2013. március 23., szombat

Mondj nemet a Google szemüvegre

A Google internetes óriás egyik legújabb technológiai fejlesztésére figyelmeztető weboldal komoly nézettségre tett szert a közelmúltban, ahogy az emberek kezdenek ráébredni az újítás komoly adatvédelmi veszélyeire.
A Stop The Cyborgs, azaz „Állítsd meg a kiborgokat!” nevű oldalt „a Google szemüveg és hasonló projektek ellenkampányának szánták. A mozgalom célja pedig megakadályozni egy olyan világ kialakulását (Időkjelei: de legalábbis lassítását), ahol megszűnik a magánélet és teljes a kontroll,” írják az oldal készítői.
Aki esetleg nem tudná, a Google szemüveg egy olyan eszköz, ami a Google szinte határtalan adatbázisát kihasználva lehetővé teszi, hogy viselője folyamatosan, valósidőben rögzítsen mindent, amit lát vagy hall, majd okostelefonja, az Internet vagy egyéb telekommunikációs eszközök segítségével azonnal közzétegye a felvételeket, az érintettek engedélye és/vagy tudta nélkül. (Illetve a szemüveg a viselője által kért adatokat jelenít meg a szemüveg „kivetítőjén”.)
„Már most is mindenkit nyomon követnek a mobiltelefonok, az Internet, a banki tranzakciók és térfigyelő kamerák segítségével. Miért ez a nagy felhajtás a szemüveggel kapcsolatban?” – kérdezik a Stop The Cyborgs oldalon.

Sok kis kameraman

Először is a Google olyan marketing hatalommal és forrásokkal rendelkezik, amelyek segítségével könnyűszerrel elfogadtathatja a nagyközönséggel a magántevékenységek hozzájárulás nélküli rögzítését. Eszébe jutott-e volna bárkinek néhány évvel ezelőtt, hogy egy rejtett kamerával csak úgy felvegyen párbeszédeket? Hamarosan sajnos mindenki ezt fogja tenni és az ellenzőkre furcsán néznek majd.
Sokan teljesen hozzászoktak már a térfigyelő kamerákhoz. Összehasonlításképpen nézzük meg, mi történik, amikor valaki a kamerát kezében tartva próbál felvételt készíteni másokról:
A Google szemüveg esetében, honnan tudhatná valaki, hogy éppen felvétel készül róla? A szemüveg kialakítása miatt ezt elég nehéz megállapítani.
Egészen más a helyzet, amikor valaki egy mobiltelefonnal készít felvételt, hiszen akkor a készüléket maga előtt tartja, így elég egyértelműen látszik, hogy mit tesz.
A Google szemüvegen keresztül rögzített adatok akkor is felkerülhetnek a felhőbe, ha viselője éppen nem készít felvételt, és a rögzített adatok alapján a rendszer releváns információkat jelenít meg a szemüveg felületén különböző kép, hang, beszéd és egyéb felismerő technológiák segítségével. Ez az úgynevezett „kiterjesztett valóság”.
A felvétel nem egy biztonsági adatbázisba kerül, mint a térfigyelő kamerák esetében, ahol csak a biztonsági személyzet vagy az unatkozó informatikusok férhetnek hozzá.
Többről van szó, mint a magánadatok megszűnéséről, írja a weboldal. A következmények súlyosak társadalmunkra nézve. Megszűnik a különbség a „digitális világ” és a „való világ” között. Az emberek egyre inkább a Google által közvetített információk alapján hozzák meg döntéseiket és viselkednek társaikkal. Egy idő után a Google szemüveg mondja majd meg, hogy mit tegyenek, vagy hogyan viselkedjenek.
Az emberek fokozatosan megszűnnek autonóm egyénként viselkedni és a globális hálózat érzékelő pontjaivá redukálódnak. Nem lesz kettős személyazonosság, képmutatás vagy kísérletezgetés. Nem lesz hová menekülni online profilunk elől és ezt a rendszert egy maroknyi ember vagy cég irányítja majd.
Forrás: naturalnews.com