A HÉT LEGJOBB VICCE EGY KÉP

Kép: a kép igen érdekes, persze csak akkor, ha jobban megnézzük. A kép egy angolnyelvű Anna Frank oldalról való, auschwitzi barakk a címe, miközben egy téglaépület látható. Ezzel szemben jobb és baloldalon orosz katonák vannak, s olyan mintha barátkoznának a foglyokkal. Talán a "fölszabadulás" meghitt pillanatai? A bejáratnál fogolykórház épület van kiírva, számozott, világító lámpával...S az egész olyan mintha valami megrendezett film lenne, ugyanis az oroszok eddig még semmilyen auschwitzi képet nem tettek közzé, a háború óta....Mások pedig akkor és ott nem fényképeztek és filmeztek. A foglyok ruházata is elég gyanús, biztos ez volt a téli viselet....Lám, a gondos nácik még a meleg öltözetről is mennyire gondoskodtak. Miközben állítólag a "gázkamrák" üzemeltetésével voltak elfoglalva...Az egész jelent olyan mintha valami megrendezett filmrészlet lenne. És mi a bizonyíték arra, hogy ez a kép Auschwitzban készült? Mellesleg Anna Frankról amerikai bíróság mondta ki, hogy az állítólagos naplója egy hamisítvány...

EGY JÓ AUSVICC

Én tavaly néztem meg az Auschwitzi koncentrációs tábor.Na ott mindenből pénzt csinálnak, (hűtő mágnes .képeslap stb.) De ami a legdurvább hogy belépő jegyet kell venni!! Oda ahol emberek szenvedtek és haltak meg!!!!! ( de 3 óra után már ingyenes)

* * *

EZEK A SAJÁT ROKONAIK FELEBARÁTAIK SZENVEDÉSÉBÖL ÉLNEK 70 ÉVE.

Országot kaptak kárpotlást filmipart bankot jogot a jogtalanságra! (netes fórumból, ahogy ott megjelent, semmin nem javítottunk)

A két beírás arra cikkre érkezett, hogy egy külföldi netes kereskedő oldalon állítólagos túlélők egykori rabtárgyakat árultak milliókért....

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/h%C3%A9t-legjobb-vicce-egy-k%C3%A9p

Pakisztán szerint itt a béke halála

Nem csak arról van szó, hogy meghalt egy ember. Ez a békéért tett erőfeszítések halála is – kommentálta vasárnap Csaudri Niszar Ali Khan pakisztáni belügyminiszter, hogy az amerikaiak egy pénteki dróntámadásban likvidálták Hakimullah Mehszúdot, a pakisztáni tálibok vezérét. Mehszúd kocsijára az észak-vazirisztáni faluban, Dande Derpa Cselben lőtt ki két rakétát a pilóta nélküli repülőgép. A férfi felismerhetetlenné égett a támadás következtében, és ahogy Niszar jelezte, vele együtt most minden valószínűség szerint lehet temetni a párbeszédet is. Mehszúdot az amerikaiaknak ugyanis remek időzítéssel sikerült likvidálni, egy nappal azelőtt, hogy tárgyalások kezdődtek volna a pakisztáni kormány és a tálibok helyi ága, a Tehrik-i-Taliban Pakistan (TTP) között. Mehszúd meggyilkolása után az iszlámábádi küldöttség el sem utazott Pakisztán északi, törzsi vidékére tárgyalni a tálibokkal.

Mehszúd likvidálása miatt Iszlámábádban magyarázatra bekérették Richard Olson amerikai nagykövetet, Niszar pedig azt mondta, Pakisztán a kétoldalú együttműködést minden részletében a gyilkosság után kialakult helyzettől teszi függővé. Az Egyesült Államokat nem túlságosan érdekli az egész: a washingtoni külügyminisztérium egyik tisztségviselője a frappáns „belügy” kifejezéssel rázta le azokat az aggályokat, amelyek szerint Mehszúd likvidálása hiúsította meg a tálibokkal kötendő békét.

Mehszúd halálával nagy veszteség érte a TTP-t. A tálibok most azon gondolkodnak, ki lehetne a likvidált vezér utóda a különféle lázadó szervezetek laza hálózataként működő mozgalom élén. Az átmeneti vezér Aszmatullah Sahín Bittani, Mehszúd tanácsadói testületének a első embere, de a posztnak két nagy várományosa van: az egyik jelölt a keményvonalas Mullah Fazlullah, akinek az emberei tavaly fejbe lőtték a tinédzser nőjogi aktivistát, Malala Juszufzajt, a másik viszont állítólag Khan Szaid, aki állítólag hajlik arra, hogy elfogadja Iszlámábád kiegyezési ajánlatát.

Miközben Navaz Sarif miniszterelnök hétfőn ül le a tanácsadóival tárgyalni az Egyesült Államok felé teendő válaszlépésről, a volt krikettsztár, Imran Khan vezette Pakisztáni Mozgalom az Igazságért (PTI) megpendítette, hogy az ország szuverenitását sértő amerikai dróntámadások megtorlásául Iszlámábádnak el kellene vágnia az utánpótlástól az Afganisztánban szolgáló NATO-erőket. Erre korábban már volt példa: Pakisztán hónapokon át nem engedte át a kamionokat a Khyber-hágón, azután, hogy egy amerikai támadásban 24 pakisztáni katona vesztette életét. Ami Sarifot illeti, ő néhány hete járt az Egyesült Államokban. A pakisztáni kormányfőt a Fehér Ház egy 1,6 milliárd dolláros segéllyel fogadta; a pénz oroszlánrészét, 1,38 milliárdot Iszlámábád a hadsereg fejlesztésére költheti el.

NOL

Lóránt Károly közgazdász az európai uniós pénzszivattyúról

Lóránt Károly közgazdász az MNO online-ban megjelent írását teszem közzé, melyből kiderül, amit sokan már régóta éreztünk: a ránk erőltetett Európai Unió sokkal több pénzt visz el Magyarország polgáraitól, mint amennyit ad nekünk: 2004-2008 között mintegy nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé.

Lóránt Károly: Centrum és periféria a gazdaságpolitikában
Nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ám nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalás ment ki az országból. A centrum és perifériára vonatkozó közgazdasági elmélet (más néven függőségi elmélet) az 1960-as évektől fejlődött ki válaszként az úgynevezett fejlődési elméletre, amely utóbbi Walt Whitman Rostow amerikai közgazdász, Kennedy és Johnson tanácsadója nevéhez fűződik. Híres elméletében Rostow azt állította, hogy az egyes országok ugyanazon az öt fejlődési szakaszon mennek keresztül, kezdve a tradicionális (középkori) állapotoktól az eredeti nekiindulás előfeltételeinek megteremtésén, majd a nekiinduláson (take off) és a felzárkózáson keresztül a tömegfogyasztó társadalomig jutnak el.

A függőségi elmélet képviselői, akik közül a legismertebb az argentin Raúl Prebisch és az amerikai Immanuel Wallerstein, viszont azt állítják, hogy a jelenlegi szegény vagy kevésbé fejlett országok nem ugyanabban a helyzetben vannak, mint a mai fejlett országok voltak, mondjuk egy-másfél évszázaddal ezelőtt. Azoknak ugyanis nem voltak sokkal fejlettebb versenytársaik. A jelenlegi világrendszerben a fejlett országokból származó tőkeberuházások a gazdasági függőség megalapozói.Ha egy ország eladósodik, vagy a külföldi tőke túlságosan nagy súlyra tesz szert a gazdaságban, az adott ország a külföldi tőke ellenőrzése alá kerül. A periféria országait jellemző szegénység nem azért van, mert azok nem integrálódtak, vagy nem eléggé integrálódtak a világgazdaságba, hanem azért, mert nem a saját adottságaiknak megfelelően integrálódtak abba.
Ennyi elmélet után térjünk át arra, amiért a cikk íródik, vagyis hogy mindez hogyan érvényesül az Európai Unión belül, ahova az eredeti fejlett országok mellé fokozatosan, majd lavinaszerűen újabb, lényegesen fejletlenebb országok kerültek be.Hat év telt el a csatlakozás óta, ami nem nagy idő egy integráció történetében, de a statisztikai adatok már jelzik, merre is halad a nagy reményekkel várt uniós tagság.

A függőségi elmélet egyik alaptétele, hogy a fejlett országokból származó tőkeberuházások (a működő tőke) tartós gazdasági függéshez vezetnek. Az Eurostat tőkeáramlásra vonatkozó adataiból világosan látszik, hogy a kelet-közép-európai országokba a tőkebeáramlás még jóval az uniós tagság előtt megkezdődött. A működő tőke (foreign direct investments – FDI) nettó állománya ezekben az országokban a rendszerváltás idején gyakorlatilag zéró volt, az uniós belépés idejére viszont a GDP átlagosan 40-50 százalékát tette ki, és a legtöbb országban ezt követően, tehát a tagság során, ez az arány már nem is nagyon változott. Ez azt jelenti, hogy az uniós belépés idejére a nyugat-európai cégek már jelentős mértékben uralták a leendő új tagországok gazdaságát, kivéve néhány óvatosabb vagy nagyobb országét, mint Szlovénia vagy Lengyelország, ahol a külföldi befektetések nettó állománya csak 12, illetve 30 százalékot ért el.
A nemzetközi tőke gazdasági hatalomátvétele következtében az unió új tagállamai jelentős részben elvesztették hazai és külföldi piacaikat, külkereskedelmi mérlegük gyorsan romlani kezdett. Magyarország esetében 2004-ig a KSH külkereskedelmi statisztikáiban külön-külön mutatta be a hazánkban megtelepedett külföldi és a hazai tulajdonú vállalatok exportját és importját (vámszabad-területi és vámterületi külkereskedelem). E statisztikából megtudhatjuk, hogy 2004-ig 1990-hez képest a magyar gazdaság évi tízmilliárd eurónyi hazai és külföldi piacot veszített el, ennyi volt ugyanis a hazai gazdaság külkereskedelmi egyenlegének romlása a két időpont között (ez a GDP több mint tíz százaléka és évente!). 2004 után az uniós belépéssel a vámszabadterületek megszűntek, és ezzel a hazai és külföldi vállalatok külkereskedelmi tevékenységének statisztikai szétválasztása is megszűnt. Az együttes kereskedelmi egyenleg a külföldi tulajdonú vállalatok nagy exporttöbblete miatt kissé pozitív, ám exporttöbbletük túlnyomó többségét jövedelemként kiviszik az országból. A többi ország helyzete (néhány kivételtől eltekintve) hasonló, mert a külkereskedelmi forgalmat és fizetéseket összefoglaló fizetési mérleg egyenlege a legtöbb országban erőteljesen romlik. Például Bulgáriában és Észtországban a GDP-hez viszonyított negatív egyenleg a húsz százalékot is elérte, Romániában meghaladta a tízet, Magyarország és néhány más ország esetében a fizetési mérleg hiánya a GDP 5-7 százaléka körül mozog. Stabil külgazdasági helyzetben tulajdonképpen csak néhány ország van, például Szlovénia és Csehország, ahol a liberalizáció és privatizáció nyomán a külföldi tőke nem tett szert akkora súlyra, mint Magyarországon.
A fizetési mérlegek növekvő hiánya miatt az országok külső adóssága az 1990-es évek közepétől kezdve rakétaszerűen emelkedett a magasba. E tekintetben Magyarország volt a listavezető, ahol a világbanki adatbázis szerint a GDP-hez viszonyított bruttó külső adósság a 2000. évi 60 százalékról 2009-re 170 százalékra emelkedett (az IMF szerint 2009-ben „csak” 137 százalék volt az adósság, az egyes adatbázisok között – módszertani okok miatt – az abszolút számokat tekintve nagy eltérés lehet, de a tendenciák azonosak). Hazánkat Észtország és Lettország követi a listán, ahol a külső adósság GDP-ben vett aránya csak megduplázódott, végül néhány országban (Csehország, Lengyelország, Szlovákia) csak mérsékelt volt a külső adósság GDP-hez viszonyított arányának növekedése. Ha nagyok is voltak az egyes országok közötti különbségek, a GDP-hez képesti súlyos külső eladósodás szinte mindegyik országra jellemző. Pannon-info.hu

Ám hasonló helyzetben vannak a dél-európai országok is, különösen Görögország, Spanyolország és Portugália. Igaz, nőtt Németország külső adóssága is, de ez ott nem jelent problémát, mert Németország ugyanakkor jelentős hitelező is. Ténylegesen a nettó külső adósság az, ami igazán számít, vagy még inkább a nettó külföldi adósságon fizetett kamatok és a nettó működőtőke-állományon kivitt jövedelmek egyenlege. És, ha ezt az adatot nézzük, akkor tárul elénk a valóban drámai kép, az Európai Únió igazi arca:

az Eurostat fizetésimérleg-statisztikája szerint a 2004 és 2008 közötti öt évben (a záróéveket is beleértve) az unió három országa (Németország, Nagy-Britannia és Franciaország) 460 milliárd eurós jövedelemre tett szert, míg az uniós tagországok nagyobbik része (Írország, Spanyolország, Olaszország, Lengyelország, Görögország, Magyarország, Portugália és még néhány másik ország) nagyjából ugyanekkora összeget fizetett ki jövedelemátutalások formájában. A jövedelemátcsoportosítás mértéke egy évre elosztva megközelíti az unió éves költségvetését, vagyis az európai unió sokat emlegetett költségvetésével szemben működik egy másik jövedelemátcsoportosítás, amely a periféria vagy fél periféria országaiból szivattyúzza át a jövedelmeket a centrumországokba. Magyarországra például az említett 2004–2008-as időszakban mintegy nettó ötmilliárd euró uniós támogatás érkezett, ezzel szemben hazánk ugyanezen időszak alatt nettó harmincmilliárd euró jövedelemátutalást teljesített a centrumországok felé.

Ez az egy a hatos arány a centrum javára mutatja azt, hogy a demokráciáról, szolidaritásról, felzárkózásról szóló naponta elhangzó kenetteljes szavak mögött valójában milyen érdekek is mozgatják az „egyre szorosabb unió” szorgalmazóit.
Az Eurostat adatai fényesen bizonyítják a függőségi elmélet igazát, a centrum és periféria létét az Európai Unión belül. És elég egy pillantás a statisztikai idősorokra, hogy meggyőzzön bennünket: a folyamatok nem az egységesülés, hanem a differenciálódás, az ellentétek kiéleződése irányába mennek.

Hagyaték - Gyógyító hagyaték - A népi gyógyászat

A Hagyaték a magyar szellemi kulturális örökség átörökítésén munkálkodik. Leporolja a magyar múlt szellemi hagyatékának egy-egy darabkájáról a modern korokban rárakódott szennyeződéseket, hogy azok újra a maguk fényességében ragyogjanak. Ezek a mozaikdarabkák - épületek, tárgyak, könyvek, emlékek, történetek, tájak, gondolatok és mindenekelőtt az azokat alkotó és alakító szellemek - hétről hétre a képernyőre kerülnek, hogy végül a soha el nem évülő egyetemes magyar szellemtörténet egészévé, a megújuló magyar hagyománnyá álljanak össze a nézők lelkében.

Ezek a cégek csinálnak pénzt majdnem mindenből – az egész világon.

Mind tanultunk történelemórákon a nagy trösztök idejéről, amikor néhány nagy vállalatcsoport kezében összpontosult az üzleti hatalom zöme. Ha valamit csak egy cég gyárt, a csillagos egekig tornázhatja annak az árát. A koncentrációból származó problémák ellen születtek meg az antitröszt-törvények és a versenyhivatalok világszerte. Ehhez képest mégiscsak azt látni, hogy félelmetesen kevés cég ural sok iparágat.

Enni, inni, amit 10 cég ad

A Reddit például összegyűjtötte azt, hogy a fogyasztói termékek piacán lényegében az összes ismertebb márkanév az amerikai piacon 10 nagy csoportba tömörödik: a Coca-Cola, a PepsiCo, a Kellogg’s, a Mars, az Unilever, a Johnson & Johnson, a P&G, a Nestlé, a General Mills és a Kraft gyárt lényegében minden élelmiszert és háztartási szert.

Hasonló a helyzet az amerikai médiában, ahol végső soron hat cég dönti el, milyen tartalomból válogathat az amerikai közönség.

A Google piaca a legrosszabb

Az IBISWorld elemzőintézet listát készített arról, melyek az USA-ban a legkoncentráltabb ágazatok - ezekben legfeljebb négy cég ellenőrzi a piac legalább 90 százalékát, vagyis náluk landol az adott termékre jutó összes bevétel ekkora része.

Nem túl meglepő módon a legdurvább a keresőmotorok piaca: itt a négy legnagyobb cégé a piac 98,5 százaléka az elemzők szerint. Csak a legnagyobb, a Google, ül a bevételek 64 százalékán. Ezután következnek a bevásárlóközpontbeli játéktermek – ebben a top négy 96 százalékot visz.

A wc-papírok és egyéb háztartási papírtermékek piaca sem sokkal jobb: a top három –a Kimberly-Clark Corporation, a Proctor & Gamble és a Georgia-Pacific uralja a piac 92 százalékát.

Fotó: Neményi Márton

Sorrendben következik a mobilpiac, a kábeltévé-szolgáltatás, az üdítőgyártás, a catering, az autógumigyártás és a háztartási kisgépek piaca.

Nálunk se jobb

A helyzet Európában is csak kicsit jobb, hiszen itt a versenyhivatalok ugyan aktívabbak, ám eddig mégis viszonylag kevés fúziót tiltottak csak meg amiatt, hogy túlzottan koncentrált piacot hozna létre az érintett két vállalat egyesülése.

Magyarországon eddig erőteljesen fellépett a Gazdasági Versenyhivatal a trösztösödés ellen, ám ez hamarosan változhat. Nemrégi benyújtotta két fideszes politikus a versenytörvényhez egy olyan módosítási javaslatot, amely – ha egy cégfúziót a kormány nemzetstratégiai minőségűnek ítél – megtiltaná a GVH számára egy-egy fúzió versenyjogi vizsgálatát.

http://fn.hir24.hu/gazdasag/2013/11/03/ime-a-vilag-urai-azt-esszuk-amit-ok-foznek/#a3

Ez nem vasfüggöny! Ez “védelmi kerités!”

Benjámin Netanjahu miniszterelnök támogatja egy újabb izraeli határkerítés építését a vitatott Jordán-völgyben, miközben a palesztin-izraeli tárgyalások részben éppen azért jutottak zsákutcába, mert nem sikerült megállapodniuk ennek a területnek a sorsáról. Amint elkészül a biztonsági kerítés Izrael déli részén, Eilatnál, azonnal hozzálátnak a Ciszjordánia keleti határát jelző jordán-völgyi építkezéshez. A hivatalos indok a Maariv című újság vasárnapi számában megjelent cikk szerint az, hogy megakadályozzák a Szíriából Jordániába menekülők belépését Izraelbe, illetve, hogy terroristák se jussanak be Ciszjordániába.

Az új védelmi vonalat a lap szerint azonban nem csak azért hirdették meg, hogy a Jordániába menekült mintegy hétszázezer szíriait távol tartsa a zsidó államtól. A kerítéssel az izraeli kormány a palesztinoknak is üzen. Rámalláh ugyanis nem akar izraeli jelenlétet leendő, Jordániával közös határvidékükön, s tiltakozik a tárgyalásokon közölt ezen izraeli szándék miatt.
Az izraeli kormány különböző hivatalai már meg is tették az újabb építkezés tervezésének első lépéseit. Netanjahu ezzel egy időben elrendelte, hogy gyorsítsák fel a Golán-fennsíkon a védelmikerítés-rendszer építését. Ennek a rendszernek a kiépítése már a végéhez közeledik, a miniszterelnök azt szeretné, ha mielőbb befejeznék.
(HVG)

Egykoron a “vasfüggöny” miatt visongó-és még ma is regnáló-DEMOKRATÁINK egy szót nem szólnak a latorállamot körülvevő “védelmi célú kerités” létesitése ellen! Ha a palesztinokat kirekesztik hazájuk egy részéből-az “önvédelem”!

Pusztító szegénység: tragédiák a falusi rendelőben

„Meghalt egy betegem, legyetek átkozottak döntéshozók!” Ezzel a nem éppen egy nyugdíjas vidéki háziorvosnőre valló mondatával keltett feltűnést dr. Csehpál Etelka az egyik közösségi oldalon. Pedig Etelka egy kedves, visszafogott gyógyító. Csak éppen elege lett mindabból, amit falusi rendelőjében nap mint nap megél. Lementünk hozzá. Mesélt.

„Nem arról szólt a történet, hogy öngyilkos lett. Az én betegem biztos nem. Arról szólt, hogy nem akart többé magyar egészségügyet, mert megalázottnak érezte magát. Elvették a teljes nyugdíját, az ellátása nulla forint volt. Se tb, se jövedelem… Párja fizette az egészségügyi hozzájárulást. Amikor számára világos lett, hogy közben daganat nőtt a torkában, nem ment újra kuncsorogni a rokkantnyugdíjért, pedig megkapta volna. Emberi méltóságában oly mélyen megalázták, hogy semmiféle kezelést nem vett igénybe. Gratulálok az államtitkárnak, ezt nevezem! Megspórolták vele a drága CT, MRI költségét, sőt a kemoterápiát is! És a többi kiesett rokkant hamarosan a temetőben köt ki, mert nincs pénze még kenyérre sem. Igazán nagy teljesítmény. Ez a kormány jobban teljesít! A temetési vállalkozók számára” – olvashattuk szeptemberben Csehpál Etelka, a mindszenti körzet háziorvosa elkeseredett posztját a Facebookon egy 53 éves betege halála kapcsán, aki közel 20 év után vesztette el rokkantsági nyugdíját és hitét egy igazságos ellátórendszerben.

A doktornő segélykiáltása azt sugallta számunkra, hogy van ott még történet, ahonnan ez érkezett. És jól sejtettük, már a telefonban ömlött belőle a panasz, az elkeseredett indulat mindazzal kapcsolatban, amit falusi rendelésein tapasztal.

A riportra hosszas dilemma után vállalkozott. Félt ugyanis. Féltette a családját, a pácienseit az esetleges visszavágástól. Végül mégis kötélnek állt. Úgy döntött: nem hallgat arról, ami a környezetében, környezetével történik…

Földeák, Szegedtől tízpercnyi kocsiút. Porfelhős utcákon hajtunk át, a faluban ugyanis éppen csatornáznak. A rendelőt könnyű megtalálni, bár egy órakor kezdődik a rendelés, de 20 perccel korábban, amikor leparkolunk, már komolyabb gyülekezet vár türelmesen az ajtó előtt.

Előre megyünk, hogy egyelőre Etelka saját történetét hallgassuk. A pályáját altatóorvosként kezdte Ajkán. Hamar váltott, mert pedagógus férjével fizetésük épphogy az éhhaláltól mentette meg őket. Akkor a háziorvosi praxis még jó, legalábbis lényegesen jobb állásnak számított, szinte reménytelen volt körzethez vagy „normális” orvosi álláshoz jutni. Akkor még annyira telített volt a szakma. Aztán három évtizedet töltött Csongrád megyei falvak gyógyításával, embert próbáló körülmények között, egészen öt évvel ezelőttig, nyugdíjba vonulásáig. Munka nélkül viszont nem bírta. Megkapta, most már ingyen, a mindszenti körzetet – itt dolgozik másfél éve.

„Olyat a hosszú-hosszú évek alatt soha nem tapasztaltam, amit mostanában, főleg az utóbbi másfél évben” – kezdene bele a panaszkodásba Etelka, csakhogy egyet üt az óra, besorolnak a betegek, és végighallgatva a lezajló jeleneteket már folytatjuk is magunkban a doktornő befejezetlen mondatát.

„Erzsike! Hogy van? A szokásost?” – fogadja a téliesített otthonkában érkező nénit Marcsi, Etelka asszisztense. Ő már tíz éve itt dolgozik, de amúgy is óföldeáki, ismer itt mindenkit gyerekkora óta. Előkerül egy kisebb kupacnyi recept. Pista bácsival ez Erzsike egyhavi „menüje”. Úgy tízezer forintnyi hever itt az asztalon. Aztán jön Orosz úr. Megbeszélik, ki hogy élte meg a tegnapi vihart, aztán szóba kerül a hagymázás: „Á, nem fizetik már meg a termesztést, meg az állatokat sem. ’95-ben kaptunk ennyit. Egyre kevesebből élünk mi itt a faluban, ez pedig rányomja a bélyegét a mindennapokra. Én már nyugdíjas vagyok, de munka egyébként se lenne. Még nyáron csak-csak tudnak közmunkát szervezni, meg még tart a csatornázás. De aztán… Depressziós a fél falu” – nyugtáz Orosz úr, miután összeszedi a receptjeit. „Ez most nem olcsó – nyújtja utána az utolsó papírt Marcsi. – Húszszemes adag, kétezer körül lesz.” Pedig Etelka igazán megpróbálja kimatekozni, hogy ússzák meg a legolcsóbban a betegek.

„Jöttem az adagokért” – nyit be lendületesen Tóni bácsi, Marcsi egy félkönyvnyi papírlapot nyom elé. „Hallom, most volt az 50. születésnapja Tóni bácsi. Milyen volt?” – kedveskedik az asszisztens. „50? – kerekedik el a fogatlan, idős bácsi szeme, majd felnevet. – Harminc éve.” Pedig van baj bőven a családban. Érszűkület, Parkinson-kór, magas vérnyomás, cukorbetegség, agyvérzés – csak néhány kiragadott példa a négytagú család „betegséglajstromából”. 50-60 ezer biztosan elmegy havonta patikaszerekre.

„Á, spiritusz most nem köll, de kenőcs az köll. Anyukának is, olyan, mint amit a múltkor a Janinak írtál” – mondja már szakavatottan Ica, az összes szomszéd rendelvényével érkezve. Sorolja, kinek mije fáj, s kinek fogyott már el a pirulája. A kívülállónak lassan úgy tűnik, beteg az egész falu, egészséges ember talán nincs is… Terike apró kartonlapokkal jön, első látásra kuponoknak gondolná az ember. Aztán látjuk csak, a gyógyszeres dobozok levágott tetejét teszi ki a néni. Nem bízik a technikában, így a biztos. Nyolc-tíz féle pirulát szed, most még tudja fizetni őket. „Ha nem lennénk ketten a férjemmel, biztosan nem engedhetném meg magamnak” – mondja.

Árpi nagydarab, melegítős ember. Az ujját szegte, csontozókéssel. Van munkája, a szomszédos Continental gumigyárban dolgozik. Szerencsésnek gondolja magát, pedig a kocsmába, amelyet a családjával működtetnek, nemigen jár már senki. „Régen kiugrottak esténként, hétvégeken a barátokkal, ma már mindenki magára zárja az ajtót, a pénztelenség otthon tartja őket. Ha mégis, akkor sem olyan, mint egy-két éve. Ma már nincs kis Hubi, legfeljebb kisfröccs, a legolcsóbbikból” – legyint a tagbaszakadt ember. Közben elfogytak a „receptesek” és az „átkötözősek”, Etelka megint mesél, most már nem magáról. hanem a fiatal, húszas éveiben járó férfiról, aki tavasszal járt nála. „Rettenetesen köhögött, mellkasi fájdalmai voltak, és rémesen sovány volt. Éreztem, hogy mindenképpen tovább kellene küldeni. Csakhogy épp lejárt a munkanélkülije, biztosítása nem volt, na meg az alkalmi munkáit is fenyegette, ha ő most beteget jelent. Nem volt hajlandó kivizsgáltatni magát. Pár hét múlva már véreset köpött, nem maradt választása. Hónapokat töltött Deszken a szanatóriumban, nagyon súlyos tbc-je volt” – méltatlankodik a doktornő, aki, mint mondja, korábban sosem tapasztalt, de még csak nem is hallott ilyen esetről. A „szegénység” betegsége előtte nem járt az ő körzeteiben.

„Jön a tüdőgyulladásos lány, könyörög, hogy engedjem vissza dolgozni, mert különben minden juttatást elvesznek tőle. Mozgóbért, Erzsébet-utalványt. Büntetik. Érti? Mert beteg” – árad a panasz Etelkából. Közben pedig érkeznek az újabb panaszosok.

István melegítőben nyit be, karját bugyolálja ki. Jól gyógyul a ficam, hétfőn újra munkába állhat. Közmunkába. Évek óta ugyanis nincs neki más. „A porcelángyárban dolgoztam 25 évet, kerámiaégető voltam, aztán egyik napról a másikra kidobtak – kesereg a férfi. – Létszámleépítés. Ennek négy éve, azóta sem találok munkát. A munkaügyi központból egyetlenegy ajánlatot sem kaptam, én vagy húsz helyre beadtam az életrajzom, de sehová sem kellettem. A közmunkán emberszámba sem vesznek. A szabadságunkat sem adják ki. Megalázó ez az egész. Öt gyerekem van, a legidősebb 21, a legkisebb most megy iskolába. A feleségem főállású anya, még egy évig. Aztán ki tudja mi lesz? Én a 45 évemmel öreg vagyok, a fiam pedig, akinek érettségije, szakmája van, és kitűnővel, dicsérettel végezte el a szerszámkészítőit, tapasztalatlan. Ő azért nem kell. Meg hát, hogy vidéki. A hitelek meg a nyakamban…” Etelka közben szomorúan bólogat. István a maga baját látja, de doktornő több tucatnyi páciense nyomorát. Például azt, hogy nyilvánvalóan, igazolhatóan súlyos betegektől vonták meg a rokkantsági ellátást. „Megértem én, hogy a bizottságban is meg van kötve az orvosok keze, a paragrafusok tisztán adják a rendet, de hát hogy lehet egységesíteni így a betegségeket? Egy májbetegség itt is »csak« májbetegség, de lehet annyiféle… az én körzetemben az emberek felének vagy elvették a járadékát, vagy visszaminősítették. Tovább nem mernek menni, mert számukra az a megállapított, mondjuk, 28 ezer forint legalább biztos, félnek, hogy azt is elveszítik, még ha nem is elég semmire sem. Még az éhenhaláshoz is kevés” – mondja Etelka, aki a pillanatnyi szünetet kihasználva egy papírlapot húz elő a táskájából. „Ezt nézze! – tol elénk egy zárójelentést. – Hogy lehet egy betegnek ilyet ideírni?” – csuklik el a hangja miközben egy daganatos páciensének szóló orvosi jelentést mutat. – »A kezelésnek vége, a daganat a felére zsugorodott, műteni nem lehet.« Ez az állapot a nemzetközi adatok szerint egy gyógyszerrel fenntartható lenne, de nem finanszírozott. Vagyis azt az egészségbiztosító nem fizeti. Hát mondja meg, ilyet hogy lehet ezt egy beteg embernek így leírni? Ez olyan, mintha a halálos ítéletét szignózták volna” – folytatja már nagyon feldúltan a doktornő.

„Az asztmás gyerekektől megvonják az emelt szintű pótlékot, a közgyógyellátást, elképesztő. Ez az egész olyan, mintha egyszerűen a beteg, vagy az idős emberekről lemondana az állam. Eddig a 700 kártyás Mindszenten volt csak saját praxisom, most itt még 1700-an tartoznak hozzám. Most látom igazán, hogy a szegénység, a létbizonytalanságtól való félelem mit jelent az egészségben. Csak itt több olyan betegről tudok, akik agyvérzés után, magatehetetlenül, félig bénán fekszenek otthon. Ez kimondottan egy olyan betegség, aminek a kezeletlen magas vérnyomás az okozója. De utána is, megfelelő utókezeléssel, rehabilitációval teljesen rendbe hozhatóak lehetnének a betegek. Csakhogy ennek semmi esélye. Mert rájuk nem figyel senki. Én is, most akartam jelentkezni a vastagbél-rákszűrési programba. Gondoltam, megnézetem magam, csakhogy 66 évesen már kiöregedtem belőle. 65 ugyanis a felső korhatár” – húzza félmosolyra a száját Etelka. Folytatja a rendelést, ahogy teszi ezt minden nap. Szeretettel, törődéssel dugja a spatulát a kislány szájába, húzza magához és élvezi pár percre a gyerek ártatlan, gondtalan világát. Kis felüdülés, mikor kicsiket és kamaszokat vizsgál.

Etelka nyugodtan hátradőlhetne. Szeptemberre letudta a praxisvásárláshoz felvett hitelét, vége a négy-öt helyen tartott 260 órás ügyeleteknek, a szabadnap nélküli hajtásnak. De nem tudja megpihenni. „El vagyok keseredve, ha körbenézek. Az egészségi állapot egyértelműen a környezet és a szociális helyzet függvénye. A változást – legalább 20-30 év mire változás lehet az egészségügyben –, azt itt nem tudják megvárni.”

(VH)

A Kétnyelvű Dél-Szlovákia ajándéka Robert Kaliňák Belügyminiszternek

Nem veheti vissza történelmi magyar nevét Pered

Mozgalmuk ezzel a Szlovák Köztársaság kormányának azon döntésére reagált, amely a sikeres népszavazás ellenére elutasította azt, hogy a község
visszakapja történelmi nevét, Peredet.

A táblákat - ahogy írják - nem ellopták, hanem egyszerűen lecserélték. A legitim peredi népszavazás után a két régi "Tešedíkovo" feliratra már nincs szükség.
Állami tulajdonról lévén szó, ezeket a táblákat egy levél kíséretében csütörtökön postázták Robert Kaliňák belügyminiszter, valamint Jana Dubovcová ombudsman részére (lásd melléklet, videó itt: ).

Gondola

Oroszország és Japán között hamarosan békeszerződés születhet

A vitatott terület ötvenhat kisebb szigetből áll és egyfajta tengeri határvonalként húzódik Oroszország és Japán között. A második világháborús hadművelettől kezdve a szovjet, majd a későbbi orosz adminisztráció szerves részét képezte és képezi jelenleg is. Japán azonban úgy véli, hogy legalább a hozzá közel eső négy sziget hozzá tartozik. Ezek Iturup, Kunashir, Shikotan és Habomai. Ezekre, mint északi területeire hivatkozik, míg Oroszország saját, déli területeiként kezeli őket.

A szigetek hovatartozása olyan fontos mindkét országnak, hogy emiatt nem írtak még alá egymással második világháborút lezáró békeszerződést 1945 óta. A helyzetet nehezíti az 1951-es San Francisco-i békeszerződés, amelynek értelmében Japán semmiféle igényt nem támaszthatna erre a területre. Ennek jogi vetületét úgy próbálja kiküszöbölni Tokió, hogy egyszerűen nem tekinti ezeket a részeket a Kuril-szigetekhez tartozóknak. Ráadásul nemcsak a politikai vezetés, hanem a közvélemény is erősen kiáll saját országa álláspontja mellett mindkét államban. Az orosz népesség 89 százaléka ellenzi a terület visszaszolgáltatását, míg Japánnak külön nemzeti ünnepe is van- minden évben február 7-én az egész nemzet az északi területeket ünnepli.

A terület visszaszolgáltatása azért is problémás lenne, mert azt már nagyon sok olyan nemzetiség lakja, melyeknek erős az orosz nyelvi, vallási és kulturális kötődése- többek között például ukránok, belaruszok, és természetesen oroszok. A legjelentősebb vallás is az orthodox kereszténység, utána pedig az iszlám.

A 68 évnyi konfliktus alatt az idei év volt talán a legjelentősebb a tárgyalások szempontjából. A rendszerváltás előtt gyakorlatilag csak jelképes lépések történtek a helyzet megoldására, és azután is csak kis mértékben gyorsult fel a folyamat. 2008-ban rövid időre megakadtak a tárgyalások, amikor is a tokiói vezetés olyan tantervet adott ki, melyben a Kuril-szigetek felett japán fennhatóságot ismernek el. Az orosz külügyminisztérium ekkor nyilatkozatot adott ki, melyben felhívta a figyelmet arra, hogy az ilyen lépések kifejezetten rossz hatással lehetnek a két ország közötti gazdasági és diplomáciai kapcsolatokra.

Igazi fordulópontot a 2012-ben hivatalba lépő Shinzo Abe japán miniszterelnök hozott, aki rögtön felvette a kapcsolatot az orosz vezetéssel. Ő is úgy gondolja ugyanis, hogy a térség alapvető stabilitásához szükség van valamiféle kompromisszumra. 2013-ban már ez volt a negyedik találkozó Japán és Oroszország diplomáciai képviselői között, külpolitikájuk egyik prioritása lett a békés rendezés.
Kattintson és nézegessen képeket Oroszországról!

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerint most alapvetően egy nyugodt tárgyalás-sorozatra fognak törekedni Japánnal, aminek a célja egy konstruktív folyamat elindítása. Érzelmek nélkül szeretnék kezelni a helyzetet a nyilvánosság figyelembe vétele nélkül, ugyanis szerintük végül csak ez vezethet eredményre.

Kitekintő