[Bevezetés: A
kisgyermekek első kérdései közé tartoznak az ilyen és ehhez hasonlók:
„Papa, mi okozza a villámot (a vihart, a zivatart, a felhőszakadást)?”
És a válaszok egyikéből sem hiányzik az, hogy mindezen jelenségek a
légkör elektromosságára, a légkörben fellépő nagy elektromos
feszültségre vezethetők vissza.]
Nem a széndioxid a földatmoszféra felmelegedésének fő oka. A hőmérséklet azóta kezdett el emelkedni, amióta az ember a föld légkörét elektromágneses hullámokkal tölti fel.
Mindannyian tapasztaljuk: a természetes
egyensúly egyre jobban felborul: olvadó gleccserek, fogyatkozó ivóvíz,
hőhullámok. És egyre gyakrabban jelentkező ú. n. természeti
katasztrófák. Évtizedek óta egyre emelkedik a hőmérséklet, és ezzel
kapcsolatban a következő 50 év prognózisai még nagyobb aggodalomra
adnak okot. Bár vitathatatlan, hogy a légkörre gyakorolt káros hatásuk
miatt szükség van az autók, háztartások és az ipar által produkált
égéstermékek redukálására, mégis, egyre több neves tudós
kételkedik abban, hogy a klíma melegedésének első számú felelőse a
széndioxid lenne. Csakhogy erről a média hallgat….
Miközben a széndioxid-effektusban mindenki részes, aki autót vezet, busszal jár, télen fűt, és nyáron hűt – és ezért saját érdekéből nem kíván életstílusán drasztikus mértékben változtatni –, addig a föld melegedésének sokkal valószínűbb okozója mögött gigantikus ipar áll, ami nem tűri, hogy anyagi érdekeit bárki vagy bármi veszélyeztesse. Ezért kerestetik hatalmas összegekért a klímaváltozás okát rossz helyeken, csakúgy, mint minden más tudományos területen (például Aids, madárinfluenza, rák stb.) – miközben a sokkal logikusabb okokról tudatosan nem beszélnek.
Miközben a széndioxid-effektusban mindenki részes, aki autót vezet, busszal jár, télen fűt, és nyáron hűt – és ezért saját érdekéből nem kíván életstílusán drasztikus mértékben változtatni –, addig a föld melegedésének sokkal valószínűbb okozója mögött gigantikus ipar áll, ami nem tűri, hogy anyagi érdekeit bárki vagy bármi veszélyeztesse. Ezért kerestetik hatalmas összegekért a klímaváltozás okát rossz helyeken, csakúgy, mint minden más tudományos területen (például Aids, madárinfluenza, rák stb.) – miközben a sokkal logikusabb okokról tudatosan nem beszélnek.
Holott már a kisgyermekek számára is nyilvánvaló, hogy a természetellenes sugárzásnak – amit hightech-társadalmunk idéz elő – hatással kell lennie a földatmoszféra felmelegedésére.
Súrlódás hőt idéz elő, ezt már az óvodásoknak is tanítják, illetve azok
is tapasztalják saját környezetükben, amikor például hideg téli napon
meggémberedett kezüket dörzsölik. Ugyanez érvényes az elektromágneses
hullámokra is, melyeket a mobilantennák, rádió- és tévéadók,
magasfeszültségű vezetékek, erőművek és vasúti sínek bocsátanak ki. Ezek
mind rezgést okoznak, és ezt leadják az atmoszférának, ahol a
rezonancia révén a levegő- és vízmolekulák rezgésbe jutnak. Minél
gyorsabban mozognak ezek a molekulák, annál nagyobb hőmérséklet
keletkezik körülöttük.
Hogy ez több puszta elméletnél, azt a 20. században mért hőmérsékleti görbék bizonyítják. Csodálatos módon az 1920-as években következett be az első erős, tartós hőemelkedés, pont akkor, amikor az első hosszúhullámú adók sugározni kezdtek. A következő kiugró hőemelkedést az 1940-es években regisztrálták – tehát pontosan akkor, amikor bevezették a rövidhullámú adókat. Végül a harmadik emelkedést az 1990-es években mutatták ki a mérőállomások, pont akkor, amikor a mobilantennák elkezdték behálózni a földet.
Az amerikai OTP Office of Telecommunications szakértői már 1971-ben figyelmeztettek a kormányzatnak benyújtott beadványukban: „Ha a közeli jövőben nem vezetnek be megfelelő intézkedéseket és kontroll vizsgálatokat, melyek az elektromágneses sugárzás biológiai hatásának alapvető megértésén alapulnak, akkor az emberiség az elkövetkezendő évtizedekben az energia által okozott nagyméretű környezetszennyezés korszakába lép.”
Hogy ez több puszta elméletnél, azt a 20. században mért hőmérsékleti görbék bizonyítják. Csodálatos módon az 1920-as években következett be az első erős, tartós hőemelkedés, pont akkor, amikor az első hosszúhullámú adók sugározni kezdtek. A következő kiugró hőemelkedést az 1940-es években regisztrálták – tehát pontosan akkor, amikor bevezették a rövidhullámú adókat. Végül a harmadik emelkedést az 1990-es években mutatták ki a mérőállomások, pont akkor, amikor a mobilantennák elkezdték behálózni a földet.
Az amerikai OTP Office of Telecommunications szakértői már 1971-ben figyelmeztettek a kormányzatnak benyújtott beadványukban: „Ha a közeli jövőben nem vezetnek be megfelelő intézkedéseket és kontroll vizsgálatokat, melyek az elektromágneses sugárzás biológiai hatásának alapvető megértésén alapulnak, akkor az emberiség az elkövetkezendő évtizedekben az energia által okozott nagyméretű környezetszennyezés korszakába lép.”
1800 körül állította fel
Jean-baptiste-Joseph de Fourier francia fizikus a
melegházhatás-teóriát, amit később honfitársa, Claude Pouillet fizikus
és ennek ír kollégája, John Tyndall fejlesztett tovább. Svante
Arrhenius svéd tudós 1896-ban ezt a teóriát használta a jégkorszakok
megmagyarázására. Egyik művében ezt írta: „A széndioxid emelkedése az
eljövendő korok emberének lehetővé teszi, hogy melegebb égbolt alatt
éljen.” Kiszámolta, hogy a széndioxid tartalom duplájára való emelkedése
a föld atmoszférájában 4 C foknyi felmelegedéssel fog járni, amiben ő
nem csak a világ élelmezési problémájának megoldását látta, de egy
újabb jégkorszaktól való védelmét is. Mégsem e felfedezéseiért kapott
Nobel-díjat, hanem az elektrolitos disszociáció feltalálásáért. Ez
utóbbi közvetlen kapcsolatban áll az elektromágneses sugárzással és az
atmoszféra felmelegedésével, ahogy erre a későbbiekben még rátérünk.
De Fourier melegházhatás-teóriáját
egészen az 1970-es évekig a legtöbb tudós vagy elutasította, vagy mint a
földet állítólag újra fenyegető jégkorszak megakadályozójaként
üdvözölte. Az 1970-es évek elején azonban hirtelen fordulat következett
be, amitől kezdődően már csak a földfelmelegedésről szólt minden. Bűnbaknak
azonnal a széndioxidot tették meg. E véleményváltozásért elsősorban a
Római Klub növekedés határairól kiadott műve volt a felelős.
Valószínűleg ugyanez a mű adta a döntő lökést a meteorológiával
foglalkozó világszervezetnek, hogy 1979-re összehívja Genfbe az első
klímakonferenciát.
Ezt követte, hogy a különböző országok vezetői kritika nélkül tették magukévá a Római Klub által megfogalmazott figyelmeztetéseket – így elindulhatott az ipari országok hadjárata a széndioxid ellen. Ettől kezdve ezekben az államokban a legtöbb kutatási pénzt és a legnagyobb média-kampányt a föld felmelegedése ellen indított harcra költik el.
Ezt követte, hogy a különböző országok vezetői kritika nélkül tették magukévá a Római Klub által megfogalmazott figyelmeztetéseket – így elindulhatott az ipari országok hadjárata a széndioxid ellen. Ettől kezdve ezekben az államokban a legtöbb kutatási pénzt és a legnagyobb média-kampányt a föld felmelegedése ellen indított harcra költik el.
Történik ez annak ellenére, hogy a
tudósoknak gyakorlatilag minden konferencián be kell vallaniuk, hogy
fogalmuk sincs, valójában mi is felelős az atmoszféra felmelegedéséért.
A melegház-gázok kutatása egy lukrativ foglalkoztatási terápiához
hasonlít, mely az embereket megnyugtatja, másfelől megakadályozza, hogy
a klímaváltozás valódi okaira valaha is rá kelljen bukkanni.
Megszámlálhatatlanul sok komputer-modell statisztikák és grafikák
özönét szállítja ennek a teóriának az alátámasztására – az ember szinte
azt hiszi, hogy azért, hogy a sok fától ne látszódjon maga az erdő.
Dr. Wolfgang Thüne 2000-ben megjelent, „A melegház-szélhámosság” című könyvében találóan jegyezte meg: „A bátorságot a saját értelem használatára tudatosan helyezték hatályon kívül. Saját véleményük köré olyan klímát teremtettek, mely nem tűr el semmilyen ellentmondást, semmilyen eltérő vélekedést.”
Dr. Wolfgang Thüne 2000-ben megjelent, „A melegház-szélhámosság” című könyvében találóan jegyezte meg: „A bátorságot a saját értelem használatára tudatosan helyezték hatályon kívül. Saját véleményük köré olyan klímát teremtettek, mely nem tűr el semmilyen ellentmondást, semmilyen eltérő vélekedést.”
1988-ban létrehozták a Genf székhelyű
IPCC nevű bizottságot (klímaváltozással foglalkozó nemzetközi
bizottság). Azon kevés tudós közül, akik szembe mertek szállni az IPCC
kinyilatkoztatásaival, Richard Lindzen amerikai atmoszféra-fizikus
professzor volt, aki a dinamikus meteorológia területén folytatott
kutatásaival vált híressé. Lindzen élesen bírálta az IPCC közvéleményt manipuláló működését a föld felmelegedésének okaival kapcsolatban.
2001. június 11-én a Wall Street Journal-ban megjelent cikkében ezeket
írta: „A hosszú távú klimatikus változásokkal vagy ezek okaival
kapcsolatban semmilyen szakmai megegyezés, se egyhangú, se másmilyen nem
létezik. … Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy a klímaváltozást jó
lelkiismerettel a széndioxid-teóriával okoljuk meg, se nem vagyunk
képesek a jövő klímájával kapcsolatban prognózisokat felállítani.”
Szerinte az, hogy a klímaváltozás oka a megnövekedett
széndioxid-kibocsátás, ugyanolyan képtelen állítás, mint azt mondani,
hogy a rákot gumimackókkal lehet legyőzni. Még azt is leszögezte, hogy
húsz év nem elegendő hosszú távú prognózisok felállítására. Az IPCC
által kidolgozott tanulmányból sok minden szándékosan kimaradt, mégis ez
szolgál a politikusoknak intézkedéseik meghozatalára.
Az amerikai Christopher Landsea, aki a
tropikus viharok szakértőjének számít, és aki eleinte részt vett az
IPCC munkájában, 2005-ben lemondta a következő jelentés kidolgozásában
való közreműködését, a következő megokolással: „Én, személy szerint jó
lelkiismerettel nem tudok egy olyan folyamatban részt venni, melyet
előre megadott célok alakítanak és vezérelnek, és melyeket
tudományosan megbízhatatlannak és tisztességtelennek kell tekinteni.”
A brit felsőház által létrehozott bizottság 2005. júliusában ezt
állapította meg: „Nyugtalanok vagyunk, ami az IPCC objektivitását
illeti. Néhány dokumentumot nyilvánvalóan politikai meggondolások
befolyásoltak.”
Ha a klíma-felmelegedés valódi
okait akarjuk megismerni, akkor soha nem szabad figyelmen kívül
hagynunk, hogy elektromos és mágneses világban élünk. A
természetben tehát minden kémiai, és minden más folyamatot is az
energia irányít. Bizonyos energetikai körülmények között bizonyos gázok
és elemek léteznek. Ha az energia szintjét drasztikusan
megváltoztatják, akkor minden rendszer egy sor turbulens átalakuláson
megy át mindaddig, amíg egy másik egyensúlyi helyzetben nem
stabilizálódik újra. Így történik ez a mi légkörünkben is.
Paul Schaefer, aki elektromérnökként négy évet dolgozott az atomfegyver-gyártásban, „Energia és Földünk” című értekezésében leírja, hogyan jutnak a földre és a légkörbe azon nagy energiával rendelkező részecskék tömegei, melyek a természetellenes sugárzások révén jönnek létre, és ily módon megzavarják a természetes egyensúlyt.
Ilyen nagy energiájú részecskéket különösen a sok adótorony termel. Ezek a részecskék aztán egyfajta láncreakcióban megpróbálnak egyensúlyba jutni a környezettel. Természetellenesen magas légköri helyzetükben, melyeket e láncreakciók során érnek el, zavarokat okozhatnak az időjárásban. Csakhogy a természetben minden egyensúlyát vesztett elem arra törekszik, hogy újra visszanyerje természetes egyensúlyát; a föld ezt úgy nyeri vissza, hogy a felhalmozott hőt földrengések, vulkanikus kitörések vagy más úgynevezett „extrém események” által levezeti, hogy a feszültség megszűnjön.
Nikola Tesla fedezte fel a fent említett láncreakciókat, és erősítő-rezonancia-effektusnak nevezte el őket. Ezek nem csak azt idézik elő, hogy a magas energiájú részecskék a légkör felső rétegeibe jutnak, hanem azt is, hogy eközben ezerszeresen megerősödnek, ami által képesek lesznek többezer kilométernyi távolságban levő szabad elektronok mozgását befolyásolni. Vagyis viszonylag kis energiatömeggel sokkal nagyobb energiákat lehet felszabadítani vagy mozgásba hozni.
Paul Schaefer, aki elektromérnökként négy évet dolgozott az atomfegyver-gyártásban, „Energia és Földünk” című értekezésében leírja, hogyan jutnak a földre és a légkörbe azon nagy energiával rendelkező részecskék tömegei, melyek a természetellenes sugárzások révén jönnek létre, és ily módon megzavarják a természetes egyensúlyt.
Ilyen nagy energiájú részecskéket különösen a sok adótorony termel. Ezek a részecskék aztán egyfajta láncreakcióban megpróbálnak egyensúlyba jutni a környezettel. Természetellenesen magas légköri helyzetükben, melyeket e láncreakciók során érnek el, zavarokat okozhatnak az időjárásban. Csakhogy a természetben minden egyensúlyát vesztett elem arra törekszik, hogy újra visszanyerje természetes egyensúlyát; a föld ezt úgy nyeri vissza, hogy a felhalmozott hőt földrengések, vulkanikus kitörések vagy más úgynevezett „extrém események” által levezeti, hogy a feszültség megszűnjön.
Nikola Tesla fedezte fel a fent említett láncreakciókat, és erősítő-rezonancia-effektusnak nevezte el őket. Ezek nem csak azt idézik elő, hogy a magas energiájú részecskék a légkör felső rétegeibe jutnak, hanem azt is, hogy eközben ezerszeresen megerősödnek, ami által képesek lesznek többezer kilométernyi távolságban levő szabad elektronok mozgását befolyásolni. Vagyis viszonylag kis energiatömeggel sokkal nagyobb energiákat lehet felszabadítani vagy mozgásba hozni.
Robert Helliwell, a Stanford Egyetem
professzora az 1970-es években felfedezte, hogy már olyan alacsony
frekvenciájú terek, amilyeneket például a villanyvezetékek hoznak
létre, elegendőek ahhoz, hogy az ionoszférában hatásokat idézzenek elő.
Az ionoszféra körülbelül 80-tól 350 kilométer magasságig terül el, és
olyan molekulákat és atomokat tartalmaz, melyek ionokba vannak hasadva.
Ezek az ionok elektromos töltések hordozói. Helliwell professzor
felfedezéseit mások is megerősítették: „Valahányszor, amikor egy 3-30
kHz erősségű hosszúhullámú adótorony szignált bocsát ki, erősen
felgerjesztett részecskék áradata ömlik ki a magnetoszféra legkülső
régióiból a mi légkörünkbe. Az ionoszféra és a mi légkörünk között,
ahol a föld időjárása létrejön, extrém erős elektromos kapcsolatok
állnak fenn. Bizonyos frekvenciáknál és energetikai határértékeknél
rezonancia által hatalmas energia-kicserélődés játszódik le az
atmoszféra rétegei között.”
Ezek az ionoszférában létrejött elektron-esők kikerülhetetlenül befolyásolják az időjárást az alsóbb légkörökben. Az időjárásba való mesterséges beavatkozás tehát már évtizedek óta ismert tény.
folytatása hamarosan következikEzek az ionoszférában létrejött elektron-esők kikerülhetetlenül befolyásolják az időjárást az alsóbb légkörökben. Az időjárásba való mesterséges beavatkozás tehát már évtizedek óta ismert tény.
(forrás: https://www.zeitenschrift.com/artikel/mobilfunktrme-heizen-das-erdklima-auf – 51. kiadás: 2006. január)
http://www.katolikus-honlap.hu/1801/klima.htm