Üzenet folytatása

Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.

Oldalak

  • Főoldal
  • János Apostolnak mennyei jelenésekről való könyve ...

2014. március 10., hétfő

Kettős mérce: a Nyugat kedvenc eszköze

Kettős mérce a Nyugat kedvenc eszköze Kollázs Oroszország hangja

…”A Nyugat egyre gyakrabban úgy értelmezi a nemzetközi jogot, ahogyan az neki kényelmesebb…”

…”Meglepő a nyugati partnereink, az emberi jogi szervezetek és a külföldi média szégyenlős hallgatása. Felmerül a kérdés: hol van az a híres objektivitásuk és a demokrácia iránti elkötelezettségük?”

***
“A Krím-félsziget azon szándéka, hogy Oroszország részévé váljon ellentmond a nemzetközi jognak” – állítja sok politikus a Nyugaton.
Mindazonáltal amikor 2008-ban Koszovó egyoldalúan kinyilvánította szuverenitását, számos európai ország és az USA teljesen jogosnak tekintette ezt a lépést. Nincsen ebben semmi meglepő – mondják a szakértők. – A kettős mérce már régóta a nyugati országok politikája részévé lett.
“A március 16-ra tervezett népszavazás a Krím-félsziget csatlakozásáról az Orosz Föderációhoz jogellenes, mert ellentmond mind az ukrán alkotmánynak, mind a nemzetközi jognak” – mondta Angela Merkel német kancellár a Vlagyimir Putyinnal folytatott telefonbeszélgetésben.
Korábban más nyugati politikusok, köztük Barack Obama amerikai államfő is kijelentette, hogy a Krím óhaja, hogy Oroszország részévé váljon, ellentmond nemzetközi normáknak. A 2008-as koszovói precedens pedig Oroszország partnerei körében senkit nem hoz zavarba.
“Ez csak arról tanúskodik, hogy az utóbbi időben a Nyugat egyre gyakrabban úgy értelmezi a nemzetközi jogot, ahogyan ez neki kényelmesebb” – mondja Tyimofej Bordacsov politikai elemző.
Kivéve azt a tényt, hogy a Krím-félsziget egy másik állam joghatósága alá akar tartozni, és Koszovó nem ment át, mondjuk, Albánia joghatósága alá, semmilyen különbség nincs köztük. Sajnos, az elmúlt években a nemzetközi jogot annyira szabadon értelmezik, hogy úgy fest a helyzet: annak van igaza, aki erősebb.
“Azonban az ENSZ 193 tagállamából 108 elismerte Koszovót. És amikor Szerbia az ENSZ Nemzetközi Bíróságához fordult, ez a struktúra megerősítette Koszovó elszakadásának jogszerűségét. Ezt azért tették, mert bizonyos esetekben a nemzetek önrendelkezési joga elsőbbséget élvez a határok sérthetetlenségével szemben. Ebben a tekintetben furcsának tűnik az az állítás, hogy Krím kívánsága elszakadni Ukrajnától ellentmond a nemzetközi jognak” – állítja Valerij Vanyin jogász.
Ez a kívánság nem mond ellent a jogi normáknak, ha bármilyen nemzet önrendelkezésre törekszik olyan helyzetben, amikor az állam területén nincsen kormány, amely ezen állam minden nemzetiségének akaratát fejezné ki. Éppen ilyen esetben – az ENSZ jogszabályai szerint – a nemzetnek joga van önrendelkezéshez, akár különváláshoz is.
De ha ez így van, akkor miért Koszovónak szabad a Krím-félszigetnek viszont nem? A válasz nyilvánvaló: ebben az esetben a kettős mérce politikájával van dolgunk.Tyimofej Bordacsov kommentálja:
“Ez a politika a leggyakoribb, a leghétköznapibb az USA és az EU külpolitikai gyakorlatában. És mindannyian nagyon jól megértjük ezt. Tehát nem arról van szó, igazat mondanak-e vagy hazudnak partnereink, hanem arról, hogy fel tudunk-e ellenérvet hozni.”
Meglepő a nyugati partnereink, az emberi jogi szervezetek és a külföldi média szégyenlős hallgatása. Felmerül a kérdés: hol van az a híres objektivitásuk és a demokrácia iránti elkötelezettségük?
Oroszország Hangja / Artyom Kobzev
Bejegyezte: Andre dátum: 20:54 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Janukovics holnap sajtótájékoztatót tart


Viktor Janukovics, az egyelőre még egyetlen legitim ukrán államfő bejelentést tett a RIA Novosztyinak, miszerint kedden nyilvános sajtótájékoztatót fog tartani. Ez lesz a második alkalom, hogy Janukovics nyilvánosan megjelenik, mióta a nyugat által fizetett extrémisták hatalomra jutottak Kijevben.
Janukovics hollétéről azóta nem jutott ki információ, emiatt sokan már halálhírét kezdték terjeszteni. A nyugati média pedig felkapta ezeket a híreket, hogy ezzel rávegyék az elnököt a nyilvános megjelenésre. Janukovics korábban bejelentette, hogy Ukrajna területén vadásznak rá és a fenyegetések miatt családját is külföldön kellett biztonságba helyezni. Fennáll a veszélye, hogy a nyugat zsoldosai újabb gyilkossági kísérletet követnek el ellene, ahogyan tették azt Líbiában Kadhafival, majd Szíriában - mindeddig sikertelenül - Bashar-el Asszád elnökkel.
A sajtótájékoztató pontos helyszínét emiatt csak alig néhány órával az esemény előtt hozzák nyilvánosságra.


http://www.hidfo.net/2014/03/10/janukovics-holnap-sajtotajekoztatot-tart


Janukovics: Az ukrán hadsereg nem fog engedelmeskedni a Kijevi Juntának


Viktor Janukovics ma délelőtti sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy "az ukrán hadesereg nem fog engedelmeskedni az illegitim kijevi kormány parancsainak". Hozzátette, hogy mivel még ő minősül a legitim elnöknek, ezzel együtt ő a hadsereg főparancsnoka is. Janukovics szerint "...a jelenleg kormányként pózoló banda Kijevben hamarosan felelni fog azért, hogy az ukrán emberekre éleslőszerrel lőttek a felbérelt mesterlövészeik". Elítélte továbbá azokat a nyugati kormányokat, akik egymást taposva igyekeztek elismerni az illegitim kijevi kormányt és az őket hatalomra juttató cionfasisztákat.
Hídfő.net | Janukovics: Az ukrán hadsereg nem fog engedelmeskedni a Kijevi JuntánakViktor Janukovics sajtótájékoztatója, Rosztov, 2014.03.11.
Washingtonnak azt üzente, hogy hibás döntés volt rögtön 1 milliárd USD segélyt folyósítani az "új" kormánynak, tekintettel, hogy az Egyesült Államokban törvény tiltja a katonai puccsal hatalomra került kormányok pénzügyi támogatását.
Janukovics felhívta továbbá a figyelmet, hogy az ukrán nép fogja nagyon keményen megfizetni a nyugatról érkező gyorskölcsönök árát, legjobb tudomásunk szerint már el is kezdték bevezetni az IMF-szankciókat Ukrajnában.
Janukovics kijelentette, hogy amint nem fenyegeti közvetlen életveszély a terroristák részéről, visszatér Ukrajnába, hogy tovább vezesse az országot. Elmondása szerint "ahogy a helyzet kinéz, erre hamarosan lehetőségem lesz".
http://www.hidfo.net/2014/03/11/janukovics-az-ukran-hadsereg-nem-fog-engedelmeskedni-kijevi-juntanak
Bejegyezte: Andre dátum: 18:06 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Veteras Today - Az USA nem mer háborúzni


Gordon Duff, vietnami veterán, a Veterans Today vezető szerkesztője és mellette a világ egyik legnevesebb háborús stratégiai elemző cégének vezetője is - nyilatkozott a PressTV-nek. Gordon Duff véleményére kormányok figyelnek, és rendszeresen szerepel a legnevesebb TV műsorokban, hírlapokban, mint az egyik legkiemelkedőbb szaktudású háborús szakértő. Megállapításai nagyon sok esetben teljességgel helytállóak még a mi szempontjain alapján is, sok esetben keményen bírálja az amerikai vezetést. Állás foglalt a szír háború kapcsán, de figyelemmel kíséri az utóbbi idők eseményeit mind Ukrajnában, mind Venezuelában (Venezuelában az USA háborút indított a demokrácia ellen címmel - a szerk.), és nyilatkozott ezekkel kapcsolatosan is. A PressTV munkatársa arról faggatta, várható-e háború Ukrajnában az USA részéről.
Gordon Duff elmondta, hogy szerinte, a jelen körülmények között Obama nem mer háborút indítani. Az ok egyszerű. Az USA belekezdhet egy újabb háborúba, de ezzel elveszti legkomolyabb európai szövetségesét, Németországot. Mint mondta, Merkel rajta tartja a kezét a médián, az emberi jogokon, Putyin pedig a gázcsapon. Ezzel a történet rémesen leegyszerűsödött. Ahogy a szakértő kiemelte, Obama és Merkel pénteken egyeztettek Ukrajna miatt, ennek ellenére napok óta érdemi intézkedés nem történt. Obamának el kell gondolkodni azon, hogy a nemzetközi jog alapján Putyinnak valóban joga van katonákat állomásoztatni és mozgatni a Krimben - mivel ere államközi egyezmény feljogosítja. Erről Obamát saját ügyvédei is megerősítették. Mellesleg eddig azon a helyen, ahol az oroszok katonák ott vannak, egyetlen ember sem halt meg, Putyin jó munkát végez.
Ahogy az elemző kiemelte, Putyin csak azt teszi, ami a dolga. Ukrajnában sokkal több az orosz, mint azt a nyugati média sugallja. A lakosság majd 40%-a etnikai orosz. Obama is megtette mindazt, amit megtehet. Kitiltott személyeket, vízumkorlátozást vezetett be, megerősítette a határok megfigyelését újabb repülőgépek oda vezénylésével. Ennél többet nem tehet, mert minden ami ennél egy lépéssel több, már háborúként fogható fel. Ukrajna rendkívül megosztott. Az orosz lakosság pedig nagyon jól elhatárolható elkülönülő területen él. A válság, amely kitört pár hónapja, csak felszínre hozta a bajokat. Putyinnak pedig kötelessége megvédeni a saját népéhez tartozó embereket.
Obama elvesztheti európai szövetségeseit, azokat válságba és gazdasági, társadalmi összeomlásba taszíthatja, mivel a német ipar tartja lélegeztetőgépen Európa jó részét. Amennyiben Németország megroppan, a lecsúszott országokat egyszerűen Moszkva karjaiba löki Washington, mert csak ott lesz pénz támogatni őket, és gazdaságilag stabilizálni ezeket az országokat. A német ipar pedig túlnyomó részben az orosz nyersanyagtól függ. Mi kell jobban? Egy összeborult Európa, egy Ukrajnával kiegészülve, vagy egy a válságból lassan evickélő de stabil Európa Ukrajna nélkül? Ezen lehet gondolkodni. Szerinte az USA nem meri ezt megkockáztatni - a józan ész alapján.
Kemény Gábor
Bejegyezte: Andre dátum: 14:14 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Krímben folyamatban van az Oroszországhoz csatlakozás előkészítése


Szergej Akszionov, Krím miniszterelnöke bejelentette, hogy folyamatban vannak az előkészületek dél Ukrajna Oroszországhoz csatlakozására. Március 16.-án népszavazást tartanak arról, hogy csatlakozzanak-e az Oroszországi Föderációhoz. Azt követően néhány hónapos átalakulás után a térség készen áll az orosz jogrendszer átvételére és az orosz törvények alkalmazására.
Szergei Akszionov - az ő kezében összpontosul minden fegyveres testület
A kormányzó a RIA Novosztyinak adott interjúban ígéretet tett arra, hogy a függetlenedést követően az ukrán továbbra is hivatalos nyelv marad, valamint a krími tatárok is megkapják a hivatalos nyelvhasználat jogát.
A Krím-félsziget mintegy 15%-a tartozik a tatár kisebbséghez, közülük kerülnek ki az illegitim kijevi kormány támogatói a térségben. Akszionov elmondta, a függetlenedést követően nem süllyedhet anarchiába és szeparatizmusba az ország, emiatt készen áll arra, hogy a krími tatár vezetőknek is vezető politikai pozíciókat adjon.

http://www.hidfo.net/2014/03/10/krimben-folyamatban-van-az-oroszorszaghoz-csatlakozas-elokeszitese


Az Ukrán Egészségügyi minisztérium felszólította a Krím-félsziget körüli kórházakat, hogy készüljenek a rendkívüli állapotra és az ezzel járó nagy számú sebesült fogadására. Ezt az utasítást általában vészhelyzet / háborús konfliktus esetén szokták kiadni a minisztériumok.
Kremencsukban nekiindultak a BM-30-as "Smercs"-ek. Emelett ukrán katonai menetoszlopokat jelentenek továbbra is déli irányba tartani.


Elérte az 5000 főt a krími önvédelmi önkéntesek száma


A mai nappal elérte az 5000 főt a Krím-félsziget önvédelmi erői közé jelentkezett és esküt is tett emberek száma. Ezen emberek fegyvert és lőszert is kaptak. Legidősebb közülük egy 70 éves volt építőipari munkás, aki jelenleg is 12 órát járőrözik bajtársaival. Leonyid Lebedev az önvédelmi erők parancsnoka a majdani tüntetőket teszi egyértelműen felelőssé a régió destabilizációjáért. Elmondása szerint "24 órában járőrözünk, minden autót és teherautót megállítunk ami be akar lépni a félszigetre, volt már többször is, hogy rejtett fegyverszállítmányokat találtunk." Leonyid kifejtette, hogy mind az 5000 önkéntes ex-katona, vagy olyan emberek, akik a családjuk védelmében álltak be az egységbe.
Hídfő.net | Elérte az 5000 főt a krími önvédelmi önkéntesek száma
Bizonyos források szerint Szimferopolban 300 majdanista önkéntes van már bevetésre készen.
Ezalatt a nyugati média a szokásos nótát fújja (német médiák törekednek egy semleges álláspontot felvenni), "Krím orosz megszállás alatt" és "Az oroszok bekebelezik a Krím-félszigetet" a legnépszerűbbek jelenleg.

http://www.hidfo.net/2014/03/10/elerte-az-5000-fot-krimi-onvedelmi-onkentesek-szama


Bejegyezte: Andre dátum: 13:28 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Ténytár és a Valóság


A Ténytárnál az elmúlt szűk négy évet azzal töltöttük, hogy politikusok ígéreteit, hazugságait és szélkakaskodásait rögzítettük. Mostanra kevesebb mint egy hónap van az országgyűlési választásokig, így eljött az idő, hogy ezeket összesítsük. Két karakteres kormányzati szereplő (Matolcsy György és Hoffmann Rózsa) legfontosabb megszólalásait már összegyűjtöttük, most Orbán Viktoron a sor.
Mivel a miniszterelnök a hazai politika legfajsúlyosabb szereplője, így nem véletlen, hogy a legtöbb vizsgált idézetünk tőle származik. Legelőször a legfontosabb teljesített ígéreteit nézzük meg, majd ezután az elbukott ígéreteket, majd legnagyobb hantáit és szélkakaskodásait. Mivel a bőség zavarával küzdünk mindegyik területen, a listáink természetesen nem lesznek teljesek, de megpróbáljuk a legfontosabbakat és a legérdekesebbeket egy csokorba gyűjteni.
A legjelentősebb teljesített bejelentések a Ténytár gyűjtésében: a végtörlesztés, a pálinka jövedéki adómentességének bevezetése, a hallgatói szerződés és a Diákhitel II. bevezetése, az önkormányzatok adósságának átvállalása és természetesen a rezsicsökkentés volt.
20100424_184308_BUD108.jpg
forrás: parameter.sk
Végtörlesztés
„Otthonvédelmi akciótervben rögzítsük a korábban már megállapított devizaárfolyamokat: 180 forint a svájci frankra, 250 az euróra és 2 forint a jenre, és most ezeken az árfolyamokon tegyük lehetővé a fennálló devizahitelek forintban történő egyösszegű visszafizetését. A bank semmilyen külön költséget ne számíthasson fel az átváltással és egyösszegű visszafizetéssel kapcsolatban”  (…)  – mondta Orbán Viktor 2011. szeptember 12-én az országgyűlésben.
Az adómentési folyamat első jelentős csapásiránya a végtörlesztés volt. A szociális szempontból igazságtalan intézkedés nagyrészt a jómódúakon segített, miközben egyébként az első mélyütést jelentette a bankszektornak. Végtörleszteni azok tudtak, akik vagy komoly pénzügyi tartalékkal rendelkeztek, vagy forint alapú kiváltó hitelt vettek fel. Az árfolyamkülönbségen pedig akár több millió forintot is nyerhettek azok a gazdag devizahitelesek, akiket az adófizetők pénzén támogatott meg a kormány annak ellenére, hogy a továbbiakban is tudták volna törleszteni hitelüket. Ehelyett közpénzen képesek voltak egyben törleszteni több tízmilliós adósságukat, átlag 20 százalékot kaszálva az ügyön.
A végtörlesztés emellett összességében 1.074 milliárd forinttal csökkentette a pénzintézetek hitelállományát. A GKI számításai alapján a bankok vesztesége a végtörlesztésen 330 milliárd forint, de a bankadóból való 30 százalékos veszteségleírás miatt ez nagyjából 100 milliárd forinttal kevesebb. 2011-ben a PSZÁF jelentése alapján – többek között a különadó és a végtörlesztés miatt -, a teljes hitelintézeti szektor vesztesége 74 milliárd forint volt. Az intézkedéssel pedig a vagyonosabbak - például a politikai elit – jártak jobban.
A végtörlesztés most már annak a fényében is visszatetsző, hogy Ócsán teljesen világos, hogy kudarcra ítélt adósmentő lakótelep épült, valamint az Eszközkezelő működésének elindulása is folyamatos csúszásban volt a ciklus alatt. Az árfolyamgát is csak egy ideig csökkenti a törlesztők számát, közben pedig a Fidesz kormányzása alatt többször bőven 300 forint felé emelkedett a forint árfolyama.
A pálinka-szabadságharc győzelme 
„Kilencedik intézkedésként javasoljuk, hogy adjuk vissza az embereknek a szabad gyümölcspárlat-készítéshez való jogot [...] ezzel egy 90 éves küzdelmet zárunk le. A vidéki magyar emberek, akik dolgoznak, gyümölcsfákat ültetnek, azokat gondozzák, nevelik, a termést összegyűjtik, 90 év óta hadakoznak a mindenkori magyar állammal, hogy a szabadságukat – amely a szomszédos államokban hasonló társaikat megilleti – a maguk számára megszerezhessék” – jelentette be Orbán Viktor 2010. június 8-án, az országgyűlésben, a 29 pontos gazdasági akcióterv ismertetésekor.
Az Orbán-kormány hivatalba lépését követő első és legfontosabb „hangulatjavító” intézkedések egyike volt a gyümölcstulajdonosok által saját fogyasztásra készített, 50 liter 86 fokos (vagy 100 liter 43 fokos, vagy 86 liter 50 fokos) pálinka jövedéki adómentességének bevezetése, azaz a „pálinka szabadságharc”.
A törvény a népszerű intézkedések közé tartozott, hiszen a házi pálinkafőzés, valamint a bérfőzés területén az adó megszüntetése olcsóbbá tette a szeszes italt, illetve legalizálta a korábban törvénysértő, ám virágzó szeszfőzést. A javaslat, népszerűsége mellett több problémát is felvetett, amelyek közül ki kell emelni, hogy az adót fizető magyar szesziparra jelentős csapást mért. Mivel ezek a vállalatok legálisan működtek, ezért termelésük visszaesése egyéb adóbevételeket is csökkentett, egyes becslések szerint akár 30-50 milliárd forinttal is.
szesz11.png
A pálinka szabadságharc győzelme feletti felhők mégsem a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési tervezésért felelős részlegei felett gyülekeztek. Az Európai Bizottság ugyanis a vonatkozó rendelet alapján kötelezettségszegési eljárást indított, hiszen a 2004-ben módosított szabály egyértelmű volt: maximum 50 százalékos adókedvezmény adható.
Felsőoktatás: röghöz kötés és kedvezményes hitel
„Aki az állam pénzén tanul, vállalnia kell, hogy itt marad. Akinek nem jut, vagy nem akar állami ösztöndíjat, annak két százalékos kamatozású, hosszú lejáratú hitelt kínálunk a tanuláshoz. Vagyis mindenki bejuthat egyetemre vagy főiskolára, ha megüti az elvárt szintet” –mondta Orbán Viktor 2012. február 7-én évértékelő beszédében.
A kormányfő szerint a kedvezményes diákhitel nem jelent egyet a tandíjjal. Az ilyen fideszes szómágiához hozzászokhattunk az elmúlt négy év során. Hiszen Matolcsy csomagjai sem voltak megszorító intézkedések.
Az önfenntartó felsőoktatás jegyében – az ellenzékben még az ingyenes felsőoktatásért népszavazást indító Fidesz – jelentősen szűkítette volna az állami finanszírozású helyek számát, de a diáktüntetések miatt visszakoztak az eredeti tervektől. Ennek ellenére lett hallgatói szerződés és Diákhitel II. is, amely csak a tandíj finanszírozására fordítható.
Diákhitel I-II.png
A hallgatói szerződés (új nevén hallgatói nyilatkozat) szerint az ösztöndíjas felsőoktatásban résztvevők a diploma megszerzése után húsz éven belül kötelesek annyi ideig itthon dolgozni, amennyi a képzési idejük volt. Aki aláírta a szerződést, de nem teljesíti a feltételeket, annak bizonyos esetekben vissza kell fizetnie az évi több százezer forintos támogatást.
Ráadásul a Diákhitel II.-vel más baj is van: a számítások alapján teljesen fenntarthatatlan és többe kerül, mint amennyit a felsőoktatáson spórolnak, mivel tömeges méretű elterjedése esetén évi több tízmilliárddal terheli a központi költségvetést. Ezzel  a kormány egyrészt eltántorította a fiatalokat a felsőoktatástól, másrészt kialakított egy nagyságrendileg akkora rendszert, mint az egészségügyi- vagy a nyugdíjkassza. Az államadósságot tehát növeli, miközben a felsőoktatás minősége nem nő (mitől is nőne, többletforrást nem biztosít a felsőoktatásnak, csupán amit eddig közvetlenül kapott meg a felsőoktatás, azt most a diákok adósságán és azt támogató állami adósságon keresztül finanszírozza a költségvetés).
A kormány kimenti az önkormányzatokat az adósságcsapdából
„Mindösszesen Magyarországon 1956 önkormányzattól veszünk át az adósságot. Az 1956 önkormányzattól mindösszesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át a polgári, nemzeti kormány” - mondta Orbán Viktor az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen 2012. október 27-én.
A miniszterelnök szerint ezzel a kormány megnyitotta az adósságellenes harc harmadik frontját az önkormányzatoknál. A központi kormányzat 1956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalta át. A kormány a falvak adósságát teljesen, az 5000 fő feletti településekét pedig kénye-kedve szerint, az általa alkotott szabályoktól lényegesen eltérve vállalta át az állam. Budapest például negyven helyett hatvan százalékos adósságátvállalást nyert, ami 104 milliárd forintot jelent.
Orbán Viktor a szocialistákat hibáztatta a települések magas adósságállományáért, kegyesen megfeledkezve arról a tényről, hogy az önkormányzatok konszolidált adósságállománya a 2006-os önkormányzati választások óta – ahol a Fidesz tarolt – duplázódott meg. A legeladósodottabb városok listáján találunk olyan fideszes fellegvárakat, mint például Debrecen vagy Hódmezővásárhely.
önkormányzatok adóssága.png
Az önkormányzatok „megmentésére” pedig azért éppen most került sor, mert az új önkormányzati törvény és a stabilitási törvény is szigorúan korlátozza az önkormányzatok hitelfelvételi lehetőségeit. Ezek a szabályok pedig szinte lehetetlenné tették a lejáró középtávú önkormányzati hitelek megújítását, amellyel tömegesen kerülnének a csőd szélére az önkormányzatok.
Még nagyobb lesz a rezsicsökkentés
„A kormány nem fogadja el a kialakult helyzetet, harcolni fogunk, azonnal új javaslattal állunk elő. És amennyiben azt a parlament elfogadja (és miért ne tenné), akkor a rezsicsökkentés mértéke még nagyobb lesz, és ezért a cégek még kevesebbet fognak keresni” - mondta Orbán Viktor 2013. március 11-én az országgyűlésben.
Nem kérdés, hogy a rezsicsökkentéssel a magyar politika Szent Grálját találta fel a kormánypárt. A tavaly januártól több lépcsőben csökkentett közüzemi díjak rendületlenül növelték a kormánypárt népszerűségét és javították a választópolgárok közérzetét. Idén a rezsicsökkentés harmadik hulláma valósul meg.
A földgáz lakossági ára április elsejétől 6,5 százalékkal, az elektromos áramé szeptember elsejétől 5,7 százalékkal, a távhőé pedig 3,3 százalékkal mérséklődik. Ráadásul belengették az alapdíjak csökkentésének vagy eltörlésének lehetőségét is, amit egyelőre elhalasztottak.
A rezsicsökkentési törvények csak a lakossági rezsiárakat csökkentették, a nem lakossági felhasználók díjait nem. Erre figyelemmel a cégek a korábbi piaci alapon kiszámított áraikat nem voltak kénytelenek csökkenteni ezeken a területeken. Így a lakossági és az üzleti felhasználók díjai között megjelent egyfajta rés. 
rezsi_1.png
Végső soron a magasabb üzleti vízdíjakat (de a gázzal és az árammal sincs ez másként) is a lakosság fizeti meg. Ugyanis ezek a magasabb díjak beépülnek a Magyarországon működő vállalkozások költségeibe, s az ezen szervezetek által előállított termékek és szolgáltatások árába. Így végső soron a magasabb üzleti felhasználói árakat is mi, azaz a termékeket és szolgáltatásokat megvásárló lakosság fizeti meg.
Bejegyezte: Andre dátum: 13:13 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Leszámolásba kezd a hazai fehérgalléros maffia


Ahogy közelednek az ország külpolitikai orientációját eldöntő országgyűlési választások, a hazai médiában kezdenek megszaporodni a rendszerváltó maffia leszámolásos ügyei. Mint kiderül, hetekig fegyveres testőrök vigyáztak arra a Ruttner Györgyre, aki annak idején a Mal. Zrt.-t védte vörösiszap-katasztrófa ügyben (az "ügyvéd úr" szerint a katasztrófát "szélsőséges időjárási viszonyok okozták"), ugyanis fenyegetést kapott, majd az ügyre azonnal ráugró Nemzeti Nyomozó Iroda is megerősítette, hogy bérgyilkosok vadásznak rá.
Ruttner Györgyöt korábban amiatt vették őrizetbe, mert kiderült, hogy az ügyvéd-maffiózó több tízmilliós sikkasztásokat követett el. A házi őrizet jellege ezesetben kettős természetű volt, egyrészt abból a célból, hogy Ruttner ne vesszen el szem elől, másrészt pedig, hogy ne végezzenek vele. Más kérdés, hogy ki és mi miatt bérelt fel bérgyilkosokat Ruttner kivégzésére. Magyarázhatja ezt a sikkasztásos ügy, sokkal valószínűbb azonban, hogy túl sokat tud, és az általa esetleg kitálalt információk megingathatják a hazai maffia-közösség egy-egy tagjának politikai karrierjét.
Nyugodtan kijelenthetjük, hogy ez már az átrendeződés szele. Ez már az előtánca a közeljövőben eljátszott nagy drámának, nemsokára azok fognak egymással leszámolni, akik az elmúlt 25 évben együtt szétlopták az országot. Két fél háborúskodása során pedig mindig egy nevető harmadik kerekedik felül!

http://www.hidfo.net/2014/03/10/leszamolasba-kezd-hazai-fehergalleros-maffia


Orosz rulett a magyar belpolitikában - nagytakarítás következik


A mai napon őrizetbe vették Simon Gábort. Azt az egyet a sok közül, aki szintén sikkasztott, lopott, csalt, hazudott, egy olyan országban, ahol minden politikus ezt csinálja. Félreértés ne essék, ezzel nem Simont kívánjuk mentegetni. Annak ellenére, hogy minden politikus ezt csinálja, valamiért ő lett az, akinek a piszkos dolgairól legelőször kitálalnak.
A rendszerváltó kékszalagosok közt mindeddig volt egy hallgatólagos megállapodás. Akié a kormány, azé az állami vagyon mint kereseti lehetőség. Aki kormányon van, az sikkaszt, lop és hazudik, teszi pozícióba a saját embereit, ahol ők is sikkaszthatnak, a lehetőségért cserébe pedig hallgatnak olyan dolgokról, amiről ordítani kéne. Ezt a hallgatólagos megállapodást mindeddig egyetlen párt sem törte meg, mert a paktum részét képezte, hogy ellenzékben is lecsurognak ide-oda kisebb pénzek a vesztes fél cégeinek, az ismerőseinek ismerősei cégeinek, akik cserébe hallgatnak. Ahogy Orbán mondaná, kis pénz, kis foci - nagy pénz, nagy foci. Eddig a szavazóbázis mértéke döntött afelől, hogy ki csinálja nagyban, és ki kapja a vigaszdíjat.
Mostanra azonban megváltozott valami. Robbant a Simon-ügy, a Fidesz-kormány alatt egyik pillanatról a másikra elkezdtek előkerülni az MSZP korrupciós ügyei. Nehogy azt higgyük, hogy ez az MSZP sajátja. Mindenki ezt csinálja, mégis beléjük rúgtak először. Aztán rejtélyes módon a frissen szabadult Zuschlag János is becsatlakozott az MSZP lerombolásába, Gyurcsányt nevezte meg a legnagyobb árulónak és elkezdte kiteregetni a szennyest. Nem kételkedhetünk abban, hogy Zuschlag szabadulása okkal lett éppen erre az időpontra ütemezve. Olyan dolog zajlik a háttérben, amiben most az ő könyve is egy előretolt bábu lett. A hazai média okkal beszél az MSZP számára beköszöntő Armageddonról. Szét lesz zúzva a radikális atlantista vonal, és ez csak a kezdet.
Megsemmisítő vereséget mérnek majd az úgynevezett baloldalra. Nem kifejezetten a baloldalra, hanem a radikális atlantistákra, de hazai viszonylatban ez a baloldal végét jelenti. Ahogy halad a nagytakarítás és újabb piszkos ügyek lesznek kiteregetve, a Fideszben is szakadás következik be. Sorban ki lesznek takarítva a párt nyugati kötődésű tagjai, előtérbe hozva egy jóval "magyarabb" vonalat, ami átmenetileg stabilizálja magát. Azonban számukra sincs menekvés. Mire fel lesz számolva a baloldal, a szélsőjobb olyan hátszelet fog kapni az országban, ami lehetővé teszi a valós elszámoltatást, beleértve a Fidesz "nemzetibb" vonalát is. Akkor Magyarországon ténylegesen is vége az atlantizmusnak.
Hatalmas felelősség van most a jobboldali politikusokon. Tanulni kell a rendszerváltás tapasztalataiból, ha máshonnan nem megy. Aki azért cserébe kap pozíciót, hogy ott hallgasson és csendben megszedje magát, az el lesz távolítva abban a pillanatban, amint valamelyik oldal úgy dönt, hogy a kitálalásnak jött el az ideje. Évek, évtizedek? Ez csak idő kérdése. Erkölcsös, nemzetérdekű politikát kell csinálni, legyen szó akármilyen pártról vagy mozgalomról. Nem csak szavakban, hanem tettekben is. Aki múltja alapján megfogható, az jobban teszi, ha még most visszalép a politikai pályáról, mert olyan vihar közeleg a hazai belpolitikában, hogy ezt sikkasztásokkal, korrupcióval megalapozottan vádolható személyek nem fogják állni.
Felborult a paktum, amit akkoriban a rendszerváltó erők hallgatólagosan megkötöttek. A bosszú fogja fűteni a piszkos ügyek kiteregetésének hullámát, ahogy történt az Zuschlag esetében is. Akinek takargatni valója van, az jobban teszi, ha még most eltakarodik! Simon Gábor már tudott valamit, nem véletlen készült hamis papírokkal Afrikába menekülni.
Molnár István
Bejegyezte: Andre dátum: 12:48 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Magyarország és Románia Ukrajna területeire fenekedik?!

Az idézett cikk annyira friss, hogy a leforditása teljes terjedelemben majdhogynem lehetetlen! Ezért aztán ismét a Google-forditót ajánljuk, meg olvasóink képzelőerejét az irás megértéséhez! (Akik nem értenek oroszul)
http://iskra-news.info/_nw/92/71204728.jpg Meglehetősen jó érzékkel megirt helyzetelemzés. Amely arra is rávilágit, hogy amennyiben Magyarország és Románia ukrán területekre ácsingózik-könnyen beletörhet a bicskájuk. A kisérlet pedig egészen messzeható következményekkel is járhat-akár!
A cikk itt olvasható el:
http://iskra-news.info/news/rumynija_i_vengrija_gotovjatsja_k_peresmotru_ukrainskikh_granic/2014-03-10-9236
Bejegyezte: Andre dátum: 12:38 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

50 fiatal megtagadta a besorozáson való részvételt Izraelben


A sorozást megtagadók egy nyílt levelet írtak Netanyahu elnöknek kinyilvánítva szándékukat a sorozásból és ezáltal a katonai szolgálatból való kimaradásra. Indokaik között szerepel, hogy Izrael Ciszjordániában folyamatosan sérti meg az emberi jogokat.
Hídfő.net | 50 fiatal megtagadta a besorozáson való részvételt Izraelben
A levelet 50 fiatal írta alá, és kitették a Yesh Gvul izraeli háborúellenes facebook oldalra azzal a címmel, hogy "Mindennek megvan a maga határa". "A legfontosabb érvünk az ellenállásra, hogy az izraeli hadsereg palesztin területeket sajátít ki" - nyilatkozta a fiatalok szószólója, aki hozzátette: "A következő dolgok háborús bűntetteknek minősülnek a nemzetközi jog szerint: telepek építése palesztin területeken, adminisztrációs megkülönböztetések a palesztinok számára, kínzás, kollektív büntetések, az erőforrások egyenlőtlen elosztása a palesztin területeken a zsidók és nem zsidók között, víz és áram kikapcsolása."
A katonai szolgálat kötelező Izraelben mindenki számára, a férfiaknak 3 év, a nőknek 2 év. Aki megtagadja a sorozáson való részvételt és a bevonulást, börtönbüntetéssel kell szembenéznie, kivéve, hogyha a sereg orvosa alkalmatlannak találja katonai szolgálatra.

http://www.hidfo.net/2014/03/10/50-fiatal-megtagadta-besorozason-valo-reszvetelt-izraelben
Bejegyezte: Andre dátum: 12:00 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Moszkva nem fogja engedni az atomfegyverek számának ellenőrzését


Az orosz Védelmi Minisztériumból az ország több médiájának is nyilatkozó névtelen forrás szerint Oroszország korlátozni fogja az Egyesült Államok számára a korábban érvényben lévő START egyezményben engedélyezett megfigyelő repüléseket. A nyilatkozó forrás a kölcsönös bizalom teljes megszűnésével indokolják a lépést.
A stratégiai atomfegyverek ellenőrzésével kapcsolatos új START egyezményt 2010-ben írta alá Barack Obama és Dimitrij Medvegyev akkori orosz elnök. Az egyezmény mindkét fél számára engedélyezett megfigyelő berepüléseket a másik ország légterében, melynek célja, hogy a megfigyelők hitelesíteni tudják, valóban az adott ország által bejelentett mennyiségű nukleáris fegyverzet van az ország területén. Ez a START egyezmény szerint egyik fél esetében sem lehet több 1550 atomtöltetnél és 700 nukleáris töltet célba juttatására alkalmas hordozónál.
Korábban az Egyesült Államok az új START egyezmény több pontját is megszegte, valamint nemrég a Pentagon bejelentette, hogy felfüggesztik az Oroszországgal fennálló katonai kapcsolatokat. Dimitrij Rogozin orosz miniszterelnök-helyettes azt követően kinyilvánította, hogy a NATO egyre növekvő fenyegetést jelent Oroszország számára, emiatt fokozott fegyverkezésbe fognak kezdeni.

http://www.hidfo.net/2014/03/10/moszkva-nem-fogja-engedni-nuklearis-fegyverek-szamanak-ellenorzeset
Bejegyezte: Andre dátum: 11:01 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Egyre nagyobb a nyomor! Támogatni a GYEREKANYÁKAT!


Már most is négymillióan élnek szegénységben Magyarországon, de az Európai Bizottság jelentése szerint ha nem lesz változás, ugrásszerűen nőhet a nélkülözök száma. Az már kiderült, hogy a kormányváltók a többi között nettó 100 ezer forintra emelnék a minimálbért és felszámolnák a gyerekéhezést, a Fidesz terve egyelőre nem ismert. Több településen civilek próbálnak segíteni a nyomorban élőknek, Bódvalenkén például a gyerekanyák támogatása a cél.
Ugrásszerűen nőhet Magyarországon a mélyszegénység. Legalábbis ez derül ki az Európai Bizottság nemrég közzétett jelentéséből. Miközben a Fidesz-kormány a Simon-üggyel és a Zuschlag-könyvvel próbálja terelni a figyelmet a már most is súlyos problémáról, az országnak csaknem a fele éhezik. Az Európai Bizottság előrejelzése annak ismeretében különösen aggasztó, hogy a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint csaknem 4 millióan élnek létminimum alatt, szakemberek szerint pedig mintegy másfél millióan mélyszegénységben úgy, hogy iskolázottságuk, családi és egyéb körülményeik miatt szinte esélyük sincs kitörni ebből a helyzetből. A kormánytól szebbnél szebb jelentések látnak napvilágot, és a kommunikációjukban most a közmunkásokat karolják fel. Valódi segítségről azonban szó nincs.
Mélyszegénységben élni azt jelenti, hogy akár 10-20 ezer forint a család egy főre jutó havi jövedelme, nincs pénz ételre, fűtésre, villany nincs, vízért akár kilométereket kell gyalogolni. Az egyik településen – mint arról beszámoltunk – egy pár hónapos kisbaba egy hétig csak teát kapott, mert az éhező édesanyjának elapadt a teje, tápszerre pedig nem volt pénze. A szegények alig számíthatnak ma segítségre, kiszolgáltatottságukat pedig kihasználják.
Eközben a a munkanélküli segély időtartama kilenc hónapról 90 napra csökkent, munkahelybővítésről szó nincs, kizárólag a közmunka az egyetlen “kitörési” esély. A legtöbben hat- illetve négy órában dolgozhatnak, a közmunka átlagos időtartama pedig 3 hónap. A fennmaradó kilenc hónapban szociális segélyen tengődnek az emberek, ennek összege korábban 28 ezer 500 forint volt, amit a Fidesz-kormány 22 ezer 800 forintra csökkentett. Segélyt egy családban csak egy ember kaphat, de ha a házastárs dolgozik, akkor munka nélkül maradt párjának ez sem jár. A regisztrált munkanélküliek több, mint 50 százaléka, azaz 300 ezer ember egyetlen forint ellátást sem kap. Ma már a dolgozók sincsenek könnyű helyzetben, a legutóbb mért adatok szerint 85 ezer 960 forint volt a létminimum egy egyszemélyes háztartásban, a kétgyermekes családoknak 250 ezer forintra volt szükségük ahhoz, hogy az alapvető dolgokat kifizessék. A minimálbérért dolgozók 101 500 forintos keresete jól hangzik, ám ez a bruttó összeg, amelyből mindössze 66 483 forintot kapnak meg, vagyis csaknem 20 ezer forinttal kevesebbet, mint amennyiből minimálisan meg lehet élni.
Míg a kormányváltó ellenzék azt ígéri, másfélszeresére, 100 000 forintra emelik a nettó minimálbért úgy, hogy a munkáltatók bérterhei nem növekednek, fokozatosan növelik a közmunkás fizetést is és felszámolják a gyermekéhezést, a Fidesznek egyelőre nem ismert a terve a szegénység felszámolásáról.
Addig, amíg valódi segítséget kapnak a szegények, a civilek közül sokan, sokféleképpen támogatnák a nyomorban élőket. Bódvalenkén például most a Biztos Kezdet gyerekház felújításához kérnek pénzt. Egy különleges bölcsődét hoznának létre, ahová anyák és gyerekek együtt járnak, és ahol az erre kiképzett óvodapedagógusok megtaníthatnák az anyákat főzni, gyereket gondozni. Tavaly például, amikor a településen éppen közmunka sem volt, az egy főre jutó jövedelem 8000 forint volt. A kilátástalanságban élő kamaszlányok elkezdtek szülni, jelenleg 34, négy évesnél fiatalabb kisgyerek van a faluban, közülük 28-nak az édesanyja nincs még 18 éves. Az éhezés is ezeket a gyereklányokat és a babáikat sújtja a legjobban. A jelenség ráadásul nemcsak Bódvalenkére jellemző.
(Népszava)
Bejegyezte: Andre dátum: 3:06 Nincsenek megjegyzések:
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten
Újabb bejegyzések Régebbi bejegyzések Főoldal
Feliratkozás: Bejegyzések (Atom)

Fordító


Kérés +36-70/316-8989, +36-70/9438-111

Képe(ke)t keresek ... Isaszeg, Kecskemét, Királyhelmec, Kunszentmárton, Magyarlak, Nagyharsány, Pápateszér, Piliscsaba, Röszke, Sopronkövesd, Szeged-Alsóváros, Szentendre, Szob, Tóalmás, Torony,


További információk: fenykereszt.blogspot.com illetve folytatásán uzen.blog.hu alatt.

Üdvösség Érme

Üdvösség Érme

Jézus szent vére,melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá





free counters
Map

Közreműködők

  • Andre
  • Igazságkeresők, igazságszeretők

Csodásérem

Csodásérem

Dozule

Dozule
Sürgetve kérlek Isteni Irgalmasságodban Jézus, Drága Véreddel borítsd be a langyos lelkeket, hogy megtérhessenek.

San Sebastian de Garabandal

San Sebastian de Garabandal

HonlaprendszerüNK szerkeszthetetlenjei

  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
    Látogatóban Mária Natália nővér egykori szállásadójánál, lelki gyermekénél - Bocsa József atya beszéde január első szombatján az Anna-Réten Dr. Nehéz Mártáról van szó, akinél két évet lakott Natália nővér, és aki haláláig kapcso...
  • Gyarlóságunk nyomában
    - De jó most futni, szaladni Hozzád, én Uram! De jó, hogy Nálad szűnik a bánat, mert karod közt lelkemnek békessége van! Ámen
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
    - Szent Babilász és vértanútársai Babilász Róma közelében született istenfélő, gazdag szülőktől. Keresztény nevelést kapott tőlük. Ifjúságától fogva, elfordu...
  • Haladván Armageddon felé | Ember tervez, Isten végez!
    "Blue lives matter" – rendőrpárti tüntetés Washingtonban - Több száz rendőrtiszt és családtagjaik részvételével szerveződött egy rendőrpárti felvonulás Washingtonban, ami arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy mi...
  • Üzenetek, gondolatok az Egység felé vezető úton | Az életed nem játék, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!; A lelkitársak a II. front, soha ne tegyél ellenük, mert nem tudhatod, hogy mit tettél magad ellen!
    Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’ - Az egyetlen veszély az emberiség számára, maga az ember 2015. január 1. 23:50 Drága szeretett leányom, az az ember, aki kitart az imádságban, közelebb kerü...
  • Legendák, Mondák, Mesék | Ha már történelmünket meghamisították, ezekből tanulhatunk bőven úgy, hogy rájöhetünk a forrás igazságára
    Mikulás: A karácsonyi gyermek története -
  • Keresztény bizonyságok, történetek, elmélkedő gondolatok
    Örülj annak, amid van. Van, akinek ennyi sem jutott! - Ma az egyik csatornán a meghívott vendég orvos volt. (Mielőtt az a gyanu támadna, hogy én találtam ki) Elmondta, hogy lefolytatták a következő kísérletet: ...
  • Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok." | Uram! Felelős vagyok embertársaimért és ezt a felelősséget nem lerázni szeretném magamról, hanem vállaimra venni segítségeddel. Ámen
    - Amikor valaki támadja a Biblia isteni voltát, és annak igazságtartamát, a “templomosdit”, meg az egész hit-kérdést, akkor csak eggyen gondolkozzon el: az a...
  • Olvasó gondolkodó | Vigyázzatok és imádkozzatok, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen…; Atyám nem értelek téged, de bízóm mindenkor a szeretetedben!…
    A MEGVÁLTÁS RÁSZORULTTÁ TESZ ÉS MEG IS ELÉGÍT - “Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének gondolatát, mert bolondság az neki” (1Kor 2,14). Maga Isten evangéliuma teremti meg azt az érzést, h...
  • Gondolkodtató melankólia
    2010. december 17. Ádvent, December 17. A nap liturgikus színe: lila - Az utolsó napok kezdődnek karácsonyi készületünkben. Jézus születésének történetét halljuk az evangéliumban ezekben a napokban. Karácsonyra készülve, átélv...
  • Segítek, hogy segíthessek!
    2010. december 16. - Uram! Add, hogy szívemből soha ne fogyjon ki a hála – végtelen jóságodért! Ámen Uram! Add, hogy Te legyél életemben az első! Ámen Uram! Add, hogy Te legyél...
  • Üzenet
    - Jézus három sajátos területről beszél, ahol hajlamosak vagyunk képmutatóskodni. 1) Adakozás. „Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogya...
  • „Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok”. | Nem hagyhatod ki Istent a dolgaidból, ha hiszel Benne.
    - Jézus három sajátos területről beszél, ahol hajlamosak vagyunk képmutatóskodni. 1) Adakozás. „Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogya...
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
    A vasúti átjáró - Évekkel ezelőtt egy kis középnyugati városkában egy embernek az volt a dolga, hogy figyelje a vasúti átjárót. Ha vonat közeledett éjszaka, meg kellett leng...
  • Meztelen Világ
    Iránnal kapcsolatos ellentmondások a nagypolitikában - Kedden ülésezett a NAÜ technikai segítségnyújtási és együttműködési bizottsága. Az ülésen jóváhagyták Irán terveit. A NAÜ bécsi ülésén Irán is képviselte m...
  • Múltban készült, ... | Filmek, sorozatok, animációk, mangák
    Zathura – Az űrfogócska (2005) - Zathura – Az űrfogócska (2005) A hatéves Danny és a tízéves Walter tipikus testvérpár, vagy egymás idegeire mennek, vagy halálra unják magukat otthon. Egyi...
  • Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható
    Juhász Gyula – Trianon -
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
    -
5 megjelenítése Az összes megjelenítése

Szeretetláng

Szeretetláng

Népszerű bejegyzések

  • Üzenethozó Sam látomásai 2025. május „A katolikus egyház ketté fog szakadni; az egyik nem fogja megkövetelni a gyónást.”
    2025. május 14.  VI. évfolyam, a virtuális rózsafüzér 9. hete Egyesülve másokkal az egész országban. Livestreaming S. otthonából. Samnek mon...
  • Kay - „Gyermekeim, készüljetek fel hazátok bukására.”
      Boldogasszony Anyánk üzenete Kay-nek Rózsafüzér imacsoport 2025. április 29. Legédesebb gyermekeim: Úgy állok ma elétek, mint egy Anya, ...
  • Odesszai túlélő: ‘Ezentúl számunkra az ukrán zászló, – a hóhérok zászlaja’
    Állandóan mondjuk nyugati barátainknak: „Előbb legyenek szívesek megnézni, hogy ki az, aki gyilkol és ...
  • 2019. július
  • Kadarkúti Égi Beszédek- 87. Jézus: Karácsony
    2010. december 22. Jézus: Karácsony Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Szent Szívem forró, isteni szeretetével köszöntelek benneteket...
  • Misztikus beszélgetések
      2025.03.18.02.ÓRA 30. OTTHON. A MENNYEI ATYA PANASZA Mennyei Atya: Drága gyermekem, Évikém! A te Mennyei Atyád vagyok, Aki most elj...
  • Ez a leghatékonyabb dohányzás elleni reklám
    Három hónapig futott tavaly az amerikai csatornákon a „Tippek korábbi dohányosoktól” elnevezésű, a dohányzásról való leszokást népszerűsí...
  • Birjuljevo: Oroszország “cigányproblémája”?
    Október 14-én) a KPRF KB elnöke GA Zjuganov sajtótájékoztatón ismertette a kommunista párt álláspontját az utóbbi napokban Moszkva N...
  • A NASA beszünteti az együttműködést Oroszországgal
    Az Egyesült Államok felfüggesztette a NASA és Oroszország közti valamennyi együttműködést az ukrán helyzetre hivatkozva. Egyedül...
  • Julius Evola: A hanyatlás misztériuma
    Aki a haladás és az evolúció mára szinte minden ponton megcáfolt mítoszát elutasítja és helyette a legújabb kori történelem magyarázatába...

Benedek érme

Benedek érme

Folytatás: uzenek.blogspot.com

  • ►  2025 (15)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 05 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 29 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 30 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 18 (2)
      • ►  márc. 06 (1)
    • ►  február (4)
      • ►  febr. 24 (1)
      • ►  febr. 20 (1)
      • ►  febr. 16 (1)
      • ►  febr. 13 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 26 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
      • ►  jan. 09 (1)
      • ►  jan. 01 (2)
  • ►  2024 (40)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 16 (1)
    • ►  november (3)
      • ►  nov. 28 (1)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 04 (1)
    • ►  október (3)
      • ►  okt. 31 (1)
      • ►  okt. 11 (1)
      • ►  okt. 02 (1)
    • ►  szeptember (4)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 26 (1)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 13 (1)
    • ►  augusztus (5)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 14 (1)
      • ►  aug. 09 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (4)
      • ►  júl. 21 (1)
      • ►  júl. 20 (1)
      • ►  júl. 17 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
    • ►  június (3)
      • ►  jún. 27 (1)
      • ►  jún. 22 (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 14 (1)
      • ►  máj. 08 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 25 (1)
      • ►  ápr. 20 (1)
      • ►  ápr. 16 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 19 (1)
      • ►  márc. 16 (1)
      • ►  márc. 14 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 18 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 22 (1)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 13 (1)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  2023 (28)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 16 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
    • ►  október (3)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 21 (1)
      • ►  okt. 11 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 13 (1)
    • ►  augusztus (3)
      • ►  aug. 22 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 24 (1)
      • ►  júl. 13 (1)
    • ►  június (2)
      • ►  jún. 17 (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 20 (1)
      • ►  máj. 14 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 23 (1)
      • ►  ápr. 18 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
    • ►  március (2)
      • ►  márc. 25 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 23 (1)
      • ►  febr. 18 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
    • ►  január (3)
      • ►  jan. 23 (1)
      • ►  jan. 17 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
  • ►  2022 (46)
    • ►  december (6)
      • ►  dec. 24 (1)
      • ►  dec. 21 (1)
      • ►  dec. 20 (1)
      • ►  dec. 17 (1)
      • ►  dec. 02 (1)
      • ►  dec. 01 (1)
    • ►  október (4)
      • ►  okt. 27 (1)
      • ►  okt. 26 (1)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 13 (1)
    • ►  szeptember (5)
      • ►  szept. 26 (1)
      • ►  szept. 23 (1)
      • ►  szept. 22 (1)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 14 (1)
    • ►  augusztus (4)
      • ►  aug. 27 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 16 (1)
      • ►  aug. 13 (1)
    • ►  július (4)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 16 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
      • ►  júl. 11 (1)
    • ►  június (5)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 18 (1)
      • ►  jún. 14 (1)
      • ►  jún. 02 (1)
      • ►  jún. 01 (1)
    • ►  május (5)
      • ►  máj. 22 (1)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 16 (1)
      • ►  máj. 02 (1)
      • ►  máj. 01 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 16 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
    • ►  március (2)
      • ►  márc. 27 (1)
      • ►  márc. 20 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 19 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
      • ►  febr. 11 (1)
    • ►  január (6)
      • ►  jan. 25 (1)
      • ►  jan. 22 (1)
      • ►  jan. 19 (1)
      • ►  jan. 08 (1)
      • ►  jan. 05 (1)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  2021 (46)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 13 (1)
    • ►  november (5)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 20 (1)
      • ►  nov. 14 (1)
      • ►  nov. 05 (1)
      • ►  nov. 02 (1)
    • ►  október (3)
      • ►  okt. 16 (1)
      • ►  okt. 14 (1)
      • ►  okt. 11 (1)
    • ►  szeptember (4)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 22 (1)
      • ►  szept. 16 (1)
      • ►  szept. 08 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 06 (1)
    • ►  július (4)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 22 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
      • ►  júl. 13 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 11 (1)
    • ►  május (4)
      • ►  máj. 26 (1)
      • ►  máj. 22 (1)
      • ►  máj. 13 (1)
      • ►  máj. 07 (1)
    • ►  április (6)
      • ►  ápr. 22 (1)
      • ►  ápr. 17 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 13 (1)
      • ►  ápr. 06 (1)
      • ►  ápr. 05 (1)
    • ►  március (5)
      • ►  márc. 25 (1)
      • ►  márc. 23 (1)
      • ►  márc. 20 (2)
      • ►  márc. 09 (1)
    • ►  február (6)
      • ►  febr. 23 (3)
      • ►  febr. 21 (1)
      • ►  febr. 20 (1)
      • ►  febr. 09 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 22 (1)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
  • ►  2020 (23)
    • ►  december (5)
      • ►  dec. 27 (1)
      • ►  dec. 21 (2)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 13 (1)
    • ►  november (4)
      • ►  nov. 29 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
      • ►  nov. 09 (1)
      • ►  nov. 03 (1)
    • ►  október (4)
      • ►  okt. 29 (1)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 14 (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 11 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 20 (1)
    • ►  június (4)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 23 (1)
      • ►  jún. 21 (1)
      • ►  jún. 16 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 30 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 16 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 27 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 22 (1)
  • ►  2019 (21)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 31 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 28 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 19 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 30 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 09 (1)
    • ►  július (3)
      • ►  júl. 24 (1)
      • ►  júl. 05 (1)
      • ►  júl. 03 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 22 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 29 (1)
      • ►  máj. 25 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 24 (1)
      • ►  ápr. 20 (1)
    • ►  március (4)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
      • ►  márc. 14 (1)
      • ►  márc. 04 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 26 (1)
      • ►  febr. 01 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 30 (1)
  • ►  2018 (19)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 23 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 01 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 01 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 01 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 22 (1)
      • ►  aug. 04 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 20 (1)
      • ►  júl. 05 (1)
    • ►  június (3)
      • ►  jún. 24 (1)
      • ►  jún. 09 (1)
      • ►  jún. 07 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 16 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 28 (1)
      • ►  márc. 17 (1)
      • ►  márc. 08 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 01 (1)
  • ►  2017 (12)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 01 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 01 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 13 (1)
    • ►  szeptember (2)
      • ►  szept. 16 (1)
      • ►  szept. 10 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 28 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 04 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 16 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 28 (1)
      • ►  febr. 24 (1)
      • ►  febr. 09 (1)
  • ►  2016 (18)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 30 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 17 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 09 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 06 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 12 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 03 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 11 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 01 (1)
    • ►  március (2)
      • ►  márc. 06 (1)
      • ►  márc. 03 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 06 (1)
      • ►  febr. 04 (1)
    • ►  január (4)
      • ►  jan. 24 (1)
      • ►  jan. 21 (1)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 03 (1)
  • ►  2015 (45)
    • ►  december (5)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 16 (1)
      • ►  dec. 14 (1)
      • ►  dec. 13 (1)
      • ►  dec. 04 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 24 (1)
    • ►  október (2)
      • ►  okt. 28 (2)
    • ►  szeptember (7)
      • ►  szept. 30 (2)
      • ►  szept. 28 (2)
      • ►  szept. 25 (1)
      • ►  szept. 05 (1)
      • ►  szept. 02 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 26 (1)
      • ►  aug. 13 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 15 (1)
      • ►  júl. 05 (1)
    • ►  június (4)
      • ►  jún. 24 (1)
      • ►  jún. 18 (1)
      • ►  jún. 10 (1)
      • ►  jún. 06 (1)
    • ►  május (4)
      • ►  máj. 27 (2)
      • ►  máj. 23 (1)
      • ►  máj. 07 (1)
    • ►  április (4)
      • ►  ápr. 29 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 07 (1)
      • ►  ápr. 01 (1)
    • ►  március (6)
      • ►  márc. 31 (2)
      • ►  márc. 25 (1)
      • ►  márc. 24 (1)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 03 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 25 (1)
      • ►  febr. 22 (1)
      • ►  febr. 08 (1)
    • ►  január (4)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
      • ►  jan. 09 (1)
      • ►  jan. 07 (1)
  • ▼  2014 (2220)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 10 (1)
    • ►  november (7)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 07 (1)
      • ►  nov. 06 (2)
      • ►  nov. 04 (2)
      • ►  nov. 03 (1)
    • ►  október (5)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 29 (1)
      • ►  okt. 26 (1)
      • ►  okt. 13 (1)
      • ►  okt. 01 (1)
    • ►  szeptember (8)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 24 (2)
      • ►  szept. 22 (1)
      • ►  szept. 20 (1)
      • ►  szept. 14 (1)
      • ►  szept. 12 (1)
      • ►  szept. 07 (1)
    • ►  augusztus (12)
      • ►  aug. 30 (1)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 22 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 18 (1)
      • ►  aug. 10 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 03 (1)
      • ►  aug. 02 (2)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (22)
      • ►  júl. 31 (2)
      • ►  júl. 24 (2)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 21 (1)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 17 (1)
      • ►  júl. 16 (2)
      • ►  júl. 15 (2)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 12 (1)
      • ►  júl. 11 (1)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 06 (2)
      • ►  júl. 04 (1)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (371)
      • ►  jún. 30 (20)
      • ►  jún. 29 (8)
      • ►  jún. 28 (16)
      • ►  jún. 27 (14)
      • ►  jún. 26 (11)
      • ►  jún. 25 (17)
      • ►  jún. 24 (14)
      • ►  jún. 23 (10)
      • ►  jún. 22 (10)
      • ►  jún. 21 (12)
      • ►  jún. 20 (10)
      • ►  jún. 19 (9)
      • ►  jún. 18 (11)
      • ►  jún. 17 (10)
      • ►  jún. 16 (10)
      • ►  jún. 15 (14)
      • ►  jún. 14 (8)
      • ►  jún. 13 (10)
      • ►  jún. 12 (15)
      • ►  jún. 11 (13)
      • ►  jún. 10 (26)
      • ►  jún. 09 (7)
      • ►  jún. 08 (8)
      • ►  jún. 07 (8)
      • ►  jún. 06 (11)
      • ►  jún. 05 (16)
      • ►  jún. 04 (13)
      • ►  jún. 03 (20)
      • ►  jún. 02 (15)
      • ►  jún. 01 (5)
    • ►  május (377)
      • ►  máj. 31 (9)
      • ►  máj. 30 (18)
      • ►  máj. 29 (13)
      • ►  máj. 28 (19)
      • ►  máj. 27 (9)
      • ►  máj. 26 (18)
      • ►  máj. 25 (4)
      • ►  máj. 24 (8)
      • ►  máj. 23 (10)
      • ►  máj. 22 (11)
      • ►  máj. 21 (16)
      • ►  máj. 20 (8)
      • ►  máj. 19 (10)
      • ►  máj. 18 (9)
      • ►  máj. 17 (11)
      • ►  máj. 16 (10)
      • ►  máj. 15 (17)
      • ►  máj. 14 (10)
      • ►  máj. 13 (11)
      • ►  máj. 12 (17)
      • ►  máj. 11 (10)
      • ►  máj. 10 (6)
      • ►  máj. 09 (10)
      • ►  máj. 08 (8)
      • ►  máj. 07 (17)
      • ►  máj. 06 (15)
      • ►  máj. 05 (16)
      • ►  máj. 04 (14)
      • ►  máj. 03 (14)
      • ►  máj. 02 (14)
      • ►  máj. 01 (15)
    • ►  április (369)
      • ►  ápr. 30 (10)
      • ►  ápr. 29 (16)
      • ►  ápr. 28 (10)
      • ►  ápr. 27 (7)
      • ►  ápr. 26 (6)
      • ►  ápr. 25 (15)
      • ►  ápr. 24 (11)
      • ►  ápr. 23 (12)
      • ►  ápr. 22 (19)
      • ►  ápr. 21 (6)
      • ►  ápr. 20 (8)
      • ►  ápr. 19 (11)
      • ►  ápr. 18 (13)
      • ►  ápr. 17 (18)
      • ►  ápr. 16 (19)
      • ►  ápr. 15 (10)
      • ►  ápr. 14 (13)
      • ►  ápr. 13 (12)
      • ►  ápr. 12 (7)
      • ►  ápr. 11 (12)
      • ►  ápr. 10 (13)
      • ►  ápr. 09 (18)
      • ►  ápr. 08 (7)
      • ►  ápr. 07 (11)
      • ►  ápr. 06 (6)
      • ►  ápr. 05 (13)
      • ►  ápr. 04 (10)
      • ►  ápr. 03 (19)
      • ►  ápr. 02 (19)
      • ►  ápr. 01 (18)
    • ▼  március (420)
      • ►  márc. 31 (18)
      • ►  márc. 30 (9)
      • ►  márc. 29 (9)
      • ►  márc. 28 (16)
      • ►  márc. 27 (13)
      • ►  márc. 26 (14)
      • ►  márc. 25 (7)
      • ►  márc. 24 (15)
      • ►  márc. 23 (12)
      • ►  márc. 22 (8)
      • ►  márc. 21 (14)
      • ►  márc. 20 (15)
      • ►  márc. 19 (27)
      • ►  márc. 18 (22)
      • ►  márc. 17 (15)
      • ►  márc. 16 (11)
      • ►  márc. 15 (15)
      • ►  márc. 14 (14)
      • ►  márc. 13 (17)
      • ►  márc. 12 (15)
      • ►  márc. 11 (14)
      • ▼  márc. 10 (10)
        • Kettős mérce: a Nyugat kedvenc eszköze
        • Janukovics holnap sajtótájékoztatót tart
        • Veteras Today - Az USA nem mer háborúzni
        • Krímben folyamatban van az Oroszországhoz csatlako...
        • Ténytár és a Valóság
        • Leszámolásba kezd a hazai fehérgalléros maffia
        • Magyarország és Románia Ukrajna területeire feneke...
        • 50 fiatal megtagadta a besorozáson való részvételt...
        • Moszkva nem fogja engedni az atomfegyverek számána...
        • Egyre nagyobb a nyomor! Támogatni a GYEREKANYÁKAT!
      • ►  márc. 09 (11)
      • ►  márc. 08 (14)
      • ►  márc. 07 (9)
      • ►  márc. 06 (14)
      • ►  márc. 05 (9)
      • ►  márc. 04 (13)
      • ►  márc. 03 (18)
      • ►  márc. 02 (11)
      • ►  márc. 01 (11)
    • ►  február (273)
      • ►  febr. 28 (12)
      • ►  febr. 27 (5)
      • ►  febr. 26 (9)
      • ►  febr. 25 (10)
      • ►  febr. 24 (11)
      • ►  febr. 23 (7)
      • ►  febr. 22 (7)
      • ►  febr. 21 (9)
      • ►  febr. 20 (10)
      • ►  febr. 19 (6)
      • ►  febr. 18 (13)
      • ►  febr. 17 (13)
      • ►  febr. 16 (9)
      • ►  febr. 15 (2)
      • ►  febr. 14 (14)
      • ►  febr. 13 (14)
      • ►  febr. 12 (14)
      • ►  febr. 11 (6)
      • ►  febr. 10 (10)
      • ►  febr. 09 (4)
      • ►  febr. 08 (4)
      • ►  febr. 07 (12)
      • ►  febr. 06 (16)
      • ►  febr. 05 (9)
      • ►  febr. 04 (12)
      • ►  febr. 03 (18)
      • ►  febr. 02 (9)
      • ►  febr. 01 (8)
    • ►  január (355)
      • ►  jan. 31 (11)
      • ►  jan. 30 (17)
      • ►  jan. 29 (14)
      • ►  jan. 28 (14)
      • ►  jan. 27 (14)
      • ►  jan. 26 (9)
      • ►  jan. 25 (2)
      • ►  jan. 24 (17)
      • ►  jan. 23 (14)
      • ►  jan. 22 (18)
      • ►  jan. 21 (16)
      • ►  jan. 20 (19)
      • ►  jan. 19 (3)
      • ►  jan. 18 (10)
      • ►  jan. 17 (15)
      • ►  jan. 16 (9)
      • ►  jan. 15 (12)
      • ►  jan. 14 (10)
      • ►  jan. 13 (10)
      • ►  jan. 12 (5)
      • ►  jan. 11 (10)
      • ►  jan. 10 (19)
      • ►  jan. 09 (13)
      • ►  jan. 08 (10)
      • ►  jan. 07 (6)
      • ►  jan. 06 (9)
      • ►  jan. 05 (8)
      • ►  jan. 04 (12)
      • ►  jan. 03 (10)
      • ►  jan. 02 (9)
      • ►  jan. 01 (10)
  • ►  2013 (2552)
    • ►  december (315)
      • ►  dec. 31 (5)
      • ►  dec. 30 (19)
      • ►  dec. 29 (4)
      • ►  dec. 28 (12)
      • ►  dec. 27 (6)
      • ►  dec. 26 (12)
      • ►  dec. 25 (12)
      • ►  dec. 24 (7)
      • ►  dec. 23 (12)
      • ►  dec. 22 (11)
      • ►  dec. 21 (9)
      • ►  dec. 20 (12)
      • ►  dec. 19 (9)
      • ►  dec. 18 (10)
      • ►  dec. 17 (10)
      • ►  dec. 16 (16)
      • ►  dec. 15 (4)
      • ►  dec. 14 (10)
      • ►  dec. 13 (6)
      • ►  dec. 12 (11)
      • ►  dec. 11 (11)
      • ►  dec. 10 (15)
      • ►  dec. 09 (10)
      • ►  dec. 08 (8)
      • ►  dec. 07 (8)
      • ►  dec. 06 (9)
      • ►  dec. 05 (10)
      • ►  dec. 04 (15)
      • ►  dec. 03 (14)
      • ►  dec. 02 (10)
      • ►  dec. 01 (8)
    • ►  november (241)
      • ►  nov. 30 (7)
      • ►  nov. 29 (7)
      • ►  nov. 28 (16)
      • ►  nov. 27 (8)
      • ►  nov. 26 (9)
      • ►  nov. 25 (8)
      • ►  nov. 24 (6)
      • ►  nov. 23 (5)
      • ►  nov. 22 (4)
      • ►  nov. 21 (7)
      • ►  nov. 20 (8)
      • ►  nov. 19 (14)
      • ►  nov. 18 (8)
      • ►  nov. 17 (6)
      • ►  nov. 16 (7)
      • ►  nov. 15 (5)
      • ►  nov. 14 (12)
      • ►  nov. 13 (4)
      • ►  nov. 12 (8)
      • ►  nov. 11 (5)
      • ►  nov. 10 (11)
      • ►  nov. 09 (9)
      • ►  nov. 08 (2)
      • ►  nov. 07 (12)
      • ►  nov. 06 (3)
      • ►  nov. 05 (13)
      • ►  nov. 04 (12)
      • ►  nov. 03 (9)
      • ►  nov. 02 (11)
      • ►  nov. 01 (5)
    • ►  október (308)
      • ►  okt. 31 (11)
      • ►  okt. 30 (16)
      • ►  okt. 29 (8)
      • ►  okt. 28 (13)
      • ►  okt. 27 (8)
      • ►  okt. 26 (10)
      • ►  okt. 25 (12)
      • ►  okt. 24 (7)
      • ►  okt. 23 (10)
      • ►  okt. 22 (12)
      • ►  okt. 21 (7)
      • ►  okt. 20 (9)
      • ►  okt. 19 (7)
      • ►  okt. 18 (9)
      • ►  okt. 17 (7)
      • ►  okt. 16 (15)
      • ►  okt. 15 (12)
      • ►  okt. 14 (11)
      • ►  okt. 13 (6)
      • ►  okt. 12 (5)
      • ►  okt. 11 (8)
      • ►  okt. 10 (11)
      • ►  okt. 09 (7)
      • ►  okt. 08 (8)
      • ►  okt. 07 (13)
      • ►  okt. 06 (7)
      • ►  okt. 05 (10)
      • ►  okt. 04 (19)
      • ►  okt. 03 (12)
      • ►  okt. 02 (7)
      • ►  okt. 01 (11)
    • ►  szeptember (301)
      • ►  szept. 30 (10)
      • ►  szept. 29 (7)
      • ►  szept. 28 (6)
      • ►  szept. 27 (10)
      • ►  szept. 26 (16)
      • ►  szept. 25 (20)
      • ►  szept. 24 (8)
      • ►  szept. 23 (14)
      • ►  szept. 22 (7)
      • ►  szept. 21 (12)
      • ►  szept. 20 (9)
      • ►  szept. 19 (14)
      • ►  szept. 18 (10)
      • ►  szept. 17 (9)
      • ►  szept. 16 (11)
      • ►  szept. 15 (3)
      • ►  szept. 14 (13)
      • ►  szept. 13 (9)
      • ►  szept. 12 (19)
      • ►  szept. 11 (12)
      • ►  szept. 10 (10)
      • ►  szept. 09 (6)
      • ►  szept. 08 (4)
      • ►  szept. 07 (6)
      • ►  szept. 06 (7)
      • ►  szept. 05 (11)
      • ►  szept. 04 (6)
      • ►  szept. 03 (11)
      • ►  szept. 02 (14)
      • ►  szept. 01 (7)
    • ►  augusztus (239)
      • ►  aug. 31 (3)
      • ►  aug. 30 (9)
      • ►  aug. 29 (8)
      • ►  aug. 28 (3)
      • ►  aug. 27 (13)
      • ►  aug. 26 (6)
      • ►  aug. 25 (8)
      • ►  aug. 24 (3)
      • ►  aug. 23 (5)
      • ►  aug. 22 (6)
      • ►  aug. 21 (8)
      • ►  aug. 20 (9)
      • ►  aug. 19 (6)
      • ►  aug. 18 (4)
      • ►  aug. 17 (7)
      • ►  aug. 16 (14)
      • ►  aug. 15 (15)
      • ►  aug. 14 (13)
      • ►  aug. 13 (6)
      • ►  aug. 12 (5)
      • ►  aug. 11 (3)
      • ►  aug. 10 (8)
      • ►  aug. 09 (8)
      • ►  aug. 08 (13)
      • ►  aug. 07 (5)
      • ►  aug. 06 (6)
      • ►  aug. 05 (4)
      • ►  aug. 04 (9)
      • ►  aug. 03 (13)
      • ►  aug. 02 (8)
      • ►  aug. 01 (11)
    • ►  július (189)
      • ►  júl. 31 (9)
      • ►  júl. 30 (8)
      • ►  júl. 29 (2)
      • ►  júl. 28 (7)
      • ►  júl. 27 (6)
      • ►  júl. 26 (5)
      • ►  júl. 25 (4)
      • ►  júl. 24 (2)
      • ►  júl. 23 (12)
      • ►  júl. 22 (9)
      • ►  júl. 21 (5)
      • ►  júl. 20 (5)
      • ►  júl. 19 (7)
      • ►  júl. 18 (9)
      • ►  júl. 17 (9)
      • ►  júl. 16 (4)
      • ►  júl. 15 (5)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 13 (4)
      • ►  júl. 12 (6)
      • ►  júl. 11 (7)
      • ►  júl. 10 (6)
      • ►  júl. 09 (4)
      • ►  júl. 08 (8)
      • ►  júl. 07 (6)
      • ►  júl. 06 (3)
      • ►  júl. 05 (3)
      • ►  júl. 04 (4)
      • ►  júl. 03 (12)
      • ►  júl. 02 (10)
      • ►  júl. 01 (6)
    • ►  június (199)
      • ►  jún. 30 (8)
      • ►  jún. 28 (6)
      • ►  jún. 27 (7)
      • ►  jún. 26 (13)
      • ►  jún. 25 (7)
      • ►  jún. 24 (6)
      • ►  jún. 23 (7)
      • ►  jún. 22 (7)
      • ►  jún. 21 (7)
      • ►  jún. 20 (9)
      • ►  jún. 19 (8)
      • ►  jún. 18 (3)
      • ►  jún. 17 (13)
      • ►  jún. 16 (5)
      • ►  jún. 15 (4)
      • ►  jún. 14 (4)
      • ►  jún. 13 (9)
      • ►  jún. 12 (7)
      • ►  jún. 11 (5)
      • ►  jún. 10 (7)
      • ►  jún. 09 (2)
      • ►  jún. 08 (7)
      • ►  jún. 07 (7)
      • ►  jún. 06 (11)
      • ►  jún. 05 (6)
      • ►  jún. 04 (12)
      • ►  jún. 03 (3)
      • ►  jún. 02 (5)
      • ►  jún. 01 (4)
    • ►  május (238)
      • ►  máj. 31 (10)
      • ►  máj. 30 (8)
      • ►  máj. 29 (10)
      • ►  máj. 28 (7)
      • ►  máj. 27 (15)
      • ►  máj. 26 (5)
      • ►  máj. 25 (2)
      • ►  máj. 24 (5)
      • ►  máj. 23 (12)
      • ►  máj. 22 (15)
      • ►  máj. 21 (6)
      • ►  máj. 20 (5)
      • ►  máj. 19 (4)
      • ►  máj. 18 (4)
      • ►  máj. 17 (12)
      • ►  máj. 16 (8)
      • ►  máj. 15 (10)
      • ►  máj. 14 (5)
      • ►  máj. 13 (6)
      • ►  máj. 12 (9)
      • ►  máj. 11 (3)
      • ►  máj. 10 (10)
      • ►  máj. 09 (5)
      • ►  máj. 08 (7)
      • ►  máj. 07 (9)
      • ►  máj. 06 (8)
      • ►  máj. 05 (6)
      • ►  máj. 04 (3)
      • ►  máj. 03 (8)
      • ►  máj. 02 (10)
      • ►  máj. 01 (11)
    • ►  április (187)
      • ►  ápr. 30 (12)
      • ►  ápr. 29 (5)
      • ►  ápr. 28 (12)
      • ►  ápr. 27 (8)
      • ►  ápr. 26 (4)
      • ►  ápr. 25 (5)
      • ►  ápr. 24 (10)
      • ►  ápr. 23 (9)
      • ►  ápr. 22 (5)
      • ►  ápr. 21 (6)
      • ►  ápr. 20 (6)
      • ►  ápr. 19 (2)
      • ►  ápr. 18 (10)
      • ►  ápr. 17 (10)
      • ►  ápr. 16 (3)
      • ►  ápr. 15 (9)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 13 (6)
      • ►  ápr. 12 (3)
      • ►  ápr. 11 (7)
      • ►  ápr. 10 (7)
      • ►  ápr. 09 (2)
      • ►  ápr. 08 (8)
      • ►  ápr. 07 (6)
      • ►  ápr. 06 (4)
      • ►  ápr. 05 (5)
      • ►  ápr. 04 (6)
      • ►  ápr. 03 (8)
      • ►  ápr. 02 (4)
      • ►  ápr. 01 (4)
    • ►  március (111)
      • ►  márc. 30 (5)
      • ►  márc. 29 (4)
      • ►  márc. 28 (5)
      • ►  márc. 27 (2)
      • ►  márc. 26 (5)
      • ►  márc. 25 (3)
      • ►  márc. 24 (4)
      • ►  márc. 23 (1)
      • ►  márc. 22 (5)
      • ►  márc. 20 (6)
      • ►  márc. 19 (2)
      • ►  márc. 18 (2)
      • ►  márc. 17 (4)
      • ►  márc. 16 (9)
      • ►  márc. 15 (3)
      • ►  márc. 14 (2)
      • ►  márc. 13 (5)
      • ►  márc. 12 (4)
      • ►  márc. 11 (4)
      • ►  márc. 10 (3)
      • ►  márc. 09 (3)
      • ►  márc. 08 (4)
      • ►  márc. 07 (2)
      • ►  márc. 06 (4)
      • ►  márc. 05 (3)
      • ►  márc. 04 (3)
      • ►  márc. 03 (4)
      • ►  márc. 02 (1)
      • ►  márc. 01 (9)
    • ►  február (109)
      • ►  febr. 28 (3)
      • ►  febr. 27 (5)
      • ►  febr. 26 (3)
      • ►  febr. 25 (5)
      • ►  febr. 24 (5)
      • ►  febr. 23 (2)
      • ►  febr. 22 (5)
      • ►  febr. 21 (4)
      • ►  febr. 20 (10)
      • ►  febr. 19 (5)
      • ►  febr. 18 (5)
      • ►  febr. 17 (2)
      • ►  febr. 16 (1)
      • ►  febr. 15 (4)
      • ►  febr. 14 (5)
      • ►  febr. 13 (2)
      • ►  febr. 12 (4)
      • ►  febr. 11 (3)
      • ►  febr. 10 (2)
      • ►  febr. 09 (3)
      • ►  febr. 08 (4)
      • ►  febr. 07 (4)
      • ►  febr. 06 (1)
      • ►  febr. 05 (9)
      • ►  febr. 04 (2)
      • ►  febr. 03 (1)
      • ►  febr. 02 (4)
      • ►  febr. 01 (6)
    • ►  január (115)
      • ►  jan. 31 (1)
      • ►  jan. 30 (5)
      • ►  jan. 29 (2)
      • ►  jan. 28 (2)
      • ►  jan. 27 (4)
      • ►  jan. 26 (3)
      • ►  jan. 25 (3)
      • ►  jan. 24 (6)
      • ►  jan. 23 (3)
      • ►  jan. 22 (6)
      • ►  jan. 21 (1)
      • ►  jan. 20 (2)
      • ►  jan. 19 (3)
      • ►  jan. 18 (3)
      • ►  jan. 17 (3)
      • ►  jan. 16 (7)
      • ►  jan. 15 (4)
      • ►  jan. 14 (4)
      • ►  jan. 13 (2)
      • ►  jan. 12 (5)
      • ►  jan. 11 (3)
      • ►  jan. 10 (4)
      • ►  jan. 09 (4)
      • ►  jan. 08 (2)
      • ►  jan. 07 (9)
      • ►  jan. 05 (5)
      • ►  jan. 04 (4)
      • ►  jan. 03 (9)
      • ►  jan. 02 (2)
      • ►  jan. 01 (4)
  • ►  2012 (1571)
    • ►  december (120)
      • ►  dec. 31 (3)
      • ►  dec. 30 (2)
      • ►  dec. 29 (2)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 27 (4)
      • ►  dec. 26 (2)
      • ►  dec. 25 (3)
      • ►  dec. 24 (2)
      • ►  dec. 23 (5)
      • ►  dec. 22 (3)
      • ►  dec. 21 (4)
      • ►  dec. 20 (7)
      • ►  dec. 19 (5)
      • ►  dec. 18 (4)
      • ►  dec. 17 (4)
      • ►  dec. 16 (3)
      • ►  dec. 15 (2)
      • ►  dec. 14 (6)
      • ►  dec. 13 (8)
      • ►  dec. 12 (9)
      • ►  dec. 11 (5)
      • ►  dec. 10 (4)
      • ►  dec. 09 (3)
      • ►  dec. 08 (2)
      • ►  dec. 07 (6)
      • ►  dec. 06 (2)
      • ►  dec. 05 (6)
      • ►  dec. 04 (4)
      • ►  dec. 03 (3)
      • ►  dec. 02 (4)
      • ►  dec. 01 (2)
    • ►  november (137)
      • ►  nov. 30 (11)
      • ►  nov. 29 (2)
      • ►  nov. 28 (2)
      • ►  nov. 27 (6)
      • ►  nov. 26 (6)
      • ►  nov. 25 (6)
      • ►  nov. 24 (4)
      • ►  nov. 23 (3)
      • ►  nov. 22 (7)
      • ►  nov. 21 (4)
      • ►  nov. 20 (7)
      • ►  nov. 19 (2)
      • ►  nov. 18 (4)
      • ►  nov. 17 (3)
      • ►  nov. 16 (4)
      • ►  nov. 15 (6)
      • ►  nov. 14 (9)
      • ►  nov. 13 (2)
      • ►  nov. 12 (2)
      • ►  nov. 11 (2)
      • ►  nov. 10 (5)
      • ►  nov. 09 (3)
      • ►  nov. 08 (7)
      • ►  nov. 07 (1)
      • ►  nov. 06 (3)
      • ►  nov. 05 (5)
      • ►  nov. 04 (6)
      • ►  nov. 03 (5)
      • ►  nov. 02 (6)
      • ►  nov. 01 (4)
    • ►  október (118)
      • ►  okt. 31 (3)
      • ►  okt. 30 (3)
      • ►  okt. 29 (5)
      • ►  okt. 28 (3)
      • ►  okt. 27 (5)
      • ►  okt. 26 (3)
      • ►  okt. 24 (2)
      • ►  okt. 23 (5)
      • ►  okt. 22 (8)
      • ►  okt. 21 (1)
      • ►  okt. 20 (4)
      • ►  okt. 18 (5)
      • ►  okt. 17 (3)
      • ►  okt. 16 (1)
      • ►  okt. 15 (1)
      • ►  okt. 14 (4)
      • ►  okt. 13 (3)
      • ►  okt. 12 (4)
      • ►  okt. 11 (6)
      • ►  okt. 10 (7)
      • ►  okt. 09 (2)
      • ►  okt. 08 (3)
      • ►  okt. 07 (3)
      • ►  okt. 06 (3)
      • ►  okt. 05 (6)
      • ►  okt. 04 (8)
      • ►  okt. 03 (7)
      • ►  okt. 02 (4)
      • ►  okt. 01 (6)
    • ►  szeptember (134)
      • ►  szept. 30 (4)
      • ►  szept. 29 (3)
      • ►  szept. 28 (11)
      • ►  szept. 27 (8)
      • ►  szept. 26 (9)
      • ►  szept. 25 (6)
      • ►  szept. 24 (2)
      • ►  szept. 23 (2)
      • ►  szept. 22 (4)
      • ►  szept. 21 (3)
      • ►  szept. 20 (5)
      • ►  szept. 19 (5)
      • ►  szept. 18 (2)
      • ►  szept. 17 (6)
      • ►  szept. 16 (8)
      • ►  szept. 15 (4)
      • ►  szept. 14 (2)
      • ►  szept. 13 (4)
      • ►  szept. 12 (3)
      • ►  szept. 11 (6)
      • ►  szept. 10 (2)
      • ►  szept. 09 (2)
      • ►  szept. 08 (3)
      • ►  szept. 07 (2)
      • ►  szept. 06 (6)
      • ►  szept. 05 (8)
      • ►  szept. 04 (2)
      • ►  szept. 03 (7)
      • ►  szept. 02 (2)
      • ►  szept. 01 (3)
    • ►  augusztus (131)
      • ►  aug. 31 (1)
      • ►  aug. 30 (3)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 28 (4)
      • ►  aug. 27 (3)
      • ►  aug. 26 (1)
      • ►  aug. 25 (5)
      • ►  aug. 24 (3)
      • ►  aug. 23 (5)
      • ►  aug. 22 (4)
      • ►  aug. 21 (8)
      • ►  aug. 20 (2)
      • ►  aug. 19 (3)
      • ►  aug. 18 (5)
      • ►  aug. 17 (8)
      • ►  aug. 16 (7)
      • ►  aug. 15 (5)
      • ►  aug. 14 (8)
      • ►  aug. 13 (2)
      • ►  aug. 12 (4)
      • ►  aug. 11 (2)
      • ►  aug. 10 (6)
      • ►  aug. 09 (3)
      • ►  aug. 08 (6)
      • ►  aug. 07 (4)
      • ►  aug. 06 (7)
      • ►  aug. 05 (4)
      • ►  aug. 04 (6)
      • ►  aug. 03 (1)
      • ►  aug. 02 (6)
      • ►  aug. 01 (4)
    • ►  július (145)
      • ►  júl. 31 (1)
      • ►  júl. 30 (3)
      • ►  júl. 29 (4)
      • ►  júl. 28 (4)
      • ►  júl. 27 (6)
      • ►  júl. 26 (3)
      • ►  júl. 25 (9)
      • ►  júl. 24 (7)
      • ►  júl. 23 (5)
      • ►  júl. 22 (4)
      • ►  júl. 21 (5)
      • ►  júl. 20 (7)
      • ►  júl. 19 (8)
      • ►  júl. 18 (13)
      • ►  júl. 17 (2)
      • ►  júl. 16 (6)
      • ►  júl. 15 (3)
      • ►  júl. 14 (3)
      • ►  júl. 13 (5)
      • ►  júl. 12 (5)
      • ►  júl. 11 (3)
      • ►  júl. 10 (5)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 08 (2)
      • ►  júl. 07 (5)
      • ►  júl. 06 (6)
      • ►  júl. 05 (3)
      • ►  júl. 04 (4)
      • ►  júl. 03 (3)
      • ►  júl. 02 (7)
      • ►  júl. 01 (3)
    • ►  június (132)
      • ►  jún. 30 (4)
      • ►  jún. 29 (8)
      • ►  jún. 28 (6)
      • ►  jún. 27 (2)
      • ►  jún. 26 (2)
      • ►  jún. 25 (2)
      • ►  jún. 24 (5)
      • ►  jún. 23 (2)
      • ►  jún. 22 (2)
      • ►  jún. 21 (6)
      • ►  jún. 20 (3)
      • ►  jún. 19 (8)
      • ►  jún. 18 (2)
      • ►  jún. 17 (5)
      • ►  jún. 16 (6)
      • ►  jún. 15 (10)
      • ►  jún. 14 (4)
      • ►  jún. 13 (5)
      • ►  jún. 12 (5)
      • ►  jún. 11 (4)
      • ►  jún. 10 (1)
      • ►  jún. 09 (4)
      • ►  jún. 08 (9)
      • ►  jún. 07 (5)
      • ►  jún. 06 (6)
      • ►  jún. 04 (3)
      • ►  jún. 03 (8)
      • ►  jún. 02 (2)
      • ►  jún. 01 (3)
    • ►  május (145)
      • ►  máj. 31 (2)
      • ►  máj. 30 (6)
      • ►  máj. 29 (3)
      • ►  máj. 28 (3)
      • ►  máj. 27 (6)
      • ►  máj. 26 (1)
      • ►  máj. 25 (1)
      • ►  máj. 24 (7)
      • ►  máj. 23 (7)
      • ►  máj. 22 (4)
      • ►  máj. 21 (3)
      • ►  máj. 20 (3)
      • ►  máj. 19 (6)
      • ►  máj. 18 (5)
      • ►  máj. 17 (9)
      • ►  máj. 16 (8)
      • ►  máj. 15 (4)
      • ►  máj. 14 (9)
      • ►  máj. 13 (1)
      • ►  máj. 12 (3)
      • ►  máj. 11 (8)
      • ►  máj. 10 (4)
      • ►  máj. 09 (10)
      • ►  máj. 08 (2)
      • ►  máj. 07 (4)
      • ►  máj. 06 (5)
      • ►  máj. 05 (5)
      • ►  máj. 04 (5)
      • ►  máj. 03 (2)
      • ►  máj. 02 (5)
      • ►  máj. 01 (4)
    • ►  április (126)
      • ►  ápr. 30 (6)
      • ►  ápr. 29 (2)
      • ►  ápr. 28 (2)
      • ►  ápr. 27 (5)
      • ►  ápr. 26 (4)
      • ►  ápr. 25 (5)
      • ►  ápr. 24 (9)
      • ►  ápr. 23 (5)
      • ►  ápr. 22 (4)
      • ►  ápr. 21 (5)
      • ►  ápr. 20 (3)
      • ►  ápr. 19 (4)
      • ►  ápr. 18 (3)
      • ►  ápr. 17 (4)
      • ►  ápr. 16 (4)
      • ►  ápr. 15 (4)
      • ►  ápr. 14 (2)
      • ►  ápr. 13 (3)
      • ►  ápr. 12 (3)
      • ►  ápr. 11 (3)
      • ►  ápr. 10 (3)
      • ►  ápr. 09 (4)
      • ►  ápr. 08 (3)
      • ►  ápr. 07 (6)
      • ►  ápr. 06 (4)
      • ►  ápr. 05 (5)
      • ►  ápr. 04 (6)
      • ►  ápr. 03 (4)
      • ►  ápr. 02 (4)
      • ►  ápr. 01 (7)
    • ►  március (140)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 30 (3)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 28 (10)
      • ►  márc. 27 (4)
      • ►  márc. 26 (2)
      • ►  márc. 25 (3)
      • ►  márc. 24 (5)
      • ►  márc. 23 (9)
      • ►  márc. 22 (8)
      • ►  márc. 21 (4)
      • ►  márc. 20 (5)
      • ►  márc. 19 (3)
      • ►  márc. 18 (4)
      • ►  márc. 17 (4)
      • ►  márc. 16 (5)
      • ►  márc. 14 (3)
      • ►  márc. 13 (6)
      • ►  márc. 12 (4)
      • ►  márc. 11 (5)
      • ►  márc. 10 (1)
      • ►  márc. 09 (6)
      • ►  márc. 08 (3)
      • ►  márc. 07 (3)
      • ►  márc. 06 (8)
      • ►  márc. 05 (9)
      • ►  márc. 04 (3)
      • ►  márc. 03 (6)
      • ►  márc. 02 (5)
      • ►  márc. 01 (7)
    • ►  február (113)
      • ►  febr. 29 (6)
      • ►  febr. 28 (4)
      • ►  febr. 27 (1)
      • ►  febr. 26 (5)
      • ►  febr. 25 (4)
      • ►  febr. 24 (3)
      • ►  febr. 23 (9)
      • ►  febr. 22 (4)
      • ►  febr. 21 (1)
      • ►  febr. 20 (2)
      • ►  febr. 19 (5)
      • ►  febr. 18 (6)
      • ►  febr. 17 (5)
      • ►  febr. 16 (2)
      • ►  febr. 15 (5)
      • ►  febr. 14 (12)
      • ►  febr. 13 (2)
      • ►  febr. 12 (3)
      • ►  febr. 11 (4)
      • ►  febr. 10 (4)
      • ►  febr. 09 (2)
      • ►  febr. 08 (2)
      • ►  febr. 06 (4)
      • ►  febr. 05 (4)
      • ►  febr. 04 (2)
      • ►  febr. 03 (3)
      • ►  febr. 02 (8)
      • ►  febr. 01 (1)
    • ►  január (130)
      • ►  jan. 31 (6)
      • ►  jan. 30 (4)
      • ►  jan. 29 (2)
      • ►  jan. 28 (2)
      • ►  jan. 27 (6)
      • ►  jan. 26 (4)
      • ►  jan. 25 (3)
      • ►  jan. 24 (8)
      • ►  jan. 23 (2)
      • ►  jan. 22 (6)
      • ►  jan. 21 (5)
      • ►  jan. 20 (8)
      • ►  jan. 19 (5)
      • ►  jan. 18 (3)
      • ►  jan. 17 (6)
      • ►  jan. 16 (6)
      • ►  jan. 15 (3)
      • ►  jan. 14 (8)
      • ►  jan. 12 (3)
      • ►  jan. 11 (5)
      • ►  jan. 10 (3)
      • ►  jan. 09 (7)
      • ►  jan. 08 (6)
      • ►  jan. 07 (2)
      • ►  jan. 05 (1)
      • ►  jan. 04 (4)
      • ►  jan. 03 (1)
      • ►  jan. 02 (5)
      • ►  jan. 01 (6)
  • ►  2011 (393)
    • ►  december (88)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 30 (3)
      • ►  dec. 29 (3)
      • ►  dec. 28 (6)
      • ►  dec. 25 (2)
      • ►  dec. 24 (3)
      • ►  dec. 23 (2)
      • ►  dec. 22 (6)
      • ►  dec. 20 (4)
      • ►  dec. 19 (4)
      • ►  dec. 18 (1)
      • ►  dec. 17 (2)
      • ►  dec. 16 (5)
      • ►  dec. 15 (6)
      • ►  dec. 13 (4)
      • ►  dec. 12 (4)
      • ►  dec. 11 (6)
      • ►  dec. 10 (3)
      • ►  dec. 09 (1)
      • ►  dec. 08 (2)
      • ►  dec. 07 (2)
      • ►  dec. 06 (3)
      • ►  dec. 05 (3)
      • ►  dec. 04 (3)
      • ►  dec. 03 (3)
      • ►  dec. 02 (4)
      • ►  dec. 01 (2)
    • ►  november (124)
      • ►  nov. 30 (8)
      • ►  nov. 29 (7)
      • ►  nov. 28 (7)
      • ►  nov. 27 (2)
      • ►  nov. 26 (4)
      • ►  nov. 25 (5)
      • ►  nov. 24 (6)
      • ►  nov. 23 (3)
      • ►  nov. 22 (7)
      • ►  nov. 21 (2)
      • ►  nov. 20 (4)
      • ►  nov. 19 (2)
      • ►  nov. 18 (5)
      • ►  nov. 17 (6)
      • ►  nov. 16 (1)
      • ►  nov. 15 (5)
      • ►  nov. 14 (2)
      • ►  nov. 13 (2)
      • ►  nov. 12 (3)
      • ►  nov. 11 (6)
      • ►  nov. 10 (5)
      • ►  nov. 09 (2)
      • ►  nov. 08 (5)
      • ►  nov. 07 (2)
      • ►  nov. 06 (5)
      • ►  nov. 05 (7)
      • ►  nov. 04 (2)
      • ►  nov. 03 (3)
      • ►  nov. 02 (3)
      • ►  nov. 01 (3)
    • ►  október (77)
      • ►  okt. 31 (2)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 29 (3)
      • ►  okt. 28 (3)
      • ►  okt. 27 (5)
      • ►  okt. 26 (4)
      • ►  okt. 25 (3)
      • ►  okt. 24 (5)
      • ►  okt. 23 (5)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 21 (4)
      • ►  okt. 20 (5)
      • ►  okt. 17 (2)
      • ►  okt. 16 (3)
      • ►  okt. 15 (2)
      • ►  okt. 14 (6)
      • ►  okt. 13 (4)
      • ►  okt. 12 (2)
      • ►  okt. 11 (3)
      • ►  okt. 10 (1)
      • ►  okt. 09 (2)
      • ►  okt. 08 (2)
      • ►  okt. 07 (1)
      • ►  okt. 06 (2)
      • ►  okt. 04 (2)
      • ►  okt. 03 (1)
      • ►  okt. 02 (3)
    • ►  szeptember (50)
      • ►  szept. 30 (4)
      • ►  szept. 29 (2)
      • ►  szept. 27 (5)
      • ►  szept. 26 (1)
      • ►  szept. 24 (2)
      • ►  szept. 23 (2)
      • ►  szept. 22 (4)
      • ►  szept. 21 (3)
      • ►  szept. 20 (1)
      • ►  szept. 19 (1)
      • ►  szept. 18 (4)
      • ►  szept. 17 (3)
      • ►  szept. 16 (1)
      • ►  szept. 15 (1)
      • ►  szept. 14 (2)
      • ►  szept. 13 (1)
      • ►  szept. 11 (1)
      • ►  szept. 10 (1)
      • ►  szept. 09 (1)
      • ►  szept. 08 (2)
      • ►  szept. 07 (1)
      • ►  szept. 06 (2)
      • ►  szept. 04 (1)
      • ►  szept. 03 (1)
      • ►  szept. 01 (3)
    • ►  augusztus (7)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 28 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 18 (1)
      • ►  aug. 12 (1)
      • ►  aug. 11 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
    • ►  július (7)
      • ►  júl. 29 (2)
      • ►  júl. 28 (1)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 12 (1)
      • ►  júl. 07 (1)
      • ►  júl. 06 (1)
    • ►  június (7)
      • ►  jún. 30 (1)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 22 (1)
      • ►  jún. 19 (1)
      • ►  jún. 17 (1)
      • ►  jún. 10 (1)
      • ►  jún. 02 (1)
    • ►  május (6)
      • ►  máj. 26 (1)
      • ►  máj. 19 (1)
      • ►  máj. 12 (1)
      • ►  máj. 11 (1)
      • ►  máj. 05 (2)
    • ►  április (4)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 24 (2)
      • ►  ápr. 22 (1)
    • ►  március (8)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 24 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
      • ►  márc. 17 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 04 (1)
      • ►  márc. 01 (1)
    • ►  február (8)
      • ►  febr. 25 (1)
      • ►  febr. 22 (1)
      • ►  febr. 17 (1)
      • ►  febr. 12 (1)
      • ►  febr. 11 (1)
      • ►  febr. 10 (1)
      • ►  febr. 02 (1)
      • ►  febr. 01 (1)
    • ►  január (7)
      • ►  jan. 29 (1)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 20 (2)
      • ►  jan. 14 (1)
      • ►  jan. 11 (1)
      • ►  jan. 06 (1)
  • ►  2010 (106)
    • ►  december (7)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 23 (1)
      • ►  dec. 16 (2)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 02 (2)
    • ►  november (22)
      • ►  nov. 30 (1)
      • ►  nov. 27 (1)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
      • ►  nov. 20 (1)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 18 (2)
      • ►  nov. 17 (1)
      • ►  nov. 16 (1)
      • ►  nov. 14 (2)
      • ►  nov. 11 (2)
      • ►  nov. 10 (3)
      • ►  nov. 09 (1)
      • ►  nov. 04 (1)
      • ►  nov. 03 (1)
    • ►  október (15)
      • ►  okt. 28 (1)
      • ►  okt. 24 (3)
      • ►  okt. 23 (1)
      • ►  okt. 22 (2)
      • ►  okt. 17 (1)
      • ►  okt. 14 (1)
      • ►  okt. 07 (1)
      • ►  okt. 06 (1)
      • ►  okt. 05 (1)
      • ►  okt. 04 (1)
      • ►  okt. 03 (2)
    • ►  szeptember (8)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 27 (1)
      • ►  szept. 25 (1)
      • ►  szept. 24 (1)
      • ►  szept. 23 (1)
      • ►  szept. 16 (2)
      • ►  szept. 09 (1)
    • ►  augusztus (9)
      • ►  aug. 26 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 24 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 12 (2)
      • ►  aug. 06 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (11)
      • ►  júl. 29 (1)
      • ►  júl. 26 (1)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 21 (1)
      • ►  júl. 15 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
      • ►  júl. 11 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 17 (1)
    • ►  május (7)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 28 (1)
      • ►  máj. 23 (1)
      • ►  máj. 09 (1)
      • ►  máj. 08 (1)
      • ►  máj. 06 (1)
      • ►  máj. 02 (1)
    • ►  április (12)
      • ►  ápr. 29 (1)
      • ►  ápr. 26 (1)
      • ►  ápr. 22 (4)
      • ►  ápr. 15 (1)
      • ►  ápr. 11 (1)
      • ►  ápr. 10 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
      • ►  ápr. 08 (1)
      • ►  ápr. 05 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 10 (1)
    • ►  február (6)
      • ►  febr. 25 (1)
      • ►  febr. 20 (1)
      • ►  febr. 10 (1)
      • ►  febr. 06 (1)
      • ►  febr. 03 (1)
      • ►  febr. 02 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 28 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 05 (1)
      • ►  jan. 04 (1)
      • ►  jan. 02 (1)
  • ►  2009 (254)
    • ►  december (34)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 29 (28)
      • ►  dec. 22 (1)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 08 (1)
      • ►  dec. 03 (1)
    • ►  november (6)
      • ►  nov. 24 (1)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 18 (2)
      • ►  nov. 17 (1)
      • ►  nov. 11 (1)
    • ►  október (7)
      • ►  okt. 28 (1)
      • ►  okt. 14 (2)
      • ►  okt. 06 (1)
      • ►  okt. 05 (1)
      • ►  okt. 04 (1)
      • ►  okt. 03 (1)
    • ►  szeptember (28)
      • ►  szept. 29 (1)
      • ►  szept. 28 (1)
      • ►  szept. 27 (2)
      • ►  szept. 25 (2)
      • ►  szept. 24 (1)
      • ►  szept. 22 (2)
      • ►  szept. 19 (1)
      • ►  szept. 18 (3)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 16 (3)
      • ►  szept. 15 (2)
      • ►  szept. 12 (1)
      • ►  szept. 07 (1)
      • ►  szept. 06 (2)
      • ►  szept. 05 (1)
      • ►  szept. 04 (2)
      • ►  szept. 01 (2)
    • ►  augusztus (23)
      • ►  aug. 30 (1)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 17 (2)
      • ►  aug. 16 (1)
      • ►  aug. 15 (2)
      • ►  aug. 11 (2)
      • ►  aug. 10 (2)
      • ►  aug. 09 (1)
      • ►  aug. 08 (1)
      • ►  aug. 05 (4)
      • ►  aug. 04 (2)
      • ►  aug. 02 (1)
    • ►  július (26)
      • ►  júl. 31 (1)
      • ►  júl. 28 (1)
      • ►  júl. 21 (2)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 18 (1)
      • ►  júl. 17 (1)
      • ►  júl. 16 (3)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 12 (1)
      • ►  júl. 11 (2)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 07 (4)
      • ►  júl. 06 (2)
      • ►  júl. 05 (1)
      • ►  júl. 03 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (24)
      • ►  jún. 30 (1)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 25 (2)
      • ►  jún. 24 (1)
      • ►  jún. 23 (2)
      • ►  jún. 22 (2)
      • ►  jún. 17 (1)
      • ►  jún. 16 (3)
      • ►  jún. 15 (1)
      • ►  jún. 13 (1)
      • ►  jún. 10 (2)
      • ►  jún. 09 (3)
      • ►  jún. 08 (1)
      • ►  jún. 07 (1)
      • ►  jún. 04 (1)
      • ►  jún. 01 (1)
    • ►  május (25)
      • ►  máj. 31 (3)
      • ►  máj. 29 (1)
      • ►  máj. 27 (1)
      • ►  máj. 26 (3)
      • ►  máj. 22 (1)
      • ►  máj. 19 (1)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 15 (2)
      • ►  máj. 14 (1)
      • ►  máj. 13 (2)
      • ►  máj. 12 (1)
      • ►  máj. 10 (1)
      • ►  máj. 08 (1)
      • ►  máj. 07 (2)
      • ►  máj. 05 (1)
      • ►  máj. 03 (2)
      • ►  máj. 01 (1)
    • ►  április (26)
      • ►  ápr. 30 (1)
      • ►  ápr. 29 (1)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 27 (2)
      • ►  ápr. 26 (1)
      • ►  ápr. 25 (1)
      • ►  ápr. 24 (1)
      • ►  ápr. 23 (1)
      • ►  ápr. 22 (2)
      • ►  ápr. 15 (2)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 13 (1)
      • ►  ápr. 12 (1)
      • ►  ápr. 08 (1)
      • ►  ápr. 07 (1)
      • ►  ápr. 05 (1)
      • ►  ápr. 04 (2)
      • ►  ápr. 03 (1)
      • ►  ápr. 02 (2)
      • ►  ápr. 01 (2)
    • ►  március (18)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 30 (1)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 26 (1)
      • ►  márc. 24 (2)
      • ►  márc. 21 (1)
      • ►  márc. 19 (2)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 17 (1)
      • ►  márc. 10 (1)
      • ►  márc. 06 (1)
      • ►  márc. 05 (1)
      • ►  márc. 04 (1)
      • ►  márc. 03 (2)
      • ►  márc. 02 (1)
    • ►  február (17)
      • ►  febr. 25 (2)
      • ►  febr. 24 (2)
      • ►  febr. 19 (1)
      • ►  febr. 16 (1)
      • ►  febr. 15 (3)
      • ►  febr. 13 (1)
      • ►  febr. 12 (4)
      • ►  febr. 11 (1)
      • ►  febr. 10 (1)
      • ►  febr. 03 (1)
    • ►  január (20)
      • ►  jan. 30 (1)
      • ►  jan. 29 (1)
      • ►  jan. 27 (2)
      • ►  jan. 25 (2)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 19 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 13 (1)
      • ►  jan. 11 (1)
      • ►  jan. 09 (3)
      • ►  jan. 08 (2)
      • ►  jan. 07 (1)
      • ►  jan. 06 (2)
      • ►  jan. 04 (1)
  • ►  2008 (211)
    • ►  december (35)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 27 (1)
      • ►  dec. 26 (1)
      • ►  dec. 24 (1)
      • ►  dec. 23 (2)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 18 (2)
      • ►  dec. 17 (2)
      • ►  dec. 16 (1)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 14 (2)
      • ►  dec. 13 (1)
      • ►  dec. 12 (3)
      • ►  dec. 11 (4)
      • ►  dec. 10 (2)
      • ►  dec. 09 (1)
      • ►  dec. 08 (2)
      • ►  dec. 06 (1)
      • ►  dec. 04 (3)
      • ►  dec. 03 (1)
      • ►  dec. 01 (2)
    • ►  november (46)
      • ►  nov. 30 (3)
      • ►  nov. 29 (3)
      • ►  nov. 28 (3)
      • ►  nov. 27 (2)
      • ►  nov. 26 (3)
      • ►  nov. 25 (3)
      • ►  nov. 24 (2)
      • ►  nov. 23 (1)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 21 (2)
      • ►  nov. 20 (3)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 18 (1)
      • ►  nov. 17 (1)
      • ►  nov. 16 (2)
      • ►  nov. 14 (1)
      • ►  nov. 12 (3)
      • ►  nov. 11 (1)
      • ►  nov. 10 (1)
      • ►  nov. 09 (4)
      • ►  nov. 08 (1)
      • ►  nov. 07 (1)
      • ►  nov. 02 (2)
      • ►  nov. 01 (1)
    • ►  október (54)
      • ►  okt. 31 (1)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 29 (2)
      • ►  okt. 28 (4)
      • ►  okt. 26 (3)
      • ►  okt. 25 (3)
      • ►  okt. 24 (1)
      • ►  okt. 22 (6)
      • ►  okt. 21 (3)
      • ►  okt. 20 (2)
      • ►  okt. 17 (1)
      • ►  okt. 16 (1)
      • ►  okt. 15 (2)
      • ►  okt. 14 (3)
      • ►  okt. 12 (1)
      • ►  okt. 11 (2)
      • ►  okt. 10 (5)
      • ►  okt. 09 (3)
      • ►  okt. 08 (2)
      • ►  okt. 07 (2)
      • ►  okt. 05 (3)
      • ►  okt. 03 (1)
      • ►  okt. 02 (1)
      • ►  okt. 01 (1)
    • ►  szeptember (25)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 29 (1)
      • ►  szept. 28 (1)
      • ►  szept. 23 (1)
      • ►  szept. 20 (5)
      • ►  szept. 16 (6)
      • ►  szept. 15 (1)
      • ►  szept. 11 (2)
      • ►  szept. 08 (2)
      • ►  szept. 07 (3)
      • ►  szept. 05 (2)
    • ►  augusztus (12)
      • ►  aug. 31 (1)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 28 (1)
      • ►  aug. 14 (2)
      • ►  aug. 11 (1)
      • ►  aug. 10 (1)
      • ►  aug. 09 (2)
      • ►  aug. 07 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (20)
      • ►  júl. 28 (2)
      • ►  júl. 27 (2)
      • ►  júl. 25 (2)
      • ►  júl. 24 (1)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 17 (2)
      • ►  júl. 16 (1)
      • ►  júl. 15 (1)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 08 (1)
      • ►  júl. 03 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (4)
      • ►  jún. 30 (1)
      • ►  jún. 28 (1)
      • ►  jún. 16 (1)
      • ►  jún. 01 (1)
    • ►  május (7)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 17 (1)
      • ►  máj. 12 (1)
      • ►  máj. 08 (2)
      • ►  máj. 04 (2)
    • ►  április (4)
      • ►  ápr. 30 (1)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 05 (2)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 08 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 28 (1)
  • ►  2007 (15)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 17 (1)
    • ►  november (4)
      • ►  nov. 30 (1)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 05 (1)
    • ►  szeptember (2)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 31 (1)
      • ►  aug. 17 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 09 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 21 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 30 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 27 (1)
    • ►  január (2)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 17 (1)
  • ►  2006 (9)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 26 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 22 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 28 (1)
      • ►  máj. 09 (1)
    • ►  január (4)
      • ►  jan. 13 (1)
      • ►  jan. 04 (2)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  2005 (4)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 13 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 13 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 09 (1)
  • ►  2004 (11)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 27 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 22 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 03 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 04 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 31 (3)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 22 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 10 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 12 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 06 (1)
  • ►  2003 (13)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 08 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
    • ►  szeptember (2)
      • ►  szept. 05 (1)
      • ►  szept. 03 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 04 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 09 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 21 (1)
      • ►  máj. 14 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 27 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 17 (1)
  • ►  2002 (7)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 28 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 09 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 22 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 19 (1)
  • ►  2001 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 28 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
  • ►  2000 (4)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 07 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
  • ►  1999 (2)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 31 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 22 (1)
  • ►  1998 (8)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 02 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 12 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 22 (1)
      • ►  ápr. 20 (1)
  • ►  1997 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 30 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 05 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 27 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 03 (1)
  • ►  1996 (6)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 24 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 22 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 22 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
  • ►  1995 (2)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 17 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 27 (1)
  • ►  1994 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 12 (1)
  • ►  1993 (2)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 26 (1)
  • ►  1992 (3)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 23 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 04 (1)
  • ►  1991 (7)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 10 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 03 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 25 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 21 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
  • ►  1990 (7)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 31 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 08 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 04 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 27 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 26 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 23 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 01 (1)
  • ►  1989 (3)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 26 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 15 (1)
  • ►  1988 (1)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 24 (1)
  • ►  1987 (4)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 17 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 06 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 06 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 21 (1)
  • ►  1986 (6)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 09 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 13 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 11 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 25 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 25 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 17 (1)
  • ►  1985 (6)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 13 (1)
      • ►  dec. 11 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 29 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 31 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 25 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
  • ►  1984 (5)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 25 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 22 (3)
  • ►  1982 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 17 (1)
  • ►  1978 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 28 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 07 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 16 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 08 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 04 (1)
  • ►  1977 (13)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 03 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 05 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 02 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 22 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 31 (2)
      • ►  máj. 26 (1)
    • ►  április (6)
      • ►  ápr. 22 (6)
  • ►  1976 (4)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 11 (1)
    • ►  január (3)
      • ►  jan. 03 (1)
      • ►  jan. 02 (1)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  1975 (20)
    • ►  december (7)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 29 (1)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 27 (2)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 20 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 05 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 28 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 03 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 12 (1)
    • ►  március (5)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 08 (1)
      • ►  márc. 01 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 22 (1)
      • ►  febr. 15 (1)
  • ►  1974 (9)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 02 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 04 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 20 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 13 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 04 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 13 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 02 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 05 (1)
  • ►  1973 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 08 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 08 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 07 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 13 (1)
  • ►  1972 (8)
    • ►  december (6)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 22 (1)
      • ►  dec. 21 (1)
      • ►  dec. 20 (1)
      • ►  dec. 08 (1)
      • ►  dec. 06 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 09 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 29 (1)
  • ►  1970 (5)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 20 (1)
      • ►  dec. 17 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 20 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 14 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 21 (1)
Powered By Blogger

2011. szeptember 16-a óta

Jézus Szíve-Kármel

Jézus Szíve-Kármel

Translate

Agyagosszergény

Agyagosszergény

Alsópáhok

Alsópáhok

Alsópáhok 2. fénykeresztje, az első a plébániakertben

Alsópáhok 2. fénykeresztje, az első a plébániakertben

Baks

Baks

Balatonfüred

Balatonfüred

Balatonkeresztúr

Balatonkeresztúr

Bátonyterenye

Bátonyterenye

Bercel

Bercel

Bicsérd

Bicsérd

Budapest-Kútvölgy

Budapest-Kútvölgy

Budapest-Máriaremete

Budapest-Máriaremete

Budapest-Nagytétény

Budapest-Nagytétény

Budapest-Rákoskeresztúr

Budapest-Rákoskeresztúr

Budapest-Rákoskert

Budapest-Rákoskert

Budapest-Wekerletelep

Budapest-Wekerletelep

Bérbaltavár

Bérbaltavár

Dabas

Dabas

Debrecen

Debrecen

Egeraracsa

Egeraracsa

Esztergom

Esztergom

Fertőszentmiklós

Fertőszentmiklós

Felsőpáhok

Felsőpáhok

Gyenesdiás-Kisistók

Gyenesdiás-Kisistók

Hercegszántó

Hercegszántó

Hercegszántó II.

Hercegszántó II.

Hollóháza

Hollóháza

Homokkomárom

Homokkomárom
2020. június 13-án állították fel az 1938-as fakereszt helyére.

Hernyék

Hernyék

Jászberény

Jászberény

Kapuvár

Kapuvár

Kehidakustány

Kehidakustány

Kishajmás

Kishajmás

Kiskunmajsa-Mayosszállása

Kiskunmajsa-Mayosszállása

Madaras

Madaras

Markaz

Markaz

Mélykút

Mélykút

Miskolc-Szent Anna

Miskolc-Szent Anna

Murakeresztúr

Murakeresztúr

Nagycenk

Nagycenk

Nagyharsány

Nagyharsány

Nagyharsány temető

Nagyharsány temető

Nagykanizsa

Nagykanizsa

Nagykáta

Nagykáta

Nemesapáti

Nemesapáti

Nemesbük

Nemesbük

Németkér-Hard

Németkér-Hard

Nick

Nick

Nyáregyháza

Nyáregyháza

Nyírmeggyes

Nyírmeggyes

Pécs

Pécs

Pécsvárad

Pécsvárad

Pellérd

Pellérd

Salomvár

Salomvár

Semjénháza

Semjénháza

Sopron

Sopron

Sükösd

Sükösd

Szakonyfalu

Szakonyfalu

Szirmabesenyő

Szirmabesenyő

Tab

Tab

Tapolca

Tapolca

Tázlár-ház

Tázlár-ház

Tázlár-templom

Tázlár-templom

Tiszaalpár

Tiszaalpár

Tóalmás

Tóalmás

Tokod

Tokod

Törtel

Törtel

Úri

Úri

Vác

Vác

Vácrátót

Vácrátót

Vámosújfalu

Vámosújfalu

Vasvár

Vasvár

Veszprém

Veszprém

Vonyarcvashegy-Csándor

Vonyarcvashegy-Csándor

Zalaegerszeg-Szenterzsébethegy

Zalaegerszeg-Szenterzsébethegy

Zalalövő-Zalapataka

Zalalövő-Zalapataka

Zalaszentmárton

Zalaszentmárton
Locations of Site Visitors
Vízjel téma. Üzemeltető: Blogger.
Free counters!Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...