„A romlás soha nincs oly rejtve az ember elől, mint mikor közel van és ránk zúdítja szörnyű dolgait.” – Edward Young, Éjszakai gondolatok
A világgazdaság egy olyan válság küszöbén áll, ami véget vethet a modern civilizáció általunk eddig ismert korszakának.Egyik nemzet, vagy inkább bankkolónia, a másik után omlik majd össze. A globális szegénység és munkanélküliség szociálisan és gazdaságilag fenntarthatatlan szintre emelkedett a jelenlegi pénzügyi, politikai és bürokratikus rendszer keretein belül, ami csupán egy maroknyi ember érdekeit tartja szem előtt a tömegekkel szemben.
Találó, hogy a nyugati civilizáció összeomlása éppen annak ősi bölcsőjéből, Görögországból induljon el. Ez az egykor nagy nemzet áldozatul esett az új zsarnoki világrend bevezetését a színfalak mögül irányító bankárok mesterkedésének.
Gus Lubin „Óvakodj március idusától, vagy talán egy pár nappal későbbi időponttól” című cikkében azt fejtegeti, hogy Görögország szerkezeti összeomlását a globális befektetők március 20-ára várják.
Egyesek úgy gondolják, hogy egy görög csőd és a világgazdaság összeomlása jót tesz majd bolygónk fejlődésének. Ez különösen igaz a növekedést ellenző radikális elit és New Age körökre, akik meg vannak győződve arról, hogy világot tönkreteszi a gazdasági fejlődés és a modern iparosodás.
Egyáltalán nem bánják, ha a Görögországhoz hasonló nemzetek összeomlanak. Azzal próbálják igazolni gazdasági hadviselésüket és a pénzügyi rablást, hogy a nemzeti gazdaságok elpusztításával a környezetet védik. A Görögországhoz és az Egyesült Államokhoz hasonló nemzetek tönkretételének valódi oka azonban a politikai hatalom konszolidációjára irányuló törekvés, hogy ezáltal létrehozhassák hőn áhított globális rendőrállamukat.
A banki elit politikai és gazdasági fennhatósága alól kibúvó nemzetek (lásd Líbia) kormányait megdöntik vagy egyszerűen lebombázzák az országot, az Egyesült Államokhoz hasonló államokat pedig olyan mértékig fosztják ki, hogy az összeomlás elkerülhetetlen legyen.
A civilizációk harcának kirobbantása a globális gazdaság elpusztítása, a környezetvédelem, a népességcsökkentés és a státusz quo megőrzése érdekében
A növekedésellenes nyugati elit egy harmadik világháború kirobbantását tervezi a közel-keleten, Izraellel és a nyugattal az egyik és Iránnal és az iszlám országaival a másik oldalon. Úgy gondolják, hogy a világgazdaság a környezet ellensége és a civilizációk harca megoldhatja ezt a problémát a háborún és gazdasági összeomláson keresztül.
A nyugat és az iszlám közötti összecsapást úgy tervezték meg, hogy mindkét civilizáció elpusztuljon és romjaikon felépülhessen az új, globális poszt-ipari civilizáció.
Az iszlám erősödése sem spontán módon ment végbe, hanem a brit és amerikai titkosszolgálatok gerjesztették. Szándékosan helyeztek hataloméhes, színpadias politikusokat a muzulmán társadalmak élére, hogy megelőzzék a nemzeti demokráciák kialakulását és az iszlám világ fejlődését.
Az iszlám fundamentalizmust ellenző, a nyugatnak a muzulmán országokról kialakult képét eltörölni képes, befolyásos vezetőket eltávolították az útból, a CIA és az MI6 közreműködésével. Ez történt a legendás hírű Ahmad Shah Massoud afgán Mudzsahedin vezetővel is, aki demokratikus jövőt akart háború tépázta hazájának, de a CIA által kiképzett al-Qaeda 2001. szeptember 9-én egy merénylet során végzett vele.
Az illuminátus elit figyelmét Amerikában, Angliában, Izraelben és Iránban a civilizációk hamvain felépítendő globális diktatúra felállítása foglalja le, nem pedig az általuk leigázott országok túlélése.
Ahhoz, hogy azt gondoljuk, az amerikai vezetés nem engedné a Hormuz-szoros lezárását, mert az káros hatással lenne a világgazdaságra, azt kell feltételezzük, hogy az Egyesült Államok vezetőit érdekli a világgazdaság sorsa. Éppen ellenkezőleg. Azt akarják, hogy Amerika és a világ gazdasága összeomoljon. Titokban kifejezetten örülni fognak a Hormuz-szoros lezárásának, bár a nyilvánosság előtt kígyót-békát kiabálnak Iránra a világgazdaság védelmében.
Ha pedig azt gondoljuk, hogy Irán nem vetne be minden eszközt a Hormuz-szoros lezárására, mert az egyenlő lenne egy hadüzenettel, hamis elképzeléseink vannak Irán céljait és módszereit illetően.
A rezsim gyökerei a nyugati titkosszolgálatok sötét földjében eredtek. Az árnyék CIA és árnyék Mossad 1953 óta dolgozik együtt az iszlám fanatikusokkal Iránban, amikor azzal bízták meg őket, hogy az utcákon agitáljanak a demokratikusan megválasztott Mohammed Mosaddegh kormánya ellen.
Amikor 1979-ben a Sah ideje lejárt, a CIA és az MI6 manipulátorai ismét iszlám fundamentalistákat juttattak hatalomra Iránban, miközben a világ felé az iráni rendszer ideológiai ellenségeinek mutatkoztak. Komeini hatalomra jutása a globalista illuminátus elit tervének része volt.
Az elit varázslói hosszú távra terveznek. Tudták, hogy a Szovjetunió egy napon megbukik és idejében előkészítették a geopolitikai és ideológiai terepet az eseményre, így az sem véletlen, hogy a Szovjetunió bukását követően az Irán és a nemzetközi terrorizmus által képviselt iszlám fundamentalisták vették át az ellenség szerepét.
Diktatórikus államok, nem pedig nemzetek és népek háborúja
2012. február 3-án a következőket olvashattuk Washington blogjában:
„Az amerikaiak kevesebb, mint egyötöde áll egy Irán elleni katonai támadás vagy titkos akció mellett… az izraelieknek pedig kevesebb, mint fele akarja megtámadni Iránt és 65%-uk azt szeretné, ha az egész Közel-Keletet beleértve Izraelt is, atommentes övezet lenne.”
Amerika, Izrael és Irán népének elege van a háborúkból. A szeptember 11-hez hasonló megrendezett támadások nélkül a „halál Amerikára” és hasonló szólamok és a háborús láz nem léteznének.
A diktatórikus háborúra éhes hatalom „orvosai” először elterjesztik a háború lázát a nép között, majd eladják nekik az orvosságot, amivel szerintük kigyógyulhatnak a lázból. Ez egy gonosz, barbár és pszichopata módszer.
Nyilvánvaló, hogy az elit miért akar háborút. A háború még több hatalmat ad a kezükbe és még több hasznot hoz nekik, azonkívül nem kell annyit foglalkozzanak a nép igényeivel. A háború káoszt jelent, a káosz pedig szorosabb hatalmat. Káoszból rend. A régi jól ismert politikai játék.
Irán sorsának diktatórikus őrzői, a mullahok nem az iszlám vagy az ország érdekében plántálták az emberekbe történelmi küldetésük fontosságát, hanem szabadkőműves, globális mestereiknek engedelmeskedtek. A mullahokat nem érdekli Irán biztonsága és túlélése, csupán azok szolgálata, akik hatalomra juttatták őket.
Iránt, csakúgy, mint Izraelt, a háború oltárára szánták. Iránban és Izraelben nincs igazi, szabad politikai kultúra, mert vezetőik diktatórikus mítoszokat gyártó gonosztevők, akik nem kívánják szétválasztani a társadalmat az államtól.
Georg G. Iggers történész, 1958-ban megjelent „A hatalom kultusza” című könyvében a következőket írja:
„A modern diktatórikus állam kultúráját a politikai hatalom irányítja. A nyugati civilizációban az állam mindig támogatta az oktatást, a művészetet és a tudományt és gyakran heterodox politikai és vallási tanok terjesztését írta elő cserébe. Azonban a művészet és a tudomány állami eszközként való felhasználása és ezek alárendelése az állam politikai útmutatásának a XX. század találmánya.”
Irán és Izrael mártírokat és harcosokat előállító diktatórikus gyárak és ezek a mítoszgyártók nemcsak ott, hanem Amerikában is átvették hatalmat.
Amerika, Izrael, Irán és más résztvevő országok katonái áldozati bárányok lesznek ebben a megrendezett háborúban. A tömeges agykontroll és politikai manipuláció áldozatai.
George Washington fogalmazta meg legtalálóbban a probléma lényegét: „Ha a szólás szabadságától megfosztanak, csendben és némán vezethetnek bennünket, mint birkákat a vágóhídra.”
Forrás: The Excavator
Huntington szerint a hidegháború végeztével az államok immár nem (politikai) ideológiák alapján fognak szembenállni egymással, hanem kulturális, civilizációs alapon, melyben a liberális demokrácia (a „nyugati civilizáció”) csak egy lesz a sok közül és nem is a legerősebb. Megállapításai A hidegháború utáni világ szabályait a kulturális identitások adják. Az emberek a politikát nemcsak érdekeik előmozdítására, hanem saját identitásuk meghatározására is használják. A világpolitika főszereplői továbbra is a nemzetállamok, melyek már civilizációk szerint tömörülnek. Alaptézisei
A civilizációk halandók, és ki vannak téve a változásnak. Globális civilizáció nem fog kialakulni. A modernizáció nem eredményez „nyugatiasodást”.
További 5 főtézise
A mai világ sokoldalú és sokpólusú. Jelenleg a civilizációk közötti erőegyensúly módosulása zajlik. Új, a civilizációkon alapuló világrend alakul ki. A Nyugat mindinkább konfliktusba kerül más civilizációkkal. El kell fogadni, hogy a nyugati civilizáció nem egyetemes, megújulása államainak összefogásán múlik. Huntington nézete szerint a politikai ideológiák civilizációkon belüli összecsapását felváltja a vallás és a kultúra civilizációk közötti összecsapása. Huntington civilizáció alatt a legmagasabb kulturális csoportosulás, a kulturális identitás legtágabb szintjét érti, ez alapján 8 civilizációt különböztet meg, melyek határvonala nem mindig követi az országhatárokat:
1.Kínai (Sinic) – Kína, Vietnam, Korea, Tajvan, Szingapúr, illetve a kínai diaszpórák főleg Ázsiában
2.Buddhista – Arunácsal Prades, Nepál egyes részei, Bhután, Szibéria egyes részei, Kalmukföld, Mianmar, Thaiföld, Laosz, Kambodzsa és Tibet - noha kulturálisan külön entitásként kezeli, Huntington szerint nemzetközi értelemben nem alkotnak egy „nagy” civilizációt
3.Japán (egymagában, mint a nyugati és a kínai keveréke)
4.Hindu – India, Nepál részei, és a hindu diaszpórák szerte a világban)
5.Iszlám – A muszlim országok, valamint Albánia, Bosznia-Hercegovina és Kelet-India
6.Ortodox kereszténység – Oroszország, Görögország, Kelet-Ukrajna, ill. más, ortodox vallású területek
7.Nyugati kereszténység – Európa, a „nyugati keresztény” egykori szovjet tagköztársaságok, USA, Ausztrália, Új-Zéland
8.Latin-Amerika – Közép- és Dél-Amerika országai
9.Az Afrikai, vagy Szub-Szaharai (a Szaharától délre) civilizáció – egy lehetséges 8. civilizáció, mely még nem létezik, de kialakulása valószínűsíthető
10.Több állam két civilizáció között ingadozik, vagy épp „civilizációt vált”, ezeket Huntington külön kategóriába („magányos államok”) sorolja. Ilyen Törökország, Haiti, a Karib-tengeri volt brit gyarmatok illetve Etiópia. Izrael is külön sorolható, de borzasztóan közel a Nyugati civilizációhoz. (wikipedia részlet)
Kép: Huntington világtérképe megfelel a jelenlegi valóságnak, de a kelet-nyugati összecsapás még nem történt meg, de az erők már egymásnak feszülnek, amit először Kína csinált meg Amerikával szemben, utána az oroszok erősödése, Dél-Amerika talpra állása majd az arab tavasz fejleményei mind-mind ezt támasztáják alá. Ebből a képből kell nézni Izrael és Amerika vergődését és az EU halálát
Be kell vezetni a 
A Magyar Kurír a felvetéssel kapcsolatban megkereste Laura nővéren kívül Kiss Ulrich jezsuita szerzetest is, a Management by Jesus szemináriumok vezetőjét is. A Tobin-adó bevezetését ő is támogatja: mint kifejtette, a tőzsdei spekulánsok „virtuális számokkal játszadoznak”, nincs mögöttük tőke, amire pedig még a kaszinóban is szükség van. Kiss Ulrich hozzátette: rengeteg deficitet lehetne finanszírozni ebből a tőkéből. Hogy mire vetnék ki pontosan az adót? „Ha például Soros spekulál a dollárra vagy a fontra, akkor ennek a forgalomnak az alapja lenne a Tobin-adó adóalapja. Ha hárommilliárdra kockáztat, akkor ennek a fél vagy egy ezrelékét kellene befizetnie adóként. Ezek „nevetségesen alacsony számok”, csak attól lesz nagy a bevétel, hogy „iszonyú összegekkel játszadoznak”, olyan összegekkel, amivel egyébként nem rendelkeznek. Tőzsdére ugyanakkor „mindig is szükség volt a kapitalizmusban, csak ez már nem tőzsde, hanem rafinált társasjáték” – fogalmaz a jezsuita. – Tobinnak az volt a célja, hogy a spekulációt leállítsa, és ha hallgattak volna rá, nem tört volna ki a válság 2008-ban. 
Gyökeresen más véleményen van azonban Mike Károly, a Corvinus tanára, a II. János Pál Gazdaságetikai Intézet munkatársa. Az egyház társadalmi tanítása morális iránymutatást nyújt a hívők számára, de nem mentesíti őket az alól a feladat alól, sőt kötelességüké teszi, hogy azt konkrét problémákra a legjobb szaktudásuk szerint alkalmazzák. A lehető legnagyobb tisztelettel a bíboros és a püspök atyák erkölcsi tanítása iránt, az általuk elfogadott gyakorlati elemzéssel szemben komoly közgazdasági ellenérvek fogalmazhatók meg – mondta el a Kurírnak a közgazdász. 