2011. szeptember 22., csütörtök

Cenzúrázzák a keresztény tartalmakat az internetes közösségi oldalak

Vajon törölnék-e az alábbi cikket, ha közzétennénk a Facebookon? Meglehet – figyelmeztet az NRB (National Religious Broadcasters) vallási médiát és kommunikációt figyelő nemzetközi jogvédő szervezet friss tanulmánya.
A szeptember 15-én közzétett tanulmány az Apple, az iTunes App Store, a Google, a Facebook, a MySpace és a Twitter gyakorlatát vizsgálta. Az eredmény: A Twitter kivételével valamennyi közösségi oldal aktívan cenzúrázza a keresztény véleményeket.
A közösségi oldalak a gyűlöletbeszéd kiiktatása címén minden olyan tartalmat tiltanak, ami bírálja a homoszexuális életformát. Az Apple tavaly két iPhone-alkalmazást távolított el, mivel „offenzívnek” találta őket. Az egyikben a hagyományos bibliai házasságkép fejeződött ki, a másikban pedig az a felfogás, hogy a homoszexuális viselkedés helytelen, és megváltoztatásához Krisztusra irányuló lelki átalakulás szükséges. A homoszexuális jogvédő szervezetekkel együttműködő Facebook is „jelezte, hogy minden, homoszexualitás-ellenesnek minősíthető tartalmat törölni fog.”
A Google élen jár a jogsértésben. A Google for Non-Profits „nem vesz fel olyan egyházakat, szolgálatokat és más hívő közösségeket, melyek alkalmazási gyakorlata figyelembe veszi a vallást vagy a szexuális irányultságot.” A Google a szólásszabadságot is számos esetben korlátozza. A világ legnagyobb internetes keresője nem engedte, hogy egy angol keresztény intézmény (English Christian Institute) az abortusszal kapcsolatos hirdetést tegyen közzé, és állítólag egy massachussetsi családvédő weboldalt letiltott annak konzervatív keresztény tartalma miatt. Nem meglepő, hogy 2011 áprilisában, amikor a Föld napja nagypéntekre esett, a Google nem Krisztusról, hanem a földistennőről emlékezett meg híres logójával. 
A népszerű YouTube videomegosztó oldalt tulajdonló cég nem sokat törődik az erkölccsel és a családok szempontjaival. Egy 2009-es tanulmány szerint hiába szerepel a YouTube irányelvei között, hogy „nem pornográf vagy szexuálisan explicit anyagok közzétételére szolgál”, mégis rengeteg ilyen képsor található rajta, sőt számos pornóoldal éppen a YouTube-ot használta marketing céljára.
Az NRB közölte: üzletpolitikájukkal kapcsolatban megbeszélésre hívták a tanulmányban szereplő cégeket. A kezdeményezés remélhetőleg több sikerrel jár majd, mint a korábbiak. A Google illetékeseitől ugyanis többszöri próbálkozás ellenére sem sikerült választ kapni a YouTube-bal kapcsolatos kifogásokra. „Amennyire csak lehet, együtt szeretnénk dolgozni ezekkel a cégekkel, nem pedig ellenük. Csakhogy a hívőkkel szemben eleve meglehetősen ellenséges a hozzáállásuk” – idézi az NRB képviselőjét a média elfogultságát figyelő newsbusters.org összefoglalója.
Magyar Kurír

Facebook botrány

Hozzáfűzendő a lentebb olvasható cikkhez:
Úgy látom, sikerült feltalálni a spanyolviaszt. A felhasználók nyomonkövetése nem a FB sara, hanem technológiai kérdés. Amióta grafikus web és böngésző létezik, működik a dolog, pl. a böngészőkből szerveroldalon le lehet kérdezni a history-t, hogy csak egy példát mondjak.

A cookie-k törölgetésénél pedig sokkal hatásosabb, ha eleve letiltják a böngészőben az adott domain-ről érkező sütik fogadását.


A más módszerekről csak annyit, hogy amióta minden szolgáltató elmozdul a cloud irányába, gyakorlatilag minden írásos információ valahol tárolva van - legfeljebb elhiheted a cégnek, hogy nem adják ki senkinek. Kivétel talán a Skype, de az pedig nem egy elterjedt rendszer.
Fészbúggal, vagy anélkül, de így is, úgy is figyelemmel tudják követni az emberek internetezési szokásait. Gondolkoztam rajta, hogy én is törlöm az oldalról ezt a Facebook-os bővítményt, de akkor találtam meg a fentebb idézett kommentet és így rájöttem, hogy édesmindengy, hogy fent van-e, vagy sem. Így legalább a közösségi oldalon keresztül is tudnak terjedni ezek az információk. Úgyhogy terjesszétek őket! :)
Akkor most már érthető, hogy miért reklámozta a média szinte mindenféle felületen, hogy csatlakozz a Facebbok közösségi oldalhoz! :)
A Nagy Testvér figyel téged... és nem csak téged, vagy engem, hanem praktikusan az egész világot, függetlenül attól, hogy regisztrált Facebook használó vagy-e vagy sem! Ezt derítette ki a Schleswig-Holstein német tartomány Független Adatvédelmi Központja (ULD). Azt már egy ideje csiripelték a madarak, hogy a FB befektetői között titkosszolgálat-közeli cégeket is találunk, s hogy a kék logós cég nem más, mint egy kémszervezet, melynek használói önként és dalolva teszik nyilvánossá adataikat, tevékenységüket és kapcsolati hálójukat az arra kíváncsi szervezeteknek. Nos, mostanra a bizonyíték is megérkezett, s ennek köszönhetően Németországban betiltották a „Like” gomb és egyéb FB pluginek használatát.
A magyar média homályosan és félreérthetően tudósított az ügyről, így sokan nem értik, hogy miért kifogásolja a Német Adatvédelmi Hivatal a „Like” gomb használatát a privát szféra védelmében. Szögezzük le: nem azzal van a gond, hogy ha valaki megnyomja azt a bizonyos „Ajánlom” vagy „Tetszik” gombot, akkor azt rögzíti (logolja) a Facebook és az ajánlott oldal megjelenik az üzenőfalán – hisz pont ez a szolgáltatás lényege! A probléma azzal van, hogy a Facebook akkor is megjegyzi és egy óriási adatbázisban tárolja, hogy hol jártál, ha nem „lájkolod” az oldalt vagy az adott cikket, sőt még akkor is, ha nincs is Facebook fiókod. Elegendő, hogy ha a meglátogatott oldalba beágyaztak bármilyen Facebook kódot (szociális plugin-t).
Anélkül, hogy nagyon belemennénk a részletekbe (akit mélyebben érdekel, klikk a német ill. az angol anyaghoz), vizsgáljuk meg, hogy hogyan is csinálja ezt a Facebook. A weboldalak a felhasználók azonosítására un. sütiket (cookie) használnak. Ezek kisméretű, szöveges fájlok (max 4K), melyek tetszőleges adatot tartalmazhatnak – kódokat, azonosítókat, dátumokat, stb. A sütiket a szerver kérésére a böngésződ tárolja el, és minden alkalommal, amikor az adott oldal címét beírod a címsorba, a böngésződ visszaküldi az összes sütit, amit az oldal szervere (és csak az a szerver) letárolt nálad. A szerver a sütikben talált adatok alapján azonosítja a felhasználókat.
Nézzünk egy konkrét példát. Tegyük fel, hogy Facebook felhasználó vagy, és ellátogatsz ide a neoltsal.blog.hu-ra. Mikor betöltöd az oldalt, betöltődik vele együtt az oldal alján lévő „Ajánlom” gomb a hozzá tartozó kódrészlettel együtt, valamint az oldal szélén található Facebook rajongói lista, amelyel a teljes oldalt tudod lájkolni. A letöltéssel párhuzamosan több süti is felvándorol a Facebook szervereire, ezek közül a legfontosabb a „c_user” nevű süti, amely az FB felhasználói azonosítódat tartalmazza, valamint a „datr” elnevezésű, mely a gépedre vonatkozó egyedi azonosító. Ha nem vagy bejelentkezve, akkor csak a „datr” nevű süti utazik – de ez is elég az azonosításodhoz...
Még érdekesebb a helyzet, ha nincs Facebook fiókod – ekkor ugyanis nem kéne, hogy legyen bármilyen, a facebook.com-hoz kapcsolódó süti a komputereden. Az esetek többségében mégis ott figyel a „datr” nevű cookie, melynek érvényességi ideje 2 év, vagyis csak ennyi idő után törli a böngésző a rendszeredből. És hogy hogy került oda? Nos, úgy tűnik, hogy a „Like” gomb maga nem telepít sütit, – viszont a Facebook Connect nevű plugin igen! Ehhez elég mindössze egyszer egy olyan oldalra látogatnod, mely tartalmazza a Facebook Connect kódot, vagyis ahol nem kell külön regisztrálnod, hanem a FB login adataival tudsz bejelentkezni – e módszert már több mint egymillió weboldal használja. Nem kell belépned a Facebook-ba, nem is kell hogy legyen fiókod, a süti odakerül a gépedre, hogy ezentúl rögzítse szörfözésedet a weben. Bárhol, ahol Facebook kód van beágyazva az oldalba, a cég szerverei nem csak az egyedi azonosítódat logolják, hanem a böngésződ adatait, pl. a képernyőd felbontását, az installált plugin-eket, a használt nyelvet, a weboldal azonosítóját, az IP címedet stb. Mindezt anélkül, hogy halvány fogalmad lenne arról, hogy mi folyik a háttérben.
S bár a „datr” süti csak a géped egyedi azonosítóját tartalmazza, legközelebb, mikor bejelentkezel a Facebook-ba, vagy esetleg fiókot nyitsz a Nagy Testvér Peep Show-jában, ezen azonosító alapján online életed teljes dokumentációjára szert tesz a közösségi oldal. Thilo Weichert, az ULD vezetője szerint:
„...a platform gyakorlatilag a felhasználók adataival fizet és ezeknek köszönhetően érte el, hogy a piaci értékét ma már több mint 50 milliárd dollárra becsülik.”
S hogy kinek? A hirdetőkön kívül valószínűleg akadnak más érdeklődők is, akik mér idejekorán biztosították helyüket a cégben. A Facebook igazi növekedése a második nagyobb befektetési kör után indult meg, amikor 12,7 millió dollár működőtőke érkezett a céghez az Accel Partners nevű cégtől. E cég vezetője, James Breyer a Nemzeti Kockázatitőke Társulás (National Venture Capital Association) igazgatótanácsának tagja volt, együtt Gilman Louie-vel, az In-Q-Tel igazgatójával, mely céget köztudottan a CIA alapított 1999-ben. Egy másik kapcsolat a titkolszolgálathoz Dr. Anita Jones, aki korábban szintén az In-Q-Tel igazgatótanácsában tevékenykedett, azelőtt pedig az USA Védelmi Minisztériumának kutatási részlegét igazgatta – majd pályáját a Facebook-nál folytatta...
A Facebook azt állítja, hogy e felhasználó-specifikus adathalmazt 90 nappal később „anonimizálják”. Mit csinálnak vele 90 napon keresztül? És ha így van, vajon miért 2 év a „datr” cookie érvényességi ideje? 

Védekezés

  1. Az azonosítást sütik végzik, tehát ha kitörlöd őket, az FB nem tud azonosítani (lásd előző kép). Töröld ki őket minél gyakrabban. A törlésre általában a böngésződ beállítások mezőjében találsz lehetőséget.
  2. Jelentkezz ki a FB account-odról, és aztán töröld ki az FB cookie-kat. Mielőtt visszajelentkeznél, ismét töröld ki az FB cookie-kat.
  3. Használj egy külön böngészőprogramot csak a Facebook futtatására. Pl. ha Safari-t használsz általában, akkor a Facebook-ot futtasd mondjuk Firefox-ban vagy Chrome-ban, és ne nyiss meg Facebook-os linket a Safariban. Ettől függetlenül a „datr” süti előbb-utóbb beköltözik az általános böngésződbe, szóval az 1. pont ebben az esetben is sűrűn végrehajtandó.
  4. Használd a böngésződ „Privacy” módját, s mielőtt visszalépnél FB-ra, indítsd újra a böngésződet, vagy válts módot.
  5. A Firefoxra létezik egy fejlesztés alatt álló plugin, a ShareMeNot, mely nem engedélyezi sütik lehelyezését a FB-ról, csak ha megnyomod a like gombot. Ez optimális megoldás lehet, ha Firefox-ot használsz.
  6. Használj valamilyen hirdetés-blokkoló (Ad-Blocker) szoftvert, és tiltsd le rajta a facebook.com domain-t. Ennek hátránya, hogy a FB Plugin-ek nem fognak működni a látogatott oldalakon – nem tudsz lájkolni, viszont nem is leszel követve.
  7. Töröld a FB accountodat, és használj más megoldásokat ismerőseiddel való kapcsolattartásra. Alkalmazd ezt a módszert az előző ponttal együtt és tökéletes védelmet kapsz.

Következtetések

Először is, szomorú vagyok. Igazán szerettem a Facebook-ot, jó volt használni, új lehetőségeket adott az információk beszerzésére, a kapcsolattartásra. De megéri-e a felhasználói élmény az árat, hogy minden online lépésedet megfigyelik? Erre mindenkinek saját magának kell válaszolnia. De egy biztos: létezett élet FB előtt is, és létezik azon túl is. A mézesmadzagot elhúzták az orrunk előtt, és mi tagadás, szépen rá is haraptunk. De csak az ostoba ember nem tanul a saját hibájából – és remélem, a Ne Oltsál! olvasói nem tartoznak ebbe a kategóriába...
Mint olyan weboldal-tulajdonosnak, aki „összeesküvésekről” szóló oldalt üzemeltet, az, hogy a Facebook többet tud a látogatóimról, mint én magam, tűrhetetlen és elfogadhatatlan. Ennek megfelelően napokon belül minden FB-os kódrészlet eltűnik az oldalról. Ez a minimum, melyet olvasóim biztonsága érdekében megtehetek.
Innentől a Ne Oltsál! Facebook rajongói oldala is okafogyottá válik, viszont lehetőséget adunk a több mint 800 ottani olvasónknak, hogy átiratkozhassanak egy másik, biztonságos kapcsolattartó fórumra. Részletek rövidesen itt és az FB oldalon.
Felhívom továbbá minden weboldal-tulajdonosnak a figyelmét, hogy a FB-os kódrészletek felhasználásával kirendelt ügynökségévé és cinkosává válik egy globális kémszervezetnek, mely mostanra már több mint 700 millió embert tart név szerint megfigyelés alatt (és további milliárdokat névtelenül). E hálózat létezésével az interneten a szabadság és a személyiségi jogok úgy szűntek meg, hogy szinte észre sem vettük. Ideje rányitni a szemünket erre a világméretű átverésre is.
A magam részéről a FB account-omat rövidesen törölni fogom, s nyugodt szívvel nektek is csak ezt tudom javasolni.
És a legfontosabb: a nyílt ellenállás ideje lejárt. Idióták voltunk, mikor azt hittük, hogy a commercial marketing által használt eszközökkel kell bővíteni az Útra Lépők táborát; mikor azt hittük, hogy a mennyiség fontosabb a minőségnél; s mikor azt hittük, hogy mindezt a teljes nyilvánosság előtt kell megszerveznünk a birkák, pásztorok és farkasok világában – olyan ez, mint fedetlen mellkassal rohangászni a csatatéren a golyózáporban. Do the math, folks, it's not rocket science....


Skypet megvette a google, tehát ugyan az a kettő..
URam! Te mindent csak kölcsönbe adsz, hiszen egyszer mindent vissza kell adnunk Neked! Add, hogy bölcsen használjuk fel a nekünk juttatott javaidat, s azokat ne csak a magunk boldogulására, de mások hasznára is kamatoztassuk! Ámen

2011. szeptember 21., szerda

Gumicukor emberi DNS-ből

Alig pár héttel azután, hogy megtudtuk, az első mesterséges, laboratóriumi körülmények között őssejtekből készült hús hat hónapon belül valósággá válhat, egy újabb nehezen emészthető elképzeléssel döbbentenek meg a tudósok: emberi eredetű alapanyagokból állítottak elő élelmiszereket.
Bár első hallásra tudományos fantasztikumnak hangzik, a Pekingi Vegyészmérnöki Egyetem tudósai szerint „kutatói és ipari körökben egyre nagyobb az érdeklődés” az emberi DNS-ből előállított zselatin iránt. A Mezőgazdasági és élelmiszervegyészeti folyóiratban nemrég megjelent tanulmány szerint a sikeres kísérletsorozat keretein belül emberi géneket jutattak egy bizonyos fajta élesztőbe, hogy ily módon nagymennyiségű genetikailag módosított emberi zselatint állítsanak elő.
Az élelmiszeripar nagyon régóta használ zselatint és a folyóirat kiadója, az Amerikai Vegyészeti Társaság szerint az emberi eredetű zselatin „kiválthatná a különböző desszertekhez, édességekhez és egyéb élelmiszerekhez használt évi 300 000 tonna állati eredetű zselatint.”
Természetesen gondolni kell a biztonságra is. Egy londoni cukrászda például néhány hónappal ezelőtt anyatejből készült fagylalttal jött ki a piacra, de a terméket, higiéniai okokból hamarosan le kellett venniük a palettáról. „Az ilyen fajta élelmiszerek árusítására és importjára korlátozást kell majd bevezetni, mivel forgalmazásukhoz előzetes kockázat felmérési eljárás lefolytatására van szükség,” nyilatkozta az angol Élelmezésügyi Hivatal.
A tudósok szerint azonban az új zselatin fogyasztása semmilyen egészségügyi kockázattal nem jár majd. „Az emberi, a sertés és a marha zselatin nagyon hasonlítanak egymásra,” magyarázza Dr. David Olsen, a génmódosított zselatinok specialistájának számító FibroGen egyik vezető tudósa. „Ezek miatt a hasonlóságok miatt, nem látok egészségügyi kockázatot az emberi zselatin fogyasztásában. Nagyon hasonlít azokra a zselatinokra, amilyeneket az emberek eddig is fogyasztottak.”
A gyógyszeripar egyébként már most is használ emberi eredetű zselatint bizonyos gyógyszerek és oltóanyagok gyártásához. A szigorúan ellenőrzött, laboratóriumi körülmények között folyó gyártási technológia a hagyományos zselatinhoz képest konzisztensebb terméket eredményez. A gyógyszeripar a cukorbetegek által használt inzulin és a vérszegénység kezelésére alkalmazott erythropoietin gyártásához használ még emberi géneket.
A pekingi egyetem tudósai szerint az ő módszerükkel gyártott emberi zselatin használata számos egészségügyi előnnyel jár. A japán Sapporoi Orvosi Egyetem kutatói kimutatták, hogy egyre több embernél vált ki allergiás reakciót az állati eredetű zselatin. Ilyen reakció az emberi eredetű terméknél nem vagy kevésbé várható, azonkívül megszűnne az állati eredetű betegségek ilyen módon történő terjesztésének veszélye is.
Az még kérdéses persze, hogy az embereknek lesz-e gusztusa emberi eredetű zselatint fogyasztani. Dr. Gregory Kaebnick, az amerikai bioetikai és szabályozási Hastings Központ munkatársa szerint az emberi eredetű zselatin fogyasztása egyesekben „felveti a kannibalizmus kérdését,” bár az aggodalom nem helyénvaló. „Az emberi eredetű zselatint nem az állati zselatinhoz hasonló eljárással nyerik,” mondja. „Ezt a zselatint emberi génnel kezelt, azaz genetikailag módosított élesztőből vonják ki.”
Az eljárás segíthet az emberi eredetű élelmiszerekkel szembeni tabu eltörlésében. „Az emberek észre sem vennék, hogy ilyen zselatint fogyasztanak,” mondja Dr. Olsen. „A zselatin az étel egyik összetevője, nem lehetne megállapítani a különbséget.”
Az újítás ellenzőinek megnyugtatására elmondhatjuk, hogy az emberi eredetű zselatin egyelőre még nem jelenhet meg élelmiszerboltok polcain.


Forrás: The Telegraph

Oroszország és Irán alakítja az új világrendet

Az elmúlt pár hónapban több olyan hír is napvilágot látott, miszerint az orosz-iráni kapcsolatok megromlottak. A rakéta vita és pereskedés, a NAÜ és az embargók kérdése és hasonlók miatt. A két ország ügyeiről állami szinten, és a tárgyalók is nyilatkoztak. A közelmúltban tárgyalóasztalhoz ült felek sok mindent megtárgyaltak egymással, a forradalmakról és a világ eseményeiről kialakított álláspontjukat jelentősen közelítették egymáshoz.
Kijelentették, hogy az amerikai mintájú rabló kapitalista berendezkedés fölött eljárt az idő. A nyugati mintájú politika, a nyersanyag feletti uralom megszerzése egy olyan minta, amely semmi egyébre nem képes, mint háborúkat kirobbantani. Ez ellen a politikai színtéren fel kell lépni. Oroszországnak és Iránnak felelőssége van az új világrend kialakításában. Ezt csak a két állam közötti szoros együttműködés, és a jó viszony garantálhatja. Egy olyan stabil állami mintát szolgáltatva a népeknek, melyet példaként követhetnek. Az augusztusban történt egyeztetésen elhatározták, hogy létrehoznak egy egyeztető tanácsot, ahol a világ jelenlegi nagy kihívásaira keresik a választ.
Tegnap Jekatyerinburgban tárgyaltak a tanácsba jelentkező 65 ország képviselőinek részvételével. Ennek a 65 országnak a dolga lesz az „új képlet” - igen, ez lesz az Új Világrend, nem a szabadkőműveseké és a zsidóké - felállítása, amely szembe helyezkedik a nyugati mintával. Abban is megállapodtak, hogy Oroszország lesz a központja a további tárgyalásoknak, ahol a jelentkező 65 ország képviselője rendszeresen fog ülésezni, és megtárgyalni a legfőbb feladatok mellett a lehetőségeket, hogyan lehet kezelni a különböző szélsőségeket, a vallásellenességet, a materialista nézeteket, javítani az élelmiszerbiztonságot, valamint az új energiastratégia kialakítása is hangsúlyt kap.
Az Oroszország és Irán között húzódó rakéta vitáról külön nyilatkozott a két ország képviselője. Iráni részről az hangzott el, hogy mindamellett, hogy Irán fejleszti saját rakétarendszereit, szükségük van továbbra is a 2007-ben aláírt szerződés szerinti elhárító rendszerre, így az igényüket a bíróságon tudják csak érvényesíteni, miután a sokféleképpen értelmezhető Irán elleni embargó értelmében Oroszország azt nem szállította le. Orosz részről nem csinálnak ügyet a kérdésből. Az orosz szóvivő elmondta, hogy Irán egy új térségi hatalomként, és feltörekvő országként jár el, „bontogatja szárnyait". A bírósági per nem más, mint hogy Irán belépett a nagy országok közé, amely nem hagyhatja annyiban a dolgokat, mert az a gyengeséget bizonyítaná, és küzd az érdekeiért. „Ez jól is van így!"
Kemény Gábor

Az EU tovább kábítja a törököket - már nem sokáig


Berlinben újra elutasították az törökök EU tagsági kérelmét. Angela Merkel kifejtette a török államfőnek, Abdullah Gülnek, hogy országa mennyire fontos az EU-nak, éppen ezért stratégiai partnerséget ajánlottak Törökországnak. Erre azonban a török válasz kicsit határozottabb volt, mint eddig. A török államfő kijelentette, hogy semmiféle stratégiai partnerség vagy hasonló nem érdekli őket, vagy teljes tagság, vagy semmi. Az államfő úgy nyilatkozott, a gyenge és hanyatló EU csak nyerne egy erős Törökországgal, de ha nem kell, hát nem erőltetik.
Azt persze mi is el tudjuk képzelni, hogy a török partnerségre nagyon nagy szükségük van, csak adni ne kelljen cserébe semmit. Törökországnak a látható jelek szerint elege van abból, hogy bohócnak nézik. Az államfő látogatása amúgy sem volt zökkenőmentes, bombariadóra hivatkozva akarták törölni az államfő előadását. Abdullah Gül közölte, ha nem tarthatja meg az előadást, azonnal utazik haza, és vége a tárgyalásoknak. Ezért más helyen biztosítottak termet, ahol a sajtó és sok érdeklődő előtt az államfő kemény beszédet mondott. Beszédében kitért a pénzügyi gondokra, a csökkenő stabilitásra, nemzetközi problémákra, és beszélt a PKK kurd ügyről is.
Ankara valószínűleg nem fogja sokáig tűrni már, hogy gyereknek nézzék, és lépni fog más irányokba. A török miniszterelnök politikai lépései ezt tükrözik. Egy új 'Oszmán birodalom' a hanyatló Európa keleti határán meglehetősen érdekes képlet lesz.
Tálas András

Minden idők legszebb magyar nyelvű Bibliája jelent meg

A Bécsi Arany Biblia magyar nyelvű változatát szeptember 21-én sajtótájékoztató keretében mutatták be az MKPK székházában. A bemutatón Erdő Péter bíboros méltatta a művet és hangsúlyozta megjelenésének jelentőségét.
A valódi könyvművészeti ritkaságot az Ikar Kiadó a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulattal együttműködésben jelentette meg.
Köszöntőjében Tarjányi Béla biblikus professzor, a Szent Jeromos Katolikus Bibliatársulat ügyvezető elnöke a magyar bibliakiadás múltjáról beszélt, és örömét fejezte ki, hogy a jelen kiadvány német, szlovén és szlovák nyelvű változata után most magyar nyelven is megjelenik. Tarjányi Béla professzor és Ing. Andreas Kaulfuss, az IKAR Kiadó vezérigazgatója átadott egy példányt Erdő Péter bíborosnak, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnökének, és felkérték, hogy a magyar nyelvű kiadvány fehér bőrkötésű változatát adja át XVI. Benedek pápának. „A jelen mű valódi német kézműves munka gyümölcse” – mondta el Andreas Kaulfuss.
Erdő Péter bíboros méltató szavaiban hangsúlyozta: „Minden idők legszebb magyar nyelvű Bibliája jelent most meg nyomtatásban. Az ilyen művek kiadása modern dolog is – mondta. Bár napjainkban az informatika fejlődése következtében a nyomtatott könyv, mint információ hordozó hanyatlik, a műtárgyak világában azonban egyre inkább helyet kap, a szépsége érdekli az embereket, a tartalom művészi kifejeződése felemelkedik. A most megjelent mű a kiadó bölcsességét dicséri.” 
A mindössze 600 számozott példányban megjelent kiadvány az Osztrák Nemzeti Könyvtár felbecsülhetetlen értékű gyűjteményéből merít. A mintegy 300 illusztrációval díszített Biblia magában foglalja a könyvművészet évszázados kincseit, amelyek eddig csak az irattárakban voltak fellelhetők. A gazdagon díszített bibliák valaha a fejedelmi udvarok legértékesebb kincsei közé tartoztak, amelyeket Európa legjobb könyvfestői díszítettek.
Az Ó- és Újszövetség most megjelenő Káldi-Neovulgáta fordításának példánya egyedülálló, kézzel készített különlegesség: 24,5x34,5 cm méretben, 1070 oldalon aranyozott lapélekkel, a kezdőbetű és a képek aranynyomtatásával, bőrkötéssel, aranyozott díszcsattal és veretekkel páratlan élményt nyújt olvasójának. A Bécsi Arany Bibliában másolatok találhatók a Szent Vencel Bibliából, a legrégebbi német kéziratokból, valamint a Nápolyi Bibliából.
A kiadvány a www.becsiaranybiblia.hu honlapon rendelhető meg, itt számos információ mellett képek láthatók a könyv készítéséről. A honlapon keresztül lehetőség van arra, hogy a Biblia első oldalát a megrendelő kérése szerint készítsék el, dedikálják családja részére, így ez a mű valóban a családi örökség része lehet és nemzedékről nemzedékre szállhat.
Lisztovszki Tünde/Magyar Kurír
Fotók: Rédey Krisztián

2011. szeptember 20., kedd

A látnokok szerint az egyház hitelesnek fogja nyilvánítani a međugorjei jelenéseket

Az egyházi hitelesítésben döntő szerepet játszanak majd a tudományos vizsgálatok, ám az elismerés csak akkor fog megtörténni, amikor mi már nem élünk – nyilatkozták a látnokok.
A Hittani Kongregáció Camillo Ruini bíboros vezetésével 2009 novemberében nemzetközi bizottságot hozott létre a međugorjei események kivizsgálására. A bíborosokból, püspökökből és szakértőkből álló bizottság sorra kikérdezi a látnokokat, és számos tudományos vizsgálatot is végeztet rajtuk. 
Ivan Dragicevic, aki eleinte nem nagyon akart beleegyezni a vizsgálatokba, elmondta, hogy a Szűzanyától kért tanácsot. „A Szűzanya azt mondta, vessük alá magunkat a vizsgálatoknak, és hogy később majd megértjük, miért voltak fontosak. Megegyeztünk, hogy meg kell tennem, mert ezt kívánja az egyház. Beleegyeztem hát, bár nem volt könnyű, különösen mert volt olyan vizsgálat, amit négyszer ismételtek meg. De vállaltuk, mert a Szűzanya kérte. Az eredményeket továbbították a vatikáni bizottsághoz. Hiszem, hogy nagyban befolyásolni fogják az egyház rendelkezéseit és döntéseit.”
Marija Pavlovic-Lunetti szerint „a bizottság felállítása pozitív fejlemény. Az egyházat általában nem érdeklik a szenzációk. Megvan a maga álláspontja és nem siet. Lourdes és Fatima elismerése évtizedekbe telt. Ugyanígy van Međugorjéval is. Meggyőződésem, hogy a Vatikán el fogja ismerni a jelenések hitelességét, de csak miután véget érnek, vagyis amikor mi, a látnokok már nem élünk.”
A harmadik látnok, Mirjana Dragicevic-Soldo így fogalmaz: „Örülök, hogy egyházunk óvatos, hiszen világszerte oly sok jelenésről hallunk, amelyekről a végén kiderül, hogy nem hitelesek. Sohasem aggódtam amiatt, hogy az egyház vár és megvizsgálja az eseményeket, mert tudom, mit látok. Amikor az egyház megbizonyosodik arról, amit látok, az egyház el fogja ismerni, amit látok.”
A vatikáni bizottság előtt Ivanka Ivankovic-Elez jelent meg elsőként idén júniusban; értesülések szerint most Vicka Ivankovic-Mijatovic és Mirjana Dragicevic-Soldo következik – írja a Medjugorje Today.
Magyar Kurír