Üzenet folytatása

Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.

Oldalak

  • Főoldal
  • János Apostolnak mennyei jelenésekről való könyve ...

2014. március 10., hétfő

Ténytár és a Valóság


A Ténytárnál az elmúlt szűk négy évet azzal töltöttük, hogy politikusok ígéreteit, hazugságait és szélkakaskodásait rögzítettük. Mostanra kevesebb mint egy hónap van az országgyűlési választásokig, így eljött az idő, hogy ezeket összesítsük. Két karakteres kormányzati szereplő (Matolcsy György és Hoffmann Rózsa) legfontosabb megszólalásait már összegyűjtöttük, most Orbán Viktoron a sor.
Mivel a miniszterelnök a hazai politika legfajsúlyosabb szereplője, így nem véletlen, hogy a legtöbb vizsgált idézetünk tőle származik. Legelőször a legfontosabb teljesített ígéreteit nézzük meg, majd ezután az elbukott ígéreteket, majd legnagyobb hantáit és szélkakaskodásait. Mivel a bőség zavarával küzdünk mindegyik területen, a listáink természetesen nem lesznek teljesek, de megpróbáljuk a legfontosabbakat és a legérdekesebbeket egy csokorba gyűjteni.
A legjelentősebb teljesített bejelentések a Ténytár gyűjtésében: a végtörlesztés, a pálinka jövedéki adómentességének bevezetése, a hallgatói szerződés és a Diákhitel II. bevezetése, az önkormányzatok adósságának átvállalása és természetesen a rezsicsökkentés volt.
20100424_184308_BUD108.jpg
forrás: parameter.sk
Végtörlesztés
„Otthonvédelmi akciótervben rögzítsük a korábban már megállapított devizaárfolyamokat: 180 forint a svájci frankra, 250 az euróra és 2 forint a jenre, és most ezeken az árfolyamokon tegyük lehetővé a fennálló devizahitelek forintban történő egyösszegű visszafizetését. A bank semmilyen külön költséget ne számíthasson fel az átváltással és egyösszegű visszafizetéssel kapcsolatban”  (…)  – mondta Orbán Viktor 2011. szeptember 12-én az országgyűlésben.
Az adómentési folyamat első jelentős csapásiránya a végtörlesztés volt. A szociális szempontból igazságtalan intézkedés nagyrészt a jómódúakon segített, miközben egyébként az első mélyütést jelentette a bankszektornak. Végtörleszteni azok tudtak, akik vagy komoly pénzügyi tartalékkal rendelkeztek, vagy forint alapú kiváltó hitelt vettek fel. Az árfolyamkülönbségen pedig akár több millió forintot is nyerhettek azok a gazdag devizahitelesek, akiket az adófizetők pénzén támogatott meg a kormány annak ellenére, hogy a továbbiakban is tudták volna törleszteni hitelüket. Ehelyett közpénzen képesek voltak egyben törleszteni több tízmilliós adósságukat, átlag 20 százalékot kaszálva az ügyön.
A végtörlesztés emellett összességében 1.074 milliárd forinttal csökkentette a pénzintézetek hitelállományát. A GKI számításai alapján a bankok vesztesége a végtörlesztésen 330 milliárd forint, de a bankadóból való 30 százalékos veszteségleírás miatt ez nagyjából 100 milliárd forinttal kevesebb. 2011-ben a PSZÁF jelentése alapján – többek között a különadó és a végtörlesztés miatt -, a teljes hitelintézeti szektor vesztesége 74 milliárd forint volt. Az intézkedéssel pedig a vagyonosabbak - például a politikai elit – jártak jobban.
A végtörlesztés most már annak a fényében is visszatetsző, hogy Ócsán teljesen világos, hogy kudarcra ítélt adósmentő lakótelep épült, valamint az Eszközkezelő működésének elindulása is folyamatos csúszásban volt a ciklus alatt. Az árfolyamgát is csak egy ideig csökkenti a törlesztők számát, közben pedig a Fidesz kormányzása alatt többször bőven 300 forint felé emelkedett a forint árfolyama.
A pálinka-szabadságharc győzelme 
„Kilencedik intézkedésként javasoljuk, hogy adjuk vissza az embereknek a szabad gyümölcspárlat-készítéshez való jogot [...] ezzel egy 90 éves küzdelmet zárunk le. A vidéki magyar emberek, akik dolgoznak, gyümölcsfákat ültetnek, azokat gondozzák, nevelik, a termést összegyűjtik, 90 év óta hadakoznak a mindenkori magyar állammal, hogy a szabadságukat – amely a szomszédos államokban hasonló társaikat megilleti – a maguk számára megszerezhessék” – jelentette be Orbán Viktor 2010. június 8-án, az országgyűlésben, a 29 pontos gazdasági akcióterv ismertetésekor.
Az Orbán-kormány hivatalba lépését követő első és legfontosabb „hangulatjavító” intézkedések egyike volt a gyümölcstulajdonosok által saját fogyasztásra készített, 50 liter 86 fokos (vagy 100 liter 43 fokos, vagy 86 liter 50 fokos) pálinka jövedéki adómentességének bevezetése, azaz a „pálinka szabadságharc”.
A törvény a népszerű intézkedések közé tartozott, hiszen a házi pálinkafőzés, valamint a bérfőzés területén az adó megszüntetése olcsóbbá tette a szeszes italt, illetve legalizálta a korábban törvénysértő, ám virágzó szeszfőzést. A javaslat, népszerűsége mellett több problémát is felvetett, amelyek közül ki kell emelni, hogy az adót fizető magyar szesziparra jelentős csapást mért. Mivel ezek a vállalatok legálisan működtek, ezért termelésük visszaesése egyéb adóbevételeket is csökkentett, egyes becslések szerint akár 30-50 milliárd forinttal is.
szesz11.png
A pálinka szabadságharc győzelme feletti felhők mégsem a Nemzetgazdasági Minisztérium költségvetési tervezésért felelős részlegei felett gyülekeztek. Az Európai Bizottság ugyanis a vonatkozó rendelet alapján kötelezettségszegési eljárást indított, hiszen a 2004-ben módosított szabály egyértelmű volt: maximum 50 százalékos adókedvezmény adható.
Felsőoktatás: röghöz kötés és kedvezményes hitel
„Aki az állam pénzén tanul, vállalnia kell, hogy itt marad. Akinek nem jut, vagy nem akar állami ösztöndíjat, annak két százalékos kamatozású, hosszú lejáratú hitelt kínálunk a tanuláshoz. Vagyis mindenki bejuthat egyetemre vagy főiskolára, ha megüti az elvárt szintet” –mondta Orbán Viktor 2012. február 7-én évértékelő beszédében.
A kormányfő szerint a kedvezményes diákhitel nem jelent egyet a tandíjjal. Az ilyen fideszes szómágiához hozzászokhattunk az elmúlt négy év során. Hiszen Matolcsy csomagjai sem voltak megszorító intézkedések.
Az önfenntartó felsőoktatás jegyében – az ellenzékben még az ingyenes felsőoktatásért népszavazást indító Fidesz – jelentősen szűkítette volna az állami finanszírozású helyek számát, de a diáktüntetések miatt visszakoztak az eredeti tervektől. Ennek ellenére lett hallgatói szerződés és Diákhitel II. is, amely csak a tandíj finanszírozására fordítható.
Diákhitel I-II.png
A hallgatói szerződés (új nevén hallgatói nyilatkozat) szerint az ösztöndíjas felsőoktatásban résztvevők a diploma megszerzése után húsz éven belül kötelesek annyi ideig itthon dolgozni, amennyi a képzési idejük volt. Aki aláírta a szerződést, de nem teljesíti a feltételeket, annak bizonyos esetekben vissza kell fizetnie az évi több százezer forintos támogatást.
Ráadásul a Diákhitel II.-vel más baj is van: a számítások alapján teljesen fenntarthatatlan és többe kerül, mint amennyit a felsőoktatáson spórolnak, mivel tömeges méretű elterjedése esetén évi több tízmilliárddal terheli a központi költségvetést. Ezzel  a kormány egyrészt eltántorította a fiatalokat a felsőoktatástól, másrészt kialakított egy nagyságrendileg akkora rendszert, mint az egészségügyi- vagy a nyugdíjkassza. Az államadósságot tehát növeli, miközben a felsőoktatás minősége nem nő (mitől is nőne, többletforrást nem biztosít a felsőoktatásnak, csupán amit eddig közvetlenül kapott meg a felsőoktatás, azt most a diákok adósságán és azt támogató állami adósságon keresztül finanszírozza a költségvetés).
A kormány kimenti az önkormányzatokat az adósságcsapdából
„Mindösszesen Magyarországon 1956 önkormányzattól veszünk át az adósságot. Az 1956 önkormányzattól mindösszesen 612 milliárd forintnyi adósságot vesz át a polgári, nemzeti kormány” - mondta Orbán Viktor az Önkormányzatok az adósság csapdájában című budapesti rendezvényen 2012. október 27-én.
A miniszterelnök szerint ezzel a kormány megnyitotta az adósságellenes harc harmadik frontját az önkormányzatoknál. A központi kormányzat 1956 önkormányzat 612,1 milliárd forintnyi adósságát vállalta át. A kormány a falvak adósságát teljesen, az 5000 fő feletti településekét pedig kénye-kedve szerint, az általa alkotott szabályoktól lényegesen eltérve vállalta át az állam. Budapest például negyven helyett hatvan százalékos adósságátvállalást nyert, ami 104 milliárd forintot jelent.
Orbán Viktor a szocialistákat hibáztatta a települések magas adósságállományáért, kegyesen megfeledkezve arról a tényről, hogy az önkormányzatok konszolidált adósságállománya a 2006-os önkormányzati választások óta – ahol a Fidesz tarolt – duplázódott meg. A legeladósodottabb városok listáján találunk olyan fideszes fellegvárakat, mint például Debrecen vagy Hódmezővásárhely.
önkormányzatok adóssága.png
Az önkormányzatok „megmentésére” pedig azért éppen most került sor, mert az új önkormányzati törvény és a stabilitási törvény is szigorúan korlátozza az önkormányzatok hitelfelvételi lehetőségeit. Ezek a szabályok pedig szinte lehetetlenné tették a lejáró középtávú önkormányzati hitelek megújítását, amellyel tömegesen kerülnének a csőd szélére az önkormányzatok.
Még nagyobb lesz a rezsicsökkentés
„A kormány nem fogadja el a kialakult helyzetet, harcolni fogunk, azonnal új javaslattal állunk elő. És amennyiben azt a parlament elfogadja (és miért ne tenné), akkor a rezsicsökkentés mértéke még nagyobb lesz, és ezért a cégek még kevesebbet fognak keresni” - mondta Orbán Viktor 2013. március 11-én az országgyűlésben.
Nem kérdés, hogy a rezsicsökkentéssel a magyar politika Szent Grálját találta fel a kormánypárt. A tavaly januártól több lépcsőben csökkentett közüzemi díjak rendületlenül növelték a kormánypárt népszerűségét és javították a választópolgárok közérzetét. Idén a rezsicsökkentés harmadik hulláma valósul meg.
A földgáz lakossági ára április elsejétől 6,5 százalékkal, az elektromos áramé szeptember elsejétől 5,7 százalékkal, a távhőé pedig 3,3 százalékkal mérséklődik. Ráadásul belengették az alapdíjak csökkentésének vagy eltörlésének lehetőségét is, amit egyelőre elhalasztottak.
A rezsicsökkentési törvények csak a lakossági rezsiárakat csökkentették, a nem lakossági felhasználók díjait nem. Erre figyelemmel a cégek a korábbi piaci alapon kiszámított áraikat nem voltak kénytelenek csökkenteni ezeken a területeken. Így a lakossági és az üzleti felhasználók díjai között megjelent egyfajta rés. 
rezsi_1.png
Végső soron a magasabb üzleti vízdíjakat (de a gázzal és az árammal sincs ez másként) is a lakosság fizeti meg. Ugyanis ezek a magasabb díjak beépülnek a Magyarországon működő vállalkozások költségeibe, s az ezen szervezetek által előállított termékek és szolgáltatások árába. Így végső soron a magasabb üzleti felhasználói árakat is mi, azaz a termékeket és szolgáltatásokat megvásárló lakosság fizeti meg.
Bejegyezte: Andre dátum: 13:13
Küldés e-mailbenBlogThis!Megosztás az X-enMegosztás a FacebookonMegosztás a Pinteresten

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Újabb bejegyzés Régebbi bejegyzés Főoldal
Feliratkozás: Megjegyzések küldése (Atom)

Fordító


Kérés +36-70/316-8989, +36-70/9438-111

Képe(ke)t keresek ... Isaszeg, Kecskemét, Királyhelmec, Kunszentmárton, Magyarlak, Nagyharsány, Pápateszér, Piliscsaba, Röszke, Sopronkövesd, Szeged-Alsóváros, Szentendre, Szob, Tóalmás, Torony,


További információk: fenykereszt.blogspot.com illetve folytatásán uzen.blog.hu alatt.

Üdvösség Érme

Üdvösség Érme

Jézus szent vére,melyet a kereszten kiontottál értünk, áldd meg ezt a hajlékot és vedd oltalmad alá





free counters
Map

Közreműködők

  • Andre
  • Igazságkeresők, igazságszeretők

Csodásérem

Csodásérem

Dozule

Dozule
Sürgetve kérlek Isteni Irgalmasságodban Jézus, Drága Véreddel borítsd be a langyos lelkeket, hogy megtérhessenek.

San Sebastian de Garabandal

San Sebastian de Garabandal

HonlaprendszerüNK szerkeszthetetlenjei

  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
    Látogatóban Mária Natália nővér egykori szállásadójánál, lelki gyermekénél - Bocsa József atya beszéde január első szombatján az Anna-Réten Dr. Nehéz Mártáról van szó, akinél két évet lakott Natália nővér, és aki haláláig kapcso...
  • Gyarlóságunk nyomában
    - De jó most futni, szaladni Hozzád, én Uram! De jó, hogy Nálad szűnik a bánat, mert karod közt lelkemnek békessége van! Ámen
  • Szentek köztünk járnak, csodák bennünk élnek
    - Szent Babilász és vértanútársai Babilász Róma közelében született istenfélő, gazdag szülőktől. Keresztény nevelést kapott tőlük. Ifjúságától fogva, elfordu...
  • Haladván Armageddon felé | Ember tervez, Isten végez!
    "Blue lives matter" – rendőrpárti tüntetés Washingtonban - Több száz rendőrtiszt és családtagjaik részvételével szerveződött egy rendőrpárti felvonulás Washingtonban, ami arra hivatott felhívni a figyelmet, hogy mi...
  • Üzenetek, gondolatok az Egység felé vezető úton | Az életed nem játék, amit ma megtehetsz, ne halaszd holnapra!; A lelkitársak a II. front, soha ne tegyél ellenük, mert nem tudhatod, hogy mit tettél magad ellen!
    Az európai látnoknő (Maria Divine Mercy) által kapott üzenetek – ‘The Warning’ - Az egyetlen veszély az emberiség számára, maga az ember 2015. január 1. 23:50 Drága szeretett leányom, az az ember, aki kitart az imádságban, közelebb kerü...
  • Legendák, Mondák, Mesék | Ha már történelmünket meghamisították, ezekből tanulhatunk bőven úgy, hogy rájöhetünk a forrás igazságára
    Mikulás: A karácsonyi gyermek története -
  • Keresztény bizonyságok, történetek, elmélkedő gondolatok
    Örülj annak, amid van. Van, akinek ennyi sem jutott! - Ma az egyik csatornán a meghívott vendég orvos volt. (Mielőtt az a gyanu támadna, hogy én találtam ki) Elmondta, hogy lefolytatták a következő kísérletet: ...
  • Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok." | Uram! Felelős vagyok embertársaimért és ezt a felelősséget nem lerázni szeretném magamról, hanem vállaimra venni segítségeddel. Ámen
    - Amikor valaki támadja a Biblia isteni voltát, és annak igazságtartamát, a “templomosdit”, meg az egész hit-kérdést, akkor csak eggyen gondolkozzon el: az a...
  • Olvasó gondolkodó | Vigyázzatok és imádkozzatok, mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen…; Atyám nem értelek téged, de bízóm mindenkor a szeretetedben!…
    A MEGVÁLTÁS RÁSZORULTTÁ TESZ ÉS MEG IS ELÉGÍT - “Testi ember pedig nem fogadja el az Isten Szellemének gondolatát, mert bolondság az neki” (1Kor 2,14). Maga Isten evangéliuma teremti meg azt az érzést, h...
  • Gondolkodtató melankólia
    2010. december 17. Ádvent, December 17. A nap liturgikus színe: lila - Az utolsó napok kezdődnek karácsonyi készületünkben. Jézus születésének történetét halljuk az evangéliumban ezekben a napokban. Karácsonyra készülve, átélv...
  • Segítek, hogy segíthessek!
    2010. december 16. - Uram! Add, hogy szívemből soha ne fogyjon ki a hála – végtelen jóságodért! Ámen Uram! Add, hogy Te legyél életemben az első! Ámen Uram! Add, hogy Te legyél...
  • Üzenet
    - Jézus három sajátos területről beszél, ahol hajlamosak vagyunk képmutatóskodni. 1) Adakozás. „Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogya...
  • „Én eltökéltem a szívemben, hogy az élet világosságában járok”. | Nem hagyhatod ki Istent a dolgaidból, ha hiszel Benne.
    - Jézus három sajátos területről beszél, ahol hajlamosak vagyunk képmutatóskodni. 1) Adakozás. „Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogya...
  • Keresztény bizonyságok, életek, történetek
    A vasúti átjáró - Évekkel ezelőtt egy kis középnyugati városkában egy embernek az volt a dolga, hogy figyelje a vasúti átjárót. Ha vonat közeledett éjszaka, meg kellett leng...
  • Meztelen Világ
    Iránnal kapcsolatos ellentmondások a nagypolitikában - Kedden ülésezett a NAÜ technikai segítségnyújtási és együttműködési bizottsága. Az ülésen jóváhagyták Irán terveit. A NAÜ bécsi ülésén Irán is képviselte m...
  • Múltban készült, ... | Filmek, sorozatok, animációk, mangák
    Zathura – Az űrfogócska (2005) - Zathura – Az űrfogócska (2005) A hatéves Danny és a tízéves Walter tipikus testvérpár, vagy egymás idegeire mennek, vagy halálra unják magukat otthon. Egyi...
  • Múltban íródott, jelen-jövőben felhasználható
    Juhász Gyula – Trianon -
  • Titkok, amelyre ideje, hogy fény derüljön!
    -
5 megjelenítése Az összes megjelenítése

Szeretetláng

Szeretetláng

Népszerű bejegyzések

  • Üzenethozó Sam látomásai 2025. május „A katolikus egyház ketté fog szakadni; az egyik nem fogja megkövetelni a gyónást.”
    2025. május 14.  VI. évfolyam, a virtuális rózsafüzér 9. hete Egyesülve másokkal az egész országban. Livestreaming S. otthonából. Samnek mon...
  • Kay - „Gyermekeim, készüljetek fel hazátok bukására.”
      Boldogasszony Anyánk üzenete Kay-nek Rózsafüzér imacsoport 2025. április 29. Legédesebb gyermekeim: Úgy állok ma elétek, mint egy Anya, ...
  • Odesszai túlélő: ‘Ezentúl számunkra az ukrán zászló, – a hóhérok zászlaja’
    Állandóan mondjuk nyugati barátainknak: „Előbb legyenek szívesek megnézni, hogy ki az, aki gyilkol és ...
  • Üzenethozó Sam látomásai 2025. június Az Új Világrend célja az emberek számtalan számának kiirtása.
    Samnek mondták/mutatták a rózsafüzér alatt 2025. június 4-én: Az Atya Isten a trónján ült, mindkét kezét kinyújtva mindenki fölött, aki ezt ...
  • 2019. július
  • Kadarkúti Égi Beszédek- 87. Jézus: Karácsony
    2010. december 22. Jézus: Karácsony Jézus: Drága Engesztelő Gyermekeim! Szent Szívem forró, isteni szeretetével köszöntelek benneteket...
  • Misztikus beszélgetések
      2025.03.18.02.ÓRA 30. OTTHON. A MENNYEI ATYA PANASZA Mennyei Atya: Drága gyermekem, Évikém! A te Mennyei Atyád vagyok, Aki most elj...
  • Ez a leghatékonyabb dohányzás elleni reklám
    Három hónapig futott tavaly az amerikai csatornákon a „Tippek korábbi dohányosoktól” elnevezésű, a dohányzásról való leszokást népszerűsí...
  • A NASA beszünteti az együttműködést Oroszországgal
    Az Egyesült Államok felfüggesztette a NASA és Oroszország közti valamennyi együttműködést az ukrán helyzetre hivatkozva. Egyedül...
  • Jézus ígéretei Szent Szíve tisztelőinek:
    1. Megvigasztalom őket szenvedéseikben. 2. Megadom nekik mindazokat a kegyelmeket , amelyekre állapotuk szerint szükségük van; minden szüks...

Benedek érme

Benedek érme

Folytatás: uzenek.blogspot.com

  • ►  2025 (15)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 05 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 29 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 30 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 18 (2)
      • ►  márc. 06 (1)
    • ►  február (4)
      • ►  febr. 24 (1)
      • ►  febr. 20 (1)
      • ►  febr. 16 (1)
      • ►  febr. 13 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 26 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
      • ►  jan. 09 (1)
      • ►  jan. 01 (2)
  • ►  2024 (40)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 16 (1)
    • ►  november (3)
      • ►  nov. 28 (1)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 04 (1)
    • ►  október (3)
      • ►  okt. 31 (1)
      • ►  okt. 11 (1)
      • ►  okt. 02 (1)
    • ►  szeptember (4)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 26 (1)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 13 (1)
    • ►  augusztus (5)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 14 (1)
      • ►  aug. 09 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (4)
      • ►  júl. 21 (1)
      • ►  júl. 20 (1)
      • ►  júl. 17 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
    • ►  június (3)
      • ►  jún. 27 (1)
      • ►  jún. 22 (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 14 (1)
      • ►  máj. 08 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 25 (1)
      • ►  ápr. 20 (1)
      • ►  ápr. 16 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 19 (1)
      • ►  márc. 16 (1)
      • ►  márc. 14 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 18 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 22 (1)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 13 (1)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  2023 (28)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 16 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
    • ►  október (3)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 21 (1)
      • ►  okt. 11 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 13 (1)
    • ►  augusztus (3)
      • ►  aug. 22 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 24 (1)
      • ►  júl. 13 (1)
    • ►  június (2)
      • ►  jún. 17 (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 20 (1)
      • ►  máj. 14 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 23 (1)
      • ►  ápr. 18 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
    • ►  március (2)
      • ►  márc. 25 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 23 (1)
      • ►  febr. 18 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
    • ►  január (3)
      • ►  jan. 23 (1)
      • ►  jan. 17 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
  • ►  2022 (46)
    • ►  december (6)
      • ►  dec. 24 (1)
      • ►  dec. 21 (1)
      • ►  dec. 20 (1)
      • ►  dec. 17 (1)
      • ►  dec. 02 (1)
      • ►  dec. 01 (1)
    • ►  október (4)
      • ►  okt. 27 (1)
      • ►  okt. 26 (1)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 13 (1)
    • ►  szeptember (5)
      • ►  szept. 26 (1)
      • ►  szept. 23 (1)
      • ►  szept. 22 (1)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 14 (1)
    • ►  augusztus (4)
      • ►  aug. 27 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 16 (1)
      • ►  aug. 13 (1)
    • ►  július (4)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 16 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
      • ►  júl. 11 (1)
    • ►  június (5)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 18 (1)
      • ►  jún. 14 (1)
      • ►  jún. 02 (1)
      • ►  jún. 01 (1)
    • ►  május (5)
      • ►  máj. 22 (1)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 16 (1)
      • ►  máj. 02 (1)
      • ►  máj. 01 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 16 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
    • ►  március (2)
      • ►  márc. 27 (1)
      • ►  márc. 20 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 19 (1)
      • ►  febr. 14 (1)
      • ►  febr. 11 (1)
    • ►  január (6)
      • ►  jan. 25 (1)
      • ►  jan. 22 (1)
      • ►  jan. 19 (1)
      • ►  jan. 08 (1)
      • ►  jan. 05 (1)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  2021 (46)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 13 (1)
    • ►  november (5)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 20 (1)
      • ►  nov. 14 (1)
      • ►  nov. 05 (1)
      • ►  nov. 02 (1)
    • ►  október (3)
      • ►  okt. 16 (1)
      • ►  okt. 14 (1)
      • ►  okt. 11 (1)
    • ►  szeptember (4)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 22 (1)
      • ►  szept. 16 (1)
      • ►  szept. 08 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 06 (1)
    • ►  július (4)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 22 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
      • ►  júl. 13 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 11 (1)
    • ►  május (4)
      • ►  máj. 26 (1)
      • ►  máj. 22 (1)
      • ►  máj. 13 (1)
      • ►  máj. 07 (1)
    • ►  április (6)
      • ►  ápr. 22 (1)
      • ►  ápr. 17 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 13 (1)
      • ►  ápr. 06 (1)
      • ►  ápr. 05 (1)
    • ►  március (5)
      • ►  márc. 25 (1)
      • ►  márc. 23 (1)
      • ►  márc. 20 (2)
      • ►  márc. 09 (1)
    • ►  február (6)
      • ►  febr. 23 (3)
      • ►  febr. 21 (1)
      • ►  febr. 20 (1)
      • ►  febr. 09 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 22 (1)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
  • ►  2020 (23)
    • ►  december (5)
      • ►  dec. 27 (1)
      • ►  dec. 21 (2)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 13 (1)
    • ►  november (4)
      • ►  nov. 29 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
      • ►  nov. 09 (1)
      • ►  nov. 03 (1)
    • ►  október (4)
      • ►  okt. 29 (1)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 14 (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 11 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 20 (1)
    • ►  június (4)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 23 (1)
      • ►  jún. 21 (1)
      • ►  jún. 16 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 30 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 16 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 27 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 22 (1)
  • ►  2019 (21)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 31 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 28 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 19 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 30 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 09 (1)
    • ►  július (3)
      • ►  júl. 24 (1)
      • ►  júl. 05 (1)
      • ►  júl. 03 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 22 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 29 (1)
      • ►  máj. 25 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 24 (1)
      • ►  ápr. 20 (1)
    • ►  március (4)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
      • ►  márc. 14 (1)
      • ►  márc. 04 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 26 (1)
      • ►  febr. 01 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 30 (1)
  • ►  2018 (19)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 23 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 01 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 01 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 01 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 22 (1)
      • ►  aug. 04 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 20 (1)
      • ►  júl. 05 (1)
    • ►  június (3)
      • ►  jún. 24 (1)
      • ►  jún. 09 (1)
      • ►  jún. 07 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 16 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 28 (1)
      • ►  márc. 17 (1)
      • ►  márc. 08 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 01 (1)
  • ►  2017 (12)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 01 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 01 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 13 (1)
    • ►  szeptember (2)
      • ►  szept. 16 (1)
      • ►  szept. 10 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 28 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 04 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 16 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 28 (1)
      • ►  febr. 24 (1)
      • ►  febr. 09 (1)
  • ►  2016 (18)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 30 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 17 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 09 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 06 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 12 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 03 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 11 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 01 (1)
    • ►  március (2)
      • ►  márc. 06 (1)
      • ►  márc. 03 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 06 (1)
      • ►  febr. 04 (1)
    • ►  január (4)
      • ►  jan. 24 (1)
      • ►  jan. 21 (1)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 03 (1)
  • ►  2015 (45)
    • ►  december (5)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 16 (1)
      • ►  dec. 14 (1)
      • ►  dec. 13 (1)
      • ►  dec. 04 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 24 (1)
    • ►  október (2)
      • ►  okt. 28 (2)
    • ►  szeptember (7)
      • ►  szept. 30 (2)
      • ►  szept. 28 (2)
      • ►  szept. 25 (1)
      • ►  szept. 05 (1)
      • ►  szept. 02 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 26 (1)
      • ►  aug. 13 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 15 (1)
      • ►  júl. 05 (1)
    • ►  június (4)
      • ►  jún. 24 (1)
      • ►  jún. 18 (1)
      • ►  jún. 10 (1)
      • ►  jún. 06 (1)
    • ►  május (4)
      • ►  máj. 27 (2)
      • ►  máj. 23 (1)
      • ►  máj. 07 (1)
    • ►  április (4)
      • ►  ápr. 29 (1)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 07 (1)
      • ►  ápr. 01 (1)
    • ►  március (6)
      • ►  márc. 31 (2)
      • ►  márc. 25 (1)
      • ►  márc. 24 (1)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 03 (1)
    • ►  február (3)
      • ►  febr. 25 (1)
      • ►  febr. 22 (1)
      • ►  febr. 08 (1)
    • ►  január (4)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 14 (1)
      • ►  jan. 09 (1)
      • ►  jan. 07 (1)
  • ▼  2014 (2220)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 10 (1)
    • ►  november (7)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 07 (1)
      • ►  nov. 06 (2)
      • ►  nov. 04 (2)
      • ►  nov. 03 (1)
    • ►  október (5)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 29 (1)
      • ►  okt. 26 (1)
      • ►  okt. 13 (1)
      • ►  okt. 01 (1)
    • ►  szeptember (8)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 24 (2)
      • ►  szept. 22 (1)
      • ►  szept. 20 (1)
      • ►  szept. 14 (1)
      • ►  szept. 12 (1)
      • ►  szept. 07 (1)
    • ►  augusztus (12)
      • ►  aug. 30 (1)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 22 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 18 (1)
      • ►  aug. 10 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 03 (1)
      • ►  aug. 02 (2)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (22)
      • ►  júl. 31 (2)
      • ►  júl. 24 (2)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 21 (1)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 17 (1)
      • ►  júl. 16 (2)
      • ►  júl. 15 (2)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 12 (1)
      • ►  júl. 11 (1)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 06 (2)
      • ►  júl. 04 (1)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (371)
      • ►  jún. 30 (20)
      • ►  jún. 29 (8)
      • ►  jún. 28 (16)
      • ►  jún. 27 (14)
      • ►  jún. 26 (11)
      • ►  jún. 25 (17)
      • ►  jún. 24 (14)
      • ►  jún. 23 (10)
      • ►  jún. 22 (10)
      • ►  jún. 21 (12)
      • ►  jún. 20 (10)
      • ►  jún. 19 (9)
      • ►  jún. 18 (11)
      • ►  jún. 17 (10)
      • ►  jún. 16 (10)
      • ►  jún. 15 (14)
      • ►  jún. 14 (8)
      • ►  jún. 13 (10)
      • ►  jún. 12 (15)
      • ►  jún. 11 (13)
      • ►  jún. 10 (26)
      • ►  jún. 09 (7)
      • ►  jún. 08 (8)
      • ►  jún. 07 (8)
      • ►  jún. 06 (11)
      • ►  jún. 05 (16)
      • ►  jún. 04 (13)
      • ►  jún. 03 (20)
      • ►  jún. 02 (15)
      • ►  jún. 01 (5)
    • ►  május (377)
      • ►  máj. 31 (9)
      • ►  máj. 30 (18)
      • ►  máj. 29 (13)
      • ►  máj. 28 (19)
      • ►  máj. 27 (9)
      • ►  máj. 26 (18)
      • ►  máj. 25 (4)
      • ►  máj. 24 (8)
      • ►  máj. 23 (10)
      • ►  máj. 22 (11)
      • ►  máj. 21 (16)
      • ►  máj. 20 (8)
      • ►  máj. 19 (10)
      • ►  máj. 18 (9)
      • ►  máj. 17 (11)
      • ►  máj. 16 (10)
      • ►  máj. 15 (17)
      • ►  máj. 14 (10)
      • ►  máj. 13 (11)
      • ►  máj. 12 (17)
      • ►  máj. 11 (10)
      • ►  máj. 10 (6)
      • ►  máj. 09 (10)
      • ►  máj. 08 (8)
      • ►  máj. 07 (17)
      • ►  máj. 06 (15)
      • ►  máj. 05 (16)
      • ►  máj. 04 (14)
      • ►  máj. 03 (14)
      • ►  máj. 02 (14)
      • ►  máj. 01 (15)
    • ►  április (369)
      • ►  ápr. 30 (10)
      • ►  ápr. 29 (16)
      • ►  ápr. 28 (10)
      • ►  ápr. 27 (7)
      • ►  ápr. 26 (6)
      • ►  ápr. 25 (15)
      • ►  ápr. 24 (11)
      • ►  ápr. 23 (12)
      • ►  ápr. 22 (19)
      • ►  ápr. 21 (6)
      • ►  ápr. 20 (8)
      • ►  ápr. 19 (11)
      • ►  ápr. 18 (13)
      • ►  ápr. 17 (18)
      • ►  ápr. 16 (19)
      • ►  ápr. 15 (10)
      • ►  ápr. 14 (13)
      • ►  ápr. 13 (12)
      • ►  ápr. 12 (7)
      • ►  ápr. 11 (12)
      • ►  ápr. 10 (13)
      • ►  ápr. 09 (18)
      • ►  ápr. 08 (7)
      • ►  ápr. 07 (11)
      • ►  ápr. 06 (6)
      • ►  ápr. 05 (13)
      • ►  ápr. 04 (10)
      • ►  ápr. 03 (19)
      • ►  ápr. 02 (19)
      • ►  ápr. 01 (18)
    • ▼  március (420)
      • ►  márc. 31 (18)
      • ►  márc. 30 (9)
      • ►  márc. 29 (9)
      • ►  márc. 28 (16)
      • ►  márc. 27 (13)
      • ►  márc. 26 (14)
      • ►  márc. 25 (7)
      • ►  márc. 24 (15)
      • ►  márc. 23 (12)
      • ►  márc. 22 (8)
      • ►  márc. 21 (14)
      • ►  márc. 20 (15)
      • ►  márc. 19 (27)
      • ►  márc. 18 (22)
      • ►  márc. 17 (15)
      • ►  márc. 16 (11)
      • ►  márc. 15 (15)
      • ►  márc. 14 (14)
      • ►  márc. 13 (17)
      • ►  márc. 12 (15)
      • ►  márc. 11 (14)
      • ▼  márc. 10 (10)
        • Kettős mérce: a Nyugat kedvenc eszköze
        • Janukovics holnap sajtótájékoztatót tart
        • Veteras Today - Az USA nem mer háborúzni
        • Krímben folyamatban van az Oroszországhoz csatlako...
        • Ténytár és a Valóság
        • Leszámolásba kezd a hazai fehérgalléros maffia
        • Magyarország és Románia Ukrajna területeire feneke...
        • 50 fiatal megtagadta a besorozáson való részvételt...
        • Moszkva nem fogja engedni az atomfegyverek számána...
        • Egyre nagyobb a nyomor! Támogatni a GYEREKANYÁKAT!
      • ►  márc. 09 (11)
      • ►  márc. 08 (14)
      • ►  márc. 07 (9)
      • ►  márc. 06 (14)
      • ►  márc. 05 (9)
      • ►  márc. 04 (13)
      • ►  márc. 03 (18)
      • ►  márc. 02 (11)
      • ►  márc. 01 (11)
    • ►  február (273)
      • ►  febr. 28 (12)
      • ►  febr. 27 (5)
      • ►  febr. 26 (9)
      • ►  febr. 25 (10)
      • ►  febr. 24 (11)
      • ►  febr. 23 (7)
      • ►  febr. 22 (7)
      • ►  febr. 21 (9)
      • ►  febr. 20 (10)
      • ►  febr. 19 (6)
      • ►  febr. 18 (13)
      • ►  febr. 17 (13)
      • ►  febr. 16 (9)
      • ►  febr. 15 (2)
      • ►  febr. 14 (14)
      • ►  febr. 13 (14)
      • ►  febr. 12 (14)
      • ►  febr. 11 (6)
      • ►  febr. 10 (10)
      • ►  febr. 09 (4)
      • ►  febr. 08 (4)
      • ►  febr. 07 (12)
      • ►  febr. 06 (16)
      • ►  febr. 05 (9)
      • ►  febr. 04 (12)
      • ►  febr. 03 (18)
      • ►  febr. 02 (9)
      • ►  febr. 01 (8)
    • ►  január (355)
      • ►  jan. 31 (11)
      • ►  jan. 30 (17)
      • ►  jan. 29 (14)
      • ►  jan. 28 (14)
      • ►  jan. 27 (14)
      • ►  jan. 26 (9)
      • ►  jan. 25 (2)
      • ►  jan. 24 (17)
      • ►  jan. 23 (14)
      • ►  jan. 22 (18)
      • ►  jan. 21 (16)
      • ►  jan. 20 (19)
      • ►  jan. 19 (3)
      • ►  jan. 18 (10)
      • ►  jan. 17 (15)
      • ►  jan. 16 (9)
      • ►  jan. 15 (12)
      • ►  jan. 14 (10)
      • ►  jan. 13 (10)
      • ►  jan. 12 (5)
      • ►  jan. 11 (10)
      • ►  jan. 10 (19)
      • ►  jan. 09 (13)
      • ►  jan. 08 (10)
      • ►  jan. 07 (6)
      • ►  jan. 06 (9)
      • ►  jan. 05 (8)
      • ►  jan. 04 (12)
      • ►  jan. 03 (10)
      • ►  jan. 02 (9)
      • ►  jan. 01 (10)
  • ►  2013 (2552)
    • ►  december (315)
      • ►  dec. 31 (5)
      • ►  dec. 30 (19)
      • ►  dec. 29 (4)
      • ►  dec. 28 (12)
      • ►  dec. 27 (6)
      • ►  dec. 26 (12)
      • ►  dec. 25 (12)
      • ►  dec. 24 (7)
      • ►  dec. 23 (12)
      • ►  dec. 22 (11)
      • ►  dec. 21 (9)
      • ►  dec. 20 (12)
      • ►  dec. 19 (9)
      • ►  dec. 18 (10)
      • ►  dec. 17 (10)
      • ►  dec. 16 (16)
      • ►  dec. 15 (4)
      • ►  dec. 14 (10)
      • ►  dec. 13 (6)
      • ►  dec. 12 (11)
      • ►  dec. 11 (11)
      • ►  dec. 10 (15)
      • ►  dec. 09 (10)
      • ►  dec. 08 (8)
      • ►  dec. 07 (8)
      • ►  dec. 06 (9)
      • ►  dec. 05 (10)
      • ►  dec. 04 (15)
      • ►  dec. 03 (14)
      • ►  dec. 02 (10)
      • ►  dec. 01 (8)
    • ►  november (241)
      • ►  nov. 30 (7)
      • ►  nov. 29 (7)
      • ►  nov. 28 (16)
      • ►  nov. 27 (8)
      • ►  nov. 26 (9)
      • ►  nov. 25 (8)
      • ►  nov. 24 (6)
      • ►  nov. 23 (5)
      • ►  nov. 22 (4)
      • ►  nov. 21 (7)
      • ►  nov. 20 (8)
      • ►  nov. 19 (14)
      • ►  nov. 18 (8)
      • ►  nov. 17 (6)
      • ►  nov. 16 (7)
      • ►  nov. 15 (5)
      • ►  nov. 14 (12)
      • ►  nov. 13 (4)
      • ►  nov. 12 (8)
      • ►  nov. 11 (5)
      • ►  nov. 10 (11)
      • ►  nov. 09 (9)
      • ►  nov. 08 (2)
      • ►  nov. 07 (12)
      • ►  nov. 06 (3)
      • ►  nov. 05 (13)
      • ►  nov. 04 (12)
      • ►  nov. 03 (9)
      • ►  nov. 02 (11)
      • ►  nov. 01 (5)
    • ►  október (308)
      • ►  okt. 31 (11)
      • ►  okt. 30 (16)
      • ►  okt. 29 (8)
      • ►  okt. 28 (13)
      • ►  okt. 27 (8)
      • ►  okt. 26 (10)
      • ►  okt. 25 (12)
      • ►  okt. 24 (7)
      • ►  okt. 23 (10)
      • ►  okt. 22 (12)
      • ►  okt. 21 (7)
      • ►  okt. 20 (9)
      • ►  okt. 19 (7)
      • ►  okt. 18 (9)
      • ►  okt. 17 (7)
      • ►  okt. 16 (15)
      • ►  okt. 15 (12)
      • ►  okt. 14 (11)
      • ►  okt. 13 (6)
      • ►  okt. 12 (5)
      • ►  okt. 11 (8)
      • ►  okt. 10 (11)
      • ►  okt. 09 (7)
      • ►  okt. 08 (8)
      • ►  okt. 07 (13)
      • ►  okt. 06 (7)
      • ►  okt. 05 (10)
      • ►  okt. 04 (19)
      • ►  okt. 03 (12)
      • ►  okt. 02 (7)
      • ►  okt. 01 (11)
    • ►  szeptember (301)
      • ►  szept. 30 (10)
      • ►  szept. 29 (7)
      • ►  szept. 28 (6)
      • ►  szept. 27 (10)
      • ►  szept. 26 (16)
      • ►  szept. 25 (20)
      • ►  szept. 24 (8)
      • ►  szept. 23 (14)
      • ►  szept. 22 (7)
      • ►  szept. 21 (12)
      • ►  szept. 20 (9)
      • ►  szept. 19 (14)
      • ►  szept. 18 (10)
      • ►  szept. 17 (9)
      • ►  szept. 16 (11)
      • ►  szept. 15 (3)
      • ►  szept. 14 (13)
      • ►  szept. 13 (9)
      • ►  szept. 12 (19)
      • ►  szept. 11 (12)
      • ►  szept. 10 (10)
      • ►  szept. 09 (6)
      • ►  szept. 08 (4)
      • ►  szept. 07 (6)
      • ►  szept. 06 (7)
      • ►  szept. 05 (11)
      • ►  szept. 04 (6)
      • ►  szept. 03 (11)
      • ►  szept. 02 (14)
      • ►  szept. 01 (7)
    • ►  augusztus (239)
      • ►  aug. 31 (3)
      • ►  aug. 30 (9)
      • ►  aug. 29 (8)
      • ►  aug. 28 (3)
      • ►  aug. 27 (13)
      • ►  aug. 26 (6)
      • ►  aug. 25 (8)
      • ►  aug. 24 (3)
      • ►  aug. 23 (5)
      • ►  aug. 22 (6)
      • ►  aug. 21 (8)
      • ►  aug. 20 (9)
      • ►  aug. 19 (6)
      • ►  aug. 18 (4)
      • ►  aug. 17 (7)
      • ►  aug. 16 (14)
      • ►  aug. 15 (15)
      • ►  aug. 14 (13)
      • ►  aug. 13 (6)
      • ►  aug. 12 (5)
      • ►  aug. 11 (3)
      • ►  aug. 10 (8)
      • ►  aug. 09 (8)
      • ►  aug. 08 (13)
      • ►  aug. 07 (5)
      • ►  aug. 06 (6)
      • ►  aug. 05 (4)
      • ►  aug. 04 (9)
      • ►  aug. 03 (13)
      • ►  aug. 02 (8)
      • ►  aug. 01 (11)
    • ►  július (189)
      • ►  júl. 31 (9)
      • ►  júl. 30 (8)
      • ►  júl. 29 (2)
      • ►  júl. 28 (7)
      • ►  júl. 27 (6)
      • ►  júl. 26 (5)
      • ►  júl. 25 (4)
      • ►  júl. 24 (2)
      • ►  júl. 23 (12)
      • ►  júl. 22 (9)
      • ►  júl. 21 (5)
      • ►  júl. 20 (5)
      • ►  júl. 19 (7)
      • ►  júl. 18 (9)
      • ►  júl. 17 (9)
      • ►  júl. 16 (4)
      • ►  júl. 15 (5)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 13 (4)
      • ►  júl. 12 (6)
      • ►  júl. 11 (7)
      • ►  júl. 10 (6)
      • ►  júl. 09 (4)
      • ►  júl. 08 (8)
      • ►  júl. 07 (6)
      • ►  júl. 06 (3)
      • ►  júl. 05 (3)
      • ►  júl. 04 (4)
      • ►  júl. 03 (12)
      • ►  júl. 02 (10)
      • ►  júl. 01 (6)
    • ►  június (199)
      • ►  jún. 30 (8)
      • ►  jún. 28 (6)
      • ►  jún. 27 (7)
      • ►  jún. 26 (13)
      • ►  jún. 25 (7)
      • ►  jún. 24 (6)
      • ►  jún. 23 (7)
      • ►  jún. 22 (7)
      • ►  jún. 21 (7)
      • ►  jún. 20 (9)
      • ►  jún. 19 (8)
      • ►  jún. 18 (3)
      • ►  jún. 17 (13)
      • ►  jún. 16 (5)
      • ►  jún. 15 (4)
      • ►  jún. 14 (4)
      • ►  jún. 13 (9)
      • ►  jún. 12 (7)
      • ►  jún. 11 (5)
      • ►  jún. 10 (7)
      • ►  jún. 09 (2)
      • ►  jún. 08 (7)
      • ►  jún. 07 (7)
      • ►  jún. 06 (11)
      • ►  jún. 05 (6)
      • ►  jún. 04 (12)
      • ►  jún. 03 (3)
      • ►  jún. 02 (5)
      • ►  jún. 01 (4)
    • ►  május (238)
      • ►  máj. 31 (10)
      • ►  máj. 30 (8)
      • ►  máj. 29 (10)
      • ►  máj. 28 (7)
      • ►  máj. 27 (15)
      • ►  máj. 26 (5)
      • ►  máj. 25 (2)
      • ►  máj. 24 (5)
      • ►  máj. 23 (12)
      • ►  máj. 22 (15)
      • ►  máj. 21 (6)
      • ►  máj. 20 (5)
      • ►  máj. 19 (4)
      • ►  máj. 18 (4)
      • ►  máj. 17 (12)
      • ►  máj. 16 (8)
      • ►  máj. 15 (10)
      • ►  máj. 14 (5)
      • ►  máj. 13 (6)
      • ►  máj. 12 (9)
      • ►  máj. 11 (3)
      • ►  máj. 10 (10)
      • ►  máj. 09 (5)
      • ►  máj. 08 (7)
      • ►  máj. 07 (9)
      • ►  máj. 06 (8)
      • ►  máj. 05 (6)
      • ►  máj. 04 (3)
      • ►  máj. 03 (8)
      • ►  máj. 02 (10)
      • ►  máj. 01 (11)
    • ►  április (187)
      • ►  ápr. 30 (12)
      • ►  ápr. 29 (5)
      • ►  ápr. 28 (12)
      • ►  ápr. 27 (8)
      • ►  ápr. 26 (4)
      • ►  ápr. 25 (5)
      • ►  ápr. 24 (10)
      • ►  ápr. 23 (9)
      • ►  ápr. 22 (5)
      • ►  ápr. 21 (6)
      • ►  ápr. 20 (6)
      • ►  ápr. 19 (2)
      • ►  ápr. 18 (10)
      • ►  ápr. 17 (10)
      • ►  ápr. 16 (3)
      • ►  ápr. 15 (9)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 13 (6)
      • ►  ápr. 12 (3)
      • ►  ápr. 11 (7)
      • ►  ápr. 10 (7)
      • ►  ápr. 09 (2)
      • ►  ápr. 08 (8)
      • ►  ápr. 07 (6)
      • ►  ápr. 06 (4)
      • ►  ápr. 05 (5)
      • ►  ápr. 04 (6)
      • ►  ápr. 03 (8)
      • ►  ápr. 02 (4)
      • ►  ápr. 01 (4)
    • ►  március (111)
      • ►  márc. 30 (5)
      • ►  márc. 29 (4)
      • ►  márc. 28 (5)
      • ►  márc. 27 (2)
      • ►  márc. 26 (5)
      • ►  márc. 25 (3)
      • ►  márc. 24 (4)
      • ►  márc. 23 (1)
      • ►  márc. 22 (5)
      • ►  márc. 20 (6)
      • ►  márc. 19 (2)
      • ►  márc. 18 (2)
      • ►  márc. 17 (4)
      • ►  márc. 16 (9)
      • ►  márc. 15 (3)
      • ►  márc. 14 (2)
      • ►  márc. 13 (5)
      • ►  márc. 12 (4)
      • ►  márc. 11 (4)
      • ►  márc. 10 (3)
      • ►  márc. 09 (3)
      • ►  márc. 08 (4)
      • ►  márc. 07 (2)
      • ►  márc. 06 (4)
      • ►  márc. 05 (3)
      • ►  márc. 04 (3)
      • ►  márc. 03 (4)
      • ►  márc. 02 (1)
      • ►  márc. 01 (9)
    • ►  február (109)
      • ►  febr. 28 (3)
      • ►  febr. 27 (5)
      • ►  febr. 26 (3)
      • ►  febr. 25 (5)
      • ►  febr. 24 (5)
      • ►  febr. 23 (2)
      • ►  febr. 22 (5)
      • ►  febr. 21 (4)
      • ►  febr. 20 (10)
      • ►  febr. 19 (5)
      • ►  febr. 18 (5)
      • ►  febr. 17 (2)
      • ►  febr. 16 (1)
      • ►  febr. 15 (4)
      • ►  febr. 14 (5)
      • ►  febr. 13 (2)
      • ►  febr. 12 (4)
      • ►  febr. 11 (3)
      • ►  febr. 10 (2)
      • ►  febr. 09 (3)
      • ►  febr. 08 (4)
      • ►  febr. 07 (4)
      • ►  febr. 06 (1)
      • ►  febr. 05 (9)
      • ►  febr. 04 (2)
      • ►  febr. 03 (1)
      • ►  febr. 02 (4)
      • ►  febr. 01 (6)
    • ►  január (115)
      • ►  jan. 31 (1)
      • ►  jan. 30 (5)
      • ►  jan. 29 (2)
      • ►  jan. 28 (2)
      • ►  jan. 27 (4)
      • ►  jan. 26 (3)
      • ►  jan. 25 (3)
      • ►  jan. 24 (6)
      • ►  jan. 23 (3)
      • ►  jan. 22 (6)
      • ►  jan. 21 (1)
      • ►  jan. 20 (2)
      • ►  jan. 19 (3)
      • ►  jan. 18 (3)
      • ►  jan. 17 (3)
      • ►  jan. 16 (7)
      • ►  jan. 15 (4)
      • ►  jan. 14 (4)
      • ►  jan. 13 (2)
      • ►  jan. 12 (5)
      • ►  jan. 11 (3)
      • ►  jan. 10 (4)
      • ►  jan. 09 (4)
      • ►  jan. 08 (2)
      • ►  jan. 07 (9)
      • ►  jan. 05 (5)
      • ►  jan. 04 (4)
      • ►  jan. 03 (9)
      • ►  jan. 02 (2)
      • ►  jan. 01 (4)
  • ►  2012 (1571)
    • ►  december (120)
      • ►  dec. 31 (3)
      • ►  dec. 30 (2)
      • ►  dec. 29 (2)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 27 (4)
      • ►  dec. 26 (2)
      • ►  dec. 25 (3)
      • ►  dec. 24 (2)
      • ►  dec. 23 (5)
      • ►  dec. 22 (3)
      • ►  dec. 21 (4)
      • ►  dec. 20 (7)
      • ►  dec. 19 (5)
      • ►  dec. 18 (4)
      • ►  dec. 17 (4)
      • ►  dec. 16 (3)
      • ►  dec. 15 (2)
      • ►  dec. 14 (6)
      • ►  dec. 13 (8)
      • ►  dec. 12 (9)
      • ►  dec. 11 (5)
      • ►  dec. 10 (4)
      • ►  dec. 09 (3)
      • ►  dec. 08 (2)
      • ►  dec. 07 (6)
      • ►  dec. 06 (2)
      • ►  dec. 05 (6)
      • ►  dec. 04 (4)
      • ►  dec. 03 (3)
      • ►  dec. 02 (4)
      • ►  dec. 01 (2)
    • ►  november (137)
      • ►  nov. 30 (11)
      • ►  nov. 29 (2)
      • ►  nov. 28 (2)
      • ►  nov. 27 (6)
      • ►  nov. 26 (6)
      • ►  nov. 25 (6)
      • ►  nov. 24 (4)
      • ►  nov. 23 (3)
      • ►  nov. 22 (7)
      • ►  nov. 21 (4)
      • ►  nov. 20 (7)
      • ►  nov. 19 (2)
      • ►  nov. 18 (4)
      • ►  nov. 17 (3)
      • ►  nov. 16 (4)
      • ►  nov. 15 (6)
      • ►  nov. 14 (9)
      • ►  nov. 13 (2)
      • ►  nov. 12 (2)
      • ►  nov. 11 (2)
      • ►  nov. 10 (5)
      • ►  nov. 09 (3)
      • ►  nov. 08 (7)
      • ►  nov. 07 (1)
      • ►  nov. 06 (3)
      • ►  nov. 05 (5)
      • ►  nov. 04 (6)
      • ►  nov. 03 (5)
      • ►  nov. 02 (6)
      • ►  nov. 01 (4)
    • ►  október (118)
      • ►  okt. 31 (3)
      • ►  okt. 30 (3)
      • ►  okt. 29 (5)
      • ►  okt. 28 (3)
      • ►  okt. 27 (5)
      • ►  okt. 26 (3)
      • ►  okt. 24 (2)
      • ►  okt. 23 (5)
      • ►  okt. 22 (8)
      • ►  okt. 21 (1)
      • ►  okt. 20 (4)
      • ►  okt. 18 (5)
      • ►  okt. 17 (3)
      • ►  okt. 16 (1)
      • ►  okt. 15 (1)
      • ►  okt. 14 (4)
      • ►  okt. 13 (3)
      • ►  okt. 12 (4)
      • ►  okt. 11 (6)
      • ►  okt. 10 (7)
      • ►  okt. 09 (2)
      • ►  okt. 08 (3)
      • ►  okt. 07 (3)
      • ►  okt. 06 (3)
      • ►  okt. 05 (6)
      • ►  okt. 04 (8)
      • ►  okt. 03 (7)
      • ►  okt. 02 (4)
      • ►  okt. 01 (6)
    • ►  szeptember (134)
      • ►  szept. 30 (4)
      • ►  szept. 29 (3)
      • ►  szept. 28 (11)
      • ►  szept. 27 (8)
      • ►  szept. 26 (9)
      • ►  szept. 25 (6)
      • ►  szept. 24 (2)
      • ►  szept. 23 (2)
      • ►  szept. 22 (4)
      • ►  szept. 21 (3)
      • ►  szept. 20 (5)
      • ►  szept. 19 (5)
      • ►  szept. 18 (2)
      • ►  szept. 17 (6)
      • ►  szept. 16 (8)
      • ►  szept. 15 (4)
      • ►  szept. 14 (2)
      • ►  szept. 13 (4)
      • ►  szept. 12 (3)
      • ►  szept. 11 (6)
      • ►  szept. 10 (2)
      • ►  szept. 09 (2)
      • ►  szept. 08 (3)
      • ►  szept. 07 (2)
      • ►  szept. 06 (6)
      • ►  szept. 05 (8)
      • ►  szept. 04 (2)
      • ►  szept. 03 (7)
      • ►  szept. 02 (2)
      • ►  szept. 01 (3)
    • ►  augusztus (131)
      • ►  aug. 31 (1)
      • ►  aug. 30 (3)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 28 (4)
      • ►  aug. 27 (3)
      • ►  aug. 26 (1)
      • ►  aug. 25 (5)
      • ►  aug. 24 (3)
      • ►  aug. 23 (5)
      • ►  aug. 22 (4)
      • ►  aug. 21 (8)
      • ►  aug. 20 (2)
      • ►  aug. 19 (3)
      • ►  aug. 18 (5)
      • ►  aug. 17 (8)
      • ►  aug. 16 (7)
      • ►  aug. 15 (5)
      • ►  aug. 14 (8)
      • ►  aug. 13 (2)
      • ►  aug. 12 (4)
      • ►  aug. 11 (2)
      • ►  aug. 10 (6)
      • ►  aug. 09 (3)
      • ►  aug. 08 (6)
      • ►  aug. 07 (4)
      • ►  aug. 06 (7)
      • ►  aug. 05 (4)
      • ►  aug. 04 (6)
      • ►  aug. 03 (1)
      • ►  aug. 02 (6)
      • ►  aug. 01 (4)
    • ►  július (145)
      • ►  júl. 31 (1)
      • ►  júl. 30 (3)
      • ►  júl. 29 (4)
      • ►  júl. 28 (4)
      • ►  júl. 27 (6)
      • ►  júl. 26 (3)
      • ►  júl. 25 (9)
      • ►  júl. 24 (7)
      • ►  júl. 23 (5)
      • ►  júl. 22 (4)
      • ►  júl. 21 (5)
      • ►  júl. 20 (7)
      • ►  júl. 19 (8)
      • ►  júl. 18 (13)
      • ►  júl. 17 (2)
      • ►  júl. 16 (6)
      • ►  júl. 15 (3)
      • ►  júl. 14 (3)
      • ►  júl. 13 (5)
      • ►  júl. 12 (5)
      • ►  júl. 11 (3)
      • ►  júl. 10 (5)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 08 (2)
      • ►  júl. 07 (5)
      • ►  júl. 06 (6)
      • ►  júl. 05 (3)
      • ►  júl. 04 (4)
      • ►  júl. 03 (3)
      • ►  júl. 02 (7)
      • ►  júl. 01 (3)
    • ►  június (132)
      • ►  jún. 30 (4)
      • ►  jún. 29 (8)
      • ►  jún. 28 (6)
      • ►  jún. 27 (2)
      • ►  jún. 26 (2)
      • ►  jún. 25 (2)
      • ►  jún. 24 (5)
      • ►  jún. 23 (2)
      • ►  jún. 22 (2)
      • ►  jún. 21 (6)
      • ►  jún. 20 (3)
      • ►  jún. 19 (8)
      • ►  jún. 18 (2)
      • ►  jún. 17 (5)
      • ►  jún. 16 (6)
      • ►  jún. 15 (10)
      • ►  jún. 14 (4)
      • ►  jún. 13 (5)
      • ►  jún. 12 (5)
      • ►  jún. 11 (4)
      • ►  jún. 10 (1)
      • ►  jún. 09 (4)
      • ►  jún. 08 (9)
      • ►  jún. 07 (5)
      • ►  jún. 06 (6)
      • ►  jún. 04 (3)
      • ►  jún. 03 (8)
      • ►  jún. 02 (2)
      • ►  jún. 01 (3)
    • ►  május (145)
      • ►  máj. 31 (2)
      • ►  máj. 30 (6)
      • ►  máj. 29 (3)
      • ►  máj. 28 (3)
      • ►  máj. 27 (6)
      • ►  máj. 26 (1)
      • ►  máj. 25 (1)
      • ►  máj. 24 (7)
      • ►  máj. 23 (7)
      • ►  máj. 22 (4)
      • ►  máj. 21 (3)
      • ►  máj. 20 (3)
      • ►  máj. 19 (6)
      • ►  máj. 18 (5)
      • ►  máj. 17 (9)
      • ►  máj. 16 (8)
      • ►  máj. 15 (4)
      • ►  máj. 14 (9)
      • ►  máj. 13 (1)
      • ►  máj. 12 (3)
      • ►  máj. 11 (8)
      • ►  máj. 10 (4)
      • ►  máj. 09 (10)
      • ►  máj. 08 (2)
      • ►  máj. 07 (4)
      • ►  máj. 06 (5)
      • ►  máj. 05 (5)
      • ►  máj. 04 (5)
      • ►  máj. 03 (2)
      • ►  máj. 02 (5)
      • ►  máj. 01 (4)
    • ►  április (126)
      • ►  ápr. 30 (6)
      • ►  ápr. 29 (2)
      • ►  ápr. 28 (2)
      • ►  ápr. 27 (5)
      • ►  ápr. 26 (4)
      • ►  ápr. 25 (5)
      • ►  ápr. 24 (9)
      • ►  ápr. 23 (5)
      • ►  ápr. 22 (4)
      • ►  ápr. 21 (5)
      • ►  ápr. 20 (3)
      • ►  ápr. 19 (4)
      • ►  ápr. 18 (3)
      • ►  ápr. 17 (4)
      • ►  ápr. 16 (4)
      • ►  ápr. 15 (4)
      • ►  ápr. 14 (2)
      • ►  ápr. 13 (3)
      • ►  ápr. 12 (3)
      • ►  ápr. 11 (3)
      • ►  ápr. 10 (3)
      • ►  ápr. 09 (4)
      • ►  ápr. 08 (3)
      • ►  ápr. 07 (6)
      • ►  ápr. 06 (4)
      • ►  ápr. 05 (5)
      • ►  ápr. 04 (6)
      • ►  ápr. 03 (4)
      • ►  ápr. 02 (4)
      • ►  ápr. 01 (7)
    • ►  március (140)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 30 (3)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 28 (10)
      • ►  márc. 27 (4)
      • ►  márc. 26 (2)
      • ►  márc. 25 (3)
      • ►  márc. 24 (5)
      • ►  márc. 23 (9)
      • ►  márc. 22 (8)
      • ►  márc. 21 (4)
      • ►  márc. 20 (5)
      • ►  márc. 19 (3)
      • ►  márc. 18 (4)
      • ►  márc. 17 (4)
      • ►  márc. 16 (5)
      • ►  márc. 14 (3)
      • ►  márc. 13 (6)
      • ►  márc. 12 (4)
      • ►  márc. 11 (5)
      • ►  márc. 10 (1)
      • ►  márc. 09 (6)
      • ►  márc. 08 (3)
      • ►  márc. 07 (3)
      • ►  márc. 06 (8)
      • ►  márc. 05 (9)
      • ►  márc. 04 (3)
      • ►  márc. 03 (6)
      • ►  márc. 02 (5)
      • ►  márc. 01 (7)
    • ►  február (113)
      • ►  febr. 29 (6)
      • ►  febr. 28 (4)
      • ►  febr. 27 (1)
      • ►  febr. 26 (5)
      • ►  febr. 25 (4)
      • ►  febr. 24 (3)
      • ►  febr. 23 (9)
      • ►  febr. 22 (4)
      • ►  febr. 21 (1)
      • ►  febr. 20 (2)
      • ►  febr. 19 (5)
      • ►  febr. 18 (6)
      • ►  febr. 17 (5)
      • ►  febr. 16 (2)
      • ►  febr. 15 (5)
      • ►  febr. 14 (12)
      • ►  febr. 13 (2)
      • ►  febr. 12 (3)
      • ►  febr. 11 (4)
      • ►  febr. 10 (4)
      • ►  febr. 09 (2)
      • ►  febr. 08 (2)
      • ►  febr. 06 (4)
      • ►  febr. 05 (4)
      • ►  febr. 04 (2)
      • ►  febr. 03 (3)
      • ►  febr. 02 (8)
      • ►  febr. 01 (1)
    • ►  január (130)
      • ►  jan. 31 (6)
      • ►  jan. 30 (4)
      • ►  jan. 29 (2)
      • ►  jan. 28 (2)
      • ►  jan. 27 (6)
      • ►  jan. 26 (4)
      • ►  jan. 25 (3)
      • ►  jan. 24 (8)
      • ►  jan. 23 (2)
      • ►  jan. 22 (6)
      • ►  jan. 21 (5)
      • ►  jan. 20 (8)
      • ►  jan. 19 (5)
      • ►  jan. 18 (3)
      • ►  jan. 17 (6)
      • ►  jan. 16 (6)
      • ►  jan. 15 (3)
      • ►  jan. 14 (8)
      • ►  jan. 12 (3)
      • ►  jan. 11 (5)
      • ►  jan. 10 (3)
      • ►  jan. 09 (7)
      • ►  jan. 08 (6)
      • ►  jan. 07 (2)
      • ►  jan. 05 (1)
      • ►  jan. 04 (4)
      • ►  jan. 03 (1)
      • ►  jan. 02 (5)
      • ►  jan. 01 (6)
  • ►  2011 (393)
    • ►  december (88)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 30 (3)
      • ►  dec. 29 (3)
      • ►  dec. 28 (6)
      • ►  dec. 25 (2)
      • ►  dec. 24 (3)
      • ►  dec. 23 (2)
      • ►  dec. 22 (6)
      • ►  dec. 20 (4)
      • ►  dec. 19 (4)
      • ►  dec. 18 (1)
      • ►  dec. 17 (2)
      • ►  dec. 16 (5)
      • ►  dec. 15 (6)
      • ►  dec. 13 (4)
      • ►  dec. 12 (4)
      • ►  dec. 11 (6)
      • ►  dec. 10 (3)
      • ►  dec. 09 (1)
      • ►  dec. 08 (2)
      • ►  dec. 07 (2)
      • ►  dec. 06 (3)
      • ►  dec. 05 (3)
      • ►  dec. 04 (3)
      • ►  dec. 03 (3)
      • ►  dec. 02 (4)
      • ►  dec. 01 (2)
    • ►  november (124)
      • ►  nov. 30 (8)
      • ►  nov. 29 (7)
      • ►  nov. 28 (7)
      • ►  nov. 27 (2)
      • ►  nov. 26 (4)
      • ►  nov. 25 (5)
      • ►  nov. 24 (6)
      • ►  nov. 23 (3)
      • ►  nov. 22 (7)
      • ►  nov. 21 (2)
      • ►  nov. 20 (4)
      • ►  nov. 19 (2)
      • ►  nov. 18 (5)
      • ►  nov. 17 (6)
      • ►  nov. 16 (1)
      • ►  nov. 15 (5)
      • ►  nov. 14 (2)
      • ►  nov. 13 (2)
      • ►  nov. 12 (3)
      • ►  nov. 11 (6)
      • ►  nov. 10 (5)
      • ►  nov. 09 (2)
      • ►  nov. 08 (5)
      • ►  nov. 07 (2)
      • ►  nov. 06 (5)
      • ►  nov. 05 (7)
      • ►  nov. 04 (2)
      • ►  nov. 03 (3)
      • ►  nov. 02 (3)
      • ►  nov. 01 (3)
    • ►  október (77)
      • ►  okt. 31 (2)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 29 (3)
      • ►  okt. 28 (3)
      • ►  okt. 27 (5)
      • ►  okt. 26 (4)
      • ►  okt. 25 (3)
      • ►  okt. 24 (5)
      • ►  okt. 23 (5)
      • ►  okt. 22 (1)
      • ►  okt. 21 (4)
      • ►  okt. 20 (5)
      • ►  okt. 17 (2)
      • ►  okt. 16 (3)
      • ►  okt. 15 (2)
      • ►  okt. 14 (6)
      • ►  okt. 13 (4)
      • ►  okt. 12 (2)
      • ►  okt. 11 (3)
      • ►  okt. 10 (1)
      • ►  okt. 09 (2)
      • ►  okt. 08 (2)
      • ►  okt. 07 (1)
      • ►  okt. 06 (2)
      • ►  okt. 04 (2)
      • ►  okt. 03 (1)
      • ►  okt. 02 (3)
    • ►  szeptember (50)
      • ►  szept. 30 (4)
      • ►  szept. 29 (2)
      • ►  szept. 27 (5)
      • ►  szept. 26 (1)
      • ►  szept. 24 (2)
      • ►  szept. 23 (2)
      • ►  szept. 22 (4)
      • ►  szept. 21 (3)
      • ►  szept. 20 (1)
      • ►  szept. 19 (1)
      • ►  szept. 18 (4)
      • ►  szept. 17 (3)
      • ►  szept. 16 (1)
      • ►  szept. 15 (1)
      • ►  szept. 14 (2)
      • ►  szept. 13 (1)
      • ►  szept. 11 (1)
      • ►  szept. 10 (1)
      • ►  szept. 09 (1)
      • ►  szept. 08 (2)
      • ►  szept. 07 (1)
      • ►  szept. 06 (2)
      • ►  szept. 04 (1)
      • ►  szept. 03 (1)
      • ►  szept. 01 (3)
    • ►  augusztus (7)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 28 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 18 (1)
      • ►  aug. 12 (1)
      • ►  aug. 11 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
    • ►  július (7)
      • ►  júl. 29 (2)
      • ►  júl. 28 (1)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 12 (1)
      • ►  júl. 07 (1)
      • ►  júl. 06 (1)
    • ►  június (7)
      • ►  jún. 30 (1)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 22 (1)
      • ►  jún. 19 (1)
      • ►  jún. 17 (1)
      • ►  jún. 10 (1)
      • ►  jún. 02 (1)
    • ►  május (6)
      • ►  máj. 26 (1)
      • ►  máj. 19 (1)
      • ►  máj. 12 (1)
      • ►  máj. 11 (1)
      • ►  máj. 05 (2)
    • ►  április (4)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 24 (2)
      • ►  ápr. 22 (1)
    • ►  március (8)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 24 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
      • ►  márc. 17 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 04 (1)
      • ►  márc. 01 (1)
    • ►  február (8)
      • ►  febr. 25 (1)
      • ►  febr. 22 (1)
      • ►  febr. 17 (1)
      • ►  febr. 12 (1)
      • ►  febr. 11 (1)
      • ►  febr. 10 (1)
      • ►  febr. 02 (1)
      • ►  febr. 01 (1)
    • ►  január (7)
      • ►  jan. 29 (1)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 20 (2)
      • ►  jan. 14 (1)
      • ►  jan. 11 (1)
      • ►  jan. 06 (1)
  • ►  2010 (106)
    • ►  december (7)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 23 (1)
      • ►  dec. 16 (2)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 02 (2)
    • ►  november (22)
      • ►  nov. 30 (1)
      • ►  nov. 27 (1)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 25 (1)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
      • ►  nov. 20 (1)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 18 (2)
      • ►  nov. 17 (1)
      • ►  nov. 16 (1)
      • ►  nov. 14 (2)
      • ►  nov. 11 (2)
      • ►  nov. 10 (3)
      • ►  nov. 09 (1)
      • ►  nov. 04 (1)
      • ►  nov. 03 (1)
    • ►  október (15)
      • ►  okt. 28 (1)
      • ►  okt. 24 (3)
      • ►  okt. 23 (1)
      • ►  okt. 22 (2)
      • ►  okt. 17 (1)
      • ►  okt. 14 (1)
      • ►  okt. 07 (1)
      • ►  okt. 06 (1)
      • ►  okt. 05 (1)
      • ►  okt. 04 (1)
      • ►  okt. 03 (2)
    • ►  szeptember (8)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 27 (1)
      • ►  szept. 25 (1)
      • ►  szept. 24 (1)
      • ►  szept. 23 (1)
      • ►  szept. 16 (2)
      • ►  szept. 09 (1)
    • ►  augusztus (9)
      • ►  aug. 26 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 24 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 12 (2)
      • ►  aug. 06 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (11)
      • ►  júl. 29 (1)
      • ►  júl. 26 (1)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 21 (1)
      • ►  júl. 15 (1)
      • ►  júl. 14 (1)
      • ►  júl. 11 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 17 (1)
    • ►  május (7)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 28 (1)
      • ►  máj. 23 (1)
      • ►  máj. 09 (1)
      • ►  máj. 08 (1)
      • ►  máj. 06 (1)
      • ►  máj. 02 (1)
    • ►  április (12)
      • ►  ápr. 29 (1)
      • ►  ápr. 26 (1)
      • ►  ápr. 22 (4)
      • ►  ápr. 15 (1)
      • ►  ápr. 11 (1)
      • ►  ápr. 10 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
      • ►  ápr. 08 (1)
      • ►  ápr. 05 (1)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 10 (1)
    • ►  február (6)
      • ►  febr. 25 (1)
      • ►  febr. 20 (1)
      • ►  febr. 10 (1)
      • ►  febr. 06 (1)
      • ►  febr. 03 (1)
      • ►  febr. 02 (1)
    • ►  január (5)
      • ►  jan. 28 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 05 (1)
      • ►  jan. 04 (1)
      • ►  jan. 02 (1)
  • ►  2009 (254)
    • ►  december (34)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 29 (28)
      • ►  dec. 22 (1)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 08 (1)
      • ►  dec. 03 (1)
    • ►  november (6)
      • ►  nov. 24 (1)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 18 (2)
      • ►  nov. 17 (1)
      • ►  nov. 11 (1)
    • ►  október (7)
      • ►  okt. 28 (1)
      • ►  okt. 14 (2)
      • ►  okt. 06 (1)
      • ►  okt. 05 (1)
      • ►  okt. 04 (1)
      • ►  okt. 03 (1)
    • ►  szeptember (28)
      • ►  szept. 29 (1)
      • ►  szept. 28 (1)
      • ►  szept. 27 (2)
      • ►  szept. 25 (2)
      • ►  szept. 24 (1)
      • ►  szept. 22 (2)
      • ►  szept. 19 (1)
      • ►  szept. 18 (3)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 16 (3)
      • ►  szept. 15 (2)
      • ►  szept. 12 (1)
      • ►  szept. 07 (1)
      • ►  szept. 06 (2)
      • ►  szept. 05 (1)
      • ►  szept. 04 (2)
      • ►  szept. 01 (2)
    • ►  augusztus (23)
      • ►  aug. 30 (1)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 25 (1)
      • ►  aug. 20 (1)
      • ►  aug. 19 (1)
      • ►  aug. 17 (2)
      • ►  aug. 16 (1)
      • ►  aug. 15 (2)
      • ►  aug. 11 (2)
      • ►  aug. 10 (2)
      • ►  aug. 09 (1)
      • ►  aug. 08 (1)
      • ►  aug. 05 (4)
      • ►  aug. 04 (2)
      • ►  aug. 02 (1)
    • ►  július (26)
      • ►  júl. 31 (1)
      • ►  júl. 28 (1)
      • ►  júl. 21 (2)
      • ►  júl. 19 (1)
      • ►  júl. 18 (1)
      • ►  júl. 17 (1)
      • ►  júl. 16 (3)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 12 (1)
      • ►  júl. 11 (2)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 07 (4)
      • ►  júl. 06 (2)
      • ►  júl. 05 (1)
      • ►  júl. 03 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (24)
      • ►  jún. 30 (1)
      • ►  jún. 29 (1)
      • ►  jún. 25 (2)
      • ►  jún. 24 (1)
      • ►  jún. 23 (2)
      • ►  jún. 22 (2)
      • ►  jún. 17 (1)
      • ►  jún. 16 (3)
      • ►  jún. 15 (1)
      • ►  jún. 13 (1)
      • ►  jún. 10 (2)
      • ►  jún. 09 (3)
      • ►  jún. 08 (1)
      • ►  jún. 07 (1)
      • ►  jún. 04 (1)
      • ►  jún. 01 (1)
    • ►  május (25)
      • ►  máj. 31 (3)
      • ►  máj. 29 (1)
      • ►  máj. 27 (1)
      • ►  máj. 26 (3)
      • ►  máj. 22 (1)
      • ►  máj. 19 (1)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 15 (2)
      • ►  máj. 14 (1)
      • ►  máj. 13 (2)
      • ►  máj. 12 (1)
      • ►  máj. 10 (1)
      • ►  máj. 08 (1)
      • ►  máj. 07 (2)
      • ►  máj. 05 (1)
      • ►  máj. 03 (2)
      • ►  máj. 01 (1)
    • ►  április (26)
      • ►  ápr. 30 (1)
      • ►  ápr. 29 (1)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 27 (2)
      • ►  ápr. 26 (1)
      • ►  ápr. 25 (1)
      • ►  ápr. 24 (1)
      • ►  ápr. 23 (1)
      • ►  ápr. 22 (2)
      • ►  ápr. 15 (2)
      • ►  ápr. 14 (1)
      • ►  ápr. 13 (1)
      • ►  ápr. 12 (1)
      • ►  ápr. 08 (1)
      • ►  ápr. 07 (1)
      • ►  ápr. 05 (1)
      • ►  ápr. 04 (2)
      • ►  ápr. 03 (1)
      • ►  ápr. 02 (2)
      • ►  ápr. 01 (2)
    • ►  március (18)
      • ►  márc. 31 (1)
      • ►  márc. 30 (1)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 26 (1)
      • ►  márc. 24 (2)
      • ►  márc. 21 (1)
      • ►  márc. 19 (2)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 17 (1)
      • ►  márc. 10 (1)
      • ►  márc. 06 (1)
      • ►  márc. 05 (1)
      • ►  márc. 04 (1)
      • ►  márc. 03 (2)
      • ►  márc. 02 (1)
    • ►  február (17)
      • ►  febr. 25 (2)
      • ►  febr. 24 (2)
      • ►  febr. 19 (1)
      • ►  febr. 16 (1)
      • ►  febr. 15 (3)
      • ►  febr. 13 (1)
      • ►  febr. 12 (4)
      • ►  febr. 11 (1)
      • ►  febr. 10 (1)
      • ►  febr. 03 (1)
    • ►  január (20)
      • ►  jan. 30 (1)
      • ►  jan. 29 (1)
      • ►  jan. 27 (2)
      • ►  jan. 25 (2)
      • ►  jan. 20 (1)
      • ►  jan. 19 (1)
      • ►  jan. 16 (1)
      • ►  jan. 13 (1)
      • ►  jan. 11 (1)
      • ►  jan. 09 (3)
      • ►  jan. 08 (2)
      • ►  jan. 07 (1)
      • ►  jan. 06 (2)
      • ►  jan. 04 (1)
  • ►  2008 (211)
    • ►  december (35)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 27 (1)
      • ►  dec. 26 (1)
      • ►  dec. 24 (1)
      • ►  dec. 23 (2)
      • ►  dec. 19 (1)
      • ►  dec. 18 (2)
      • ►  dec. 17 (2)
      • ►  dec. 16 (1)
      • ►  dec. 15 (1)
      • ►  dec. 14 (2)
      • ►  dec. 13 (1)
      • ►  dec. 12 (3)
      • ►  dec. 11 (4)
      • ►  dec. 10 (2)
      • ►  dec. 09 (1)
      • ►  dec. 08 (2)
      • ►  dec. 06 (1)
      • ►  dec. 04 (3)
      • ►  dec. 03 (1)
      • ►  dec. 01 (2)
    • ►  november (46)
      • ►  nov. 30 (3)
      • ►  nov. 29 (3)
      • ►  nov. 28 (3)
      • ►  nov. 27 (2)
      • ►  nov. 26 (3)
      • ►  nov. 25 (3)
      • ►  nov. 24 (2)
      • ►  nov. 23 (1)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 21 (2)
      • ►  nov. 20 (3)
      • ►  nov. 19 (1)
      • ►  nov. 18 (1)
      • ►  nov. 17 (1)
      • ►  nov. 16 (2)
      • ►  nov. 14 (1)
      • ►  nov. 12 (3)
      • ►  nov. 11 (1)
      • ►  nov. 10 (1)
      • ►  nov. 09 (4)
      • ►  nov. 08 (1)
      • ►  nov. 07 (1)
      • ►  nov. 02 (2)
      • ►  nov. 01 (1)
    • ►  október (54)
      • ►  okt. 31 (1)
      • ►  okt. 30 (1)
      • ►  okt. 29 (2)
      • ►  okt. 28 (4)
      • ►  okt. 26 (3)
      • ►  okt. 25 (3)
      • ►  okt. 24 (1)
      • ►  okt. 22 (6)
      • ►  okt. 21 (3)
      • ►  okt. 20 (2)
      • ►  okt. 17 (1)
      • ►  okt. 16 (1)
      • ►  okt. 15 (2)
      • ►  okt. 14 (3)
      • ►  okt. 12 (1)
      • ►  okt. 11 (2)
      • ►  okt. 10 (5)
      • ►  okt. 09 (3)
      • ►  okt. 08 (2)
      • ►  okt. 07 (2)
      • ►  okt. 05 (3)
      • ►  okt. 03 (1)
      • ►  okt. 02 (1)
      • ►  okt. 01 (1)
    • ►  szeptember (25)
      • ►  szept. 30 (1)
      • ►  szept. 29 (1)
      • ►  szept. 28 (1)
      • ►  szept. 23 (1)
      • ►  szept. 20 (5)
      • ►  szept. 16 (6)
      • ►  szept. 15 (1)
      • ►  szept. 11 (2)
      • ►  szept. 08 (2)
      • ►  szept. 07 (3)
      • ►  szept. 05 (2)
    • ►  augusztus (12)
      • ►  aug. 31 (1)
      • ►  aug. 29 (1)
      • ►  aug. 28 (1)
      • ►  aug. 14 (2)
      • ►  aug. 11 (1)
      • ►  aug. 10 (1)
      • ►  aug. 09 (2)
      • ►  aug. 07 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
      • ►  aug. 01 (1)
    • ►  július (20)
      • ►  júl. 28 (2)
      • ►  júl. 27 (2)
      • ►  júl. 25 (2)
      • ►  júl. 24 (1)
      • ►  júl. 22 (2)
      • ►  júl. 17 (2)
      • ►  júl. 16 (1)
      • ►  júl. 15 (1)
      • ►  júl. 14 (2)
      • ►  júl. 09 (1)
      • ►  júl. 08 (1)
      • ►  júl. 03 (2)
      • ►  júl. 01 (1)
    • ►  június (4)
      • ►  jún. 30 (1)
      • ►  jún. 28 (1)
      • ►  jún. 16 (1)
      • ►  jún. 01 (1)
    • ►  május (7)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 17 (1)
      • ►  máj. 12 (1)
      • ►  máj. 08 (2)
      • ►  máj. 04 (2)
    • ►  április (4)
      • ►  ápr. 30 (1)
      • ►  ápr. 28 (1)
      • ►  ápr. 05 (2)
    • ►  március (3)
      • ►  márc. 18 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 08 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 28 (1)
  • ►  2007 (15)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 17 (1)
    • ►  november (4)
      • ►  nov. 30 (1)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 22 (1)
      • ►  nov. 05 (1)
    • ►  szeptember (2)
      • ►  szept. 17 (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 31 (1)
      • ►  aug. 17 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 09 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 21 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 30 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 27 (1)
    • ►  január (2)
      • ►  jan. 27 (1)
      • ►  jan. 17 (1)
  • ►  2006 (9)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 26 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 22 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 14 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 28 (1)
      • ►  máj. 09 (1)
    • ►  január (4)
      • ►  jan. 13 (1)
      • ►  jan. 04 (2)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  2005 (4)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 13 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 18 (1)
      • ►  máj. 13 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 09 (1)
  • ►  2004 (11)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 27 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 22 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 03 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 04 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 31 (3)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 22 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 10 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 12 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 06 (1)
  • ►  2003 (13)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 08 (1)
    • ►  november (2)
      • ►  nov. 26 (1)
      • ►  nov. 21 (1)
    • ►  szeptember (2)
      • ►  szept. 05 (1)
      • ►  szept. 03 (1)
    • ►  július (2)
      • ►  júl. 23 (1)
      • ►  júl. 04 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 09 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 21 (1)
      • ►  máj. 14 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 27 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 17 (1)
  • ►  2002 (7)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 28 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 09 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 22 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 19 (1)
  • ►  2001 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 28 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
  • ►  2000 (4)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 07 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
  • ►  1999 (2)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 31 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 22 (1)
  • ►  1998 (8)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 02 (1)
    • ►  augusztus (2)
      • ►  aug. 12 (1)
      • ►  aug. 05 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 22 (1)
      • ►  ápr. 20 (1)
  • ►  1997 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 30 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 05 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 27 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 03 (1)
  • ►  1996 (6)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 24 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 22 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 22 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
  • ►  1995 (2)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 17 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 27 (1)
  • ►  1994 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 12 (1)
  • ►  1993 (2)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 26 (1)
  • ►  1992 (3)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 23 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 04 (1)
  • ►  1991 (7)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 10 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 03 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 25 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 21 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (2)
  • ►  1990 (7)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 31 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 08 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 04 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 27 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 26 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 23 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 01 (1)
  • ►  1989 (3)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 09 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 26 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 15 (1)
  • ►  1988 (1)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 24 (1)
  • ►  1987 (4)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 17 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 06 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 06 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 21 (1)
  • ►  1986 (6)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 09 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 13 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 11 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 25 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 25 (1)
    • ►  január (1)
      • ►  jan. 17 (1)
  • ►  1985 (6)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 13 (1)
      • ►  dec. 11 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 29 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 31 (1)
    • ►  április (2)
      • ►  ápr. 25 (1)
      • ►  ápr. 09 (1)
  • ►  1984 (5)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 05 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 25 (1)
    • ►  április (3)
      • ►  ápr. 22 (3)
  • ►  1982 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 17 (1)
  • ►  1978 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 28 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 07 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 16 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 08 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 04 (1)
  • ►  1977 (13)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 03 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 05 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 02 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 22 (1)
    • ►  május (3)
      • ►  máj. 31 (2)
      • ►  máj. 26 (1)
    • ►  április (6)
      • ►  ápr. 22 (6)
  • ►  1976 (4)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 11 (1)
    • ►  január (3)
      • ►  jan. 03 (1)
      • ►  jan. 02 (1)
      • ►  jan. 01 (1)
  • ►  1975 (20)
    • ►  december (7)
      • ►  dec. 31 (1)
      • ►  dec. 30 (1)
      • ►  dec. 29 (1)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 27 (2)
      • ►  dec. 26 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 20 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 05 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 28 (1)
    • ►  május (2)
      • ►  máj. 31 (1)
      • ►  máj. 03 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 12 (1)
    • ►  március (5)
      • ►  márc. 29 (1)
      • ►  márc. 22 (1)
      • ►  márc. 15 (1)
      • ►  márc. 08 (1)
      • ►  márc. 01 (1)
    • ►  február (2)
      • ►  febr. 22 (1)
      • ►  febr. 15 (1)
  • ►  1974 (9)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 02 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  augusztus (1)
      • ►  aug. 04 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 20 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 13 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 04 (1)
    • ►  április (1)
      • ►  ápr. 13 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 02 (1)
    • ►  február (1)
      • ►  febr. 05 (1)
  • ►  1973 (5)
    • ►  december (1)
      • ►  dec. 08 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 06 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 08 (1)
    • ►  július (1)
      • ►  júl. 07 (1)
    • ►  június (1)
      • ►  jún. 13 (1)
  • ►  1972 (8)
    • ►  december (6)
      • ►  dec. 28 (1)
      • ►  dec. 22 (1)
      • ►  dec. 21 (1)
      • ►  dec. 20 (1)
      • ►  dec. 08 (1)
      • ►  dec. 06 (1)
    • ►  november (1)
      • ►  nov. 09 (1)
    • ►  március (1)
      • ►  márc. 29 (1)
  • ►  1970 (5)
    • ►  december (2)
      • ►  dec. 20 (1)
      • ►  dec. 17 (1)
    • ►  október (1)
      • ►  okt. 20 (1)
    • ►  szeptember (1)
      • ►  szept. 14 (1)
    • ►  május (1)
      • ►  máj. 21 (1)
Powered By Blogger

2011. szeptember 16-a óta

Jézus Szíve-Kármel

Jézus Szíve-Kármel

Translate

Agyagosszergény

Agyagosszergény

Alsópáhok

Alsópáhok

Alsópáhok 2. fénykeresztje, az első a plébániakertben

Alsópáhok 2. fénykeresztje, az első a plébániakertben

Baks

Baks

Balatonfüred

Balatonfüred

Balatonkeresztúr

Balatonkeresztúr

Bátonyterenye

Bátonyterenye

Bercel

Bercel

Bicsérd

Bicsérd

Budapest-Kútvölgy

Budapest-Kútvölgy

Budapest-Máriaremete

Budapest-Máriaremete

Budapest-Nagytétény

Budapest-Nagytétény

Budapest-Rákoskeresztúr

Budapest-Rákoskeresztúr

Budapest-Rákoskert

Budapest-Rákoskert

Budapest-Wekerletelep

Budapest-Wekerletelep

Bérbaltavár

Bérbaltavár

Dabas

Dabas

Debrecen

Debrecen

Egeraracsa

Egeraracsa

Esztergom

Esztergom

Fertőszentmiklós

Fertőszentmiklós

Felsőpáhok

Felsőpáhok

Gyenesdiás-Kisistók

Gyenesdiás-Kisistók

Hercegszántó

Hercegszántó

Hercegszántó II.

Hercegszántó II.

Hollóháza

Hollóháza

Homokkomárom

Homokkomárom
2020. június 13-án állították fel az 1938-as fakereszt helyére.

Hernyék

Hernyék

Jászberény

Jászberény

Kapuvár

Kapuvár

Kehidakustány

Kehidakustány

Kishajmás

Kishajmás

Kiskunmajsa-Mayosszállása

Kiskunmajsa-Mayosszállása

Madaras

Madaras

Markaz

Markaz

Mélykút

Mélykút

Miskolc-Szent Anna

Miskolc-Szent Anna

Murakeresztúr

Murakeresztúr

Nagycenk

Nagycenk

Nagyharsány

Nagyharsány

Nagyharsány temető

Nagyharsány temető

Nagykanizsa

Nagykanizsa

Nagykáta

Nagykáta

Nemesapáti

Nemesapáti

Nemesbük

Nemesbük

Németkér-Hard

Németkér-Hard

Nick

Nick

Nyáregyháza

Nyáregyháza

Nyírmeggyes

Nyírmeggyes

Pécs

Pécs

Pécsvárad

Pécsvárad

Pellérd

Pellérd

Salomvár

Salomvár

Semjénháza

Semjénháza

Sopron

Sopron

Sükösd

Sükösd

Szakonyfalu

Szakonyfalu

Szirmabesenyő

Szirmabesenyő

Tab

Tab

Tapolca

Tapolca

Tázlár-ház

Tázlár-ház

Tázlár-templom

Tázlár-templom

Tiszaalpár

Tiszaalpár

Tóalmás

Tóalmás

Tokod

Tokod

Törtel

Törtel

Úri

Úri

Vác

Vác

Vácrátót

Vácrátót

Vámosújfalu

Vámosújfalu

Vasvár

Vasvár

Veszprém

Veszprém

Vonyarcvashegy-Csándor

Vonyarcvashegy-Csándor

Zalaegerszeg-Szenterzsébethegy

Zalaegerszeg-Szenterzsébethegy

Zalalövő-Zalapataka

Zalalövő-Zalapataka

Zalaszentmárton

Zalaszentmárton
Locations of Site Visitors
Vízjel téma. Üzemeltető: Blogger.
Free counters!Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te kifelé nyújtasz! Az élet tükröt tart cselekedeteidnek. Ha több szeretetre vágysz, adj több szeretetet! Ha megértésre vágysz, te is érts meg és tisztelj másokat! Ha azt akarod, hogy az emberek türelmesek és tisztelettudóak legyenek veled, te is légy türelmes és mutass tiszteletet! A természet eme törvénye életünk minden területére érvényes. Az élet mindig azt adja vissza neked, amit te másoknak nyújtasz! Az élet nem véletlenek sorozata, hanem tetteidet tükrözi...