata a három napos konferencia naplójának vezetése volt.

A tanácskozást, mely franciául folyt, Toretta nyitotta meg. A magyar delegáció - élén Bethlennel és Bánffyval - ahogy szót kapott, népszavazást kért Sopronra és környékére. Az osztrák fél ridegen ellenállt. Ők nem törődtek azzal, hogy a Sopron körüli lakosság mit akar, betű szerint ragaszkodtak a Saint German-i és a trianoni békediktátum pontjaihoz. Oly hosszan érveltek e mellett, hogy Toretta, elvesztve türelmét, elfogadta a magyar területi kérést. Bánffy, aki erdélyi arisztokrata volt, rendkívül óvatosan tárgyalt. Emlékiratában olvasható, hogy azért kértünk csak Sopron és környékére népszavazást, mert ott biztosak lehettünk a pozitív eredményben. Sajnos, delegációnk nem számolt a területen élő horvát nemzetiségnek a magyar hazához való ragaszkodásával, ezért nem kérte a népszavazási terület további növelését.

A konferencia második napja az elsőnél is viharosabb volt. A magyar tárgyaló fél előhozakodott az ún. Millerand-féle kísérőlevéllel. Ez kimondta, hogy a határkijelölő bizottság meg fogja hallgatni a vitás települések lakóinak véleményét is. Az osztrákok azonnal tiltakoztak, majd előálltak egy olyan követeléssel, amely az egész konferenciát kudarccal fenyegette. Azt akarták elérni, hogy a magyar kormány azonnal parancsolja ki a felkelőket az átadandó területről. Ha ez nem történik meg, a maguk részéről minden határozatot semmisnek tekintenek. Minden veszni látszott. Bánffy zsenialitása most mutatkozott meg igazán. A magyar kormány vállalta Olaszország - és nem Ausztria - felé, hogy a felkelőket leszereli, és pacifikálja az átadandó területet. Ezt nem írásban, hanem titkosan, szóban garantálta. Ausztria beleegyezett, hogy nyolc nappal a terület kiürítése után népszavazás döntsön Sopron és környéke sorsáról, és a határkérdésben aláveti magát a Nagykövetek Tanácsának.

A történelem azonban ismét közbeszólt. IV. Károly király második visszatérési kísérlete miatt (október 21-23.), a népszavazás dátuma kitolódott 1921. december 14-16-ra.

Velence mérföldkő volt. Ez volt az ellenséges gyűrűbe szorított és megcsonkított Magyarország első diplomáciai sikere. A trianoni békediktátum első láncszeme széthasadt. A velencei egyezménynek azonban más is köszönhető volt. A magyar delegáció és az olasz külügyminiszter titkos megállapodást kötött. Toretta vállalta, hogy minden befolyását latba veti, hogy a végleges határ kijelölésénél a magyar kormány igényeit kielégítsék.

1922-ben újabb tíz, korábban már Burgenlandhoz csatolt, túlnyomórészt horvát nemzetiségek lakta falu került vissza népszavazás nélkül a magyar hazához.

Dénesfa - Sopron - Budaörs (1921. október 20-23.)

80 éve, hogy az utolsó magyar király, IV Károly, fegyverrel kísérelte meg uralkodói jogkörének visszaszerzését és gyakorlását. Tanácsadóira hallgatva, Zita királynéval együtt Svájcból repülőgépen visszatért Magyarországra, ahol a Sopron megyei Dénesfán, gróf Cziráky József vármegyei főispán birtokán landoltak. Itt már legitimista hívei várták őt és hitvesét.

A nem kellő körültekintéssel végrehajtott politikai lépés súlyosan elhibázott volt. Magyarország a polgárháború szélére sodródott miatta. Biztonsági okokra hivatkozva a királyi párt előbb Kenyeribe, majd Sajtoskálra vitték. Október 21-én hajnalban Ruprecht képviselő kastélyából báró Lehár Antal ezredes és Ostenburg-Moravek Gyula őrnagy gépkocsival Sopronba, a 48-as laktanyába (ma Rendészeti Szakközépiskola) szállították őket. Az épület második emeletének 47-es szobáját rendezték be számukra.

Bármennyire is titkolták, délutánra már az egész város tudta, hogy megérkezett a király. Magyar ruhás lányok hódoló küldöttsége köszöntötte a királyt és hitvesét. IV Károly még ezen a napon proklamálta az államfői hatalom (vele a főparancsnoki jogok) átvételét, és megalakította ellenkormányát. Miniszterelnökké nevezte ki Rakovszky Istvánt, belügyminiszterré Beniczky Ödönt, külügyminiszterré ifj. gróf Andrássy Gyulát, pénz- és kereskedelemügyi miniszterré Gratz Gusztávot, hadügyminiszterré Lehár Antalt, akit egyúttal vezérőrnaggyá léptetett elő. A kultusztárcát Apponyi Albertnek ajánlotta fel. A soproni helyőrség parancsnokát, Hegedüs Pált, altábornaggyá, Ostenburgot pedig ezredessé léptette elő.

1921. október 21-én délután öt órakor a soproni helyőrség a laktanya udvarán letette az esküt. Sigray Antal kormánybiztos megszakíttatta a telefon- és távíró-összeköttetést Budapesttel. A király 22-én hajnalban vasúton megindult a főváros felé, hogy a felesküdött csapatokkal fegyveresen is érvényt szerezzen visszatérésének. Magyarország kormányzója, Horthy Miklós és miniszterelnöke, gróf Bethlen István, aki a szíve mélyén maga is legitimista volt, megpróbálta a lehetetlent. Vass József személyesen vitte a kormányzó levelét Győrig, de ott nem tudta átadni azt IV. Károlynak. E levélben a kormányzó kifejtette, hogy sem a bel-, sem a külpolitikai helyzet nem alkalmas a visszatérésre. Valóban úgy volt. Az utódállamok azonnali mozgósítással válaszoltak. A csehek, a románok, a délszlávok ugrásra készen álltak a határon. Az antant diplomaták egymás után adták át fegyveres beavatkozással fenyegetőző, tiltakozó jegyzéküket. A kormányzóhoz hű katonai erők - a sebtében felállított egyetemi zászlóaljakkal, melyek megszervezésében Gömbös Gyula járt az élen - Budaörs térségében fegyverrel állták útját a legitimista kísérletnek.

Október 23-án vette kezdetét a csata. A műegyetemisták olyan elszántsággal rohamozták meg az egyik legitimista szerelvényt, hogy azt a királyhű erők géppuskatűzzel tudták csak visszaverni. Mint a tekebábok, úgy hullottak jobbra-balra" - emlékezett vissza egy Ostenburg-tiszt. Egy könnyebb sebesült ezeket mondta: >Most jövök Nyugat-Magyarországról. Három hétig küzdöttem az osztrákok ellen. Csúnya sebeket szereztem. De egy sem fájt úgy, mint ez a seb, melyet magyar embertől kaptam". Magyar fiúk lőtték és gyilkolták egymást mind a két oldalon, a saját igazukba vetett hittel. Mind a mai napig csak a Horthyhoz hű erők vesztesége ismert. 19 fő hősi halált halt, hatvanketten pedig megsebesültek az összecsapásban. A királypárti halottak jeltelen sírban alusszák örök álmukat.

IV. Károly - a további vérontás elkerülése végett - beszüntette a harcot, és fegyverszüneti tárgyalásokba kezdett. Október 24-én Tatán vették őrizetbe a királyi párt, s 26-án Tihanyba, a benedek-rendi kolostorba internálták őket. Az antant a király azonnali kiadatását kérte a magyar kormánytól. November 1-jén a brit Glowworm monitoron, a Dunán hagyta el az országot az utolsó magyar király. A békekonferencia jegyzékben szólította fel a magyar kormányt a Habsburg-Lotharingiai ház haladéktalan trónfosztására. November 6-án a Nemzetgyűlés az 1921. évi XLVII. törvénycikkel kimondta a detronizációt.

A népszavazás Sopronban

1921. december 8-án Felső-Sziléziából antant rendfenntartó kontingens érkezett Sopronba, hogy a velencei szerződés értelmében népszavazás döntsön a város és szűkebb környéke sorsáról.

November 23-i keltezéssel Népszavazási Szabályzat látott napvilágot. Ez többek között leszögezte, hogy a népszavazás előbb Sopronban történik meg, majd a következő nyolc falu voksolhat hovatartozásáról: Fertőrákos, Balf, Kópháza, Fertőboz, Nagycenk, Harka, Bánfalva Ágfalva. A két aktus részeredménye együttesen adja a szavazás végeredményét. A szabályzat 4. pontja értelmében azok a férfiak és nők szavazhattak, akik 1921. január 1-jén betöltötték a huszadik életévüket, a népszavazási területen születtek, ott községi illetőséggel bírtak, vagy 1919. január elseje előtt a kérdéses területen állandó lakóhellyel rendelkeztek, illetve akik 1921. január 1-je óta a kérdéses területen állandó lakóhellyel bírtak. Az 5. pont a Népszavazási Központi Bizottság felállítását adta hírül, a 6. várost szavazókörzetekre osztotta fel, a 7. pedig a nyolc szavazási bizottság felállításáról tudósított. A 10. pont kimondta, hogy a szavazás titkosan fog történni, míg a 12. pont az osztrák és magyar propaganda tevékenység megtiltását rendelte el. Ez utóbbit egyik fél sem tartotta be.

Október 20-a óta működött Sopronban - osztrákbarát helyi lakosok közreműködésével - az Ödenburger Heimatdienst nevű propagandaszervezet. Röpcédulák, levelezőlapok nyomtatványok tucatjaival próbálták befolyásolni a szavazásra jogosult lakosságot. Az élénk osztrák agitáció a magyar felet is cselekvésre ösztönözte. Magyar, német, horvát sőt hienc nyelvjárásban írt röplapok feleseltek egymással. A selmeci főiskolások ellenőrző őrjáratokat tartottak. Az osztrák és magyar propagandisták között napirenden voltak az éles szóváltások, sőt a verekedések is. A szavazásra jogosult polgárok nevét lajstromokba vették. A névjegyzékeket az osztrák népszavazási bizottságok december 5-e és 7-e között kapták kézhez. Sor került a kimaradtak felvételére és a jogtalanul felvettek törlésére is. A selmecbányai akadémia hallgatóit, mintegy négyszáz főt, teljes létszámban törölték a listákból.

A magyar helyőrség december 12-én kivonult a városból. Ugyanezen a napon Ivaldi olasz ezredes a választói névjegyzékekkel kapcsolatos reklamációkat befejezettnek nyilvánította. Osztrák reguláris és irreguláris erők azt tervezték, hogy betörnek a népszavazási területre, ha az eredmény számukra kedvezőtlen lesz. Karcsay Béla alezredesnek, a városi polgárőrség parancsnokának az érdeme, hogy a felkelésben részt vett főiskolásokkal karöltve, határvédelmi zászlóaljjal vigyáztatta Sopront. A városban a rendet az antant, a soproni városi rendőrség és kétszáz városi polgár felügyelte.

Ferrario levélben biztosította Schober kancellárt, hogy az antant tisztek minden jegyzéket átvizsgálnak és figyelembe veszik a reklamációkat is. Az osztrák fél ekkor ki akarta tolni a népszavazás dátumát december 18-ára. Ezt szorgalmazta a Nagykövetek Tanácsa is. A Szövetségközi Tábornoki Bizottság azonban, élve hatáskörével, önálló döntést hozott: Sopronban december 14-én, Brennbergbányán 15-én, a környező falvakban 16-án kerül sor a népszavazásra. Az osztrák kormány december 13-án este mind a központi népszavazási bizottságból, mind a nyolc szavazatszedő bizottságból visszahívta a delegált tagjait, azzal a megalapozatlan indoklással, hogy a népszavazás pártatlan lebonyolítását nem látja biztosítottnak. Ferrario tábornok az osztrák kancellárhoz írott levelében leszögezte: „Biztos csatavesztés, ha az ember a vereségtől való félelmében visszavonul!"

A népszavazás napján - december 14-én, szerdán - a város lakossága már hajnalban talpon volt. A polgárok ünneplőbe öltözve istentiszteletre, onnan pedig szavazni mentek.

A szavazóhelyiségek a következők voltak: Az Orsolyiták Bauer-féle háza a Széchenyi tér és a Várkerület sarkán a kereskedelmi iskola az akkori Kis utcában; a Polgári Fiúiskola a Halász utcában; az Iparos tanonciskola a Fövényvermen; az Irgalmas nővérek rendháza a Fürdő utcában; az államrendőrség Ősz utcai épülete; az Evangélikus Tanítóképző és a Felső Leányiskola a Deák téren.

Voksolni reggel nyolc órától délután hat óráig lehetett. Aki Magyarországra szavazott, az a következőképpen járt el: bement a bizottság helyiségébe, ahol átadta a városi tanács aláírásával és a tábornoki bizottság francia körbélyegzőjével ellátott, november 25-i keltezésű szavazóigazolványát. Az elnöktől átvett egy kék színű (magyar) és egy sárga színű (osztrák) szavazócédulát, a hozzá tartozó borítékkal, majd belépett a kijelölt fülkébe. Ott az Ausztriát szimbolizáló, kettétépett, és a Magyarországot jelképező, épen hagyott, kék színű cédulát belehelyezte a borítékba. A leragasztott borítékot ezután a bizottság mellé beosztott antant-tiszt kezébe adta, aki azt - mindenki szeme láttára - beledobta az urnába. A szavazás befejeztével a ládákat gézszalaggal lezárták, valamint több helyen lepecsételték az antantmisszió bélyegzőjével.

A népszavazás titkos volt. A végeredményt december 17-én a Zrínyí Ilona Tiszti Leánynevelő Intézetben hirdették ki, a soproni lapok pedig rendkívüli kiadásban adták ország-világ tudtára, hogy 7107 szótöbbséggel magyarok maradtunk". Magyarországra szavazott 15304 fő, Ausztriára 8227-en voksoltak. Érvénytelen volt 502 szavazat.

A soproni német ajkú szavazópolgárok, a város lakosságának ekkor mintegy 48%-át kitevő hűségesek" szavazatai eldöntötték Sopron sorsát. Bár a vidéki falvak lakói 54,5 %-ban Ausztriára voksoltak (kiemelkedő kivétel Nagycenk, a horvátok lakta Kópháza és a katolikus német Fertőboz), Sopron azonban 72,8%-kal (!) Magyarország mellett döntött.

Karácsony vigíliáján már óriás plakátok hirdették, hogy Sopron visszakerül Szent István koronája alá. 1922. január 1-jén zajlott le a város hivatalos átadási ünnepsége. (A népszavazás, az eredményhirdetés és az átadás eseményét a korabeli filmhíradók is őrzik). A Nemzetgyűlés Sopron törvényhatósági joggal felruházott városnak, a magyar hazához való tántoríthatatlan ragaszkodásáért a megtisztelő CIVITAS FIDELISSIMA címet adományozta, mellyel - szalagdísz formájában - a város barokk címerét is felékesítette (1922/29 Tc. 3.§).

Sopron ettől kezdve a leghűségesebb város". Hűség a kitartásban, az élni akarásban, a történelmi hagyományok tiszteletében. A diadalmas soproni népszavazás (a magyar történelem mindmáig egyetlen népszavazása) messze túlmutatott helyi jelentőségén. Arra volt példa a békediktátorok számára, hogy miként lehetett és kellett volna egyebütt is eljárniuk a magyar és más európai határok igazságos kijelölésében.

http://mkh.valosag.net/index.php/koezzetevk/magyarsag/toertenelem/1000-a-nyugat-magyarorszagi-felkeles-es-a-soproni-nepszavazas