Botrány Grúziában: Szaakasvili kitálalt

Szaakasvili, a nyugat majma most már mentené az irháját. Ahogy nő Grúziában (is) a Nyugat-ellenesség, úgy szorul a hurok Szaakasvili nyaka körül. Utolsó lehetősége, hogy elkerülje a börtönt, ha elmenekül Izraelbe. Izrael ugyanis nem ad ki senkit. Ellenkező esetben biztosra vehető jó pár év, sőt, még népirtásért is felelősségre vonhatják. Ezért Szaakasvili terelni próbálja a felelősséget.

A Nyugat(atlantizmus)-ellenesség már több alkalommal váltott ki megmozdulásokat Grúziában, melyek során több sérült volt, sőt, még halottak is. Szaakasvili most kitálalt: a műveleteket a CIA felügyelte, szervezte. A tüntetők elleni rendőrségi megmozdulásokat a CIA irányította. Tehát a nyugat majma valóban csak egy bábocska a kis kaukázusi állam élén, és ha ez így van, akkor a Nyugat és az Egyesült Államok hiába hárítja a felelősséget az oszétiai háborúért, mert ugyanúgy nyakig benne voltak, sőt valószínűleg ők irányították az egészet. 

Az orosz-grúz háború fordulópontja egyértelműen az volt, mikor az orosz légierő a legelső napokban lebombázta a Tbiliszi melletti repteret, ahol a nyugati irányítók főparancsnoksága volt berendezkedve. Innentől kezdve maguk a nyugati katonai elemzők sem tudják, hogy a jól felkészített, kiképzett és kiválóan felszerelt grúz hadsereg miért nem tudott hatásosan védekezni. Minden bizonnyal azért nem, mert az orosz légierő kiiktatta a valódi katonai irányítást, vagyis a nyugati 'tanácsadókat' és a CIA apparátust.

Lassan napfényre kerülnek a grúziai incidens részletei, és azok a személyek, akiket a Nyugat látványosan cserben hagy, kitálalnak. Jó figyelmeztetés ez minden nyugati pribéknek: mind így jártok! A Nyugat csak azt dédelgeti, aki hatalmon van. Annak megad mindent, de amint csökken a hatalma (és lehetőségei), már érdektelenné válik, és akkor bizony egyedül maradnak, de a bűneiket már hiába varrják más nyakába. Hiába hivatkoznak megtévesztésre, tévedésre, arra, hogy őket is becsapták. Valamennyi kelet-közép-európai állam vezetőinek nemsokára el kell számolnia minden tettével - és a nyugat nem fogja megvédeni őket. Ereje sem lesz rá, de főleg akarata nem. Mert a hatalomból kiesett vezetők már semmit sem számítanak nekik. Éppen ezért számíthatunk rá, hogy mindennemű politikai átmenet vagy fordulat rendkívül véresen fog lezajlani, ugyanis ezzel ők maguk is tisztában vannak.

Szaakasvili kitálalása mindenesetre hatalmas botrányt kavart Grúziában. Érdekes lesz majd az Egyesült Államok hozzáállása a kérdéshez, és az össze-vissza nyilatkozatok. Egyértelmű ugyanis, hogy az egész háború az Egyesült Államok műve volt, és a valódi célja nem Grúzia egyesítése volt, hanem egy újabb háborús gócpont létrehozása az orosz határvidékén, és Oroszország háborúba sodrása.

Kemény Gábor

Paul Craig Roberts: Szerepcsere, avagy hogyan lett az USA az új Szovjetunió

1961 nyarát a vasfüggöny mögött töltöttem, az akkori amerikai-szovjet diákcsere program keretében. Ez volt az amerikai külügyminisztérium fennhatósága alatt szervezett program második éve. Visszautazásunk az akkori Kelet-Németországon át nem volt éppen zökkenőmentes, mert a Berlini fal építése miatt a vonatot nem engedték át. Visszaküldtek Lengyelországba. A vágányok felügyeletét szovjet csapatok vették át, akik semmilyen nyugati kapcsolatot nem engedélyeztek.

Szerencsére azokban a napokban nem volt jellemző a neokonzervativizmus. Washington még nem erősítette meg a XXI. századra jellemző irányzatokat. A fal végül felépült és a háború elmaradt, felépülése azonban negatív következményekkel járt a szovjet hatalom számára. Kennedy és Ronald Reagan ellenben remekül felhasználta saját propaganda céljaira.

Akkoriban Amerika jelentette a szabadságot a Szovjetunió pedig az elnyomást. Bár ezeket a benyomásokat többnyire a nyugati propaganda teremtette, a kép némi igazságtartalommal is rendelkezett.

A kommunizmus fénykorában is voltak Julian Assange-k és Edward Snowden-ek. Az egyikük neve Mindszenty József volt.

A magyar katolikus egyház vezetőjeként Mindszenty felállt az akkori diktatúra ellen. Először a nácik börtönözték be, majd később a kommunisták is nemkívánatos elemnek tekintették, megkínozták és életfogytiglani börtönre ítélték.

Az 56-os szabadságharc alatt kiszabadult, majd a rövidéletű szabadság után azonnal közellenséggé nyilvánították, amikor is az Egyesült Államok budapesti nagykövetségén kért és kapott menedéket. A kommunisták azonban nem engedték ki az országból és 1971-ig a nagykövetségen maradt.

(Időkjelei: Amerikai diplomáciai iratok tanúsága szerint azonban maga Mindszenty József nem akarta elhagyni követségi menedékét, mert nem volt abban bizonyos, hogy vissza is engedik utána. Amikor Mindszenty 1967 júniusában az őt látogató König bíborostól megtudta, hogy az Egyesült Államok kormánya hivatalosan is elismeri a Kádár-rezsimet, tiltakozásképpen, önként el akarta hagyni a nagykövetséget. A kormány hozzájárult volna, hogy Mindszenty a Vatikánban töltse élete hátralevő részét, ha a Vatikán biztosítja: Mindszenty nem nyilatkozik elítéléséről és fogságáról, a hazai politikai viszonyokról és a magyar katolikus egyház helyzetéről. forrás forrás)

A XXI. században felcserélődtek a szerepek. Ma Washingtonban uralkodik diktatúra. Washington utasításai miatt nem engedi az Egyesült Királyság, hogy Julian Assagne Ecuadorba utazzon, ahol menedéket kaphatna. Mindszenty Józsefhez hasonlóan, Assagne Ecuador londoni nagykövetségén ragadt.

Washington nem engedi európai hűbérállamainak, hogy Edward Snowden számára lehetővé tegyék az átutazást, egyetlen számára menedéket ajánló ország irányába sem. Snowden a moszkvai repülőtéren vesztegel.

Washingtonban mindkét politikai párt Snowden elfogatását és kivégzését szorgalmazza. A politikusok megtorlást követelnek Oroszországgal szemben, mert az nem volt hajlandó a nemzetközi törvények megsértése árán lefogni Snowdent és átadni őt Washingtonnak, pedig még kiadatási megállapodás sem létezik a két ország között.

Snowden nagy szolgálatot tett az amerikai népnek. Segítségével ma már mindenki tudja, hogy Washington, az alkotmányos korlátok ellenére, felállított egy globális kémrendszert, ami minden ember megfigyelésére képes.

Szabad sajtó nélkül csak a kormány félrevezető információi maradnak számunkra. A leleplezés elkerülésére pedig megpróbálnak megszabadulni az igazság terjesztőitől. A törvény által elvileg védett közérdekű kiszivárogtatók üldözése terén az Egyesült Államok az egyik legelnyomóbb rezsim jelenleg a világon. Kitartanak álláspontjuk mellett, hogy ezek a közérdekű információkat kiszivárogató informátorok (wistleblowers) nem a köz érdekeit szolgálják, hanem kémek, árulók és az ellenség ügynökei. Megpróbálják elhitetni a nyilvánossággal, hogy veszélyt jelentenek az ország biztonságára nézve. Azt mondják, hogy a veszélyt nem az alkotmányt sárba tipró kormány, hanem a sárba tiprásra figyelmeztetők jelentik.

Az Obama rezsim végleg felszámolta a sajtószabadságot. A kormányt szolgáló fellebbviteli bíróság döntése értelmében például James Risen, a NY Times riportere köteles tanúskodni annak a CIA tisztnek a tárgyalásán, aki információkat adott át Risen számára a CIA Irán ellen tervezett összeesküvéséről. A fasiszta módszerekkel dolgozó bíróság döntése megadhatja a kegyelemdöfést a titoktartás intézményének, és ezzel megakadályozhatják a kormány számára kényelmetlen információk kiszivárgását.

A XXI. században megtanultuk, hogy az amerikai kormány minden téren hazudik és minden lehetséges törvényt megszeg. A közérdekű informátorok nélkül még kevesebb ember szerezne tudomást rabigába hajtásunk módszereiről.

A szabály egyszerű: az országot irányító csapat érdekeit szolgáló lépések és információk jogszerűek, az őket leleplezők pedig nem.

---

Időkjelei : Érdemes észben tartani, amire a cikk címe is utal. Amennyiben szerepcseréről beszélünk, feltételezhetjük, hogy a globális játszma legfőbb szereplői valamennyien a számukra előírt szerepeket játsszák, függetlenül attól, hogy az adott menetben a fehér vagy sötét bábuk jutottak nekik.

Forrás: Activist Post

A frontvonal – Korea 1953. – Teljes film feliratos

Korea 1953. Egy végtelenségig megosztott nép, egymás ellen harcol…

Észak és dél – de egy nemzet. Testvérek, rokonok, barátok. Nem a lövészárok túloldalán lévő katona az ellenség, hiszen egy vérből születtek. – Hanem azok, akik a háborút gerjesztik. – “Megölnek mindannyiunkat!”

- Sokatmondó háborús dráma, kemény csatajelenetekkel. -

“Az egész világ azt mondja, harcoljunk!”

“Aligátor századnak hívtak minket… Tudjátok miért? Az aligátorok több mint ötven tojást raknak. A felét megeszi a többi állat. A kikeltek közül is sokan lesznek a ragadozók prédái. Csak egy, vagy kettő éli túl. De tudjátok mit? – Az az egy aligátor, ami felnő az ötvenből, – az lesz majd a mocsár ura. Ilyenek az aligátorok.

Az utolsó csatánk előtt állunk. Az utóbbi két és fél évben, félmillióan haltak meg. De mi túléltük! Aligátorok vagyunk. Mi uraljuk a csatateret! Megértettétek?… Kik a legerősebbek? – Az aligátorok! – Kik a legkeményebbek? – Az aligátorok! – Éljetek túl még 12 órát! Maradjatok életben!… És hazamehetünk.”

***

…”csendben hullanak a hideg harmatba…
Alvás helyett ébren forgolódom,
anyám mesél nekem, az ő hangját hallom.

Az otthon távolából
a távoli fegyverropogás
elringat,… mint egy altatódal.

És álmomban lopva hazavisz.

Az otthonom az én édes otthonom.
A vizeskorsó előtt édesanyám imádkozik értem.
Csillogó ősz haja könnyeket csal a szemembe…”

Képtár a filmből:

Fotók: Filmfetish.com – Videó: Festerhun

Gazdag István: Új orwelli jelszó: „Törvénytelenség a törvény!”

Az Amerikában generált európai államadósság-válságot arra használják, hogy véget vessenek az EU-tagállamok maradék szuverenitásának is. Kétségtelenül erről van szó, és az unió államai már csak névleges szuverenitást birtokolnak, noha az EU Brüsszelben székelő kormányával szemben az egyes nemzetek legalább még megőriztek valamit a függetlenségükből. Washington azonban mindnyájukat a markában tartja, amint azt az Evo Morales bolíviai elnököt szállító repülőgép elleni legutóbbi kalózakció ismét bebizonyította.

A Moszkvából hazafelé tartó bolíviai elnök gépét ugyanis gyakorlatilag a földre kényszerítették Bécsben, miután az amerikaiak nyomására Olaszország, Franciaország, Spanyolország és Portugália megtagadta tőle a területükön való átrepülést és az üzemanyag-feltöltést, az osztrák hatóságok pedig éltek a lehetőséggel, és tűvé tették Edward Snowden után kutatva. Mindez valójában Washington erődemonstrációja volt Snowden Bolíviából történő elrablására, ha netán az elnöki gépen tartózkodott volna, fittyet hányva a nemzetközi jogra, és brutális figyelmeztetésül a Moraleshez hasonló reformerek számára a miheztartás végett.

Szégyenletes módon az európai marionett-államok meghajoltak a diplomáciai szabályok és a nemzetközi jog eme hihetetlen megsértése előtt, annak ellenére, hogy Snowden őket is figyelmeztette: Washington gátlástalanul lehallgatja a kormányaikat, a diplomatáikat és az állampolgáraikat. Köszönetképpen aztán szolgaian asszisztáltak az amerikai kormány Snowden utáni hajtóvadászatához, ismét csak tanújelét adva annak, hogy az erkölcs, a becsület és a tisztesség mára teljesen kiveszett a nyugati civilizációból.

Mint ismeretes, az USA angolszász szövetségesei (Egyesült Királyság, Kanada, Ausztrália, Új-Zéland) kivételével gyakorlatilag az egész világ kikémlelésére szakosodott Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) informatikusaként Snowden arról tájékoztatta a világ maradékát, hogy hivatalos és magánbeszélgetéseik, valamint internetes levelezéseik többé már nincsenek biztonságban Washington szemeitől és füleitől. Noha az amerikaiak arroganciája e tekintetben is sokkoló, eddig csak három latin-amerikai ország (Venezuela, Nicaragua és Bolívia) vette magának a bátorságot, hogy menedékjogot ajánljon Snowdennek, egy negyedik, Ecuador pedig időközben visszakozott, miután elnökét, Rafael Correát kereskedelmi retorzióval fenyegette meg Washington.

Kína és Oroszország számára, amelyek pedig jobbára a pofozógép szerepét töltik be az amerikaiak hangszerelte „emberi jogi” kampányokban, csattanós propaganda-győzelmet jelentett volna Snowden befogadása, de egyik ország sem akarta kivívni az USA rosszallását és megkockáztatni a kétoldalú kapcsolatok elkerülhetetlen lehűlését. A jelek szerint a világ országainak kormányai – néhány tiszteletreméltó kivételtől eltekintve – sokkal nagyobbra tartják az amerikaiak pénzét és jóindulatát, mint az igazságot vagy akár a saját függetlenségüket.

Az Egyesült Államok gyalázatos fellépése Snowden és Morales ellen újabb lehetőséget teremtett a világ számára az amerikai kormány leleplezésére, mielőtt még az arroganciája és az agresszivitása arra nem kényszeríti a világot, hogy az amerikai hegemónia elfogadása és a harmadik világháború közül válasszon. Valójában a pénz és előnyök hajhászásában megosztott országok megengedik, hogy Washington azt csináljon, amit csak akar, ily módon az általa követett törvénytelen viselkedésmodell korszakunk új normalitásává válik – ahogyan azt a Snowden-ügy is eklatánsan példázza.

Még a latin-amerikai kormányok sem képesek egységesen szembeszállni a jenki arroganciával. Egyeseket közülük haladó szellemű reformerek vezetnek ugyan, akik az USA-val szövetséges helyi elitek helyett a népüket képviselik, de többségük inkább nyugodt kapcsolatra törekszik Washingtonnal és honi kollaboránsaival. Érezhetően továbbélnek körükben a régi történelmi reflexek, mindenekelőtt az északi nagy testvérrel szembeni idült kisebbrendűségi érzés.

Európában az újságok szalagcímei magukért beszélnek: „Az NSA ténykedése veszélyezteti az EU-USA szabadkereskedelmi egyezményt” és „Merkel magyarázatot követel”. A nyilvános tiltakozások a szakszervezeti minimum, amelyet a marionetteknek tanúsítaniuk kell, és Washington is így értékeli ezeket. A francia kormány azt mondja, hogy a tárgyalásokat ideiglenesen fel kellene függeszteni „néhány hétig, hogy elkerüljenek minden vitát”. A német kormány viszont köti az ebet a karóhoz: „Akarjuk ezt a szabadkereskedelmi egyezményt, és most akarunk tárgyalni.” Más szóval az, amit Merkel „elfogadhatatlan hidegháborús magatartásnak” minősít, azonnal elfogadhatóvá válik, amint Németország megkapja a szabadkereskedelmi egyezményét – ez viszont Németországot minősíti.

Washington pénzéhsége vakká teszi Európát a tervezett transzatlanti szabadpiac valódi következményeit illetően, és képtelenné teszi annak felismerésére, hogy ez az egyezmény még inkább az amerikai gazdasági hegemónia igájába fogja hajlítani Európa gazdaságát. Az egyezmény arra szolgál, hogy kivonja Európát az orosz befolyási övezetből, ahogyan a transz-csendes-óceáni együttműködési szervezetnek is az a célja, hogy kiszakítsa az ázsiai országokat Kína gazdasági övezetéből, és belekényszerítse őket a Washington által és érdekében kialakított kapcsolatrendszerbe. Ezeknek a megállapodásoknak kevés közük van a szabadkereskedelemhez, viszont annál több az amerikai hegemóniához. Ezek a „szabadkereskedelmi” egyezmények a dollár támogatására késztetik az európai és ázsiai „partnereket”. Valójában ugyanis arra megy ki a játék, hogy végül a dollár lépjen az euró és egyes ázsiai pénznemek helyébe.

Ily módon Washington intézményesítheti saját valutáját, és megvédheti a bankóprés gyászos következményeitől, amelyet maximális fordulatszámon működtet, hogy biztosítsa az óriásbankok fizetőképességét, és hogy finanszírozza a szövetségi költségvetés feneketlen hordóját. Végeredményben Európa és a világ kontójára.

2013. VII. 24.