Amíg nem hozzák rendbe a bankrendszert, nincs növekedés
Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója a párizsi Le Figarónak
adott terjedelmes interjúban értékelte a londoni G20 értekezletet,
amely kiemelt szerepet juttatott a vezetése alatt álló intézménynek a
válság további orvoslásában. Nyilatkozatában annak a véleményének adott
hangot, hogy 2010 első félévében az Egyesült Államokban már
kibontakozhat a fellendülés.
Arra a kérdésre, hogy a világ
GDP-jének több mint 80 százalékát képviselő országcsoport
csúcskonferenciájának politikai sikere elegendő lesz-e a beruházók, a
fogyasztók és és a vállalatok bizalmának visszaadásához, DSK (ahogy a
francia és a nemzetközi sajtó emlegeti a dinamikus gazdaságpolitikust)
„túlzásnak" nevezte, hogy a G20 önmagában elég lenne ehhez, de
megjegyezte, hogy a válság igen nagy mértékben bizalmi válság. Az
állam- és kormányfők eltökéltsége és az általuk hozott döntések részét
alkotják a bizalomhoz való visszatérésnek, ami döntő ahhoz, hogy a
gazdaság újra meginduljon.
Strauss-Kahn számára, mint kifejtette,
nem okozott csalódást, hogy nem születtek az eddigieken túlmenő további
jelentős nemzeti gazdaságösztönző tervek, ma nem ez a legsürgősebb.
2009-re már csaknem annyi gyűlt össze, amennyit az IMF februárban
sürgetett: a GDP mintegy 2 százalékának megfelelő ösztönzés. Az a
fontos, hogy az államok úgy nyilatkoztak: amennyiben szükségessé válik,
készek többet is tenni. Az amerikai-európai vitát eltúlozták, mert igaz
ugyan, hogy az amerikai gazdaságösztönző terv nagyobb összegű, de
figyelembe véve a szociális védelmet, az automatikus stabilizátorokat
is - ezek erősebbek Európában -, a különbség nem olyan nagy.
Az
IMF vezérigazgatója szerint a G20 állam- és kormányfőinek többsége
megértette, hogy a pénzügyi rendszer megtisztítása bármiféle új
gazdasági fejlődés és reguláció elengedhetetlen feltétele. Ezt
leszögezték a dokumentumok, és most gyorsan cselekedni kell. Az IMF a
második világháború óta, amikor létrehozták, 122 bankválságot kezelt.
Minden esetben bebizonyosodott, hogy amíg a bankrendszert nem hozzák
rendbe, a növekedés nem indulhat meg újra. A legjellemzőbb az 1990-es
évek Japánja: tonnaszámra szórták a közpénzt a gazdaság fellendítésére,
de semmire nem mentek, amíg nem szanálták bankrendszerüket.
Ami a
G20-on gazdaságösztönzésre bejelentett 1100 milliárd dollárt illeti,
DSK kifejtette, hogy bár „mintegy a káposztát és a répát adták össze"
ezzel a számmal, az összeg jelentős: 500 milliárd az IMF számára, 250
milliárd dollárnyi SDR különleges lehívási jog, 100 milliárd a
fejlesztési bankok, köztük a Világbank számára, ehhez járul 250
milliárd dollár a világkereskedelem finanszirozására - az utóbbi
közvetlen áldozata volt a hitelszűkének és annak, hogy a nyugati bankok
hazatelepítették tőkéjüket. Az IMF arra számít, hogy 500 milliárd
dollár az év vége előtt összejön, már megvan a japán kormány és Európa
100 milliárdja, a kínaiak és oroszok jelezték szándékukat, mások is
bejelentették részvételüket, így az év végére az összeg nagyjából
együtt lesz.
Azzal kapcsolatban, hogy az IMF lehetőséget kapott
250 milliárd dollár értékű SDR (Special Drawing Rights - Különleges
Lehívási Jogok) kibocsátására, Strauss-Kahn kifejtette, hogy ez a
Nemzetközi Valutaalap tagjainak rendelkezésére bocsátott
kölcsönfelvételi lehetőség, amely arányos az IMF tőkéjében való
kvótájukkal. Azok a tagállamok, amelyek nem tartanak rá igényt,
kölcsönözhetik más tagállamoknak. Ebben az értelemben az SDR pénzzé
válik, amelyet azonban csak az országok központi bankjai használnak
egymás között. Az SDR mennyiségének növelése segít a központi bankok
tartalékainak növelésében és segít az államoknak valutájuk
stabilizálásában. Így az afrikai országok, amelyek az IMF kvótájának
7-8 százalékával rendelkeznek, 19 milliárd dollárhoz jutnak. A fejlett
országokkal kötendő további egyezmények révén ezt az összeget
növelhetik. Az eredmény: kiegészítő nemzetközi likviditás keletkezik.
Az egyedüli hátrány az inflációs kockázat, de ez ma korlátozott.
Az
IMF így majdnem úgy működik, mint egy központi bank. Ez egyébként
ösztönzést ad a nemzetközi pénz gondolatának, ami igen fontos jelképes
értelemben, mert azt mutatja, hogy az Egyesült Államok, amely
jóváhagyta, sőt kezdeményezte ezt a döntést, kész erősíteni az IMF
kölcsönzőként és nemzetközi likviditások létrehozójaként játszott
szerepét. Ez megerősíti, hogy az új amerikai kormányzat áttér a
nemzetközi kapcsolatok multilaterálisabb kezelésére.
DSK egyetért
a Le Figaro felvetésével, miszerint az SDR központba állítása a dollár
túlzott hegemóniáját mindig is ellenző De Gaulle tábornoknak is örömet
okozott volna és kedvére van a kínaiaknak is, akik a dollár helyébe
lépő tartalékpénz megteremtését szorgalmazzák. Nem véletlen, hogy az
utóbbiak a G20 előtt vetették fel a kérdést. Ám a nemzetközi
pénzrendszerben még hosszú ideig megmarad a dollár fölénye, a 250
milliárd dollárnyi SDR abszolút összegben mérve igen kevés a
forgalomban lévő sok ezer milliárd dollárhoz képest - bár jelképként
fontos.
Arra a felvetésre, hogy Kínának az IMF-ben várható új
szerepe nem akadályozza-e majd, hogy bírálják a jüan túlértékeltségét,
DSK éppen az ellenkezőjét hangsúlyozta: könnyebb úgy adni tanácsokat,
hogy mindenki ott ül az asztal körül, mint amikor valaki távol van. Az
IMF hónapok óta hangsúlyozza, hogy az RMB (a jüan) túlértékelt és
felértékelésének az a módja, hogy a kínai fejlődés ne csak az exportra
alapozódjon, hanem vegyen irányt a belső kereslet növelésére, ami
mostanában meg is figyelhető.
A regulációról szólva Strauss-Kahn
kifejtette, hogy az IMF-nek ez nem feladata, ezzel - ti. a szabályok
kidolgozásával - a pénzügyi stabilitási tanács és más fórumok
foglalkoznak, míg az IMF a nemzeti pénzügyi szektorok korrekt működését
felügyeli. A nagy országok közül az ilyen programokban eddig csak az
Egyesült Államok és Kína nem volt hajlandó részt venni, de a válság óta
ők is változtattak ezen.
Az új gazdasági fellendülés esetleges
jeleit firtató kérdésre az IMF vezérigazgatója rámutatott, hogy a
válság az amerikai ingatlanszektorból indult, és az új fellendülés is
az Egyesült Államokban lesz először megállapítható. Figyelni kell az
amerikai ingatlanárakat. Az áresés vége fontos jel lesz.
Feltételezhető, hogy a mélyponttól már nincs messze, ebből következtet
az IMF fellendülésre 2010 első félévében. A másik jel a vállalatok
raktárkészlete. Ha kiürülnek a raktárak, a termelés újrakezdődhet.
Ugyancsak lényeges a hitelpiacok újbóli beindulása, de ma még
dermedtek. A nemzetközi kereskedelem újbóli kibontakozása szinten a
válság végének tesztje lesz.
Ami magát az IMF-et illeti,
feladatainak megoldásához már arra készül, hogy mintegy száz szakértőt
verbuváljon - árulta el a vezérigazgató.
http://www.lefigaro.fr/