2012. március 8., csütörtök

A TÁRSADAlOM GAZDASÁGI ÖSSZEOMLÁSÁNAK ÖT FOKOZATA

Az általunk ismert társadalom össze fog omlani az alábbiakban kifejtett öt fokozatban. Bár a társadalom összeomlását felgyorsíthatják olyan események, mint például háború, természeti csapás, járvány, terrortámadás, de akár egy aszteroida becsapódása is, ennek ellenére az összeomlás alapvetően öt fokozatban történik. Ha ezt túl akarod élni, akkor fontos a jelek észlelése és helyesen értelmezése, hogy felkészülhess a legrosszabbakra, és a lehető legkisebb áldozattal éld túl az eseményeket.

Első fokozat – Elindul a hanyatlás: Minden szép és jó, a gazdaság virágzik, a nemzet kellemes életszínvonalat tudhat magáénak. A dolgoknak így kell(ene) lenni. Árubőség van, mindenhez olcsón hozzá lehet jutni. A bőségnek látható jelei vannak. Az áruházak polcai teli vannak. Általánosságban az élet jó. Az ország infrastruktúrája hibátlanul funkcionál. Azonban az az elképzelés, hogy mindenki jogosan elvárhatja a szükséges javak birtoklását, széles kőrben elfogadott tézis. A javak újraelosztása intézményezetté válik a szociális háló kiszélesítésével, ami lecsökkenti a termelékenységet és fokozza az állami újraelosztást.

Pozitívumok: 1) Megfelelő karrier, 2) Saját otthon, 3) Megtakarítások, 4) befektetések – részvények, kötvények, 5) betegségbiztosítás, 6) Kellő életkilátások, 7) Megfelelő boni tás hitelfelvételhez.

Második fokozat – Lassú lecsúszás: A gazdaság lassú, de folyamatos hanyatlásba lép. A munkanélküliség növekszik. Egyre többen kapnak állami támogatást. Fizetnek a nem dolgozásért. Az állami költekezés drámai mértékben nő. Arany, ezüst ára drasztikus növekedésbe kezd. Az infláció két számjegyűvé válik.

Pozitívumok: 1) Készpénztartás, 2) Nemesfém beszerzés, 3) Biztos munkahely, 4) Megszabadulás a tartozásoktól, 5) Egészségbiztosítás megkötése, 6) Ingatlan tulajdonviszonyok lerendezése, 7) Kis fogyasztású gépkocsi beszerzése, 8)) Nagyvárostól legalább 60 kilométerre lévő termőföld beszerzése.

Harmadik fokozat – A helyzet rosszabbodik: A gazdaság totális összeomlása egy jelentős, hosszantartó hanyatlás után indul be. A kormány maximalizálja az árakat. Alapvető áruk hiánya fokozódik. Visszavett házak tízezer számra állnak üresen. A középosztály kedvelt városnegyedei lerobbannak. A kormány a bankópréshez nyúl, hogy a működési költségeket ki tudja fizetni, beleértve százezrek segélyezését. Az infláció tovább növekszik, a munkanélküliség átlépi a 25 %-ot. Bankok, vállalkozások sorra bedőlnek. Érezhetően senkinek sincs pénze. Egyre több a hajléktalan. A szakszervezetek sztrájkokat, tüntetéseket, zendüléseket szerveznek. A közműszolgáltatások kimaradnak, megbízhatatlanokká válnak. A nemzeti infrastruktúra összeomlóban. Itt-ott összeverődött bandák ütik fel a fejüket. A kormány összeszedi a békés állampolgárok fegyvereit. Az erőszakos támadások mindennapossá válnak. A városokon belüli élet egyre veszélyesebb.

Ekkor már látható, hogy az országban a folyamatok visszafordíthatatlanok. Ennek ellenére még minden jóra fordulhatna, ha a megfelelő vezető kerülne a kormány élére, aki valóban elkötelezné magát a nemzet megmentésére és nem félne megtenni a szükséges lépéseket. Természetesen, ha egy ilyen vezető lett volna, akkor az ország eleve nem jutott volna ebbe a helyzetbe.

Pozitívumok: 1) Arany és ezüst érmék birtoklása, 2) Készpénz a szekrényben, 3) Munkahely, 4) Gépkocsi birtoklás, 5) Kifizetett ház, 6) Néhány hónapos élelmiszerkészlet, 7) Néhány hónapra elégséges üzemanyag, 8)) Lőfegyver és töltény birtoklása, 9) Betervezés egy vidéki búvóhelybe történő áttelepülésre, 10) Néhány háziállat (csirke, nyúl, hal) birtoklása, 11) Hasonló gondolkodású emberekkel való kapcsolattartás, 12) Túlélési ismeretek elsajátítása, és a teendők begyakorlása.

Negyedik fokozat – A hatalom megragadása: A harmadik fokozat után az összeomlás bármikor bekövetkezhet. A középosztály majd mindenét elveszítette. A „tisztességes” családok által lakott területeken elhagyott házak találhatók összetörve, kifosztva. Az infrastruktúra alig használható. Elektromos áram vagy van, vagy nincs. Áramkihagyások mindennaposak. Az infláció megállíthatatlan. Aranyat és idegen valutákat se venni, se eladni nem lehet. A gazdaság összeomlik. Amit lehetett az emberek felvásároltak, az áruházak polcai üresek. Káosz uralkodik mindenütt. A rendőrség felügyelete alól a városok átcsúsznak a különböző bandák kezébe. A kormány megszorító intézkedéseket rendel el a gazdaság irányítása végett. Semmiből sincs elég, a létfontosságú élelmiszert jegyre adják. Amikor kapni lehet, az élelmiszerekért és a benzinért hosszú sorok állnak. Megfizethető egészségügyi ellátás nem létezik. Már rég nincs állásod. Amit nem tudsz magatoknak megteremteni, azt el kell felejtenetek. Érzékelni fogják mit jelent egy harmadik Világ országában élni.

Pozitívumok: 1) áttelepülés vidéki búvóhelyre, 2) Lőfegyver és töltény birtoklása, 3) Élelmiszertartalékolás legalább egy évre, 4) Megfelelő üzemanyag tartalék, 5) Biztonság kiépítése a csoport, és a felhalmozott tartalékok részére, 6) Kiképzett kutyák birtoklása a biztonság fokozása végett, 7) A túléléshez szükséges konyhakert művelésének az ismerete, 8)) Túlélési ismeretek elsajátítása, és a teendők begyakorlása.

Az első négy fokozat lecsengése után a helyzet mindenki számára egyértelművé válik. Ekkor már a felkészülés elkezdéssel elkéstél. Amit korábban nem szereztél be, azt most már nem leszel képes. A helyzet tovább fog romlani, sokkal tovább. A következő, ötödik fokozat nem lesz egy élvezet.

Ötödik fokozat – Búcsú az emberi szabadságtól, a függetlenségtől: A kormány kihirdeti a szükségállapotot (hadiállapotot). Polgári csapatok fognak harcolni a kormány erőkkel. Harminc napnál tovább tartó élelmiszer mennyiség „halmozásnak” számít, és mint ilyen, bűntény. Az emberek tömegesen szegényednek el, az éhezés mindennapi. A kormány cserébe a szabadságért és a függetlenségért minimális élelmet, vizet, és szállást biztosít. Vége a demokráciának és egyfajta szociális állam jön létre azt ígérve, hogy megoldja a társadalmi problémákat, és visszahozza a békét, valamint a jólétet, ami évekkel korábban volt. A hatalmat egy totalitárius rezsim ragadja magához.

Pozitívumok: 1) Vidéki búvóhely, 2) Biztonság kiépítése a csoport, és a felhalmozott tartalékok részére, 3) Hasonszőrű emberekből álló közösséggel együtt észrevétlen lapulás, 4) Lőfegyverrel rendelkezés és annak használati ismerete, 5) kiképzett kutyák birtoklása a biztonság fokozása végett, 6) Túlélési ismeretek elsajátítása, és a teendők begyakorlása, 7) Földműveléssel annyi élelmiszer előállítása, ami a csoport szükségletének 150 százaléka, 8)) Megfelelő mennyiségű ivóvízellátás biztosítottsága, 9) Vetőmagok birtoklása felhasználásra és cserealapnak. 10) Élni akarás a kegyetlen körülmények ellenére.

Ha ma nem készülsz fel, akkor növeled a holnapok szenvedését. – Jobb, ha 10 évvel korábban készülsz fel, mintha 10 nappal később. Azok, akiknek nincs semmi jövőlátásuk, azt állítják, hogy ez sose fog bekövetkezni. Rendben, de aki úgy dönt, hogy nem készül fel az előttünk álló eseményekre, annak felhívom a figyelmét a következőre:

Ha nem készülsz fel az eseményekre, azok bekövetkezésekor ne számíts a segítségemre.
This article has been contributed by David Meyer. You can read more of his editorials at the Target of Opportunity web site. forrás: Tibor bá blogja
Egy zsidó rabbi írta: “Nektek, keresztyéneknek van egy nagy előnyötök velünk szemben. Amikor mi az ‘Isten’ nevét kiejtjük, akkor hallgatóink ködös elképzelésében egy olyan lény jelenik meg, aki betölti az univerzumot. Amikor ti alkalmazzátok ezt a szót, hallgatóitok azonnal a Názáreti Jézus személyére gondolnak.”

Kismalac, kismalac engedj be! - avagy hogyan tegyük be a lábunkat Oroszországba is

Szergej Lavrov az elmúlt hetek választási küzdelmei során egy nagyon érdekes kijelentést tett, melyet később Putyin is elmondott a nagyközönség előtt. „Radikálisan csökkenteni fogjuk a nyugati alapítványok, emberi jogi szervezetek, és intézetek jogkörét." Tették ezt azért, mert van a államnak egy olyan intézete, amit Politikai Tanulmányok Iskolájának neveznek, és ez az intézet egy tanulmányt adott át a kormánynak.
Az elemző intézet egy átfogó felmérést készített arról, hogy a Nyugat milyen alattomos módszerekkel és körmönfont rendszerben teszi be a lábát, és bomlaszt szét nemzeteket és országokat. A végcél minden esetben egy és ugyanaz, a célország energetikai és nyersanyag bázisának és egyéb erőforrásainak, értékeinek megszerzése, valamint saját lefizetett embereinek hatalmi pozícióba helyezése. Ugye ez már nagyon ismerős valahonnan? De menjünk csak tovább. Nem meglepő módon a tanulmány komoly, megtervezett rendszert fedezett fel a működési mechanizmusban. Ezzel a módszerrel tették tönkre a megkaparintott államokat szinte kivétel nélkül.
Már megint Soros
Bizony! A rendszer ugyanis úgy működik, hogy létrehoznak különböző civil kezdeményezéseket, alapítványokat, amelyek civil célokat fogalmaznak meg, olyanokat, mint az iskolák támogatása, kábítószer-ellenes harc, tehetségkutatás, és a sort lehetne folytatni. A civil kezdeményezéseken keresztül fognak meg és hálóznak be nagyon sok embert különböző módszerekkel. Vagy magas fizetésekkel, vagy erkölcsileg kompromittálva (elég egy-két zaftos fotó), ezekre megvannak a módszereik. Ezek után nagy anyagi támogatásokat adnak a szervezeteknek, amelyeknek az a dolga, hogy fortélyokkal, az emberek lelkiismeretére hatva különböző kedvezményeket csikarjanak ki: börtönökben az elítélteknek, buziknak, leszbikusoknak, feministáknak, pedofiloknak, mindezt úgy, hogy közben azokat a célokat hangoztatják, amelyekkel mindenkire hatnak. Haladásra, fejlődésre, emberségre hivatkoznak (ismert szabadkőműves lózungokat hangoztatnak), de a legalattomosabb az, hogy közben a gyerekek egészséges nevelésére, hazaszeretetre, hagyományokra hivatkoznak. Ezekben az alapítványozásokban, emberi jogi szervezetekben a legaktívabb bomlasztó Soros György. Mint szabadkőműves zsidó, a célja minden esetben az, hogy ezzel a művelettel gazdasági pozícióba hozza hitsorsosait és hasznos idiótáit (kollaboránsokat). Hazánk vonatkozásában is lezajlott ez a művelet, a Soros alapítvány már a nyolcvanas évek közepén betette a lábát Magyarországra - meg lehet nézni a hatalmon lévők mennyi segítséget kaptak ilyen szervezetektől.
A narancsosoknak soha nincs konkrét programjuk
A narancsos, vagy színes forradalmak mögött soha nincsenek konkrét programok. Miért? Mert jól tudják, hogy nem az emberek eszére, hanem az érzelmeikre, indulataikra akarnak hatni. Ezért ezek mögött soha nincs egyéb, mint hangzatos jelszavak. Olyanok, melyek az embereknek szimpatikusak. Oroszország vonatkozásában például a „ne etessük a Kaukázust", "Le a korrupcióval". Ezeknek a mozgalmaknak, forradalmaknak nem is lehet programja, nem is az a lényegük, hanem az, hogy olyan indulatokat gerjesszen, amivel a fennálló – a cion-imperialisták számár nem kedvező - hatalom megdönthető. Utána maguk a narancsosok a háttérbe kerülnek, és az alapítványok, jogi szervezetek emberei kerülnek pozícióba. Voltak országok, ahol a narancsos lázítás kevés volt, és oda fegyvereket is szállítottak, vagy akár háborúba sodorták, mint Libát.
Saját maguk hajtják a fejüket a nyaktiló alá
Ez is az egyik pontja a műveletnek. Erre a tanulmány Uljanovszk esetét hozza fel. Ez volt az a kiindulási pont, ahol be kellett volna engedni a farkas lábát az ajtón. Uljanovszkban olyan vélemények hangzottak el az utóbbi időben, amely már felkeltette sok vezető politikus figyelmét is. Uljanovszk volt az a város, ahová Oroszország a NATO-val kötött szerződés alapján, ha közös hadgyakorlatot tartottak (elég régen volt az utolsó ilyen) elszállásolták a külföldi katonákat. Itt állomásoztak a járműveik, itt volt a logisztikai központjuk. Uljanovszk polgármestere már olyan véleményt fogalmazott meg, hogy vissza kellene hívni az amerikai katonákat, mert az Egyesül Államok hathatósan harcol a kábítószer-kereskedelem ellen.
A moszkvai intézet alaposan utánajárt az uljanovszki esetnek, és megdöbbentő összefüggéseket tárt föl. Uljanovszkban hemzsegtek a különböző nyugati alapítványok és szervezetek. Ezek jelentős pénzügyi támogatást kaptak külföldről, és nagy összegekkel támogattak iskolákat, tanulókat, tanárokat, politikusokat. Az egész várost behálózták, mint egy pók egy hatalmas pókhálóval. A hangzatos narancsos „le a korrupcióval" szlogen ellenére a megvesztegetés és a lefizetés mindenütt felszínre került. Uljanovszk pedig egy NATO katonai légibázis létrehozatalát szorgalmazza Oroszország területén.
Ez volt az a pont, ahol kiborult az a bizonyos bili. Az államvezetés teljes energiájával ráfókuszált erre a területre. Azonnali rendelkezések, tanulmányok és kivizsgálás követte ezt a hajmeresztő kijelentést. Feltérképezték az egész nyugati működési mechanizmust és a válasz nem sokat váratott magára. Lavrov bejelentette, hogy azonnal csökkentik a mozgásterét és lehetőségeit ezeknek a szervezeteknek. Putyin kijelentette, hogy radikálisan megvonják a jogaikat, mert a „narancsos métely" mögött ezek a szervezetek állnak, mint aknamunkát végző központok. Medvegyev egy interjúban pedig úgy fogalmazott. „Kiderült, hogy a Nyugat szabálytalanul játszik. Higgyék el, ha mi akarunk, mi is tudunk szabálytalanul játszani. Ha harc, hát legyen harc szabályok nélkül!"
A közvélemény Putyin mögött
Putyin elsöprő választási győzelméhez nagyban hozzájárult az uljanovszki eset feltárása, és működési mechanizmusának nagyközönség elé tárása. A felháborodás hatalmas, érdemes elolvasni a témával foglalkozó cikkek hozzászólásait (orosz tudás előny). Az emberek követelik az ilyen és hasonló szervezetek azonnali felszámolását. Hogy mi a felháborító számukra? Az, hogy a tanulmány bemutat olyan országokat, ahol ezek a senkiházik kerültek hatalomra. A Pravda hangzatos kijelentése, mi szerint „jobb a pokolban élni, mint Magyarországon", már ennek  a tanulmánynak a hatása. Felsorolták az érintett országokat, valamint hogy a víz, elektromos hálózatok, erőművek, bányák, gáz- és olajkutak milyen kezekbe kerültek, és azonnal látható a rendszer működésének lényege.
Oroszország kinyilvánította, hogy márpedig nem kér ebből. A narancsosok mögött senki nem maradt, mint a ferde hajlamúak, deviánsok, zsidók, és a megvásárolt kollaboránsok. Zjuganov ellenzéki politikus Putyinnal szembeni 17 százalékának pedig a Nyugat ne nagyon örüljön, mert Zjuganov a Volgába lövette volna az összes ilyen alapítványi vezetőt pár hónapon belül. Putyin egy megvelősíthető programot és megoldást kínál. Ez biztosítja a fennálló rendet és a fejlődést. Nem bizonytalan, hanem biztos jövőt ígér. Uljanovszk pedig kösse fel a gatyát, mert hatalmas tisztogatás fog kezdődni ott, amit nem csak egyes politikusok, hanem a közvélemény követel.
Kemény Gábor - Jövőnk.info
Kapcsolódó videó: