Az uralom önkény vagy felelősség? Hatalmaskodás vagy szeretet? Gonosz vagy jó?

A mennyeknek országa a lelki szegényeké, akik önmagukban semmit nem találnak, amire hagyatkozhatnának. Teljesen világos előttük, hogy ők Jézus nélkül semmik, és semmijük nincs. Minden erőfeszítésük egy Istennek tetsző élet után kudarcba fulladt. Ők búslakodók, akik bűneik nyomorúságán sírnak. Így lesznek szelídek, másokkal szemben jogaikhoz nem ragaszkodók. Csendben bele  tudnak törődni mindenbe, mert az Istentől való igazságot  éhezik. Önmagukban semmiféle igazságot nem lelnek. Ez másokkal szemben irgalmassá teszi őket, ami által tiszta  szívűek lehetnek, semmihez nem kötve, semmihez nem  ragaszkodva, hogy mindent  Istenben találjanak meg. Így  lesznek béketeremtőkké egy békétlen világban, és így tudnak  elszenvedni minden üldöztetést, gyalázást és gonosz hazugságot az igazságért, mint Jézus követői.

Válság-oázisok

Mr. Végítélet globális válságkörképe

A globális gazdasági válság minden országot sújt, de vannak olyan államok, amelyek aránylag kis visszaeséssel átvészelik a krízist. A válságot évekkel előre megjósoló Nouriel Roubini a Forbes magazinban kifejti, hogy azok a fejlett gazdaságok jártak jól, amelyek az elmúlt években szigorú költségvetési politikájuknak köszönhetően jelentős tartalékokat halmoztak fel, amelyekből most futja anticiklikus gazdaságélénkítő költekezésre. A recesszió kevésbé érinti azokat a gazdaságokat, amelyek kevésbé függnek az exporttól, nagy belső kereslettel rendelkeznek és kiterjedt jóléti intézményrendszert működtetnek. Előnynek bizonyul még Kína közelsége és a fejletlen - vagy szigorúan szabályozott - bankszektor is. A legrosszabb helyzetben az elmúlt években eladósodott, a gyors növekedést és a fogyasztást kölcsönökből fedező országok vannak: a könnyen jött tőke ugyanis könnyen megy.

Jelenleg nincs olyan ország, amely idén jobban fog teljesíteni, mint a tavalyi évben. A fejlett államok többsége recesszióba fordult, a fejlődő országok növekedése jelentősen lelassult. Kik és miért úszták meg aránylag kis visszaeséssel a válságot? - kérdezi az iráni származású New York-i közgazdászprofesszor a Forbes magazinban.

A legnagyobb válság-oázis mindenképpen Kína - olyannyira, hogy ma a legtöbb közgazdász szerint azon múlik a gazdasági válság sorsa, hogy a kínai fogyasztás és termelés növekedése képes-e megfékezni a globális recessziót. A Mr. Végítéletnek is nevezett Roubini szokásával ellentétben elismeri, hogy a jelek bizakodásra adnak okot: az ázsiai országból érkező makrogazdasági adatok arra utalnak, hogy jóval nagyobb lehet az idei növekedés a korábban várt, és társadalmi szempontból katasztrofális következményekkel (a munkanélküliség drámai növekedésével) járó 6 százaléknál. A kínai gazdaságélénkítő csomag hatására - amelyet, ellentétben az amerikai csomaggal, nem a nagyvállalatoknak és a bankoknak adott a kormány, hanem a lakosságnak - a növekvő belső kereslet ellensúlyozni látszik az export kiesését, így a gazdasági növekedés lényegében töretlennek tűnik. Persze Peking csak azért fordíthatott csillagászati összegeket gazdaságélénkítésre, mert az előző évtizedek során rendkívüli tartalékokat halmozott fel. Kérdéses persze, hogy a szociális intézményrendszer hiányosságai miatt meddig lesz képes a kommunista vezetés a tartalékok terhére szinten tartani a gazdaságot - teszi hozzá Roubini.

Ausztrália - csakúgy, mint Indonézia és a Fülöp-szigetek - nem kis részben Kína közelségének köszönheti, hogy aránylag kis mértékű visszaeséssel megúszta a globális válságot - legalábbis eddig. Kína ugyanis továbbra is biztosítja a keresletet az ausztrál ásványkincsek iránt. Természetesen mindez önmagában nem lenne elég: az elmúlt évek szigorú költségvetési politikája nélkül Ausztráliának is nagyobb recesszióval kellene szembenéznie.

India idei növekedése ugyan minden bizonnyal elmarad a korábbi 8-9 százaléktól, de még így is az irigylésre méltó 6 százalék közelében lehet. Ennek okai Roubini szerint ismét a nagy tartalékok és az élénk hazai kereslet. India legfontosabb exportcikkei az informatikához kapcsolódnak, és ezen a téren a válság ellenére nem tapasztalható nagy visszaesés. Az ázsiai ország nagy szerencséjére az ország bankjai meglehetősen konzervatív befektetési politikát folytattak - kerülték a kockázatot tőkekihelyezéseket és magas önrész illetve hitelbiztosíték ellenében folyósítottak kölcsönöket -, így nem kell tömeges hitelbedőléstől és a nyomában járó pénzügyi krízistől tartani. Az ország gazdaságának kifejezetten jót tett az energiahordozók világpiaci árának csökkenése is, hiszen így olcsóbbá vált a termelés, és vele nőtt a versenyképesség.

Roubini a latin-amerikai országok közül Brazíliát és Perut emeli ki. Mindkettőre jellemző, hogy az elmúlt években jelentős növekedést produkáltak, és közben sikerült megőrizniük a bankszektor stabilitását is: a szigorú hitelezési szabályoknak köszönhetően egyik országban sem dőltek be tömegével a rossz hitelek. Brazília és Peru egyaránt jelentős belső kereslettel rendelkezik, ezért kevésbé vannak kitéve az export visszaesésének. A növekedés éveiben a fiskális szigornak köszönhetően jelentős tartalékokat halmoztak fel, amelyekből most futja gazdaságélénkítésre.

Észak-Amerikából és Európából mindössze négy ország került fel az amerikai közgazdászprofesszor listájára. Kanadával kapcsolatban ráadásul Roubini nem is igazán derűlátó: elismeri, hogy az országot egyelőre jóval kisebb válság sújtja, mint déli szomszédját, de hozzáteszi, hogy a kanadai gazdaság talpra állását nagyon megnehezítheti Amerika gyengélkedése

Lengyelország relatív sikeressége azért is különös, mert a térséget - a közép- és kelet-európai volt szocialista országokat - sújtja Európában a legnagyobb válság. Lengyelország ennek ellenére még Nyugat-Európával összevetve is irigylésre méltó mutatókkal rendelkezik. Az első negyedéves adatok szerint a növekedés éves szinten 0,8 százalék volt, ezzel az ország Ciprus után az EU legjobb teljesítményét tudhatja magáénak. A lengyel csoda hátterében elsősorban a korábbi évek kiegyensúlyozott növekedése áll: ellentétben a térség más országaival, Lengyelországba nem ömlöttek az eurómilliárdok. Számít a méret is: Lengyelország a régió legnagyobb állama, és a tekintélyes hazai kereslet miatt kevésbé függ az exporttól, mint a többi közép-európai gazdaság. A stabilitáshoz persze elengedhetetlen a Nemzetközi Valutaalap által biztosított 20,5 milliárd dolláros rugalmasan lehívható hitel is - teszi hozzá Roubini.

A második európai oázis Norvégia. Az északi ország gazdasága ugyan recesszióba fordult a tavalyi utolsó negyedévben, de a visszaesés mértéke becslések szerint 1-2 százalék közötti lesz, ami jóval alacsonyabb a hasonló fejlettségű országokénál. A norvég gazdaság ellenálló képességének titka egyrészt a skandináv országokra jellemző kiterjedt jóléti állam, amely segít a recesszió következményeinek enyhítésében. A siker másik kulcsa az elmúlt években felhalmozott megtakarítás: a norvég költségvetés a közelmúltban rendre többlettel zárt, és nem ritkán két számjegyű volt a költségvetési bevételek tartalékképzésre fordítható aránya.

A harmadik európai mintaállam Franciaország, amely azon kevés európai országok egyike, amelyeknek sikerült tavaly elkerülnie a recessziót, és minden bizonnyal 2009-ben is ő nyújtja majd a legjobb teljesítményt az Unió nagy országai közül. Franciaország relatív sikerességének a titka is a kiterjedt szociális intézményrendszer és az erős belföldi kereslet.

Roubini említést tesz még a Közel-Keletről és Afrikáról is. „A térség országairól általában elmondható, hogy védettek voltak a pénzügyi krízistől, de a kereslet csökkenését megsínylik." Mint ahogyan a világ más részein, itt is azokat sújtja kevésbé a válság, akik az elmúlt években tartalékokat képeztek, szigorú fiskális politikát folytattak és fékezték a lakossági és vállalati eladósodást: Egyiptom, Katar és Libanon.

Roubini a globális válságkörkép után a tanulságokkal sem marad adós. „Mi a közös a fenti országokban? Az egyik fontos szempont a pénzügyi stabilitás, amelynek oka lehet a pénzügyi szektor fejletlensége vagy a szigorú szabályozás megléte is. A másik közös pont az erős belső kereslet. A listán szereplő országok mindegyikének voltak kellő tartalékai keynesiánus, anticiklikus fiskális és monetáris gazdaságpolitikához - szemben azon országokkal, amelyek a hitelbőség éveiben a fogyasztást kölcsönökből fedezték, és ezért most súlyos recesszióval kell hogy szembenézzenek."

http://www.forbes.com/2009/08/05/recession-china-india-qatar-poland-brazil-opinions-columnists-nouriel-roubini.html?feed=rss_opinions

Az elhalálozások számát növelő módszerek:

- kívülről kirobbantott belső háborúk: vagyis konkrét beavatkozás nélkül elintézni azt, hogy az emberek egymást öljék;

- a helyi kisebbségek, elégedetlen csoportok felfegyverzése, fegyverkereskedelem;

- esetenként közvetlen beavatkozás jól megmagyarázott indokkal;

- magánhadseregek, őrző-védő szolgálatok bevetése a kellemetlen embercsoportok ellen;

- elszegényítés, éhínség,

- a föld megszerzése a szegény országokban, rontva ezzel a helyi önfenntartás esélyeit;

olyan magok használatának ráerőltetése a szegény országok parasztjaira, amelyekből csak olyan növények termeszthetők, amelyek magjai alkalmatlanok a továbbtermesztésre;

környezetszennyezés, víz-levegő-szennyezés;

- a mezőgazdaság további liberalizálása, az – időlegesen olcsó – import élelmiszerekkel a szegény országok mezőgazdaságának legyengítése, a fejlett országok mezőgazdaságától való függőségük növelése;

- a kisgazdaságok tönkretétele, a kevésbé fejlett országok rákényszerítése arra, hogy a tömegtermelést folytató, génmanipulációs kísérleteket végző óriási külföldi “agrobusiness”-eket beengedjék, sőt saját parasztgazdaságaikkal szemben előnyben részesítsék,

- élelmiszersegély nyújtása éppen akkor, amikor a helyi gazdálkodók betakarításra készülődnek,

- egészségügyi intézmények leépíttetése a szegény országokkal, kórházi ágycsökkentés, a orvosok számának csökkentése, egészségügyi privatizáció;

- differenciált beteggyógyítás; azokra koncentrálni, akik tudnak fizetni;

- a cigaretta-termelés és értékesítés növelése a szegény országokban, a dohányáruk reklámja betiltásának megakadályozása;

- az urbanizáció, a földelhagyás, a városba költözés bátorítása: ugyanis ez is kiszolgáltatottabbá, védtelenebbé teszi az embereket;

- közszolgáltatások privatizálása, hozzájárulva ezzel az árak megugrásához, és a lakosság elszegényedéséhez,

- a gyógyszerárak erőteljes növelése: így a szegények, közöttük a nyugdíjasok csak nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem jutnak majd a számukra szükséges gyógyszerekhez,

- az új gyógyszerekkel való tömeges kísérletek lefolytatása a szegény országokban úgy tüntetve fel, mintha ez nekik lenne jó. Mellékhatásként ez is halálesetekhez vagy gyógyíthatatlan betegségek kialakulásához vezethet.

- az AIDS további terjedése és a tuberkolózis esetek számának újbóli növekedése is jól segíti a népességcsökkentési tervek végrehajtását. (Igaz, ezeket a betegségeket gazdag emberek is megkaphatják, de nekik jó esélyeik vannak a felépülésre),

- a drogok legalizálása (ha valaki drogtól akar meghalni, miért kellene ebben megakadályozni?);

- a csecsemőhalandóság jelentősen növelhető a fejlődő világban azzal, ha az anyákat lebeszélik a szoptatásról, és rábeszélik a tápszerek használatára, ami növeli a fertőzések lehetőségét.

A halálozások számát növelő módszerek után térjünk át a születések számát csökkentő módszerekre:

- abortusz és sterilizáció bátorítása;

- a gyermeknevelés megnehezítése, költségeinek növelése;

- a gyermekek számának csökkentését a “struktúra-átalakítási programok”-ba is bele kell foglalni;

- anyagi ösztönzés kínálása azoknak, akik nem vállalnak gyermeket;

- a gyermekvállalás érzelmi fontosságával szemben az anyagi hátrányainak hangsúlyozása.

További olyan, nem közvetlen módszereket is fel lehetne sorolni, amelyek vagy a születések számának csökkenését, vagy a halálozások számának növekedését okozhatják. A lényeg az, hogy ezeket a módszereket tervezetten, rendszeresen és egymásra való hatásukat is kihasználva kell alkalmazni. Jó példa erre az a mezőgazdasági projekt, amelybe India a Világbank javaslatára kezdett bele. A projekt hatására malária-járvány tört ki. Mivel azonban közben, az IMF előírására jelentősen csökkentették az egészségügyre szánt keretet, az országot a járvány felkészületlenül érte, ezért elég sokan meg is haltak.