2014. május 28., szerda

KÜLFÖLDI HÍREK KÉPEKBEN











AZ EU VÁLASZTÁSOK AZ EU HARAKIRIJE LESZ
1-ső DW képen a vén „junker”, akit ki fognak golyózni a tagállamok. De ez csak az első pofon lesz az EU cionista vezetése számára. Körülbelül az ősz elejéig el fog tartani mire vezetőket fognak választani, de utána sem lesz nyugalom, mert bekövetkezik az amit a hazai bűnsajtó elhallgat és úgy tesznek mintha az EU-ellenes kis pártok nem sok vizet zavarnának. Holott két hatalmas belső erővonal rombolja föl majd ez EU-t. Az egyik a nagyhatalmak egymás elleni marakodása, a másik pedig az EU ellenes kis pártok állandó támadása lesz, mert igen erős lesz a hangjuk. Ostobaság azt képzelni, hogy ezt a cionista-komunista-liberális EU-t meg lehet reformálni vagy megújítani. Ez eleve lehetetlen. Ha egyszer egy hajó léket kapott, az már sűllyed. És ami most történt az EU választásokon az fölér egy hajótöréssel. Persze az EU végvonaglása nem jelenti azt hogy ebből Amerika nagy hasznot fog húzni. Amerikának a saját bajait éppen elég lesz nekik elviselni.
2-dik képen az angol „Jukip” párt oldala, amit a hazai közvélemény előtt évekig eltitkoltak, s lám, most ők győztek ott is. 3-dik képen a pojáca francia elnök, akik Angliával együtt támadják a németek vezette EU-t. Nagy kérdés, hogy Merkel kancellár mennyire tudja majd tartani a gyeplőt, amikor elszabadultak már a lovak? 4-dik PressTV képen elhallgatták azt, hogy az izraeli külügyminiszternő ellen Londonban tüntettek, mert Angiába nem kivánatos személynek tartják 2008 óta. Most pedig kérdezzük Mocsokrácia uraitól: elképzelhető lenne nálunk egy ugyanilyen tüntetés az izraeli követség előtt? Vagy a hidegvérű angoloknál mégis nagyobb a szólásszabadság? 5-dik képen egy nagyon jó rajz, amin a korábbi szuperhatalom látható, vagyis Amerika a jelenben. 6-dik kép hírét is elhallgatják nálunk a hírekben. Putyin összefogott a fehérorosz és a kazah elnökkel a nyugat és Amerika ellen. 7-es képen a Kelet-Ukrajnai orosz lázadók, akiket halomra öltek. Orosz medve egyelőre kivár, aztán odacsap. Egyelőre megvárják még azt, hogy az új ukrán elnök mit fog igérni Putyinnak. 8-dik képen baloldalt a pakisztáni és jobboldalt Modi, az új indiai elnök. Az új indiai elnököt is teljesen elhallgatták nálunk. 9-dik MNO képen a tótok törvényt hoztak, hogy mikortól számít az uzsorakamat. Nálunk ilyen törvényt a bűnhatalom nem fog hozni…Erre mérget vehetünk.


http://amagyaroldal.hu/hirek/content/k%C3%BClf%C3%B6ldi-h%C3%ADrek-k%C3%A9pekben-153

Döbbenetes: az 1968-as, nyolcadikos történelemkönyv leírja a 2014-es Magyarországot, mint...!

Az 1968-as kiadású, általános iskola 8. osztályos történelemkönyv feltárja, hogy a nagytőkések felvásárolták a pártokat, de ezzel nem elégedtek meg, hanem más államokat bankokkal, gyárakkal stb. gyarmatosítottak.
Azok pártjait is felvásárolták, irányításuk alá vonták az országokat, a népet sok helyen nyomorba döntötték és adósrabszolgaságba vetették.
A burzsoá, tőkés vadkapitalista osztály a munkásokat és a munkáscsaládokat – mint Magyarországon – elszegényítette és tömegesen kilakoltatta. A gyarmattá silányított államokban pedig – mint a mai Magyarországon – nyolcadannyi munkabérért végeztette el ugyanazt a munkát, amiért odahaza vagy más tőkés országokban nyolcszor annyi bért fizetett!
Lenin a kapitalizmus tulajdonképpen legzüllöttebb formáját imperializmusnak nevezte. Ezt is írja az 1968-as általános iskolás tankönyv. Az imperializmus definíciójában pedig ráismerhetünk Magyarország és a magyar kormány által a leginkább védett nagytőkés, burzsoá, vadkapitalista követelőzőkre, amilyen Izrael, az Amerikai Egyesült Államok és az ezek által támogatott földesúri, kapitalista, bankár- és oligarchaosztály. Azokra, akik – Izrael mostani miniszterelnökével és annak legbizalmasabb emberével, Arthur J. Finkelsteinnel, aki Orbán Viktornak a legfőbb tanácsadója – a magyar néptől elvették annak alkotmányát, törvényeit, felszámolták annak jogait és megbélyegzett, csőcseléknek és munkakerülő, hitvány és antiszemita söpredéknek deklarálták.
fink
Eközben továbbra is gőzerővel folyt és folyik a polgári lakosság milliószám elszegényítése, koldusbotra juttatása, tömegek és munkáscsaládok kilakoltatása, a segélyezési rendszer teljes felszámolása, a milliárdokba kerülő, fölösleges és elállatiasító, a büntető munkatáborokhoz hasonló éhbéres munkapogromok kiszélesítése, az emberi jogok bárminemű védelme láttán a jogvédők és az újságírók betiltása, eladósítása, erőszakos, fegyveres erőkkel elhurcolása, fogdákba és a tőkés kizsákmányoló terrorista réteg lakájbíróságai általi bebörtönöztetése.
Magyarország felvásárlóinak módszereit és erkölcseit, akik hazánkat gyarmatosították, az 1968-as, általános iskolásoknak írt történelemkönyv a legrohadtabb, legsötétebb imperialista gyarmatosító és kizsákmányoló, élősködő, a nép nyomorából dőzsölő tőkés kapitalista osztályként jellemzi és festi le.
Az 1968-as, általános iskolás tankönyv ábrájából is azt láthatjuk, hogy az 50 évvel későbbi, 2014-es Magyarországunk a kapitalista társadalmak legkizsákmányoltabb állama: azaz már csupán gyarmat.
gyar

Az 1968-as tankönyvben – mint a mai Magyarországon – egy a nagytőkések által kilakoltatott munkáscsaládról készült fotó.
kil
(hirarena)

Kijev újabb háborús bűncselekménye!

Ha valakinek volt szerencséje CSAK látni működés közben egy GRAD-tipusú sorozatvetőt-az a végeredmény láttán őszintén elborzad.
Az alábbi videon egy BM-21-es rakéta-sorozatvető betöltését végzi a kijevi junta egyik martalóccsapata. Ez a fegyver elsősorban területlefogásra használatos. Húsz másodperc alatt kiereszti a negyven rakétát-aztán ima a célterületen tartózkodók lelki üdvéért. A hatás iszonyatos.
Lőtávolságtól és széljárástól függően ezeknek a “Katyusáknak” egy-egy egyede akár egy négyzetkilométernyi területet képes rommá verni.
A kijevi hiénahatalom latorcsapata Szlavjanszk ellen tölti a BM-21-est! Polgári célpont ellen.
EZ A FEGYVER CSAKIS ÉS KIZÁRÓLAG REGULÁRIS ALAKULATOK ELLEN HASZNÁLHATÓ!
Városok, lakott területek ellen bevetni háborús és népellenes bűncselekmény!
Kijev azonban beveti!
https://www.youtube.com/watch?v=Cyk-_ypLG0k

Ukrajna - A hadsereg Szlavjanszkot ostromolja, a civilek óvóhelyekre húzódtak vissza

Folytatta a kijevi rezsim Szlavjanszk ostromát, a mai nap több oldalról is tüzérség lőtte a várost. A legnagyobb tűzerő a Karacsun hegyen összpontosult, de abból az irányból csak a felsővárost lehet tűz alá venni, így a legnagyobb károk ott keletkeztek. Az önvédelmi alakulatok megerősített pozíciói a Karacsun felől nehezen elérhetőek, a támadás így főként a lakóházakat érte. A helyi lakosok egy része földalatti óvóhelyeken várja az ostrom végét.
Hídfő.net | Szlavjanszk ostroma
Hídfő.net | Szlavjanszk ostroma
Mint kiderült, a "Donbasz" büntetőosztagot nehéztüzérséggel látta el a kijevi junta. Semen Semencsenko, az alakulat vezetője elmondta, hogy nagyszámú újabb haditechnikát kaptak, melyek jelenleg a dél-keleti régiók felé tartanak és azonnal bevetésre kerülnek a felkelők állásai ellen.
A Donyecki Népi Köztársaság emberei egyre több kormányépületet és stratégiai létesítmény vonnak ellenőrzésük alá. A Donyeck régióban több helyen a Jobb Szektor emberei elhagyták a hivatali épületet, nem várták be a népi milíciákat. Az önvédelmi alakulatok több helyen beton barikádokat építenek az elfoglalt épületek körül.
A kijevi parlament előterjesztése alapján tovább zajlik a sorozás Nyugat-Ukrajnában, több mint ezer fiatal csatlakozik a Nemzeti Gárdához. Eközben Oroszország bejelentette, hogy készen áll humanitárius segítséget nyújtani Ukrajnának. Nemsokára egy főként gyógyszereket szállító konvoj indul a dél-keleti régiókba.
https://www.youtube.com/watch?v=TN0Iz-nmorg
https://www.youtube.com/watch?v=QgsIqJBeiWM


http://www.hidfo.net/2014/05/28/ukrajna-hadsereg-szlavjanszkot-ostromolja-civilek-ovohelyekre-huzodtak-vissza

Lengyel halálbrigádok is harcolnak Ukrajnában – Titkos CIA hadművelet?

ukraine-cia-400x232_

…”És a palagáz kitermelési szerződést úgy írták meg; hogy a kormány köteles akár erőszakkal is elvenni az ingatlanokat törvényes tulajdonosaiktól, ha a Shell kijelenti, hogy fúrni akar azokon a földeken. A Szlavjanszkhoz közeli területet választották ki az első gázfúró tornyok felállítására…

Ez a pusztító és kegyetlen háború Donbassz orosz lakossága ellen, – főleg Szlavjanszk és Kramatorszk környékén, ahol a büntető haderők és a Donyeck Medence lakóinak legvéresebb összecsapásai történtek, – mindössze a kijevi rezsim, valamint Amerika és Lengyelország politikai elitjének az üzleti érdekeit szolgálja…”

Május 11-én egy ismeretlen katonai gép érkezett a kijevi repülőtérre; melyet a szigorú titoktartás értelmében; a szokásos polgári személyzet helyett, a repülőtér katonai személyzete fogadott. A gép belsejéből NATO katonai egyenruhákat, 500 csomag amphetamint, és figyelmeztető megjelöléssel ellátott; “mérgező anyagot tartalmazó” konténereket pakoltak ki.
Az SBU (Ukrán Biztonsági Szolgálat), kijevi igazgatósága parancsának engedelmeskedve, sem a szállítmányt, sem pedig a mérgező anyagokat tartalmazó konténereket a katonák nem vizsgálták át, hanem azokat a már felsorakoztatott elsötétített ablakú furgonokba rakodták, majd azok sietve elhagyták a repülőteret.
A szállítmányt egy CIA ügynök; Richard Michael kisérte. Ugyanakkor ezzel a géppel érkezett Ukrajnába Lengyelországból, – a ‘Jobb Szektor’ és egy lengyel katonai magánvállalat, az ‘ASBS (Analizy Systemowe Bartlomiej Sienkiewicz) Othago’ jónéhány harcosa is. – Ezt a katonai magán vállalatot, maga Lengyelország jelenlegi belügyminisztere, Bartłomiej Sienkiewicz alapította néhány évvel ezelőtt.
A rendelkezésre álló információk szerint, ez a lengyel katonai vállalat eddig 6 embert vesztett Kelet-Ukrajnában, (a kijevi juntának dolgozó külföldi zsoldosok többi veszteségeit pedig ; egyrészről az ‘American PMC Academi’ és annak leányvállalata a ‘PMC Greystone Limited’ szenvedte el, – egyikük 50 a másik pedig 14 harcost veszített eddig. A CIA és az FBI pedig 25 ügynöküket vesztették el, közülük 13-at pedig bizonyítottan megöltek).
(Az SzRTI megjegyzése: A donyecki és a luganszki népi milíciák azonban ennél sokkal nagyobb arányú ellenséges veszteségekről számolnak be. Bizonyosan több százra tehető a súlyos sebesülés és az elhalálozás aránya az idegen zsoldosok között).
A lengyelek 2013. szeptembere óta tevékenyen részt vettek az ukrajnai halálbrigádok megalakításában, amikor is R. Sikorski meghivta a ‘Jobb Szektor’ 86 tagját kiképzésre Leginiwo-ba, a rendőrségi kiképző központba, – mely Varsótól 23 km-re található.
A harcosok, akik egy ‘egyetemi diákcsere program’(!) ürügyén jöttek, – főleg 40 év körüli férfiak voltak. – Egy hónapos kiképzést kaptak a következőkből: tömegtüntetés szervezés, barikád építés, kormányzati épületek elfoglalása, utcai verekedési taktika, lövés technika, orvlövész puska használata, stb. – A lengyel hetilap, a ‘Nie’ közzé is tett egy fényképet Leginiwoból, melyen náci egyenruhába öltözött ukrán fasiszták láthatók, – együtt a civil ruhás lengyel oktatóikkal.
Miközben a lengyel különleges szolgálat kiképezte a jövő büntető műveleteinek elkövetőit, a Lengyel Külügyminisztérium egy hivatalos bejelentést tett közzé 2014. február 2-án. Íme:
“Mi támogatjuk a ‘Jobb Szektor’ kemény vonalát. – A ‘Jobb Szektor’ és a tüntetők más fegyveres csoportjainak radikális cselekedetei, s az erőszak használata, – jogosnak mondhatók… A ‘Jobb Szektor’ minden felelősséget magára vállalt a közelmúlt tüntetésein végrehajtott erőszakos cselekedeteiért. Ez egy becsületes állásfoglalás, és mi tiszteletben tartjuk ezt. – A politikusoknak a béke megőrzésére tett kezdeményezései, – kudarcot vallottak. Ez azt jelenti, hogy az egyetlen elfogadható út; a ‘Jobb Szektor’ radikális cselekedeteinek útja. Nincs más alternatíva.
(A GR szerkesztő megjegyzése: Ez a kijelentés még megerősítésre vár).
Ugyanakkor, a lengyel miniszterelnök, Donald Tusk figyelmeztette Janukovics ukrán elnököt, hogy ne alkalmazzon a Majdanon tüntetők ellen, aránytalanul nagy erőszakot. – Ugyanakkor most viszont Tusk azt követeli, hogy a kijevi junta bánjon a “keleti lázadókkal” olyan keményen, mint a “terroristákkal” szokás.
Május közepén Tusk pedig azt követelte; hogy a magyar miniszterelnök, Orbán Viktor, – aki szerint a fasiszta Ukrajna “egy kihívás az Európai Unió számára,” – tartózkodjon az ilyen kijelentésektől, mert eltereli a figyelmet a fő ellenség; az Oroszország elleni harcról.
“Az a probléma, hogy Varsó keleti politikáját nagyrészt a lengyel titkosszolgálat irányítja, amely szorosan együttműködik az amerikai és a brit titkosszolgálati ügynökségekkel,” - állítja Leszek Sykulski, a Czestochowa Geopolitikai Intézet főnöke.
A CIA igazgatója, John Brennan április elején látogatást tett Kijevben. A látogatását követő napon, a kijevi rezsim főnöke Turcsinov bejelentette; “Nagyszabású ‘terrorellenes’ (sic! – a szerk.) műveletbe kezd az ukrán haderő Délkelet-Ukrajnában. – Ebben a hadműveletben az ukránok igénybe vették a már fent említett katonai magánvállalatok zsoldosainak szolgálatait, – mely harcosok között nemcsak amerikaiak, hanem lengyelek is voltak szép számmal.
A CIA igazgatója után, április 21-22-én az amerikai alelnök; Joseph Biden is tett látogatást Kijevben. Beszédet tartott a kijevi parlamentben, a Verhovna Rada-ban, melyben kifejezésre juttatta kormánya álláspontját, – miszerint Washington támogatja az ukrán kormányt a “megalázó fenyegetésekkel” szemben, – s ezzel nyilvánvalóan Oroszországra célzott.
Arra kérdésre, hogy mi kell az Egyesült Államoknak Kelet-Ukrajnában, egyszerű a válasz:
Azon a városok alatt, amelyeket a kijevi junta mindenáron ellenőrzése alá akar vonni a Dnyeper-Donyeck Medencében, – tehát ezen városok alatt; óriási palagáz lelőhelyek vannak. A ‘Royal Dutch Shell’ vállalat, már meg is szerezte a bányászati jogot ezen területek tekintélyes részére, a kijevi kormánytól.
“Én azt mondanám, hogy ebben az esetben maga a gazdasági érdek az, ami ráviszi a kijevi puccsista rezsimet a katonai műveletek végrehajtására saját polgárai ellen. Mivel így haszonra, (profitra) tehetnek szert, – az előző kormány által aláirt szerződésekből” – mondja Nebojsa Malic, amerikai külügyi szakértő.
Robert Hunter Bident, az amerikai alelnök fiát, – aki Kijev gyakori látogatója lett, – nemrég kinevezték Ukrajna legnagyobb magán gázkitermelő vállalatának, a ‘Burisma Holdings’ igazgatói testületébe. Ez a társaság Ciprusban van bejegyezve és engedélyei vannak a Dnyeper-Donyeck Medence palagázmezőinek kiaknázására. – Áprilisban, Devon Archer, az amerikai külügyminiszter családjának egy közeli barátja, aki Kerry mostohafiának kollégiumi szobatársa és John Kerry 2004-es elnökválasztási kampányának fő tanácsadója volt, – szintén kapott egy állást ebben a vállalatban.
A legmagasabb rangú amerikai hivatalnokoknak és közeli rokonaiknak, bizony komoly személyes érdekeltségeik vannak az összes amerikaiak által lerohant és megszállt országokban; Jugoszláviától kezdve, Irakon keresztül, egészen a napjainkban elfoglalt és meghódított államokig. Például, Kerry elődjének, Madeleine Albrightnak is komoly üzleti érdekeltsége van a “független Koszovóban,” és Biden alelnök elődje, Richard Cheney és családja, együttműködve a másik ex amerikai külügyminiszterrel, Condoleeza Rice-szal; Irak energiaforrásaira tették rá kezüket, – a ‘Halliburton és Chevron’ cégekben lévő érdekeltségeik által. Ugyanilyen érdekeltségek bukkannak elő azoknál is, akik az amerikaiakat szolgálják Kelet-Európában. Például, Ukrajna volt környezetvédelmi minisztere; Mikola Zlocsevszki és Lengyelország volt elnöke; Aleksander Kwasniewski, – szintén a ‘Burisma Holdings’ igazgatói testületének tagjai.
Az egyik kiaknázatlan gázmező, amelynek bányászati jogát Kijev a ‘Burisma Holdings’-nak adta; a Juzivszka palagázmező. Ezen kívül pedig a kijevi kormány a Shellnek adott egy jelentős területet Szlavjanszk mellett, a 160.000-es lélekszámú Kramatorszk város egy részével együtt, valamint nekik adta Krasznij Lucs és Szvjatogorszk városokat Donyeck régióban és Balakeját, s Izjumot a szomszédos Harkov régióban.
És a palagáz kitermelési szerződést úgy írták meg; hogy a kormány köteles akár erőszakkal is elvenni az ingatlanokat törvényes tulajdonosaiktól, ha a Shell kijelenti, hogy fúrni akar azokon a földeken. A Szlavjanszkhoz közeli területet választották ki az első gázfúró tornyok felállítására.
0_880e9_1577083d_L
Az a hely tehát, ahol az ukrán hadsereg összevonja erőit, jelentősen megtámogatva a fasiszta oligarcha; Igor Kolomojszkij büntető zászlóaljaival, a ‘Jobb Szektorral’, – valamint az amerikai és lengyel katonai magánvállalatok zsoldosaival, – egyenesen rámutat a büntető hadműveletek egyik fő okára: mely nem más, mint pusztán üzleti érdek.
Ez a pusztító és kegyetlen háború Donbassz orosz lakossága ellen, – főleg Szlavjanszk és Kramatorszk környékén, ahol a büntető haderők és a Donyeck Medence lakóinak legvéresebb összecsapásai történtek, – mindössze a kijevi rezsim, valamint Amerika és Lengyelország politikai elitjének az üzleti érdekeit szolgálja.
Az itt következő lista pedig elárulja azt, hogy milyen módszereket és technikát használnak az ukrán, az amerikai és lengyel egységek ebben az orosz ajkú lakosság elleni büntető hadműveletben:
- támadó és szállító helikopterek, páncélozott járművek, 122 mm-es tarackok, és “Grad” rakétavető rendszerek, amelyekből egy kilőtt sortűz képes elpusztítani minden életet 14.5 hektáron,
- városok bombázása aknavetőkkel, aminek következtében több civilt öltek meg, mint fegyveres ellenállót,
- orvlövész tevékenységek, még gyerekeket is gyilkolva,
- UN feliratos helikopterek használata a Kramatorszk elleni légitámadásokhoz. Ezeket a helikoptereket lengyel pilóták vezették, mert még ukrán kollégáik is megtagadták a nemzetközi normák megszegését.
Mindez együtt, egy konkrét válasznak vehető arra a kérdésre, hogy egész pontosan milyen rakományt is szállítottak repülőgépen Ukrajnába a lengyel zsoldosok, az amerikai hírszerzés felügyelete alatt. És a lengyel Kwasniewski miért van annak a vállalatnak igazgatói tanácsában, amelynek megvalósítandó terveihez az ukrán fasiszták fegyveres csoportjai (a “nemzeti gárda”), valamint az amerikai és a lengyel zsoldosok ‘készítik elő a terepet’, – orosz ajkú ellenállókat és civileket gyilkolva.
Úgy tűnik, hogy a kijevi junta és nyugati mesterei készek bármilyen provokáció elkövetésére, ideértve kémiai fegyverek bevetését is a helyi lakosság ellen, – ahogy az nemrég történt Szíriában, és korábban Irakban, ahol szintén lengyelek voltak a specialisták az ilyen akciókban.
(És, ahogy azóta megtörtént már Ukrajnában; Odesszában május 2-án, majd pár nappal később Mariupolban is).
Fordította: Szilvási László / Szabad Riport
Forrás: Global Research / Nyikolaj Malisevszkij

A német hadsereg - dicső múlt, siralmas jelen

Volt valaha egy nagy és dicső német hadsereg, amely büszkén menetelt a csillogó csizmákban és feszes egyenruhákban. Messze földön híres volt a poroszos mentalitás, a megfeszített fegyelem és pontos precíz működés, - de mi maradt mára abból a hajdani dicső hadseregből? Árnyéka önmagának, jeleskedik gyávaságból, tehetetlen és őszintén kimondva; alkalmatlan mindennemű katonai feladatra. Hogy jutott idáig ez az egykor volt kiváló hadsereg?
Hídfő.net | A német hadsereg az egyetlen a világon, ahol az amberi méltóságra hivatkozva a katonának joga van a parancsmegtagadáshoz.A német hadsereg az egyetlen a világon, ahol az emberi méltóságra hivatkozva a katonának joga van a parancsmegtagadáshoz.
Németország 1955 óta tagja a NATO-nak. A hidegháború évei alatt szépen lassan a német hadsereg kapta meg a legnehezebb feladatot, ez a hadsereg képezte volna a Szovjetunió ellen harcoló nyugati fegyveres erők fő csapáserejét. Nekik kellett volna a faltörőkos szerepét eljátszani. Éppen ezért a német hadsereg náci múltja ellenére prioritást élvezett az európai haderők között, és messze nem volt annyira elnyomva, mint amennyire a két háború között. Nagyon komoly fejlesztésekre volt lehetőségük, nagy létszámú sorköteles állománnyal rendelkezett, a haderő technikai adatai pedig egyértelműen mutatták, hogy milyen feladatot is szántak a német hadseregnek. Egyetlen dologgal nem számoltak csupán a nyugat nagy stratégiai tervezői; a politikai és társadalmi változásokkal.
Csúcson a német haderő
Semmi kétség nem férhet hozzá, hogy a német hadsereg a hidegháborús években rendkívüli erőt képviselt. Maga a német haderő is erős volt, de megtoldották mindezt azzal, hogy ott állomásozott egy hatalmas amerikai állomány, angolok, kanadaiak, hollandok, belgák. Így összességében a keletnémet haderővel farkasszemet néző NSZK jogosan képzelte azt magáról; itt állomásozik Európa legerősebb hadserege, - de mégis, maga a német hadsereg nem ebben az időben volt a csúcson, hanem akkor, amikor megtörtént a német újraegyesítés. Ugyan addigra az angolok, hollandok, belgák, kanadaiak már hazamentek, csak az amerikai kontingens maradt - már csökkentett, de még jelentős haderővel -, a német hadsereg mégis egy pillanat alatt a csúcsra ugrott.
Több mint 1000 darab vadászrepülő, 7000 darab tank, 14000 darab gyalogsági páncélozott harckocsi (felderítő járművek, páncélozott csapatszállítók, stb) gigantikus mennyiségű aknavető, tüzérség, rakétavetők - mindez több tízezres nagyságrendben. Ekkor még a csökkentés ellenére az amerikai kontingens páncélos ereje volt jelentős Németországban a maga 5000 tankjával, de volt mellette 300 repülő, 5700 egyéb páncélozott szállítójármű, 2600 darab tüzérségi eszköz. 1990-91-ben az éppen felbomló Szovjetunió hadseregében hatalmas volt a káosz. Elszállásolatlan katonák az országban szerte-szét, a hazaszállított technika karbantartás nélkül rozsdásodott, ahol éppen otthagyták. Káosz és fejetlenség mindenhol, ráadásul Moszkvában csak a vodkával foglalkozott a rezsimet váltó szabadkőműves banda. Ebben a világpolitikai helyzetben a német hadsereg - kiegészülve az ott állomásozó más hadseregekkel - valóban Európa legnagyobb hadereje volt, olyan erő birtokában, amire joggal félve tekintettek kelet felől.
A bomlás
A hirtelen jött dicsőséggel hirtelen jöttek a bajok is. A legkiválóbb volt keletnémet osztagokat sorban felszámolták. Elkezdték eladni a lenézett, de valójában annál értékesebb orosz haditechnikát. Mondjuk szépen és finoman, hogy; semmiért eltékozolták harmadik világ béli országokba. A keletnémet katonai és tiszti állományt pillanatokon belül lapátra tették, - látható volt, hogy hiába az egyesítés, a bizalmatlanság a két országrész között a mai napig fennmaradt. Aztán jött a nehéz döntés. Hiába gondoljuk úgy, hogy az újkori gazdasági válság 2008-ban kezdődött, ennek jelei már jóval korábban láthatóak voltak, csak tiltottak mindennemű publikációt ezzel kapcsolatban. A cenzúraelrettentő erővel dolgozott a "szabad" nyugaton.
A német vezetés már a 2000-es években engedélyezte a legmodernebb haditechnika kiárusítását. Kényes döntés volt ez, mert kellemetlen helyzeteket idézhetett elő, például azzal, hogy kínai tengeralattjáró NATO hangmintával közlekedett a tengerek fenekén - német motorral. A pénzre azonban szükség volt. A harmadik világháború elmaradt érdeklődés hiányában, így a német katonai fejlesztéseket ki kellett árusítani, hogy valami visszajöjjön a bele invesztált horribilis összegekből.
Hídfő.net | Afganisztáni szerepvállalás. Érdemes volt?
Afganisztáni szerepvállalás. Érdemes volt?
Majd sorban jöttek a csapások. 1999-ben a német haderő (légierő - szerb konfliktus) a második világháború óta először szerepelt konfliktusban, rendkívül rossz eredményekkel. Majd jött Koszovó, az afrikai szerepvállalás, és Afganisztán. A dicső német katonákról pedig elhíresült; semmitérő kiképzés, világelső gyávaság. Az 50 évig tartó pacifista nevelés, ami szerint "utáld a saját nagyszüleidet, mert bűnösök, utáld saját magadat is, mert bűnös nép vagytok, ne merj német létedre a háborúra gondolni, mert akkor bűnösök lesztek újra", elérte a hatását. A német hadsereg szándékai ellenére eltörölte a sorkötelességet, mert a német katonai állomány 70%-a alternatív szolgálatra volt csak alkalmas. Szellemi és fizikai rokkantak tömege. Ezt a 70%-os alternatív állományt már a katonai költségvetés nem bírta el.
Ami megmaradt
A jelenlegi német hadsereg árnyéka annak a hajdani dicső és hatalmas hadseregnek, ami volt. Szerződéses állománya inkább hasonlít egy szimpla zsoldos hadsereghez, mint komoly honvédő haderőhöz. Állománya minimálisra zsugorodott, a technikai állományának túlnyomó többsége felszívódott.
Hídfő.net | Német katona "rápihen" a szolgálatra.Német katona "rápihen" a szolgálatra.
Jelenleg a hadsereg gerincét öt hadosztály adja: 1. páncélos hadosztály, a 10. páncélos hadosztály, 13. gépesített lövész hadosztály, légi szállítású hadosztály, és egy Különleges Műveleti Hadosztály.
A hatalmas páncélos erőből megmaradt 350 harckocsi. A többit eladták vagy beolvasztották. A Marder páncélozott szállító és egyéb feladatokat ellátó járműállomány 1300 darabra apadt, amit fokozatosan felvált az új PUMA harcjármű, amely az igazat megvallva sok szempontból rosszabb mint a "Marder" volt. A német hadsereg átáll arra a nyugati mintára, hogy könnyű APC-ket és terepjárókat használ (ez a harcmodor azonban egyre kevésbé állja meg a helyét, kecskepásztorok ellen még csak-csak használható, de komoly haderővel szemben semmire sem jó).
Megmaradt mindössze 395 darab tüzérségi eszköz. Ebben van páncéltörő, tarack, és rakétás eszköz vegyesen. 50 darab légvédelmi egység, és 850 darab vállról indítható légvédelmi rakéta.
Mindösszesen 37 darab harci helikopterrel rendelkeznek (Tigris), és 93 darab különböző szállító helikopterrel - nagyrészt inkább 30 éves ócskavasak.
A légierő vadászrepülők tekintetében sem áll fényesen, a régi gépek leváltására szolgáló "Tájfun" (eurofighter) gépekből 280 darabot szándékoztak rendszerbe állítani, de csak 130 darab állt hadrendbe. Ezek a gépek a 80-as évek gépei, folyamatos újratervezés után lettek 4+ generációs vadászgépek. Modernnek talán még mondható, de nem a XXI. század technikája. Jellemzően a 4+ generációs gépekre, amolyan toldozott-foldozott gépek ezek, és semmiképpen sem ellenfelei az új 5. generációs vadászrepülőknek, melyeket a nagyobb birodalmak sorra állítanak hadrendbe. Hadrendben van még a régi repülőkből pár darab Tornado, mint bombázó. A Beuchell katonai bázison van 20 darab amerikai gyártmányú atomtöltet, melyet a Tornádóknak kellene célba juttatni - ha elvánszorog valahogy a célig - lévén harmadik generációs vadászbombázók, rendkívül rossz radarképpel és hőképpel. A pilóták képzésére nincs saját repülő, azt az USA-ban bonyolítják le. Szállításra van néhány AC-130 és utasszállító méretű repülőgép.
Szintén megdöbbentő adat, hogy a nagy Németország összesen 50 darab katonai vízijárművel rendelkezik. Ebben a legkisebb partiőr hajóktól a közepes tengeralattjárókig minden benne van. Annyi érdemleges lehet, hogy van 3 darab nagyon modern fregatt, de ezeken kívül talán a négy darab dízel tengeralattjáró nevezhető korszerű technikának. Több régi fretattot már árulnak, 2 tengeralattjáró, 2 aknaszaedő, és több fregatt kivonás, ill. eladás alatt (érdekesség, hogy ezeknek a leszerelt technikáknak a vevője Ukrajna lett volna, csak nem volt rá pénz. Teljesen logikus, mire is kell a kelet az EU-nak - többek között; eltakarítani a szemetet) .
Összességében véve a német haderő gyenge nyári szellő a 20-30, vagy éppen az 50 évvel ezelőtti önmagához képest, emberanyaga pedig még technikai állományánál is rosszabb. Persze, mit várunk egy olyan Európa hadseregétől, ami ordibálva tapsol egy szakállas nőimitátornak egy dalversenyen. A NATO haderőn belül jelenleg a német katona a gyávaság mintaképe - elhíresülten. Afganisztáni szerepvállalása annyira megalázó volt, hogy semmi egyébre nem volt jó, mint arra, hogy a NATO-nak legyen kire szégyenkeznie. Mindezeken az sem változtat túl sokat pillanatnyilag, hogy a német kormány az ukrán helyzet miatt hirtelen megháromszorozta katonai megrendeléseit. Tegyük fel a kérdést; hogy süllyedhetett ilyen mélyre a hajdani porosz dicsőség? Ezt okozza, ha valaki elhiszi, amit a liberális világ tanít neki.


http://www.hidfo.net/2014/05/28/nemet-hadsereg-dicso-mult-siralmas-jelen

Beindult a tőkekivonás, elő akarják idézni a magyar államcsődöt

Egyre gyorsulva vonják ki a külföldi bankok forrásaikat Magyarországról, és az első negyedév pénzmozgási adatai alapján az is kiderült, hogy nem csak a külföldi bankok, de a hazai pénzemberek is menekítik a vagyonukat. Három hónap alatt a "lakosság" 130 milliárd forintot vont ki a banki betétekből, ezzel tovább folytatódott a vagyonkivonás. Ugyanennyi idő alatt a külföldi pénzintézetek 1200 milliárd forintot vontak ki az országból. Ez az összeg többnyire az anyabankok által, a magyar leányvállalataiktól kivont pénz, ami közel duplája az előző negyedéves adatnak, pedig már az is a korábbiakhoz képest rekord összeg volt.
Pontosan két hete a Templeton alapkezelő visszavásároltatta a birtokában lévő magyar államkötvények nagy részét, az augusztusban lejáró kötvényekből mintegy 142 milliárd forintnyit. A tőkemozgások alapján a befektetők azt valószínűsítik, hogy a magyar állam még a nyár vége előtt fizetésképtelenné válik. Vagyis folyamatban van egy széleskörű piaci művelet a magyar államcsőd előidézésére, ami kellően hatékony ellenlépések hiányában még az ősz előtt bekövetkezhet. A Templeton visszavonulását követően velószínűsíthető lett, hogy a hitelminősítők is aktivizálják magukat, a közeljövőben Magyarország leminősítési hullám célpontja lehet.
A bankok és a nemzetközi befektetők a politikailag korrekt indoklás szerint az ukrajnai feszültségek továbbterjedésétől tartanak.
Ukrajna a leminősítés és tüntetések után - a bankautomaták kiürültek
http://www.hidfo.net/2014/05/28/beindult-tokekivonas-elo-akarjak-idezni-magyar-allamcsodot

Ellenforradalom kezdődik: az USA evakuálja nagykövetségét Líbiában

Az Egyesült Államok 1000 tengerészgyalogost szállító partraszálló-hajót küld Líbia partjaihoz, "megelőző lépésként", arra az esetre, ha szükség lenne az amerikai nagykövetség evakuálására. Biztonsági okokból az USA külügye már felszólította az amerikai állampolgárokat, hogy hagyják el az országot.
A nyugati megszállók menekülési útvonala...
Tegnap a líbiai ellenállás sikertelen merényletet követett el a nyugatbarát miniszterelnök ellen, akit otthonában támadtak meg az "ismeretlen fegyveresek". Az AFP jelentése szerint a családját biztonságban kimenekítették.
Tegnap hajnalban ismeretlen fegyveresek rakétákat lőttek ki a miniszterelnök házára. A testőrök tüzet nyitottak a támadókra, akik közül két embert élve elfogtak és letartóztattak.
Líbiában az a rendkívüli helyzet állt elő, hogy elért az országba az ellenforradalmi hullám (ahol forradalom alatt a nyugatbarát puccsokat kell érteni), és a korábban meggyilkolt Kadhafi emlékéhez hű katonai vezetők által szervezett ellenállás kiterjesztette a frontot a nyugatbarát kormány ellen. Pár nappal ezelőtt Kadhafi volt ezredesének emberei elfoglalták a parlament épületét és bejelentették a törvényhozás feloszlatását. Ezt követte a nyugatbarát miniszterelnök elleni merényletkísérlet, így mostanra egyértelművé vált, hogy a líbiai ellenállás olyan "hátszelet" kapott, ami veszélyezteti az amerikai képviseletet az országban.
Az amerikai követség dolgozóinak kimenekítését megkezdik, ott csak a vészhelyzeti szolgáltatások lesznek elérhetőek. Kadhafi volt ezredesein kívül az iszlám radikálisok is aktivizálódtak, akik azzal vádolják az amerikaiakat, hogy egy "új Kadhafit" akarnak a hatalomba tenni abszolút egyeduralommal, a nyugati érdek kiszolgálására. Mindkét fegyveres ellenzék a nyugat ellen harcol, ami átmeneti érdekegyezés, így az amerikaiak számára kezd forró lenni a talaj Líbiában.


http://www.hidfo.net/2014/05/28/ellenforradalom-kezdodik-az-usa-evakualja-nagykovetseget-libiaban

Majdan “készül” Odesszában?

Tegnap a város valamennyi jelentősebb pontján erőditményeket kezdett el kiépiteni a kijevi juntához hű helyi zsoldoshorda.
odi1
Ismeretes, hogy a vasárnapi választási előadás Odesszában-minden erőfeszités és sandaság ellenére is-kudarccal végződött. Helytartót sem sikerült kierőszakolni az urnákból.
odi2
Tartják magukat azonban azok a hirek, hogy a kijevi junta Odesszát bármi áron meg akarja tisztitani az antimajdanistáktól, és a várost megtartani a fennhatósága alatt. Ennek érdekében rendeznének is egy Majdant Odesszában. (Ennek felvezetése volt a hó eleji tömegmészárlás.)
odi3
Az erőditési munkálatokat nagyon sokan a hamarosan kezdődő zavargásokkal hozzák összefüggésbe.
Jelenleg ugyanis semmi nem indokolja ezt a fajta készülődést, hiszen Odesszában viszonylagos nyugalom van. Ám a levegő meglehetősen feszültséggel terhes.
odi4


https://balrad.wordpress.com/2014/05/28/majdan-keszul-odesszaban/

“Hol nagy a szükség-közel a segitség!”

Donbassz lakóihoz érkezett ma a jó hir: mára virradó éjjel hatszáz önkéntes érkezett Donbassba, segiteni az önvédelmi erőket
“Baráti országból”-de jöttek “harmadik ORSZÁGOKBÓL” (!!!) is. Ráadásul nem üres kézzel érkeztek. Hasznos “szerszámokat” is hoztak magukkal. Olyanokat, amilyenekkel az önvédelmi erők eddig nem rendelkeztek. És amilyenekre az elkövetkezendő időkben szükség lehet.
sting
Igy például a “szerszámkészletben” van bőven “Stinger” tipusú vállról inditható, légi célok leküzdésére egészen kiválóan alkalmas eszköz, de hoztak magukkal bőven PTURSZ-nevű, páncélosok megsemmisitésére való ketyeréket is.

További jó hir, hogy ÚJABB BARÁTI TÁRSASÁGOK ÉRKEZNEK (!!!) már a mai nap folyamán Donbasszba. Van zsákjukban minden jó…
Még tovább fokozhatja a Donbassziak jó hangulatát, hogy a donyecki szémnedence sztrájkoló bányászai ma délelőtt Donyeckbe összegyűltek. Vagy tizezren jelentek meg a Lenin-téren, és megállapitották, hogy a kialakult súlyos helyzetet orvosolni kell!
“Az nem lehet, hogy asszonyaink, gyerekeink, ártatlan és védtelen civilek nem merjenek kimenni az utcákra! Csak azért, mert Kijev zsoldosokat küldött az országunkba. Nagyon nem akartuk ezeket a csapatokat itt látni-de ha már itt vannak, felszólitjuk őket: azonnal takarodjanak Donbasszbó! Holnapig kapnak időt! Amelyikük nem hallgat a szép szóra-holnaptól velünk gyűlik meg a baja! Holnaptól fegyvert fogunk, és harcolunk Újoroszországért!”
Ezután-Szveta beszámolója szerint-elénekelték a “Donbasszban nem lesz fasizmus” cimű nótát, és irány a felszerelés átvétele.
Ma délután mintegy háromezer donbasszi bányász kérges tenyere Kalasnyikovot fog már markolni.
(B-R)


Kérjük tegye meg, és terjessze:

Irjanak az alábbi linkre kattintva megnyiló két webhely valamelyikére:”‪#‎SaveDonbassPeopleWeAreKilledByUkrainianArmy Mentsd meg Donbassz népét! Az ukrán hadsereg gyilkol bennünket!” vagy: “‪#‎SaveDonbassPeopleFromUKRArmy Mentsétek meg a donbasszi embereket az ukrán hadseregtől!”

Kérjük irjanak Önök is a “Save Donbass people” oldalra, mert a tengerentúlon élők meg vannak győződve arról, hogy Donbassz lakóit az ukrán hadsereg meg kell hogy védelmezze a szeparatistáktól.
Tisztelt Bal-Rad olvasók!

Honlapunk szerkesztői arra kérik Önöket, hogy osszák meg internelehetőséggel rendelkező ismerőseikkel ezt a felhivást, és kérjék meg őket, beszéljék rá őket a Donbassz idegen megszállása elleni tiltakozás ezen formájára.
Kérjük járuljanak hozzá az Újoroszország és lakói ellen inditott nyugati vérontás AZONNALI LEÁLLITÁSÁNAK kikényszeritéséhez!

Kérjük Önöket, kérjük a Bal-Rad minden olvasóját, minden tisztességes magyar embert, hogy irásaikkal igazolják: hazudik a nyugati dimplomácia, hazudik a nyugati mainstream média Donbassz-ügyében!

Ezekre a webhelyekre akár magyarul-de ki-ki az általa beszélt vagy értett nyelven-megirhatja Donbassz népének akaratával szimpatizáló véleményét, és hozzájárulhat a Nyugat népeit hazugsággal tömő álságos politika és félrevezető, hamis információs hadjárat leleplezéséhez!
AZ IGAZSÁG BEMUTATÁSÁHOZ!

https://www.youtube.com/watch?v=It9kG1h5DZI
Köszönjük aktivitásukat!

Gyurcsány a háború szelét hozza Magyarországra

Megkezdődött a baloldali szavazók átáramlása az MSZP-ből a Demokratikus Koalícióhoz - az átrendeződés mikéntjéről pedig a külpolitikai irány dönthet. Sajtóértesülések alapján a baloldalon már megkezdődött a hozzárendeződés az európai politika új törésvonalához, ami a föderális Európai Egyesült Államok és a lazább politikai szövetséget képviselő "euroszkeptikusok" közt alakult ki. Leegyszerűsítve a dolgot; Európában a vasárnapi választással létrejött egy stabil törésvonal a radikális atlantisták és mérsékelt atlantisták közt.
Hazai fronton is megkezdődött a politikai közeg átsorolása, teljes letámadásra kell számítani a baloldalon. Miközben Bajnai Gordon pártja táborbővítés mellett döntött az LMP kárára, Gyurcsány az MSZP feldarabolásából építi fel új pártját. A szavazók - akár a jobboldalon - a baloldalon is az erős vezető személy után mennek, Gyurcsány láthatóan ezt a szerepet akarja betölteni. A belpolitikai érdekszférák újraosztásának pedig radikális következményei lesznek.
Gyurcsány sikeresen kiheverte az utóbbi évek karaktergyilkosságait, és a baloldalon is érvényesülő vezérelv alapján sikeresen tudja maga mögé állítani az MSZP szavazóbázisát. Ennek beláthatatlan következményei lehetnek - a DK felhízlalása propaganda-jellegű, Gyurcsány mostanra nyíltan a magyar államiság felszámolása és az Európai Egyesült Államok megalapítása mellett érvel. Ha a DK megkaparintja az MSZP szavazóbázisát, a magyar államiság felszámolása jut tömegtámogatáshoz.
A közvélemény-kutatások szerint az MSZP szavazói nem csak a DK-hoz, de a Jobbikhoz is átpártolnak, így a Jobbikra hárul a felelősség, hogy a magyar államiság felszámolását támogató párt vitorlájából kifogja a szelet. Az első ránézésre ésszerűtlennek tűnő politikai átrendeződés végén hazánkban kétféle politikai erő lesz jelen - a radikális atlantista, és az EU-ellenes, Moszkvával szorosabb kapcsolat kiépítésére törekvő jobboldal, ami az önös érdekből átsorolt mérsékelt atlantistákkal megerősödik. Vagyis kiéleződik a belpolitikai helyzet, kilép az utóbbi évek langyos mocsarából. Gyurcsány épp most teremti meg azt a frontvonalat a magyar politikában, ami korábban Ukrajnában az Azarov-kormány kétkulacsos politikáját megbuktatta.


http://www.hidfo.net/2014/05/28/gyurcsany-haboru-szelet-hozza-magyarorszagra

Magyarországról települtek át a legtöbben Ausztriába

A rendszerváltás és a boszniai háború óta tavaly érkezett a legtöbb bevándorló Ausztriába. A legtöbben Magyarországról települtek át.
Az osztrák statisztikai hivatal, a Statistik Austria adatai szerint 2013-ban nettó egy negyedével 54 ezer 728-ra nőtt a bevándorlók száma Ausztriában.
Tavaly 96552 ember költözött el Ausztriából, közöttük 22044 osztrák, és 151280 fő vándorolt be, közöttük 16052 hazatérő osztrák állampolgár. A nettó különbség 54728, ami egy negyedével haladja meg a 2012-es 43797-et.
A legtöbben Magyarországról települtek át, 8456-an, valamint Németországból 6759-en, Romániából 5700-an, Lengyelországból 3824-en, Szlovákiából 2861-en és Horvátországból 2826-an. Az első unión kívüli ország a hetedik helyen jelenik meg a listán, Bosznia, ahonnan 2416 bevándorló érkezett Ausztriába. Oroszországból 1499-en települtek át tavaly Ausztriába, Törökországból pedig 1322-en.
Tavaly 8,5 millióan éltek Ausztriában, közülük 1,07 millióan nem rendelkeztek osztrák állampolgársággal. A legnagyobb külföldi közösséget a németek alkotják 164 ezer fővel, a második a 114 ezres török, a harmadik a 112 ezres szerb és a negyedik a 100 ezres bosnyák közösség.
Az idén január elsején az osztrák statisztikai hivatal szerint 12,5 százalékos volt a külföldiek aránya az osztrák népességben. Bécsben 24,2 százalék, Vorarlbergben 14,3, Salzburgban 13,7, Tirolban pedig 12,4 százalék a külföldiek részaránya. A külföldiek részaránya a legalacsonyabb Burgenlandban, 6,8 százalékos.
Tavaly 0,66 százalékkal nőtt az osztrák lakosság száma, ez azonban a bevándorlásnak köszönhetően volt így, hiszen a születési/halálozási mérleg negatív volt.

MTI

Közvetlenül FÉLMILLIÓ MAGYAR VAN VESZÉLYBEN!

Olyan sok bedőlt hitelhez tartozó lakás vár ma jobb sorsra Magyarországon, mint ahány lakástranzakció a teljes piacon az elmúlt másfél évben végbement. Ha ezeket most a bankok és a szabályozók mind a piacra öntenék, drámai lakásár-zuhanást idéznének vele elő. A Nemzeti Eszközkezelőhöz április végéig 19 ezer megkeresés futott be a lakás átvételére, de még így is 115 ezer ingatlant fenyeget banki kényszerértékesítés.
Közzétette a Magyar Nemzeti Bank a bankok és a kormány 2011-es megállapodása alapján működő kényszerértékesítési kvóta legfrissebb kihasználtsági adatait. A statisztika szerint az idei második negyedévben 4612 ingatlant jelöltek ki kényszerértékesítésre a bankok, ami azt jelenti, hogy a rendelkezésükre álló idei 5%-os negyedéves kvótát 73%-ban használnák ki.

2012 második negyedévében (a csúcson) még az érintett ingatlanok 84%-át jelölték ki kényszerértékesítésre a bankok. A kényszerértékesítések eddigi tapasztalatai szerint az elérhető értékesítési ár rendkívül alacsony, így az ügyletek csak jelentős veszteséggel zárhatók, esetleg eredménytelenek is. Pozitív eredmény esetén sem jelent érdemi előnyt egyéb behajtási stratégiákkal szemben.
Ilyen egyéb stratégia például az ügyféllel történő megállapodás, amelyre az intézmények továbbra is elsődleges megoldásként tekintenek. Az ügyféllel közös értékesítés – bár szintén hosszú folyamat – mindkét fél számára kedvezőbb kimenetet ígér, és ezt a törekvést erősítheti a lakóingatlanok piacának lassuló megélénkülése.
Ugyanebbe az irányba hathat a Nemzeti Eszközkezelő általi ingatlan vásárlások megindulása, amelytől az intézmények (és az ügyfelek is) a kényszerértékesítésnél kedvezőbb megtérülést várnak. Az MNB statisztikái szerint az elmúlt két negyedévben sokkal több ingatlan került a Nemzeti Eszközkezelőhöz, mint a megelőző időszakban. Április végéig 19 ezer ügyet fogadtak be, a már megvásárolt ingatlanok száma pedig megközelítette a 7700-at.

Az ingatlanokat a hitelszerződés-kötéskori forgalmi érték 35-55%-os arányában vásárolja meg a Nemzeti Eszközkezelő, bérleti joggá alakítva a tulajdonjogot, egyúttal megszabadítva az adóst az adósságától. Április végéig 60 milliárd forintnyi hitelintézeti követeléstől szabadultak meg így a bedőlt adósok.
(penzcentrum)

Tiltott lőszereket használ a kijevi latorhad

Rubezsnoje tegnapi ostrománál ismét a nemzetközi hadijogba ütköző cselekményt követett el a kijevi hiénahatalom lastorhordája.
Robbanólövedékeket lőttek ki ugyanis kézifegyvereikből és géppuskákból a zsoldosok. Ennek a lövedéknek az alkalmazását először 1868-ban tiltották be, majd a hágai nemzetközi egyezmények 1899-ben és 1907-ben a tilalmat kodifikálták is.

Rubezsnoje önvédelmisei erői parancsnokságának képviselője ma délelőtt arról tájékoztatta a sajtót, hogy a tegnapi és az éjszakai harcok során tapasztalták a latorhorda által kilőtt rabbanólövedékek becsapódását. Az ordashad lakóházakra tüzelt ezekkel a lövedékekkel.
Azt csak mi (Bal-Rad) jegyezzük meg, hogy mit lehet elvárni egy olyan zsoldoshordától, amely civilekre lövöldöz?! Amely lakótelepekre, kórházakra, sebesültszállitó járművekre, kollégiumokra lő tüzérséggel és aknavetőkkel?! Amely ENSZ-felségjellel ellátott csatahelikoptereket vet be a bosszúhadjárata során?!
EGY ILYEN LATORHORDA BÁRMIRE KÉPES! GÁTLÁSTALAN TÖMEGGYILKOSOK!
(Forrás: russian.rt.)

Németország után Ausztria is felülvizsgálja a külföldön tartott aranytartalékát

A Bloomberg szerint az osztrák Bundesbank az Egyesült Királyságban tartott aranytartalékait szeretné felülvizsgálni. Emlékeztetőül: Németország eurószkeptikus erői is hangot adtak kételkedésüknek a határon túl tartott aranytartalékokkal kapcsolatban, több mint egy évvel ezelőtt. Ennek eredménye az lett, hogy Németország felülvizsgálatot tartott a FED bankjában elhelyezett aranytartalékáról, ami nem zárult meggyőző eredménnyel. Ennek eredményeképpen Németország úgy döntött, hogy meghatározó százalékát az aranynak ismét német területeken kívánja elhelyezni.
Hídfő.net | Németország után Ausztria is felülvizsgálja a külföldön tartott aranytartalékát
Az osztrák aranytartalékról annyit tudunk, hogy hozzávetőlegesen 280 tonnára rúg, amiből csak 17% van Ausztriában, 150 tonna pedig az Egyesült Királyságban. Nyilván a londoni City szereti magához közel tudni fizikálisan is az országok aranytartalékait.
A hivatalos osztrák magyarázat szerint azért van szükség a felülvizsgálatra, hogy ezzel ki legyenek elégítve a szkeptikus hangok az aranytartalék meglétével kapcsolatban. Azonban bizonyos körök arról beszélnek, hogy Németország után Ausztria is előkészíti az aranytartalékának a hazaszállítását. Nem véletlenül, ugyanis mind a német, mind az osztrák kormánynak gyanús lett mostanra, hogy az Államok egyre növekvő államadósságának ellenére (ami ebben a pillanatban épp 17 trillió dollár), valami úton módon mégis mindig sikerül megoldást találni az Államok finanszírozási problémáira.

http://profitline.hu/hircentrum/hir/312414/Ausztria-tudni-akarja-megvan-e-az-aranya

Cseppfolyós gázt Európába! - Finn–észt LNG-megállapodás a küszöbön USA ösztönzésre

A finnországi Gasum és az észtországi Alexela társaság június elején mutatja be a nagy színjátékot a Finn-öbölben építendő, közös cseppfolyós fölgáz (LNG) fogadó terminálra vonatkozó elképzeléseit az Európai Bizottságnak, hogy a megvalósításhoz pénzügyi támogatást kaphassanak (a háttér USA nagy üzletéhez) – jelentette be a Gasum fű alatt. Erről az egész Európát érintő kezdemény(ezés)ről csupán néhány bennfentes szaklap ad némi szűkszavú tájékoztatást - vajon miért?
A két ország már az év korábbi részében megállapodott a 690,6 millió dolláros(vagyis az EB-n keresztül folyó USA-finanszírozott) beruházásról, amelynek részeként a finnországi és az észtországi partra is építenének egy-egy LNG fogadó terminált, amihez természetesen az USA szolgáltatná az alapanyagot. Tehát hiába Oroszország közelsége, a fél világot átlogisztikázzák majd a nyugati szemlélet szerint. Továbbá szándéknyilatkozatukba foglalták további 130 millióból Balticconnector néven tenger alatti gázvezetéki összeköttetést is létesítenek. Az ehhez szükséges műszaki és gazdasági terveket még ebben a hónapban jóvá kívánják hagyatni az Európai Bizottsággal. A finn–észt terminál tervét fel szeretnék vetetni a közös érdekű projektek (PCI) listájára. A munka a nyáron indulna, és már az első szakaszához uniós forrást remélnek. Vagyis az EU-nak - úgy tűnik - egyáltalán nincs önfinanszírozó képessége ma. A Balti Energiapiaci Összekapcsolási Terv (BEMIP) részeként az épp egy hete megfogalmazott, második regionális gázberuházási terv szerint az 15 BEMIP projekt megvalósítása „jelentősen meg fogja változtatni a térség gáztérképét”.
Vjaceslavs Dombrovskis lett gazdasági miniszter közben az Észtország, Lettország és Litvánia által több éve tervezett, közös LNG fogadó kikötő ügyét sürgeti, mert az USA-ból ma már sokkal olcsóbban lehet gázhoz jutni, mint a Gazpromtól - nyilatkozta. Vlagyimir Putyin a napokban megrendezett 18. Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon fejtette ki, hogy "Annak érdekében, hogy az USA LNG [Liquefied Natural Gas - cseppfolyósított földgáz] üzlete beinduljon, ki kell építeni az ehhez szükséges infrastruktúrát mind Európában, mind az Egyesült Államokban. Ez mind pénzben is, időben is nagy befektetés... Az ázsiai piacon a földgáz ára épp most emelkedett az 1.6-szorosára. Szerintem egyértelmű, hogy ha az amerikai LNG-vel foglalkozó cégek arra a piacra fókuszálnának, több profitra tehetnének szert." Ha nincs előrelépés, Lettország egyedül is megépíti az LNG létesítményt - sürgetett Dombrovskis. Az orosz Jamal LNG viszont már jóval előbbre tart: a tervezésére és kivitelezésére kiírt tendert a francia Technip nyerte meg. Milyen meglepő, egy európai cég. Vajon elmarasztalják majd az EU-s versenytársak, netán ki is közösítik vagy kémszerepre kárhoztatják a felsőbb körök bírái? Majd kiderül. Egyébként az orosz terminál éves kapacitása 16,5 millió tonna lesz, üzembe helyezése 2017-re várható.
Érdemes elolvasni a következő tanulmányt(A cseppfolyós földgáz, azaz az LNG szerepe Európában, www.southeast-europe.org/pdf/04/DKE_04_M_KECSE_LNG.pdf) az LNG szükségességének megértéséhez az atlantista felfogás szerint. Lassan beigazolódni látszik az ukrán helyzet (gáz)gazdasági-háborújának mibenléte, amiről korábban már közöltünk írást. Európa az USA oldalán veszi fel ismét a piacgazdasági dominancia-háborúban az Ázsia-tömb által elé dobott kesztyűt.
Egy ismételt rossz oldali állásfoglalásnak mi lehet a vége számunkra?
Nyugaton a pusztulás vár...
Gölöncsér Miklós

A lengyel terrorelhárítás is ürügyet gyárt az ukrán beavatkozásra

Eltűnt Pavel Vitek, katolikus lengyel pap Ukrajna dél-keleti részén, a Donyeck régióban, - a média szerint a békéért imádkozni érkezett a térségbe, de megszakadt vele az összeköttetés. Korábban a nyugati média végig nyíltan hazudott az ukrajnai eseményekkel kapcsolatban, elferdített híreket közölt, így okkal tehetjük fel a kérdést; valóban történt-e ilyesmi, vagy egy újabb hazugsággal ürügyet kovácsolnak arra, hogy a lengyel "terrorelhárítás" is hivatalosan jelenhessen meg dél-kelet Ukrajnában?
A Donyecki Népi Köztársaság területén korábban a kisebb falvakban zajlottak a harcok, de a hét kezdete óta Donyeck városa is célkeresztbe került. A nyugati zsoldosok elfoglalták és biztosították a donyecki nemzetközi repülőteret. Eljött annak is az ideje, hogy az Ukrajna feldarabolásában érdekelt országok ürügyet kovácsoljanak fegyveres erőik ukrajnai jelenlétének hivatalossá tételére. Magyarország már próbálkozott ezzel, most egy a területek leszakításában érdekelt másik ország, Lengyelország fog "mentőakciót" kezdeni, természetesen azokon a területeken, ahol a harcok zajlanak.
A helyi lakosság az ukrán hadsereg megjelenését követően elkezdett élelmiszert és ivóvizet felhalmozni. Az utcák kiürültek, az emberek igyekeznek biztonságos helyen maradni. Az ilyen-olyan "mentőakciókkal" lassan mindegyik perifériaállam képviselteti magát dél-kelet Ukrajnában. Még egy román állampolgár eltűnését kell bejelenteni, és teljes a színjáték.

http://www.hidfo.net/2014/05/28/lengyel-terrorelharitas-urugyet-gyart-az-ukran-beavatkozasra

A kapitalizmus elpusztítja önmagát

A kapitalizmus elpusztítja önmagát, ha a bankárok nem látják be, hogy kötelességük tenni egy igazságosabb társadalomért – jelentette ki a Bank of England vezetője egy londoni bankár-konferencián.
Mark Carney szerint a jelenlegi gazdasági trendek és főleg a bankok és bankárok magatartása alapvetően kérdőjelezi meg a kapitalizmus keretei kötött társadalmi szerződést és egyre erősödnek az egyenlőtlenségek. A bankvezér komolyan kritizálta a bankárokat és kétségbe vonta, hogy azok etikai szabályok szerint járnak-e el. Álláspontja szerint azok a kereskedők, akik nem felelnek meg a legmagasabb követelményeknek, azokat száműzni kell a szakmából. Carney szerint a válságból való minél gyorsabb kilábalás érdekében a radikalizálódó piac és a gyenge szabályozás miatt lényegében eltűnt az igazságos kapitalizmus. Szerinte ezt a folyamatot úgy lehetne megállítani, ha a vállalatok és vezetőik belátnák a felelősségüket a rendszerre nézve.
Az előadást egyébként a helyszínen követte figyelemmel Bill Clinton vot amerikai elnök is.
(vs)

Biorobotok alkonya

A Philips kínai gyárában – a hagyományos technológiai rend szerint – több száz kétkezi munkás speciális eszközöket használ a villanyborotvák összeállításához. A gyártó hollandiai üzemében ugyanakkor 128 robotkar végzi ugyanezt a feladatot, ráadásul a jógázókat megszégyenítő hajlékonysággal.
Egy robotkar végtelen ciklusban három tökéletes ívet formáz két csatlakozó vezetékből, és becsúsztatja azokat egy szabad szemmel alig látható parányi nyílásba. A robotkarok olyan gyorsan mozognak, hogy csak védőüveg mögött üzemelhetnek, nehogy sérülést okozzanak a felügyeletükkel megbízott emberi személyzetnek. És mindezt egy fia kávészünet nélkül – három műszakban, az év 365 napján…
A hollandiai gyárban csupán néhány tucat munkavállaló dolgozik műszakonként, körülbelül tizedannyi, mint a kínai Csuhaiban található üzemben.


Mindez már a jövőt vetíti előre. Az ipari robotok új hullámának képviselői sokkal ügyesebbek, mint azok, amelyeket jelenleg használnak például az autógyártásban – és szerte a világon könnyedén kiválthatják az emberi közreműködést akár a gyártás, akár az elosztás és forgalmazás területén. A hollandiaihoz hasonló gyárak éles ellenpontjai azoknak, amelyekben például az Apple és más szórakoztatóelektronikai óriáscégek divatos termékei készülnek több százezer alacsony képzettségű munkavállalót foglalkoztatva.
“Ezekkel a gépekkel bármilyen fogyasztói (elektronikai) készüléket elő tudunk állítani” – büszkélkedett a The New York Timesnak nyilatkozva Binne Visser, a Philips drachteni összeszerelő sorának munkáit irányító villamosmérnök.
A Philipsnek az Apple-nél is lehet esélye
Számos ipari vezető és technológiai szakértő szerint a Philips-féle megközelítés előbb-utóbb teret nyerhet az Apple-nél is. Ráadásul miközben a Foxconn – az iPhone-ok gyártója – továbbra is új üzemeket épít, és ezerszámra veszi fel az újabb munkavállalókat az okostelefon-gyártáshoz, a Philips azt tervezi, hogy néhány éven belül – meglévő munkaerőinek kiegészítéseként – több mint egymillió robotot állít a termelés szolgálatába Kínában.


A Foxconn nem gondolkozik azon, hogy hány munkavállaló és mikor is váltható ki. Mindazonáltal a cég elnöke, Terry Gou nyilvánosan támogatta a robotok növekvő használatát. (Erre megvan az aktuális oka is: a New York-i székhelyű China Labor Watch szervezet arról számolt be, hogy munkabeszüntetés miatt az Apple legnagyobb beszállítójának csengcsoui üzemében október 5-én több gyártósor is leállt. Egyes vélemények szerint a sztrájkot az okozta, hogy a munkásokra túl nagy nyomás nehezedik, és elégedetlenséget váltott ki közöttük az is, hogy az év leghosszabb kínai ünnepe, a nyolcnapos Aranyhét alatt is dolgozniuk kellett.)
Az apadó – egyre csökkentendő működési – költségek és a mind szofisztikáltabb robotok láttán új erőre kapott a műszakiak és a közgazdászok közötti régi vita is arról, hogy milyen gyorsan fognak elveszni ezáltal a meglévő munkahelyek. A Massachusettsi Műszaki Egyetem (MTI) két közgazdásza, Erik Brynjolfsson és Andrew McAfee idén tanulmányt írt erről a gyors átalakulásról. “Ennek az emberi képességekbe való beavatkozásnak a fokozódó üteme és mértéke viszonylag új keletű jelenség, és súlyos gazdasági következményei lehetnek” – fejtették ki a Race Against the Machine című könyvükben.
Forradalmi változás a munkaerőpiacon
Úgy vélik, hogy az alacsony költségű automatizálás ugyanolyan forradalmi változást eredményezhet, mint ami a mezőgazdasági technológia területén ment végbe a múlt század folyamán: a mezőgazdaságban dolgozók aránya az Egyesült Államokban az összes foglalkoztatott korábbi 40 százalékáról körülbelül 2 százalékra csökkent napjainkra.

 

McAfee érvelése szerint “ez az analógia nemcsak a mezőgazdaság iparosítására igaz, hanem a gyártás múlt századi villamosítására is”.
“Hogy mikor veszi át a láncfűrész a bivalyerejű favágók helyét? – tette fel a kérdést Mike Dennison, a – többek között a Szilícium-völgyben is – szórakoztató elektronikai termékeket gyártó Flextronics vezetője, amely cégnél egyre nagyobb mértékben válik automatizálttá a szerelési munka. – A termelési árat tekintve mindig létezik egy kritikus pont, és mi most nagyon közel vagyunk ehhez.”
Természetesen egy sor műszaki akadályt el kell hárítani a mind teljesebb automatizálás útjából, de túl ezeken meg kell küzdeni azzal is, hogy a szakszervezetbe tömörülő munkavállalók és közösségek aggódnak munkahelyeikért. A robotok folyamatos térhódítása azt is jelentheti, hogy kevesebb munkahely jön majd létre az Egyesült Államokban, jóllehet az ázsiai emelkedő munkaerő- és szállítási költségek – valamint a szellemi tulajdon védelmének ottani “szabados” értelmezése – miatt most éppen elkezdett visszaáramlani némi munka Nyugatra.
A Flextronics San Franciscótól délre található, üreges napelemeket előállító gyára például büszkén hirdeti: “Munkahelyeket és gyártást hozunk vissza Kaliforniába!” (Most az Egyesült Államokban üzemelő napelemek nagy részét Kína állítja elő, miközben automatizálja saját iparát.) A korszerű kaliforniai gyárban egyébként minden precíziós feladatot robotok végeznek, és csak néhány ember folytat kiegészítő tevékenységet.
A legnagyobb élelmiszer-forgalmazó már lépett
A gyártás automatizálásában rejlő előnyök kezdenek átalakulást eredményezni más, munkavállalók millióit foglalkoztató ágazatokban is – méghozzá szerte a világon.
Az egyik ilyen terület a disztribúció, ahol a világ leggyorsabb sprintereinek sebességével száguldó robotok sokkal hatékonyabban képesek elraktározni, elővenni és a szállításhoz megfelelő módon csomagolni az árukat, mint az emberek.
Rövidesen robotok veszik át például a munkavállalók feladatait a C & S Wholesale Grocersnél, az Egyesült Államok legnagyobb élelmiszer-forgalmazójánál is.


Az érzékelési – látáson, tapintáson alapuló – technológiák gyors fejlődése azt eredményezte, hogy a kézi erővel végzett munkák igen széles skáláját lehet kiváltani a robotok képességével. A Boeing széles törzsű repülőgépeinek felületi szegecselését óriási automatikus gépek végzik, gyorsan és pontosan mozogva. A cég állítása szerint még ezeknek a gépeknek az alkalmazásával is gondot okoz elegendő munkavállalót találni az új 787-es elkészítéséhez. Pedig a robotok révén jóval nagyobb pontosság érhető el, és biztonságosabb körülményeket teremtenek a munkavállalók számára.
Az egyesült államokbeli robotgyártók állítják: számos alkalmazási környezetben már most sokkal költséghatékonyabb robotokat munkára fogni, mint emberi munkaerőt.
Gyorsan visszafizetik a robotok, amibe kerültek
 

Tavaly egy chicagói automatizálási kiállításon Ron Potter, egy atlantai tanácsadó cég igazgatója egy táblázatkezelőt ajánlott a résztvevők figyelmébe, amelynek segítségével kiszámíthatták, hogy milyen gyorsan “fizetik vissza” a robotok saját bekerülési költségüket.
Az egyik példában szereplő robotizált gyártási rendszer például 250 ezer dolláros beruházási költséggel járt, és két olyan dolgozót helyettesített, akik egyenként évi 50 000 dollárt kerestek. Tizenöt éves élettartama alatt így a rendszer bevezetése 3,5 millió dolláros – munkaerőköltségben és termelékenységnövekedésben megtestesülő – megtakarítást eredményez.
Az amerikai kormányzat a technológiai váltást a versenyképesség megőrzését szolgáló történelmi lehetőségnek tekinti az országra nézve. “Az egyetlen mód arra, hogy az Egyesült Államokon belül maradjon a gyártás, az, ha minél magasabb szintű termelékenységet tudunk biztosítani” – fogalmazott Tom Kalil, a Fehér Ház tudományos és technológiai hivatalának igazgatóhelyettese.
Szofisztikáltabb munkakörök jönnek létre a robotok nyomán
A kormányzati tisztviselők és az ipari vezetők egyaránt azzal érvelnek, hogy jóllehet az üzemek egyre automatizáltabbak, egyáltalán nem vesznek el a munkaerőpiac számára. Ellenben ha az Egyesült Államok nem száll be a versenybe olyan fejlett iparágakban, mint amilyen például a fogyasztói elektronika, akkor alulmaradhat a termék- és formatervezésben is. Sőt a robotikában érintettek hangsúlyozzák, hogy bár egyes fizikai dolgozói munkahelyek megszűnnek, azok helyett a hatékonyabb gyártás révén kvalifikáltabbak teremtődnek: ilyen az összeszerelő sorok tervezése, működtetése és szervizelése, de sok egyéb munkakör is létrejön az üzemekben.


A robotcégek vezetői szerint maga az iparág is teremt munkahelyeket. Az International Federation of Robotics tavalyi jelentése megállapította, hogy a mérnöki és szerelési munkák területén a robotgyártók világszerte már 150 000 főt foglalkoztatnak. Ám az korántsem biztos, hogy a következő generációs gyártás területén valamiféle európai-amerikai dominancia alakulhat ki. A Philips vezérigazgatója, Frans van Houten úgy látja, hogy a kínaiak is robotokat fognak gyártani és alkalmazni.
Egyes munkakörök még képesek ellenállni az automatizálásnak. Ilyenek azok az építési munkák, amelyek előre kiszámíthatatlan beállításokat követelnek meg (vagy ha olyan feladatokat kell elvégezni, amelyek nem ismétlődnek); szerelési munkák, amelyeknél a tapintás elsődleges fontosságú (például üvegszálpanelek beültetése repülőgépek, hajók vagy autók belsejébe); összeszerelési munkák, ahol csak korlátozott mennyiségű termék készül, esetleg több változatban, ám minden egyes termék előállításához a robotok költséges átprogramozására lenne szükség.
Ez a lista azonban egyre rövidebb.
Az elosztás upgrade-je
Egy spártai berendezésű garázs belsejében, Palo Alto ipari negyedében egy elektronikus “szemű”, kis lapáttal felszerelt és tapadókorongokkal stabilizálódó robot dolgozik a szállítószalag mellett: sorra egymás után veszi fel a dobozokat, és dobja őket a szalagra. Ugyanazt a feladatot végzi, mint amit az alacsony bérű munkavállalók szerte a világon.
A régebbi robotokat nem lehetett ilyen munkára fogni, mert a vezérlésükhöz szükséges számítógépes képfeldolgozó rendszerek költségesek voltak, és csak gondosan ellenőrzött körülmények között, jól megvilágított helyiségekben lehetett alkalmazni őket. Ám egy olcsó sztereó kamerának és egy olyan szoftvernek köszönhetően – amely lehetővé teszi, hogy a rendszer ugyanolyan könnyen legyen képes megkülönböztetni a formákat, mint az ember – ez a robot villámgyorsan képes megragadni a szabálytalan méretű és véletlenszerűen elhelyezett tárgyakat is. A robot ugyanis a Microsoft-féle Kinect mozgásérzékelő technológiát használja (amely elsőként az X-box videojáték-rendszeréhez készült).


Az ilyen robotok a Federal Expresshez vagy a UPS-hez hasonló vállalatok környezetében lehetnek az automatizálás eszközei: jelenleg több tízezer munkavállalót foglalkoztatnak ilyen feladatok elvégzésére. A munkások átlagosan minden hatodik másodpercben képesek a helyére rakni egy-egy csomagot a kamionok ki-, illetve berakodásakor. Ám a dobozok tömege több mint 65 kilogramm, így könnyen elfáradnak, a hátfájásról nem is beszélve.
A robotokat gyártó Industrial Perceptionnek akkor van esélye elnyerni a szerződést, ha négy másodpercre le tudja szorítani egy-egy csomag rakodási idejét. A mérnökök ugyanakkor biztosak abban, hogy a robot hamarosan egyetlen másodperc alatt is képes lesz végezni ezzel a művelettel.
Gary Bradski, az Industrial Perception alapítója “szerényen” meg is jegyezte: mindez ugyanolyan hatással jár majd, mint amilyet az internet elterjedése váltott ki.
Forrás: MTI