Újra felerősödtek a harcok Szíriában

A szíriai hadsereg az elmúlt hónapban komoly fejfájást okozott a cionista nyugati hatalmaknak, akik zsoldosait a szíriai-török határig szorították vissza Assad erői.

Terroristák százai estek el vagy kerültek fogságba a kíméletlen harcok során. A felforgatók tehetetlenségükben már a megegyezésről kezdtek tárgyalni, de Amerika nem hagyta, hogy béke szülessen Szíriában. A békesség helyett inkább még több fegyvert és még több zsoldost ígért. Az USA gyarmatosító tervei számára létkérdés a Szíria fölötti ellenőrzés, hiszen az Assad kormányzatának ellenőrzése alatt álló terület a kulcs Iránhoz.

Az USA által ígért felszerelés és hadianyag is megérkezett Szíriába. Ékes példája ennek, hogy a szíriai biztonsági szolgálat katonái 60 ezer elektromos detonátort találtak egy teherautó pótkerekébe rejtve. Beszámolók szerint a teherautó a Damaszkusz környéki al-Dzsaradzsir faluból az Aleppótól északra fekvő Manbidzs városba tartott. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a detonátorok kinek a tulajdonát képezték.

A szíriai hadsereg által felszámolt ellenállás újjászervezéséhez idő kellett, melyet a beérkezett erősítés és hadianyag sem gyorsított kellőképpen. Az átmeneti időre a megoldást a török hadsereg jelentette. A hónap elején kialakult török-szír konfliktus biztosította egy időre a sorok rendezését, azonban már a nemzetközi politika szereplőinek is sok volt, amikor Ankara gyakorlatilag ok nélkül lőtte a Szír területeket.

Az egyetlen reményük, a ma beköszöntött muzulmán Id al-Adha áldozathozatal ünnepe volt, így további időt nyerhetnek a terroristák. Az szíriai fegyveres erők parancsnoksága parancsba adta a csapatoknak, hogy az ünnep idejére szüntessék be a harcokat. A hadsereg azonban fenntartja magának azt a jogot, hogy tűzzel válaszolhasson a lázadók támadásaira. Amíg az egy fél engedményeket tesz, addig az ellenzékiek követelik, hogy Damaszkusz pénteken bocsássa szabadon a letartóztatott terroristákat. A Szíriában működő Anszar al-Iszlám iszlámista mozgalom képviselői pedig bejelentették, hogy nem áll szándékukban a kormánycsapatokkal szembeni hadműveletek beszüntetése.

Miután a zsoldosok egy része komoly erőátcsoportosítást hajtottak végre egyes körzetekben a tűzszünetet kihasználva, mások lőni kezdték a Szíriai hadsereg csapatait. A támadásra válaszul a kormánycsapatok lőni kezdték a felforgatók állásait.

A harcok tovább folynak. Amerikának és a nyugati csatlós hatalmaknak semmi sem drága céljaik elérése érdekében, a szír nemzet vére pedig egyáltalán nem érdekli őket. Az igazhitű embereket azonban lehetetlen megtörni, mert "aki Isten elé letérdel, az bárki ellen képes felállni!"

Kitartás Szíria!

Szekeres Pál

Holtan találták a Damaszkuszban elrabolt görög ortodox papot

Október 25-én találták meg Fadi Jamil Haddad görög ortodox pap, a qatanai Szent Illés-templom plébánosának holttestét Damaszkusz északi, Jaramana nevű városnegyedében, nem messze attól a helytől, ahol október 19-én egy eddig ismeretlen fegyveres csoport elrabolta.

A hírt megerősítette Fadi Jamil Haddad egyik görög ortodox társa, aki nevének elhallgatását kérte a Fides missziós hírügynökségtől. Testén szörnyű kínzások nyomát fedezték fel – mondta sírva. Nyilvánvalóan terrorista cselekményről van szó. Haddad atya az egyház vértanúja. A brutális tett elkövetésének felelősségét egymásra hárítják az ellenzéki erők és a kormány.
A Fides hírügynökség forrásai szerint az emberrablók 550 millió euró váltságdíjat követeltek a pap családjától és egyházától. Lehetetlen volt azonban ennek az összegnek az összegyűjtése a követelés kielégítésére. A hírügynökségi források szerint immár hónapok óta gyakorlattá vált a Szíriában dúló háborúban, hogy ártatlan embereket rabolnak el és végeznek ki.
A Szíriában jelen levő keresztény közösségek közül a görög ortodox a legnépesebb, közel 500 ezer hívővel. Elsősorban az ország nyugati részén és Damaszkuszban élnek.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír

Hogyan lettem katolikus? – egy egykori buddhista vall megtéréséről

A hit évéhez kapcsolódóan néhány személyes megtérés történetét ismertetjük, egykori ateisták, újpogányok, buddhisták, muzulmánok, zsidók, protestánsok interneten közzétett tanúságtételei alapján. Cikkünk szerzője több mint húsz évig volt buddhista, majd katolizált; jelenleg a domonkos rend világi közösségének tagja, a Bristoli Egyetemen tanít indiai és tibeti filozófiát.

Paul Williams

Noha a családom nem volt különösen vallásos, gyermekkoromban a helyi anglikán templomi kórusban énekeltem, később az anglikán egyházban konfirmáltam. Tizenéves koromban otthagytam a kórust, és eltávolodtam az egyháztól. Átvettem a kamaszfiúk szokásos életstílusát: megnövesztettem a hajamat, kirívóan öltözködtem.

A Sussexi Egyetemen kezdtem filozófiát tanulni. Nagyon érdekelt a hatvanas évek végén oly divatos meditáció és az indiai filozófia, így végül buddhista filozófiából doktoráltam az Oxfordi Egyetemen. 1973 táján kezdtem buddhistának vallani magam, majd „menedéket vettem”, azaz a Dalai Láma tibeti buddhista hagyománya szerint hivatalosan buddhistává váltam. Az 1980-as évek elején a Bristoli egyetemen tanítottam, és buddhista központokban tartottam előadásokat. Tibeti buddhistaként szerepeltem a televízióban és a rádióban, konferenciákon adtam elő, és részt vettem a keresztény teológusokkal folytatott párbeszédben.

Vonzott a meditáció és Kelet egzotikuma. A buddhizmus ésszerűbbnek (és egzotikusabbnak) tűnt, mint az istenhívő kereszténység. A buddhisták nem hisznek Istenben. Úgy vélik, nincs miért hinni benne, sőt a rossz létezése egyértelműen bizonyítja, hogy nincs. Mint egykori kereszténynek, abból is elegem volt, hogy állandóan Isten léte mellett kellett kardoskodni az ellentétes felfogású világgal szemben. Visszahúzódtam hát, igyekeztem objektív lenni, és Isten léte egyre valószínűtlenebbnek tűnt. A buddhizmusnak rendkívül kidolgozott erkölcsi, spirituális és filozófiai rendszere van – Isten nélkül. Így egy csapásra megoldódott minden nehézség, ami Isten létének elfogadása kapcsán felmerülhet. Sőt buddhistaként együtt meditálhattam a buddhistákkal, a meditáció igazi beavatottjaival.        

Évek múltán azonban zavarni kezdett a buddhistaságom, különösen a reinkarnáció és a karma tana. A buddhisták hisznek az újjászületésben, és azt állítják, az újjászületéseknek nincs időbeli kezdete. Nincs Isten, aki elindította volna az újjászületések sorát, hanem mindenki végtelenszer született újra, kezdet nélkül, mert minden öröktől fogva létezik. A reinkarnációban ma sokan hisznek, nemcsak buddhisták és hinduk, hanem magukat kereszténynek vallók is (pedig ez a felfogás összeegyeztethetetlen a legalapvetőbb keresztény tanításokkal). Magam azonban buddhistaként ráeszméltem: ha a reinkarnáció igaz, akkor nincs remény.

A reinkarnáció tana szerint ugyanis ha valóban újjászületnék, például rovarként, az nem azt jelentené, hogy egy rovar testében élnék tovább, hanem azt, hogy a mostani énem megszűnne létezni. Vagyis a halál után sem én nem léteznék többé, sem a szeretteim. A reinkarnáció hívei ezt a tényt úgy szokták elkenni, hogy a saját újjászületésükről és következő életükről beszélnek, pedig ami újjászületne – például egy rovar –, az már nem az illető személy. Az általános buddhista felfogás egyértelműen tagadja, hogy ugyanaz a személy születne újjá, mint aki meghalt.

Rájöttem, hogy ha a buddhizmusnak igaza van, akkor nincs számomra remény, hacsak a mostani életemben el nem jutok a megvilágosodásra (nirvána), ahol végleg lezárul az újjászületések sora. A megvilágosodás azonban olyan rendkívüli és ritka lelki csúcsteljesítmény, amire a magamfajta egyszerű embernek esélye sincs. Nincs hát remény. Hozzáteszem: ugyancsak buddhista perspektívából nézve egy-egy személy vagy élet jelentősége elenyésző az idő végtelenségében. Élünk és meghalunk, vagyis személyünk végleg megsemmisül. A buddhizmus tehát reménytelennek tűnt számomra. 

Ugyancsak problémássá vált számomra a karma tana, amely általában együtt jár a reinkarnáció hitével. Lényege, hogy jó és rossz tetteinknek megkapjuk a jutalmát, illetve büntetését. Például ha fáj valamim, az egy korábbi vétkem következménye. Csakhogy e felfogás szerint egyes bűnök bünetlenül maradnak. Például ha valaki gonoszat cselekszik, majd hirtelen meghal, akkor nem részesül a karmikus büntetésben. Persze újjászületik, csakhogy akkor nem ő, hanem egy másik lény szenved az általa elkövetett gonoszságért. Az a gondolat viszont, hogy egy beteg csecsemő olyasmi miatt szenved, amit valaki más követett el – még ha a csecsemő valamilyen értelemben az illető reinkarnációja volna is – elfogadhatatlan és igazságtalan.

Ilyen gondolatok kezdtek eltávolítani a buddhizmustól és annak reménytelenségétől. Szerettem volna keresztény lenni, mert a keresztényeknek van reményük. Visszatértem hát, és újra átgondoltam mindazt, amit egykor elutasítottam a keresztény hitből. Utamat részletesen könyvben írtam meg (The Unexpected Way, T&T Clark/Continuum 2002). Kegyelem volt, hogy visszatérhettem Istenhez. Meggyőződtem, hogy Istenben hinni ésszerű, sőt ésszerűbb, mint nem hinni. Istenhívőként természetesen nem lehettem többé buddhista. Alapos átgondolás után – meglepetésemre – arra jutottam, hogy Krisztus feltámadása a leglogikusabb magyarázat arra, aminek történnie kellett, ezért a teista vallások közül a kereszténység a legésszerűbb alternatíva.

A kereszténységben minden személy végtelenül értékes és fontos, mert mindenki Isten egyedi teremtménye, akit Isten végtelenül szeret és értékel. Mindenki az, aki – a saját testével, élményeivel, családjával, barátaival. Jézus azért halt meg és váltott meg minket – nem pedig számtalan reinkarnációnkat –, mert Isten számára mindegyikünk végtelenül fontos. Erre épül az egész keresztény erkölcs. Mindez homlokegyenest ellenkezik a reinkarnáció tanával, amely összeegyeztethetetlen a feltámadással, a személy végtelen értékével és az isteni igazságossággal.

A kereszténységen belül a római Katolikus Egyház mellett tettem hitet. Sokan sokféleképpen próbáltak meggyőzni, miért nem jó ez a választás. Könyvemben sorra vettem érveiket, egyenként bizonyítva, hogy nem meggyőzőek. A Katolikus Egyházhoz csatlakoztam hát. Ma hála és reménység tölti be az életemet. Soha egy pillanatra sem bántam meg, hogy így döntöttem.

Forrás: whyiamcatholic.com
Magyar Kurír (mk)

A budapesti népességfogyás a második a világon

A New York-i Business Insider üzleti portál sorrendbe állította a világ leggyorsabban zsugorodó nagyvárosait. Miközben ugyanis világszerte gyorsulnak az urbanizációs folyamatok, sok olyan város akad, amelynek csökken a népessége. A 28-ös listán 18 város tartozik a volt Szovjetunióhoz. Meglepetésre felkerült ugyanakkor Róma (27) és Milánó (26) is, valamint Prága (21), Torino (17) és Szöul (14).

A tíz leggyorsabban fogyatkozó város közül hét fekszik a volt Szovjetunió területén. Ide tartozik viszont a dél-koreai Busan (8) és a libériai főváros, Monrovia (7) is, valamint Budapest (2).

A magyar főváros népessége az 1990-es 2,05 millióról 2010-re 1,7 millióra csökkent. A cikk szerint ugyanakkor ezen a szinten nagyjából megáll a város népessége, mert a becslések 2025-re 1,71 millió lakossal kalkulálnak.

Budapest teljes, becsült népességzsugorodása 1990-2025 között 14,86 százalék. A térségben a következő, gyorsan fog város Bukarest (19), de ez az arány ugyanerre az időszakra ott csak 3,77 százalékos.

A budapesti népesség változásáról már többször megállapították, hogy egyrészt összefügg az országos demográfiai trendekkel, ugyanakkor az agglomerációba irányuló kiköltözés az elmúltt időszakban jelentősen lelassult, sőt, lassan meg is fordul. Budapestnél a nagyvárosok közül az egész világon csak az egymilliós ukrajnai Dnyepropetrovszk lakossága csökken gyorsabb ütemben: ott a ráta 16,87 százalékos.

(index)