2011. szeptember 29., csütörtök

Kadarkúti Égi Üzenetek 121. Mennyei Atya: Az önszeretet

2011.09.28 ÉGI ÜZENETEK
Mennyei Atya:  Az önszeretet
Drága Engesztelő Gyermekeim! Ne féljetek, Én vagyok Mennyei Atyátok, és eszközömön keresztül szólok hozzátok. Nagy szeretettel köszöntelek benneteket. Ma a szeretet harmadik területéről, az önszeretetről szeretnék beszélni nektek. Ezelőtti szerdákon az istenszeretetről és a felebaráti szeretetről tanítottunk titeket.
Az önszeretet rendkívül fontos, mégpedig a helyes önszeretet. Ugyanis, aki nem szereti önmagát, az könnyen meghasonlik önmagával, depressziós lesz, esetleg még öngyilkos is. A helyes önszeretetnek lelki és földi céljai vannak. A legfontosabb lelki célja az üdvösség elnyerése.
Milyen eszközei vannak az üdvösség elnyerésének? Először is a bűnre vezető alkalmakat kell kerülni. Ez rendkívül fontos annak az embernek, aki szereti a saját lelkét. Gondoljatok bele, gyermekeim, néztek egy jó, izgalmas filmet. Egyszer csak jön egy ágyjelenet benne, mit tesz ilyenkor az olyan gyermekem, aki helyesen szereti a lelkét, és nem akarja, hogy bajba kerüljön, kikapcsolja a TV-t, mert bizony a lelkét megfertőzik ezek az érzéki dolgok. Vagy hogyha egy könyv kerül a kezedbe, nagyon szép, izgalmas, egyszer csak kiderül, hogy egyházellenes, vagy ezoterikus. Ilyenkor ezt a könyvet azonnal le kell tenni, és alkalomadtán elégetni, nem odaadni másnak, hogy más lelkének is ártsatok. A másik eszköze az üdvösség elérésének a vallásgyakorlatok folyatása. Mégpedig nagyon rendszeresen és kitartóan kell a vallásgyakorlatokkal élni. Hogy milyen következményekkel jár, ha valaki elszakad a vallásától, azt majd példákon keresztül szeretném nektek bemutatni.
Milyen vallásgyakorlatok is vannak, amik elősegítik a lélek fejlődését? Ilyen a vasárnapi illetve a hétköznapi szentmisére járás, az imádkozás, a különböző liturgiákon való részvétel, mint pl. a lourdes-i ájtatosságon, októberi rózsafüzéreken, Mária-litániákon való részvétel. Ezek mind rendkívül fontosak. Most mindjárt elmondom nektek, hogy hogyan jár az, aki hosszabb ideig nem megy szentmisére, és így lassan-lassan elszakad Tőlem. Egy asszony esetét fogom elmondani nektek. Vallásos nevelést kapott gyermekkorában, és egészen addig járt szentmisére, amíg férjhez nem ment egy ateista emberhez. Ettől kezdve minden megváltozott, és bizony nem járt templomba. Ha a férje sem jár, akkor ő sem. És higgyétek el, hogy még az imádságot is elfeledte, lassan kikopott belőle még a Miatyánk és az Üdvözlégy is. Így ment ez öt éven át, egészen addig, míg a gyermeke nagyon súlyosan megbetegedett. És ez a nagy fájdalom visszahozta Énhozzám. Vagy ha valaki a rózsafűzért szokta imádkozni, és egyik nap nem jut idő rá, akkor a második nap már nincs olyan nagy kedve hozzá, a harmadik nap meg lehet, hogy már el is hagyja. Tehát fontos, hogy gyakorold ezeket a vallásoddal kapcsolatos dolgokat. Azután ott vannak az áldoztatok, azok is rendkívüli módon fejlesztik a lelket. Aki szereti önmagát, az vállalja az áldozatokat, böjtöl és virraszt, lemond sok mindenről, amit nagyon szeret, különböző szórakozásokról, ételekről, italokról.
Az önszeretetnek a lelki célokon kívül földi céljai is vannak. Aki egészségesen szereti magát, az a rábízott állapotbeli kötelességeknek maradéktalanul eleget tesz. A munkahelyén elvégzi a feladatait rendesen, lelkiismeretesen, mert ha nem ezt teszi, hanem felületes, rendetlen, vagy elkésik mindig a munkahelyéről, akkor kiteszik onnan. Tehát saját magának árt. Vagy például egy háztartásban egy nyugdíjas asszonyról beszélek, aki végtelenül hanyag. Mindenfelé dobálja a dolgait, nem emlékszik mit hova tett. Egyszer csak az áramszolgáltatótól kap egy értesítést, hogy 3 havi befizetéssel tartozik. Ilyen nincs, hát most adtam föl az ehavit és a másik két havit is feladtam becsülettel, elkezdi keresni, és sehol nem találja. Természetesen ki kell fizetnie a 3 hónapot. Tehát saját magának árt, aki nem szereti magát eléggé.. Azután, aki szereti önmagát az figyel az egészségére. Nagyon ügyel arra, hogy amikor kikíséri a vendégeit, és nyirkos a háta, mert meleg volt odabent, felkap magára egy kardigánt, mert ha a hidegben egy félórát beszélget a barátaival, már kész is a tüdő- és mellhártyagyulladás. Ártott magának, pedig vigyázni kell a testre, nem azért kaptuk, hogy elherdáljuk, tönkre tegyük. Vagy ha átmentek az úttesten, nagyon körül kell nézni, nem szabad a piros jelzésen átmenni, mert bizony elüthet az autó. Vagy ott vannak az élvezeti cikkek, vannak, akik korlátlanul fogyasztják az élvezeti cikkeket, öt kávét megisznak minden nap, ezzel aztán nagy szívdobogásuk lesz, fölmegy a vérnyomásuk, és talán még agyvérzést is kaphatnak, és meghalnak. Sokan cigarettáznak, van, aki két dobozzal is elszív. Nikotinmérgezést kaphatnak, a tüdejüket pedig teljesen lebetegítik, tüdőrákban halnak meg. Emberileg is tudni lehet, hogy a tüdőrákosoknak nagyon nagy százaléka olyan, aki dohányzó. Vagy pl. a kábítószer olyan, mint egy öngyilkosság, mert aki csak egyszer megkóstolja, már nem tudja abba hagyni és egyszer csak belehal a túladagolásba. Eddig arról beszéltem, hogyan kell vigyázni az egészségre. De miért kell vigyázni rá? Azért, mert a testetek a Szentlélek temploma. Tisztelni, becsülni kell, mert a Szentlélek, az Úrjézus és Én is ott lakom benne. Nem szabad ezt a testet tönkretenni.
Most pedig a helytelen önszeretetről szeretnék néhány mondatot mondani nektek. Vannak olyan emberek, akik nagyon hiúak, főleg a hölgyek között, akik mielőtt elmennek a boltba, mind festik a szemüket, pöndörítik a szempillájukat, nézegetik magukat a tükörben, háromféle frizurát csinálnak a hosszú hajukból, két-három féle ruhát is felpróbálnak, és utána lemennek a boltba egy kiló kenyérért, meg egy liter tejért. Hát ez nevetséges. Ők az önimádók, abban élik ki magukat, hogy tetszelegnek maguknak. De van egy másik fajtája a hiú embernek. Az ilyen nem tud gyönyörködni magában, mert mindig talál valami hibát. Nem tetszik neki, hogy kövérebb, mint a másik, vagy hogy hajlott az orra, a szája nem elég vastag. Erre aztán elmegy az orvoshoz és plasztikai műtétet csináltat magának. Nincs megelégedve a Jóisten adományaival, nem hálás azért, amiért őt olyannak teremtette, amilyen. Aki ennyire el vannak bűvölve önmaguktól, és azt hiszik, hogy ők a legszebbek, azok a nárcisz típusú emberek. De ők nem csak a külsejüktől vannak elragadtatva, hanem a belső tulajdonságaiktól is. Azt hiszik, hogy ők mindenkinél okosabbak, ügyesebbek, talpraesettebbek, tehetségesebbek, vonzóbbak, különös kisugárzásuk van. Minden jót el tudnak mondani az ő természetükről, az egész alkatukról és viselkedésükről. Mindenkit, aki körülöttük van, lenéznek, semminek néznek. Ha valaki tehetségesebb, vagy okosabb náluk, akkor irigykednek, dühösek. Senkitől nem fogadnak el tanácsot. Inkább rá akarják erőltetni a saját akaratukat mindenkire. Tudjátok, drága Gyermekeim ezek az öntelt gőgös emberek a legsajnálatraméltóbbak, mert majd a Nagyfigyelmeztetéskor nem tudnak megtérni, mert a saját szemüknek se hisznek. Őbelőlük lesznek az ellenségeitek, vagy pedig közülük sokan meghalnak. Ezért arra kérlek benneteket, hogy imádkozzatok sokat ezekért az emberekért.
És most elmondom, hogy mit látok, Én a Mennyei Atyátok. Látom az Én virágoskertemet, itt ebben a teremben. Egy hatalmas nagy kert, tele csodálatos virágokkal. Ez szimbólum, ezek a virágok az Én Gyermekeim. Ti is köztük vagytok, vannak a virágok között piros rózsák, ezek olyan embereket szimbolizálnak, akik tele vannak szeretettel, áldozatkészséggel, még vértanúk is vannak köztük. Képesek meghalni a felebarátaikért. Azután vannak sárga rózsák az Én kertemben, azok pedig az Én leghűségesebb gyermekeim, akik nem törődenek azzal, hogy miket mondanak róluk, ők akkor is hűségesen jönnek ide az engesztelésre. Azután vannak fehér rózsák. Azok tartoznak közéjük, akik nagyon vigyáznak a lelkük tisztaságára, mindig gyónni mennek, mindig tele vannak bűnbánattal, és úgy érzik, hogy sohasem tiszta a lelkük egészen. Azután vannak pipacsok, ők egyszerű emberek, tanulatlanok, és mégis nagyon gazdagok, mert nagyon nagy szeretet van bennük. Azután vannak hófehér liliomok, ők azok a gyermekeim, akik megtartják magukat szűznek, úgy ahogyan születtek, és nekem ajándékozzák magukat, testestül-lelkestül. Vannak ibolyák is az Én kertemben, ők az Én szerény gyermekeim, akik a háttérbe húzódnak, a szobájuk mélyén kettesben vannak velem, imádnak Engem. És nagyon szerények, nem beszélnek magukról és csak mentik a lelkeket. Ezen kívül még számtalan, sokféle nemes virág és vadvirág van az Én kertemben, még nárciszok is vannak, akikről az előbb tanítottalak benneteket, hogy önteltek és gőgösek. Az Én kertemet hárman ápolgatjuk. Én az Örök Élet vizével locsolom őket minden áldott nap, az Én kegyelmeimmel, Jézus pedig szent vérével permetezi, és amikor elesnek, megtisztítja őket. A Szentlélek Isten pedig úgy viselkedik, mint a Nap. A kegyelme sugaraival élteti őket. Jönnek angyalaim és kérdezik: Fölséges Urunk, mikor szedhetjük már ki a gazokat, meg azokat a Nárciszokat virágaid között. És akkor Én így felelek: Legyetek nyugodtak, eljön az ideje a válogatásnak. Akkor majd arra kérlek benneteket, hogy az Én drága virágszálaimat szedjétek össze egy hatalmas nagy csokorba, és még nárciszokból is azokat, akik megtértek, és adjátok oda Mennyei Édesanyátoknak, a Szűzanyának. Ő pedig azt a nagy virágcsokrot felviszi a Mennybe, és a mennyei oltáromra vázába helyezi. A vázában az örök élet vize van, amit Én tettem bele előzetesen. És ez az örök élet vize táplálja őket, és életben tartja, örök életet ad nekik, és ott illatoznak Nekem örökkön örökké.  Ti is köztük lesztek. Én most megáldalak benneteket a helyes önszeretet kegyelmével az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

A Facebook minden lépésünket követi, akkor is ha kijelentkezünk

A mindenki számára ismert Facebook közösségi médiabirodalom néhány nappal ezelőtt új „funkciókat” mutatott be felhasználóinak, ami sokak szerint igazi rémálom a személyes adatok védelme szempontjából. Van azonban egy ennél is ijesztőbb, eddig rejtve maradt funkció, amit Nik Cubrilovic, ausztrál vállalkozó, író és hekker fedezett fel, miszerint a Facebook mostantól minden online tevékenységünket nyomon követi, függetlenül attól, hogy be vagyunk-e jelentkezve vagy sem.
A Facebook által bevezetésre kerülő minden változtatással személyes adataink védelme egyre kevésbé biztosított. A legutóbbi „legfrissebb hírek” szolgáltatással például a Facebook minden online lépésünket közzéteszi Facebook barátaink, sőt a teljes netes nyilvánosság számára. Ami pedig a legborzasztóbb, hogy mostantól a kijelentkezés sem véd meg ettől, mert a Facebook úgynevezett állandó cookie-k segítségével, minden olyan weboldalon nyomon követi tevékenységünket, amely Facebook gombokat vagy widget-eket használ, akár be vagyunk jelentkezve akár nem.
„A Facebook akkor is tudja, mit csinálunk és látja, milyen oldalakat látogatunk a neten, ha ki vagyunk jelentkezve,” írja Nik Cubrilovic blogjában. „Az egyetlen megoldás, ha az ember minden Facebook cookie-t töröl a böngészőből vagy esetleg megtehetjük, hogy egy külön böngészőt használunk a Facebook-ra és egy másikat minden egyébre,” írja Cubrilovic. (Egyéb tippek és érdekességek, például a Facebook kommentje és Nik válasza Nik blogjában: http://nikcub-static.appspot.com/logging-out-of-facebook-is-not-enough)
Vajon hány Facebook felhasználó fog értesülni erről az újításról? A weboldal természetesen nem közölte felhasználóival, hogy nyomon követi őket és nem létezik hivatalos leírás vagy mód a „funkció” kikapcsolására.
A Facebook híres arról, hogy önkényesen megváltoztassa az oldal működési mechanizmusát, beleértve a személyes beállításokat is, a felhasználókra hagyva, hogy valahogy kibogarásszák, hogyan állítsák vissza a korábbi beállításokat és védjék meg valamilyen szinten személyes adataikat, miután azokat önkényesen nyilvánosságra hozták. A Facebook átállt a felhasználók által engedélyezhető funkciók használatáról, aminek a lényege, hogy a felhasználók eldönthették, akarják-e a funkciókat, a sokkal bonyolultabb „letiltásos” megközelítésre, ahol a drasztikus változtatásokat a felhasználónak kell valahogy letiltani, azaz rájönni, hogyan állíthatják vissza a korábbi beállításokat (amennyiben ez egyáltalán lehetséges még).
„A regisztrálásnál még van választása a felhasználónak, de ezt követően a Facebook alapbeállításai a ’tegyünk minden közzé’ politikát követik,” mondja David Vaile, az ausztrál New South Wales Egyetem (UNSW) kibertérbeli törvények és eljárások központjának ügyvezetője a Facebook „hihetetlen mértékű és szemtelen adatgyűjtési módszereiről.”
„A Facebook ismét olyasmit tett, aminek megértése meghaladja a legtöbb felhasználó képességeit, miközben személyes adataik szinte semmilyen védelmet nem élveznek. A helyes hozzáállás az lenne, mint ahogyan a legtöbb weboldal ezt a politikát követi, hogy ’a felhasználó kifejezett kérése vagy utasítása nélkül semmit nem teszünk közzé.’”


Forrás: Natural News

2011. szeptember 27., kedd

Ötpercenként hal meg egy keresztény a hite miatt

2000 és 2010 között évente 160 ezer keresztény halt meg a hite miatt, 2011-nek már 105 ezer mártírja van. Krisztustól 2000-ig 70 millió keresztény vértanút számlálunk. Csak a XX. században 45 millió keresztény vértanúnk volt, ezért nevezte II. János Pál a vértanúk évszázadának – hívja fel a figyelmet Massimo Introvigne, aki az EBESZ képviselője a diszkrimináció elleni harcban. Hozzátette: „Valódi vészhelyzet uralkodik, amely nem csak a keresztényeket érinti, hanem az egész civil társadalmat és a nemzetközi szervezeteket.”
Felhívása a Lateráni Egyetemen szeptember végén megrendezett kongresszuson hangzott el, amelyen részt vett Luigi Negri, San Marino és Montefeltro püspöke, Bernardo Cervellera, az Asia News hírügynökség igazgatója és Magdi Allam európai képviselő is.
Introvigne a pápa diplomáciai testületekhez intézett 2011. januári beszéde nyomán négyféle üldözésről beszélt. Elsőként az iszlám fundamentalizmusról, amely Pakisztán esetében a káromlási törvény következtében erősödött, Egyiptom esetében pedig abból kifolyólag, hogy egy szintre helyezték a szabad vallásgyakorlat és a vallásszabadság elvét. Beszélt az Észak-Koreában és Kínában uralkodó kommunista rezsimekről, és az Indiában és Indokínában uralkodó vallási nacionalizmusról is. Megemlítette, hogy XVI. Benedek pápa negyedik esetként szót emelt a nyugati világban eluralkodó, vallási alapon történő diszkrimináció ellen is. Introvigne figyelmeztetett rá, hogy a pápaellenesség és az ideológiai alapon megszülető gyűlölet szintén veszélyes jelenség. Franciaországban például kétnaponta támadás éri valamelyik templomot.
Negri érsek a jelenség kulturális vonatkozásairól beszélt. Kifejezte aggodalmát, amiért „a vértanúságot nem csupán a gonoszság szüli, hanem az a kulturális beállítódás, amely ideologikusan szemben áll a hittel. A XX. század  a gyilkos gondolatok százada lett, olyan ideológiáké, amelyek szerint az ember önmaga istene, és akinek erről más elképzelése van, azt ki kell irtani, fizikai értelemben is.” Véleménye szerint a globalizált világ globalizálta az egyházellenességet is. Beszéde zárásaként elmondta, hogy a mártírok léteznek, és arra hívnak minket, hogy legyünk hiteles keresztények, „Krisztus szenvedélyes tanúságtevői, akik fáradhatatlanul beszélnek isteni életéről az embereknek.”
Bernardo Cervellera Kínáról beszélt, amely hatalmas gazdasági fejlődésen megy keresztül, de továbbra sem tartja tiszteletben az emberi jogokat, és folytatja a vallásüldözést. Számos pap került rendőrkézre, mert nem akartak csatlakozni a hazafias egyházhoz. A 2007-es olimpia előtt 37 földalatti püspököt helyeztek házi őrizetbe. A kínai kommunista párt nagy bukásának értékeli viszont, hogy több évtizednyi üldözés ellenére a kínai egyház sokkal inkább egységben van az anyaegyházzal, mint a 80-as években volt.
Magdi Cristiano Allam arról beszélt, hogy az iszlám országokban 10 üldözött közül 7 keresztény. 1945 óta tízmillió keresztény volt kénytelen elhagyni szülőföldjét, egymillió zsidóval együtt. Az egyiptomi származású politikus megjegyezte, hogy az iszlám esetében az üldözésnek vallási okai vannak, mert a keresztény és a zsidó vallást eretnek elhajlásnak tartják. Figyelmeztetett rá: vagy képesek leszünk bizonyosságot szerezni arról, kik is vagyunk, vagy megszűnünk civilizációként létezni, mert tetszik vagy sem, civilizációnk a kereszténységen alapul.
Magyar Kurír

Az euró a bukás szélén

A múlt héten Washingtonban a pénzügyminiszterek és jegybanki elnökök vitatták meg, hogyan is lehetne megmenteni az eurót. A Nemzetközi Valuta-alap (IMF) a BRICS-országoktól, elsősorban Kínától és Oroszországtól kér segítséget. Ilyen nyilatkozatot tett Christine Lagarde. Az IMF-nek nincs elegendő pénze az euróövezet megmentésére. Alekszej Kudrin orosz pénzügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország kész európai kötvényeket vásárolni, ha ilyeneket kibocsátanak. De hogyan lehet segíteni, ha az egységes Európán belül sincs egységes pénzügyi és hitelpolitika? A donor országok egyre többször tiltakoznak: nem akarnak idegen adósságok miatt fizetni. Az EU dotációs országaiban viszont az emberek nem akarják szorosabbra húzni a nadrágszíjat. Egyik vagy másik oldalon is vannak javaslatok arra, hogy a válságban levő országok lépjenek ki az euróövezetből. Egyes szakértők szerint ez javíthatna a helyzeten.
Soros György ismert üzletember ugyancsak ezen a véleményen van. Úgy látja, hogy Görögországnak, Portugáliának és Írországnak el kellene hagynia az euróövezetet, hogy elkerülhetővé legyen a dominóhatás. De az IMF és az EU ugyanakkor folytatná ezeknek az országoknak a megsegítését. Soros az euró fennmaradását nemcsak az említett országok kilépéséhez köti, de ahhoz is, hogy az Európai Unióban hozzák létre a teljes értékű pénzügyminisztériumot. Szerinte a helyzet stabilizálására most használatos mechanizmusok nem működnek, miután az EU tagjai önálló pénzügyi politikát folytatnak. Thomas D. Lancaster, az amerikai Emory University professzora, az európai gazdaság szakértője prognózisa szerint, Németország lehet az első állam, amely idegen adósságokért fizet, mert olyan nagy megterhelés nehezedik gazdaságára. Akkor pedig az euróövezet elbukik.
- Az a probléma, hogy a jelenlegi európai stabilizációs alapot elköltik Görögországra, Írországra, Portugáliára és Spanyolországra. De most még a francia bankoknál is megjelentek a gondok. Mindezekért Németország lesz kénytelen fizetni. Látható, hogy az Európai Uniónak most sürgős és alapvető változásokat kell végrehajtania adó- és költségvetési politikájában. Görögország számára a legjobb lenne, ha elhagyná az euróövezetet. Készen kell állnunk az események ilyen alakulására. Ha Görögország kilép az eurózónából, akkor ez lehetővé teszi a valutaunióból való kilépés kidolgozását, és általában véve a valutaunió szabályozását.
Nem sok idő van arra, hogy felkutassák a kiutat az euróövezet kríziséből. George Osborne, a brit államkincstár kancellárja szerint a legutolsó határidő a G20 novemberi franciaországi csúcstalálkozója.
ruvr.ru

Dicsőséges EU - akinek rosszabbul megy, repül!


Azokat az országokat, amelyeknek rosszul áll a szénája gazdasági téren, ki kell dobni az EU-ból - mondják vezető zsidó gazdasági emberek. Mennyire jellemző gondolkodásmód! Az Európai Unióba annak idején azzal csábítgatták be a kisebb gazdasági erejű országokat, többek között hazánkat is, hogy a lemaradottabb országok így felzárkózhatnak, és ez a Nyugatnak is haszon, hiszen akkor a felzárkózott országok lakói a jobb fizetésből a drága nyugati termékeket is megveszik, így mindenki jól járt. Csak hogy már az elv is eleve rossz, hát még a kivitelezés. Mivel idáig a zsidó, kivétel nélkül mindent elbaltázni tudott csak (ezért nem hiszek a zsidók által készített atombombában sem), ez is egy fércmunka lett.
A kicsit előrelátóbbak - mint az MNA ideológusai is - jó előre megmondták, hogy ez lesz a vége. A konzumidióta népnek persze mondhatsz amit akarsz, csak a doboz söre, meg a parizere érdekli. Így hát eljött ez az idő is. Egyik válsághullám a másik után, pénzek leértékelése, infláció az egekben, beomló hitelek, és az olyan országok, mint a miénk, egyre rosszabbul teljesítenek. Erre bedobják a köztudatba a főzsidók (például Soros), hogy a rosszul teljesítő országokat ki kell dobni az EU-ból. Aztán milyen alapon jelenti be ezt egy olyan senkiházi, aki egész idáig ezt dicsőítette? Persze már megint a szabálytalan előzés. Hogy jönnek ezek ahhoz, hogy a saját rendszerükön belül, ahol azt ígérték, hogy kisegítik a bajban lévőket, így kihajítsanak másokat? Akinek egy kicsit rosszabbul megy, az repül? Jellemző, milyen nagy "segítőtárs" a zsidó. Amíg van vagyonod, vagy van mit elszedni tőled jöhetsz, ha nincs: dögölj meg!
Egyértelmű, hogy az EU-ból ki kell lépni. De nem egy zsidó senki fogja megmondani ezt nekünk, ezt nagyon jól tudjuk a zsidó senki nélkül is. Egyetlen parlamentbe jutott pártnak sincs joga ezt levezényelni, és most már a Jobbiknak sincs, miután a képviselőik EU parlamentbe küldése egyenlő annak jogosságának elismerésével, legitimálásával, és az oda besorakozással - ahol egy CIA ügynök feleségét teszik pozícióba. Így ez a feladat már a következő generációra marad. Sem MSZP-nek, Orbánnak, sem másnak nincs joga ezt bedobni a magyar köztudatba, mert nekik pontosan ezért kell egyszer a bíróság előtt felelni. A haza kiszolgáltatásáért, elárulásáért, eltékozlásáért.
Számunkra csak egyetlen út maradt, kilépni, és felépíteni a nemzetgazdaságot. Ez már a mi feladatunk lesz.
Kemény Gábor

Felvásároljon-e Kína EU-s államkötvényeket?


Kína, a világ második legnagyobb nemzetgazdasága, több mint 3 billió amerikai dollárnyi valutatartalékkal rendelkezik. Mivel az EU és az USA egyre mélyebbre csúsznak az adósságválságban, nem csoda, hogy Kínára mint kulcsfontosságú nemzetközi szereplőre tekintenek, mely a világgazdaságot ismét lendületbe hozhatja. Ám kérdéses, hogy Kína továbbra is hajlandó-e "vakon" segíteni bajbajutott európai országoknak.

A nemrégiben a kelet-kínai kikötővárosban, Dalian-ban megtartott villággazdasági csúcstalálkozón Klaub Schwab, a találkozó szervezője kerek-perec megkérdezte Wen Jiabao kínai miniszterelnököt, hogy Kína hogyan akar segíteni az USA-nak és Európának. A kínai válasz visszafogott volt: "Kína többször is kinyilvánította, hogy kész segíteni, kinyújtja segítő kezét európai országoknak." Kína cserébe viszont azt kéri Európától, hogy teljes jogú piacgazdaságnak ismerjék el Kínát.

Az EU gazdasága jelenleg bizonytalan fejlődési tendenciákat mutat: tovább növekszik a Görögország miatti aggodalom, Olaszországot leminősítették. Sajtóértesülések szerint az olasz pénzügyminiszter, Guilio Tremonti államkötvények, illetve állami vállalatok részeinek az eladása ügyében bel- és külföldi érdeklődők felé, Kína felé is megpendített húrokat.
Balról jobbra haladva:
Németország - NEM!, Franciaország - NEM!,
Olaszország, már a vízszint alól: Államkötvényt!. (Illusztráció: YNET.com)
Megoszlik azonban a vélemény még kínai gazdasági szakértők és vállalatok között is arról, hogy Kínának ilyen módon kellene-e segítenie Európának. Sokan kifejezetten ellenzik ezt a kockázatok miatt és inkább a közvetlen befektetések mellett foglalnak állást.

Li Daokui, a Kínai Központi Bank egyik tanácsadója szerint államkötvények vakon történő felvásárlásával csak elodázni lehet a problémákat, megoldani nem. A professzor szerint az EU-ban jelenleg nem látható az akarat a valódi reformokra és nincsen kivitelezhető terv sem. Amíg az EU nem talál valódi megoldást, addig Kínának nem szabad felvásárlásokba belemennie.

Xu Xiaoniang közgazdász legújabb könyvében, melynek címe: "Nem létezik megmentő", arról beszél, hogy "nincsen ingyenebéd": a felvett kölcsönöket rövid, vagy hosszútávon, de vissza kell fizetni. Xu rámutat, hogy az amerikaiak is pontosan azzal a tévhittel áltatták magukat, hogy kölcsönökkel gazdasági perspektívát teremthetnek.

Az YNET.com, de a Reuters is arra hívják fel a figyelmet, hogy egyetlen államnak sem szabad túlbecsülnie Kína lehetséges beavatkozásának, "segítségnyújtásának" a hatásait. Amennyiben az érintett államok nem képesek saját maguk leküzdeni a nehézségeket, a kínai segítség is csak időszakosan csökkentené a gondokat.
Forrás: China Internet Information Center

Németh Krisztián

Pénzpiaci körkép
Tudjuk, hogy a jelenlegi hitelre épült gazdasági rendszert eleve bukásra programozták, de vajon a globális pénzpiacok lassan követhetetlen hirtelenséggel történő mozgása mit jelent a közeljövőre nézve? Összeomlást? Lassulást? Egy biztos, a befektetők szédítő sebességgel mentik ki pénzüket a tőzsdékről és óriási fogadásokat tesznek az S&P október körüli zuhanására. Az európai adósságválság teszi a dolgát és szinte mindenhol a világon furcsa pénzügyi tranzakciók folynak. Mit jelent mindez? Reméljük, még nem tartunk a teljes összeomlásnál, de emlékezzünk, hogy a történelemben eddig minden tőzsdekrach ősszel következett be.
Íme, 21 pénzpiaci esemény, amire érdemes odafigyelni:
1. Hihetetlen mennyiségű fogadás történik az S&P 500 zuhanására a napokban. A CNN szerint a múlt hónapban történt a legtöbb ilyen fogadás az elmúlt egyéves időszakban, és ez semmi ahhoz képest, amit októberre várnak a befektetők. Amennyiben tényleg tőzsdei összeomlás lesz október során valaki nagyon sok pénzt fog keresni.
2. A befektetők óriási mennyiségű pénzt vonnak ki a tőzsdékről. Vajon tudnak valamit, amit mi nem? A Financial Post a következőket írja:
Április óta a befektetők több pénzt vontak ki az USA tőkealapjaiból, mint a Lehman Brothers bukását követő öt hónap során, 2100 milliárd dollárral tetézve Amerika pénzügyi gondjait. Körülbelül 75 milliárd dollárt vontak ki részvényekre specializálódott alapokból a Bloomberg által a washingtoni Investment Company Institute-tól gyűjtött adatok alapján. 2008. október és 2009. február között, a Lehman bukását követő öt hónap során a tőkekiáramlás 72,8 milliárd dollár volt.
3. A Siemens több mint fél milliárd eurót vett ki két vezető francia bankból, hogy azután az Európai Központi Bankban helyezze el. Vajon tudnak valamit, vagy csak idegesek?
4. A Standard & Poor’s ‘A+’-ról ‘A’-ra rontotta Olaszország hitelbesorolását.
5. Az EKB még több olasz és spanyol államkötvényt vásárol, hogy lehűtse az európai válság miatti növekvő aggodalmakat.
6. A FED, az EKB, a Bank of England, a Bank of Japan és a Svájci Nemzeti Bank bejelentették, hogy „korlátlan” mennyiségű pénzt bocsátanak az európai kereskedelmi bankok rendelkezésére október és december között.
7. Idén a legnagyobb olasz bank értéke a felére, míg a második legnagyobb olasz bank értéke 44%-kal csökkent.
8. Angela Merkel koalíciójának helyzete nem túl fényes a helyi választásokon. Egy friss felmérés szerint a megkérdezettek 82%-a úgy gondolja, hogy a kormány nem jól kezeli a görög válságot. A német közvélemény ellenzi a mentőcsomagokat, ami nem túl jó hír Görögország számára (bár a csőd és az euró zónából történő kilépés látszik a legjobb megoldásnak az ország számára).
9. Görögország a teljes gazdasági összeomlás szélén áll. A Guardian megfontolandó statisztikai adatokról írt a napokban:
Gondoljuk meg milyen horderejű válsággal állunk szemben. A 2009-es és 2010-es zsugorodás után a GDP további 7,3%-kal csökkent 2011 második negyedévében. A munkanélküliek száma elérte a 900 ezret és a szakértők úgy gondolják, hogy a 11 milliós országban hamarosan 1,2 millió ember lesz munka nélkül. Ezek az adatok kísértetiesen hasonlítanak a 29-30-as évek Nagy Világgazdasági Válságára.
10. 2009-ben az adósság GDP-hez viszonyított aránya 115% volt. Ma ez az érték körülbelül 160%. A rájuk erőltetett megszorító intézkedések a legkisebb mértékben sem segítettek hozzájárulni az ország hosszú távú problémáinak megoldásához.
11. Az egyéves futamidejű görög államkötvények hozama jelenleg 129%-on áll. Mindössze egy évvel ezelőtt hozamuk 10% volt.
12. Filippos Sachinidis, görög helyettes pénzügyminiszter azt mondta, hogy Görögországnak mindössze egyetlen hónapra elegendő pénz áll rendelkezésére az ország működésének fenntartásához.
13. Olaszországban az adósság GDP-hez viszonyított aránya jelenleg 120%, és az olasz gazdaság Görögországhoz viszonyítva jóval nagyobb.
14. A portugál kétéves állampapírok hozama jelenleg több mint 17%, az egy évvel ezelőtti 4%-hoz képest.
15. Kínát is egyre inkább aggasztja az európai bankok helyzete. A Reuters a következőket írja:
Kína onshore devizapiacának egyik nagy piacteremtő állami bankja több európai bankkal is felfüggesztette a határidős deviza ügyleteket és swapokat az Európában kialakult adósságválság miatt, nyilatkozta két forrás is a Reuters hírügynökségnek.
16. Jelenleg az európai központi bankok több aranyat vesznek, mint amennyit eladnak, amire 20 éve nem volt példa.
17. Az IMF vezető közgazdásza szerint a globális gazdaság „új, veszélyes fázisba lépett”.
18. Izrael amerikai állampapírjainak 46%-ától, Oroszország pedig 95%-ától szabadult meg. Vajon ők is tudnak valamit?
19. A pénzpiacok arra várnak, hogy a Fed újabb kötvényvásárlási tervet jelentsen be, ami még jobban leszoríthatja a hosszú távú kamatokat.
20. Amennyiben néhány vagyonos befektető úgy gondolja, hogy az Obama kormány adótervezete a kongresszus elé kerülhet, hamarosan elkezdhetik lefaragni kötvényállományukat, hogy elkerüljék adókiadásaik jelentős emelkedését 2012-ben.
21. A Merill Lynch nemrég kiadott tanulmánya szerint 80% esély van arra, hogy az amerikai gazdaság újabb válságba süllyedjen.
Amikor a pénzpiacok ilyen érzékenyek, egy apró szikra is elég, hogy mozgásba hozza a dominókat.
Reméljük, nem történik olyasmi, ami begyújtja a szikrát, mert a jelen helyzetben egy újabb válság beláthatatlan következményekkel járna.

Forrás: The Economic Collapse

Mikor hadba vonulni hazulról elindul

Te benned bíztam én Uram eleitől fogva és nem is szégyenültem meg soha. Benned bízom mostan is, midőn hazám hívására elhagyom szeretteimet, hogy fegyverrel védjem meg őket a gonosz ellenségtől. Reád bízom őket, mert a te karod erős és te megtudod oltalmazni azokat, kik szárnyaidat keresik menedékül.
Könyörögve kérlek, légy az enyéimnek kenyéradó atyja, hogy az én távollétemben éhséget ne lássanak soha. Légy a testi bajok ellen is oltalmazójuk, hogy betegség ne érje őket. Halálod angyalát tartsd távol házamtól, hogy ha majd könyörületesség megengedi nékem az édes visszatérést, boldogan s élve lássam ismét azokat, akiktől most hívásodra válnom kell.
Védjed érettem sokat fáradott szüleimet és bocsásd meg nekem, ha valaha vétettem ellenök. Oltalmazd meg feleségemet s gyermekeimet, mert nincsen nekik rajtad kívül más igaz pártfogójok. S ha majd az elválás után szomorú orczájokon könny folyik végig érettem, töröld le azt atyai kezeddel és vígasztald meg őket.
Engem pedig, csaták tüzébe induló szolgádat, őriztess meg angyalaiddal. Védd testemet s oltalmazd lelkemet és hozz vissza ide kegyelmed által. Ámen.
Szolnoky Gerzson református lelkipásztor:
Háborús idők imádságos könyve hadbavonultak és azok családjai számára, 1916

Role és Papp Kincses Emese Magyarnak lenni jó!

A szeretet

Egy este amikor anya a vacsorát főzte, 11 éves fia megjelent a konyhaajtóban kezében egy cédulával. Furcsa, hivatalos arckifejezéssel nyújtotta át a cédulát az anyjának, aki megtörölte kezét a kötényében és elkezdte olvasni azt.
- a virágágyás kigyomlálásáért: 500 Ft
- a szobám rendberakásáért: 1000 Ft
- mert elmentem tejért: 100 Ft
- mert 3 délutánon át vigyáztam a kishúgomra: 1500 Ft
- mert kétszer ötöst kaptam az iskolában: 1000 Ft
- mert mindennap kiviszem a szemetet: 700 Ft
__________________________________________________________________________
Összesen: 4800 Ft
  
  
Anyja kedvesen ráemelte fiára tekintetét. Rengeteg emlék tolult fel benne. Fogott egy tollat és egy másik cédulára ezeket írta:
- mert 9 hónapig hordtalak a szívem alatt: 0 Ft
- az összes átvirrasztott éjszakáért, amit a betegágyad mellett töltöttem: 0 Ft
- a sok-sok ringatásért, vigasztalásért: 0Ft
- könnycseppjeid felszárításáért: 0 Ft
- mindenért, amit nap mint nap tanítottam neked: 0Ft
- minden reggeliért, ebédért, uzsonnáért, zsemléért, amit készítettem neked: 0 Ft
- az életemért,amit minden nap neked adok: 0 Ft
__________________________________________________________________________
Összesen: 0 Ft
  
  
Amikor befejezte, anya mosolyogva nyújtotta át a cetlit a fiúnak. A gyerek elolvasta és két nagy könnycsepp gördült ki a szeméből. Szívére szorította a papírost és a saját számlájára ezt írta:
FIZETVE !

 

Nemzeti oldalra levetítve:
 
Mit is kaptunk?
- Vasvári béke: 300 milliárd dollár
- 48-as forradalom: 450 milliárd dollár
- Trianon: 2000 milliárd dollár
- 2. vh: 1000 millárd dollár
__________________________________________________________________________
Összesen: 3750 milliárd dollár


Mit is adtunk?
- Alsónadrág: 0Ft
- C-vitamin 0Ft
- Dinamó 0Ft
- Villanymozdony 0Ft
- Évszázadokig őrizni Európát kelet felől: 0Ft
__________________________________________________________________________
Összesen: 0 ft
Európa elolvasta, szívére szorította a papírost, és 245 Ft-on tartja a frankot :)