2014. március 5., szerda

KIK EMLÉKEZNEK MAJD A MARKÓ UTCÁBAN?



PESTEN MIKOR LESZ MEGEMLÉKEZÉS A MAGYAR MÁRTÍROKRÓL?
Kérdezzük a megannyi "nemzeti", "hazafias", párttól és szervezettől, hogy a Markó utcai fogház előtt mikor fognak megemlékezni a több száz kivégzett ártatlan magyarról, akik a zsidóbosszú áldozati lettek? Mikor követelik a fővárostól, hogy az épület bejáratához emléktáblát helyezzenek el? Ha a patkány Károlyi Mihály szobrát nagy nehezen kituszkolták a fővárosból, akkor érthetetlen, hogy a legnagyobb mártírokról egyetlen szervezet sem akar megemlékezni, immár két évtizede. Pedig lenne miről emlékezni. Két okot feltételezünk, hogy miért nem cselekszenek? Vagy nem tudják, hogy mi történt 1945-46-ban, vagy pedig pontosan tudják hogy akkor mik történtek, csak gyávák, lusták cselekedni. Más okot nem tudunk elképzelni. A pécsi fiatalok úgy tűnik ismerik történelmünket és tudják a kötelességüket is.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/kik-eml%C3%A9keznek-majd-mark%C3%B3-utc%C3%A1ban

Március 7-én dőlhet el Ukrajna sorsa?

Március 7.-én esedékes a FÁK tagállamainak rendkívüli miniszteri ülése Kijevben, ami a jelenleg az elnökséget viselő Ukrajna kezdeményezése volt. A közelmúltban lezajlott fegyveres hatalomátvétel Ukrajna nemzetközi kapcsolatai terén is bonyolítja a helyzetet. Ennek ellenére a FÁK tagállamainak képviselői Kijevbe érkeznek, ha az illegitim kormány addig nem tesz újabb bejelentést ezzel kapcsolatban, amiben lemondaná a találkozót.
A jelenlegi információk szerint mindegyik tagállam képviseltetni fogja magát. A találkozó eredménye, valamint, hogy az illegitim kijevi kormány hajlandó-e lebonyolítani a rendezvényt, sok mindent eldönt majd. Ennek ellenére az igazi kérdés inkább az, hogy a FÁK tagállamai elismerik-e a kijevi tárgyalófeleket, mert ezzel részben a kijevi kormány legitimációját is elismernék.
A rendezvény kapcsán már felmerültek olyan értesülések, miszerint Ukrajna kilépne a FÁK-ből, és az amerikai hitelért cserébe megkezdenék a NATO rakétarendszerének telepítését Ukrajnában. Ukrajna belorussziai nagykövete kitérő választ adott arra a kérdésre, hogy kilépnek-e a közösségből, vagyis okkal feltételezhető, hogy a kijevi helytartók már a NATO együttműködés előkészítésén dolgoznak.
Csakhogy az illegitim kijevi kormánynak nemhogy felhatalmazása nincs a NATO behívására, de az országban még mindig Janukovics a legitim államfő, a helytartói kormány által felvett Európai Uniós hitel, IMF hitel és az amerikai hitel szerződése sem érvényes. Emellett, Janukovics elnök korábban megkérte Vlagyimir Putyin elnököt, hogy küldjön orosz csapatokat az országba az alkotmányos rend helyreállítása céljából. Ha a NATO megkezdi a bevonulást Ukrajnába, az az ország elleni katonai agressziónak minősül.
A március 7.-i rendezvény lebonyolításának mikéntje meghatározza majd az ország sorsának további alakulását. Ukrajnának jelenleg még mindig az államfő által aláírt szándéknyilatkozata van az ország vámuniós csatlakozásáról, amit egy illegitim kormány által bejelentett gyors nyugati átmenet nem tud érvényteleníteni.

http://www.hidfo.net/2014/03/05/marcius-7-en-dolhet-el-ukrajna-sorsa

Öt súlyos kommunikációs hiba egy párkapcsolatban

Nem számít, hogy milyen összhangban van az ember a partnerével, félreértések és kommunikációs baklövések mindig lehetségesek. A lifehacker.com most összeszedte az öt leggyakoribbat, hogy könnyebb legyen elkerülni a problémákat ezzel kapcsolatban.

1. Nem mindig jó a sok kommunikáció
A csapból is az folyik, hogy a jó kommunikáció az alapja a boldog kapcsolatnak. Bár ez általában igaz, de néha pont a sok beszéd lehet a probléma. Erica Curtis, kaliforniai házassági tanácsadó és családterapeuta véleménye szerint: „az egyik legnagyobb hiba azt feltételezni, hogy a kommunikáció máris kapcsolatot teremt. (...) Fontos, hogy megtalálják a módját annak, hogy először kapcsolatot építsenek ki, mielőtt kommunikálnának, mert egyébként a kommunikáció csak további érzéseket, fájdalmat és távolságérzést kelt. Csatlakozni egy közös tevékenységhez, elismerni azokat az erőfeszítéseket, amiket a másik személy tesz, vagy akár csak a fizikai közelség is megteremtheti a szükséges kapcsolatot a nyílt és hatékony kommunikációhoz. Ez segít megérteni a partnered elsődleges kommunikációs stílusát. (...) Egy pszichológiai elmélet szerint az embereknek különböző „szeretetnyelvük” van, vagyis mindenki másképp fejezi ki a szeretetét: pozitív szavakon keresztül, érintésen, együtt töltött időn keresztül, stb. Például ha te az a típus vagy, akinek a tettek jobban számítanak, mint a szavak, és a partnered bókokkal halmoz el, de nem segít a házimunkában, ez máris egy módja a rossz kommunikációnak. Ha te és a partnered megtaláljátok a módját annak, hogy mindig megbeszéljétek a dolgokat, de még mindig nem léptek túl a kapcsolati problémákon, talán koncentrálni kellene másra, nemverbális módon kommunikálni. Természetesen a gyakori beszélgetés produktív és szükséges is, a legboldogabb párok legalább öt órán keresztül beszélgetnek egymással egy héten, de mint azt az én író barátom, Thorin Klosowski is megírta: meg kell bizonyosodni arról, hogy mindketten ugyanazon a hullámhosszon vagytok-e, és ha már vitatkoztok, akkor produktívan tegyétek ezt.”

2. Ne várja el, hogy a partnere olvasson a gondolataiban
Melissa Dawn Lieberban kiváló tanácsokat ad a Mom It Forward blogban: „régebben azt gondoltam, hogy ha a férjemnek egy cseppnyi józan esze lenne, akkor tudnia kellene, hogy mit is akarok. Például, amikor hazajött egy 12 órás munkanap után, és ott talált engem meg a gyereket megfázva, akkor azt hittem, hogy tudja a választ arra a kérdésre, hogy „Elmehetek bringázni?” Nem tudta. Azt mondtam, hogy: „nem, naná, hogy itthagyna engem taknyosan, miközben a gyereket rakom rendbe.” Tényleg nem lehet elvárni, hogy a házastársad tudja, hogy érzed magad, vagy hogy mit is akarsz. Nem ugyanazok az érzéseitek, nézeteitek és gondolataitok vannak. Lehet, hogy észreveszi az edényeket a mosogatóban, vagy emlékszik arra, hogy nincs még kész a gyerek házija, de lehet, hogy nem. Ha kétségeid vannak ez ügyben, mondd ki hangosan."
3. Feladni, és nem mondani el azt, amit valójában gondol, szintén óriási hiba
Ha az egyik fél, vagy netán mindkettő idegenkedik a konfliktusoktól, akkor valószínűleg az érzelmek a békesség kedvéért el lesznek temetve. Ám miközben ezt tesszük, a béke csak rövid távra lesz biztosítva, és szép lassan és fokozatosan tönkreteszi a boldogságot, és ezzel a kapcsolatot is. „Egyesek szerint az ideális házasság egy kétirányú utca. Ha soha nincsenek veszekedések, vagy ha mindig csak az egyik oldal irányítja a forgalmat, akkor igazából egy kommunikáció nélküli egyirányú utcába lovagoltál be" – írták a powertochange.com-on.
4. A harkály-szindróma ismerős?
Ennek az ellenkezője is igaz, ahol mindkét ember makacs és képtelen a kompromisszumra. Ebben az esetben ez inkább egy egysávos út, ahol két autó játszik egymással. Egy példa erre az, amit a pszichológia harkály-szindrómának nevez: egy személy fixálja az érzéseit, és folyamatosan csak mondjamondjamondja, miközben ezzel a másik felet folyamatosan védekezésre és visszavonulásra kényszeríti. Ha az egyik fél nem hajlandó lemondani és feladni, akkor továbbra is ismétlődnek a mérgező beszélgetések. Semmi sincs megoldva, a kapcsolat csak tovább romlik, mindkét partner kimerült és bizalmatlan. Ez a fajta kommunikációs minta egyre kevesebb esélyt ad a visszatérésre. Nemsokára, ha csak az egyik fél megemlíti, hogy beszéljünk, a partner máris elrohanna, vagy elbújna. A Psychology Today tanácsa: „ha te vagy a harkály, hagyd abba a beszédet. Pihenj, lazíts, és próbálj meg egy másik megközelítést. Lehet, hogy ebben a konkrét ügyben nem fogod tudni végigvinni az akaratodat, vagy talán ez talán csak később sikerül, de ne vagdalkozással érd el.”

5. A másik ember szemszögéből is meg kell nézni a dolgokat
Az empátia a legfontosabb és leghasznosabb képesség otthon és a munkahelyen is, hiba, ha nem nézzük meg a dolgokat a másik szemszögéből is. Nem kell mindig egyetérteni a másikkal, de nem is szabad csak úgy ráhagyni mindent – baj, ha nem vesszük a fáradságot, hogy megértsük, a másik mit miért mond.

http://szeretetfoldje.hu/index.php/cikkek-irasok/5475-ot-sulyos-kommunikacios-hiba-egy-parkapcsolatban

Putyin az USA gyenge pontját célozza: a tőzsdét


2012-ben az elit egyik bennfentes tagja – a Washington Times-ot használva szőcsövéül – azt állította, hogy 2014. március (április) 4-én megkondul az ítéletnap harangja, aminek hatására az amerikai gazdaság összeomlik. Az, hogy Grady Means, korábbi elnöki tanácsadó, milyen következtetés alapján jutott egy konkrét dátumhoz, talán örökre homályban marad.  A világ jelenlegi helyzetét figyelembe véve azonban, az ember önkéntelenül is elgondolkozik azon, hogy talán volt valami a logikájában. A politikai és a források feletti hatalomért való közdelem Ukrajnában nem csitult. Lehet, hogy Means valami hasonló körülményre alapozta állításait?
Tudjuk, hogy az Egyesült Államok gazdasága szó szerint az összeomlás szélén áll. Csupán a folyamatot beindító mechanizmus hiányzik.
Greg Mannarino, az árral általában szemben úszó befektető úgy gondolja, hogy ez most könnyen összejöhet és az alábbiakban el is olvashatjuk, hogyan gondolja az egyik lehetséges forgatókönyvet.
Lényegében arra figyelmeztet, hogy Putyin, a jelenlegi geopolitikai hangulatot kihasználva úgy pozícionálja bábuit a globális sakktáblán, hogy végül teljesen letörölhesse a színről az amerikai értékpapírpiacokat és magát a dollárt is.
Figyelembe véve, hogy az USA gazdasági alapjai eleve szörnyű állapotban vannak, az adósság már most is fenntarthatatlan és tovább növekszik, azonkívül Kína orosz partnerének kedvezően teszi meg lépéseit, nagyon is elképzelhető, hogy az amerikai gazdasági és pénzügyi érdekeltségek elleni összehangolt támadás végső állomásához közeledünk.
Már csak néhány lépés kell a matthoz:
Putyin tökéletesen látja, hogy a gyenge pont a hiperinflálódott értéktőzsde… ez az ember zseniálisan játszik.
Tudva, hogy minden háború alapja a megtévesztés, a csapatok kivonása is a játszma része.
Amikor ismét beveti csapatait és itt is lépni fog, össze fogja zúzni az amerikai értékpiacokat, ezermilliárdokat semmisítve meg ezen a piacon és az emberek zsebeiben.
Vlagyimir Putyin nem fog meghátrálni Obama vagy bármely nyugati hatalom előtt. Semmi oka erre. Pontosan tudja, mindez hová vezet, és mit kell tennie ahhoz, hogy a terve működjön.
Véleményem szerint ez a felállás.
Hagyja, hogy a pénz visszaáramoljon a világ piacaiba, azaz konkrétan az amerikai értékpiacokba. Majd egy villámtámadással visszaküldi csapatait és elpusztítja a tőzsdét.
Azt is tudjuk, hogy… Putyin évek óta a dollár összeomlására játszik azzal, hogy aranyba fektet.
… Az Egyesült Államok adóssága a legnagyobb lufi a világon és ezt ő is tudja.
Aztán jön a pánikeladás. Szerintem ez nagyon gyorsan bekövetkezhet.
Ne legyenek kétségeink. Putyin világhatalmi szerepet szán Oroszországnak. Kína pedig ugyanezt akarja. Ehhez pedig tönkre kell tenniük az Egyesült Államok gazdaságát.
A legtöbb olvasónk látja, hogy az Egyesült Államok összeomlása elkerülhetetlen. A kérdés mindig is az volt, hogy mikor.
Elképzelhető, hogy Putyin hamarosan megadja a választ.

Forrás: shftplan.com
Időkjelei : Nem tudjuk, hogy egy igazi krach pontosan mikorra várható, de azt tudjuk, hogy valamilyen komoly összeomlásnak be kell következni ahhoz, hogy az emberek nagy része elfogadja a romokból kiemelkedő új rendet. Eközben a világ vezetői, miközben persze minél nagyobb vagyont és hatalmat próbálnak szerezni maguknak, csupán a nekik szánt feladatokat teljesítik ebben a háborúban, amivel a világ népeit az egységes kormány felé próbálják hajtani. Jelenleg történetesen Ukrajnát használják fel céljaikra.

Ha a harcos cionzsidó, akkor HŐS! Ha az önkéntes orosz, akkor AGRESSZOR!!

A kijevi felkelők egyik osztagának parancsnoka a “Delta” álnevet viselő, negyvenedik éve felé közeledő harcos. Csapatát „a Majdan kéksisakosai” néven emlegetik, bár maga barna rohamsisakot visel, alatta pedig kipát hord.

kiev Az izraeli hírügynökségnek névtelenül nyilatkozó, ukrajnai születésű Delta korábban az izraeli hadseregben (IDF) szolgált. Kiképzést a Givati gyalogsági dandár egyik felderítőszázadában kapott, amit kijevi utcai összecsapások során hasznosított a közelmúltban. Negyvenfőnyi szakaszához néhány további IDF veterán is csatlakozott. Delta személyazonosságát Mose Azman ukrajnai rabbi is igazolta.
Szakaszvezetőként Delta a Szvoboda párt aktivistáitól kap parancsokat. Tagjai az ellenzéki megmozdulások fő szervezői. „Nem vagyok a Szvoboda tagja, de tőlük kapom a parancsokat. Tudják, hogy izraeli vagyok, zsidó és hogy az IDF-ben szolgáltam. Testvérüknek szólítanak.

A Nyugat megítélése nagyban függ attól, hogyan kezeli az új kijevi hatalom az etnikai kisebbségeket. Volodimir Grojszman, Vinnyica város korábbi polgármestere, a regionális ügyek újonnan kinevezett miniszterhelyettese zsidó.-olvashattuk a http://www.haaretz.com
Nem copy-paste illesztettük be a Haaretz cikket, mert abban rendesen a “helyére van téve a dolog”!
“A zsidók mentik meg Ukrajnát, Oroszország pedig ördögi tervet sző az antiszemitizmusra hivatkozva, hogy megkaparinthassa az országot. Amit megakadályozni pedig csak az ukrán szélsőjobb és a zsidók összefogása képes. Igy gondolja ezt az új kijevi rablóhorda is, amikor kinevezte a regionális ügyek új miniszterét-a zsidó Volodimir Groszmannt.”
A németektől korábban kapott terror-elhárítási tanácsok alapján harcolhatott volna Ukrajnában a karhatalom a kormányellenes felforgatókkal, azaz a Svoboda-zsidó-Jobb Szektor “szentháromság” által szervezett és irányitott, ám Nyugatról pénzelt hordák ellen. Ez azokból a válaszokból derül ki, amelyeken kedden a német belügyminisztérium adott egy zöldpárti képviselő, Hans-Christian Ströbele kérdéseire.
Ugyanis az Ukrán Biztonsági Szolgálat, az SZBU és a különleges belügyi alakulat, a Berkut képviselői négy éven át, 2009 és 2013 között jártak kiképzésre Németországba egy kétoldalú megállapodás keretében
A 2012-es futball Európa-bajnokság előtt a német hírszerzés titkos nyelvtanfolyamokat indított, a Berkut pedig 99 sisakot és 260 szett könnyű védőfelszerelést kapott a németektől.
Ez utóbbi kapcsán Ströbele a belügyminisztériumtól azt is megkérdezte, rátehette-e a kezét az ukrán szélsőjobb – a most kormányon lévő Szvoboda és a tőle is jobbra álló Pravij Szektor – a németektől kapott felszerelésre. A tárca “nyitva hagyta a kérdést.” Ám elég csak visszanéznünk a kijevi felforgatás képeit, és máris látható: bizony rátehette a kezét.
Meglehetősen leplezetlenül csinálja mostmár a háttérhatalom a felforgatásokat. (És nem csak Ukrajnában!) Márpedig ha tetszik-ha nem, ez a háttérhatalom mindig cion gyermekeit jelenti. Akik pénzzel, információkkal, felszereléssel, utasitásokkal, és mostmár EMBERANYAGGAL is beszállt Ukrajna legyűrésébe. Ez a cionista bagázs szövetkezik igen látványosan ha kell az ördöggel is-Ukrajnában lásd a fenti irást-ám “kétséges helyeken” rejtett beépüléssel igyekeznek biztositani a cselekvéshez szükséges hatalmat. (Erre a legjobb példa Magyarországon a Jobbik.)

A lényeg az, hogy mindenhol ott vannak! Ők mondják meg mi a jó-mi a rossz!
http://balrad.wordpress.com/2014/03/05/ha-a-harcos-zsido-akkor-hos-ha-az-onkentes-orosz-akkor-agresszor/





A cionzsidók büszkék, hogy részt vettek az ukrajnai felforgatásban


A címben szereplő "vettek" szót lehet,hogy "vesznek"-re kellene módosítani. Ugyanis az új ukrán "kormány" jónéhány tagja erős szemita rasszjegyekkel bír. Valószínűleg most sem a szemünk csal vagy a képzeletünk játszik velünk.
No, de nézzük a korábbi tényeket is. Cikkeztünk már arról, hogy a Majdan tüntetőit volt, izraeli katonatisztek képzik ki és vezetik. Ezzel korán sem állítottunk valótlant. Mára az összes vezető hírportál beszámolt arról, hogy a kijevi felkelők egyik osztagának parancsnoka, a "Delta" álnevet viselő, negyven éves, volt izraeli tiszt. Pontosabban az izraeli hadseregben, az IDF-ben szolgált. Osztagában további, volt izraeli tisztek is voltak. Mose Azmun, ukrajnai zsidó rabbi is alátámasztja a fent leírtakat, hiszen Delta az ő gyülekezetének a tagja, a brodi zsinagógában. Delta tehát orthodox zsidó, aki valamiért erősen rokonszenvezik a nacionalista-soviniszta Szvoboda párt vezetőivel. Az utcai harcokban tőlük kapta a parancsokat. Rohamsisakja alatt büszkén viseli a kipát. Osztaga kéksisakos alakulat néven lett ismert, ahol orvlövészekkel és különleges rendőri egységekkel csaptak össze.

Hídfő.net | Szvoboda - Hatalmat bármi áron? Szvoboda - Hatalmat bármi áron?

Delta elmondta, hogy a Szvoboda tagjai előtt ismeretes zsidó származása, mégis testvérükként szeretik. Ariel Cohen, a washingtoni székhelyű Heritage Foundation szakértője szerint a zsidók együtt harcoltak az ukrán nacionalistákkal és végtelen bátorságukról tettek bizonyságot. Delta és Azmun rabbi azzal is foglalatoskodott, hogy adományokat gyűjtsön, a befolyt pénzből pedig a zavargásokban súlyosan megsérülteket kívánták Izraelbe szállíttatni és ott megoperálni. Micsoda könnyes történet, valószínűleg hamarosan a mozikban landol az első film is a hős zsidókról, akik épp az ukrán kommunizmust semmisítik meg és feláldozzák magukat az ukrán népért. Büszkék arra is, hogy feltüzeltek és az alkotmányos rend ellen uszítottak civileket? Az ártatlanul kifolyt vér minden cseppje a felforgatók, sátáni bandáját terheli.
Balassa Viktor


(Cionista) zsidó összeesküvés Kijevben is?
Felejtsd el, amit eddig tudtál az ukrán “forradalomról”.

A dotoho.blog.hu irásából megtudhatjuk, hogy a Majdan mögött külföldi katonai táborokban kiképezett, ukrajnai zsidók állnak!

Ukrajna: a Jobb Szektor tagjai zsidók

lead_1.jpg

Ugye azon nem már senki nem lepődik meg, hogy a Jobb Szektor szerint a Janukovics kormány zsidó, amely elárulta Ukrajnát (kép). A Jobb Szektor szerint Klicskó és Jacenuk is zsidók és elárulták Ukrajnát. Janukovicsék szerint Kijev utcáin náci horda tombolt, amely elárulta Ukrajnát. A Szabadság Párt megköszönte a Jobb Szektornak a harcot, mert amit tettek, azt lehet hazafiságnak nevezni. És a kör bezárul, a minap megtudhattuk: a Jobb Szektor tagjai zsidók, a Berkut pedig náci!

201402211806_ukrajinska-vlada.jpg

Hétfőn én dicsértem meg a cseh közszolgálati televíziót, mert színvonalas műsorokkal tájékoztatta az ukrán eseményekről a tévénézőket. De csak nem bírta ki ez a csatorna sem propaganda nélkül, igaz, ellenkező előjellel. Történt mindez a ČT24 február 20-i Horizont elnevezésű, egy órás speciális háttérműsorában. Kubala műsorvezető egy ukrajinistát mutatott be nekünk, nézőknek. Valentyna Lyulya a Nemzetközi Kérdések Társaság tagjaként mutatkozott be, aztán máris belefogott. Csehül értő olvasóink számára embedeltem a kérdéses részt:


Az ifjú vendég hamarosan ecsetelni kezdte milyen barbár cselekedeteket hajtottak végre a Berkut emberei, akiket nemes egyszerűséggel csak a nácikhoz hasonlított. Amikor Kubala műsorvezető párhuzamba állította a Berkut túlkapásait a tüntető radikálisok szélsőséges cselekedeteivel, a stúdió-vendég kikérte magának az összehasonlítást, mert szerinte a Jobb Szektor tagjai nem banderisták, hanem zsidók! Ezt itt kétszer is visszascrolloztam, jól hallom-e. Jól.
A láthatóan meglepett riporter is érdeklődött, akkor ez most így hogy. Megtudhattuk, hogy Kijev utcáin a Tryzub szervezet tagjai, ukrajnai zsidók harcolnak, akik valamikor régen elhagyták Ukrajnát, de most visszatértek harcolni. Ezek az emberek állítólag az izraeli hadseregben (Zahal) voltak kiképezve. Kapkodtam a fejem, de már ott gyanút foghattam volna, amikor Lyulya a Russian Today fegyveres tüntetőket mutató felvételeit úgy kommentálta, gyanúsak, mert egyetlen egy másik csatornán sem látta a felvételeket.
A Zahal hivatalos oldala itt elérhető. Behívott vendégünk gyorsan közli azt is, hogy az Euromajdan egyik vezető alakja, Josef Zisels, az Ukrán Zsidó Szervezetek Szövetségének vezetője is egyben azt nyilatkozta, hogy együttműködik a Jobb Szektorral. Miről lehet akkor még most itt beszélni? – kérdezte a vendég, mire Kubala műsorvezető csak ennyit mondott, semmiről, mintha ezzel minden világos volna és berekesztette a beszélgetést.
(dotoho nyomán)
Bal-Rad komm : “Keresd a nőt”-azaz: MINDEN KRIZIS ÉS CIRKUSZ MÖGÖTT OTT ÁLLNAK A ZSIDÓK! Ez a fenti blogbejegyzés szerint is igy igaz.
Az ukrajnai felfordulásból nehezen is maradhattak ki számarányuk miatt, viszont még ettől nem kellett volna nekik a kezdeményező- finanszirozó-szervező-irányitó szerepet bevállalni! De megtették, bevállalták!
Az ukrajnai felforgatásban játszott szerepük alapján kijelenthető:MINDEN CSOPORTBAN JELEN VANNAK-ÉS OTT VOLTAK UKRAJNA GAZDASÁGÁNAK BEDÖNTÉSÉBEN, AMI SZOCIÁLIS VÁLSÁGHELYZETET EREDMÉNYEZETT, AZ PEDIG RIBILLIÓT!
A ribillió szervezésében és kivitelezésében vállalt szerepük pedig világosan bizonyitja: Szvoboda vagy Jobb Szektor, Udar vagy Batykivscsina-teljesen mindegy. Mindegyik csoportosulásban jelen vannak, mindegyik csoportosulásban vezető-irányitó szerepet játszanak. Szélsőjobbos vagy náci mozgalom? Teljesen mindegy. A cél, hogy MINDENT ŐK IRÁNYITSANAK!
EGYETLEN CÉL ÉRDEKÉBEN!
Igy volt ez az első vh. idején. Igy volt ez az oroszországi szocialista forradalom idején (Trockijék) Igy volt ez Hitler hatalomra jutásakor. De igy volt ez Magyarországon 56-ban is.
Mindig-mindenhol ott voltak, és igyekeztek a kezdeti zavarok letisztulása után megragadni az irányitást.
Egyetlen ország volt képes izolálni a törekvéseiket. A Sztálin vezette Szovjetúnió! Amely majd háromnegyed évszázadon keresztül dacolt a cionista törekvésekkel.
Nem is tudják ezt megbocsájtani az egykori Birodalom magjának-Oroszországnak. A végső cél ugyanis Oroszország megkaparintása. Ehhez az első lépést véghezvitték a Közép-Kelet-európai rendszerváltásokkal, és a Szovjetunió szétzüllesztésével.
A második lépés most van folyamatban. Grúziában “árnyékra vetődtek”-de nem adták fel! Most Ukrajnán keresztül kivánnak közelebb hatolni a hőn áhitott célhoz-Oroszországhoz!
Mindenki számára világos ma már, hogy az ukrajnai felforgatásban milyen szerepet játszottak-játszanak.
Ne lepődjön meg azon senki, hogy ők a “majdanisták”!
Tegnap, a Russia Today cikkében emlitett telefonos párbeszéd a kijevi orgyilkosságok elkövetőinek leleplezéséről-amelynek illusztrációja a Youtubeon volt elérhető-a közzétételt követő fél óra után már elérhetetlen volt. Iszonyatos leleplező erővel birt!
Kétsége senkinek ne legyen: Ukrajna egy részét megszerezték! Hogy mekkorát?-még elválik! Az biztos viszont, hogy célt most nem értek. Csak részsikert!
Hogy meddig fognak tudni eljutni?-hamarosan kiderül.
De!
Ha bárki is azt hinné, hogy akár a “régi” (egy hónappal ezelőtti)-akár az új kijevi vezetésben ill. a felforgatásban játszott és betöltött szerepük Ukrán “sajátosság”-az téved!
OTT VANNAK MINDENÜTT!
ÉS ITT VANNAK MINDENÜTT! NÁLUNK IS!
Szinte mindegyik politikai maffiánkban jelen vannak, és MOZGATJÁK! A “baloldali” és jobboldali pártokban egyaránt jelen vannak! Bizony ám!
És nemcsak ott! És nem csak a pénzterületen, nemcsak a gazdaságban.
Erőszakszervezeteinkben is ott vannak, de jelen vannak az ilyen-olyan őrző-védő bandáik is!
Amikre bizony-talán-már hamarosan szükség is lesz! Úgy, mint a Majdan “harcosaira”!
Orvlövészek és felforgatók formájában!
Mert ugyan Magyarországot megkaparintották!-de túlzásokba estek!
AMIK MIATT MAGYARORSZÁG EGY “ANTIMAJDAN” ELŐTT ÁLL!
Ne lepődjünk meg hát Tisztelt Magyar Honfitársaink, ha nemsokára Magyarországon is orvlövészek ritkitják a MAGYAROKAT!
MERT MÁR ITT VANNAK!

Az Egyesült Államok katonai hírszerzésének is bedolgozott a Jobb Szektor


A Majdan téri lázadás alatti káoszban a Jobb Szektor több csapatának az volt a feladata, hogy kormányzati épületekből és magas rangú tisztviselők lakásaiból érzékeny dokumentumokat raboljanak. Egy 21 éves orosz fiatalember tette ezt a vallomást, közvetlen az elfogása után, miután visszatért Kijevből Moszkvába, az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat azonnal őrizetbe vette, és kihalgatta. A magát Vladiszlavnak nevező férfi több érdekes történetet is mesélt.
"Beültettek minket csapatszállítókba, és előre összeírt lakásokba kellett betörnünk, onnan pedig minden érdekesnek látszó dokumentumot össze kellett szednünk. Itt nem nyúlhatunk a berendezéshez vagy az értékekhez." - meséli Vladiszlav - "Hamarosan két Mercedes típusú autó érkezett, és belőle egyenruhás amerikai katonák szálltak ki. Ezek az emberek minden dokumentumot lemásoltak, vagy rögtön elraktak a járműveikbe. Ez február 26.-án történt." A történet itt nem ért véget. Vladiszlav elmondása szerint a németek is lázasan gyűjtöttek adatokat és dokumentumokat hasonló módon, ám valami miatt ők egyik napról a másikra abbahagyták, és eltűntek.
Hídfő.net | Az Egyesült Államok katonai hírszerzésének is bedolgozott a Jobb Szektor
Az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat "Vladiszlav"-ról készített fényképe
"A következő napokban, miután minden felírt címről elhordtuk a papírokat, a Jobb Szektor vezetőinek utasítására visszamentünk a címekre az értékekért. Ezeket azonban nem tarthattuk meg, rögtön átadtuk az értékes tárgyakat, műkincseket, bútorokat orgazdáknak. A befolyt pénzt a Jobb Szektor fegyvervásárlásra költötte, legalábbis nekünk azt mondták." Vladislav megemlített még egy érdekességet, miszerint "A kapitányok a morál fenntartása miatt megengedték az akcióban résztvett századoknak a fosztogatást, ebbe boltok és autók tartozhattak bele."
Az USA és Németország kormányai tehát hathatósan kihasználták a káoszt Ukrajnában kulcsfontosságú dokumentumok megszerzésére. Vladiszlav utolsó megjegyzése szöges ellentétben áll a cionliberális médiák által sokat hangoztatott "Nem volt fosztogatás." történettel. Az Index hazugságairól szóló leleplező cikkünket itt olvashatja.



Bizonyíték került elő, hogy a kijevi mesterlövészeket a Majdan vezetői bérelték fel

Nyilvánosságra hoztak egy felvételt, ami Catherine Ashton Uniós főzsidó és Észtország külügyminisztere, Urmas Paet között zajlott. A felvétel tanulsága szerint Paet azt mondta, hogy "Egyre erősebb a meggyőződésünk, hogy a mesterlövészeket nem Janukovics utasította, hanem valaki az új koalícióból [a kijevi cionfasiszta új kormány, a szerk.]". Peat szerint az lett neki gyanús, hogy egy doktor beszámolója szerint ugyanolyan lövedéket szedtek ki egy tüntetőből, mint egy rendőrből.

HÍdfő.net | Bizonyíték került elő, hogy a kijevi mesterlövészeket a Majdan vezetői bérelték felMesterlövész által leterített tüntető fekszik a kijevi Majdan barikádjainál, Ukrajna.

Catherine Ashton csak ennyit válaszol a vádakra "Umm... aha, hát... szörnyű". Az Unió felforgatásügyi főfelelőse biztos nem volt napi kapcsolatban a galíciai bandával amelyik Kijevben randalírozott. Vagy mégis? Sose hinnénk.
A felvétel itt hallgatható meg (a felvétel angol nyelvű):

Az Észt Külügyminisztérium sajtóosztálya megerősítette, hogy Urmas Paet külügyminiszter és Catherine Ashton uniós felforgatásbiztos között lezajlott az ominózus beszélgetés telefonon. Ezzel elismerték, hogy:
1, A Majdan téri tüntetők mesterlövészei lőttek a saját embereikre és a rendőrökre is, feltehetőleg Turcsinov megbízásából, hogy végleg összeugrasszák a két felet.
2, Az Unió tudott mindenről, de nem figyelmeztettek senkit, és megpróbálták a Berkutra és Janukovicsra kenni.
3, A mesterlövészek miután lelőttek párat a sajátjaikból, a Majdan téri vezetők propagandacélokra akarták felhasználni ezeket a felvételeket, lásd Olesya Zhukovskaya története. Nála is véletlen ott volt egy fotós és egy videós.
Hídfő.net | Olesya ZhukovskayaOlesya Zhukovskaya, közvetlen a nyaklövése utáni pillanatban. Minő véletlen, hogy épp ott volt pár videós meg fotós.
Ismét egy szép történet, hogy a közember élete ennyit ér a hatalmasok szemében. Reméljük minden kedves olvasónk kezdi megérteni, hogy a négyévente tartott egy napos látszatdemokratikus papírkitöltés nem a társadalmi felelősség igazi valója.
http://www.hidfo.net/2014/03/05/gyorshir-az-eszt-kulugy-megerositette-felvetel-valodisagat-mesterloveszekrol

Brüsszel hírzárlatot rendelt el a nukleáris katasztrófáról?

Február 20.-án az Oroszország Hangja leközölte a hírt, miszerint Ukrajnában a "tüntetők" elfoglalták a rivnei atomerőművet. Az épületet ismeretlen fegyveresek rohamozták meg, majd miután elfoglalták az adminisztratív blokkokat, felgyújtották a fő szervert. A fegyveresek ellenőrzésük alá vonták a terület fő energiaforrását. Azt követően semmilyen információ nem jutott ki a történtekről.
Az esettel azóta nem foglalkozott a nyugati média, és úgy tűnik, a hazai médiában is hírzárlatot rendeltek el. Emiatt újra fel kell tennünk a kérdést: mi történt azóta a rivnei atomerőművel? Tisztában van-e azzal a magyar kormány, hogy egy szomszédos országban bekövetkező nukleáris katasztrófa milyen következményekkel járna Magyarországra nézve?

Csernobil, 1986.

A magyar külügynek kötelessége lenne közbenjárni az ügyben. Az ukrán nagykövetet behívni ezügyben és információszolgáltatást kérni nem diplomáciai bonyodalom, hanem az ország érdekeinek védelme lenne, amit a magyar külügy azóta elmulasztott megtenni.
Ha a kormány nem ad felvilágosítást ezügyben, a magyar "választóknak" oka lesz azt feltételezni, hogy a kormány mindent tud az atomerőműben történtekről, és éppen emiatt rendeltek el hírzárlatot. Egy ilyen hír kirobbanása a hírzárlaton át pedig roppantul kínos lenne a kormány számára, különösen a választások előtt.
Felszólítjuk a magyar külügy illetékeseit, hogy járjanak közben ezügyben, majd végezzék el a magyar állampolgárok hiteles tájékoztatását arról, fenyegeti-e hazánkat nukleáris katasztrófa.


Sugárfertőzés miatt fertőtlenítenek az ukrán-magyar határon?


Hivatalos magyarázat szerint "járványveszély miatt" fertőtlenítő kapun kell áthaladnia az ukrán-magyar határszakaszon áthaladó tehergépkocsiknak, és minden gépjárművet fertőtlenítenek. Az intézkedést az országos főállatorvos rendelte el, arra hivatkozva, hogy a "heveny, lázas általános tünetekkel, testszerte vérzésekkel járó" ragályos betegség, az afrikai sertéspestis átjuthat a határon és megfertőzheti a hazai állományt.
A közlemény szerint a betegség emberre nem terjed. Azonban nem lepődnénk meg, ha a közeljövőben bejelentenék az afrikai sertéspestis embert fertőzni képes változatának megjelenését. Ugyanis a felsorolt tünetek a sugárfertőzés (azaz sugárbetegség) tünetei is.
Február elején ismeretlen fegyveresek elfoglalták Ukrajnában a rivnei atomerőművet, amiről a hazai és a teljes nyugati média hírzárlatot tart.
Ismételten felszólítjuk a kormányt és a magyar külügyet, hogy adjon hiteles tájékoztatást ezügyben. Berendelték-e az ukrán nagykövetet és tájékozódtak-e az atomerőműben történtekről? Számolnia kell-e Magyarországnak egy nukleáris katasztrófa következményeivel?
Emiatt mozgósították-e a katasztrófavédelmet az ukrán-magyar határon? A menekültáradatra hivatkozás nem magyarázat, mert Kárpátaljáról továbbra sem érkeznek menekültek Magyarországra, ezt hivatalos adatok is alátámasztják.
Várjuk a kormány magyarázatát arra vonatkozóan, miért titkolóznak az atomerőműben történtekről. Annak ellenére, hogy kampányidőszak van, az információnak nem lehet gátat szabni, előbb vagy utóbb kitudódnak a történtek. Akkor a kormány hallgatása pedig azt mutatja majd, hogy úgy döntöttek; a hatalom mindennél fontosabb - még az életnél is.

http://www.hidfo.net/2014/03/05/sugarfertozes-miatt-fertotlenitenek-az-ukran-magyar-hataron

A nyugati és hazai liberális média kedvenc hazugságai közé tartozik, hogy orosz invázió van a Krím-félszigeten. Tekintsük át röviden az idevágó tényeket.



1, A Fekete Tengeri Flottát fel akarták osztani Oroszország és Ukrajna között a szovjetúnió 1991-es felbomlásakor, ám ez egy elhúzódó vita tárgya lett.
2, A felek 1997-ben végre megegyezésre jutottak a krími katonai bázisokat és az ott állomásozó flottát illetően. E szerint Oroszország kapta a flotta 81.9%-át, de előbb ki kelett fizetnie ukrajna részére 526,5 millió dollárt. A szerződést végül 1999-ben írták alá.
3, Moszkva évente 97.75 millió dollárt tekint semmisnek az Ukrán államadósság Oroszország fele fenálló részéből, ezért cserébe használhatja az ukrán felségvizeket, rádiófrekvenciákat, valamint ez az összeg tartalmazza az orosz hajók által okozott környezetre káros hatásokért a kompenzációkat.
4, Az eredeti megállapodás szerint a Fekete Tengeri Flotta 2017-ig állomásozhat a Krím-félszigeten, ám ezt később meghosszabították 25 évvel.

Hídfő.net | Fekete Tengeri Flotta egyik hajója érkezik SzevasztopolbaA Fekete Tengeri Flotta egyik hajója érkezik Szevasztopolba, 2014.03.01, Krím-félsziget.

5, Az 1997-es megállapodás megengedi 25,000 főnyi orosz katonaság, 132 páncélozott jármű, 22 katonai repülő és 24 darab 100mm-es kalibernél kissebb ágyúval felszerelt löveg állomásoztatását a félszigeten.
6, A fentieknek megfelelően, jelenleg 5 haditengerészeti hadosztály állomásozik a félszigeten.
7, A haditengerészeti egységeken kívül két reptere is van az oroszoknak a félszigeten, egyik Kacha, a másik Gvardeysky környékén.
8, Az orosz tengerparti erők a 1096. Légvédelmi Rakéta Ezredből és a 810. Tengerészgyalogos Brigádból áll, ez utóbbi 2,000 tengerészgyalogost jelent.
Láthatjuk tehát, hogy az illegális kijevi kormány bejelentése az Egyesült Nemzetek felé, miszerint Moszkva 16,000 katonát küldött a Krím-félszigetre, orosz invázióként lett tálalva, holott Oroszország csak kihasználja a szerződéses lehetőségeit.

http://www.hidfo.net/2014/03/05/nyolc-teny-krim-felszigetrol-amit-liberalisok-kifelejtettek-hirekbol

Mint a gyáva népnek, úgy a tőkének sincs hazája

A Magyarországra betelepülő zsidók veszettül szaporodnak! Hozzávéve a zsidók piti kis csalásait! Ez gazdasági térhódítás egy országon belül? A valódi magyarázatot bankszakemberek, pénzügyi szakemberek és összefüggéseket feltáró tényszerű adatok adhatják, amelyek a laikus ember számára is érthetően bemutatják a nemzetközi és magyarországi zsidóság pénzügyi visszaéléseit Magyarországon.
A XVII. századtól, Magyarországra legálisan és illegálisan bevitt tőkepénzek pusztító hatást fejtettek ki az országban. A "hazátlan tőke" fogalmát akkoriban kevesen ismerték, felhasználásának veszélyeiről akkoriban (de még ma is) igen kevesen tudtak az országban, és ha egyesek sejtették is, eleinte tudni nem tudták, hogy a zsidó közösségek minden összeesküvési szándék nélkül világméretű játszmákba vitték be az első időkben egyébként általában kispénzű zsidóktól összegyüjtött pénzeket. Ezeken a kis pénzeken kapaszkodtak fel és termelték ki maguk közül a tradiconális értelemben vett bankszektor résztvevőit. Így már a későbbiekben nem volt szükség tőkeösszevonásra, mivel a korábbi dézsmaprofit már legelizálni tudta a sokszor egyes országok állami kincstárát is magában foglaló bankrendszert. Ma klasszikus értelemben vett állami kincstár nem is létezik, tehát mivel beépült a megkreált versenyszférába (értsd, a nemzetközi bankszektorba), így nincs „alvó vagy állandó tőke”, ezáltal tulajdonképpen hitele sincs a szó nemesebbik értelmében egy adott államnak (persze ma klasszikus államról sem beszélhetünk már), csak a hazátlan tőke létezik. Ami így a nemzetek feletti érdekek körét szolgálja kizárólag, mert az a mai viszonyrendszer, amiben az egyszerű ember fizetésért (éhbérért és ez világviszonylatban a külföldi piacra is igaz a látszólagos jólét ellenére) dolgozik az csak ennek a tőkenagyságnak a „szükséges rossz” un. szociális hálója, mindössze csupán a fenntarthatóság ára. Az emberi látszólagos jólét az adott ország legnagyobb terhe, ami mindinkább megalapozza az örökös tagságot a körforgó tőkeháló bőrtönében. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy életfogytiglant kapott. Ez jellemző a nyugati térfélen, ami a vasfüggöny széthúzása (Magyarországon már a 80-as évek elején megjelenik az IMF és a Világbank) után a legsötétebb „fénnyel”, a hamisan csillogó pénzzel árasztotta el a keleti blokkot. Tehát visszatérve, a diaszpórák „nyomorúságos”, de tervezett szétszórtságukban felismerték a "hazátlan tőke" fogalmát, vagyis azt, hogy egy hatalmas tőke bárhol bevethető, a pénzek akár feltűnés nélkül bevihetők egy adott tőkeszegény országba és aztán onnan ki is lehet vonni minden felelősség nélkül a tőkét és persze a profitot is. Nem kell mondani, hogy a XVIII. és XIX. században még sok országban nem léteztek olyan pénzügyi törvények, amilyenekkel ma védik az államok gazdaságukat a "hazátlan tőke" veszélyei ellen. Itt meg kell jegyeznem, hogy végülis ma sem létezik törvény ez ellen. Hiszen a közvetlen háttérmozgások és közvetett mögöttes szándékok egyfajta kikényszerített gyakorlatot hoznak létre, amelyek törvények felett immár legálisan adósítják el örök időkre elkötelezve az adott régiókat gyarmattá leminősítve. Itt aztán a befektetői kedvet már tetszés szerint manipulálják. Ez az észjárás a zsidó tyúkszem, erre kell rálépnünk igazán, ha ki akarunk kerülni valaha ebből a csaló „csábító” csávából. Igy van az, hogy ekkora külömbségek vannak a gyarmatok között, hiszen mindig oda rendezkedik be, ahonnan zavartalanul irányítani tudja a megfelelő manipulációkat, saját berendezkedését és fennhatóságát is így tartva fenn. Ezek az EU húzó gyarmatai ( Németország, Franciaország, Anglia, ezek kizárólagos ipartelepek, minden másból eltartásra szorulnak) valótlan teljesítményekkel. Hogy miért hiteltelen a holokauszt? A zsidónak semmilyen emberáldozat és semmi-semmi nem fáj úgy a világon, mint a korlátlan játékába (ez lenne végkifejletében a Világkormány) beavatkozás és a játékszerének (a hazátlan tőkének) törvényesítése, vagyis újra nemzetállamok nemzetállami kincstárának a letéte. Nem véletlenül évszázadok óta ennek a fellazításán és teljes megszüntetésén fáradoztak a már említett módon. A zsidók pénzügyi játszmáinak káros következményeit egyáltalán nem antiszemita írók és politikusok ismerték fel, sokkal inkább egyszerű banktisztviselők és közgazdászok (pl. Endrey Antall, volt KDNP képviselő, lásd, a Piros Cégéres cikksorozatunkat), akik évtizedes szakmai gyakorlatuk alapján képesek voltak minden pénzügyi tranzakció mögé látni, és akik - ahogy mondani szokás - átláttak a szitán. Minden érzelem és zsidógyűlölet nélkül. Ők adtak idővel tájékoztatást a politikusoknak, államférfiaknak, rendőrségnek stb. Naívságuknak tudható be az, hogy ez téves útnak bizonyult, hiszen a feltárásokat a hazátlan tőke forgatóinak adták így át. Ezért a jövőnk érdeke, hogy feladatunk legyen ezen emberek munkásságát immár a nyílvánosság segítségére adni, mert a tényleges elszámoltatás másképpen soha sem fog megtörténni. Mi bírtokosai akarunk lenni ezeknek a dokumentumoknak és ezek tükrében az elszámoltatást végrehajtani. Ennek előfeltétele a nyílvánosság!
Szóval a "kocka közepében" nem a zsidók szaporasága, hanem nagy-nagy meglátásuk és annak módszerei vannak elrejtve, az a tény, hogy egy bizonyos nagy tőkepénz bárhol bevethető a világon mesterségesen gerjesztett, előidézett manipulált és manipulatív események hatására. Ezt egyszerűbben mások úgy fogalmazzák: "a tőkének nincs hazája" (a nemzetköziségben), csak a nemzetállamokban találhatja meg a helyét, amivel a nemzetállam is elhelyezheti valós teljesítménye alapján magát a többi nemzetállam közt a világ térképén.
Várhegyi Kálmán



Megint a magyarokon gúnyolódnak, ezúttal az Origó


A szerdai Világgazdaság írását alapul véve rugdossa a magyar átlag dolgozó réteget az Origo nevű, extrémistának elkönyvelhető hírportál. Rekordmagasságokba emelkedett a háztartások készpénz és lekötetlen betétállomány tavaly év végére -írják. A gúnyos, szarkasztikus cikknek a "Sokan rejtik a párna alá a pénzt" címet adták. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly év végén a lakosság 2559,7 milliárdnyi forintot tartott magánál, éppen 11 %-al többet, mint egy évvel korábban. Szintén rekordnak számít a folyószámla betétek év végén mért értéke, ez 2333,9 milliárdra rúg, tehát egy év alatt 18%-al növekedett. Az év végére tehát a lakosságnál maradt pénzek összege megelőzte a folyószámla betéteket, így 4645 milliárd maradt a háztartásoknál.
Hídfő.net | Megint a magyarokon gúnyolódnak, ezúttal az OrigóA párna legalább nem jelent csődöt.
Ellenben a Világgazdaság és az Origo állításával, nem a pénzfelvételi tranzakciós díjak indokolják az említett növekedést. A történet ennél jóval prózaibb. Az emberek bizalma megrendült a bankokban, nem kérnek az uzsorás módszerekből. Ha lehetőségük van, inkább befektetnek vagy egyszerűen csak otthon tartják a pénzt. Teljesen felesleges ehhez bármilyen mesét kitalálni, az emberek tudják, hogy pénzük nagyobb biztonságban van otthon a párna alatt, mint a törvényesített uzsoráztatók bankjaiban. Az Origo pedig terjeszti a hazugságokat, mert szorosan összefüggenek ők a hazugságok kitalálóival. Mindnyájan egy kapzsi és hataloméhes klientúra irányítása alatt ténykednek, egymást segítve. Persze nem lesz ez mindig így. A pozíció meginoghat, akkor pedig jön a számonkérés! Igazságosan, ám könyörtelenül.
Dunai István