2013. január 7., hétfő

1764. január 7. A madéfalvi vérengzés napja

 
A székely nép mindig erős volt, de életük során meg kellett küzdeniük a megélhetésükért, a magyar nyelvért, a kultúrájukért. S ha nem volt más lehetőségük, inkább továbbálltak, minthogy mindezen örökségüket elveszítsék, vagy fejet hajtsanak az aktuális hatalom elnyomásának.
Szenvedésük 249 évvel ezelőtt, január 7-én Madéfalván kezdődött.
Mária Terézia az új határvédelmi rendszer bevezetésére, valamint azzal a céllal, hogy a székelyeket bevesse a birodalom nyugati háborúiban, felkérte báró Buccow Adolf Miklós lovassági generálist, hogy szervezze meg a határőrséget. A székelyek régi kiváltságaikra hivatkozva ellenszegültek a sorozásnak. Rájöttek, hogy nem lehet önkénteseket toborozni. Mindennapossá váltak az ellenszegülések. A székelyek csak saját tisztjeik alatt voltak hajlandóak szolgálni, s csak határaikon belül. Elfogadhatatlan volt Mária Terézia terve, többször írásban folyamodtak a császárnőhöz. Kérelmük azonban nem talált meghallgatásra.
A császárnő Siskowicz altábornagyot küldte seregével Madéfalvára, ahol összegyűltek a csíki és háromszéki székelyek. Békés összejövetel kapcsán tiltakoztak az udvari parancs ellen, végig kiváltságukra hivatkozva, fegyvert nem használva. Az altábornagy azonban támadásként vélelmezte a nagyszámú székely csapatot, ezért éjszaka 2 ágyúval, harminc huszárral, másfél század vértessel és az Okkeli-ezred négy századával körülvette Madéfalvát, hajnali 4-kor megkezdődött a mészárlás. A vérfürdőben 200 székelyt öltek meg, az asszonyokat és kb 200 gyereket sem kímélve. Aki menekült, azok közül sokan az Olt vízében lelték halálukat. Az életben maradtak Moldvába menekültek.
Vásárhelyi Virág

Mária oltalma alá


„Élet-kápolna” Kistarcsán. A Rózsafűzér Királynője Plébánia mózeskosarat helyezett el a templom mellett, ahova nehéz helyzetben levő édesanyák névtelenül betehetik az újszülöttet.
Ünnepi szentmise keretében áldotta meg Bíró László tábori püspök és Katona István egri segédpüspök számos hívő jelenlétében a templom mögött található Élet-kápolnát. Ebben egy befogadó üvegszekrény és mózeskosár található, amelybe a Szűzanya oltalmába, Szent Péter esernyője alá névtelenül elhelyezheti újszülöttjét a nehéz helyzetben lévő édesanya. A riasztóberendezés azonnal jelez a templom védelmét is ellátó Pestor szolgálatnak, akik négy percen belül kiérnek, és a kórház újszülött osztályára juttatják a csecsemőt.
Az országban elsőként a kistarcsai plébánia vállalja fel egy nem kívánt gyermek befogadását és szerető családhoz történő juttatását. A programot később az egész Kárpát-medencére kiterjesztenék.
A Szent Péter esernyője program Eőry Ajándok népegészségügyi programjának része, amely megoldást biztosít a kényszerhelyzetben lévő, elkeseredett, leendő édesanyák számára.
Ahogy a kórházakban elhelyezett inkubátoroknak, a plébánián felszentelésre kerülő befogadó kosárnak szimbolikus jelentése is van: megadni az újszülött gyermeknek a lehetőséget az életre – fogalmazott Lauer Tamás a Magyar Kurírt tájékoztatva.
Magyar Kurír

Gulyás: 2014-ig nem lesz jelentős változás a választási rendszerben

A Fidesz frakcióvezető-helyettese azt mondta, egy-két pontot még rendezni kell az Ab döntése miatt.
Nem lesz választási regisztráció 2014-ben, mivel az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenesnek ítélte a választási eljárásról szóló törvény több rendelkezését.
Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezető-helyettese a Duna Heti Hírmondó című műsorában azt mondta: nem biztos benne, hogy a regisztráció nem fog működni Európában szélesebb körben, mint ahogyan jelenleg, de politikailag korábban is kockázatosnak látta a regisztráció bevezetését. Hangsúlyozta azonban, hogy osztja pártja véleményét, így szerinte is vannak fontos előnyei a regisztrációnak. Mint mondta, véleménye szerint az Alkotmánybíróság az átmeneti rendelkezések megsemmisítésekor hozott egy „merész, rendkívül aktivista” döntést, de a jogalkotó szándékával ez a döntés szembement. Hozzátette: az átmeneti rendelkezések megsemmisítéséből már következett a választási eljárási törvény vizsgálata során a regisztráció megsemmisítése is.
Kiemelte: Rogán Antal és Szájer József is azt mondta korábban, hogy mivel az Alkotmánybíróság az átmeneti rendelkezések megsemmisítésekor nem tartalmi hibákat tárt fel, hanem arra a következtetésre jutott, hogy az alaptörvénynek egy jogszabályban kell lennie, azt a feladatot adta az Országgyűlésnek, hogy szerkessze össze azokkal a rendelkezésekkel az átmeneti rendelkezéseket és az alaptörvény egységes szövegét, melyeket az alkotmányozó többség fontosnak tart. Hozzátette: a regisztráció megsemmisítésével azonban tartalmi kritika jelent meg.
Arra a felvetésre, hogy kétharmados többséggel az alaptörvényben rögzíthették volna a regisztrációt, Gulyás Gergely kijelentette: nem akarnak az Alkotmánybíróság döntésével ellentétes alkotmánymódosítást elfogadni ebben a kérdésben. Szerinte ugyanis ez azt jelentené, hogy utána el kell fogadni a választási eljárási törvényt, és már egy év sem lenne hátra a választásokig, amikor még nem lenne mindenki számára megismerhető a választás lebonyolításának jogszabályi környezete.
2014-ig már biztosan nem változtatnak
A politikus azt mondta, jelentős átalakítást a kialakult választójogi rendszerben 2014-ig nem tud elképzelni, csak egy-két olyan pont van, melyet az Ab döntése miatt rendezni kell. Biztosan nem lesz a rendszert egészben megváltoztató módosítás – szögezte le. Azzal kapcsolatban, hogy a kormány előre tisztában lehetett az Alkotmánybíróság döntésével, és egyfajta politikai taktika volt a regisztráció bevezetésének szándéka, azt mondta: ennek a felvetésnek semmilyen alapja nincs. Arra a kérdésre, hogy megnyílt-e az út az előre hozott választás előtt, megállapította: ez az elmélet is "a fantazmagóriák és a viccek kategóriába” tartozik.
Mint mondta, azt reméli, hogy a megelőző két és fél év államháztartási és költségvetési konszolidációjának eredményeként a következő másfél évben még sok olyan intézkedés esedékes, mely erősíti a kormánypártok választási győzelmének esélyeit.
Külhoni magyar állampolgároknak marad a regisztráció 
Arra a kérdésre, hogy a külhoni magyar állampolgárok esetében megmarad-e az előzetes feliratkozás, azt mondta: az Ab nem a regisztráció egészét szüntette meg, hanem a magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgárok tekintetében hozta meg döntését. A Magyarországon kívül élő magyar állampolgárok esetében megmarad a regisztráció, ők levélben és elektronikus úton regisztrálhatnak.
Kiemelte: lesz majd egy felvilágosító kampány is, mely után egy úgynevezett külhoni névjegyzékbe veszik a külföldi magyar állampolgárokat, ennek alapján lesz rá lehetőség, hogy a választás napján, illetve azt megelőzően levélben leadják szavazataikat. Így össze lehet számolni a szavazatokat, és a választás napján lehet eredményt hirdetni – tette hozzá. Mint hangsúlyozta, nemcsak jogi, de nemzetbiztonsági szempontból is foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy Szlovákiában megfoszthatják állampolgárságától azokat, akik felveszik egy másik állam állampolgárságát.
A választási eljárási törvény ad olyan felhatalmazást a végrehajtási rendeletekben, mely lehetőséget nyújt rá, hogy alternatív megoldások is legyenek – emelte ki Gulyás Gergely. Példaként azt mondta, nem feltétlenül kell szlovák postán feladni a levelet. Még gondolkodnak egy olyan megoldásban, hogy ha valaki Szlovákiában akar élni választójogával, megtehesse úgy, hogy az semmilyen kockázattal ne járjon - fejtette ki Gulyás Gergely. Kiemelte: az európai egyezményekkel teljesen szemben áll a szankció a kettős állampolgársággal szemben.
Kifejtette: eddig 370 ezren vették fel a magyar állampolgárságot, a regisztráció után lehet majd látni, hogy mennyien vannak azok, akik ebből a választói körből szavazni szeretnének, utána az Országos Választási Iroda összesíti a szavazatokat. Hozzátette: a titkosságra itt is tekintettel kell lenni.
(hirado.hu)

53 ezer forintból épített házat

A természetben talált anyagot, és a hulladékot használta fel Michael Buck, aki most bérbe adja a 150 fontból megépített házat.
article-0-19A1BC7900000578-813_636x382
Mindenki saját otthonról álmodik, és úgy számol, hogy jó pár millióba fog kerülni az, hogy a saját házát felépítse, ezért a többség inkább albérlőként éli le az életét. Most nekik mutat példát Michael Buck, aki Angliában 150 fontból, azaz 53 ezer forintból épített házat.
Az 59 éves farmer, aki régebben művészetet tanított, azért vágott bele a munkába, mert meg akarta cáfolni az a nézetet, hogy egy ház megépítése egy élet munkája. Buck a projektje megvalósítása során csak azért adott ki pénzt, amit nem talált meg a természetben, vagy a hulladék között.
A kertje végében történő építkezéshez nem használt modern módszereket, hanem megfelelt neki a régi időké is. A padlót például a szomszédjától szerezte, aki már ki akarta azt dobni. Az ablaküveget egy öreg teherautó szélvédőjével helyettesítette.
A falak festéséhez kréta és növények vegyületét használta fel, s végül a folyóvizet a közeli forrásból vezette be. Az egész építkezés így került 150 fontba.
Az elkészült házat Buck kiadta a szomszédos tejfarmon dolgozó ismerősének. A bérlő nem pénzben, hanem tejben fizeti a lakbért.
olcsohaz1
olcsohaz2
olcsohaz3
olcsohaz4
olcsohaz9
olcsohaz7
olcsohaz8
olcsohaz6
olcsohaz5
olcsohaz10
olcsohaz15
olcsohaz16
olcsohaz11

Ha olyan házat szeretnél építeni, amely megfelel a mai kor követelményeinek akkor kattints ide!

olcsohaz12
olcsohaz13
olcsohaz14
olcsohaz17
olcsohaz18
olcsohaz19

(Forrás: Daily Mail)

A hitetlen ember az áldások özönében is folyton zúgolódik, a hívő lélek pedig a legsúlyosabb csapások alatt is talál okot a hálaadásra.

Lenni vagy nem lenni, avagy elfogadott-e a feláldozhatóság?

Tisztelt honfitársaim napjainkban, amikor egyesek "küzdenek" a sajtószabadságért, a demokráciáért, az esélyegyenlőségért, közben milliók váltak feláldozhatóvá. Személyes, tapasztalataimon levezetve kísérletet teszek megértetni, megvilágítani a mai magyar valóságot. A következetesség, a száraz tények és a kegyetlen igazság vezérli ujjaimat a billentyűzeten, még mielőtt a gyanú árnyékát vetnék rám egyesek.


Előzmények:

2008 mely évben mesterségesen életben tartva a magyar gazdaságot, kidolgoztak egy "vírust". Szögezzük, le ez tény, 2008-ban Államcsőd fenyegette Magyarországot. A magyarnak nevezett Nemzeti Bank tartaléka és az államkassza ki volt söpörve, tenni kellett valamit.
A vírus kidolgozása:

Itt kezdődik történetünk, mely ma a magyar emberek millióinak sorstalanságát, a társadalomból való kirekesztettségét jelenti. Az akkori Államhatalom az MNB, a Bankszövetség tagjai megbíztak két "géniuszt", (akik ma természetesen áldozatoknak tekintik magukat), hogy dolgozzanak ki és a lehető leggyorsabban vezessenek be egy olyan megoldást, mely mesterségesen felpörgeti a gazdaságot és hatalmas bevételeket jelent az Államnak és természetesen a részvevőknek is nagyon busásan meg fog térülni befektetésük és cinkosságuk. Az új "terméket" a devizában nyilvántartott hitelezésnek nevezték el, melyben alacsony kamatokat ígérve (mesterségesen alacsonyan tartva) beterelve az embereket, ha kell agresszívan, hiszen nemzetérdekké nyilvánították a csőd elkerülése végett.



Háttér információ:

Azok, akik a 2008-as válsággal magyarázzák, az akkori Államhatalom döntéseit nagyon nem szeretnék az igazság napvilágra kerülését, hiszen a válság közeledtét, a pénzügyi összeomlást már időben előre jelezték. Ezért is volt időzítve a 2007 év vége- és a 2008-as év eleje a devizában nyílván tarthatóság azonnali bevezetése és terjesztése. Nagyon fontos! Későbbiekben érthetővé válik az időpontok fontossága és szerepe.


A vírus elterjed:

Dübörgő gazdaságunk tényleg elkezdett dübörögni, de mesterségesen gerjesztett gazdaság volt ez. De a jó időzítésnek köszönhetően a hitelezés toronymagasan beindult hazánkban. Hiába figyelmeztettek külföldi szakértő csoportok, egyes országok nem jó irány az melyet Magyarország követ, senkit nem érdekelt, hazánkban egyre erőteljesebb lett a kommunikáció, mely elnyomta a kétkedő, figyelmeztető hangokat. "Jött" a nagy világválság, amire senki nem volt felkészülve állítólag. De ellenben pontosan erre vártak "méregkeverőink".



Háttér információ:

A hazai deviza nyilvántartású hitelek kockázatkezelése elmaradjon (mert így eredeti állandó a deviza tőke összege, mely csak az ügyfelek befizetésével tud csökkenni) tehát érdekeltté vált, hogy fenntartsanak egy fenntarthatatlan állapotot. Az alkalmazhatott kockázat kezelési módszerekkel az érintett deviza nyilvántartott ügyfelek nyilvántartásában csereügyletekkel illetve nyilvántartási tőke (devizanem) cserével a lakossági deviza tartozások csökkenését, jelentős mérséklését lehetett volna elérni.



A nyereség maximalizálása:

A fent említett kockázatkezeléseket, senkinek ne legyenek illúziói elvégezték a bankok egytől-egyig. De mivel az ügyfeleknek nem volt tudomása, hiszen a pénzügyi ismereteink valljuk meg őszintén szinte egyenlő a nullával nem tájékoztatták erről a pénzintézetek. Ha nem hiszik, el csak nézzék meg a fizetési tájékoztatókat, amiken brutális kamatemelkedések tapasztalhatóak. Két igen fontos kérdés merül fel. Az egyik: De, hát nem is emelkedett a törlesztő részletünk csak 2011-2012-2013-ban? A válasz azért nem emelkedtek, mert a vírus kidolgozói nagyon is ügyeltek arra, hogy ne azon nyomban dőljenek be a hitelek, hanem évekkel később ezért türelmi időkkel, megtakarítási vagy biztosítási futamidőkkel kombinálva készítették el a szerződéseket, de a tőketartózás folyamatosan és megállíthatatlanul emelkedett és emelkedik. A gyanútlan és jóhiszemű ügyfelek pedig belesétáltak a csapdába. Mivel bizonyítható a csereügyletek végrehajtása? A válasz nagyon egyszerű a kamatemelkedés a válasz. Az MNB pedig 2008 óta végső hitelezői szerepkörben tetszeleg, hiszen, ha a mérlegadataira vetünk egy pillantást azonnal látható, ha a forint gyengül nyereséget, ha a forint erősödi k veszteséget termel. Jelen pillanatban a Magyar nemzeti Bank szakzsargonnal élve eladta idegen devizában a hátát. Milyen függetlenségnek nevezhető ez a tevékenység és pozíció?



Háttér információ:

A konverziónak adó vonzata van az ügyfelek számára, erről szóló kioktatás is a bank által átadásra került. A bankok az előállott árfolyamváltozást kihasználva, az elemzőik a treasury csoport irányításával, akiknek a feladata árfolyam és kamat menedzsment az ügyfelek fizetőképességének megtartása érdekében, a devizahiteleknél a szükséges tőke műveletek végrehajtásával nyereséget tudtak előállítani. De a csereügyleti tevékenységről ügyfeleiket nem tájékoztatták, erről szóló igazolásokat nem adták ki, ezért az adó megfizetése (jelenleg 16 %, de a konverzió időszakában 2008-as évben tudomásom szerint 25 % -os volt) nem tud az ügyfelek részéről megvalósulni.



:Miért nem történik semmi?

Joggal vetődik fel a kérdés, hiszen a bizonyítékok, adatok egyértelműek, aggálytalan tartalmú tényközlő okiratokkal pedig alá is vannak támasztva, megerősítve. Feljelentések megszámlálhatatlanul megtéve, hazaárulás ténye megállapítva, nemzetközi hatóságoknál nyomozás megindításának kérelme beadva. Amikor 2008-ban megtörtént pár nap alatt az IMF megállapodás tudatában annak, hogy az extranyereség garantált, az anyagban olvasható néhány sor, mely a hatóságok figyelmét hívja fel a paktum támogatására és figyelembevételére eljárásaik során, hiszen ez Államérdek.



Politikai impotenciai vizsgálat:

A 2008-as Államhatalom részvevői természetesen nem kívánnak ebben a kérdéskörben vizsgálatot indítani, hiszen szenvedésük és vergődésük, a devizában nyilvántarthatóság kidolgozóinak, ötletgazdáinak, cinkosoknak fedezetet nyújtva ellenérdekeltek. A 2009-es belterjes hatalomváltásnak is megvan a maga felelőssége, amit természetesen visszautasítanak annak részvevői.

De mit szólnak saját maguk, saját aláírásukkal "megszentelt"; dokumentumukhoz, mely nem kevesebbet igazol, mintsem indokolatlanul vették el a tizenharmadik havi nyugdíjakat és közalkalmazotti fizetéseket, továbbá az IMF-re hivatkozva alacsonyabban állapították meg a létminimum mértékét, mint, ahogy azt elvárták? Túlteljesítették önszorgalomból! Vagy lehet úgy ítélték meg túlköltekezünk és semmi szükség ekkora jólétre? De a kérdés miért nem szólalt meg senki a nagy Unióból? Az okirat erre is választ ad, hiszen ott az aláírása annak, akinek nem lehetne ott. de megtette és felügyelték. Azok felügyelték, akik cinkossá is váltak a Magyar Állammal karöltve a teljes hazai bankrendszert kiszolgálva elárulták a magyar embereket.



Hátér információ:

Kötelezően a kockázatokra történő figyelemfelhívás helyett, illetve mellett egyértelműen csak az nevezhető prudens magatartásnak, ha a "kockázatkezeléséről szóló tájékoztatás" nem maradt volna el. Azt is meg kell állapítani, hogy aki tömeges kockázatvállalást idéz elő, az erről szóló tájékoztatásokat is megadja az egyénnek, annak tudnia kell, hogyha a figyelemfelhívásról szóló kockázati elem (árfolyamkockázat) bekövetkezik, akkor nem csak az egyén hanem az érintetté tett tömegek miatt ország kockázatot is előidéz, mivel ugyanaz a kockázati esemény fog kihatni mindenkire. Itt a hatósági kontroll, ellenőrzés és illetékesség hiányában a szabályozó intézmények mulasztásának következményeit a lakossággal nem vállaltathatják.



De mi történik napjainkban a politika részéről?

Nem hallottam óriási felháborodásról a képviselői padsorokban, mely megállította volna a 180Ft.-os végtörlesztést, melyet azoknak találtak ki, akik nem szorultak rá erre a nemes cselekedetre. Azt kommunikálja az ellenzék, mindegyik sikerült meghátrálásra kényszeríteni a kormányt a választási regisztrációval kapcsolatosan. Milyen érdekes, amikor a devizahitel károsultakról van, szó valahogy senki nem akar meghátrálásra kényszeríteni senkit, valahogy az ellenzék párttól függetlenül egyből tehetetlen a kétharmaddal szemben. Hihetünk nekik? Vagy mikor hihetünk nekik? A kormányzó pártok soraiból sem lehetett hallani a társadalmi igazságtalanság az egyenlőtlenség hangjait. Gondolom egyetlen parlamentben tevékenykedő képviselő sem vette igénybe a végtörlesztést, hiszen azt, hogyan fogja megmagyarázni a választópolgároknak? Rászorulósági alapon?



Összefoglaló:

Tisztelt honfitársaim nem kevesebbet igazolnunk és bizonyítottunk, (de nem kapjuk meg a nekünk járó nyilvánosságot), hogy Államhatalmunk egyszer már feláldozhatóvá tett minket. olyan ellenérdekeltségi körök rajzolódtak ki, mely polipként behálózta a politikai szereplőket, a hatóságok zömét és nem utolsó sorban cinkosok egész seregeit termelte ki. Óriási üzlet, mely gátlástalan és szabadrabló, szabályozatlan és elhallgató. Aki felveszi egyénileg a harcot, azt örülté nyilvánítják.

Csak a civil szféra az ki megoldást hozhat és a büntetőjogi felelősségre vonás és kártalanítás. De ehhez meg kell találnunk azokat, akik még nem fertőződtek meg. Meg kell találnunk azokat, akik még nem adták el magukat és hivatásnak tekintik munkájukat. Mindenkinek mellénk kell állnia, hiszen ez túlmutat a devizakérdésen, ez már Magyarország függetlenségének kérdése is egyben. A bűnszövetségben elkövetet cselekményeket volt miniszterelnökök, pénzügyminiszterek, fedezetével a mai teljes pénzintézetek vezetői az MNB ellenérdekeltségével, végső hitelezői szerepkörével, ezzel az Államot is bevonva követték el. Nem akarják és védik a pénzintézetek elnökeit, hiszen egyeseknek már akkora befolyása a magyar gazdaságra, hogy nemzetbiztonsági kockázatot jelent személye elleni bármilyen hatósági eljárás.



De tegyük fel a kérdést: egyensúlyban van-e milliók kivéreztetése, majd kivégzése, egy gazember megvédésével, csak a tőzsde ne nagyon inogjon?



Ha mindenki megválaszolta magának kérdést, akkor tudja már mi a helyes lépés. Hívunk és várunk mindenkit Szervezetünkbe, hiszen nem kell devizában nyilvántartott károsultnak lenned, mert, ha mellénk állsz, azzal nemet mondasz a feláldozhatóságra, az eladósításra.

Mi nem ideológiáktól vezérelve tesszük dolgunkat, mely nem a mi feladatunk lenne, hanem a Magyar Államé és nyomozóhatóságaié, a puszta létünk lett a tét és gyermekeink jövője. Tömbösödnünk kell, hogy érdek érvényesíthessünk, de nem magalkuvást, hanem következetes, mindenki számára elfogadható, az emberek érdekei mentén való megoldást törekszünk elérni, mely nem lehet más csak felelősségre vonás és teljes körű kártérítés.

Grell Antal

B.É.CS.
http://www.bankcsapda.eu/tajekoztatas/a2013-0107-lenni-vagy-nem-lenni-avagy-elfogadott-e-a-felaldozhatosag-/
Mivel a cionista bűnállam eltörölte 1990-ben a halálbüntetést, ezzel fölhatalmazást adott a magyarok gyilkolására. Ezen kívül a közel 18000 börtöntörtelék eltartását a becsületes, törvénytisztelő állampolgárokkal fiztettetik meg. Nem vitás, a parlamenti pártok – kivétel nélkül – a magyar nép gyilkosai. Magyarországon a családi és magyarok elleni gyilkosságok 90 %-át cigányok követik el, igen sokszor kiskorúakkal gyilkoltatnak, hogy ne lehessen büntetni őket. Többszörös gyilkosokat engedtek már ki „jó magaviselet” miatt, akik újra gyilkoltak. Ezek mind bizonyítékok arra, hogy sem törvényesség, sem jogbiztonság nincs Magyarországon, elsősorban a cionista törvényhozók és szervezetek miatt. Félreértések elkerülése végett: A gyilkosoknak, köztörvényes bűnözőknek azonnal megszünnek a személyiségi jogai, amikor tetten érték őket! Egy bűnöző ne határozza azt meg, hogy kiírják a nevét vagy sem és mutatják-e a mocskos pofáját vagy sem. ELSŐ DOLOG A TÁRSADALOM ÖNVÉDELME. Akik az emberi, együttélési és törvényi szabályokat megszegik, ezek mind tudatos bűnözők és semmiféle kiméletet nem érdemelnek a büntetőeljárás során. Ezeknek a gyilkosoknak valójában az akasztás egy humánus kivégzési mód lenne. Többet érdemelnének előtte. Az pedig hogy ennyire sok a fiatalkorú cigány gyilkos az egyben tükörképe az iskolai oktatás és nevelés elégtelenségének. A cigányokat elkülönített iskolákban, cigány tanárokkal kéne oktatni és nevelni. A bűnözőket pedig kiutasítani az országból és Brüsszelbe küldeni.

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/k%C3%B6telet-gyilkosoknak

A készpénzhiánnyal küzdő Vöröskereszt erőszakos tüntetéseket jósol Európában

A Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága múlthét kedden arról számolt be, hogy a konfliktushelyzetek kezelésében tapasztalt munkatársai mostantól Európára fognak koncentrálni. „Fel kell készülnünk az erőszak itteni terjedésére,” nyilatkozta Yves Daccord, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) vezérigazgatója a dán Poklitiken napilapnak.
„Most először látunk ekkora és egyre növekvő nyomást az európai lakosságon, ahol egyre több ember válik igazán szegénnyé. Másodsorban pedig az európai országok kevesebb pénzt szánnak szociális támogatásra a gazdasági válság miatt,” mondta Daccord. „Ez új, korábban nem tapasztalt kihívásokat teremt a Vöröskereszt számára.”
Spanyolországban a Vöröskereszt jelenleg 300.000 „rendkívül sebezhető helyzetben lévő” embernek segít, akik nem tudnak gondoskodni magukról, és további millióknak adnak támogatást, akiknek nem telik alapvető szükségleteikre. Eközben a szervezet görögországi ága a csőd szélén áll.
Az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése szerint jelenleg csaknem 120 millió európai számít szegénynek, ami azt jelenti, hogy a keresetek mediánértékének 60 százalékánál alacsonyabb a jövedelmük.
Az Európai Bizottság 18,6 milliárd eurót irányzott elő a szegénységi alap számára. „Új mechanizmusokra van szükség, ha segíteni akarunk a szegényeknek, akik közül sokan igazi szociális vészhelyzetben vannak,” mondta Jonathan Todd, az EU szociális ügyek biztosa.
Yves Daccord azt mondta, hogy dél Európában könnyen az arab tavaszhoz hasonló erőszakhullám, illetve zavargások indulhatnak el. Az Europa Online szerint az emelkedő élelmiszerárak, a kormányokkal szembeni bizalmatlanság és a nagyobb politikai szabadság utáni igény lehetnek a fő indítékai az esetleges újabb zavargásoknak.
Novemberben a megszorítások elleni sztrájkok több erőszakos összetűzéshez vezettek a rendőrök és a tüntetők között Spanyolországban. Rómában a diákok a rendőrökre támadtak, Belgiumban pedig a nemzetközi vonatok közlekedésében állt be fennakadás a zavargások miatt. Az Európai Akció és Szolidaritás Napján a görög, olasz és francia munkások a tömeges elbocsátások és az elhúzódó európai pénzügyi válság miatt tüntettek.

Forrás: Infowars.com

Templomokat támadtak meg karácsonykor Ausztriában és Franciaországban

Az Európai Keresztények Elleni Intolerancia és Diszkrimináció Megfigyelő Központjának tájékoztatása szerint 2012 decemberében Ausztriában és Franciaországban istentiszteleti helyek elleni gyújtogatásra került sor.
December 23-án az alsó-ausztriai Amstetten kisvárosban három templomot gyújtottak fel, amelyek közül egy súlyosan megrongálódott. A gyanúsított fiatalember nem tudott magyarázatot adni tettére.
Franciaországban több keresztény ellenes eset történt. Savoy megye Barby városában december 18-án este felgyújtották a katolikus templomban felállított betlehemi jászolt. A sekrestyés jelentése szerint nem az első alkalom, hogy támadás érte a templomot. A gyújtogatás utáni nap a plébániához tartozó szülők és gyermekek újjáépítették a betlehemi jelenetet.
Frejus-ben a helyi plébánia fából faragott betlehemi jelenete szenvedett súlyos károkat a vandalizmus következtében. A karácsonyi időszak egyik éjjelén a kompozíció Szűz Mária- és József-fafigurájának levágták a fejét. Az elkövetők ismeretlenek.
St-Germain-en-Laye településén Szent Genovéva szobrát rongálták meg december 16-án. A szent alakját védő üvegtartót összetörték, megkárosítva a szobrot is.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír