2013. július 14., vasárnap

Rendkívüli hadgyakorlat az orosz Távol-Keleten


maci


A Szovjetunió szétesése óta nem volt példa a régióban a fegyveres erők ilyen méretű összevont gyakorlatára.

Rendkívüli hadgyakorlat kezdődött vasárnap az orosz Távol-Keleten, amelyre a csapatok harckészültségének ellenőrzése céljából adott utasítást Vlagyimir Putyin orosz államfő. A Szovjetunió szétesése óta nem volt példa a régióban a fegyveres erők ilyen méretű összevont gyakorlatára. Ebben az orosz hadsereg középső-és keleti katonai körzeteinek csapatai, a katonai légierő távolsági szállító egységei, valamint az orosz hadsereg Csendes-óceáni flottája vesz részt mintegy 160 ezer katonával.

Az orosz haditengerészet 70 hajója az Ohotszki-tengeren vonult fel, a szárazföldi egységek ezer harckocsival és páncélozott harci járművel, a légierő pedig 130 harci repülőgéppel és helikopterrel gyakorlatoznak az Amuri, Tengermelléki területen, a Bajkálon túli határterületen és Szahalinon.


Harckészültségbe helyezték az Ulan-Ude alatt állomásozó rakétadandárt is.


A július 20. tartó hadgyakorlat során egyebek között a kijelölt egységek nagy távolságokra, több mint 3 ezer kilométerre való eljuttatását ellenőrzik és tengeralattjárók mentését is végre kell majd hajtani a flotta egységeinek. A műveletekben részt vesz a Varjag cirkáló, Saposnyikov marsallról elnevezett tengeralattjáró-elhárító hajó, és a Vinogradov admirális nevű deszant-hajó is. Putyin indoka
Az orosz államfő szombaton azzal indokolta a rendkívüli harci művelet elrendelését, hogy a déli, nyugati és központi katonai körzetekben korábban végrehajtott hasonló gyakorlatok igen hasznosak és hatékonyak voltak, mivel előhozták azokat a problémákat, amelyeket ki kell javítani.

Az idén májusban az oroszországi Asztraháni területen tartott hadgyakorlaton egy feltételezett rakétatámadást kellett elhárítania az arra kijelölt egységeknek. A műveletekben bevetették az Sz-300-as légvédelmi rendszereket is.


Igor Korotcsenko, a Nacionalnaja Oborona című orosz biztonságpolitikai szaklap főszerkesztője a Ria Novosztyi orosz hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy az orosz hadsereg bármely tevékenységét nem szabad erőfitogtatásnak tekinteni. Úgy vélte, hogy egy korszerű hadseregnek nemcsak katonai parádékon, hanem a váratlan helyzetekben is ki kell állnia a próbá. Szergej Sojgu orosz védelmi miniszternek nincs szüksége újabb “reklámra”, mivel amúgy is ő az orosz kormány legnépszerűbb tagja – tette hozzá.
(MTI)

Az orosz csapatok a legmagasabb fokú harckészültségben vannak


2Вести.Ru 6- Az orosz fegyveres erők megkezdték a harckészültségük nagyszabású ellenőrzését -

Az orosz fegyveres erők ma megkezdték a harckészültségük nagyszabású ellenőrzését – jelentette be tegnap Vlagyimir Putyin orosz elnök.

Az ellenőrzésben részt vesznek a Közép- és Keleti Katonai Körzetek egységei és katonai hadosztályai, a Csendes-óceáni Flotta, valamint az Orosz Légierő. Ez több, mint 8 ezer katonát, mintegy ezer tankot és harci járművet, 130 repülőgépet és helikoptert, valamint 70 haditengerészeti hajót jelent – közölte az Oroszt Honvédelmi Minisztérium.

Fotók: Vesti.ru

A keleti katonai körzet (Burjátföld) 36. hadseregének katonai egységei egy váratlan ellenőrzés következtében a legmagasabb fokú harci készültségbe kerültek.

2Вести.Ru 12Вести.Ru 22Вести.Ru 32Вести.Ru 42Вести.Ru 52Вести.Ru 72Вести.Ru 82Вести.Ru 9Voice of Russia


Az Egyesült Államok és Oroszország közös hadgyakorlatokat tartanak



Az Egyesült Államok és Oroszország közös hadgyakorlatokat tartanak ezen a héten Európában Atlas Vision-2013 néven, melyen a szárazföldi hadsereg vesz részt.
Erről az amerikai haderő európai parancsnokságának sajtóosztálya tájékoztatott.

A hadgyakorlatok két részből fognak állni. Az első részben parancsnoki gyakorlatok lesznek zászlóalj szinten. A második részben terepgyakorlatokat tartanak szakasz szinten.

A hadgyakorlatok célja, hogy az ENSZ békefenntartó küldetésekben közösen résztvevő két ország együttműködését javítsa. A gyakorlatokat Németországban tartják július 18-22-ig.

http://hungarian....Europaban/

Nevetve sirhatunk-vagy sirva nevethetünk!

Szentes – A program mintegy másfél évtizede fut Szentesen, amelyre idén 1 milliót költ a város. Jók a tapasztalatok, a családok becsülettel nevelik fel az ajándékba kapott malacokat.
Idén 15 család kapott kismalacot az önkormányzattól. Fotó: Králik Emese
– Örülök, hogy bekerültünk a programba. A családot nagy húsevőként írnám le, négy gyermekünk van, akik szerintem majd nevet is adnak a malackának. Jövő februárig biztos, hogy nevelgetjük – tudatta Sándor János. A férfi a fiával várakozott tegnap reggel a szentesi Udvardi utcában, ahol a korábbi évekhez hasonlóan a Röfi takarmányboltnál osztotta szét az önkormányzat a szociális ellátásként juttatott, most még 25 kilós kismalacokat. – Adj egy kötelet, anya, mert elszökik! Abba a ládába nem fog beleférni! – biztatták egymást azok, akik már megkapták a „természetbeni juttatást”. Akadt olyan résztvevő, aki talicskán tolta szerzeményét a város távoli részén lévő otthonába, más elmondta, hogy az állatot 8 kilométerre viszi a kerékpár csomagtartóján.
A kiválasztásnál előnyben részesültek a nagy családok, az pedig, ha valaki nem kertes házban lakik, nem kizáró ok, árulta el a szociálpolitikai osztály vezetője, Lencséné Szalontai Mária.
– Rokonnál, barátnál is felnevelhetik az jószágokat. A program mintegy másfél évtizede fut Szentesen, előzetesen mindig ellenőrizzük, hogy jó helyre kerül-e a haszonállat. Jók a tapasztalataink, a családok nagy gonddal, becsülettel nevelik fel azokat – foglalta össze. A város idén 15 családnak adott malacot, ez öttel kevesebb, mint tavaly. Decemberig havonta egyszer 70 kilogramm takarmányt is kapnak a résztvevők, így a kezdeményezés egymillió forintjába kerül az önkormányzatnak. Az ajándékhoz a családoknak Szirbik Imre polgármester is gratulált a helyszínen.
(delmagyar)