2001. május 31., csütörtök

Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front (Corsican National Liberation Front, Front de Libération Nationale de la Corse, Frontu di Liberazione Naziunalista Corsu, FLNC)

A Korzika Franciaországtól való elszakadásáért és függetlenségéért küzdő legjelentősebb terrorszervezet, a Korzikai Nemzeti Felszabadítási Front (Corsican National Liberation Front, Front de Libération Nationale de la Corse, Frontu di Liberazione Naziunalista Corsu, FLNC), az aleriai incidensre válaszul, 1976-ban jött létre. 1975. augusztus 21-én az 1967-ben megalakult Korzikai Regionalista Akció (Corsican Regionalistic Action, Action Régionaliste Corse, ARC) 13 fegyverese, a szervezet alapítójának, Edmond Siméoninak a vezetésével, tiltakozásul az algériai menekülteknek a szigetre történő, államilag irányított betelepítésére, elfoglalta egy pied-noir (korábbi algériai francia gyarmatosító) borospincéjét Aleriában. Tűzharc alakult ki a fegyveresek és a rendőrség között, többen meghaltak, az akció vezetőjét pedig börtönbe vetették. A francia kormány az FLNC-t hivatalosan 1983-ban feloszlatta, a szervezet ennek ellenére tevékenységét egészen 1990-ig folytatta, amikor is három részre szakadt (azóta róla mint ex-FLNC-ről beszélünk): az FLNC-Rendes Szárnyra (Usual Channel, Canal Habituel), az FLNC-Történelmi Szárnyra (Historical Channel, Canal Historique) és az Ellenállásra (Resistance, Resistenza). A Rendes Szárny esernyőszervezetének az 1990-ben alapított Önrendelkezési Mozgalmat (Movement for Self-Determination, Mouvement pour lAutodétermination, MPA), a Történelmi Szárny esernyőszervezetének az 1987-ben alapított, azonban 1998 előtt még Nacionalista Gyűlés (Nationalist Rally, Rassemblement Nationaliste, Cuncolta Naziunalista) néven ismert Függetlenségi Gyűlést (Independence Rally, Rassemblement Indépendantiste, Cuncolta Indipendentista), az Ellenállás esernyőszervezetének pedig az 1989 óta működő Korzikai Nemzeti Gyűlést (Corsican National Rally, Rassemblement National Corse, Accolta Naziunale Corsa, ANC) tekinthetjük. 1996-ban az FLNC-Rendes Szárnyának és az Ellenállásnak egyes tagjai kiváltak és együtt létrehozták az FLNC-1996. május 5-t (du 5 mai 1996), amelynek az 1995-ben létrejött Éljen Korzika (Corsica Viva) mozgalom lett az esernyőszervezete. A fentieken túlmenően fontos még megemlíteni a hozzájuk képest viszonylag újnak, ám annál inkább fontosabbnak számító és az FLNC legnagyobb riválisának tekintett terrorszervezetet, az 1999-ben megalakult és a Cuncolta korábbi vezetője, a 2001-ben négy éves börtönbüntetésre ítélt Francois Santoni által irányított Korzikai Hadsereget (Corsican Army, Armata Corsa, AC) is.