2012. április 28., szombat

Még a trágya is adózik

Mintegy százezer cégnek kell élelmiszerhatósági díjat bevallania májusban egy tavaly őszi salátatörvény nyomán. Úgy elrejtették a vonatkozó részt, hogy vélhetően még a könyvelők jelentős része sem talált rá.
Rémült fórumozásba kezdett a napokban sok könyvelő, miután elterjedt egy adószakértői közösségben, az aktafórumon, hogy élelmiszeres ügyfeleiknek egy titokzatos, vadonatúj állami terhet, az élelmiszerbiztonsági felügyeleti díjat kell idén fizetniük. Kedden ki is adott erről egy közleményt a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih): a díjat lényegében mindenkinek fizetnie kell, akinek bármi köze van az élelmiszerhez: a sarki kisközértesnek, az állatorvosnak, a szántóföldre trágyát szállító fuvarosnak, a kórházi menzák üzemeltetőjének. És hát persze így végső soron valószínűleg a vevőknek is.
Nem kis összeg: minden cég élelmiszerhez kapcsolódó tavalyi nettó árbevételének egy ezreléke. Gyakorlatilag pont úgy működik, mint a pénzügyi tranzakciós illeték, csak éppen az élelmiszerféleségek után: egyesével kis tétel, amely azonban halmozódik, akárhányszor kezet cserél egy adott termék, s ha sok láncszemen megy át, akkor a lánc végén a termék árából már egész sok (akár 1 százalék) megy majd az államnak. Egészen pontosan a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) kofferébe, mivel a díj - a törvény szövege szerint - a hivatal működésének finanszírozását szolgálja.
(A Nébih-et onnan ismerhetjük, hogy különböző élelmiszerbiztonsági és -minőségi razziákat és vizsgálatokat tart a kereskedőknél és a gyártóknál. Kiadtak közleményt például a húsvéti sonkáról, a piacokon árult magyar eper származását vitatták, álőstermelőkről adtak ki közleményt, s azt is vizsgálták, tartalmaznak-e a magyar élelmiszerek génmódosított összetevőket. A szervezet korábbi neve Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal volt.)
Hogy néz ki ez a gyakorlatban?
A díj hízik, mint a kisgömböc. Nézzük meg például a kosárba kerülő 10 dkg sertéspárizsi felügyeleti díjtartalmát. Amikor nekünk eladja az üzlet, befizeti utána a díjat. Amikor kiszállítja az üzletbe a fuvarozó a nagykertől, rákerül a díj. Amikor megveszi a nagykertől, rákerül a díj. Amikor a nagyker elviszi a feldolgozótól rákerül a díj, amikor megveszi a feldolgozótól, rákerül a díj. Amikor a feldolgozó elhozza a húst a vágóhídról, rákerül a díj, és a megvételért is kifizeti az ezreléket. Amikor a húst elhozzák a disznótartótól, a szállításra rákerül a díj. A disznótartásnál is számtalan jogcímen beszedik a díjat: az állatorvosi kezelésért kifizeti az állatorvos, a takarmányért a takarmányszállító, -kereskedő és -termesztő, a növényvédelmis a takarmányhoz felhasznált növényvédőszerek gyártása, szállítása, értékesítése után de még a trágya el- és odaszállításához kapcsolódó bevételek után is ki kell fizetni a díjat. A törvényből ugyanis azt lehet kiolvasni: ahány elemből áll a lánc, valójában annyiszor „adózik” a termelés, szállítás és adásvétel után az élelmiszer.
Az új díj adott esetben meg is drágíthatja az élelmiszereket. Ugyan egyesével mindenki keveset fizet, és ezért elképzelhető, hogy „benyeli” a költségnövekedést, ám ha halmozódik, akkor továbbterhelheti a díjat a következő láncszemre. A lánc végén pedig nem áll más, mint a vevő.
Ha csak a főbb tételeket nézzük, és összeadjuk a megtermelt élelmiszer értékét (1700 milliárd forint) a vendéglátás bevételeit (700 milliárd), az exportált (1600 milliárd) és behozott (1400 milliárd) és belföldön értékesített élelmiszerek (1900 milliárd) értékét, az derül ki: 7-8 milliárd forintnál biztosan többet kell a magyar élelmiszerlánc mintegy százezer cégének és ki tudja hány egyéni vállalkozójának kifizetnie.
Megnéztük a Nébih idei költségvetését is, ám ebben nem szerepel külön soron ezen a néven a díj. Talán a "felügyeleti jellegű tevékenység díja" alá sorolták be. Ám ezen a soron "csak" 152 millió forint szerepel várt bevételként.
Megdöbbentek még a könyvelők is
Hogy ebből mennyit terhelnek majd a vevőkre áremelés formájában, azt még nem lehet tudni, ám a fórumozó könyvelők – jellemzően kisvállalkozó – ügyfelei már most kétségbe vannak esve. A kereskedők azért, mert nekik ez már eleve a második ezred, hisz fizetik a kereskedők különadóját. Ráadásul az ő árbevételük a nyereségükhöz képest szinte mindig nagyon magas, mivel az áru teljes értékét is bevételként számolják el – más kérdés, hogy annak zömét rögtön ki is fizetik annak, akitől ők vették.
Sokkal többen vannak azonban a könyvelők aggodalmai szerint azok, akik nem is tudnak róla, hogy be kell fizetniük a Nébih-nek az új díjat. Az erre vonatkozó szabályozás ugyanis tavaly év végén jelent meg az egyik költségvetési salátatörvényben, és sokan észre sem vették. „Én becsületesen át szoktam nézni az adókra és járulékokra vonatkozó jogszabályokat, de ezen a hatósági díjon gondolkodás nélkül átlapoztam, mert fogalmam sem volt róla, hogy egy ennyire adószerű dologról volt szó” – magyarázta lapunknak egy adószakértő.
Még a könyvelők sem biztosak benne, hogyan kell értelmezni a Nébih honlapjára kedden felkerült jogszabályrészletet. Úgy volt, hogy áprilisban részletesebben szabályozza majd a díj kivetésének és számításának módját a Vidékfejlesztési Minisztérium egy rendelettel, de ennek egyelőre híre-hamva sincs. Májusban azonban már be kell vallani az élelmiszerhez kapcsolódó bevételeket, amihez össze is kell bogarászni a számlákból és a bevallást is el kell készíteni a könyvelőknek.
A káosz elkerülése érdekében a hivatal beüzemelt egy a díjra szakosodott ügyfélszolgálati telefonszámot és e-mail címet, ám a könyvelők szerint egyelőre ott sem tudnak mit mondani.
Az „élelmiszeradó” részletei
Annyit lehet tudni: egyéni vállalkozóknak és cégeknek is fizetni kell. Mindenkinek be kell vallani május 31-ig, aki érintett, még akkor is, ha nullás bevallást ad be. Ha ezer forintnál kisebb díjat vall be, akkor lemond róla a hivatal. Nem kell fizetni a 8 milliós árbevételnél kevesebbet elérő őstermelőknek és a kistermelőknek.
Két egyenlő részletben lehet befizetni: július 31-ig az elsőt, 2013. január 31-ig pedig a másodikat. A késést adóként büntetik és adóként hajtják be – rendelkezik a törvény.
Ezenkívül a Nébih tájékoztatójából az is kiderül, hogy a díjalapból levonható a jövedéki adó, illetve a népegészségügyi termékadó összege, ha már befizette a cég.
A kis üzleteket üzemeltető mikrovállalkozások számára lehetséges az egyszerűsített bevallás, amely szerint a százalékos díj helyett egy évi 20 ezer forintos átalánydíjat kell csak befizetni. (Ez egy évi 20 millió forint feletti forgalmat bonyolító üzletnek éri csak meg.)
Hasonló kedvezmény van a 10 főnél többet foglalkoztató kisvállalkozásokra is, ám az ő átalánydíjuk 700 ezer forint, ami 700 milliós árbevétel fölött éri csak meg.
hir24.hu

A CISPA a vártnál is rosszabb és soron kívül elfogadták

Előzmények: A Kiber Információ Megosztási és Védelmi törvény, angolul Cyber Intelligence Sharing and Protection Act, azaz röviden CISPA még 2011 decemberében született, ám egészen mostanáig pihentették az amerikai honatyák. Most azonban, hogy a SOPA, a PIPA és legutóbb az ACTA miatti tiltakozó akciók soha nem tapasztalt méreteket öltöttek az egész világon, gyorsan elővették a régi törvényt és belepakoltak mindent, amit a korábbi három törvénnyel el akartak érni.
Akárcsak korábban a SOPA, a CISPA is arra ösztönzi majd a cégeket, hogy megosszák egymással és az amerikai kormánnyal a kiberfenyegetéssel kapcsolatos információikat. Civil szabadságjogi mozgalmak szerint a republikánus Mike Rogers által benyújtott jogszabály véget vetne az adatvédelemnek az interneten, mivel lehetővé tenné a cégeknek, hogy mindenféle következmény nélkül felhasználói adatokat cseréljelnek a kormánnyal és egymással.
A Techdirt.com a következőket írja a legújabb fejleményekről:
Egészen tegnapelőtt (április 26) délutánig úgy volt, hogy a CISPA törvényjavaslatot tegnap (április 27-én) bocsátják szavazásra az Egyesült Államokban, azonban az utolsó pillanatban a szavazást előrehozták és a képviselőház 248/168 arányban elfogadta. Sajnos ez még nem a legrosszabb hír.
A szavazást megelőzően lehetőség volt a törvényjavaslat módosítására, amelyek közül több a törvénnyel együtt elfogadásra került. Ezek között néhány igazán lesújtó kiegészítéssel (lásd az alábbi angol nyelvű pdf dokumentum 6-os mellékletét) azzal kapcsolatban, hogy mit tehet a kormány a megosztott információkkal. Hihetetlen módon a módosítást „a kormány hatalmának korlátozásaként” említik, pedig ennek pont az ellenkezőjét jelenti, kiegészítve azokat a célokat, amelyek esetén a megosztott információt a kormány felhasználhatja. Az is megdöbbentő, hogy a módosítást szinte abszolút többséggel fogadta el a ház. A képviselőház által immár megszavazott CISPA sokkal rosszabb, mint az egészen két nappal ezelőttig tárgyalt változat.
A korábbi változat szerint a CISPA a megszerzett információk „kiberbiztonsági” vagy „nemzetvédelmi” célokra történő felhasználását tette lehetővé a kormány számára. Ezeket a célokat a ház által elfogadott változat sem nem korlátozta, sem nem törölte, hanem további két területtel bővítte: a kiberbiztonsági bűntettek nyomozása és bűnvádi eljárása során és gyermekvédelmi céllal is felhasználhatók. A meghatározás szerint kiberbiztonsági bűntettnek tekintendő minden olyan cselekmény, ami egy hálózat feltörésével, akadályoztatásával vagy leállásával vagy a CFAA (Számítógépes csalás elleni törvény) megszegésével jár.
Ez lényegében azt jelenti, hogy a CISPA már nem csupán egy kiberbiztonsági törvény. A kormány felhatalmazást kapott, hogy a CISPA értelmében gyűjtött információt amerikai állampolgárok elleni nyomozásra használja, teljes mentességet élvezve a felelősségre vonás alól, illetve nem szükséges betartania az adatvédelmi törvényeket, amennyiben kijelentik, hogy a vizsgált személy „kiberbiztonsági bűntettet” követett el. Ezzel azt mondja ki, hogy az amerikai alkotmány Negyedik módosítása (kiegészítése) a világhálón nem érvényes. Emellett az összegyűjtött adatokkal azt csinálnak amit akarnak, amennyiben kijelentik, hogy valakinek a testi épsége veszélyben volt, illetve, hogy az ügyben egy gyerek valamilyen módon veszélyeztetve van, és ismét kihangsúlyoznánk, mindezt úgy, hogy semmilyen törvényt nem kell betartaniuk, ami más esetben korlátot szabna a kormány hatalmának.
Érdekes módon ezt ők valami érthetetlen okból a CISPA korlátozásának nevezik, pedig ennek az ellenkezője történt. Ez tényleg nagyon rossz hír.
Valóban volt néhány hasznos módosítás is, például, hogy egy hálózat vagy oldal felhasználási feltételeinek megszegése már nem számít jogosulatlan hálózathasználatnak, de a negatív változtatások tükrében ezek nem számítanak. A dolgok jelen állása szerint a CISPA egy fenntarthatatlan törvényjavaslat (a szenátus még nem fogadta el és Obama elnök aláírása is szükséges törvénybe iktatásához), ami átírja (és tulajdonképpen eltörli) az összes adatvédelmi törvényt, amennyiben az adott ügy bármilyen módon kapcsolatban van a számítástechnikával. Ahelyett, hogy rossz szándékú külföldi személyek ellen védene, ahogyan azt szerzői állították róla, a CISPA direkt támadás az amerikai nép szabadsága ellen.
Időkjelei: Vajon mennyi idő kell, hogy a törvény Magyarországra is elérjen? Igaz, nálunk nincs rá olyan nagy „szükség”, hiszen hazánk már aláírta az ACTA törvényt, ami csupán az Országgyűlés ratifikálására vár.

http://idokjelei.hu/2012/04/a-cispa-a-vartnal-is-rosszabb-es-soron-kivul-elfogadtak/

2012. április 27., péntek

Orbán Viktornak is jutott egy a tripla pofonból - Medvegyev élő adásban

Vlagyimir Putyin május 7-én váltja Medvegyevet az államfői poszton. Medvegyev nemrég öt orosz televíziós csatornának válaszolt élő adásban az ezzel kapcsolatos kérdésekre. Ezekből a nyugati sajtó elővette a számára legfontosabb témákat, illetve Medvegyev eleve olyan kérdéseket kapott, melyeket a nyugati média vitt be az emberek gondolkodásába.
A Putyinnal folytatott pozíciócserékről kijelentette, hogy ez a demokrácia védelmében történik. Ironikus arculcsapás a nyugatiaknak, akik a demokrácia védelme jelszó alatt akarják felforgatni az országot... Medvegyev kijelentése kifejező: a nyugatiak a demokrácia védelmében végzik a dolgukat, hát akkor mi is a demokrácia védelmében tesszük amit tenni kell, de a legkevésbé sem hajlunk arra, hogy az akadályok miatt bármit is változtassunk.
"Ideje, hogy mindenki lazítson, ez hosszú időre szól". Ebben a mondatban minden benne van. Benne van egyrészt mindaz a fáradalom, amit a nyugati felforgató tevékenység elhárítása jelentett a pozíciócsere előtti időszakban, de benne van az az üzenet is, hogy nem jött össze fiúk. Próbálkozhattok, de mi ezt újra meg újra meg fogjuk csinálni, akárhogy is erőlködtök.
A felforgató kísérletek közül a legismertebb, a letartóztatott punkegyüttes médiabotránya is előkerült, ezzel kapcsolatban Medvegyev azt mondta, azt kapják amit akartak: népszerűséget. A bírósági üggyel kapcsolatban nem nyilatkozott, nem tette meg azt a szívességet a felforgatóknak, hogy a bűncselekmény kapcsán a botránykeltők bármilyen mozgalmi vagy ideológiai vonatkozását bevonja a szóbeszédbe (ezt ugyanis felhasználhatnák a későbbiekben).
A grúz államfővel kapcsolatban kijelentette: "Szaakasvili egy nulla. Aki elfoglalja majd a helyét, azzal hajlandóak vagyunk helyreállítani a diplomáciai kapcsolatokat". Sokan csak az adott személyre vonatkoztatják ezt a kijelentést, de nem ez a lényeg, hanem a hozzáállás, ami mögötte van. Ugyanazok a személyek fogják ugyanis formálni a külpolitikát a kelet-európai térség felé is, akik Szaakasvilit egy rövid mondattal leírták. Így Medvegyev kijelentése egyben a kelet-európai térséggel szembeni viszonyulásukat is kifejezte. Ez sokmindent jelent, de ezek közül a legfontosabb üzenet, amit Magyarország felé közvetít, hogy Viktor, kezdhetsz csomagolni. Köpönyegforgatókkal nem tárgyalunk.
A közelmúltban több olyan esemény történt, ami egyértelműsíti az orosz nyitást a térségünk felé, így a Szaakasvilinek szóló üzenettel Medvegyev azt is kijelentette, hogy a kormány napjai meg vannak számlálva. Vagy így, vagy úgy.
Fenyvesi Áron

Keresem Istent, de hogyan találom meg? – Hat jó tanács

A felnőttként megtért, népszerű katolikus blogszerző, J. Fulwiler tapasztalatai és jó tanácsai.
Sok e-mailt kapok olyanoktól, akik őszinte istenkeresésük során zsákutcába jutottak, és kérdezik, mit tegyenek, hogy megtalálják Istent. Nem vagyok lelkivezető, sem teológus, de a lelki szárazsággal és a megtérés nehézségeivel kapcsolatban sok tapasztalatra tettem szert, és sokat beszélgettem bölcs emberekkel a leggyakoribb küzdelmekről. Fontos tudni, hogy minden igazi istentapasztalat ajándék, és nincs varázsige, amivel elérhetjük, hogy áradjon ránk a lelki vigasztalás. Ugyanakkor van néhány dolog, amit megtehetünk, hogy a szívünkben tágasabb helyet készítsünk Isten jelenléte számára – írja Jennifer Fulwiler. Íme hat – egyáltalán nem könnyű – lépés:

1. Először az alázatot keresd!
Ha úgy érzed, elakadtál a lelki keresésben, tedd félre magát az istenkeresést, és keresd inkább az alázatot! Ennek fontosságát nem lehet eléggé hangsúlyozni. A gőggel tudjuk szinte legbiztosabban kizárni Istent az életünkből. Minden erőddel törekedj arra, hogy alázatosabb ember légy! Az alázat nem önmagunk alulértékelése, megvetése vagy jó tulajdonságaink tagadása. Alázatos az, aki nem tulajdonít saját magának túl nagy fontosságot, aki számára egyedül Isten a fontos. Jó indítást adhat, ha olyan személyekről olvasol, akiket alázatosságukról ismertek a történelem során. 

2. Kerüld a gúnyolódást!
Határozd el, hogy egy időre a gúnyolódás minden forrásától távol tartod magad: ne nézz olyan tévéműsort vagy weboldalakat, ahol mások rovására tréfálkoznak (még ha híres emberekről vagy politikusokról van is szó); ha beszélgetésben ilyesmi kerül elő, válts témát vagy mondj valami pozitívat, és te se tégy gúnyos megjegyzéseket! Magad is meglepődsz majd, mekkora változást hoz ez a lelkedben. 
  
3. Olvasd a nagy keresztény szerzőket!
Isten felé való megnyílásunk kulcsa a szív átformálódása, a lélek odafordulása Istenhez. Arról sem feledkezhetünk azonban meg, hogy az istenkeresés egyáltalán nem jelenti azt, hogy félretesszük a logikát és az értelmet. Épp ellenkezőleg: ha merünk feltenni nehéz kérdéseket és meghallgatjuk a nagy keresztény gondolkodók válaszait, az csak közelebb visz Istenhez. Ajánlom Szent Ágoston, Aqinói Szent Tamás, C.S. Lewis, G.K. Chesterton műveit.

4. Próbáld ki!
Hiszem, hogy Isten létezése bizonyos értelemben bizonyítható, amennyiben megértjük, hogy Isten a Szeretet, és aminek a létét bizonyítani akarjuk, maga a Szeretet. Ehhez nem elég adatokat elemezni vagy könyveket olvasni. Hogy megszerezd a keresett „bizonyítékot”, a valóságban is ki kell próbálnod: élj úgy egy ideig, mintha Isten valóban létezne! Imádkozz; tartsd meg a tízparancsolatot; légy jó az emberekhez, szeress mindenkit, még az ellenségeidet is; olvasd a Bibliát; fejezd ki Isten felé azt hálát és tiszteletet, amit megadnál neki, ha létezne! Amint Pascal javasolta: próbáld ki csak egy ideig, s figyeld, mi történik!
 
5. Gyakran imádkozz!
Ez a legeslegfontosabb lépés. Tudom, olyan, mintha saját magadhoz beszélnél. Nem látod értelmét. Én is nagyon sokáig így voltam vele. De semmi sem pótolja azt, ha az ember rendszeresen, alázattal, nyitott szívvel-lélekkel Istenhez fordul. Ha semmi sem jut eszedbe, elmondhatod például Szent Ferenc imáját, vagy ilyen egyszerűen is fohászkodhatsz: „Istenem, szeretnélek megtalálni. Mutasd meg, hogyan találhatok rád! Figyelek.”
 
6. Légy kész mindenről lemondani!
Az istenkeresés egyik legfőbb akadálya az, hogy az emberek nem hajlandóak lemondani földi kívánságaikról azért, hogy megtalálják Istent. Mindkét világból kiszemezgetnék a jót: istenkapcsolatra vágynak, de közben földi vágyaikhoz is ragaszkodnak. Egy matematikai igazság személytelen; az életedet nem befolyásolja az, hogy felismerted: a2+b2= c2. Isten igazsága azonban személyes és életformáló. Isten minden jó forrása, ezért Isten ismerete egyben a Jó ismerete. S ha nem vagy nyitott rá, hogy újfajta módon értelmezd, mi a Jó, akkor nem vagy igazán nyitott Istenre.

A záró gondolat ez: keressetek, és találtok! Ha megérted, mit jelent igazán, teljes lényeddel - értelmeddel és szíveddel - keresni; ha megérted, hogy a megtalálás hosszabb időbe is telhet, hogy valójában egy életre szóló, élő, fejlődő kapcsolat felépítésére vállalkoztál - akkor megtalálod Istent.

Magyar Kurír (mk)

Biohekkerek és egyéb állatok

Mondhatni, feltalálták, hogy a tyúkkaki nem robban... "Biohekkerek" befolyásolhatják az emberi agyat. "Az amerikai tudósok meg vannak győződve, hogy nincs messze az az idő, amikor az agyat ugyanúgy „fel lehet törni”, mint a számítógépet, azaz irányítani lehet majd az embert."
Ha belegondolunk, a sok hülye politikus mit csinál? Megvezetett embereket befolyásol. A gyógyszergyártók hogyan manipulálják gyógyszerfüggésbe hajszolt, általuk megmérgezett embereket? A PepsiCola gyártói miért kevernek halott embriókból származó "ízreceptorokat a népszerű üdítőbe"? A Monsanto meddig fogja rongálni a bioszféránkat? A HAARP állomások, vagy NATO radarok miért sugároznak tudatmódosító hullámokat, és miért változtatják meg a légkör elektromos töltöttségét?

"Vírusként speciális mikroorganizmusok szerepelhetnek, amelyeket a génsebészet új irányával, a szintetikus biológiával foglalkozó kutatók hozhatnak létre. A sejtek, mint élő mini komputerek, a DNS, mint a programozás nyelve: íme a futurológusok üzenete. Ugyanakkor a szakemberek szerint az ilyen összehasonlítás csakis metafora."
A feltett kérdés nem "metafora", hanem már jó ideje valóság! Az agyból lehet olvasni, könnyebben, mint sokan gondolnák. A globális megfigyelés, minden egyed nyomkövetése, már a jelen. Akár technikailag, akár biológiai letapogatással, mindkettő működik, de semmi nem elég...
Az USA minden államának egyetemei nanorobotokat gyártanak, de Európában is a legtöbb helyen. A félelemkeltés egyik alternatívája, hogy beültetett chippekkel uniformizált társadalom rémképe mellett belélegzett, megevett, vagy oltásokkal szervezetbe juttatott nanorobotok tömege lepi el a szervezetünket. Attól a jövőtől kell tartanunk, amikor az idióta, megvásárolt kormányzatok elrendelik az "általános ellenőrzést", hogy a "Fenevad" ránk tehesse bélyegét, mert a globális ellenőrzés maga a "Fenevad"!

A figyelem elterelése nagyüzemi szintre emelkedett. A kommunizmus rémképe helyett már a hazájukat, népüket védő "terroristák" jelentik az ellenségképet a média mindenre kapható kufárjai számára, mert akik saját -és népe érdekeit védi, sugallatuk szerint TERRORISTA. Nekünk ezek az emberek még mindig "hazafiak", és szerencsére, (még) mi vagyunk többen! Sok a terelhető, átverhető ember, de semmi sem tart örökké, így a hülyeség sem...

A spanyolok véleménye alapján az USA jelenti a legnagyobb veszélyt a globális biztonságra. Jelenleg már a világ népeinek túlnyomó része is ezen a véleményen van. Spanyolország eladósodását, vagy "leépítését" az amerikai, rájuk erőszakolt szélerőművek vásárlása okozta, amin az USA "befektetői" gazdagodtak meg, és hogy az Európai-Londoni Ingatlanalap kifosztásából is amerikai bankárok tollasodtak meg, miközben Európa csődbe ment sem a véletlen műve. Ez a "vélemény" helytálló.

A művi úton kitermelt "amerikai ingatlanválság" vágta haza a korrumpálódott és bűnrészes európai bankrendszert, megszabadítva Európát a felhalmozott tartalékaitól, és a nemzetáruló kormányok tevékeny segítségével leépítették a gazdaságokat. A spanyol, lesújtó vélemény az USA-ban elburjánzó zsidó pénzuralmi rendszer társadalmi minősítése, de ilyen minősítést gyakran adnak ki mások is, többekközt mi is.

A globális pénzuralmi rendszer terroristái már mindent megmérgeznek. Emberek halnak meg a halott ételektől, amelyeket mikrohullámú sütőkkel, rádióaktív izotópokkal tesznek tartóssá, és emberi szervezettől idegenné. Az ember az egyetlen állat földön, aki elpusztítja a tápértéket az élelmiszereiben étkezés előtt. Minden más élőlény természetes, feldolgozatlan állapotban veszi magához szükségleteit. Oroszországban a mikrohullámú sütőket 1976-ban betiltották, mert a negatív egészségügyi következményeket annyi vizsgálat igazolta, hogy a használatukat felfüggesztették. A tilalmat feloldották peresztrojka után, a korai 90-es években. Számos dokumentum megtalálható online a témával kapcsolatban.
Az így kezelt ételek fogyasztói folyamatos alultáplált állapotban kerülnek. A mérgező vegyi-anyagok (plusz az egyéb tényezők, mint az érzelmi trauma, a testmozgás hiánya stb.) együttesen okozzák a betegségeket. Ehhez még hozzá tehetjük a szándékos szerves és szervetlen mérgezéseket.

Az "angolszász misszió" mindenkit provokál. Előrevetítene pl. egy India és Pakisztán közötti nukleáris vagy biológiai háborút, egy kínai terjeszkedést, vagy ide tartozik az arabok kiirtási terve is. Ehrlich, 1970-es években felvetett borúlátó kilátásai, valamint a Royal Society jelentése, amely szerint az emberiség élelmiszer-fogyasztási indexe, ami hatalmas eltéréseket mutat a gazdag és túl szegény népesség között, szörnyű értékeket mutat, mert a forrásokhoz való hozzáférés nem csak gazdagok lehetősége kellene hogy legyen, főleg, ha azokhoz tisztességtelen úton jutottak hozzá. Márpedig kevés gazdag nem használta ki a judeodemokrácia csalási, lopási, és korrupciós lehetőségeit.

John Guillebaud, az University College nyugalmazott professzora, a népességi ügyekről szólva egy gépfegyver és egy kórházi ágy között állva, egy vértől csöpögő kés demonstrációja mellet beszélt a népesség-szabályozásról.


A prof, egyik kezében fogamzásgátlót tartva propagált 2010. októberében a humánus megoldásról, de Forrest Mims akadémikus az ebola vírus 90%-os "hatékonyságát" 2006-ban ecsetelő, "másik véleményt" képviselő Eric Planka professzorról állította azt, hogy szociopata. A népességcsökkentés, a népesség-szabályozás, és az illuminátusok összelopott vagyonai birtokában, az általuk elképzelt, biorobotnak "meghagyandó" népesség illúziója nem fog valóra válni. A tudatmódosítási kísérletek pedig már most visszaütnek... mert amit szabad Jupiternek, az ökörnek is lehetőségében áll, és kezd élni is vele. Persze némi fáziskéséssel, mert az ébredéshez ébresztő kell.

Az OTP bankot nem érdekli a bírósági ítélet

De Csányi Sándor már nem sokáig lesz ilyen jókedvű...
"Milliárdokat vettek el jogalap nélkül, illetve jogszerűtlenül az adósoktól. Felmerül a kérdés: mi történik abban az esetben, ha egy adós azért került az utcára, mert egy bank nyerészkedésének az áldozatává vált? Hiszen elindultak a kilakoltatások, és az ilyen, vagy hasonlóan törvényszegő banki gyakorlattal mesterségesen felgenerált pénzintézeti követelések nyomán indultak meg a végrehajtások, ezzel együtt a kilakoltatások, és dőltek romba életek..."
A bank nem akar visszafizetni
Több százmilliárd forintot kellene visszafizetnie az OTP Bank Zrt.-nek a Szegedi Ítélőtábla precedens döntése után az általa megkárosított ügyfelek számára, ám ezt – Csányi Sándor bejelentése szerint – ők nem akarják megtenni.
Mint ismeretes, Kásler Árpád, a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének (BAÉSZ) elnöke másodfokon is pert nyert az OTP Bank Zrt-vel szemben, április 26-án. Jogerősen is kimondták: tisztességtelen az a banki elszámolási mód, amellyel a havonta fizetendő törlesztő részletek kiszámolásánál deviza eladási árfolyamon számolt akkor, akkor magát a hitelt deviza vételi árfolyamon számította. Az ily módon keletkező árfolyam különbségekkel pedig a bank a saját nyereségét növelte az adós kárára.
A Szegedi Ítélőtábla kötelezte a bankot arra, hogy a hitelek és kölcsönök tekintetében egységesítse a deviza átszámításának gyakorlatát, mely szerint: amennyiben deviza vételi árfolyamot alkalmaz a hitel folyósításakor, abban az esetben a törlesztő részleteket is kötelezően deviza vételi árfolyamon kell számítaniuk. Precedens ítéletről beszélünk, mert, bár az OTP Bankkal szemben mondták ki, az összes, hasonló elszámolási gyakorlatot alkalmazó bankra érvényes és kötelező erejű, tekintettel arra, hogy ez a gyakorlat kizárólag a tőzsde-ügyleteknél szabályos, hiteltermékek vonatkozásában tiltja a törvény. A hiteltermékek vonatkozásában kizárólag egységes, tehát vagy eladási, vagy vételi, vagy pedig középárfolyamon számolhatnak a termék teljes futamideje alatt.
Csányi Sándor az OTP Bank elnöke nem sokáig lesz jókedvű
A bíróság véleménye alapján 240-320 milliárd forint az az összeg, amellyel a fentiek alapján túlfizetésben vannak az ügyfelek. Az ország területén belül kiadott, teljes hitelállományra vetítve pedig ez az összeg elérheti a 800-900 milliárd forintot.
A bíróság véleményével szemben a Bankszövetség 20-30 milliárd forintra becsüli ugyanezt az összeget, míg Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke 100-150 milliárd forintról beszél. Bár az összegek a különféle szervezetek meglátása szerint nem egyeznek meg, a lényeg az: milliárdokat vettek el jogalap nélkül, illetve jogszerűtlenül az adósoktól. Felmerül a kérdés: mi történik abban az esetben, ha egy adós azért került az utcára, mert egy bank nyerészkedésének az áldozatává vált? Hiszen elindultak a kilakoltatások, és az ilyen, vagy hasonlóan törvényszegő banki gyakorlattal mesterségesen felgenerált pénzintézeti követelések nyomán indultak meg a végrehajtások, ezzel együtt a kilakoltatások, és dőltek romba életek…
Mindenesetre a bankoknak két lehetőségük maradt a precedens ítélet meghozatala után: vagy jóváírják a tőketartozásra a jogalap nélkül felszámított összegeket, vagy pedig visszafizetik azt, késedelmi kamattal együtt.
Bár Csányi Sándor azt közölte a Népszavával, hogy a folyamatban lévő ügyet nem kommentálnak, viszont a jogerős ítélettel szemben fellebbezést nyújtanak be a Kúriánál. Kilátásba helyezte azt is: amennyiben a Kúria mégis a banknak adna igazat, abban az esetben büntető- és polgári eljárásokat fog indítani a bankot feljelentőkkel szemben.
K.T.A.
hevesmegyei-hirhatar. hu - SzRTI


Pert vesztett az OTP a devizahitelessel szemben - Precedens?

 

Részben megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla másodfokú tanácsa a Békés Megyei Bíróság első fokú ítéletét abban az ügyben, amelyben a Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezetének elnöke és felesége indított pert az OTP Bankkal szemben. A bíróság szerint a devizahitelek folyósításánál és törlesztésénél ugyanazt a típusú árfolyamot kell alkalmazni - számolt be az MTI.
A felperesek egyrészt azt kifogásolták, hogy devizahitelüknél az OTP a kezelési költséget devizában állapította meg, és terhelte rájuk. Másrészt azt, hogy amikor a hitelt törlesztik, akkor a törlesztőrészlet forint összegét az OTP az általa alkalmazott devizaeladási árfolyamán határozza meg, miközben a kölcsön folyósításakor a bank a vételi árfolyamon állapította meg a kölcsön összegét.
A táblabíróság jogerős döntése az első kifogás kapcsán az elsőfokú bíróság semmisséget kimondó ítéletét mellőzte, míg a második esetében azt helyben hagyta. Így jogerőre emelkedett az első fokon eljáró Békés Megyei Bíróság korábbi ítélete, amely az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.
Kásler Árpád, a BAÉSZ elnöke és felesége az OTP-vel szemben indított perükben a 2008. május 29-én létrejött deviza alapú kölcsönszerződésük két kikötését támadták meg. A Békés Megyei Bíróság 2011. december 8-án az említett két szerződési kikötés semmisségét állapította meg, vagyis mellőzte a kezelési költség devizában történő megállapítását, és az eladási árfolyam helyett a vételi árfolyam alkalmazását rendelte el a törlesztésnél is, visszamenőleges hatállyal.
Az ítélet ellen az OTP fellebbezéssel élt, azzal érvelve, hogy a kikötéseket a bíróság érdemben nem is vizsgálhatja, mert ezek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás összemérése szempontjából releváns tényezők, és a Ptk. szerint a kikötés ilyen esetben nem támadható meg. Érdemi vizsgálat esetén pedig a két kikötés nem tisztességtelen, megfelelnek a jóhiszeműség és a tisztesség elvárásainak.
A deviza alapú kölcsön ügyleti kamata a forint alapú hitelekhez képest alacsonyabb, az adósok kedvező kondíciók mellett vették fel a kölcsönt, és tisztában voltak az árfolyamkockázat hatásaival, amely akár kedvező is lehetett volna. A felperesek ezzel szemben az első fokú ítéletnek megfelelően kiemelték: a kölcsönszerződésnek nem volt célja a devizaértékesítés, a bank így olyan haszonhoz jutott, amelyre a felek szándéka nem terjedt ki.
A másodfokú ítélet indoklása szerint a kezelési költség vizsgálatára a polgári bíróság jogköre nem terjed ki. A kezelési költség a banki szolgáltatás ellenszolgáltatása, ezért a bíróság a tisztességtelen kikötés körében a kezelési költség ilyen meghatározását nem vizsgálhatja. Ez azonban nem azt jelenti, hogy más fórumokon nem vitatható.
A vételi és eladási árfolyam alkalmazását azonban tisztességtelennek mondta ki a Szegedi Ítélőtábla. Eszerint ugyanis csak akkor lenne jogos az árfolyamok közötti különbség felszámítása, ha devizavásárlás történt volna az ügyfél számára. Azonban ebben az esetben a bank nem vett és nem adott el devizát az ügyfél részére, kölcsönszerződés jött létre a pénz használatáról, melynek fejében a kölcsönvevő kamatot köteles fizetni. Ezért ezt a kikötést a másodfokú bíróság is tisztességtelennek ítélte meg. Tisztességtelen, hogy amikor a bank folyósít, vételi árfolyamon számol, amikor pedig a törlesztés történik, eladási árfolyamon. Így eleve többet kell az adósnak törlesztenie, vagyis olyan szolgáltatásért fizet az ügyfél, amit nem vesz igénybe, hiszen deviza eladás-vétel nem történt. Ezért egyneműsíteni kell a folyósítást és a törlesztést, amit az első fokú bíróság is kimondott. A döntés jogerős.
A döntés az MTI beszámolója alapján precedens értékűnek tűnik, mely más OTP-s és más banki devizahitelek elszámolását visszamenőlegesen is érintheti. Hogy ez így van-e, az egyelőre a tudósításból nem derül ki.
Mit mond a törvény?
Ahogy arról a Portfolio.hu beszámolt, tavaly szeptember óta törvény korlátozza a fogyasztóval kötött devizaalapú hitel- és kölcsönszerződések esetében devizában felszámítható költségeket, díjakat. Így kizárólag azokat a költségeket és díjakat lehet felszámítani devizában, amelyek az adott szerződés teljesítésének és fenntartásának érdekében a devizaforrás megszerzésével közvetlenül kapcsolatban állnak, ideértve a kamatjellegű kezelési költséget. A törvény azonban nem visszamenőleges hatályú.
Egy 2010. novemberi törvénymódosítás értelmében pedig a lakáshitelek esetében a bankoknak kötelező a deviza középárfolyam vagy a Magyar Nemzeti Bank hivatalos devizaárfolyamának alkalmazása. Ez a jogszabály sem visszamenőleges hatályú.
Portfolio.hu


Terjed a bank-maffia járvány! Ahogy az Occupy Wall Street mozgalom szereplői ellen is megindult a bankok és a "rendőrség"(?) által közösen megszervezett, megtervezett levadászási akció, úgy ilyen eszközöket Magyarországon is alkalmaznak, pedig csak az érvényes törvények szerinti igazunkat követeljük, és amit nem akarnak megérteni a csalásokat kiagyaló bankok, az azt támogató kormányok, bíróságok és ügyészségek. Kásler Árpi megfenyegetése, és megfélemlítésének kísérlete rossz ómen Orbán számára, de Navracsics helyében is elsüllyednék a szégyentől. Egyik hazáját kifosztó és a kifosztásban segédkező bábkormány sem hiheti, hogy "megbízása" örökérvényű, és korlátlan hatalmat biztosít, mert "hosszú az út a pohártól az ajkadig"!
Tudom, hogy bíznak abban, hogy a lefegyverzett ország maradék hadserege is csak arra elég, hogy a NATO afganisztáni kábítószer termelését védje.
Ez utóbbi NATO tevékenység miatt már a Nemzetközi Bíróságon van az orosz feljelentés, mert a "termelés" 40-szeresére növekedett, ami a tálib-uralom alatti kb. 100 tonnáról növekedett meg, de "zsoldosokkal" itthon sem lehet megvédetni az emberek jogait, ahogy nagyrészben mindenre kapható rendőrökkel, és köztisztviselőkkel sem!

A Napi Gazdaság idézi az OTP kifogását, miszerint "azzal érvelve, hogy a kikötéseket a bíróság érdemben nem is vizsgálhatja, mert ezek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás összemérése szempontjából releváns tényezők, és a Ptk. szerint a kikötés ilyen esetben nem támadható meg. Érdemi vizsgálat esetén pedig a két kikötés nem tisztességtelen, megfelelnek a jóhiszeműség és a tisztesség elvárásainak." Link
Az OTP, de más pénzügyi szervezet deviza-hiteleiről már tavaly készítettem egy összefoglalót, végig vizsgálva, hogy törvényellenes jogszabályokra, belső szabályzatokra hivatkozva, a PTK és a BTK hány és milyen előírásokat tartalmazó paragrafusát szegték meg. Ebből a legenyhébb, hogy a "jóhiszeműséget" is megsértették, pofátlanul kifosztva a hitelfelvevőket.
A Napi Gazdaság is jelezte, ahogy neves svájci és amerikai gazdasági szakemberek is, hogy "Nem történt devizavásárlás"!
Csak akkor lenne jogos az árfolyamok közötti különbség felszámítása, ha devizavásárlás történt volna az ügyfél számára. Azonban ebben az esetben a bank nem vett és nem adott el devizát az ügyfél részére.

A csalás többszörös, és teljesen jogellenes, mert a vérszemet kapott bankárok és "politikusok" nem csak az árfolyamnövekedés különbségét verték rá a saját adónkból ellopott milliárdokra, és a többi értéktelen virtuális pénzre, nem csak a százalékosan meghatározott kezelési költséggel követtek el törvénytelenséget, devizacsalást, de még adót sem fizettek a "többletbevételek" után. Ha az állam részesedne a "befektetéséből", és ezt esetleg nem lopnák el a politikusok, még érthető lenne azok hozzáállása, akik tudatlanul azt mondják, megérdemlik a deviza-hitelt felvevők, hogy elveszítsék mindenüket, de egyrészt ezektől a most "nem érintettektől" is loptak, méghozzá több ezer milliárdot, másrészt a deviza-hitellel kifosztottak után ők fognak következni, mert ez a tolvajbanda addig nem nyugszik, amíg mindenkit ki nem foszt! Utánuk a "kicsit", majd utána a gazdagabbak, és végül már milliárdosok következnek, mert a Bilderberg Group szerint "túl sokan vannak, nincs szükség ennyi élősködőre".

Árpival már jóideje végigvizsgáltuk, hány sebből véreznek ezek a szerződések, milyen jogsértéseket bújtat a kormány, és milyen helyrehozhatatlan károkat okoztak eddig is az összefonódó banki -és politikai érdekek.
"Olyan szolgáltatásért fizet az ügyfél, amit nem vesz igénybe, hiszen deviza eladás-vétel nem történt. Ezért egyneműsíteni kell a folyósítást és a törlesztést, amit az első fokú bíróság is kimondott. A döntés jogerős." - írja a Napi Gazdaság.
Az utolsó előtti mondat magáért beszél, de ettől kiterjedtebb a csalás, mert ha a pénzintézet az MNB-től a befektetői pénzéből vásárolt volna valutát, még azt lehetne mondani, hogy jogos némi követelés. 2008-ban a bankoknak 5% fedezetet kellett 100% hitel folyósításához felmutatni. Ez a fedezet 2009-re 2%-ra csökkent, viszont forintvásárlás nem volt, csak évi 8 milliárd dollár adókból történő kifizetése a pénzkiadásért.
A hitelekből gyakorlatilag hozzávetőleg 3000 milliárd forintot az adófizetők pénzéből a MNB állt, amiről mélyen hallgatnak. A fennmaradó 4600 milliárd pedig virtuális, fedezet nélküli pénz volt, értéktelen papír, mert értéket csak az adózott jövedelemből befizetett törlesztéseken keresztül kaphat. A kb. 7600 milliárd forintos hitelállomány 2-5%-át adták csak a bankok (ha adták).

A kormány, ahogy a PÁSZF is, úgy tesz, mintha nem tudná, hogy mitörtént, közben a bíróságok működését felülről vezérli. Politikai érdekek mentén dob csontot a becsapott, és jogérvényesítési lehetőségétől megfosztott embereknek, és a "gesztusnak" is örülni kellene, bár az elért "eredmények" még csak a kezdetet jelentik!
Idézve Árpitól a hitelekről: "És mindebben az a szerencse, hogy nem azért nem tartalmazhat más haszonelemet, mert Kásler Árpád mondja, vagy a Bíróság mondja, hanem azért, mert a törvény így rendelkezik. Tehát aki mást ítél, az a törvény ellenében ítél!" Link
Csányi fenyegetése már eljutott a fél országhoz, mert az ilyen bíróságokra való "nyomásgyakorlás" csak annyit fog eredményezni, hogy törvényellenes ítéleteket meghozni hajlandó bírók is gyűjthetnek, ugyanúgy, mint a milliárdosok... no nem igazán mondom mire, majd eldöntik, hogy megvesztegetésre, magánhadseregre, vagy temetésre...

Tulok

Egynemű párok templomi esketésére kötelezhetik az egyházakat

Ha a brit koalíciós kormány javaslatára újradefiniálják a házasságot, a Katolikus Egyház törvényt sért, amennyiben megtagadja az egyneműektől a templomi házasságkötést.
A brit koalíciós kormány a házasság újradefiniálását javasolja. Ha ez megtörténik, a Katolikus Egyház törvényt sért, amennyiben megtagadja az egyneműektől a templomi házasságkötést – figyelmeztet Neil Addison, a Morus Tamás Jogi Központ igazgatója.

Addison szerint hiába ígéri a kormány, hogy az új törvény „semmilyen változást nem hozna az egyházi házasságok terén, melyek törvényesen továbbra is kizárólag férfi és nő között jöhetnének létre”. A katolikus ügyvéd rámutat: a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága 2010. június 25-én kimondta, hogy az egynemű személyek „házassága” nem tartozik az egyetemes emberi jogok körébe, így egyetlen állam sem köteles törvényesíteni; ám ha egyszer megtette, akkor az minden állampolgárt egyformán kötelez. A kormány tehát kénytelen lesz engedélyezni a homoszexuálisok templomi „házasságkötését”. 

Az ügyvéd szerint az egyházak helyzetét már megingatta az a 2009-es eset, amelyben pert vesztett egy keresztény anyakönyvvezető, aki megtagadta az azonos neműek házasságkötési szertartásán való közreműködést. A táblabíróság azzal indokolta a döntést, hogy az anyakönyvvezető keresztény házasságfelfogása „nem tartozik vallása lényegéhez”.   

A brit törvényjavaslatot minden jelentős keresztény egyház, sőt a muzulmánok is ellenzik. Majid Katme, az Iszlám Orvosszövetség elnöke kifejtette: „a házasság az iszlámban férfi és nő között jön létre. E hitben osztozik világszerte 1600 millió muszlim, s e hit fogalmazódik meg a judaizmus és a kereszténység szent tanításában is. Itt az idő, hogy minden vallás és minden józan nemhívő 'szent szövetségben' lépjen fel az egyneműek 'házasságának' bármiféle törvényesítésével szemben” – írja a Catholic Herald.    

A CNA híradása szerint az Egyesült Államokban is van példa hasonló előterjesztésre. A kansasi Hutchinsonban helyhatósági rendelkezéssel akarják betiltani a szexuális irányultság szerinti megkülönböztetést. A május 15-én esedékes döntéssel a város a homoszexualitást is felvenné a „védett” kategóriába, amelyen pl. a faj, a nem, a fogyatékosság szerepel. A megkülönböztetés betiltásával az egyházak sem tehetnének többé különbséget a meleg, leszbikus, transzgender személyek tekintetében.
  
A Kansasi Katolikus Konferencia ügyvezető igazgatója, Michael Schuttloffel elmondta: az előterjesztés súlyosan sérti a vallásszabadságot. „A vallásszabadságot kemény támadások érik ebben az országban, különféle kormányzati szinteken; helyi szinten is mind gyakrabban. Ez egy stratégia része, ami igen veszélyes, egyrészt mert helyi szinten nem működnek az állami szintű védelmi rendszerek, másrészt mert nem kapnak médianyilvánosságot. Az emberek zöme nem is tudja, mi zajlik.”

„Megkülönböztetésellenes rendelkezéseknek vannak csomagolva, ám az egyetlen igazi cél a hívő emberekkel szembeni megkülönböztetés. Ez nagyon komoly dolog. Ezeket a javaslatokat azért terjesztik elő, hogy hitükkel ellenkező magatartásra kényszerítsék az embereket – s ha az egyházak nem kapnak mentességet, akkor az egyházi intézményeket is. Mindez persze homlokegyenest ellenkezik Amerika kétszáz éves, vallásszabadságot őrző hagyományával. S ha ezt a jogot kétszáz év után nem tudjuk megvédeni, nagy kérdés, vajon még mindig Amerika-e ez az ország” – fogalmazott Michael Schuttloffel.
Magyar Kurír (mk)