Privatizáló szocialisták, államosító konzervatívok

Visszatérnek az egykor kiátkozott fogalmak

A konzervatív Le Figaro az elmúlt év mérlegét megvonó írásai között helyet adott Jean-François Kahn, az ultraliberális  Marianne volt főszerkesztője egyik publicisztikájának, amelyben a szerző ironikusan kommentálta olyan, nemrég még kiközösített fogalmak visszatérését, mint az állam és az állami beavatkozás.

Ki gondolta volna, hogy a szocialista baloldal fogja megszüntetni a rádió és a televízió állami monopóliumát, engedélyezve a magánrádiók  és -televíziók létrehozását és hogy a liberális jobboldal lesz az, amely a France Télévisions valamennyi csatornáját és a Radio France adóit ismét a politikai hatalom közvetlen ellenőrzése alá helyezi? - indította írását Jean-François Kahn, hozzáfűzve, hogy ez csak egy példa a sok közül.

Még elgondolkodtatóbb, hogy ki bírálja a francia kormány jelenlegi gazdaságpolitikáját, etatista beavatkozásait és költségvetési lazaságát? Nem más, mint a német pénzügyminiszter, aki „szociáldemokrata", tehát a Rajnán túl egy olyan baloldalt képvisel, amely „hivatalosan" szövetségese a francia Szocialista Pártnak.

És ki államosítja vígan a bankokat, növeli nagyvonalúan a hiányt, injekcióz be nagy összegeket a fogyasztás fellendítésére és növeli a gazdagokat sújtó adókat? Az a Gordon Brown, aki Tony Blair kormányában a gazdasági miniszter volt és minden jobboldali kormánynál inkább megtestesítette az új neoliberális kurzust - írta Jean-François Kahn.

A publicista feleleveníti, hogy alig két éve a „keynes-i" jelző még a „mérsékelt" sajtó hasábjain is súlyos sértésnek számított, hogy tíz éve francia baloldali kormánytagok nyitották meg a tőzsdét a különböző, később „mérgezőnek" bizonyult pénzügyi termékek számára.  Egyes centrista politikusok azt javasolták, hogy az alkotmány tiltsa bármiféle költségvetési deficit tervezését, a MEDEF, a francia GYOSZ illetékesei azt követelték, hogy az állam semmiféle módon ne üsse az orrát a magánszektor ügyeibe.

Kahn arra is emlékeztet, hogy a mai francia elnök korábban nem győzte hangsúlyozni, hogy fel kell sorakozni az angolszász modernség mellett és ehhez sürgősen ki kell lépni „a francia szociális modellből" - amelyet ma egy nagyobb katasztrófa elleni pajzsként alkalmaz. Az elnök pártjának, az UMP-nek „reformszárnya" a nyugdíjalapok általánossá tételét sürgette - ami, ha megvalósul, oda vezetett volna, hogy a nyugdíjasok elvesztették volna összekuporgatott pénzük 40 százalékát.

Ez volt az az idő, amikor a mára kipukkadt brit modell volt a csúcs, amikor Franciaországban a jelzáloghitelnek az amerikai „subprime" mintájára való kiterjesztését szorgalmazták és az évszázad pénzügyi zsenijének Alan Greenspant, az amerikai FED akkori elnökét tekintették, aki azóta az amerikai szenátus előtt térden állva ismerte el, hogy hibázott. A kereslet növelésére alapozott gazdaságösztönzés minden formáját dühödten elvetették, Franciaországot azért ostorozták, mert a szárnyaló Írországtól, Izlandtól, Spanyolországtól, Latin-Amerikától eltérőn nem illeszkedett be eléggé a neoliberális globalizációba - azóta furcsa módon mindez szinte az ellentétébe csapott át.

Nem olyan rég még csak a német költségvetési „szigorra" esküdtek, és a francia Szocialista Párt bejelentette, hogy teljes mértékben elfogadja azt a „piacgazdaságot", amelyről Bush amerikai elnök éppen most jelentette ki, hogy - éppen megmentése érdekében - „kilép keretei közül." Nem olyan rég minden olyan elemzés szerzőjét, amely szerint a rossz pályára tévedt neokapitalizmus elkerülhetetlenül átalakításra van ítélve, egzaltált balosnak minősítették.

Paradox módon ma ugyanazok működnek közre az adósság szédítő növelésében és a (nemcsak a szegényeknek, hanem a gazdagoknak is szóló) segélyezési politika általánossá tételében, akik korábban joggal fejezték ki aggodalmukat a gigantikus államadósság miatt és figyelmeztettek a segélyezési politika szélsőségeire. Tegnap a minimális államot sürgették, ma lóhalálában rohannak a maximális állam felé.

Jean-François Kahn ezekből és hasonló példákból - köztük a kínai és vietnami kommunista diktatúrák által alkalmazott vadkapitalista gyakorlatból - azt a következtetést vonja le, hogy egy dogma soha nem örökös érvényű, hogy semmiféle ideológiai elzárkózás nem teszi lehetővé a tényleges változások idejekorán történő felismerését, s hogy hiába nyilvánítják eleve az ördögtől valónak a szembenálló eszméket, ez nem akadályozhatja meg diadalmas visszatérésüket, továbbá hogy a valóság sematikus, manicheus vagy fekete-fehér felfogása alapján semmiféle tisztánlátás nem várható a jövő tekintetében.

A szerző szerint arra ugyan nem lehet arra számítani, hogy az illetékesek levonják ebből a tanulságot, de ez nem ok arra, hogy ne hívja fel a figyelmet erre az igazságra. Legalább remélni kell, hogy a nagy vita után visszatérnek arra, hogy kinek volt igaza és ki tévedett.

Bár hirtelen úgy érzem, jegyzi meg végül Jean-François Kahn, hogy ez az igény kissé túlzott. 

http://www.lefigaro.fr/

Régi-új republikánus fiskális szigor

The Washington Post

Miután 1000 milliárd dollárt különített el a pénzpiacok megmentésére, és több bankot állami felügyelet alá vont, a Bush-kormány a választások óta nem hajlandó további segítséget nyújtani a piacoknak. A republikánusok ellenzik a demokrata javaslatot, hogy 25 milliárd dollár segélyt biztosítsanak a csőd szélére jutott három nagy amerikai autógyárnak - írja a washingtoni napilap.

A kormány ismét a régi lemezt vette elő, és a piaci folyamatok hatékonyságát hangsúlyozva áll ellent az állami beavatkozásnak. Bush elnök a G-20-ak hétvégi washingtoni csúcstalálkozóján kiállt a szabadpiac elvei mellett, és ezt fogja tenni a csendes-óceáni térség országainak a napokban kezdődő perui találkozóján is.

A The Washington Post szerint a fordulat hátterében az állhat, hogy számos vezető republikánus politikus bírálta a kormányt a 700 milliárdos állami piacmentő csomagért, és a választási vereséget is annak tulajdonították, hogy a konzervatívok nem tartották be a fiskális szigorral kapcsolatos ígéreteiket.

A lap emlékeztet rá, hogy Bush elnök szabadpiaci retorikája ellenére az állami kiadások az égbe szöktek, és a költségvetési hiány rekordot döntött. David Hamilton, a nagy gazdasági világválság egyik vezető történésze szerint elég furcsa, hogy George W. Bush nyolc évig tartó elnöksége utolsó két hónapjában kezdi a gyakorlatban megvalósítani a kis államra vonatkozó gazdaságpolitikai elképzeléseit.

http://www.washingtonpost.com/wp-dyn/content/article/2008/11/19/AR2008111903691.html

Válságfinanszírozás állampapírokból

60 400 milliárdra becsülik az államadósság-piacot

  A gazdaság fellendítésére, az autógyárak, a bankok megmentésére, a pénzpiacok összeomlásának elkerülésére, a kis- és középvállalatok, vagy éppen a fogyasztók támogatására óriási összegeket költenek a különböző országok.

 Ehhez a pénzpiacokon kölcsönöznek pénzt - az Egyesült Államokban a kincstárjegy, Németországban a különféle kötvények, Franciaországban az OAT (Obligations assimilables du Trésor) a megfelelő eszköz, ezeket az egész világon megvásárolhatják a befektetők - írja Claire Gatinois, a Le Monde szakértője, utalva arra, hogy az államok a válság előtt is évente kolosszális összegű államkötvényt és államilag garantált kötelezvényt bocsátottak ki a meglévő köztartozás (a kölcsönök kamata és a felvett kölcsön esedékes törlesztési részlete) fedezésére.         A válsággal azonban a számla megugrik. A Natixis és a Royal Bank of Scotland elemzői szerint 2009-ben az Egyesült Államoknak legalább 1600 milliárd dollár (1240 milliárd euró) további adósságot kell kibocsátania, jóval többet, mint 2008-ban. Az euróövezetben 856 milliárd euró összegű állampapírt bocsátanak ki, ami 30 százalékkal több, mint 2008-ban, az Egyesült Királyságban pedig 114 százalékkal nő az adósságkibocsátás. Képes lesz-e felvenni a piac ezt az óriási adósságnövekedést?

        A Royal Bank of Scotland szakértője, Harvinder Sian szerint kérdések ugyan felmerülnek, de nincs pánikhangulat, a válság kezdete óta is könnyen találnak vevőre az állampapírok. A pénzüket féltő beruházók kerülik a kockázatos és mérgező pénzügyi termékeket, de valósággal megrohanják az állami vagy államilag garantált, kockázat nélkülinek tartott kötelezvényeket. Annak, hogy államok menjenek csődbe, általában kevés a valószínűsége, a G7 országainak esetében pedig különösen csekély.

        A beruházók annyira megriadtak, hogy minden állampapír hatalmas sikert arat, így például a Société de financement de l'économie française nevű, a bankok támogatására létrehozott állami ügynökség által kibocsátott kötvényt alig három óra alatt 12 milliárd euró értékben jegyezték, ami háromszor annyi, mint amennyi szükséges volt.

        Mi több, ezekre az államilag garantált kötvényekre akkora a kereslet, hogy hozamuk - az általuk biztosított kamat - szintje zuhan. Más szóval az államok olcsón vehetnek fel kölcsönt. Az Egyesült Államokban a legrövidebb lejáratú kölcsönök kamata a zéróhoz közelít, a háromtól tíz évig terjedő lejáratú kölcsönöké nem haladja meg a 3 százalékot, amire még nem volt példa, míg Franciaország és Németország kölcsöneinek kamata 2,5 százalék. Az államkötvények árát leszorítja a deflációtól való félelem is. Míg ugyanis az infláció ellensége a kötvényeknek, mivel csökkenti a fix jövedelmek értékét, a fordított hatású defláció éppenséggel a barátjuk.

        A szakértők szerint mindaddig, amíg a válság folytatódik, ez a jelenség fennmarad. Az adósság piaca ugyanis gigantikus tartalékot képvisel, amelyet 2008-ben a nemzetközi elszámolások bankja 60 400 milliárd dollárra becsült! A válsággal egyfajta „közlekedő edény-hatás" érvényesül, a beruházók a kockázatos vállalati tartozások és pénzügyi termékek helyett államadósságot vásárolnak, a kölcsönzött pénz mennyisége változatlan, de a magántartozás helyébe az állami tartozás lép.

        Vannak azonban kockázatok. Ha a gazdaság a vártnál hamarabb áll talpra, a beruházók az államadósságot ismét kockázatos termékekre cserélik, és az államoknak többet kell fizetniük azért, hogy pénzhez jussanak, az adósságszolgálat pedig, ami már ma is teher a jövendő nemzedékek számára, még költségesebbé válik. Ha viszont a gazdaság túlságosan nyomott marad, az adósságvásárlók - ezek többségükben intézményes beruházók, nyugdíjalapok, biztosító társaságok vagy ázsiai és közel-keleti állami alapok - súlyos helyzetbe kerülhetnek. Annál is inkább, mivel beruházási képességük már eleve meggyengült

a kőolaj árának csökkenésével, a világméretű recesszióval és a fejlődő országok válságával.

        Szakértők szerint a köztartozás mindig vevőkre talál ugyan, de például az óvatos beruházók által kockázatosabbnak vélt Olaszország és Görögország nagyon nagy árat lesz kénytelen fizetni azért, hogy gazdaságát kihúzzák a mocsárból. Emellett egyes közgazdászok attól tartanak, hogy a bejelentett válságkezelő programok nem elegendőek, és az államok kénytelenek lesznek még jobban eladósodni: az 1990-es évek válsága idején Japán államadóssága elérte a GDP 180 százalékát.    

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1060316&clef=ARC-TRK-D_01

Válságfinanszírozás állampapírokból

60 400 milliárdra becsülik az államadósság-piacot

  A gazdaság fellendítésére, az autógyárak, a bankok megmentésére, a pénzpiacok összeomlásának elkerülésére, a kis- és középvállalatok, vagy éppen a fogyasztók támogatására óriási összegeket költenek a különböző országok.

 Ehhez a pénzpiacokon kölcsönöznek pénzt - az Egyesült Államokban a kincstárjegy, Németországban a különféle kötvények, Franciaországban az OAT (Obligations assimilables du Trésor) a megfelelő eszköz, ezeket az egész világon megvásárolhatják a befektetők - írja Claire Gatinois, a Le Monde szakértője, utalva arra, hogy az államok a válság előtt is évente kolosszális összegű államkötvényt és államilag garantált kötelezvényt bocsátottak ki a meglévő köztartozás (a kölcsönök kamata és a felvett kölcsön esedékes törlesztési részlete) fedezésére.         A válsággal azonban a számla megugrik. A Natixis és a Royal Bank of Scotland elemzői szerint 2009-ben az Egyesült Államoknak legalább 1600 milliárd dollár (1240 milliárd euró) további adósságot kell kibocsátania, jóval többet, mint 2008-ban. Az euróövezetben 856 milliárd euró összegű állampapírt bocsátanak ki, ami 30 százalékkal több, mint 2008-ban, az Egyesült Királyságban pedig 114 százalékkal nő az adósságkibocsátás. Képes lesz-e felvenni a piac ezt az óriási adósságnövekedést?

        A Royal Bank of Scotland szakértője, Harvinder Sian szerint kérdések ugyan felmerülnek, de nincs pánikhangulat, a válság kezdete óta is könnyen találnak vevőre az állampapírok. A pénzüket féltő beruházók kerülik a kockázatos és mérgező pénzügyi termékeket, de valósággal megrohanják az állami vagy államilag garantált, kockázat nélkülinek tartott kötelezvényeket. Annak, hogy államok menjenek csődbe, általában kevés a valószínűsége, a G7 országainak esetében pedig különösen csekély.

        A beruházók annyira megriadtak, hogy minden állampapír hatalmas sikert arat, így például a Société de financement de l'économie française nevű, a bankok támogatására létrehozott állami ügynökség által kibocsátott kötvényt alig három óra alatt 12 milliárd euró értékben jegyezték, ami háromszor annyi, mint amennyi szükséges volt.

        Mi több, ezekre az államilag garantált kötvényekre akkora a kereslet, hogy hozamuk - az általuk biztosított kamat - szintje zuhan. Más szóval az államok olcsón vehetnek fel kölcsönt. Az Egyesült Államokban a legrövidebb lejáratú kölcsönök kamata a zéróhoz közelít, a háromtól tíz évig terjedő lejáratú kölcsönöké nem haladja meg a 3 százalékot, amire még nem volt példa, míg Franciaország és Németország kölcsöneinek kamata 2,5 százalék. Az államkötvények árát leszorítja a deflációtól való félelem is. Míg ugyanis az infláció ellensége a kötvényeknek, mivel csökkenti a fix jövedelmek értékét, a fordított hatású defláció éppenséggel a barátjuk.

        A szakértők szerint mindaddig, amíg a válság folytatódik, ez a jelenség fennmarad. Az adósság piaca ugyanis gigantikus tartalékot képvisel, amelyet 2008-ben a nemzetközi elszámolások bankja 60 400 milliárd dollárra becsült! A válsággal egyfajta „közlekedő edény-hatás" érvényesül, a beruházók a kockázatos vállalati tartozások és pénzügyi termékek helyett államadósságot vásárolnak, a kölcsönzött pénz mennyisége változatlan, de a magántartozás helyébe az állami tartozás lép.

        Vannak azonban kockázatok. Ha a gazdaság a vártnál hamarabb áll talpra, a beruházók az államadósságot ismét kockázatos termékekre cserélik, és az államoknak többet kell fizetniük azért, hogy pénzhez jussanak, az adósságszolgálat pedig, ami már ma is teher a jövendő nemzedékek számára, még költségesebbé válik. Ha viszont a gazdaság túlságosan nyomott marad, az adósságvásárlók - ezek többségükben intézményes beruházók, nyugdíjalapok, biztosító társaságok vagy ázsiai és közel-keleti állami alapok - súlyos helyzetbe kerülhetnek. Annál is inkább, mivel beruházási képességük már eleve meggyengült

a kőolaj árának csökkenésével, a világméretű recesszióval és a fejlődő országok válságával.

        Szakértők szerint a köztartozás mindig vevőkre talál ugyan, de például az óvatos beruházók által kockázatosabbnak vélt Olaszország és Görögország nagyon nagy árat lesz kénytelen fizetni azért, hogy gazdaságát kihúzzák a mocsárból. Emellett egyes közgazdászok attól tartanak, hogy a bejelentett válságkezelő programok nem elegendőek, és az államok kénytelenek lesznek még jobban eladósodni: az 1990-es évek válsága idején Japán államadóssága elérte a GDP 180 százalékát.  

http://www.lemonde.fr/cgi-bin/ACHATS/acheter.cgi?offre=ARCHIVES&type_item=ART_ARCH_30J&objet_id=1060316&clef=ARC-TRK-D_01

Begyűrűző protekcionizmus

The Wall Street Journal

Fredrik Erixon és Razeen Sally, a brüsszeli Nemzetközi Politikai Gazdaságtan Európai Központjának vezetői szerint félő, hogy a gazdasági válság miatt megerősödik a protekcionizmus - csakúgy, mint a hetvenes évek olajválsága idején. Ellentétben a harmincas évekbeli világválsággal, a hetvenes években kirobbant olajválság után a kormányok nem hoztak azonnal drasztikus piacvédő intézkedéseket - írják a New York-i napilapban. A recessziós félelmek következtében fokozatosan bevezetett merkantilista korlátozások miatt azonban így is visszaesett a szabad kereskedelem, és elhúzódott a válság.

Erixon és Sally felidézi, hogy 1979-ben az amerikai kongresszus kisegítette a csőd szélére került Chryslert, a brit kormány a Rolls Royce-nak és a British Leyland-nak dobott mentőövet, a franciák pedig a Reanult-t mentették meg. Az energiaszolgáltatókat, a repülő- és vasúttársaságokat és a bányákat is állami segéllyel húzták ki a bajból. Sok nagyvállalatot államosítani kellett. A támogatott iparágakat „önkéntes exportkorlátozzással" is védték. Kormányközi megállapodások korlátozták a japán autók amerikai és európai exportját és a szórakoztatóelektronikai cikkek behozatalát.

Félő, hogy a jelenlegi gazdasági válságban is hasonló intézkedésekre kerül sor - figyelmeztetnek a szerzők. A nemzetközi tőkepiacok szigorúbb szabályozásával kapcsolatos felvetések már ebbe az irányba mutatnak. Aggasztó az is, hogy a kormányok kisegítik a bajban lévő nagyvállalatokat. Ha ugyanis az egyiket támogatják, akkor előbb-utóbb újabb csődközeli helyzetbe került cégek kérnek állami segítséget. Ez más országokat is arra kényszerít, hogy a kiélezett piaci versenyben támogassák saját stratégiai ágazataikat. A következő logikus lépés az export korlátozása és a külföldi befektetések ellehetetlenítése.

Erixon és Sally szerint nem valószínű, hogy szabad kereskedelem korlátozását bármelyik kormány nyíltan felvállalná. Inkább a minőségi előírásokra és a termékbiztonsági szabályokra hivatkozva lépnek majd fel a külföldi áru ellen.

„Ezt az utat már bejártuk a hetvenes években, így tudjuk, hová vezet. A protekcionizmus a válság elmélyítését okozza."

http://online.wsj.com/article/SB122780298665161755.html

„Robin Hood adóból” – hitelkártya az olaszországi szegényeknek

Neue Zürcher Zeitung

 

A Berlusconi-kormány konjunktúracsomagjának első intézkedéseként bevezetnek egy hitelkártyát, amellyel a legrosszabb szociális helyzetben lévők havi 40 euró értékben árkedvezményt kapnak az akcióban részt vevő szupermarketekben. Maurizio Sacconi szociális miniszter szerdán mutatta be a „kék kártyát", amelyre a római kormány becslése szerint mintegy 1,3 millió ember tarthat igényt.

Ez egy teljesen új kezdeményezés, amely összhangban áll az EU ajánlásaival, hangsúlyozta Giulio Tremonti gazdasági miniszter. Üröm az örömben, hogy egyelőre az üzleteknek mindössze öt százaléka csatlakozott a programhoz.

A „Carte Acquisti" azonnal rendelkezésükre áll mindazoknak az idős korúaknak, akiknek az éves jövedelme nem éri el a 6000 eurót. Ezen kívül kisgyerekes családok vehetik igénybe - elsősorban élelmiszerek vásárlására. A program előképe a második világháború alatti amerikai Food Stamp System, egyfajta segélyezési célú élelmiszerjegy-rendszer. A gazdasági miniszter az államra háruló költségeket éves szinten 450 millió euróra becsüli. A kormány az összeget mindenekelőtt a „Robin Hood adóból" kívánja fedezni, abból a különadóból, amelyet a nagy olajkonszernek és a nagybankok nyereségére vetettek ki.

http://www.nzz.ch/nachrichten/international/kreditkarte_fuer_arme_in_italien_praesentiert_1.1317434.html

Bluetooth-csapda: mindenki mindenkit lehallgathat

Újabb szög a magánszféra koporsóján

  Egy holland informatikus olyan rendszert hozott létre, amelynek segítségével követni lehet a Bluetooth-szal felszerelt berendezéseket: telefonokat, számítógépeket és GPS-eket, -majd további megszállottak bekapcsolódásával ebből egy amatőr mini kémrendszer alakult ki.

         A 35 éves Alex van Es a hollandiai Apeldoornban él barátnőjével, nappal informatikus egy hivatalban, este és a hétvégeken azzal szórakozik, hogy automatizált rendszert épít ki, amely képes észlelni minden Bluetooth-os berendezést, feldolgozza az összes így nyert információt, majd az eredményt közzéteszi saját honlapján - pusztán passzióból.

         Szinte minden új mobiltelefon alkalmazza a Buetooth rendszert, amelynek segítségével vezeték nélküli fülhallgatót használhatnak, vagy fotókat és fájlokat cserélhetnek partnereikkel. Az új hordozható személyi számítógépek és GPS-ek is Bluetooth alkalmazásával létesítenek drót nélküli közeli kapcsolatokat. Mihelyt aktiválták, a Bluetooth két információt sugároz folyamatosan: saját egyedi „címét", azaz azonosító jelét és annak a berendezésnek a nevét, amelybe integrálták. Emellett sok felhasználó személyre szabja készülékét, megadva valódi vagy fantázianevét  - megannyi információ, amelyek révén közvetlenül vagy következtetések révén azonosítani lehet a tulajdonost.

         Ha valaki rákattint Alex van Es honlapjára, megállapíthatja például, hogy egy bizonyos novemberi délutánon 17 óra 42 perckor egy adott Nokia mobiltelefon - a honlapon megjelenik a modell és a Bluetooth azonosító kódja, néhány számot azonban x-szel helyettesítettek rajta - Apeldoornban a Hoofd és a Deventer utca sarkán volt található. Az elmúlt hónapokban Alex még 237 alkalommal észlelte ugyanazt a Nokiát Apeldoornban, mindig reggel 7 és 22 óra között. Ugyanazon a novemberi napon a honlap szerint a rendszer még 558 Blueetooth mozgását követte. Mindegyikük számára automatikusan azonnal külön weblapot hozott létre, egy interaktív Google térképpel, egy összesítő táblázattal és egy grafikonnal, amely órás bontásban tünteti fel a Bluetooth helyváltoztatásait. A rendszer egészét tízpercenként automatikusa frissítik.

         Alex 1998-ban kezdte internetes karrierjét, amikor Európában az elsők egyike volt, aki saját lakásában webkamerákat állított fel, hogy bárki a világon élőben láthassa, mit csinál odahaza, és háztartási és konyhai felszereléseit érzékelőkkel látta el. Mindez ma már kissé elavult, de még működik: Alex tudja, hogy 1998. június 20-tól 2008. november 10-ig hűtőgépét 55 003 alkalommal nyitotta ki, átlag 31,12 másodperces időtartamra.

         A Bluetooth-követéssel áttért az egész világ megfigyelésére. 2007 végén helyezett el hálószobájában egy 20 méter hatótávolságú Bluetooth jelzésfogóval felszerelt öreg személyi számítógépet, amelybe a saját maga által írt megfigyelő programját telepítette, majd egy szervert bérelt az Egyesült Államokban adatbázisának tárolására. Hamarosan rájött, hogy egy megfigyelőpont kevés, így további vevőket helyezett el másutt lakó családtagjainál, majd egy üzletben, ennek segítségével már térben is tudta követni a megfigyelteket. Kis idő elteltével a helyi sajtó is  felfedezte azonban a hálózatot, és hevesen ostorozta az amatőr kémet, hiába védekezett Alex azzal, hogy nem tudja, kik a készülékek tulajdonosai. Azóta honlapján felismerhetetlenné teszi a megfigyelt készülékek adatait, saját adatbázisán azonban a teljes információt megőrzi.

         Külföldről is sok ezren felfedezték Alex rendszerét, és néhányan követni kezdtek példáját - sőt akadt, aki kapcsolatba lépett vele és összekapcsolta saját hálózatát az övével. Két másik Bluetooth-követő Hollandia más településein, egy a  németországi Heidelbergben, két brit, egy indiai és egy új-zélandi kapcsolódik az eredeti rendszerhez. Alex ma már egy világhálózat embriójának élén áll. „Amint egy készülék feltűnik egy másik városban, piros kereszttel jelöljük az én honlapomon. Már volt olyan mobiltelefon, amelyet Új-Zélandtól Hágáig követtünk" - mondja a holland informatikus. Hála új barátainak, Alex adatbázisa ma már 6,4 millió adatot rögzít 460 ezer megfigyelt készülékről.

         A Bluetooth-követés a legváltozatosabb lehetőségeket kínálja. Betörtek egy butikba, a rendszer előbb a bűnözők telefonjának Bluetooth-át rögzítette, majd a helyszínre érkező rendőrökét - a továbbiakban akár a bűnöző, akár a rendőr közeledését észlelni lehet, ha működik a Bluetooth-uk. Az egyik Bluetooth-követő elhatározta: külön megfigyelő programot ír amatőrök számára, ilyesfajta alkalmazásra. Alex egy ízben a parlamentben tett látogatást, és ott jutott eszébe, hogy ha magával hozta volna észlelőjét, számos újságíró és politikus Bluetooth-át is rögzíthette volna - este pedig elsétálhatott volna a prostituáltak negyedébe, megnézni, feltűnnek-e arrafelé ugyanazok a telefonok: az eredmény - mondja - bizonyára érdekelte volna az embereket. Egy autópálya-üzemeltető már felkérte, alkalmazza rendszerét a forgalom megfigyelésére: a mobiltelefonokat ugyanis könnyű követni, ha beszélnek rajtuk, de amikor nem, akkor a Bluetooth-megfigyelés hatásosabb. Alex nem kért pénzt a szolgáltatásért, örült, hogy tökéletesíthette rendszerét a 120 kilométer sebessséggel mozgó Bluetooth-ok követésére.

         Alex-szel vagy nélküle, a Bluetooth-követésre szép jövő vár, hiszen becslések szerint ma az európaiak 15-20 százaléka tart magánál olyan mobiltelefont, amelyen a Bluetooth-t aktiválta. Franciaországban a Majority Report nevű marketing ügynökség a kereskedelmi központok forgalmát figyeli meg egy olyan összetett rendszer révén, amelynek egyik elemét a Bluetooth-követés alkotja. A Bath egyetem kutatói a városi forgalom elemzésére használnak hasonló rendszert, de a sajtó ellenséges hangú támadásai miatt nem közölnek részleteket a médiával. Számos internetező olyan programokat dolgozott ki, amelyek a Bluetooth segítségével hatolnak be a mobiltelefonokba, tartalmuk lemásolására vagy módosítására, vagy éppen arra, hogy teljesen megszerezzék fölöttük az ellenőrzést. Elvileg az elromlott készülékek javítására fejlesztették ki őket, de mindenfajta alkalmazásra szolgálhatnak.

http://www.lemonde.fr/technologies/article/2008/11/28/alex-is-watching-you_1124462_651865.html