Amikor véget ért a második világháború, a németországi Frankfurt egyik egyházközségének tagjai kezdték helyreállítani lerombolt templomukat. A helyreállított tárgyak közt volt Krisztus egyik szobra, ami súlyosan megrongálódott. A kézfejek kivételével a szobor minden darabját megtalálták. Miután megvitatták, hogy a szobrászt megbízzáke az új kézfejek kifaragásával, a tagok úgy döntöttek, hogy az alakot kezek nélkül állítják fel. A szobor felirata pedig ez lett: “Krisztus keze a mi kezünk.”

A kollektív tudat

A nagy érzelmi impulzusok különleges energiákat szabadítanak fel azokban az emberekben, akik képesek szellemi életet is élni. Ezek az energiák épp úgy nem semmisülnek meg, mint ahogy minden más energia sem. A szellem útjain elindulva elérkeznek egy közbenső állomásra, melyet – az egyszerűség kedvéért – nevezzünk kollektív tudatnak. Ez az egész emberiség sorsát meghatározó kollektív tudatnak nevezett energia folyton változik a beérkező érzelmek által betáplált energiák függvényében. A tudat alatt működve minden érzelemmel bíró ember szellemi tevékenységét befolyásolja, csak azok mentesek ennek az energiának a hatásától, akik képtelenek szellemi, pontosabban: magasabb rendű szellemi tevékenységre, akik az anyagi világ rabjai. Az erős szellemiséggel (lélekkel) rendelkező emberek az energiáik egy részét ebből a ki nem apadó, de a töltet milyenségét meg nem változtatható energiafolyamból merítik, és csak a kisebb részét az anyagi világ másodlagos energiahordozóiból. Az anyagi világ embere minden energiáját az anyagi világból meríti, lényegében egy ketrecben él, még akkor is, ha az összkomfortos. Bármilyen gazdagnak is hiszi magát, rendívül szegény, mert a tudatát manipulálva azt tesznek vele, amit akarnak.

Ez egy igen rövid és csak gondolatébresztésnek szánt ismertetése egy elméletnek, de ezek ismerete nélkül nem tudnánk meghatározni azokat az eseményeket, melyek világunk mai állapotát előidézték, és a közeljövőben rendkívüli eseményeket fognak okozni.

Az elmúlt évszázadokban igen kevés jó (pozitív) és igen sok rossz (negatív) energiát küldtek az emberek a kollektív tudatba. Azok a szörnyűségek, melyeket ismerünk, és azok is, melyeket nem, nem múltak el nyom nélkül, súlyos negatív érzelmi impulzusokként raktározódtak, és élnek, működnek, befolyásolják a sorsunkat. Elégtételt követel a kollektív tudat, az igazság kiegyensúlyozott rendjét akarja visszaállítani.

Egyetlen példával (a sok ezer közül) bizonyíthatjuk a kollektív tudat óriási erejét. Drezdát 1945. február 14-én az angolszász légierő bestiális módon elpusztította. 560 ezer (ötszázhatvanezer) ember égett el elevenen ezen a napon, többségük kisgyermek és édesanya (ebbe a hadiipar nélküli városba irányították a gyermekükkel menekülő nőket). Ezen a napon olyan óriási negatív energia áramlott a kollektív tudatba, mely annak egyensúlyát negatív irányba tolta el. A gyermekeiket átölelve elégő édesanyák halál előtti érzelmi impulzusa egyenként is óriási, de összeadódva elképzelhetetlenül nagy.

Ezt a sátáni bűnt az elkövetők tagadták, és minimalizálták az áldozatok számát (30 ezret ismertek be). Ma már mindenki tudja az igazat, és nem a győztesektől. A többi hasonló bűnnel együtt (Hirosima, Nagaszaki, bűnös háborúk, haláltáborok, népírtások, az igazak üldözése) ez is a kollektív tudatunk részévé vált, mindannyian érezzük (többé-kevésbé) azt az iszonyatot, melyet ezek a bűnök az akkori áldozatokból kiváltottak és amit azok a kollektív tudatba küldtek. A bűnösök kiléte is ismert, mert ez is az impulzus részeként örökre megőrződött.

Jézus a kollektív tudatról szólt akkor, amikor a következőket mondotta: Mert nincs olyan rejtett dolog, mely napvilágra ne kerülne, és nincs olyan titok, mely ki ne tudódna, ismertté ne válna.

A bűnözök is ismerik ezt az elméletet, bár nem a szellemi világhoz tartoznak. Ezért a lényegét fel nem foghatják, és csak a látható jelekkel operálhatnak. A bűn is iszonyatos volt, és a büntetésnek is annak kell lennie. Ezt elkerülni akarva, olyan képeket vetítenek a világ elé, melyben azok az elemek szinte kivétel nélkül megvannak, melyek az általuk elkövetett iszonyat képei. Tűz, hamuvá égett emberek, rabság, kínhalál, deportálás, megbecstelenítés, tömeggyilkosságok. Ezek a képek valóban ott vannak a kollektív tudatban, de a bűnözők személyi kisugárzása is, mely rendkívül sátáni. Ezt is ki akarták vetíteni másokra, de sikertelenül, és csak a szellemiség nélküli emberekre, az anyagi világ rabszolgáira volt hatással. Az álarcok, amit a bűnözők magukra öltöttek, az elmúlt évek eseményei folytán foszladoznak. Az emberi jogok bajnokaiból, a szabadság hirdetőiből, a jóléti társadalom megteremtőiből gyarmatosító tömeggyilkosok, elnyomók, diktátorok és a személyi szabadságjogokat két lábbal taposó sátánfajzatok lettek, mert összeomlóban van a gazdaságuk, az egyetlen életlehetőségük.

A világ népei a lehulló álarc mögött most ismerik fel azt a sátáni pofát, melyet a kollektív tudat megőrzött és minden ember számára kisebb-nagyobb mértékben továbbított is. Az iszonyat képe ez, de már nem erős és a maradék ereje is gyorsan fogy. Ahogy fogy ez a maradék erő, úgy lesz egyre sátánibb a torz pofájuk, és úgy mutat rájuk mindenki: Ti vagytok minden iszonyat forrása, minden lelki bajunk eredője.

Amilyen a bűn volt, olyan lesz a büntetés is, melynek az ideje már nagyon közel van.
Kassai Ferenc

Sokkolta a közvéleményt - kezdi a cikket a zsidó újságíró. Szerintünk a nevetés sokkolta csak a népeket, mert ez csak a zsidókat sokkolta maximum. Történt ugyanis Belgiumban, hogy egy ismeretlen személy, egy vonat hangosító berendezését használva a következőket mondta:

"Köszöntjük önöket az auschwitzi járaton. Megkérjük az összes zsidót, hogy Buchenwaldban szálljanak ki".

Mire a kalauz a hangosító helységhez ért, az ismeretlen eltűnt.
Ezek szerint még van olyan, akinek van humora. A zsidók állandóan Auschwitzoznak, de ha valaki rajtuk kívül felemlegeti, vagy nem a legnagyobb siránkozás közepette említi meg, akkor egyből üvöltenek. Lehet is visítani, mert az embereknek már annyira elege van ebből az egész holokausztozásból, hogy egyre gyakrabban fognak viccelődni rajta. Főleg azért, mert az egyre nyomorúságosabb körülmények között élő emberek kivétel nélkül tudják, hogy a világ legjobb állásaiban kizárólag ezek leszármazottai csücsülnek.
A sértegetés nagymestereire a legjellemzőbb, hogy állandóan kritizálnak másokat, de a legkisebb kritikát sem bírják elviselni. Pedig készüljenek fel rá, mert lesz még részük benne bőven.
Fenyvesi Szabolcs

Hitlert is a háttérből gazdag zsidó családok támogatták a cégeikkel, vagyonukkal, hogy eljátszhassák a jó és rossz harcát, és azt a világháborút, amiből szintén nagy hasznot húztak a világuralmukkal és a gazdasági érdekeikkel. Itt egy írás, ami ehhez kapcsolódik. Nem tudni, hogy mennyire hiteles, de vannak benne elgondolkodtató részek. Ebben a témában itt láthatsz egy filmet.

Matthew Henry Halton (1904-1956) kanadai újságíró és rádióriporter 1933. április végén – három hónappal Adolf Hitler hatalomra kerülése után – elegyedett beszédbe egy Londonba látogató, Németországban élő öreg rabbival. A nyilatkozat a Border Cities Star című lap 1933. április 27-i számában jelent meg.

A rabbi többek között a következőket mondta:

„A zsidók voltak az egyedüliek, akik nem szenvedtek a háború befejezése óta a Németországot sújtó gazdasági bajok következtében.”

„Németországban két hónappal ezelőttig a zsidók majdnem teljes mértékben uralták a sajtót, a tőzsdét, a nagyáruházakat, a színházakat, a mozikat és a luxustermékek kereskedelmét. Mindezek a területek azok, melyeken értéket állítanak elő és a közvéleményt formálják – és minden a zsidók ellenőrzése alatt állt, akik általában hivalkodással és közönségességgel irányítottak.”

„Ami most történik (vagyis a nemzetiszocialisták hatalomra jutása óta), az nem más, mint a fiatal Németország lázadása a közönségesség és a mocsok ellen, mely Berlin szennyes éjszakai életét is jellemezte – melyért a zsidók felelősek. A fiatal Németországnak elege van a néger zenéből, a néger táncból, a homoszexualitásból és a leszbikusságból, elege van a föld alatti bárok meztelen táncosaiból, az éjszakai bűntanyákból, elege van a zsidó plutokrácia közönségességéből, és a fiatal Németország szenvedélyesen rázza le magáról a háború utáni évek szexőrületét is. Ha Hitlernek sikerül megtisztítani Németországot az elmúlt 15 év mocskától, akkor a zsidók minden megtévesztése és erőfeszítése hiábavalónak bizonyul.”

 http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/1386-egy-rabbi-a-hitleri-nemetorszagrol

Milliárdos Hugo Salinas Price az elit világuralmi terveiről

Multi-milliárdos Hugo Salinas Price a King World News-nak adott interjúban megdöbbentő részletességgel beszél az elit ijesztő világuralmi terveinek előrehaladásáról. Szerinte a világnak „aggasztó tényekkel kell szembenéznie.”

Íme az interjú:

„Eric, a nyugat problémáira nincs pozitív megoldás. Az elmúlt évtizedek során a nyugatra jóléti társadalom volt jellemző. Ezt a társadalmi formát én „szocializmus light-nak” hívom. Eddig ez a lájtos szocializmus volt jellemző és most eljött az idő az igazi szocializmusra.

Ezt nem lehetett az eddigi adókból finanszírozni: komolyabb finanszírozás kellett hozzá. Ez okozta az adósságrobbanást a nyugaton. A hatalmon lévők, az elit, nem akar lemondani a hatalomról. Terveik szerint igazi szocializmust terjesztenének ki a nyugati társadalmak felett saját irányításuk alatt.

Ebbe beletartozik minden központi bankkal rendelkező ország: nekik követniük kell a hatalom által felállított példát. Az emberiségnek szembe kell néznie ezzel a nyugtalanító ténnyel. Ez elkerülhetetlenül az ipari civilizáció végét és a világ népeinek elszegényedését jelenti.

Ez azt jelenti, hogy idővel a föld lakossága csökkenni fog. Én egy rendkívül borús jövőt látok. Szocializmus vár ránk, amivel együtt jár a szorosabb felügyelet a kormány részéről és központilag irányított gazdaság. Ez nem hatékony és nem produktív, tehát elszegényedéshez vezet.

Nyikita Hruscsov, amikor az Egyesült Nemzetekbe látogatott azt mondta „El fogjuk temetni Önöket…”

Úgy alakult, hogy nem a Szovjetunió temet el bennünket, hanem saját magunkat temetjük el, az elit uralma alatt, akik nem akarják feladni hatalmukat. Az általuk kézben tartott kontrol és hatalom kiterjesztésének titka a szocializmusban rejlik.

Azt hiszem, hogy ez a világ képzeletét régóta foglalkoztató elképzelésből ered, mégpedig abból, hogy a hatalom alulról származik. Más szóval, a hatalom a néptől ered. A nép akaratán alapuló hatalom a jelen civilizáció egyik mítosza. Elnézést, hogy mítosznak nevezem, de véleményem szerint ez egy tény.

Ezzel azt akarom mondani, hogy a világot hatalmukban tartók tudják, hogy szükségük van az emberek támogatására. Ennek megszerzése érdekében mentek el a jóléti társadalom és a demokrácia irányába, hogy azt az érzetet keltsék az emberekben, hogy ők (az emberek) irányítják a dolgokat. Sajnos nem ez a helyzet és soha nem is volt így.

Itt van még a fiat pénz is a jóléti társadalom finanszírozására. Azonkívül ott van a szórakoztatóipar, hogy elvonja az emberek figyelmét a lényeges dolgokról. A háború is részben ezt a célt szolgálja. A repülők lebombázzák az embereket, akik nélkülözhetőek. Az elit így látja a dolgokat.

Ezt továbbra is látni fogjuk az elit részéről, akik a hatalom megőrzéséért küzdenek. Emlékezzünk, hogy a szocializmus elszegényít. Felemészti, nem pedig felhalmozza a tőkét. Tehát a szocializmus tőkevesztéssel jár.

Ha ehhez hozzávesszük az olajcsúcs lehetőségét is, tehát amennyiben az energiának ez a forrása elapad, a népesség igazán fogyni kezd majd.

Olaszország és Spanyolország már bevezette a készpénzes fizetésre vonatkozó korlátozásokat. Minden 2500 eurót meghaladó tranzakciót kizárólag elektronikus úton lehet bonyolítani. Ez rendkívül jelentőségteljes lépés. Ez a szocialista trend megerősítése, mert a szocializmus alatt a pénznek nincs akkor haszna, az emberek kevésbé tudják használni. Mindent jegyre, előre meghatározott adagokban utalnak ki az embereknek.

Én ezt látom jönni. Ez vár az Egyesült Államokra is. Vegyük figyelembe például, hogy jelenleg 46,5 millió ember kap élelmiszerjegyet az Egyesült Államokban. A jegyrendszer már működik.

Akik szeretnék megvédeni magukat ettől, drasztikus lépésekre kényszerülnek. Használniuk kell a képzelőerejüket, hogy valamilyen szinten megvédhessék magukat a központosított hatalom támadásától.

A legjobb, ha mindenki rendelkezik valamivel, amit „igazi” pénzként használhatnak, mert a fiat pénzzel folyamatosan vissza fognak élni, hogy finanszírozni tudják a szocialista államot. Egyre több korlátozást látunk majd a készpénzhasználatra és jó, ha az emberek felkészülnek erre.”

Hugo Salinas Price sok ember szemében számít igazi hősnek, mert sokat tett a szegényekért szerte a világon. Ismerve az évek során vele készült interjúkat, úgy hisszük, hogy amikor „igazi” pénzről beszél, az aranyra és az ezüstre gondol. Hugo Salinas Price személy szerint a fizikai ezüstöt részesíti előnyben, mert azt könnyebb árura és szolgáltatásokra cserélni, a rendszer összeomlása esetén.

---

Hugo Salinas Price, a nagy Elektra üzletlánc alapítója, mexikói üzletember. Három könyve jelent meg az ezüstpénz bevezetéséről a mexikói valuta kiegészítőjeként.

Forrás: KingWorldNews.com

ZSIDÓ SZELLEM AZ IRODALOMBAN

Sajnos az irodalomba és sok más művésztbe is bele szoktak rondítani. Elferdíti, megmásítják nemes dolgok jelentését. Saját érdekeik szerint sugalmaznak gondolatokat az írásaikon keresztül, amelyek károsan tudnak hatni generációk sokaságára. Egész könyvnyomdák százai dolgoznak azon, hogy az általuk kiadott manipuláló mű minél több emberre fejthesse ki káros hatását. Gyorsan az eladási listák élére teszik fel a legmanipulatívabb műveket, hogy minél nagyobb legyen az általuk kiváltott káros hatás.

Sokszor mondják, hogy a zsidóság asszimilációjáról csak akkor lehetett volna beszélni, ha negyvennyolcban a határsorompókat lezárjuk s a magyarországi zsidóságot etikailag s így erkölcsi és vallási kényszerhatás dolgában is elszigeteljük a galíciai és orosz-lengyelországi nagy zsidó népmédencétől. Ennek a medencének kompakt, érintetlen, ős tömegei új és új rajokkal, felszívhatatlan új rétegekkel tették reménytelenné a magyarországi zsidóság faji és lelki elvegyülését a liberális magyar társadalommal.

Valószínű, hogy az asszimiláció abban az értelemben, hogy a magyarországi zsidóság teljesen maradék nélkül felolvadjon, ez esetben sem következett volna be. Amint a természetben, úgy a fajok életében és keveredésében is semmi sem vész el. De a negyvennyolcas arányszámot véve alapul, hihető, hogy a zsidóság nagy, belső szaporodása ellenére is sohasem válhatott volna sem a gazdasági, sem a kulturális életben azzá a hegemonikus hatalommá, amivé háromnegyed század alatt a bevándorló tömegekkel gyarapodva s lelkileg azokra támaszkodva és azokhoz visszaesve kifejlett. Egy ilyen hermetikus határzárt elképzelve, valószínű, hogy a kis tömegű magyar zsidóság a környező gazdasági, társadalmi és kulturális túlsúlyánál fogva feltétlen alkalmazkodást diktáló magyar többséghez sokkal nagyobb mértékben simult volna. Helyzete és hozzánk való viszonya s a magyarság viszonya ő hozzá, ezt feltételezve olyanformán alakult volna, mint a nyugati államokban, Francia-, Angol-, vagy Olaszországban. Faji egyéniségét így is megőrizte volna, a kapitalista s indusztriális gazdasági rend kialakulásával párhuzamosan aránytalanul jelentős vezető szerepre tett volna szert, de nem jutott volna odáig, hogy az egész életet itt a maga képére és hasonlatosságára próbálja formálni. Alkalmazkodásra kényszerülő tényezőből nem válhatott volna ő hozzá alkalmazkodást kényszerítő tényezővé.

Mi azonban idebent a liberalizmus nevében és jelszavaival éppúgy szabaddá tettük az érvényesülés útjait, mint ahogy szabaddá tettük a beözönlés útjait is. Félszáz esztendő a magyarországi összes nemzetiségek életében bebizonyította, hogy a liberalizmus, ha bizonyos töredékéket a magyarsággal való együttélésre, vagy összeolvadásra hajlított is, magát a nemzetiségi elvet öntudatában, önmagához való ragaszkodásában annyira kifejlesztette, hogy a nemzetiségi tömegek beolvasztásának reménye teljesen illuzóriussá vált. Mi azt hittük, hogy a törvény alól épp a zsidóság lesz kivétel. Az a nép, amelynek faji zárkozottsága, vallási és kulturális öntudata többezer év viszontagságai között érlelődött ki és vált felbonthatatlan keménységűvé. Azt hittük, ha a zsidóság magáévá teszi a gazdasági és társadalmi felemelkedés eszközeit, ezeken át nem magát fogja keresni, hanem hozzánk, a befogadó magyarsághoz fog egyre jobban, végre feltétel nélkül alkalmazkodni.

Ez az alkalmazkodás szinte háromnegyed századon keresztül látszatra fényes bizonyítékait adta a liberális nacionalista politika igazságainak. A háború és forradalmak tapasztalatai s a keresztyén nemzeti felbuzdulás tanulságai kellettek hozzá, hogy e látszatok mögött a magyar társadalom szélesebb rétegei is megérezzék azt a rettentő valóságot, melyet kevesen már élőbben is sejtettek. A keresztyén és nemzeti ellenhatás a maga igazolására a zsidóság gazdasági elhatalmasodása mellett sűrűn emlegette ugyanazt a mérgező szerepet is, melyet a magyar tudomány, az irodalom, sajtó és művészetek terén magához ragadott. Itt azonban a bizonyításnak nem volt olyan könnyű dolga, mint egyebütt. Azt, hogy a zsidóság önmagáért küzd, a maga hatalmi céljaiért, a nagybankok, a nagy indusztria, a kereskedelem, az összeszerzett földvagyon révén s azt, hogy a színházak és sajtó elzsidósodása milyen mértékű, könnyen lehet illusztrálni. Azt a tényt azonban, hogy a zsidóság a magyar irodalomba is belevitte és érvényesítette saját egyéniségét, erkölcsét és hatalmi tendenciáit, már sokkal nehezebb volt bizonyítani. Mindenki érezte, hogy Molnár Ferenc nem Jókai Mór, hogy Bródy Sándor nem Mikszáth Kálmán, hogy Szomori Dezső nem Herczeg Ferenc, hogy Lengyel Menyhért nem Gárdonyi Géza és így tovább. Ezek az írók azonban, ha nem is azzal a magyarsággal, de mégis magyar nyelven írtak, regényeikben, színdarabjaikban magyar neveket és alakokat szerepeltettek, magyar környezetet rajzoltak s a magyar, vagy a pesti életből vett témákat feszegették. Miért ne lettek volna tehát ugyanolyan magyarok, mint Mikszáthék, vagy Jókaiék? Egy közvetlen és felszínen keresgélő analízis is játszva kimutathatja ugyan, hogy ezek mögött a művészi és irodalmi látszatok mögött ugyanaz a zsidó öntudat és egyéniség él, amely a gazdasági életet a maga képére alakította, de erre az analízisre érthető okokból eddig senki nem igen vállalkozott.

Én sokszor rámutattam arra a sajátságos jelenségre, hogy a zsidó írók magyar nevek alatt voltaképpen saját moralitásukat és saját társadalmi típusaikat csempészik bele a magyar irodalomba s ismételten felvetettük a kérdést, miért rejtik idegen nevek és idegen cégér alá azt a világot, amelyet valóban csakis ők ismernek s amelynek életét, küzdelmeit, céljait, hőseit és szenvedélyeit hét titok pecsétje őrzi az irodalom és művészi közvetítés elől. Nem sokáig kellett reklamálnunk. Az az új irodalom, mellyel a zsidóság végre a maga igazi arcát kezdi feltárni a magyar olvasóközönség számára s a magyar vezetőtársadalom élete helyett egész érdeklődéssel, egész önmaga felé fordul, az utóbbi években szinte észrevétlenül megérkezett. Bíró Lajos regénye a bazini zsidókról, Erdős René könyve a modern zsidólányról és asszonyról, Hatvány Lilié ugyanerről, Földi Mihályé a modern magyar ifjúságról, mind a zsidó irodalomnak ezt a visszatérő útját jelzi. De mindnyájuk közül kiemelkedik Hatvany Lajos most megindult hatalmas regénysorozata, amellyel egy zsidócsalád történetében és felemelkedésében az egész magyarországi zsidóság karrierjét és pályafutását akarja megrajzolni. Ez a zsidó irodalmi és művészi őszinteség és önállóskodás sokkal mélyebb forrásokból és mélyebb indítékokból táplálkozik. A magyarországi zsidóság, miután gazdasági és politikai téren bevehetetlenül kiépítette a maga autonóm életét s miután a közelmúlt harcok tapasztalatai nyomán nemleges értelemben eldöntöttnek érzi azt a kérdést, hogy vissza lehet-e őt egyszer szorítani a mimikri, az alkalmazkodó szerepére irodalmi téren is, ahol pedig legtovább tartotta fenn, leveti álarcát és a maga igazi énjével és igazi arcvonásaival lép a nyilvánosság elé. Annyira zártkörűnek, annyira megingathatatlannak érzi, hiszi magát, hogy úgy érzi, leleplezheti, feltárhatja legbensőbb világát anélkül, hogy mindezzel érzékenyebben árthatna érdekeinek, amelyeket pedig oly bámulatos szolidaritással és alakoskodással tudott e téren eddig tartani és védelmezni. Egy társadalmi réteg, egy ilyen attitűdre nyilván csak akkor szánhatja el magát, ha már kockázat nélkül megengedheti magának az önvallomás, az önkritika luxusát, ha már olyan helyzetben van, hogy azt mondhatja a környező és befogadó társadalomnak: íme, ilyen vagyok a magam igazi mivoltában, álmélkodhatsz, vagy szörnyűködhetsz rajta, fütyülök a véleményedre, nem fontos többé, mit mondasz rólam. Nélküled, sőt ellenedre is itt vagyok, nem árhatsz többé nekem. Túlnőttem hatalmi körödön, alul kerültél és én kívülről és felülről nézek le rád, mint abszolút idegenre. Sokáig úgy tettem, mintha egy úton járnánk, a te színeiddel kendőztem magam életem külső nyilvánulásaiban, a te gondjaidat, érzésvilágodat, moralitásodat, ideáljaidat hazudtam a magaménak, amennyiben önmagam legyőzésével ezt megtehettem. Ökörszem voltam, aki a sas szárnyai alá bújt, de időközben észrevétlenül kinőttem a szárnyaid alól. A magamén akarok repülni. Nem is utánozlak többé. Mert utánozni csak azt szoktuk, aki fölöttünk van, akire rá vagyunk utalva, akitől függünk, akit magasabb rendűnek kell elismernünk. Ez a világ elmúlt, most nyíltan beszélhetek az én külön öncélú világomról és nyíltan élhetek is neki. Nemcsak a pénz és politika, de az irodalom és művészet nyelvén és eszközeivel is!...

Egy kitűnő francia író, Jacques de Lacretelle, tavaly előtt megjelent regényében, amely a francia irodalmi közvéleményben nagy feltűnést keltett, megrajzolta a párisi zsidó fiú átváltozását és karrierjét, akit osztálytársai üldözése francia sovinisztából zsidó nacionalistává alakított. Az új magyar zsidó regényirodalom most ugyanerre az útra lép, miután félszázadon át magyarnak hazudta magát. De nem az üldözés és a mellőzés folytán támadt fel benne az érzelmi és erkölcsi reakció. Ellenkezőleg, a mögötte felgyűlt gazdasági és társadalmi hatalom visszfénye, kisugárzása gyanánt. Ez a zsidó irodalom eddig csak jiddisen nyelven, a ghettó homályában és elboltozott világában szólalt meg, most — és ez nincs minden érdekesség nélkül — Magyarországon jut el először fejlődésének ahhoz a stádiumához, amikor idegen nyelven ugyan, de a zsidóság saját problémáihoz nyúl hozzá, ezeket teszi meg érdeklődése tengelyévé és központjává, amelyen át a többi egész világot nézi, amelyhez ezt a környező világot viszonyítja is.

http://betiltva.com/files/milotay_zsido_szellem_az_irodalomban.php