Vajon az európai
„elitek” mikor fognak véget vetni az USA-val szembeni gyalázatos
struccpolitikájuknak? Mire gondolok? Legjobb lesz, ha néhány metaforával
világítom meg - a gyöngébbek kedvéért.
Megdöbbentő!
India panasszal fordul az ENSZ-hez, miután Kína lebombázott egy kis
falut Bengálban, hogy likvidálja a dalai lámát, „járulékos
veszteségként” megölve 270 civilt, főleg nőket és gyerekeket. Az egész
világsajtó felháborodik, teljes joggal. Riporterek és operatőrök
özönlenek a helyszínre, hogy bemutassák a világnak ezt a szörnyűséget.
Mondani sem kell, hogy azonnal összehívják a Biztonsági Tanácsot. Háború
szélén lavíroz a világ, amikor kitudódik, hogy Kína drónokat küld
Vietnam, Indonézia és a Fülöp-szigetek fölé azzal a céllal, hogy csapást
mérjen ujgur és tibeti szeparatistákra, ugyanakkor ezrével gyilkolva
ezen országok állampolgárait. Persze az USA és az EU összes tagállama
szolidaritást vállal a szuverenitásukban véresen megsértett országokkal.
Borzasztó!
Megtudjuk, hogy Oroszország százával raboltatta el feltételezett
ellenségeit az egész világról, majd moldáviai, fehéroroszországi,
örményországi, venezuelai, argentínai és izlandi titkos fogolytáborokban
megkínoztatta őket. Sőt mi több, katonai börtönt tart fenn Iránban,
ahol középkori körülmények között vegetálnak az egész világról
begyűjtött emberek, akiket azzal gyanúsít, hogy haragszanak rá. Elie
Wiesel a világ lelkiismeretére apellál, Daniel Cohn-Bendit habzó szájjal
katonai beavatkozást sürget, Martin Schulz emberiesség elleni bűnről
gajdol.
Felháborító!
Egy orosz fiatal nyilvánosságra hozza, hogy országa szofisztikált
kibernetikai lehallgatóhálózatok révén kikémlel mindenkit, bárhol is
éljen a világon. Miután leleplezése nyomán joggal aggódik saját testi
épségéért, szerencsésen külföldre szökik, és politikai menedékjogot kér -
az orosz igazságszolgáltatás elől menekülő kisebbségi származású
oligarchákat egyébként is mindig tárt karokkal fogadó -
Nagy-Britanniában, amelyet meg is kap nyomban, hiszen az egész világ a
szabadság védelmezőjeként és az emberi jogok hőseként ünnepli. Magától
értetődően Oroszország követeli az „áruló” kiadatását, ugyanazt a
gyalázatos bánásmódot szánva neki, mint amelyet azokkal szemben
alkalmaz, akik leleplezték, hogy törvénytelenül kínoztat meg embereket
gyakorlatilag a világon mindenhol. A szabad világ azonban a képébe nevet
és szorosan összezár a hős körül.
Elképesztő!
Venezuela egy új törvényt léptet életbe, amely alapján bármelyik
állampolgárát fogságba vethetik fegyveres erői, mégpedig bármiféle jogi
eljárás mellőzésével. Wiesel, Cohn-Bendit és Schulz "hivatalból"
felháborodik, Obama és Cameron az ország teljes bojkottját követeli.
Oroszország ugyanakkor egy olyan törvényt hoz, amely az oligarchák
vállalatait a törvények fölé emeli, támadhatatlanná téve őket az
igazságszolgáltatás számára.
Mindez persze csak fikció.
Valójában
ugyanis, mint az köztudott, minden egyes alkalommal az Egyesült Államok
követte el ezeket a hihetetlen támadásokat a nemzetközi jogrend és a
demokrácia ellen. Ennél is lesújtóbb azonban, hogy minden egyes
alkalommal ugyanaz az udvarias, cinkos, helyeslő csönd volt a válasz az
európai vezetők részéről. Vajon mi kell még ahhoz, hogy egy macskát
macskának nevezzenek, és nyilvánosan elismerjék: nem, az USA nem egy
demokrácia; nem, az USA nem egy jóindulatú hatalom; nem, az USA nem egy
baráti ország. Pedig jól tennék, ha sietnének, tekintettel arra, hogy
mindezeket a szörnyűségeket egy demokrata kormányzat alatt követték el.
Tehát most még a „jó fiúkkal” van dolgunk. Rágondolni is rossz, hogy mi
lesz a nagy transzatlanti piaccal és a NATO-val, ha visszatérnek a
republikánusok. És mi lesz Európával?
Könnyű
belátni, hogy ha vezetőik gyávasága, opportunizmusa vagy korruptsága
miatt az európai vazallusállamok továbbra is vakon asszisztálnak a
dekadens birodalom összes költséges háborús vállalkozásához, akkor csak
idő kérdése, és nekik is rámegy ingük-gatyájuk. Ez egyáltalán nem
túlzás. Független szakértők és heterodox közgazdászok már régóta
rebesgetik, hogy az amerikai kormányzat szisztematikusan manipulálja
államháztartása mérlegadatait és meghamisítja gazdasági statisztikáit.
Birodalmi ábrándjai felelőtlen és anyagilag rendkívül kimerítő
hajszolása odáig vezetett, hogy mostanra az Egyesült Államok vált a
világ legeladósodottabb országává, amelynek kumulált adóssága eléri az
éves GDP-je háromszorosát. Nem csoda, hogy lakosságának csaknem
egyharmada élelmiszersegélyre szorul.
Igen,
ez nem tévedés. Nem valamelyik harmadik világbeli országról van szó,
hanem az új világrend szuperhatalmáról. Az amerikai mezőgazdasági
minisztérium nemrég nyilvánosságra hozott – és a tárgyilagos
visszafogottságra törekvő megfogalmazás ellenére is igencsak sokkoló –
információja szerint jelenleg „mintegy 101 millió amerikai vesz részt a
minisztérium 15 különböző élelmiszersegély-programjának valamelyikében”,
amelyek összköltsége tavaly 114 milliárd dollárral terhelte meg az
államháztartást (forrás: cnsnews.com). Ily módon az állami
ingyenétkeztetésre szoruló amerikaiak száma immár meghaladja a
magánszektor által teljes munkaidőben foglalkoztatottakét (97,2 millió
fő). Mivel az USA lakossága elérte a 316 millió főt, ez azt jelenti,
hogy majdnem minden harmadik amerikai csak állami segélyből képes
fedezni a mindennapi betevőjét. Ugyanakkor a költségvetési főellenőr
(kb. az állami számvevőszék amerikai megfelelője) ez év július 3-i
audit-jelentésében nem hagy kétséget afelől, hogy „tovább növekszik az
élelmezési bizonytalanság az amerikai háztartások körében, jelentős
nyomást gyakorolva a szövetségi költségvetésre”.
Ha
minden így megy tovább, végül még az is bekövetkezhet, hogy az USA egy
fordított Marshall-segélyre fog szorulni, és mivel Kínának egyáltalán
nincsenek szamaritánus reflexei, csupán az európai vazallusait
pumpolhatja majd – „kölcsönkenyér visszajár” alapon. Csak az a gond,
hogy a Wall Street-i bankszterizmus üzelmei már őket is taccsra tették.
Az ördögi kör tehát bezárul.
MD 2013. X. 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése