A román történelem hiányzó ezer éve

A hazugságokkal vagy féligazságokkal manipuláló román történetírás nem újdonság számunkra, egy jeles román történész, Lucian Boia azonban igencsak kikezdte műveiben az évszázados történelemhamisító praktikákat. A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem adjunktusa, Lupescu Radu szerint a lényegi változásra várni kell még.

Lucian Boia bukaresti történészprofesszornak a román történetírás mítoszairól szóló legújabb könyvét olvasva az erdélyi magyar középiskolások helyébe képzelem magam, akik tudathasadásos helyzetben próbálnak tájékozódni Románia történelméről. Az olyan magyar családokból induló gyerekek, akik odahaza szüleiktől hallottak már egyet s mást Erdély történelméről, elképedve szembesülhetnek a Románia történelmét oktató iskolai történelemkönyvek és az otthoni útravaló között tátongó óriási szakadékkal. Ilyenkor az erdélyi magyar történelemtanár felelőssége, hogy mind a hivatalos román, mind a magyar történetírás dolgairól érdemben tájékoztassa diákjait. Dr. Lupescu Radu magyar történész, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Jogtudományi és Európai Tanulmányok Tanszékének vezetője szerint történelemtanáraink többsége mindkét álláspontot igyekszik érdemben bemutatni.

Mítoszok országa

A rendszerváltás után jó ideig elképzelhetetlen volt, hogy elismert román történész olyan könyvet írjon, amely alapjaiban kérdőjelezi meg az eddigi román történetírást. Elsőként Lucian Boia, a Bukaresti Egyetem Történelem Fakultásának professzora törte meg a csendet az 1997-ben megjelent Történelem és mitológia a román közgondolkodásban művével. Az azóta öt kiadást megért könyvet hasonló hangnemű és jól dokumentált kötetek követték, idén pedig Románia miért más? (De ce este România altfel?) című elmélkedéskötete jutott el az olvasóhoz. A szerzőnek sikerült alaposan felkavarni a román történetírás állóvizét. Könyvei a történelemhamisítás béklyójában vergődő román olvasó számára újabb és újabb kérdéseket, tisztázatlan korszakokat tárgyalnak egyszerű, közérthető, tudománynépszerűsítő stílusban.

Kissé kényszeredetten, de a román sajtó is felfedezte Boiát: legutóbb az Adevărul közölt vele interjút arról, hogy lát-e valamilyen kapcsolatot a hazugságokra, féligazságokra épülő román történelemszemlélet és közélet, valamint a között, hogy Románia immár az Európai Unió tagjaként is minden szempontból az utolsó helyen szerepel. Boia szerint a „román területeknek” a mindenkori Európától való, a 14. századtól napjainkig tartó mérhetetlen elmaradása, leszakadása nem tekinthető véletlennek. A szerző elismeri, hogy a mitológián alapuló román történetírás olyan mélyen beágyazódott a román közgondolkodásba, hogy súlyosan befolyásolja az egész nép tisztánlátását, józan ítélőképességét. Ezzel hozható összefüggésbe a kommunizmus bukása után újult erővel feltörő kisebbségellenesség, a másság elutasítása, ami állandó kerékkötője az ország fejlődésének.

Legutóbbi könyvében Boia tág teret szentel Erdély elrománosításának. Egyetlen olyan erdélyi város sem volt Nagy-Románia létrejötte után, amelyben a román lakosság meghaladta volna az összlakosság 50 százalékát, fogalmaz a szerző, aki szerint a modern kori Románia megteremtésében nagy szerepet játszó „idegen elemek” eltávolítása, elüldözése a mítoszokra alapozó román közgondolkodás kényszerítő eszközévé vált.

Elfogadhatatlan kontinuitáselmélet

A Boia-jelenség szemlátomást tömegigénynek próbál megfelelni. Lupescu Radu szerint a történelem iránt érdeklődő román lakosság körében egyre több kérdés vetődik fel a kommunizmusban megfogalmazott, eleve vitatható történelmi eseményekkel, „tudományos” állásponttal kapcsolatban.

A magyar történészek által teljes egészében megkérdőjelezett, összességében a legvitatottabb román történelemszemlélet a dák–római (dákoromán) kontinuitás elmélete, amely ma is változatlanul szerepel az iskolai történelemkönyvekben. Lupescu szerint a kontinuitás kérdését különféleképpen értelmezi a román történészszakma. A kommunizmus előtt a történészek egy része tényként fogadta el, hogy a Dunától délre is létezett neolatin népesség. Tisztában voltak azzal, hogy a korai középkorban a románság jelenléte legalább annyira jól dokumentált a Dunától délre, mint amennyire hiányos a Dunától északra. A kommunista történetírásban a hangsúlyt Erdélyre, illetve Románia területére összpontosították, és régészeti érvekkel próbálták alátámasztani. A történész szerint azonban a kerámiatöredékek nem beszélnek, nem tudjuk megállapítani belőlük, hogy a leletek szláv vagy valamilyen neolatin lakossághoz köthetők.

„A régészet csak akkor segít, ha ebbe az uniformizált történelmi kultúrába becsöppen egy idegen közösség, mint a honfoglaló magyarok. Nekik sajátos kultúrájuk, sajátos temetőik, régészeti leleteik vannak. Ebben a környezetben a magyarokat nagyon könnyen lehet azonosítani” – fogalmaz Lupescu. Szerinte a kontinuitás elméletével az a legnagyobb baj, hogy a rómaiak visszavonulása után, a 3-4. századtól a 14. századig – az első román vajdaság megjelenéséig – ezer év alatt a feltételezett neolatin nép sem államszervezetileg, sem építészetileg nem produkált értékelhető emléket. Ezt az űrt próbálják megmagyarázni olyan tévhitekkel, miszerint a románok felhúzódtak a hegyekbe.

„A román történelemírás erősen alávetett a modern Románia születésének. Értelmezésük szerint vannak bizonyos stációk, amelyek nyomán szinte fátumszerűen létre kellett jönnie Nagy-Romániának. Ezek jól megfigyelhetők az Erdély történetét értelmező leírásokban, amelyek Gelu Vlad Menumoruttal kezdődnek, de történészeiket nem érdekli, hogy mi történt utána. Ugranak négyszáz évet, a következő állomásuk a román származásúként elkönyvelt Hunyadi János, utána Mihai Viteazul kora következik. A közöttük levő több száz évről a román történetírás nagyvonalúan megfeledkezik” – összegzi a legkirívóbb eseteket Lupescu. A keményvonalas román történészek általában azt hangsúlyozzák, hogy Erdély különálló terület volt, nem tartozott a Magyar Királysághoz, s hogy a királyság nagyon nehezen tudta megőrizni. Mindez egyféle hivatalos felvezető a „dicső végkifejlethez”, amely szerint elkerülhetetlen volt Erdély egyesülése Romániával.

Minden marad a régiben?

A kolozsvári történész szerint hiba lenne Lucian Boia könyveit a román történetírás gyökeres megújításának jeleként értelmezni. Úgy véli, a hivatalos román történetírást továbbra is a keményvonalas tábor képviseli, a kulcsfontosságú pozíciókat ők töltik be, az „alternatív” szemlélettel próbálkozó román történészek egyelőre a szakma perifériáján foglalnak helyet. Jó jel azonban, hogy az új történésznemzedékekben is felbukkannak tehetséges „másként gondolkodók”, akik Boiához hasonlóan mítoszromboló igénnyel közelítenek a történelmi tényekhez. A kolozsvári szakember Adrian Rusut említi, aki a közelmúltban jelentetett meg átfogó munkát az erdélyi középkori várépítészetről az eddigi román történelemszemlélettől merőben eltérő új megvilágításban. Rusu nem kevesebbet állít, mint azt, hogy a középkori ErdélybenRusu azt írja: azok egyértelműen a magyar vármegyerendszer kiépítésének a tárgyi emlékei. semmiféle román államiság nem létezett. A román történészek által a földvárakat „román erődítményekként” beállító tévhitről

„Rebellis” erdélyi történelem

Tény, hogy az erdélyi magyar és román történészek ma már külön malomban őrölnek. Sok erdélyi magyar régész, történész, művészettörténész tevékenykedik egyetemeken, közintézményekben, őskortól a jelenkorig a teljes spektrummal foglalkozva. Lupescu szerint az erdélyi történészek a román és a magyarországi szakemberközösségnek egyaránt méltó tárgyalópartnerei. A rendszerváltás óta sorozatban jelennek meg a hiányzó erdélyi magyar forrásmunkák. Egyetlen nagy probléma, hogy az erdélyi múltat feltáró forrásmunkák csak magyar nyelven látnak napvilágot, így nem hozzáférhetők a román nyelvű szakma számára. A Sapientia tanára azonban ezt átmeneti állapotnak tartja, a magyar forrásmunkák megjelenését követően rövidesen eljön az az időszak is, amikor az erdélyi múlt hangsúlyosan szerepel majd angol nyelvű szakirodalomként, és román nyelven is hozzáférhető lesz.

Az ördögi körből az erdélyi magyar történészek közreműködésével lehetne továbblépni, ha a szakma komolyan veszi a román és a magyar történetírás közötti híd szerepét. Lucian Boia sikernek örvendő könyvei előkészíthetik a terepet a nyitásra. Más út nincs, mert – ahogy Boia fogalmaz – hazugságokra épített társadalmaknak nincs jövője.

Forrás: http://atillaverei.gportal.hu/

Csendes éj

Az adventi gyertyák misztériuma

Nem mindegy, hogy melyik vasárnap milyen szinű gyertyát gyújtunk meg. Az első vasárnap a kék gyertyáé, a második a pirosé, a harmadik a fehéré, és a negyedik a liláé. Hogy miért?

Az első vasárnap angyala:

Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal, kék köpönyegbe öltözve, leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, túlságosan el van foglalva mással. De, azok, akik jól figyelnek, meghallhatják a hangját. "Figyeljetek! Isten nagy örömöt készít nektek. Isten fia eljön a Földre, hogy új erőt adjon az embereknek, hogy fényt és szeretetet hozzon minden ember szívébe. Készüljetek a fogadására". - Ma van a napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdi azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

A második vasárnap angyala:

A második vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyből, kezében egy aranyserleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal végigmegy a világ összes házán, és valami keres. Mit keres? Tiszta szeretetet mindenember szívében. És ezt teszi majd bele a serlegébe, és viszi majd vissza a mennybe. És ott mindazok, akik a mennyben élnek, az angyalok, és akik meghaltak, fogják ezt a szeretetet, és fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

A harmadik vasárnap angyala:

Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, s elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. ÍGy, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, s hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívükben. De ezt nem láthatja minden ember. Csak az angyalok látják, s azok, akiknek szintén ott van a szemében ez a fény. És csak ha ott van a szemükben ez a fény, akkor mehetünk el a karácsonyi gyermekhez és láthatjuk meg őt.

A negyedik vasárnap angyala:

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halvány lila lepelbe öltözött angyal jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, s közben szépen énekel hozzá. DE ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, s jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli, mely a karácsonyi gyermekről és Isten birodalmáról szól, mely eljő majd a Földön. Sok kis angyal kíséri a nagy angyalt, együtt énekelnek és örvendeznek a mennyben. Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, s maga a Föld is figyel.

„Virrasztva készülődjetek!”

P. Szabó Ferenc SJ elmélkedése Advent első vasárnapjára. Advent első vasárnapjával megkezdődik a B liturgikus év, amelynek során általában (kevés kivétellel) Márktól vesszük a vasárnapi evangéliumi részleteket. Egyszerűbb, konkrétabb, mint a másik két szinoptikus, Máté és Lukács. Szakemberek szerint ez az elsőnek megírt Evangélium, még 70, Jeruzsálem pusztulása előtt született. Szerzője – úgy tűnik – felhasználta a szemtanú, Péter apostol elbeszéléseit. Márk elhagyja a gyermekség történetét, és mindjárt Jézus nyilvános működésével kezdi evangéliumát. Fő célja az, hogy megmutassa: a Názáreti Jézus Isten küldöttje, fokozatosan nyilatkoztatja ki messiási titkát, hogy ő keresztre feszített próféta az Isten Fia. (Az evangélium kezdetét jövő vasárnap olvassuk, most az utolsó Úrjövet várására irányítja a figyelmünket a liturgia.) 

Az Úr hármas eljövetele. Az Újszövetség és a keresztény hagyomány az Úr Jézus hármas eljöveteléről beszél. Isten Fia, az ószövetségi próféták által megjövendölt Messiás, aki eljött kétezer évvel ezelőtt. Az Ige megtestesül a Szentlélek erejéből Názáretben, Mária méhében, megszületett Betlehemben. Erre emlékeznek a hívők Karácsonykor, és Adventben erre készünk fel lélekben. Az Úr majd eljön újra a világ végi ítéletkor. Erre utal a vasárnapi szentlecke (1Kor 3, 8) és a Márktól vett evangéliumi szakasz (Mk 13, 33-37): „Vigyázzatok, virrasszatok, mert nem tudjátok, mikor jön el az idő (…) mikor érkezik meg a ház ura.” Az Úr harmadik eljövetele pedig itt és most történik: a feltámadt Úr kopogtat lelkünk ajtaján, bebocsátást kér. Mert, ahogy a János evangélium bevezetőjében olvassuk, a megtestesült Ige csak azok számára adja meg az istengyermekség kegyelmét, akik hittel befogadják őt. Aki nem hisz Benne, a világ Világosságában, az sötétségben marad.

Jézus misztikus eljövetele. Jézus betlehemi születésének emlékünnepére, Karácsonyra készülve ne csupán a szeretetet kifejező, dicséretes ajándékozásra és főleg ne kizárólag az ünnepi előkészület járulékos részleteire gondoljunk, hanem igyekezzünk lelkileg felkészülni - imával, lelkigyakorlattal - Urunk születésének emlékünnepére. Most röviden elmélkedjünk a harmadik eljövetelről, amelyet misztikusnak nevezhetünk. Misztikus, kegyelmi valóságról van szó: a megtestesült Ige ugyanis hatalmat adott azoknak, akik hittel befogadják, hogy Isten gyermekei, „fogadott fiai” legyenek a Fiúban. Az ókeresztény metafora szerint (az egyházatyák tanítása alapján) Isten megszületik a hívő ember szívében/lelkében. A középkorban a misztikusok ezt hangoztatják: Krisztusnak itt és most kell megszületnie. Később Angelus Silesius költő a Kerubi vándor-ban (I, 61) erről így énekelt: „Meg kell születnie benned Istennek./ Szülessen meg Krisztus ezerszer Betlehemben,/ Ha benned nem születik, maradsz elveszetten.”

Virrasztó várakozás. Márk evangéliuma az utolsó Úrjövet várásáról szól: virrasztva kell készülnünk, mert nem tudjuk sem a napot, sem az órát. Igazában mindannyiunk számára megkezdődik az ítélet a bizonytalanul biztos halál órájában. Ha nem is rettegéssel, de üdvös istenfélelemmel kell készülnünk rá. Az első keresztények körében elterjedt a hiedelem Krisztus közeli eljöveteléről. Az evangélisták és az apostolok arra figyelmeztetik a hívőket, hogy ne ölbe tett kezekkel várják a véget, hanem virrasszanak, imádkozzanak, és a szeretet cselekedeteivel készüljenek az utolsó ítéletre, amikor az igazságos és irgalmas Bíró a szerint ítél meg bennünket, hogy mit tettünk legkisebb testvéreinkkel, a betegekkel, rabokkal, éhezőkkel, gyászolókkal. A Bíró a jobbján állóknak ezt mondja: „Jöjjetek, Atyám áldottai…!”, a balján állóknak pedig: „Távozzatok tőlem, átkozottak!...” Az evangéliumi figyelmeztetést meg kell szívlelnünk. Mert remélhetünk ugyan abban, hogy kisebb-nagyobb tisztulás után minden embertestvérünk eljuthat az üdvösségre, de magunk számára mindig lehetőség a kárhozat, ha végsőkig, megátalkodottan kitartunk Isten szeretetének visszautasításában. Most van a kegyelmi idő, itt és most készítjük elő örök sorsunkat a cselekvő hit, a felebaráti szeretet cselekedeteivel. Ez nem magas misztika! Családunkban, munkahelyünkön, környezetünkben mindenfelé vannak beteg, testileg-lelkileg szenvedő, vigasztalásra és segítségre váró emberek. A legjobb felkészülés Karácsonyra, Jézus mostani, misztikus és az utolsó ítéletkor végső eljövetelére: az irgalmasság testi-lelki cselekedeteinek gyakorlása. Ne feledjük: odaát egyedül a szeretet marad meg!

(Mk 13, 33-37)
radiovaticana.org

KITÜNŐ PORTRÉFILM HORKOVICS-KOVÁTS JÁNOSRÓL

Horkovics-Kováts Jánost nehéz egy szóval jellemezni, mert ha valakire igaz az, hogy egy egyszemélyes „intézmény”, akkor őrá ez nagyon igaz, hiszen igen sokféle dologba fogott már bele, igen széles látókörű tudós, gondolkodó, történész és még sok minden más is. Régen „polihisztornak” nevezték az ilyenfajta sokoldalú embereket. Érdemes az igen tanulságos adást megnézni sikeres életútjáról és még két nyelvészeti előadása is látható alább. Igen humorosan fejezte ki magát az adásban, amikor Padányi Viktor: Dentu Magyaria című könyvét említette, hogyan hatott rá, amit az címben is idéztünk.

http://echotv.hu/ne-legyen-aldozat-2013-10-17-ne-legyen-aldozat

Dr. Horkovics K. János, Magyarázat 1/2 from V Sajo on Vimeo.

Dr. Horkovics K. János, Magyarázat 2/2 from V Sajo on Vimeo.

Visegrádi Négyek: A NATO pajzsa Oroszország ellen

Bár az együttműködés előremozdítására Magyarország kormányzati ciklusokon átívelő jelleggel, folyamatosan nagy hangsúlyt fektetett, a Visegrádi Négyek szervezetének jelentőssége még mindig nem került be a köztudatba Magyarországon. A fővonalú média a Visegrádi országok biztonságpolitikai együttműködésének elmélyítéséről szóló hírek kapcsán kezdett el foglalkozni a Lengyelország, Szlovákia, a Cseh köztársaság és Magyarország közt megvalósított hosszú távú programmal.
1992-ben a visegrádi országok létrehozták a Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodást (CEFTA). Ez a szervezet a nyugat-európai minta alkalmazását jelentette a négy ország által alkotott kereskedelmi övezet vonatkozásában. Az együttműködés médiában való kommunikálása részét képezte a nemzetgazdaságok leépítésére kidolgozott folyamathoz társított propagandának, amely a privatizációs program rövid távú bevétel-növekedését gazdasági fejlődésnek mutatta fel a térség valamennyi országában. Elegendő arra gondolni, hogy hazánkban a privatizációs programot még mindig a gazdasági növekedés motorjának állítják be, ami csak és kizárólag a hazai korrupt viszonyok miatt "siklott félre".
Az eredeti CEFTA egyezményt a visegrádi négyek néven ismert országok (Lengyelország, Magyarország, Csehszlovákia (később Csehország és Szlovákia) írták alá 1992. december 21-én Krakkóban. A hivatalosan megfogalmazott célok szerint a CEFTA-n keresztül a tagországok célja volt 1.) a nyugat-európai intézményekkel való integráció felgyorsítása, 2.) az európai politikai, gazdasági, védelempolitikai és jogi rendszerbe való bekapcsolódás, 3.) a tagállamok demokratikus politikai- és szabadpiaci gazdasági rendszerének megszilárdítása.
Szlovénia 1996-ban csatlakozott a CEFTA-hoz, amelyet 1997-ben Románia, 1999-ban Bulgária, 2002-ben Horvátország és 2006-ban Macedónia követett. Az összes korábbi tagország már kötött társulási megállapodást az Európai Unióvaval, így a CEFTA a teljes jogú EU-tagság előkészítését végezte. Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia és Szlovénia 2004. május 1-jén vált az Európai Unió tagjává, Bulgária és Románia pedig 2007. január 1-jén. Horvátország esetében a csatlakozási tárgyalások folyamatban vannak, Macedónia pedig hivatalos EU-tagjelölt.
Az EU irányelvei mentén a jövőbeli tagországok szabadkereskedelmi zónák megalapításával készülnek fel a tagságra, amihez nagyarányú privatizációs program társul, azt követően pedig az államadósság fokozatos növekedése. Az egyezményhez csatlakozó országok kollaboráns vezetői a kormányprogram keretein belül lehetővé teszik a nyugati cégek monopolhelyzetének kialakítását. Ezt alátámasztja az a tény, hogy a CEFTA-országok külkereskedelme nagyrészt az EU tagállamokra korlátozódik. Vagyis a CEFTA szervezete az a gépezet, ami a Szovjetunió felbomlása után lehetővé tette a nyugati szövetségi rendszer Oroszország felé terjeszkedését a posztszovjet országok beolvasztásával, és évtizedes munkának köszönhetően a folyamat ott tart, hogy a politikai közbeszéd tárgya az Európai Egyesült Államok megalakítása, miközben a NATO igényt tart az egész európai térségre.
A posztszovjet államok EU- és NATO-csatlakozása minden esetben az után zajlott le, hogy a privatizációs programnak köszönhetően a nyugati érdekeltségek kezébe, vagy felszámolásra kerültek a nemzetstratégiailag fontos ágazatok. A nyugati érdekeltségeknek nem volt érdeke a gazdasági növekedés ebben a térségben, mivel a térség egésze a NATO szövetségi rendszerének perifériáját képezi, és eltérő nagyhatalmi érdekek potenciális ütközőpontja. A NATO vesztes háborúi, és a 2008-as gazdasági világválság során az Amerikai Egyesült Államok esetében a sorozatosan elszakadni akaró tagállamok felhívták a figyelmet arra, hogy a NATO nem rendelkezik elég stabilizációs erővel ahhoz, hogy egy átfogó válság esetén megőrizze a nyugati szövetségi rendszer katonai, politikai és gazdasági egységét. Az Egyesült Államok területén történt természeti katasztrófákat követően kialakuló kaotikus állapotok, illetve a nyugati országok nagyvárosaiban egyre rendszeresebben megjelenő zavargások okozta problémák egyértelművé tették, hogy egy átfogó válság esetén a NATO haderők tekintélyes része le lenne kötve a gazdasági központok stabilizálásával, ami nagy valószínűséggel a perifériaállamok leszakadásához vezetne, mind Európában, mind pedig a NATO-által uralt afrikai és ázsiai térségekben. Ezért a négy ország közt immár célszerűsített biztonságpolitikai együttműködés van. A Visegrádi Négyek együttműködés a NATO pajzsa Oroszországgal szemben, és egy olyan stabilizációs erő, ami a nyugati szövetség - katonai - válsága esetén helyi szinten azonnal, gyors reakcióra képes, és ellensúlyozza a NATO legfőbb gyengeségét, az átcsoportosítás lassúságát. A Visegrádi Négyek együttműködést már a kezdetektől fogva erre tervezték, amire az elmúlt évek történései is egyre több bizonyítékot szolgálnak.
A 2009. október 8-án Budapesten megrendezett miniszteri találkozón már központi téma volt a Visegrádi Harccsoport létrehozása. Akkor a Visegrádi Négyek és Ukrajna honvédelmi miniszterei megegyeztek egy gyorsreagálású harccsoport létrehozásáról. A tárgyalás később kibővült négy nyugat-balkáni ország képviselőivel, és a V4 országok képviselői kinyilvánították, valamennyien célként tekintenek arra, hogy Szerbia, Bosznia-Hercegovina, Montenegró és Macedónia a NATO-hoz és az Európai Unióhoz csatlakozzon. A találkozón Szekeres Imre kijelentette: "Magyarország azon három ország közé tartozik, amely szárazföldi erőinek több mint 10 százalékát a közös feladatokra ajánlotta fel, és egyedüliként tudott megvalósítani egy olyan szövetségi projektet, amely a NATO egyik képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja", amely kijelentés a későbbiekben még fontos lesz a Visegrádi Négyek együttműködés hosszú távú céljai szempontjából.
2010. június 21-22-én Balatonőszödön került megrendezésre a V4-es vezérkari főnökök találkozója. Az eseményt követően Benkő Tibor altábornagy kijelentette, hogy az EU Harccsoport mintájára megalkották a Visegrádi Harccsoport megvalósíthatósági tanulmányát. Mint azt elmondta, a szervezet körülbelül 1000-1200 fős kontingenst jelent, amely feladatai közé többek között a békefenntartás és a kríziskezelés tartozik, valamint a találkozón érintett témaként említette az előretolt repülésirányítók képzését, az improvizált robbanóeszközök elleni védekező képesség kialakításában folytatott együttműködést, valamint a helikopterkezdeményezés feltételeinek áttekintését.
A közvélemény csak ezt követően értesült az együttműködés valós súlyáról. 2011. május 12-én a négy ország védelmi miniszterei Lőcsén megállapodtak egy közös, az EU követelményeinek megfelelő harccsoport létrehozásáról. Azt követően a Strategic Forecasting (Stratfor) főigazgatójával, George Friedmannel készített interjú terjedt el a világhálón, "A magyarok végre kezükbe vették sorsukat" címmel. A média rögtönzött, újonnan felmerült "ötlet" jelleget akar adni az együttműködésnek mondván, hogy az kifejezetten az Orbán-kormányhoz köthető, de az előzményekre tekintve azt láthatjuk, hogy az egyezmény mögött egy olyan, előre célszerűen eltervezett és hosszú távú program van, ami a közeljövőben a magyarság egészének sorsára kihatással lesz.
2011. október 4-én Orbán Viktor Rijádban a szaúdi kereskedelmi és ipari kamarák tagjai előtt mondta, hogy "az elkövetkező öt-tíz évben Európa gazdaság növekedését elsősorban nem a régi hagyományos, nagy európai gazdaságok adják majd, hanem a Balti-tengertől az Adriai-tengerig húzódó közép-európai térség". Orbán Viktor és más szabadkőműves politikusok kijelentései arról, hogy a jövőben a közép-európai térség lesz az európai gazdaság motorja, egyáltalán nem alaptalanok, hanem épp ellenkezőleg, tudatában vannak olyan terveknek, amiket a nyilvánosság számára egyetlen politikus sem közöl. 2011. november 16-án a külügyminiszter és a honvédelmi miniszter előterjesztést adott be az Európai Hagyományos Fegyveres Erőkről szóló Szerződés (CFE) és kiegészítendő dokumentumai Oroszországi Föderáció viszonylatában való részleges felfüggesztéséről. Ennek értelmében Magyarországnak a továbbiakban nem kötelessége tájékoztatni az Orosz Föderációt az esetleges NATO-csapatmozgásokról, ami a közelmúlt történéseivel együtt nagyarányú NATO-átcsoportosítást vetít előre. November 17-én az Európai Unió elfogadott egy ENSZ határozatot, miszerint Dél-Oszétia és Abházia megszállt terület, és Grúzia jogosan tart igényt rájuk, az orosz hadsereg pedig megszállóként tartózkodik grúz területen. Még aznap az orosz vezérkar főnöke, Nyikolaj Makarov hadseregtábornok bejelentette, hogy 700 000 tartalékost készenlétbe helyeznek, és megkezdik behívásukat. 2011. november 23-án az Egyesült Államok is felmondta a CFE-egyezményt, ezzel eddig összesen 15 NATO-tagállam vonta ki magát az egyezmény alól, köztük hazánk is és a visegrádi együttműködés tagállamai.

A NATO újabb háborúra készül, és a lakosság figyelmét elvonják róla a mindenre kiterjedt médiagépezettel. Az európai médiában csak a válságról hallani, a bankrendszer közelgő összeomlásáról, a leminősítési hullámról. A Szíria katonai megszállásának Oroszország általi megvétózását követő események voltak a nyílt szembenállás első eseménysorozata, de ahogy az ENSZ határozat létrejött Dél-Oszétia és Abházia területe kapcsán - ami az orosz érdekszférába való beavatkozás szándékának hivatalossá tétele -, mintegy varázsütésre megkezdődött a félelem a periféria államok államcsődjétől (köztük Magyarországétól). A hazai fővonalú média is ezzel van elfoglalva, miközben a kormány kommunikációja az újabb IMF-hitel elfogadtatására és a forint elleni állítólagos spekulatív támadás boncolgatására korlátozódik. A Moody's leminősítette Magyarországot, Giró-Szász András kormányszóvivő pedig a Moody's döntésével kapcsolatban kijelentette, hogy hasonló spekulatív támadás zajlik a forint ellen, mint 2008-ban, és megerősítette, hogy nemzetbiztonsági kérdésnek tekintik és vizsgálják, kik állhatnak a támadás hátterében. A Magyarország destabilizálására irányuló törekvések részét képezik annak a propaganda-hadjáratnak, ami eltereli a figyelmet az ország geopolitikai helyzetéről és arról, hogy a közeljövőben hazánk logisztikai központja lesz a NATO keleti terjeszkedésének.
A teljes európai média hallgat róla, és a gazdasági helyzettel elterelik az emberek figyelmét, pedig az elmúlt napok történései alátámasztják, hogy az ország jelenlegi vezetése - mint a nyugati szabadkőműves rendszer helyi kirendeltsége - tudatosan részt vesz a NATO háborús előkészületeiben. A NATO jelenleg megteremti az orosz érdekszféra elleni katonai beavatkozás jogi feltételeit, Magyarország törvényeit pedig ehhez azonnali hatállyal hozzáigazították. Az Európai Unió - fél éves váltással - folyamatosan többnemzeti harccsoportokat tart készenlétben arra az esetre, hogy azok a politikai döntés követően 10 napon belül bárhol bevethetőek legyenek az unió területén belül. Magyarország legközelebb 2012 második felében lát el készenléti feladatkört, így a kormánynak meglesz az ürügye a mozgósításra. Hogy a Visegrádi Együttműködés nem a közép-európai nemzetek önrendelkezését védi, hanem a NATO pajzsaként és stabilizációs erejeként szolgál, arra elég beszédes állásfoglalást ad Szekeres Imre 2009. október 8-án Budapesten megrendezett miniszteri találkozón tett kijelentése, miszerint az együttműködés "a NATO egyik képességhiányát, a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja". Nem csak orosz szakértők hívták rá a figyelmet, hanem a Friedman-interjúnak is egyik kiemelkedő pontja az a megállapítás, hogy a NATO hadműveletek többnyire az Egyesült Államok stratégiai légi szállítási képességére támaszkodnak. A NATO gyenge pontjai a líbiai hadműveletek során a korábbiaknál is látványosabban mutatkoztak meg, és nyilvánvalóvá vált, hogy a NATO életképtelen az amerikai haderő nélkül, az amerikai haderő Közép-Európába történő átcsoportosítása pedig roppant időigényes. Arról nem is beszélve, hogy a CFE-egyezmény miatt az európai NATO-tagállamok néhány nappal ezelőttig kötelesek voltak jelenteni az Orosz Föderáció felé minden csapatmozgást. Ezt a problémát sikeresen megoldották egy rendelettel.
Ez a fajta ködbe burkolózás és az európai kormányzatok oroszellenes retorikája nyilvánvalóvá teszi az ellenséges szándékot. Hogy a naivak elgondolásaival ellentétben az ellenséges retorika nem csak a hétköznapi politikában jelenik meg, és a visegrádi együttműködés pajzsként szolgál a NATO számára egy esetleges orosz válaszreakció esetén, azt igen jól szemlélteti a Friedman-interjú:
"Ez a négy ország, de hozzájuk vehetjük bátran Romániát, Bulgáriát, Szerbiát, sőt, Ukrajnát is, harapófogóba kezd kerülni. A közép-kelet európai térség vákuummá válhat. Először is azért, mert Oroszország lassan, de biztosan stratégiát váltott és ismét terjeszkedő politikát folytat. Egyelőre a volt szovjet köztársaságokat hálózza be – Moszkva minden téren függőségi viszonyba sodorja őket. Az igazi, drámaian érzékelhető váltást Oroszország Grúzia ellen indított háborúja jelezte. Oroszország szomszédainak be kell látniuk, hogy ők is bármikor sorra kerülhetnek."
Jól látható, hogy az Oroszországgal, mint agresszívan terjeszkedő, „világuralomra törő” nagyhatalommal való látványos rémisztgetés jól bevett eszköznek számít, amely történelmi traumákra épít, és így a NATO számára hatékony érdekérvényesítési eszköz volt valamennyi posztszovjet országban. Mindazonáltal figyelmen kívül hagyja azt a tényt, hogy jelenleg a NATO az, aminek a fennmaradásához újabb erőforrásszerző háborúkra van szüksége, amit jól mutatnak mind a nyugati szövetési államok gazdasági helyzete, mind pedig a NATO egyre inkább kiütköző gyenge pontjai.
Az együttműködés egyik fő aspektusa - vagyis hogy a NATO a stratégiai légi szállítás nehézségeit orvosolja - is arra enged következtetni, hogy a visegrádi együttműködésnek nem a tagállamok biztonsága szempontjából van kiemelkedő feladata, hanem a NATO egésze szempontjából, vagyis elsődleges feladatának tekinthető, hogy biztosítsa a NATO számára a megfelelő légi szállítást egy keleti irányba történő csapásmérésre, ami egyébként az amerikai rendszerek átcsoportosításával roppantul nehézkes vállalkozás lenne.
Az Orosz Föderáció felvetette annak a lehetőségét, hogy megtiltják a területükön áthaladó, Afganisztánba irányuló légi szállítást, vagyis az orosz állam potenciális veszélyként számol azzal, hogy a közeljövőben a NATO "békefenntartókat" küld az ENSZ által "orosz megszállás alatt lévő területnek" nyilvánított Abházia és Dél-Oszétia területére, ami a NATO-haderő egy újabb hídfőállása lenne az átcsoportosítások könnyebb lebonyolítására. Hogy a magyarországi kormányzat a visegrádi együttműködés keretén belül részt vesz ennek a háttér-tervezetnek a végrehajtásában, az jelent közvetlen veszélyt az ország lakosságára nézve, nem pedig a NATO által elfoglalt területeken történő orosz érdekérvényesítés. Ugyanis a NATO hódító háborúinak köszönhetően minden NATO-tagállam potenciális katonai célpont.
Kár áltatni magunkat azzal, hogy a Visegrádi együttműködés a közép-európai országok biztonságpolitikája szempontjából fontos. Már az 1994-es prágai csúcs azért is vált nevezetessé, mert a négy tagország miniszterelnökein és elnökein kívül a találkozón részt vett Bill Clinton amerikai elnök is. Akkor ez kifejezte, hogy az ország egy újabb szövetégi rendszerrel kötődik a hanyatló Nyugathoz. Az azóta sincs ez másképp, ennek ékes bizonyítéka a közelmúlt történései. Minden szempontból egy újabb NATO-hídfőállásnak tekinthető, ami a nyugati szövetségi rendszer gyengeségeit helyi forrásokból ellensúlyozza.
Hogy hazánk a közeljövőben egy kelet felé irányuló NATO-beavatkozás logisztikai központja lesz, azt hűen mutatja, hogy a kollaboráns kormánynak hirtelen nagyon sürgőssé vált a hazai fegyveres szakszervezetek eltávolítása. Magyarországon eddig sem volt működőképes szakszervezeti érdekképviselet, de a hatalom mindeddig megelégedett a szakszervezeti vezetők kézben tartásával, lefizetésével, akit nem tudtak lefizetni, azt pedig megfélemlítették, vagy belekényszerítették egy erejét felőrlő, elnyújtott "igazságügyi" procedúrába. Szima Judit letartóztatása annyit jelent, hogy valami készülőben van Magyarországon: egy olyan folyamat, aminek egy életképes fegyveres rendvédelmi szakszervezet a megvalósítás szempontjából túl magas biztonsági kockázatot jelentett volna. Forrásaink szerint a közelmúltban Magyarországra olyan mennyiségű katonai logisztikai rendszer lett beszállítva, ami a térség védelmi feladatainak ellátásával már meg nem magyarázható, sokkal inkább egy invázió előkészületeit vetíti előre.
A Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ létrehozása is ezzel összhangban történik. A Belügyminisztérium közleménye szerint "a korszerű technikák felhasználásával a NIBEK egységesíti a különböző nemzetbiztonsági és rendészeti szervek adatkezelését, gyorsítja az adatelemzéseket, és fontos feladata lesz, hogy kiszűrje az együttműködő szervek működésbeli párhuzamosságait." Az új szervezet akadálytalanul hozzáférhet az adatkezelőktől minden információhoz, és mivel ez a rendészeti szervekre is vonatkozik, ezért kijelenthetjük, hogy a szervezet eszköz a karhatalmi erők vezetőinek és személyi állományának teljes ellenőrzés alatt tartására, valamint a belső politikai ellenzék teljeskörű megfigyelésére, és ennél fogva célja minden, az újabb NATO hadművelet elé álló akadály felszámolása. Akkor is, ha ez a nép szemében egyetlen hiteles szakszervezeti vezető nyilvánvalóan koholt vádak alapján történő letartóztatását jelenti. Hogy mindez kinek az érdekében történik, afelől sem lehet semmi kétségünk, ugyanis a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ név rövidítése (NIBEK = ניבע) jiddisül annyit jelent: "új".

Jövőnk Társadalmi és Politikai Stratégiai Elemző Intézet

Út a pokolba

A Google 83.900.000 találatot hoz angolul az "amerikai csapatmozgások Afrika, közel-kelet" kulcsszavakra. Ám erre magyarul, csak "horzsolás" szinten fordulnak elő keresési eredmények. Még szerencse, hogy a "magyar média" megóvja nézőit, hallgatóit, és olvasóit, az izgató hatású hírek megismerésétől. Tekinthetnénk ezt "egészségvédelmi programnak" is, a kálium-kloridos évtizedek óta tartó mérgezés szívproblémákat okozó hatásait ellensúlyozandó, de az illegitim, idegenszívű bábkormányok szótárában csak választási kampányszlogenként szerepelnek a haza, hazaszeretet, a lakossági, de a nemzeti és az országérdek szavak is! A békésen bégető birkák mára lesüllyedtek a béka segge alá, és a hüllő állapot után, valószínűleg az egysejtű szint lesz a kormányzati elvárás, amihez megalkották a törvényeiket is! A "buta nyugatiak" cion médiája, amit még egyesek "fősodratúnak" neveznek (mások hazugsággyárnak), és a keleti, cion érdekeltségűek, nagynyomású sugárban hazudnak, viszont a sokkal nagyobb számú "kisebb portálok" tömege tájékoztat a valós helyzetről.

Maholnap eljutunk arra szintre, hogy egy szűk kisebbség merít információt a "fősodratú", ámde valójában szűk keresztmetszetű, és kis "hozamú" cionportálokról, azon kívül, hogy mégha nem is a hírekből, de a saját bőrén biztos megtapasztalja, hogy vigyorogva, hazudozva, visszalökdösve fűrészelik az ágat, amin ül, a csalással, álságos ígéretekkel "megválasztott" (?) "vezetőik"... alatta! Mindazonáltal ezen "törvények, rendeletek" orálisan leerőltetve, vagy análisan felhelyezve, nagymértékben megnövelnék hazájuktól elfordult politikusaink igazmondási hajlamát. Ekkor talán észrevennék, hogy Oppenheimer tévedett, amikor azt mondta, hogy "az atomfegyver megakadályozza a jövőbeni háborúkat", és azt is, hogy félrevezethető híveik száma a beléjük beszélt "politikusi becsületességükkel" egyenes arányban fogy! A kérdés csak az, hogy muszlimokkal, oroszokkal, vagy kínaiakkal képzelik-e el a "közös jövőt", mert valamelyik biztos, hogy megtapossa őket!

Erre utaló "jel", hogy hat orosz hadihajó érte el a szíriai felségvizeket a múlt héten, segítséget nyújtva a NATO által, a líbiaihoz hasonló megszállással és leigázással fenyegetett Szíriának. Orosz műszaki szakemberek S-300-as rakétavédelmi rendszerekkel telepítenek Damaszkuszban, és radarrendszereket a hatékony légvédelmhez.

Afrika-szerte amerikai hídfőállások kiépítése folyik, elsősorban katonai diktatúrák létrehozásával, Ugandától Bahreinig. Az "Arab Liga" megbeszélésén Egyiptomban, gyáván Izrael, a NATO és az USA mellett kardoskodik, bár ez nem tükrözi a helyi tömegek véleményét. Érdekes lesz, a török hozzáállás, tekintve, hogy Szíria, Irán, Libanon és Törökország katonai szövetségesként, orosz támogatással néz szembe a NATO tervezett légtér lezárással. Várhatóan ezúttal nem lesz "sétagalopp" a NATO pilóták számára a "légitámadás", mert Szíriában felkészültebben várják az agresszorokat, mint Líbiában.Valószínűleg előkerülnek az iráni gyártású S-300-asok is, mert a tavalyi, Irán elleni rakétaszállítási embargó után már rendszerbe állították a sajátjukat, ahogy a nagy-sebességű, elsősorban hadihajók ellen használható hyperszónikus rakétákat is.

Szíria "csak" előételnek számít a közel-keleti háborúban - a patkányok már menekülnek - ami lényegében Irán ellen folytatódna, de az Irán-Kína közötti katonai szövetség (és a kínai energiafüggőség), ha számunkra meglepetést nem is, de hadiállapot kihirdetését jelenti itthon is.
Bár az amerikai szavazók 66%-a gondolja úgy, hogy nem fog az USA részt venni a szíriai háborúban, ne vegyenek rá mérget, mert a George HW Bush repülőgép-anyahajó elhagyta hagyományos hadszínterét a szíriai partokért, míg az amerikai ötödik flotta a Hormuzi-szoros környékét veszélyezteti, amelyen a világ olajtermelésének közel 40%-a halad át.

Irán három, oroszok által épített Kilo-osztályú tengeralattjárója cirkál és leselkedik csendben, akusztikai kihívást jelentve a Perzsa-öböl vizében. Tengeri aknákat telepítenek, és elindíthatnak hajó-elhárító rakétákat és torpedókat.
Az 1984-1987-es tankerháborúhoz hasonló helyzet alakulhatna ki, ha az amerikai ipar nem függene a kínai cégeik termelésétől, és Kína az iráni energiaellátásától. A részvénypiacok már "idegesek", és Kína is az lesz, ha kénytelen beváltani fenyegtését, és egymillió katonát "dob" át a Közel-Keletre! Az USA közvetlen, háború szintű beavatkozásához természetesen több kell, mert a szenátus ezt semmi szín alatt nem szavazná meg... esetleg csak akkor, ha a Barry & Associates (beleértve a cionista háborús uszítókat) indokoltá tehetik a háborút Iráni IszlámKöztársaság ellen,egy "hamis zászlós" támadással az Egyesült Államokban. Legvalószínűbb az ellenőrzött nukleáris robbanás (piszkos bomba) városi koncentrációt célzó támadása, amely megöl több tízezer civilt.

Ez a művelet elvégezhető a CIA és a Moszad által közösen, bekapcsolva a MI6-ot is, hogy a későbbiekben hibáztatni lehessen az al Kaidát, meggyanúsítva és vádolva a "terrocselekménnyel", hogy együtt dolgozik az Iráni Iszlám Forradalmi Gárdával és Pakisztán ISI-vel. A gyengébb elméjű amerikaiaknak talán ez is elég lesz a felháborodáshoz, bár lehet, hogy komolyabb összeget áldoznak fizetett megtorláskövetelőkre, ahogy itthon a FIDESZ-es és az MSZP-s "kormányok/ellenzék" is ezt tették, teszik!

Tulok