Hasonlit azt Irlmaier jövendölésre, de még több hajmeresztő részletet kinál a jelenlegi emberi civilizáció csúfos végéről, mely úgy néz ki, most már csak pár év kérdése. Készüljetek – főleg lélekben! A test túlélésének az esélyei sajnos itt Európában se lesznek túl nagyok, csak kb. 20-30 százalék, “aratás lesz” /Máté 13:39/, tetszik vagy sem. “Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.” /Márk 8:35/. Még ennek ellenére is a cikkbe ideirok pár túlélési tanácsot, hogyan lehet egy tömegpusztitó fegyverekkel vivott totális világkonfliktust túlélni, de legyetek realisták. Ügyeljetek a lelki tisztaságtokra, amit meg nem lehet kikerülni, azt nem lehet kikerülni.


A Werdenberg prófécia szövegét sajnos nem találtam meg magyarul, angolul innen elérhető: https://endtimemanna.org/magnusson/Data/Third_World_War_Gottfried_von_Werdenberg.pdf , szlovákul pedig innen : https://proroctva.blogspot.com/2013/01/proroctvo-gottfrieda-von-werdenberg.html


A legjobban őrzött “titkok” közé tartozik, nemcsak ezek a mostani hamis egyházak hallgatnak róla, de még ennek a próféciákra szakosodott vakolókanalas info-dezinfo ügynöknek se találtam róla semmit a weboldalán, még itt se:
31 prófécia és jövendölés a harmadik világháborúról és az oroszokról a végidőkben
(31 PROPHECIES AND PREDICTIONS INVOLVING RUSSIA IN WW3!)

https://prophecyinthemaking.blogspot.com/2014/02/31-prophecies-and-predictions-involving.html

S most kezdjük el elemezgetni a szövegét.

Ha megnézitek például Werdenberg jövendölését az “energia helyzetről”, nem nehéz rájönni, hogy már csak pár évre lehetünk a “végtől”:
Werdenberg: “Közvetlen a harmadik világháború előtt az oroszok el fogják zárni a gáz és olajcsapot”
Ez bizony lassacskán kezd valósággá válni!
2022.4.27. Az oroszok kezdik elzárni a gázcsapot

 

Werdenberg: “A harmadik világháború előtt fog bekövetkezni még egy katonai konfliktus az USA és Szaud-Arábia között a Közel-Keleten”. … “Az USA megtámadja Szaúd-Arábia olajkitermelő mezőit, de vereséget fog szenvedni. Atomfegyverek ekkor még nem lesznek bevetve.”
Ennek szintén kezdenek mutatkozni a jelei. Az izraeli katonai titkosszolgák által szerkesztett debka.com szerint:

2022. ápr. 5:
https://www.debka.com/oil-gulf-states-pivot-toward-china-amid-sharpening-standoff-with-us/
“A szaúdiak és az Egyesült Arab Emirátusok is elutasitották a Biden-rezsim azon kérését, hogy növeljék a kőolajkitermelést, s ezzel segitsék féken tartani az ukrajnai háború miatt égbe szökő kőolajárakat – ami hidegzuhanyként érte az amerikaiakat. Újabban még Biden telefonhivásait se fogadják”

2022. jún. 1: Rekord magasan a benzin ára az USA-ban
https://edition.cnn.com/2022/06/01/energy/gas-prices-inflation/index.html

Mit szoktak a múltban ilyenkor az amerikaiak tenni a “problémás” közel-keleti vezetők megregulázása céljából: katonai akciót inditani. Ne lepődjetek meg.

 

2022. május 3: Az orosz tévé Nagy-Britanniát elárasztó nukleáris cunamiról beszélt
(Russian state TV shows ‘nuclear tsunami’ wiping out UK)
https://www.1news.co.nz/2022/05/03/russian-state-tv-shows-nuclear-tsunami-wiping-out-uk/
2022. május 5:
https://www.debka.com/moscows-doomsday-plane-in-may-9-parade-raises-nuclear-threat-over-ukraine-war-ties-with-israel-plummet/
“A háborús provokatőr Nagy-Britannia a tűzzel játszik, egyetlenegy a brit partok közelében felrobbantott orosz Smart 2-es interkontinentális ballisztikus rakéta 500 méteres cunami előidézésére képes, ami elárasztaná a brit szigeteket”
Szintén emlitve van Werdenberg által, de legnagyobb részleteiben talén az Irlmaier jövendölésben:
https://rejtelyekszigete.com/alois-irlmaier-latnok-jovendolesei/
“Aztán egy magányos repülőgép érkezik keletről. Ez veti a semlegesitőt Angliánál a nagy vizbe. A viz egy nagy darabban megemelkedik, olyan magasra mint egy torony, majd visszahullik … Elsüllyed Anglia egész területe és az európai partok Berlinig, kivéve néhány hegycsúcsot. A tengerparti országok nagy veszélyben lesznek… a szigetek eltűnnek …”

Utóbbi a Jelenések könyvében:

Jelenések 16:20
És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé.

Jelenések 16:18

És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, amilyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy.

Utóbbi pedig eképp van részletezve a Werdenberg próféciában: “Röviddel azután, hogy a földkéreg megnyilik, egy iszonyatosan nagy földrengés rázza meg az egész bolygót, mely egy egész napig rázkódni fog. Semmi se fog állva maradni…”

Werdenberg: “S ekkor fog megjelenni az égben a keresztrefeszitett Jézus képmása világszerte” (s ekkor fog rádöbbenni az egész világ, hogy mi folyik …)
Máté 24:30
És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.

A “földkéreg megnyilásának” előzményei Werdenberg szerint
(nagyon hasonlit Billy Meier Hénok próféciáira és az Irlmaier jövendölésre is)

Az oroszok megtámadják egész Európát. A konfliktus kb. 2 évig fog tartani (a bibliai 3.5 éves időszak részeként, amikoris őrült pusztitás veszi kezdetét az egész világon). Elfoglalják Ausztriát majd Németországot. Ez relative gyorsan fog menni. Az USA nem fog beavatkoztni. Az istentelen, szélsőségesen baloldali kormányok által uralt Olaszországban és Franciaországban véres polgárháború fog dúlni, óriási lesz a papüldözés ( ez isteni akaratot tükröz, a papok kiirtása, vagyis a római “parázna asszony” tűzzel való megégetése, Jelenések 17:16-17 ). Irlmaier és Billy Meier szerint is a papok egyszerűen ki lesznek irtva. Tömeggyilkos, mindent tönkretevő hordák fognak garázdálkodni, Róma és Párizs is égni fog, a túlélés az extrém háborús helyzet miatt csak eldugott vidéki falvakban lesz lehetséges. Amikor a véres polgárháború a csúcsához ér Olaszországban, az oroszok elfoglalják azt is, majd Franciaországot is. Az első nukleáris fegyverek Európában a Földközi és Adriai-tenger térségében lesznek felrobbantva az oroszok által, hadihajók megsemmistése céljából. Ezeknek lökéshullámai Ausztriában és Németországban is érezhetőek lesznek, s kisebb cunamikat fognak okozni. Az oroszok megtámadják a Balkánt, Bulgáriát és Törökországot is, de itt csatákat fognak vesziteni.

S most valami egészen meghökkentő, de logikus lépés:

Werdenberg: az Európai Unió Kinától fog segitséget kérni az oroszok ellen, mely bár habozva, de meg fogja támadni Oroszországot. Kinai csapatok fognak előre nyomulni egész Dél-Oroszországon keresztül, tönkre fogják verni az oroszokat, s el fogják érni Európát (!). Az európai lakosság az orosz csapatokat fogja gyűlölni, nem a kinaiakat. Közép-Európában először hagyományos, majd nukleáris konfliktus fog kitörni az oroszok és kinaiak közt Csehország, Alsó-Ausztria és Németország területén, a Dunától északra. Hatalmas csatákat fognak vivni, Csehországban és Alsó-Ausztriában kő kövön nem marad. Iszonyatosan sok ember fog elpusztulni.
Hasonló sors vár sok más országra világszerte, többek közt Kanadára és az Egyesült Államokra. Nincs értelme menekülni sehova …
Az oroszok ekkor elfoglalják egész Nyugat-Európát, de Németországot nem tudják teljesen leigázni. A fél világ ekkor már romokban hever. Az amerikaiak ekkor Európa segitségére kelnek. Hatalmas csatákat vivnak az Északi-tenger térségében az oroszokkal. Gigantikus hullámok fogják elárasztani Angliát, Belgiumot, Hollandiát, Észak-Németországot és Dániát ( lásd Jelenések 16:20 “És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé.”) Viz alá kerül nemcsak London, de egész Dél-Anglia területe az Északi-tenger térségében felrobbantott atomfegyverek okozta hatalmas cunamik miatt.
Visszatérve Csehországhoz: totálisan tönkre lesz téve. Bár ellentétben sok európai országgal, ahol még jóval az orosz invázió előtt polgárháború robban ki (pl. olaszok, franciák, németek, angolok) Csehország és Szlovákia stabil marad, de a háború idején nagyon szenvedni fog a lakosságuk. Csehország nyugati része maga lesz a pokol: az oroszok és a kinaiak itt neutronbombákkal és atombombákkal mennek egymásnak. A lökéshullámok egész Közép-Európában érezhetőek lesznek. Az iszonyatos robbanások hegyláncolatokat fognak “kisimitani”. Kénsárga “tűz” jelenik meg Nyugat-Csehország felett, ami valószinűleg a felrobbantot neutronbombák eredménye, majd egy iszonyatosan nagy, gigantikus sárgásfehér robbanás jelenik meg (vajon mi okozhatta? ), “mely a keresztre feszitett Jézust is mutatni fogja”, s ezután nyilik meg a földkéreg. Az emberek világszerte ekkor felkiáltanak: Mégis van Isten!

Ez itt már az elkerülhetetlenné vált isteni beavatkozás kezdete, mert máskülönben senki se élné túl ezeket az eseményeket:
Máté 24:22
És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.

Werdenberg: A széthasitott földkéregből iszonyatos mennyiségű láva és hamu fog kiömleni, mely száz kilométernyi területet fog elönteni, s Prágát a földdel teszi egyenlővé. Emellett iszonyatos mennyiségű mérges gáz és hamu kerül a levegőbe, fel a bioszférába, mely három napra elsötétiti a napot. A szél kelet felé fújja a hatalmas mérgesgázfelhőt, a levegő napokig mérgező lesz, a környezet – a vizeket beleértve – megmérgeződik.

Ugyanezt látta Irlameier is az “éterben”, de ő vegyifegyverek bevetésének tulajdonitotta. Lehet hogy tévesen? Ekkora iszonyatos mennyiségű mérgező anyagot nem lehet csak úgy hirtelen kiszórni. Vagy isteni büntetés okozza majd?

S ugyanezen események leirása a bibliai próféciákban:
Jelenések könyve
8:5 Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az oltárnak tüzével, és leveté a földre; és lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás.
8:11 A csillagnak neve pedig üröm: változék azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké lőnek.
8:12 A negyedik angyal is trombitált, és megvereték a napnak harmadrésze, és a holdnak harmadrésze, és a csillagoknak harmadrésze; hogy meghomályosodjék azoknak harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, és az éjszaka hasonlóképpen.
Máté 24:29
“…. a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek.”

További érdekes részletek Werdenbergtől:
A polgárháborúk azután törnek ki Európában, miután az amerikai csapatok távoznak. A Billy Meier prófécia szerint az USA polgárháborúban fog széteseni , ez lesz a távozásuknak kiváltó oka. Ettől fognak vérszemet kapni az oroszok is, s támadják meg Európát. A legyengült Amerika kezdetben nem fog beavatkozni, ezért lesz kénytelen az EU a kinaiaktól segitséget kérni.

S itt jönnek be a képbe még a garabandali jelenések is, melyek szerint:
https://www.1260.org/Mary/Apparitions_Garabandal/Garabandal_Apparitions_Communism_Comes_again_en.htm
1. Amikor a “kommunizmus eljő újra, az lesz a vég kezdete”. A jóslat 1965-ből van, a szovjet-orosz kommunizmus idejéből, “kommunizmus” alatt az orosz megszállást érti.
2. Miután a pápa hazajön Moszkvából, ellenségeskedések (az előbb emlitett polgárháborúk) törnek ki Európa szerte.

Szintén kezdenek mutatkozni a korai jelei:
2022. május 3: Ferenc pápa készen áll arra, hogy Moszkvába utazzon
https://magyarnemzet.hu/kulfold/2022/05/ferenc-papa-keszen-all-arra-hogy-moszkvaba-utazzon

Az 1994-ben nyilvánosságra hozott Werdenberg prófécia jó része már idáig bejött. Ennek elemzése plussz információk a világ és a lelkek (emberek) további sorsáról a Harmadik világháború után.

Werdenberg: “a Harmadik világháború előtti időszakban Oroszországot autoritárius rezsim fogja irányitani, mely a Nyugatot békés céljairól fogja biztositani. Sok nyugat-európai ezt el is fogja hinni, el lesz tőle vakitva”
“Oroszország politikailag stabil, materialista és istentelen marad (a kommunizmus után is)”

Hajszál pontosan bejött!

“Közvetlen a Harmadik világháború előtt katonai vezetők kezében lesz Oroszországban a tényleges hatalom “

(érdekes lesz figyelni)

Werdenberg: “A nyolcvanas-kilencvenes évek német gazdasági csodája nem fog ismétlődni. A lakosság életszinvonalának csökkenése, hatalmas adóztatás és gyenge gazdaság fogja jellemezni Németországot az újraegyesités után”

Bejött!

Werdenberg: “Kina lesz az egyedüli gazdasági nagyhatalom. Tartós gazdasági növekedés fogja jellemezni. Az okos vezetés ügyesen fogja kihasználni a több mint egymilliárd lakos potenciálját, olcsó munkaerejét”

Bejött! Manapság már “mindent” Kinában gyártanak.

Werdenberg: “Közvetlenül a harmadik világháború előtt New Yorkot egy atomtöltet fogja a levegőbe repiteni”

Na ezt éredekes lesz figyelni. Már idáig is több, de szerencsére sikertelen nukleáris hamis zászlós merényletkisérlet volt az USA keleti partvidéke ellen, hogy a cionista-sátánista háttérhatalom igy tegye tönkre az USA-t mint nagyhatalmat. A lakosság erről nem tud semmit, mert a fősodor médiumok elhallgatták.

Werdenberg: ”Röviddel a Harmadik világháború előtt égi jel is lesz. Tiz percre teljesen el fog sötétedni minden, majd hirtelen tüzes kőzápor fog hullani Ausztriában az épületekre mint egyfajta ragyogó tűz esője. A nap már nem fog azon a napon teljes fénnyel világitani”

Érdekes, hogy a garabandali jelenés is valamilyen égi figyelmeztetésekről beszél, de a résztleteit nem ismerem.

Werdenberg: “a háború előtti időszakban a Nyugatot az erkölcstelenség, az emberek közti felebaráti szeretet teljes hiánya, illetve az oroszok elleni harc elutasitása fogja jellemezni”

Pontosan bejött!

Werdenberg: “a háború előtt Európát bolsevik-kommunista (liberális) erők fogják irányitani “

Bejött! Sajnos épp ezen erőknek a felszámolásáról szólnak igazából a jelenlegi történések, mint ahogy Cion bölcseinek jegyzőkönyveiben is szerepel:
https://www.freepress-freespeech.com/holhome/konyvek/bolcs1.htm#r13
Mihelyt elismerték majd uralmunkat, a liberálisok, az utópisták, az álmodozók végképp eljátszották kisded játékaikat. Addig is azonban még jó szolgálatokat tesznek nekünk. … Mint minden megtévesztő gondolat, a haladás is az igazság elhomályosítására szolgál,

S mivel a dolog nem fog menni szép szerével, ez az iszonyatosan sötét cionista-kabbalista-sátánista hatalom, mely a 20. században se habozott a világháborúk “eszközéhez” nyúlni a világ átalakitása céljából, eszement tébolyában most se fog habozni egy percig se, hogy megadja az engedélyt az oroszoknak , hogy támadják meg, s igázzák le nevében az egész liberális nyugati világot, s ez fogja okozni nemcsak az ő vesztüket, de a jelenlegi emberi civilizációét is.

Efele tartunk … A bibliai végidei próféciákban illetve az Énok könyvében emlegetett “nagy nyomorúságok” időszaka fele, melyben akik nem lesznek tudatában az ilyen információknak, kétségbeesetten, teljesen istentelenül, túlélő állat módjára fognak viselkedni, s csak a bölcsek, tanultak lesznek tudatában annak, hogy a legnagyobb sötétség épp hajnal előtt van, hogy amikor a helyzet az elviselhetetlenségig fajul majd, akkor fog eljőni a látványos fordulat egy békés világ, az 1000 éves krisztusi királyság felé.

Egy olyan jelentőségű időszak előtt állunk, melyre már évezredek óta figyelmeztetnek minket a végidei próféciák, és sajnos úgy tűnik, az események folyását már nem lehet megállitani, a lavina már megindult, bár még nem duzzadt mindent elsöprő, óriási zuhataggá.

Igazából a karmikus törvények kijátszódásáról, iszonyatos mennyiségű, évszázadok óta halmozódó rossz karma visszaütéséről van szó az emberiségre. Azon kevesek, akik tudják, igazából hogyan “működik a realitás”, azok tisztában vanna vele. Pedig csak ezt az egyetlen, szinten minden világvallásban jelenlevő parancsolatot kellett volna betartani, hogy ez elkerülhető lett volna:

Lukács 6:31 Úgy bánjatok az emberekkel, ahogy akarjátok, hogy veletek is bánjanak.

Semmi többet! Mert mihelyt ezt megsérted, máris termelődik tovább a rossz karmád…

Az elmúlt évtized például olyan – már-már groteszkül – gonosz volt, hogy el se hinném, hogyha nem látnám, nem tapasztalnám, hogy ilyen egyáltalán létezhet. Ennek pedig karmikus következményei lesznek.

A jézusi királyságban a technikai fejlődés “visszafele lesz” – szerencsére! A hadászatban egész biztosan nem lesz megengedve. Személy szerint azt se bánnám, ha visszajönne egy a 18. századihoz hasonló világ, mindenfajta elektronizáció és csipek, számitógépek nélkül, amelyben viszont senki se éhezik, mindenkinek van fedél a feje felett, ki vannak elégitve az alapvető szükségletei, és senki se fölözi le aránytalanul mások munkájának a gyümölcsét. Valami ilyesmi fog jönni azok számára, akik túlélnek és nem fognak tartozni a választottak közé. Erre utal az Irlmaier és Werdenberg prófécia is.



https://pokolraveluk.info/2022/06/02/meg-tobb-reszlet-a-jovot-illetoen-a-werdenberg-profecia-1994-bol-1-resz/

https://pokolraveluk.info/2022/06/05/meg-tobb-reszlet-a-jovot-illetoen-a-werdenberg-profecia-1994-bol-2-resz/