A Harcoló Kommunista Sejtek (Fighting Communist Cells, Cellules
Communistes Combattantes, CCC) Belgiumban, 1982 és 1985 között fennálló
és működő, az AD-vel és az RAF-fel szoros kapcsolatban álló,
Amerika-ellenes, marxista terrorszervezet volt. 1984. október 2. és
1985. december 16. között a szervezet 28 bombatámadást hajtott végre
antiimperialista hadjárata (más néven Karl Marx Hadjárat, illetve Pierre
Akkerman Hadjárat) keretében, ám arra mindig gondosan ügyelve, hogy
civilek ne eshessenek akcióik áldozataivá, ezért ezekről röpcédulák,
magnófelvételek, illetve telefonhívások segítségével általában jó előre
informálta a hatóságokat és a lakosságot. Célpontjai leginkább amerikai
érdekeltségek, NATO-támaszpontok, bankok és multinacionális vállalatok
voltak. Leghíresebb akcióját 1984. december 11-én hajtotta végre, amikor
is aktivistái összehangolt támadással szabotálták a NATO Közép Európai
Csővezeték Rendszerét (Central Europe Pipeline System, CEPS). A CCC
olyan pontosan kiválasztott célpontok ellen és olyan magas hatékonysági
fokkal hajtotta végre merényleteit, hogy sokan attól tartottak, hogy
tagjai még a különböző belga szervekbe is beépülhettek.16 Ezzel szemben
azonban az már egyre bizonyosabbnak tűnik, hogy a szervezet
tevékenységét nagyban segítették a kelet-német titkosszolgálatok is.
Végül 1985. december 11-én a szervezet vezetőjét, Pierre Carette-t
Namurban letartóztatták, és ezzel 1986-ra a CCC működése gyakorlatilag
véget is ért.
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
1985. december 11., szerda
1985. november 29., péntek
San Martino
(San Martino 85.11.12)
Imádkozni fogsz és böjtölni,
hogy az emberek szeressék egymást.
A valódi szeretetet keressétek!
Csak akkor hívhatjátok magatokat Isten gyermekeinek,
ha szeretitek egymást.
Imádkozni fogsz és böjtölni,
hogy az emberek szeressék egymást.
A valódi szeretetet keressétek!
Csak akkor hívhatjátok magatokat Isten gyermekeinek,
ha szeretitek egymást.
(San Martino 85.11.28)
Én a Szeretet Királynője vagyok!
Ha szeretitek egymást, akkor közel lesztek az Atyához.
Szeretet és könyörület! Imádság vég nélkül!
Járjátok be a világot,
fáradhatatlanul hirdessétek az Atya országát!
Aki egy embertestvért megment, saját magát menti meg!
Szeressetek, és szeretve lesztek.
Én nem foglak elhagyni benneteket. Áldásom rátok!
Ha szeretitek egymást, akkor közel lesztek az Atyához.
Szeretet és könyörület! Imádság vég nélkül!
Járjátok be a világot,
fáradhatatlanul hirdessétek az Atya országát!
Aki egy embertestvért megment, saját magát menti meg!
Szeressetek, és szeretve lesztek.
Én nem foglak elhagyni benneteket. Áldásom rátok!
1985. augusztus 31., szombat
San Martino 85.8.30
(San Martino 85.8.30)
Az Atya nem más, mint végtelen szeretet,
de a világ inkább a rosszra hajlik.
Nagy valami a végtelen,
de Isten szeretete az emberiség iránt
még nagyobb!
Az Atya nem más, mint végtelen szeretet,
de a világ inkább a rosszra hajlik.
Nagy valami a végtelen,
de Isten szeretete az emberiség iránt
még nagyobb!
1985. április 25., csütörtök
San Martino
(San Martino 85.4.7)
Teljes szíveddel szeresd az Atyát!
Szerettesd meg, mert Ő szeret titeket!
Hallgassátok a szavait és az Ő tanítását.
Teljes szíveddel szeresd az Atyát!
Szerettesd meg, mert Ő szeret titeket!
Hallgassátok a szavait és az Ő tanítását.
(San Martino 85.4.24)
Az Atya végtelen szeretete meg fog menteni benneteket.
Köszönd meg ezt egész lényeddel! Ő végtelen szeretet!
Hasonlóan szeressétek ti is egymást!
Az Atya végtelen szeretete meg fog menteni benneteket.
Köszönd meg ezt egész lényeddel! Ő végtelen szeretet!
Hasonlóan szeressétek ti is egymást!
1985. április 9., kedd
Akié a föld, azé az ország.
Régi bölcs mondás,
aminek realitását napjainkban is látjuk. A föld állami lét, társadalmi
berendezkedés alapja s a nagy tömeg megélhetésének erőforrását
képviseli, azonban sajnos, utóbbi szerepét az aránytalan földbirtok
megoszlás miatt hazánkban nem bírja betölteni. Végre a kormánykörök
kezdik belátni ennek egészségtelen , igazságtalan és káros voltát, ezért
reformokon dolgoznak s azok megvalósítását ígérik. Ma, amikor nemzetünk
és országunk lét és nem lét szélén lebeg, szaporodás és fejlődés
helyett pusztul a magyar, nemzeti megérzés, összefogás kellene a reform
eszmék megvalósításához. De ez nem történik, hanem ünneplünk, magunkat
ünnepeljük, emlékserleg ünnepeken a tehetetlen múlt embereit dicsérjük,
személyi kultuszt teremtünk s ma holnap meghaladja a díszpolgárok száma a
pusztuló magyarokat. Ilyen körülmények között azon sem csodálkozhatunk,
ha nemzeti összefogás helyett a parlament felső háza jogkiterjesztést
kér, s torzszülötté formálja. Mi e mozgalmat elítéljük nemzeti és faji
szempontból, mert a reformok megakasztása kihatásaiban beláthatatlan.
A
földbirtokreform azonban egymagában nem állhat meg, mert közgazdasági
életünk levegője a pénz, így bármely hozzáértéssel keltik életre,
hiányossága előbb-utóbb érezhető lesz, ha nem egészítik ki pénzügyi
reformokkal. Az egész múlt az agrár lakosság gazdasági, pénzügyi
küzdelmének és szenvedésének láncolata, ami a jövőben nem szabad, hogy
megtörténjék. Eleve meg kell védenünk a népet a bankok
kizsákmányolásától, a bankok nacionalizálása és nemzeti pénzpolitika
útján, mert egészséges pénz- és hitelpolitika nem sorvasztólag, hanem
fejlesztőleg hat az egész közgazdasági életünkre.
Missziónknak
tekintjük híveink, nemzetünk és fajunk ésszerű védelmét s ezért
politikától mentesen a Turáni Egyistenhívők Egyháza keretén belül
harcolunk a helyes földbirtok felosztásáért és nemzeti pénzügyi
reformokért.
Dr. Szendrey Ákos
(Turáni Roham, 1935. 4. szám.)
1984. szeptember 5., szerda
Az ATYÁTÓL való elfordulás 12 pontja
1. ÁTOK (rossz kívánság)
2. GYÖTRELEM (nyomasztó kínzó lelki fájdalom)
3. CSALÁRDSÁG (kétszínû, álnok, csaló, megtévesztõ)
4. HÁBORÚ
5. GYILKOSSÁG (földi élet élõlénytõl [EMBER, Állat növény, stb.] elvenni)
6. PAJZÁNKODÁS (kétértelmû sikamlós beszéd illetve viselkedés)
7. SZERZÉS-VESZTESÉG (vagyonszerzés más ember kárára)
8. HAZUGSÁG (valótlanságot állít és közöl)
9. KÁRÖRÖM (másik baján, sikertelenségén örül)
10. MUTÁCIÓ (öröklõdõ tulajdonságok megváltoztatása)
11. PERVERZIÓ (természetellenes szexuális kapcsolat)
12. ZSARNOKSÁG (hatalmát erõszakosan érvényesítõ, szabadságot, szabadakaratot nem tisztelõ, uralkodó, hatalmaskodó ember)
2. GYÖTRELEM (nyomasztó kínzó lelki fájdalom)
3. CSALÁRDSÁG (kétszínû, álnok, csaló, megtévesztõ)
4. HÁBORÚ
5. GYILKOSSÁG (földi élet élõlénytõl [EMBER, Állat növény, stb.] elvenni)
6. PAJZÁNKODÁS (kétértelmû sikamlós beszéd illetve viselkedés)
7. SZERZÉS-VESZTESÉG (vagyonszerzés más ember kárára)
8. HAZUGSÁG (valótlanságot állít és közöl)
9. KÁRÖRÖM (másik baján, sikertelenségén örül)
10. MUTÁCIÓ (öröklõdõ tulajdonságok megváltoztatása)
11. PERVERZIÓ (természetellenes szexuális kapcsolat)
12. ZSARNOKSÁG (hatalmát erõszakosan érvényesítõ, szabadságot, szabadakaratot nem tisztelõ, uralkodó, hatalmaskodó ember)
1984. június 25., hétfő
Portugália Április 25 Népi Hadseregek (Popular Forces of 25 April, Forcas Populares 25 Abril, FP-25)
Az Április 25 Népi Hadseregek (Popular Forces of 25 April, Forcas
Populares 25 Abril, FP-25) a 80-as évek elejének portugál
szélsőbaloldali terrorszervezete volt, amelyet a vádak szerint Otelo
Saraiva de Carvalho alezredes, a nemzeti hős, az 1974. április 25-én a
több évtizedes fasiszta diktatúrát megdöntő békés katonai puccs (Szegfű
Forradalom, Carnation Revolution, Revolucao dos Cravos) szellemi
vezetője irányított a háttérből. Az FP-25 esernyőszervezete a Carvalho
által 1980-ban alapított Népi Egység Hadsereg (Popular Unity Force,
Forca de Unidade Popular, FUP) volt, amely a terrorszervezet legális
leképeződéseként funkcionált. A szervezet akciói főként a portugál
kormányzat, az amerikai érdekeltségek, illetőleg a NATO bázisok ellen
irányultak, ideértve például egy, a lisszaboni kikötőben állomásozó brit
hadihajó felrobbantását is. 1984. júniusában a rendőrség letartóztatta a
szervezet vezetőit, köztük Carvalho-t és a mozgalom körülbelül másik 70
tagját, azonban néhány évvel később, a 90-es évek elején előbb
feltételes szabadságra bocsátották, majd pedig később általános
amnesztiában részesítették őket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)