2012. február 6., hétfő

A nyers étrend “szinte emberfeletti” erőt ad- egy atléta szerint

Michael Arnstein, gyümölcskedvelő atléta a 15 mérföldes munkába való ingázást nem autóval, busszal vagy vonattal oldja meg, hanem futva. Fut az irodába, kocog a környező házak között és végül a new york-i Central Parkon át, ahol csak azért áll meg, hogy gyümölcsöt egyen. Mielőtt elkezdené a távot, körülbelül 15 narancsot fogyaszt el. A nap végére 6000 kalóriát eszik meg, étrendje elsősorban nyers zöldségekből és gyümölcsökből, elsősorban gyümölcsökből áll.”
MichaelNapaValley
Nyers étrendjének hála Arnstein úgy érzi, mintha “szinte emberfeletti” erő költözött volna belé, ami minden nap megnyilvánul egyre javuló futásidejében és látása élesedésében.

A nyers élelmiszerek felé fordult, amikor már semmi más nem használt

“Kipróbáltam mindent a vitamin boltokban”- mondja Arnstein egy CNN interjúban Dr. Sanjay Guptanak. ”Kipróbáltam minden étrendkiegészítőt, nagy fehérjetartalmú étrendet, kipróbáltam mindent.” Hozzáteszi, hogy csak a nyers ételek, zöldségek fogyasztása “teljesen átalakított, mint embert.”
Házában négy hűtőszekrényt tart és bevásárlásait nagykerekben végzi. Véleménye szerint: “sokat eszem, mint a legtöbb állat a természetben.” Mégis, egészséges életmódja párosulva a sok testmozgással képessé teszi őt arra, hogy súlyát kordában tartsa. Büszke arra, hogy mindössze 3-5% testzsír van a testén és hogy ő a hetedik leggyorsabb amerikai futó 100 mérföldön.

A nyers étrend további előnyei

Arnstein, saját YouTube-csatornáján azt is állítja, hogy a nyers étrendnek egy sor más egészségügyi hatása is van rá.

Javuló látás

Látása “figyelemreméltóan javult” miután áttért a nyers étrendre. Megjegyzi, hogy minden lényegesen élesebbnek látszik.

Jobb bőrminőség

Arnstein azt mondja, hogy soha nem száraz a bőre és sosem csipás a szeme amikor felébred.

Jobb energiaszint

“Érzem hogy élek, energikus vagyok” -mondja. A nyers élelmiszerek nem csupán “mentális világosságot” adtak, de abban is segítettek, hogy maratoni ideje javuljon.

Erősebb immunrendszer

Azt mondja, hogy: “sosem leszek beteg, nem sérülök le”. Elmagyarázza, hogy még 100 mérföld lefutása után is frissnek érzi magát, teste sosem sérül le.
Arnstein mindenkit sürget arra, hogy próbálja ki a nyers étrendet, még ha csak mindösszesen két hétig tart is az. Ez alatt az idő alatt- de lehet, hogy nem is kell hozzá két hét- az emberek meg fogják tapasztalni annak a diétának az előnyeit, amit ő csak “józan ész” diétának hív.
Források:
http://www.youtube.com/user/TheFruitarian

2012. február 5., vasárnap

Több mint 150.000 ember vett részt a tömegtüntetéseken Moszkvában

A február 4-én Moszkvában megtartott tömeges akciók résztvevőinek száma meghaladta a 150.000 embert, jelenti az OF Belügyminisztériuma Moszkvai Főkapitányságának sajtószolgálata. Hivatalos adatok szerint az ellenzéki tüntetés résztvevőnek száma a Bolotnyaja téren 33-34.000 ember volt, a „narancsosak elleni” nagygyűlésen a Hódolat hegyen 125-128.000 tüntető gyűlt össze. Hivatalos adatok szerint, 2011. december 10-én az ellenzéki tüntetésen a Bolotnaja téren mintegy 25.000 ember vett részt, a Szaharov akadémikus sugárútján pedig csaknem 30 ezren.
forrás: ruvr.ru

A nyugatiak számára érthetetlen: miért nem lehet az embereket Putyin ellen hangolni, miért nem lehet az elbutított tömegeket rávenni arra, hogy a nyugati érdekek szerint megcsináljanak egy rendszerváltást. A válasz abban rejlik, hogy az orosz média tájékoztatja a lakosságot a valós külső fenyegetettségekről - ellentétben a nyugatival, ahol az emberek még azzal sincsenek tisztában, hogy országuk háborúban áll, fegyveres erőik pedig egy másik kontinensen rombolják a közműhálózatot.
Az Összoroszországi Közvéleménykutató Központ egy korábbi felmérése során kiderült, hogy a megkérdezettek 59%-a úgy véli, a NATO terjeszkedése veszélyezteti Oroszország biztonságát, és 34% szerint az észak-atlanti szövetség létezése már önmagában is fenyegetést jelent. A lakosság egy tekintélyes része tisztában van vele, miért kapnak az oroszországi liberálisok nyugati támogatást, és miért vannak az országban kormányellenes tüntetések...
Molnár István

Oroszország és Kína megvétózta Szíria lerombolását

A szír információs miniszter bejelentette, hogy a homszi mészárlás miatt terrorista csoportok felelősek, és visszautasította azt a vádat, miszerint a kormányerők szétágyúzták volna a várost. A nyugati média szerint a kormányerők tankokkal lőtték a várost egy napon keresztül. Hogy ennek mi értelme lenne, az rejtély, mindenesetre a végsőkig lebutított nyugati polgár elhiszi.
Ha meg mégis "tankokkal lőtték a várost", az csak egy dolgot jelent: a fegyveres ellenzék átvette az irányítást, és Szíriában háború van. Ez esetben viszont nem lehet többé "demokratikus ellenzékről" beszélni, csak a nyugat által pénzelt és felszerelt terrorista csoportokról, amik a rend felbomlását akarják előidézni.
Hónapokkal ezelőtt hírül adtuk, hogy francia különleges alakulatok kiképeznek egy "Szír Felszabadító Hadsereg" nevezetű szervezetet, aminek elsődleges feladata lesz, hogy fegyveres összeütközéseket provokáljon ki a szíriai hadsereggel. 
Akkoriban a médiában nem jelent meg ez a hír, de a jelenlegi események mutatják, hogy ezek a csoportok nemrég megkezdték működésüket. A szír haderő mindennapos harcokat folytat az országban működő "fegyveres ellenzékkel", és az összeütközésekben már több mint kétezer (!) rendőr és katona vesztette életét.
Ezek az alakulatok mindenre lőnek, mivel az egyetlen céljuk, hogy az országban kialakuló helyzet alapot adjon az ENSZ-nek a beavatkozásra. Vagy ha azt nem tudják elérni, mert nem születik ENSZ-határozat, akkor bevonják a fegyveres harcokba a szomszédos arab államokat. Olyan hírekkel kell majd számolni, ami szerint a kormányerők tüzet nyitottak a határ mentén, vagy megsemmisítettek egy az országba küldött humanitárius szállítmányt.
Érthető, hogy ilyen feltételek mellett Oroszország és Kína megvétózta az ENSZ BT határozatát, ami legitimálta volna a NATO-beavatkozást Szíriában. Aki ezen meglepődött, az egyszerűen nincs tisztában a jelenlegi nemzetközi helyzettel. Az orosz fegyvergyártás számára Szíria hatalmas felvevőpiac, Kínának szintén jelentős érdekeltségei vannak a térségben.
Ami most az országban zajlik, annak egyetlen célja, hogy a rend felbomoljon. Egy ilyen helyzetben ugyanis a nyugati érdekeltségek a zavarosban halászhatnak, az orosz érdekeltségeket pedig kiszorítanák az országból, ahogy Líbiában tették. Érthető, hogy Oroszország a rend fenntartásában érdekelt - és ne legyenek illúzióink, meg fognak vétózni minden további határozatot, ami utat nyitna a felforgatásnak.
Fenyvesi Áron

Francia különleges alakulatok képzik ki a szíriai lázadókat

 

Egy török napilap szerint a francia haderő képzi az Asszád-kormányzat ellen harcot folytató szíriai lázadókat. A Milliyet török napilap információi szerint a francia haderő Törökországba és Libanonba telepített különleges alakulatokat, akik az úgynevezett "Szír Felszabadító Hadsereg" kiképzését végzik annak érdekében, hogy azok háborút provokáljanak ki a hivatalos szír haderővel. A jelentés hozzátette, hogy a francia, brit és török hatóságok közt hivatalos megállapodás van érvényben, és rendszeresen fegyverszállítmányokat juttatnak el Szíria területére. Jelenleg is fegyveres lázadó csoportok állomásoznak a török Hatay tartomány és Szíria határán.
A lap szerint a brit és francia titkosszolgálatok világszerte felkeresik a szíriai disszidenseket, és a Tripoliban tartózkodó szír ellenzékieket már mozgósították a zavargások segítésére. "A francia titkosszolgálat ügynökei most észak Libanonban és Törökországban végzik a Szír Felszabadító Hadsereg első kontingenseinek felépítését olyan dezertőrökre alapozva, akik korábban elmenekültek Szíriából. 
Ez csak alátámasztja azt a meglátásunkat, hogy a Szíriában működő terrorista csoportok a határ mentén tevékenykedve a térség arab államait bevonják majd a háborúba, így a NATO anélkül tudná megdönteni az Asszád-rendszert, hogy az orosz haderővel közvetlen összetűzés alakulna ki. A szír disszidensek mozgósítása is arra utal, hogy nemsokára előáll egy olyan helyzet, ahol a nyugati szövetségeseknek Szíriában fel kell mutatniuk egy szerveződő, nyugatbarát ellenzéki erőt, amit egyetlen hivatalos kormányként ismerhetnek el - akárcsak Líbia esetében tették.
Molnár István

Miért költözik el James Cameron az Egyesült Államokból?

Aki azt gondolja, hogy James Cameron Hollywoodi filmrendező azért költözik el egész családjával együtt az Egyesült Államokból, hogy gyerekei „jobb munkamorált tanulhassanak” jobb, ha újragondolja a lapokban olvasott híreket.
„Cameron egy 1067 hektáros farmot vásárolt Új-Zélandon. Az Új-zélandi Tengerentúli Bevándorlási Hivatal számára benyújtott igénylő lapon Cameron úgy nyilatkozott, hogy ő és családja „határozatlan ideig szándékozik Új-Zélandon maradni és az ingatlant azért vásárolta, hogy azon egy igazi farmot üzemeltessen,” írja az Associated Press.
Cameron egy 5 millió dollár értékű villát hagy maga mögött Malibuban, hogy a Wellingtontól 90 perce levő vidéki birtokra költözzön.
Igaz, a pletykák szerint az Avatar folytatását is Új-Zélandon forgatják majd és a farm közel helyezkedik el az Avatarban nyújtott munkájáért Oscar díjjal jutalmazott Weta Digital wellingtoni központjához, így nyilván ennek a tényezőnek is szerepe volt az ingatlan kiválasztásában, de ha csupán ez lett volna az egyetlen ok, nyilván inkább egy nyaraló mellett döntött volna a filmrendező.
James Cameron döntése szépen illeszkedik a gazdag amerikaiak által követett trendbe, akik egymás után menekítik ki vagyonukat az országból, hogy azt máshol, leginkább a déli féltekén, termőföldbe és ingatlanba fektessék, egyrészt megspórolva az egyre emelkedő adókat, másrészt bebiztosítva magukat az egyre több ember által várt társadalmi zavargásokkal szemben.
2010-ben John Malone milliárdos, a Liberty Media elnöke jelentette be, hogy a kanadai határ Quebec-hez közeleső szakasza mentén vásárolt egy ingatlant, amolyan biztosításként „hogy legyen hová visszavonulni, amennyiben itt elszabadul a pokol,” hozzátéve, hogy aggódik a dollár túlélése miatt és nem biztos benne, hogy „Amerika átvészeli” a gazdasági válságot. „A feleségem, akit nagyon aggasztanak az események, teljes személyes vagyonát Ausztráliába és Kanadába vitte,” nyilatkozta Malone a Wall Street Journal-nak. „A határ 18 mérföldes szakasza a tulajdonunkban van, tehát bármikor átléphetjük. Bármikor le tudunk lépni ha, kell.”
A politikai osztály tagjai is külföldön keresnek menedéket. A Bush család például egy 40 ezer hektáros területet vásárolt Paraguayban még 2006-ban.
A gazdasági stagnálás, a növekvő adóterhek és az ezek eredményeként várható társadalmi zavargások miatti növekvő aggodalom hatására egyre több gazdag amerikai dönt úgy, hogy elköltözik az Egyesült Államokból és egy biztonságosabb, a gazdagok számára kedvezőbb pénzügyi feltételeket nyújtó országban telepedik le. Az amerikai statisztikai hivatal adatai szerint „a legmagasabb bevétellel rendelkező amerikaiak felső 1%-a a történelem során soha nem tapasztalt ütemben és számban költözik el az Egyesült Államokból.” A Zogby International által végzett felmérés szerint évente 3 millió amerikai költözik el az országból és egyre több gazdag amerikai mond le amerikai állampolgárságáról, hogy elkerülje a magas adókat.
„Mivel a fővonalas médiában természetesen nem hallunk olyasmit, hogy a rendszer összeomlóban van és Amerikára teljes káosz vár, a legtöbb, amit tehetünk, hogy megpróbálunk olvasni a sorok között és figyeljük, mit tesznek a bennfentesek, illetve azok, akik kapcsolatban állnak a pénzügyi és a rendszer alapját képező hatalmi körökkel,” írja Marc Slavo.
Áttelepítési szakértőktől megtudtuk, hogy a gazdagok körében egyre népszerűbb a megerősített, erődszerű ingatlanok vásárlása, lehetőleg földalatti bunkerekkel felszerelve, illetve alternatívaként az Egyesült Államok elhagyása.
Lehetséges, hogy egy ilyen katasztrofális összeomlás soha nem következik be, mindenesetre, aki elegendő pénzzel rendelkezik az csak az ilyen biztonságos, az Egyesült Államok eldugott vidékein vagy külföldön található ingatlanokban látja az egyetlen igazi biztosítást, ami nehéz időkben tényleg megóvhatja vagyonát és testi épségét. 


Forrás: Infowars.com

Meglepő, hogy milyen rövid az emberek emlékezete Európában, és az EU-ban.

Hat esztendeje-Dél-Oszétia!
Ugyanaz a forgatókönyv, ugyanazok a szereplők-mint most Ukrajna esetében.
Ne feledjük: akkor is ugyanigy visitozott az ENSZ, az EBESZ, hogy Oroszország megtámadta Grúziát! Ami természetesen nem volt igaz, de ezernyi bizonyiték ellenére is állitották. Amokor Dél-Oszétiában az amerikaiak és Izrael által modern technikával felszerelt és kiképzett grúz hadsereg orosz állampolgárokat kezdett gyilkolni, és elpusztitották Csinvalit.
A párhuzamot Dél-Oszétia és Ukrajna között nem lehet nem észrevenni!
A latorállamok a pekingi olimpia idejére időzitették a zsidók által kitervelt akciót Dél-Oszétiában!
A Majdan névre keresztelt ukrajnai puccsot pedig a szocsi olimpia idejére.
Dél-Oszétiában orosz ÁLLAMPOLGÁROK ELLEN inditottak irtóhadjáratot a cionatlantista férgek!
Ukrajnában ukrán állampolgárságú oroszok ellen fordult a zsidóság által bujtogatott és pénzelt puccsista horda, a törvényes hatalom erőszakos megdöntését követően.
A Kelet-Délkelet-Ukrajnában élő orosz anyanyelvűek önvédelmi reflexének beindulását a Nyugat antidemokratikus, szeparatista, terrorista tevékenységnek minősiti, mig a kijevi puccsot népakaratnak.
Ugyanez a rablóbanda egekig ható ajvékolásban tör ki akkor, amikor Oroszország hadserege megközeliti Ukrajna keleti határait.
Vacognak a félelemtől, hogy Oroszország fellép a demokrácia, és testvérei védelmében.
Rettegnek, hogy meg fog ismétlődni a hat esztendővel ezelőtti, augusztusi orosz fellépés, ezúttal Ukrajnában.
Rettegnek, de nem nyugszanak.
E sorok beszerkesztője a hat évvel ezelőtti “háború” kitörésének második napján lépett Novosahtyinszknál orosz földre. “Komor vidámságot” tapasztalt akkor. “Kötelességünk megvédeni testvéreinket!-és mi meg is tesszük!”
Ez volt akkor a jellemző közhangulat Oroszország szerte!
Ma is ugyanilyen hangulatról érkeznek a hirek Oroszországból.
Európa földrajzi középpontjától alig ötszáz kilométerre oroszokat gyilkoltat a zsidómaffia!
Ugyanazon forgatókönyv szerint!
A forgatókönyv egyelőre még csak ezekről az aljadék cselekményekről szól! Egyelőre még csak ők a szereplők! Ám a cselekmények logikus következményeként új szereplőnek is hamarosan szinre kell lépnie! Az Orosz Föderáció Hadseregének!
Mint hat esztendővel ezelőtt Dél-Oszétiában!
Az alábbi video a dél-oszétia háború igaz története. Az előkészületektől a végkifejletig!
A párhuzamok feltűnőek! Akár Ukrajna vonatkozásában is igazak lehetnek! Európa népei! Emlékezzetek! Dél-Oszétiában is igy kezdődött! Ugyanazok szervezkedtek! A “narancsosok”!

http://www.youtube.com/watch?v=Hqw1ajDKYyE

2012. február 4., szombat

A vízipar és a Világbank terve a víz kisajátítására

Január 26-án a davosi Világgazdasági Fórum során a vízipar zárt ajtók mögött tárgyalta új stratégiáját, amely segítségével a közkézen lévő vízforrások magánkézbe kerülhetnek. A nyilvánosság tájékoztatása nélkül októberben elindított, a Coca-Cola és a Veolia által pénzelt együttműködés, folyamatosan jelenti majd a küldetés előrehaladását „a vízipar átalakításáról, a vízgazdálkodás új normatív megközelítésének” kialakításával, aminek célja, hogy a vízgazdálkodás a magánszektor kezébe kerüljön.
A magát Vízforrás Csoportnak (Water Resources Group – WRG) nevező együttműködés, amelyet a Nestlé elnöke, Peter Brabeck-Letmathei vezet, már ki is szemelte az első célországokat, amelyek Mexikó, Jordánia, India és Dél-Afrika, hogy elsőként ezekben „alakítsák ki és teszteljék a kormányzási folyamatokat,” hogy a vízipar privatizálása minél egyszerűbben és jövedelmezőbben mehessen végbe. Az a tény, hogy a csoport a nyilvánosság kizárásával indult, és, hogy a Világbank nem volt hajlandó kommentárt fűzni az eseményhez, kihangsúlyozza mennyire ellentmondásos vállalkozásról van is szó, és ezzel a csoport alapítói nagyon is tisztában vannak.
„A kognitív disszonancia ennél már nem is lehetne hangosabb,” nyilatkozta Kelle Louaillier, a Nemzetközi Vállalati Felelősségre Vonás (Corporate Accountability International) ügyvezetője. „Egy globális vízgazdálkodási válság közepén járunk, amit sikertelen privatizációs projektek hada szegélyez. Ez a fejlesztési intézmény agresszívan előtérbe helyezi egy szűk ipari érdekcsoport hasznát a szegények rovására.”
A Vállalati Felelősségre Vonás szervezet szerint a WRG és szövetségesei a bolygónkat elnyomó banki ideológia és pénzügyi gyakorlat kinövése. A Világbank vállalati befektetési ága, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság (International Finance Corporation – IFC), amelynek székhelyén működik a WRG is, lassan harminc éve szponzorálja a vízforrások privatizálását az egész világon, és saját tőkéje mellé milliárdokat kalapozott össze más bankoktól a projekt finanszírozására.
A Világbank jelentései szerint az IFC által jóváhagyott vízügyi szerződések 34%-a veszélyben van, illetve már felmondásra került, így a vízgazdálkodás számít a Világbank által finanszírozott infrastruktúra szektorok közül a legsikertelenebbnek. Áprilisban az IFC megfelelőségi ombudsmanjának jelentése szerint az IFC által szponzorált szektorok kapcsán érkezett panaszok 40%-a a vízgazdálkodással volt összefüggésben.
Ennek ellenére a Világbank továbbra is a vízprivatizáció elsőszámú ügynökeként jár el és hosszú távú ideológiai elkötelezettséget mutat a közszolgáltatások és közjavak vállalati felügyeletének megszerzése iránt, abban a hitben (vagy azzal az ürüggyel), hogy ez magasabb fokú hatékonysághoz vezet. A Világbank közvetlenül érdekelt a magán vízpiac kiterjesztésében. Transznacionális vízügyi társaságok tőkebefektetőjeként, a Világbank saját nyeresége közvetlen összefüggésben van magánszektorbeli ügyfeleinek sikerével, akik busás nyereséget remélnek a vízszolgáltatások és vízipari termékek felügyeletétől. A Bank saját pénzügyi befektetései a világ vezető vízügyi privatizáló társaságaiban egyértelmű összeférhetetlenséget jelent, méltánytalan előnyhöz juttatva a vállalati érdekeket. Ugyanez elmondható a kormányokkal való együttműködéséről is, ahol ugyanezek az intézmények komoly díjazásért töltik be a tanácsadó szerepét és a tanácsuk eredményeként létrejövő ügyletekkel saját portfoliójukat támogatják.
Vinay Baindur és a rendszer hasonló kritikusai szerint ez a Világbank, a kormányok és a magánszektor közötti új együttműködés „tripla partneri kapcsolatot teremt a nyereség növelése érdekében.”
A WRG támogatás elnyerése érdekében a célországokban a pályázó projektnek „tevékenységük részeként fel kell mutatniuk legalább egy magánszektorbeli partnert.” Az, hogy a bankok ilyen feltételeket támasztanak kölcsöneik fejében nem új keletű jelenség. A demokratikus folyamatokkal szöges ellentétben álló vízgazdálkodási módszereket követelnek minden országtól, aminek az az eredménye, hogy az emberek elveszítik a vízhez való alapvető jogaikat.
A Nemzetközi Vállalati Felelősségre Vonás lerántotta a leplet erről a titokban elindított kezdeményezésről. A szervezet kampányt indított a víz kisajátítása ellen és követeli, hogy az IFC szüntesse meg a víziparral kapcsolatos szerződéseit, befektetéseit, beleértve a WRG és hasonló szervezetek támogatását.
Forrás: Activist Post

Népirtás öngyilkos drónokkal

Szomáliában a Mogadishu (főváros) déli részén fekvő menekülttábor lakói és a helyi védelmi erők is látták azt az amerikai drónt, ami egyenesen a Badbabo táborba zuhant be péntek este. Percekkel az eset után az Afrikai Unió szomáliai missziója lezárta a területet. A szomáliai kormányerők és az Afrikai Unió fegyveresei vitték el a roncsokat.
Az Egyesült Államok a világ legkülönbözőbb részein hajt végre terrortámadásokat távvezérlésű gépekkel, de most Szomáliában elkezdtek megjelenni azok az új típusú drónok, amik nem légi csapást mérnek a célpontra, hanem azon kívül hogy információkat gyűjtenek a területről, önmagukban szolgálnak fegyverkért is. Az új típusú "kamikaze" gépek egyszerűen belezuhannak a célpontba, így a hírekben nem terrortámadásként hallani az esetekről, hanem "lezuhant" gépekként. Az amerikai kormány pedig mossa kezeit, mintha nem tehetne semmiről, és veszteség érte volna.
Szemtanúk szerint az ilyen gépek egyenesen a célpont felé veszik az irányt, és az áldozatok rendszerint civilek. Szomáliában és a szomszédos afrikai államokban az amerikai érdekeltségek évtizedek óta vásárolják a földterületeket, a helyi kollaboráns kormányzat pedig egyszerűen eladja a földet a lakosai alól, és az embereket saját otthonaikból a kormány fegyveresei menekülttáborokba telepítik.
A lakosság összezsúfolása után pedig megjelennek a rejtélyes, lezuhanó gépek...
Molnár István