2010. szeptember 16., csütörtök

Rohanó életünkben annyira természetes, hogy általában utólag gondoljuk végig az eseményeket. Utólag látjuk meg a lehetőségeket, amelyeket elmulasztottunk. Utólag ismerjük fel az áldásokat, amelyeknek részesei voltunk. Mások értékeit csak akkor akarjuk elismerni, mikor már hiányoznak. A régiek sokkal jobban igyekeztek előre készülni a bekövetkező eseményekre, és emiatt jobban is tudtak élni velük. Ma szombat este van. Mivel telt a napod, a délutánod? Lekötött a sok elmaradt munka elvégzése? Pedig ma készülnöd kell Isten elé! Holnap istentiszteletre mész, és szólni fog az Úr hozzád! Ha meg akarod hallani, akkor készülnöd kell rá! Ha meg akarod tenni, amit mond, akkor nagyon kell figyelned arra, amit tenned kell majd. Egyébként anélkül utasítod el a szavát, hogy észrevennéd, mit is tettél valójában. Hiszen meg se hallod, így nem tűnik elutasításnak. Pedig jó a füled. Legalábbis arra, hogy meghalld mindazt, amit talán nem kellene. Amit az emberek mondanak másokról. Aminek a meghallása csak leterheli az életed. Az Úr szava lélek és élet. A tanítványok bizonyságot tesznek róla, hogy az Úrnál örök élet beszéde van. Te is így tapasztalod? Ha nem, csak egy miatt lehet: számon kérő szava szól hozzád! Előzd meg, figyelj az élet beszédére!

A zseniális magyar Kék Kenőcs, amivel mindent gyógyíthatsz

A zseniális magyar Kék Kenőcs, amivel mindent gyógyíthatsz
Számos bőrgyógyászati panasz ellen jelent gyors megoldást egy eddig ismeretlen, gyógyhatású készítmény.

A Kék Kenőcsöt Lukács Sándor gyógyszerész készítette több mint tíz évvel ezelőtt. A természetes szer híre a szájhagyomány útján az elmúlt években mind szélesebb körben terjedt el. Bőrgyógyító hatása számos területen megmutatkozott és bizonyított. Ezek közül ismerhetsz meg néhányat cikkünkből.

Gyógyír az égési sérülésekre

Az égési sérülések sajátossága, hogy az elhalt, roncsolt szövetek a helyükön maradnak, így a bőrfelszínen var képződik. Gyógyulásuk során további nehézséget okozhat az igen gyakori felülfertőződés.
A Kék Kenőcs hatásosan védi ki mindkét problémát. Hatóanyagainak egy része keresztüljut a roncsolt szöveteken, szétválasztja egymástól a sérült és az ép részeket. A sérült bőr gyógyulása alulról felfelé indul meg, minek köszönhetően varmentes, sima hegfelület képződik a felszínen. Antibakteriális hatóanyagainak köszönhetően a felülfertőzés kockázata minimálisra csökken.
Szavazz!
Milyen bőrproblémával küzdesz?
AknéEkcémaPsoriasisBőrgomba

De nem csupán gyógyítja az égés által okozott hámsérüléseket, hanem eredményesen csökkenti a vele együtt járó fájdalmat is. Fájdalomcsillapító hatása annak köszönhető, hogy a fájdalomérző receptorokról leszorítja az ingerlő anyagokat.
Nincs más dolgod, mint a sérülés mértékétől függően napi két-három alkalommal felvinni a krémet az érintett felületre.
Mit is tartalmaz pontosan?

Joggal kérdezheted, hogy milyen hatóanyagokból is áll össze a krém. A gyártás során kizárólag természetes alapanyagokat használnak fel, melyek antibakteriális, gyulladáscsökkentő és hámosító hatásuknak köszönhetően gyógyítanak.
Összetétel

Cink-oxid - hámosító.
Vazelin - var nélküli sebgyógyulás.
Sumamed-Saptosyl keverék - antibakteriális hatóanyag.
Tisztított kamilla- és cickafarkolaj - gyulladáscsökkentő.

A Kék Kenőcsnek számos továbbfejlesztett változata kapható, melyek segítenek a gombás bőrfertőzések, a pikkelysömör vagy épp a pattanásos bőr kezelésében. A továbbiakban ebből kaphatsz egy kis ízelítőt.
Gombás fertőzések kezelése

A bőr gombás fertőzésére számos egészségügyi probléma, illetve életmódbeli tényező hajlamosíthat. Az elhúzódó antibiotikus kezelések, az immunhiányos állapotok, a cukorbetegség vagy a műszálas ruhadarabok rendszeres viselése mind elősegítik a gombák szaporodását.
15 természetes gombaölő
15 természetes gombaölő
A 10 legjobb házi fortély izzadás ellenMásnaposság ellen: a 10 legerősebb gyógymódA 7 leghatékonyabb természetes fogfehérítő7 gyilkos házi csodaszer herpesz ellen15 tipp a pihentető alvásértA leggyakoribb női fertőzések természetes ellenszereiA fejfájás legjobb természetes ellenszereiÍme, a tavaszi fáradtság 8 legbiztosabb ellenszereA 10 leghatásosabb házi praktika napégés ellen10 akupresszúrás pont, ami meggyógyít

A Kék Kenőcs továbbfejlesztett változata a Gomba-Stop Kék-Lukács Krém. Amennyiben bőr- vagy körömgombától szenvedsz, nincs más dolgod, mint naponta két-három alkalommal eloszlatni a krémet a fertőzött területen. A krém a nyálkahártyák kivételével a teljes testfelületen alkalmazható.
Búcsú a pattanásoktól
Házi gyógymódok
Vérző ínyre »
Homeopátia »
Vesekő ellen »
Aranyér ellen »
Felfázás ellen »
Görcsök ellen »
Influenza ellen »
Hüvelyfertőzésre »

Az akné a faggyúmirigyek és a szőrtüszők gyulladásos elváltozása, melynek kialakulásában gyakran baktériumok is közrejátszanak. Ha a kamaszkoron túljutva még mindig problémát okoznak számodra a pattanások, ideje, hogy kipróbáld a Kék Kenőcsből kifejlesztett Akne-stop nevű krémet.
A krém hatóanyagai elpusztítják az akné kialakulásáért felelős baktériumokat, szaliciltartalmának köszönhetően pedig a bőr nem vastagszik meg. Naponta egyszer, este - szükség esetén reggel is - vidd fel a bőrödre, és néhány napon belül javulást tapasztalsz.
Pikkelysömör ellen

A pikkelysömör - más néven psoriasis - a bőr nehezen kezelhető, gyulladásos megbetegedése. Kialakulása egyrészt genetikailag meghatározott, másrészt környezeti tényezőktől is függ.
A tudomány jelenlegi állása szerint nem gyógyítható, csupán a tünetei enyhíthetők.
A szintén Lukács Sándor által kifejlesztett Pikkely-stop krém elősegíti az új sejtréteg kialakulását, miközben megszabadítja a bőrt a régitől. Egyenletesen vidd fel a psoriasisos területre a krémet reggel és este - és egy-két héten belül javulást tapasztalsz majd. Amennyiben bőröd kisebesedett, úgy használhatod a Kék Kenőcsöt is.
A készítmény a test bármely pontján kialakult pikkelysömörre használható, ám, ha a szem környékére viszed fel, előfordulhat, hogy a hatóanyagok kipárolgása könnyezést okoz.
Itt vásárolhatod meg!

Egy ideje kellemetlen bőrproblémával küzdesz? Ha cikkünk felkeltette az érdeklődésedet, és szeretnél még többet megtudni a Kék Kenőcsről, illetve vásárolni akarsz, kattints ide!
http://www.femina.hu/egeszseg/a_zsenialis_magyar_kek_kenocs_amivel_mindent_gyogyithatsz

2010. szeptember 9., csütörtök

Kadarkúti Égi üzenetek - 74. - A Mennyei Atya szavai az 5. boldogságról

2010.szeptember 08. Mennyei Atya: Az 5. boldogság, Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak
Mennyei Atya: Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Ma az 5. boldogságról lesz szó, melyet Szent Fiam hirdetett nektek a hegyi beszédben: Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Az előbbi percekben, az evangéliumban Szent Fiam fejtette ki nektek, hogy még ellenségeitekhez is jók legyetek. Most Én, a ti teremtő Atyátok tanítalak benneteket az irgalmasságról. Először felidézem emlékezetetekben az irgalmasság cselekedeteit. Az irgalmasság testi cselekedetei a következők:
  1. Az éhezőknek ételt adni
  2. A szomjazóknak italt adni
  3. A szegényeket ruházni
  4. Az utasoknak szállást adni
  5. A fogságban lévőkért imádkozni
  6. A betegeket látogatni
  7. A halottakat eltemetni
Figyeljétek meg gyermekeim, milyen eltérő két asszony hozzáállása egy harmadikkal kapcsolatban. A délelőtti vásárlás után Anna és Ilonka megállnak az utcán beszélgetni. Éppen arról volt szó, hogy mi a titka a jó kelt rétes sütésének, miközben elhalad mellettük egy áldott állapotban lévő fiatal anya, egy babakocsit tol, 1 ½ éves baba ül benne és jobbról, balról a kocsi fogójába kapaszkodik 2 óvodáskorú testvérke. A legnagyobb gyermek egy 8 éves kislány nincs velük, mert iskolában van. Erre Ilonka kifakad: Látja, hogy már megint terhes ez a Vargáné? Hát nyomorúságra szüli sorba ezeket a gyerekeket? Munkahelyük nincs, segélyekből élnek. Ingyenélők, akik rátelepednek a társadalomra. Anna így válaszol: Ne mondjon ilyet, Ilonkám, a férje akar dolgozni, de mindenhonnan elutasítják. Az asszonyka meg nem hagyhatja magukra a kicsiket, hiszen nincs a faluban se bölcsőde, se óvoda. Ez a derék, jószívű Anna nem is folytatja. Hazamegy és unokája kinőtt babakelengyéjéből leánya segítségével összeállít egy kis csomagot. Még hozzátesz egy oldal szalonnát, 2 szál házikolbászt és egy lapos tányérra való tegnap készült almáspitét. Még aznap délután meglátogatja a népes kis családot, és kipakolja ajándékait. Elnézést kért, hogy előzetesen nem jelentkezett be, de úgy érezte, hogy gyorsan jönnie kell. a kismama könnyekig hatódott és nem győzött hálálkodni. Eddig csak az utcáról ismerte Anna nénit és csak köszönő viszonyban voltak. Csodálkozva köszönte meg a jóságát. A három kisgyerek már körül is vette a süteményes tálat és boldogan majszolták a finom pitét. Annát hellyel kínálták és barátságosan elbeszélgettek vele. Ha majd egyszer odakerül Szent Fiam ítélőszéke elé, ha vannak is hibái, mulasztásai, irgalmas cselekedete ott napfényre kerül és jutalma nagy lesz érte.
Az irgalmasságnak lelki cselekedetei is vannak:
  1. -A bűnösöket meginteni
  2. A tudatlanokat tanítani
  3. A kételkedőknek jó tanácsot adni
  4. A szomorúakat vigasztalni
  5. A bántalmakat békével tűrni
  6. Az ellenünk vétkezőknek megbocsátani
  7. Az élőkért és holtakért imádkozni
Ezek közül csak néhányat szeretnék kiemelni. Drága Gyermekeim! Nagyon sok tapintat kell ahhoz, hogy a bűnösöket megintsétek. Tételezzük fel, hogy van egy testvéretek a templomban, tudjátok hogy nem szentségi házasságban él, mégis minden vasárnap áldozik. Bizony az ilyet figyelmeztetni kell, hogy szentségtörést követ el, de nem fennhangon mások előtt megszégyenítve, hanem négyszemközt, halkan és szeretettel. Vagy ha valamelyikkőtök felnőtt gyermeke nem gyakorolja a vallását, bizony kell szólni neki, hogy bűn ez a sok mulasztás, de ha párszor már elmondtátok, és nem hajlik a jó szóra, hagyni kell, csak imádkozni kell megtéréséért.
Amint hallottátok, az irgalmasság lelki cselekedetei között szerepel, hogy a bántalmakat békével tűrni. Ehhez szinte emberfeletti akarat kell.
Erre is az életből állítok elétek példát. Egy házaspár együttélése egyre elviselhetetlenebbé válik. Györgyikét folyton sértegeti a férje és mindenért őt hibáztatja. Ha az irodában felidegesíti a főnöke, otthon a feleségén tölti ki a mérgét. Kiabál, káromkodik, hogy már megint el van sózva a leves, újra tökfőzelék van, amit ő utál. Ha a gyerek rossz jegyet hoz, akkor is Györgyi a hibás, mert nem kérdezte ki a leckét tőle. Ha a vasalt ingén egy ránc van, már odacsapja nagy ordítozás közepette a földre. Bizony nincs egy kedves szava se a párjához. Az igaz, hogy nem iszik, nem csalja meg, hazaadja a fizetését, de gorombaságaival mindig a lelkébe gázol. Az ilyen igazságtalan kirohanásainál Györgyi olyan ideges lesz, hogy visszakiabál. Ez olaj a tűzre és parázs veszekedés lesz belőle. Ez az asszonyka hogyan tűrje el szekánt férjét, örökös sértegetéseit? Én, Mennyei Atyátok a következő tanácsot adom neki: Ezután egyetlen szót se szóljon ezeknél az indulatos kirohanásoknál, hanem csendbe hallgasson. Azonnal ajánlja fel új lelki sebeit férje megtéréséért. Ehhez kérjen kegyelmet, erőt Tőlünk, Égiektől. Férje lassan be fogja látni, hogy nincs akivel veszekedhessen, és csendesebb lesz.
Drága engesztelő Gyermekeim! Felötlik bennetek, honnan is vegyetek példát az irgalmasságra. Hát bizony Tőlem, Mennyei Atyátoktól. Sok ember azt hiszi, hogy Én egy bosszúálló, félelmetes Isten vagyok, aki az egész emberiséget a pokolba akarja taszítani. Micsoda meglepetés lesz az utolsó ítéletkor, mikor annyi elveszettnek hitt embert fognak látni, amint a Mennyben örvendeznek. Gondoljatok vissza az évtizedekre, amit leéltetek. Jusson eszetekbe az első súlyos bűnötök. Ha nem lennék végtelenül irgalmas, már akkor eltapostalak volna titeket és hagytam volna, hogy elkárhozzatok. De Én várok évekig, évtizedekig, 80, 90 évig is, hogy felém forduljatok és megbocsáthassak. Ha Én irgalmamban megbocsátok nektek, bármit is követtek el, akkor ti is legyetek irgalmasak: bocsássatok meg mindenkinek és mindent! Ez a mai végső időkben a legaktuálisabb felszólítás, mert Szentlelkem kiáradásakor semmit se vizsgál oly szigorúan a lelkekben, mint a haragot és gyűlöletet. Ezzel már el is érkeztünk az irgalmasság lelki cselekedetei közül a másikhoz: Az ellenünk vétkezőknek megbocsátani. A ma hallott evangélium is erre tanít titeket. Ha ellenségeitek iránt szívetek nem is tud érzelmileg felmelegedni, de azért mondjatok áldást rájuk, imádkozzatok értük, ne panaszkodjatok rájuk, mert ha még a nevüket is emlegetik, az egyenlő az ítélkezéssel. Ha így viselkedtek, azzal alázatotokat erősítitek. Az alázat pedig nagyot lendít rajtatok az életszentség útján. Tekintsétek a szenteket példaképnek. Direkt keresték az alkalmat, hogy rossz természetű ember közelébe kerüljenek, hogy gyakorolják az ellenségszeretetet és az alázatot.
Ha az irgalmasság testi-lelki cselekedeteit gyakoroljátok, akkor ha eljön az időtök, nektek is irgalmazni fognak. Az ítéletkor ezt fogják hallani:
„Jöjjetek Atyám áldottai, és vegyétek birtokba a nektek készített helyet! Mikor éhes voltam, ennem adtatok, mikor szomjas, voltam inni adtatok, mikor meztelen voltam felruháztatok. Akkor majd kérdezni fogjátok: mikor adtunk enni, inni neked Uram, mikor ruháztunk fel, és ezt hallják majd: amit egyel cselekedtetek a legkisebbek közül, azt Velem cselekedtétek.
Most figyeljetek, drága Gyermekeim! Aki a végső nagy napon ezeket a dicsőséges szavakat fogja mondani nektek, annak a lándzsával átszúr szent Szívét most körbeviszem köztetek és egyenként belehelyezem bensőtökbe, hogy végtelen irgalmassága eláradjon bennetek.
Megáldalak benneteket az irgalmasság lelkületével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2010. augusztus 26., csütörtök

Kadarkúti Égi üzenet - 73 - A Szentlélek szavai a 4. boldogságról

2010.augusztus 25., Szentlélek a 4. boldogságról
Én: Édes Jézusom, szeretlek, tégy engem békéd eszközévé Szentlélek Istenem! Köszönöm, hogy ma Te fogsz tanítani minket. Add, hogy a Te bölcs szavaidat méltóképpen tudjam közvetíteni testvéreimnek!
Szentlélek Isten: Drága engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok a Szentlélek Isten, a 3. isteni Személy, és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Folytatom a hegyi beszéd boldogságait. Most arról lesz szó, hogy boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelne vele. Egy példával kezdem. Egy építkezési vállalatnál már 2 hónapja bajok vannak. Egy cég rendelt náluk egy egész üzletsort, de hibákat talált az épületekben és nem fizette ki. Az építőipari vállalat igazgatója összehívta az alkalmazottakat, elmondta nekik, mi a probléma és közölte, hogy ebben a hónapban nem tudja kifizetni a bérüket. Még hozzátette, hogy akinek nem tetszik, elmehet. János, az egyik munkás dühösen és szomorúan meséli a feleségének, Katinak, hogy miért nem hozott pénzt. Kati megdöbbenten hallgatja, majd így szól: -Nincs egy hete, hogy a fodrásznál a vállalatigazgató felesége elhencegett vele, hogy 2 hétig a családjával Tahitiben volt és a szállodában milyen pazar ellátásban részesültek. A főnöknek és a családjának jut pénz a fényűző külföldi nyaralásra, de a dolgozók bérét visszatartja. Bizony az évek során összegyűlt milliókból ki tudná fizetni a béreket.
Drága Gyermekeim, ebből az egy példából láthatjátok, hogy nincs igazság a földön. Még nem született olyan társadalmi rend, amelyben nem lennének elnyomók és elnyomottak, szegények és gazdagok. Ennek oka a bűnben keresendő: az önszeretetben, a kapzsiságban, a hatalom utáni vágyban, a könyöklésben, mások eltiprásában. Az igazságtalanság elburjánzik társadalmi méretekben, de a családokon belül is. Nézzétek a következő esetet. Péter és Rózsika 10 évig boldog házasságban éltek, szépen nevelgették két kis gyermeküket. Történt egyszer, hogy Rózsi elment egy munkahelyi névnapozásra, Péter vigyázott otthon a kicsikre. Elég későn ért haza, de nem lett probléma belőle, az apa megfürdette, megetette, lefektette a gyerekeket. Pár nap múlva Rózsit az egyik kolléganője a szájára vette, megrágalmazta, hogy Rózsika milyen feleség, a munkahelyi bulin összeszűrte a levet egy fiatalemberrel. Már meg is történt az első titkos randevú egy lakáson. Ez nagyon gyorsan Péter fülébe jutott. Dühében és csalódottságában a férj olyat tett, amit még soha: magából kikelve kiabált, kipofozta a feleségét és fejét a falba verte. Mindezt a gyerekek előtt, akik kétségbeesve sírtak, anyjuk szoknyájába kapaszkodva. Rózsika hiába védekezett, hogy ő semmit nem tett, csak a névnapozáson ő is táncolt a kollégájával, mint a többiek. Férje nem hitt neki. Mi volt az oka ennek a nagy családi viharnak, igazságtalan kirohanásnak? A bűn. A rágalmazó kolléganő irígysége, mert Rózsikát a jó munkájáért gyakran megdicséri a főnöke, őt viszont nem. Rózsi múltkor nagyobb jutalmat kapott, ő kisebbet.
Drága Engesztelőim! Ne keressétek a igazságot itt a földön, mert úgysem találjátok meg. Ó, hányszor jártatok már úgy, hogy jót tesztek és elítélnek, kibeszélnek miatta. Nálatok jobban senki nem tudja, hogy aki jobban szereti Istent, mint az átlag, aki buzgóbb, többet imádkozik, naponta szentmisére jár, azt megvetik és kicsúfolják. Attól, aki engesztelésre megy gúnyosan kérdezik: Mi van? Valami új vallást alapítottatok? A szektába mész? Ha tudnák az igazságot, hogy ti a legtisztább, legkeresztényibb, legkatolikusabb és legelmélyültebb vallást gyakoroljátok és mentitek a lelkek sokaságát! Ne törődjetek az ilyen rosszindulatú megjegyzésekkel! Az igazság csak odaát, a túlvilágon fog kiderülni. Ott majd, lelkes Kicsinyeim, kárpótolnak titeket mindenért és a rosszakaróitok minden szavukért felelni fognak, büntetésük nem marad el. Bűneik és igazságtalanságaik következménye a vezeklés lesz a tisztítóhelyen vagy az örök kárhozat. A langyosakat kivetem magamból – mondja Jézus – inkább legyen hideg vagy forró valaki. A ti hitetek forró, bízzatok irgalmunkban, hiszen az engesztelők a Szentháromság „gyöngyszemei”. Az igazság utáni éhségetek és szomjatok ki lesz teljes mértékben elégítve a Mennyben, mert az Örök Élet forrásából itatunk benneteket.
Idefigyeljetek, Gyermekeim! Most egy kicsit abbahagyom a tanítást. Itt állunk mind a hárman Éva mellett, hatalmasak vagyunk, a mennyezetig érünk. Nem láthattok, mert azt nem engedhetem meg. Jézus vajszínű, aranyszegélyű, hosszú ruhában van egy aranyszínű kereszt van hímezve a ruhájára a mellén. Én hófehér ruhás ifjú alakjában vagyok köztetek. A Mennyei Atya is fiatal és szép, korona van a fején és piros palást a vállán. Én a Szentlélek most közétek megyek és fényből hatalmas háromszöget rajzolok körétek, hogy mindenki a háromszögön belül legyen. Közeledik felétek Jézus a Mennyei Atyával. Az Atya odaáll a háromszög felső csúcsához, Jézus Uratok és Én jobb és baloldali csúcsához. Mindhárman kitárjuk karunkat, így fejezzük ki, hogy ti engesztelők védelmünkben és szeretetünkben vagytok.
Megáldalak titeket a közelgő mennyei igazság kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.

2010. augusztus 25., szerda

A CSIS jelentés

Ha Irán üzembehelyezi az oroszok segítségével 10 atomreaktorát, nincs visszaút. Augusztus 21. volt a határidő, amikor még nagy mennyiségű sugárzó anyag légkörbe kerülése nélkül lehetett volna megtámadni Iránt. Izrael hatalmi pozícióját próbálja megtartani a régióban, és a világ újrafelosztásában. A Fox News, és mások szerint is a sugárzás kockázatot jelent, és a levegőben terjedő sugárzás a Perzsa-öböl vizét is veszélyeztetheti.
John Bolton szerint: “Attól tartok, hogy (Izrael) már elszalasztotta a lehetőséget, hogy…”. Amely nagyon világosan kifejezi, hogy az USA számára jól induló háborút vezethessen Iránnal szemben. Az USA nem akar egyszerre három régióban harcot folytatni, ezért kivonja Irakból a szabad kapacitását, hogy támadást indíthasson Irán ellen.
Amerikai harcoló csapatok visszavonása Irakból
http://www.tagesschau.de/ausland/irakusa104.html
A szerencsétlen amerikai katonák örömmel hagyják el Irakot, és az egyiktől idézve: “Ez nagyszerű! Ez azt jelenti, hogy véget ért a hétéves háború, az iraki ‘Szabadság Hadművelet’, és büszke vagyok arra hogy mi vagyunk az utolsó küzdelemben résztvevő iraki dandár. Befejeztük, tevékenységünket méltó és méltóságteljesnek találtam…”
(a konvoj a 4. Stryker zászlóaljból és a 2. amerikai hadosztályból állt)
A katona szellemi színvonala is méltó gazdáihoz, és sajnos jellemző is!
Új küldetések az amerikai erők számára helyileg
A média hisztéria az állítólagos iráni atomfegyver előállításával kapcsolatban nem, indult jól. A média kihasználtsága hasonló mértékben csak az iraki háborút megelőző időszakban volt jellemző, amelyben az USA, az ENSZ beleegyezése nélkül támadta meg Irakot, mint egy közönséges bűnöző, mint egy rablógyilkos. Betörve az ajtót, a lakosságot legyilkolva, és ellopva az értékeket (pl. olaj). Most Irán lenne a soros, de 20%-os dúsítási fokú uránból nem lehet atomfegyvert készíteni, mivel erre 80-90%-os urán kell, így ez még “sovány” indok! Ha tetszik, ha nem, a Bushehr reaktor megkezdi működését!
A Központi Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok tanácsának (CSIS), az “agytröszt” jelentése szerint két csapásirány jöhet számításba: Az egyik az USA által kezdeményezett “középről”, Irak felől, a másik nem annyira ajánlott, Izrael által a Perzsa-öböl felől, Izrael “Dolphin” (Delfin) tengeralattjáróival, amiből három, atombombafejes
cirkálórakétákkal ellátott tengeralattjáró az öbölben tartózkodik. Az USA, Izrael háborús terveivel ellentétben, nem javasolja az Izraeli csapást, írja a RIA Novosti, a CSIS tanulmányány szerzőjének, Anthony H. Cordesman véleményére hivatkozva.
Eközben Obama a Newsweek interjúban azt mondja, a nukleáris létesítmények Irán területén elszórtan helyezkednek el, így célzott katonai tánadásnak nincs értelme. Irán nukleáris tevékenységét bizonyos mértékben legitimálja, hogy ellenőrizhetően próbálja növelni a nukleáris kutatásokat!
Mi is tulajdonképpen a CSIS, és kik tartoznak hozzá? Ez egy un. agytröszt. A Külkapcsolatok Tanácsával adják az USA tényleges kormányát, ami után a CFR és a Fehér-ház is csak fut. Innen kapják fontos kérdésekben az utasításokat, vagyis a RIIA, a CFR, a Royal Institute for International Affairs, London irányít. Tagjai, a CSIS és többek között Ábrahám Ben Elazar (azaz, Henry Kissinger, az angliai titkos futár) és Zbigniew Brzezinski. Bevallott, nyílvánosság számára, a tevékenységükről, a “személyzetről” itt : http://csis.org/
Ugyanígy a hülyeség netovábbja a lengyelországi rakétavédelmi rendszerek orosz határ mellé telepítés indoklásában, az Irán felől várható veszély emlegetése. Ez már meglágyult agyú agytrösztre utal, vagy enged következtetni (de csak az embereket nézik hülyének)!
Izrael olyan ország (az USAF 1999. szeptember-i, Waren D. Farr ezredes által készített jelentésében szereplő 1997-ig több mint 400 nukleáris töltet és 60-80 db-os, éves gyártási kapacitás birtokában), amely a térségben egyetlen meghatározó erőként akar szerepelni! Izrael célja a katonai fölény megőrzése!
A CSIS tanulmány értékeli a lehetséges támadási útvonalakat az izraeli vadászgépek, bombázók számára, és a lehetséges következményeket, valamint az USA politikáját. A déli útvonalú támadás diplomáciai bonyodalmakat okozna, és legfontosabb kőolaj beszállító, Szaúd-Arábia is akadályoztatott lenne. Az északi támadás útvonalról lemondanának, mert a szövődmények Törökországgal kritikus értékűek lehetnek. A légi utántöltő repülőgépek előzetes elhelyezése a helyi törökországi és szíriai radarok számára hamar nyilvánvalóvá válnának. Így csak a “Középső irány” marad, a CSIS ajánlása szerint. Főként az Egyesült Államoknak behódolt iraki bábkormány miatt. (a piros pontok az izraeli hadsereg iráni célpontjait jelölik)
A CSIS jelentés tartalmaz egy rakás értékelést, a várható iráni atomfegyver előállíthatóság időpontjára 2012-től 2015-ig, de a globális politikai véleményük szerint, Iránnak nem érdeke atombombát építeni.
Felvetődik a kérdés, mire jó ez a háborús cirkusz, az erőviszonyok térképének folyamatos rendezgetése, átrajzolása?
A válasz két okban határozható meg:
Az első, a globális világkormány létrehozásához vezető út építése, a második, a legtöbb ország túlnépesedésének problémája. A két cél, lényegét érintve, majdnem egy és ugyanaz!
Ha összerakunk néhány mozaikot, máris kezd kialakulni a kép!
Az USA, Bush kormányzatok által is betervezett gazdasági összeomlása, magával fogja rántani a kínai gazdaságot, amit még súlyosbítani fog az Európa piac teljes kiesése és Kína iráni energiaellátásának leállása a háború miatt. Oroszország nem lesz képes Dél-Amerikában, a Közel -és Távol-Keleten valamint európai frontján is harcolni, a szintén legyengült, és megfogyatkozott ellenségeivel szemben! Akár az USA-nak, akár Izraelnek, a legnagyobb dilemmája túlélési esélyek latolgatása, mert a győzelemre nincs garanciájuk, bár az elején még le lehet majd állni!
Ha elkezdődik a háború, könnyen lehet, hogy ismételten igaza lesz (mint annyiszor már), a már elhunyt vak, orosz látnoknőnek, aki 2014-ig elhúzódó irányított, és 2016-ig irányíthatatlanná vált háborúról jövendölt, amely atomháborúban éri el a végkifejletet.
Tulok

2010. augusztus 19., csütörtök

Kadarkúti Égi üzenet - 72 - Jézus: Boldogok a szomorúak.......

2010. 08.18.  Jézus: Boldogok a szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld.
Jézus: A múlt héten az 1. boldogságról, lelki szegénységről beszéltünk nektek. Ma a 2. és 3. boldogságról lesz szó. Nézzük meg közelebbről, mit jelent a 2. boldogság: „Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket.”
Már többször mondtam nektek, Gyermekeim, hogy a földön ne keressétek a boldogságot, mert azt nem találjátok meg. A földi örömök ideig, óráig tartanak, mulandók. A földön a szeretet lehetne az öröm alapja, de mivel ez sem örök, vele együtt elmúlik a boldogság is. Hányszor lehet látni eget verő szerelemmel kezdődő házasságokat, boldogságban úszó párokat és ahogy telik az idő elhalványul ez a szerelem, megszokottá, unalmassá válik. Megismerik egymás hibáit, eltérő szokásait, veszekedés, harag, gyűlölet támad közöttük és elválnak. És mindennek mi az oka? A bűn és szeretetlenség. Minél nagyobb a bűn, és minél jobban eltűnik a szeretet a szívekből, annál több a szomorú, bánatos ember. Egy példát mondok az életből erre, hogyan tud tönkremenni egy békés, nyugodt élet. Van egy középkorú házaspár. 3 gyermekük már kirepült, családot alapított. Mindig anyagi gondokkal küszködtek, de azért nagy áldozatok árán diplomát adtak gyermekeik kezébe. Vallásos nevelést kaptak, felnőttként is szelíd, jóindulatú emberekké váltak. A három gyermek közül, csak leányuk, a legfiatalabb gyermekük házassága nem sikerült. Egy jólszituált, gazdag családba került bele. Az apa igazgató főorvos, a fia adjunktus az orvosi egyetemen. A pazar külföldi nászút után nem volt semmi baj, úgy tűnt boldogságban éltek a fiatalok, de azután kezdődtek a problémák. Lívia, mert így hívták az új menyecskét, diplomájának megfelelően szeretett volna tanítani, mint eddig. De az após, az anyós és a férj hallani se akartak róla. Hiába tiltakozott, könyörgött, minden maradt a régiben. Lívia szomorkodott magában: „Hát ezért tanultam 4 évig? Úgy szerettem a gyerekeket, és most a közelükbe se mehetek?” A másik, ami nagyon elkeserítette, hogy vasárnap mindig kitaláltak valami családi programot, rokonlátogatást, autós-kirándulást, és így nem tudott szentmisére járni. Ha pedig fellázadt, hogy ő inkább itthon marad, és szentmisére megy, akkor nagy patáliát csaptak, gúnyolódtak maradiságán, vallásos nevelésén. Férje mindig egy dudát fújt szüleivel. A baj még csak ezután kezdődött igazán. Hamarosan áldott állapotba került és boldogan újságolta férjének, hogy kisbabájuk lesz, de az nem örömmel fogadta, hanem dühös eltorzult arccal és közölte Líviával, hogy van az egyetemen egy nőgyógyász barátja, az majd elvégzi a kürettet. Ellenkezett, nagy zokogásba tört ki. Este összeült a család és megállapították, hogy gyerek csak néhány év múlva kell, még szórakozzák ki magukat, elég fiatalok hozzá. Anyósa vigasztalta hogy majd a következőt megtarthatja. A vége az lett, hogy férje elvitte a nőgyógyászhoz, de Lívia hangosan sírva elszökött az orvos kezeiből, nem engedte az abortuszt. Férje tombolt a dühtől és otthon kezet emelt rá. „Majd én kirugdosom belőled, ha már nem vetetted el!” Szegény Lívia elment egyik nap az Édesanyjához panaszkodni, aki együtt sírt vele, és bíztatta jöjjön haza. De ő az egyházi esküvőre hivatkozott, hogy örök hűséggel tartozik. Bátran kihordta gyermekét, megszülte és ez a pici baba volt egyetlen öröme. Mikor délutánonként tologatta az utcán a babakocsival, mindig megállt a templom előtt és behozta Nekem a kicsit megmutatni. Én az Oltáriszentségből odaléptem hozzájuk, letöröltem az Én szomorú kislányom könnyeit és megáldottam mindkettőjüket. Lívia igaz, hogy nem láthatta ezt, de érezte a szívében. Ennek a gyermekemnek kemény sorsa van e kíméletlen család mellett, de a templomi találkozásunk óta sok-sok lelki vigasztalással árasztom el. Az ő keserves élete a túlvilágon fogja igazán bizonyítani a hegyi beszéd 2. boldogságát: hogy boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Tudjátok, drága Gyermekeim, hogy akik a példabeli Líviához hasonlóan ennyit szomorkodnak a földön, azok nem ízlelik meg a tisztítótűz szenvedéseit, hanem eltörlöm adósságaikat és egyenesen a Mennybe kerülnek, ahol Atyám ölelő karjai várnak rájuk. Mivel vigasztalják a szomorúakat a Mennyországban? A Szentháromság és a Szűzanya látásával, az angyalok szépségével és jóságával, szeretteikkel való találkozással, a szentekből rájuk sugárzó szeretettel és az Örök Haza tündöklő fényével, soha nem látott színek, fények orgiájával. Ugye, milyen jó lenne már ott lenni? Csakhogy nektek még és sok feladatotok van itt lent. A 3. boldogság: Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Drága Gyermekeim! A szelídség nagyon szép erény, a Szentlélek egyik legszebb gyümölcse. Mi a szelídség ellentéte? Az indulatosság. Hasonlítsuk össze a szelíd embert az indulatossal. A szelíd ember mindenkivel szemben kedves és barátságos, ezért sokan szeretik. Az indulatos embert mindig hangulata befolyásolja, hogy hogyan bánik másokkal. Mivel kiszámíthatatlan a viselkedése, nehezebben fogadják el a többiek. A szelídek nem sértődnek meg, ha rendreutasítják őket, vagy ha hibáikra rámutatnak, inkább ilyenkor önvizsgálatot tartanak, és ha megtalálják magukban a gyengeséget, igyekszenek kijavítani. Az indulatosak nagyon érzékenyek, a legenyhébb bírálatra felfortyannak, kiabálnak és megsértődnek. Ők képtelenek felfedezni magukban a bűnt, inkább mindig másban keresik a hibát. A szelídnél az önszeretet helyes mederbe van terelve, csak annyira szereti önmagát, mint mást. Az indulatosban túl nagy az önszeretet és önsajnálat, ezért dühöng, ha más őróla alkotott véleménye nem tetszik neki, még akkor is, ha igaz. A szelíd ember türelmes, kivárja a sorát, az indulatos nagyon türelmetlen, zúgolódik, ha várni kell, kiabál, ha nem az ő akarata teljesül, ha beteg káromkodik, hogy miért éppen ő. Egy példa az indulatos emberre. Az ABC-ben a pénztár előtt hosszú sor áll. Elől, kb. az 5. helyen van egy asszony, de hirtelen leteszi a teli kosarát a sor mellé és elszalad tejfölért, amit elfelejtett. Mire visszaér a helyén már áll valaki. Nagy hangon, szinte üvöltve mondja: Nem szégyelli magát? Ez az én helyem! És még lök is egyet azon, aki ott áll. Még a pénztárost is leszidja, hogy miért nem figyel az ilyen szemtelen vevőkre. A gorombaságát elszenvedő nő, csak ennyit mond: Bocsánat, nem láttam, hogy ott a kosara, nem néztem le a földre. A pénztáros azt felelte, hogy neki más dolga van. A hosszú sorban összenéztek az emberek és megbotránkoztak ezen a durva és nagyszájú asszonyon. Drága Gyermekeim! Ha családtagjaitok, rokonaitok, ismerőseitek között van indulatos természetű, higgyétek el minden szeretetlen, goromba szaváért felelnie kell Előttem egy napon. Viszont a béketűrőkre, a szelídekre, a türelmesekre a Mennyben a nekik előkészített hely vár.
Drága Gyermekeim! Merítsetek az Én szelídségemből. Szelíden tűrtem a farizeusok és az én népem csúfolódását, köpködését, karjaim, lábaim kíméletlen kirángatását, az egész felszegezést, mert aki szeret úgy igazán, az szelíd.
Kicsinyeim! Itt állok most előttetek Éva helyett. Két kezemmel széthúzom ruhámat a mellemen és megjelenik rajta Szentséges Szívem töviskoronával, lánggal a tetején. Természetesen nem láthattok, mert keveseknek adom meg ezt a kegyelmet. Most Szívem sebéből ragyogó fényt bocsátok rátok, mely lelketekből eltüntet minden indulatot, türelmetlenséget és eltölt benneteket az Én szelídségemmel.
Megáldalak titeket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Amen.