2012. szeptember 5., szerda

Az utolsó antibiotikum

Az antibiotikumok kora lejárt. Nincs több fejlesztés alatt álló, vegyi úton előállított antibiotikum. A gyógyszeripari cégek felhagytak az antibiotikum kutatással, sorsára hagyva az emberiséget az általuk létrehozott gyógyszerrezisztens baktériumok okozta betegségekkel.
A gyógyszeripar listáján csupán egyetlen szer szerepel ezek ellen: a colistin, egy toxikus vegyi anyag, amit még 1949-ben izoláltak és 1959-ben kezdtek használni a kórokozók elpusztítására.
A colistin képes lehet elpusztítani a gyógyszerrezisztens kórokozókat is, azonban komoly vesekárosodást okoz. A beteg így választhat, hogy a fertőzésbe vagy a gyógymódba rokkan vagy hal bele.
Az elmúlt 34 év során a nagy gyógyszeripari cégek mindössze két új antibiotikum típussal álltak elő, amelyek közül egyik sincs már használatban és már nem is fordítanak pénzt újabb kutatásokra.
„A Pfizer a tavalyi év során bezárta Connecticut állambeli antibiotikum kutatóközpontját, 1200 alkalmazottat bocsátva el állásából,” írja a Washington Post. „A cég Shanghaiba költözteti kutatóegységét… azonban a Pfizer komoly nehézségekbe ütközött kínai létesítményének megnyitása során és nem igazán tervezi az antibiotikum üzletág fenntartását.”
Mint kiderült a merevedési zavarok és a kopaszodás elleni vagy a koleszterinszint csökkentésére kifejlesztett készítmények sokkal többet hoznak a házhoz, mint az antibiotikumok.
Eközben a rezisztens kórokozók miatti halálesetek száma vetekszik a háborúban elesettek számával. Az amerikai járványügyi hivatal tíz évvel ezelőtti adatai szerint a gyógyszerrezisztens kórokozók évi 1,7 millió amerikait fertőznek meg és ebből 99 ezren halnak bele a fertőzésbe. Ez hozzávetőlegesen kétszer annyi ember, mint ahányan életüket vesztették a Vietnámi háborúban és ráadásul tízéves adatokról beszélünk. A rendelkezésre álló számok alapján a jelen helyzet sokkal rosszabb, mint tíz évvel ezelőtt. Az újszülöttek között az ilyen jellegű fertőzések például 300 százalékkal emelkedtek ebben az időszakban.
Dr. Margaret Chan, a WHO vezérigazgató-helyettese is elismerte a helyzet súlyosságát. „Ott tartunk, hogy egy torokgyulladás vagy lehorzsolt térd is gyilkos betegséggé alakulhat,” mondta az Egészségügyi Világszervezet Koppenhágában tartott gyűlésén. „Az antimikrobás szerekkel szembeni rezisztencia egyre gyakoribb Európában és a világ sok más területén. Elveszítettük első védelmi vonalunkat… A gyógyszerrezisztens kórokozók által okozott fertőzések esetében a halálozási arány 50 százalékkal emelkedett,” mondta.
„Számos egyéb patogénban is rezisztencia alakult ki, bizonyos esetekben minden gyógyszerrel szemben. A kórházak az MRSA, ESBL, CPE és hasonló gyógyszerrezisztens kórokozók melegágyai lettek, növelve a kockázatot, hogy a kórházi kezelés gyógyítás helyett öl. Itt olyan patogénekről van szó, amelyek az utolsó védelmi vonalnak számító antimikrobás szerekkel szemben is rezisztensek.
Amennyiben a jelenlegi trend folytatódik, könnyű megjósolni a jövőt. Egyes szakemberek szerint az antibiotikum előtti korba lépünk vissza. Ez lesz a poszt-antibiotikum kor és nincs új felfedezés a láthatáron. Üres a szekrényünk. A poszt-antibiotikum kor a modern orvoslás végét jelenti.”
A modern orvoslás és a gyógyszeripar gyógymódokat ígér, miközben gyógyszerre rezisztens kórokokozat teremt, gyógyszerfüggőséget, mérgezést és autizmust okoz. A kemoterápia agykárosodást, a vakcinák vesekárosodást, a fájdalomcsillapítók pedig a kábítószer függőség új formáját eredményezik.
A nagy gyógyszeróriások állítása, hogy milliárdokra van szükségük új gyógyszerek kifejlesztésére, csak újabb bizonyíték ennek az iparnak a profitorientáltságára és értelmetlenségére. Miért? Mert a természetben számos olyan hatóanyagot találunk, ami képes legyőzni ezeket a szuper-kórokozókat, csakhogy a gyógyszeripar nem támogatja őket, hiszen szabadalmaztatásuk, tehát monopolizálásuk nem lehetséges, így nem éri meg nekik.
A fokhagyma például a legtöbb ismert gyógyszerrezisztens kórokozót képes elpusztítani. Azt is kimutatták, hogyha a kórházak rézzel borítanák a kezelőfelületeket a fertőzések számát 97 százalékkal csökkenthetnék. Amerikai kutatók arra is rájöttek, hogy nagyobb adag B3 vitaminnal felerősíthetik a szervezet saját immunrendszerét, ami így képes legyőzni az antibiotikummal nem gyógyítható fertőzéseket. Olyan rezisztens kórokozóval sem találkoztam még, amelyik túlélt volna egy oregánókivonat kúrát.
A legfontosabb tehát, hogy éljünk egészségesen, töltsünk időt a szabadban, kerüljük a kórházakat és tartsuk be az alapvető higiéniás szabályokat.
Szinte valamennyi MRSA kórokozóval fertőzött ember legyengült immunrendszerrel és számos más, krónikus táplálkozási problémával rendelkezett a fertőzéskor. A gyógyszerrezisztens kórokozóknak nincs sok esélye a túlélésre egy egészséges szervezetben.
 Forrás: NaturalNews.com

Székelykeresztúrtól Ráckeresztúrig

Mitikus történelmi ív számmisztikával: Székelykeresztúrtól Ráckeresztúrig a 2-es számjegy bűvöletben. Újabb történelmi fotó is előkerült az első fém rovásos helynévtábláról.


Székelykeresztúrtól Ráckeresztúrig - Rovástáblák 22 év távolságban
2012. augusztus 19-én és 20-án Fejér megyében felavattuk Sáregres, Sárbogárd, Kisláng és Ráckeresztúr rovásírásos helységnév-tábláit, amelyeket szervezeteink a Rovás Alapítvány Kárpát-medencei egységes székely-magyar rovásos helynévtábla-rendszerét alkalmazva készíttettek el. A megye 108 településéből Ráckeresztúr volt a huszadik település amelyben egységes rovástáblát avattunk - éppen augusztus 20-án -, ami tudomásom szerint a legfrissebben felavatott tábla a mai napig. Ezzel közel 200 kárpát-medencei település dicsekedhet már az összetartozást jelképező egységes rovástáblával.
Székelykeresztúr, 1990 – Ráckeresztúr, 2012. Vajon mi köti össze a két Keresztúrt és a két dátumot?
A két Keresztúr az a két település, ahol valószínűleg legelőször, és a mai napig a legutóbb állítottak fel rovásos helynévtáblát. Eljátszva a kettes szám rejtélyével, érdekes összefüggéseket találhatunk: a két Keresztúr rovásírásos táblaállítása (1990. június 2. és 2012. augusztus 20.) között eltelt 22 évben közel 200 település csatlakozott a szabvány rovástáblák mozgalmához, Ráckeresztúr pedig 20. a Fejér megyei rovástelepülések sorában.
Bizonyára a véletlen összjátéka ez a sok kettes, ám én mégis szeretném azt hinni, hogy ez valamiféle üzenet vagy jel, hogy jó úton járunk, és azt sugallja, hogy tovább kell harcolnunk a kárpát-medencei magyarság egységéért, közös, ősi kultúránk és nemzeti büszkeségünk megőrzéséért.
Amikor a rovástábla-állításról szóló felhívásunkat közzétettük az interneten, egy ismeretlen székely nemzettestvérem, István gratulált az Arckönyvön keresztül, és azt írta, hogy jelen volt az első, a fenti települések tábláihoz hasonló módon elkészített fém rovástábla állításán Székelykeresztúron 1990-ben. Később, nagy örömömre, fényképeket is küldött. A fekete-fehér fotókat nézegetve átgondoltam azt az ívet, hogy honnan indult és hol tart most a rovásos településnév-táblák mozgalma. Jó tudni, hogy már 22 évvel is voltak hozzánk hasonló „rovásőrültek”, akik számára a rovásírásos helységnévtáblák „a helyi közösség és a nemzet összetartozásának pozitív üzenetét” hordozták!  (Részlet Gyömrő Város Önkormányzata képviselőtestületének 33/2010. (XII. 16.) sz. rendeletéből)


Székelykeresztúr rovástábla állítás 1990-ben, fotó: Molnár Lehel.
 

Székelykeresztúr rovástábla állítás 1990-ben, fotó: Molnár Lehel.
 
Sajnos, a székelykeresztúri rovástábla története, ellentétben Ráckeresztúrral, nem zárult „heppienddel”. A történet pikantériája, hogy rövid idővel a felállítás után a helyi RMDSZ távolíttatta el a táblát, akinek az akkori vezetője mind a mai napig vezető pozíciót tölt be a város kulturális életében. Ennek következtében Székelykeresztúron ma sincs rovásírásos településjelző-tábla. De talán bátor hazafiak hamarosan újra felállítják, a 2010-ben kezdett sorszámozás szerint esetleg éppen kétszázhuszonkettedikként.


Ráckeresztúr rovástáblája - 2012-ben
 

Két Keresztúr, egy rováskultúra

http://rovas.info/index.php/hu/rovastabla-allitas/1277-szekelykereszturtol-rackereszturig

Dobó István esküje és a mai politikusok

Egy esküjét holtig megtartó ember:

Dobó István esküje (az egri vár falán meg lehet tekinteni!)
 


Esküszöm, hogy a vár és az ország védelmére fordítom minden erőmet, minden gondolatomat, minden csepp véremet! Esküszöm, hogy ott leszek minden veszedelemben veletek! Esküszöm, hogy a várat pogány kezére jutni nem engedem! Sem a várat, sem magamat élve meg nem adom! Föld úgy fogadja be testemet, ég a lelkemet! Az Örök Isten taszítson el, ha eskümet meg nem tartanám!

****

És egy rakás hitvány esküszegő: (aki nem tartja be esküjét, az hitvány!)
A mi politikusaink (köztársasági elnökök, miniszterelnökök, kormánytagok, parlamenti képviselők, stb. is esküt tesznek a parlamentben. Némelyik még a szívére is tette a mocskos kezét, hogy aztán másnap már esküszegő legyen! És mindezt következmények nélkül megtehetik velünk!


http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/hatterhatalom/1774-dobo-istvan-eskueje-es-a-mai-politikusok

2012. szeptember 4., kedd

Moszkva bővíti a nukleáris arzenált az amerikai rakétarendszer miatt

Szergej Karakajev, Oroszország Stratégiai Rakéta Erőinek vezérezredese nemrég bejelentette, hogy 2018-ra Oroszország az amerikai rakétarendszerekre aszimmetrikus válaszként egy új típusú nehéz interkontinentális ballisztikus rakétát tervez és épít. Ez az új, kizárólag silóból indítható (tengeri telepítésre nem alkalmas) fegyver fogja helyettesíteni a NATO által SS-18 Sátánnak nevezett R-36M2 Voyevoda rakétát.

Ezzel kapcsolatban az előzetes terveket 2010-ben hozták nyilvánosságra, most pedig politikai vonatkozások miatt újra előkerült, miután Oroszország számára is egyértelművé vált, hogy a NATO-val folytatott tárgyalások a nyíltan ellenséges célok miatt nem járhatnak sikerrel. Onnantól kezdve, hogy ez nyilvánosságot kapott, az orosz tömegmédia is elkezdett foglalkozni az új rakéta kérdésével, mint a NATO fenyegetésére adható logikus válasszal.

Igor Korocsenko, a Nemzetvédelem című újság főszerkesztője nemrég egy interjút adott ezzel kapcsolatban – szerinte korábban már eldőlt, hogy az orosz stratégiai rakétaerők magját a könnyű kategóriába sorolható rakéták fogják alkotni, mint az RS-24 Yars rakéta.

„Úgy gondolom, hogy a szilárd üzemanyagú RS-24 Yars rakéta silóba telepített és mobil változata együtt fogja meghatározni az orosz stratégiai nukleáris erők arculatát, és ennek megfelelően fognak alakulni a földi komponensek is. A következő 50-60 évben ez kell legyen a stratégiai rakétaerők magja. Az új, folyadék meghajtású ballisztikus rakéták sorsa majd annak megfelelően lesz alakítva, hogy hogyan alakulnak a NATO-val folyamatban lévő tárgyalások az amerikai rakétarendszerről. Persze a gazdasági helyzet is hatással lesz a döntésre – képes lesz-e Oroszország elég erőforrást összpontosítani az új típusú fegyverzetre való átállásra, miközben a már rendszeresített rakéták tömeggyártása is tovább zajlik?”

A gazdasági tényezők terén figyelembe kell venni, hogy egyáltalán megéri-e nagyobb mértékű átállásba kezdeni, ugyanis több katonai szakértő már most szóvá tette, hogy a silóba telepített interkontinentális rakéta egyre sebezhetőbbé válik a NATO nagy pontosságú fegyverrendszerei számára.

Vlagyimir Dvorkin vezérőrnagy azt kifogásolta, hogy az új típusú rakéta rendszeresítése bár nagyobb csapásmérő erőt jelenthet, passzív jellegűvé és sebezhetőbbé teszi az orosz rakétarendszert, mivel a silóba telepített, folyadék meghajtású rakéták főként elsődleges csapásra, vagy válaszcsapásra alkalmasak, de a mozgathatóság hiánya miatt ezek a rendszerek nem megfelelőek ahhoz az alkalmazkodáshoz, amire a jövőben szükség lehet.

Mivel Oroszország, az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia a vezető atomhatalmak, a vezérőrnagy elképzelhetetlennek nevezte, hogy Oroszország mérje a kezdő csapást, azt pedig biztosra veszi, hogy egy Oroszország elleni beavatkozás esetén sebezhetőségük miatt a silóba telepített rakétarendszerek válnak elsődleges célponttá.

Az orosz katonai vezetés tehát abból a nézőpontból tekint az új típusú rakéta fejlesztésére, hogy csak egyetlen esetben kerül sor az új típusú, de silóba telepített rakéta rendszeresítésére, ha az USA elkezdi gyorsított ütemben telepíteni saját rakétarendszereit a határterületeken annyira, hogy az már fenyegeti az orosz nukleáris csapásmérő erőt.

Molnár István


Sikeresen tesztelték a Club-K konténer rakétát

 A Club-K konténer rakétakomplexumot fejlesztő orosz 'Morinformsystem-Agat' konszern bejelentette, hogy sikeres kísérletet végeztek a szabványos vasúti konténerben elhelyezett mobil cirkálórakéta rendszerrel. Ennek különlegessége, hogy közönséges 12 méteres kereskedelmi szállítókonténerek közé elrejtve lehet utaztatni közúton, vasúton, vagy hajóval, és ennek megfelelően a lehető legváratlanabb helyekről bevethető. A komplexumhoz jelenleg háromféle cirkáló rakétatípust ajánlanak (3M-54TE, 3M-54TE1 és a 3M-14TE), amelyek a robbanófej hatóerejében és a rakéta hatótávolságában különböznek.


Kívülről nézve semmi nem különbözteti meg egy szabványos szállító konténertől, ám tartalma rendkívül hatásos egy olyan ellenséggel szemben is, amelyik jóval nagyobb katonai potenciállal rendelkezik. Akár hónapokon keresztül utaztatható a tengereken teherhajókon feltűnés nélkül, ahonnan meglepetésszerű tűcsapást lehet indítani vele. Ez egy olyan ideális fegyverrendszer a szerényebb gazdasági lehetőségekkel rendelkező kis országok számára is, amellyel nagy meglepetéseket lehet okozni. Ezt a komplexumot a tavalyi szentpétervári haditengerészeti kiállításon mutatták be először, ahol máris nagy érdeklődés mutatkozott iránta. Minden további magyarázat nélkül ajánljuk megtekintésre az alábbi kis szemléltető filmet.



Kun András

Gazdasági romlással és súlyos inflációval nézünk farkasszemet

Michael Pento, az Agora Financial vezető piacelemzője és a Pento Portfolio Strategies elnöke, a King World News-nak nyilatkozva arra figyelmeztetett, hogy „az Európai Központi Bank és az amerikai Fed is az euró és a dollár elleni ’támadások’ bejelentésére készülnek még ebben a hónapban.” Pento szerint „a munkanélküliségi ráta és az infláció emelkedése még csak most kezdődik igazán.”
„A központi bankok olyan lépésre készülnek szeptemberben, aminek eredményeként a fiat-valutákat hamarosan lehúzhatjuk a WC-n. Ez lesz a nemesfémfedezet nélküli pénz végének a kezdete. Ez lesz az utolsó kétségbeesett kísérlet a globális GDP megmentésére, helyette azonban még több gazdasági romlást és visszafordíthatatlan inflációt eredményez majd.”
„A készülő támadást azzal indokolják majd, hogy így próbálják megmenteni a rogyadozó európai gazdaságokat, amik a feljövő piacokat is magukkal rántották. Például Kína európai exportja (a 17 tagországba) 16,2 százalékkal esett júliusban, miközben olaszországi forgalmuk 26,6 százalékkal csökkent a tavalyi értékekhez képest.”
„Lassan Európa keménymagja és Németország is kezd szétesni. A munkanélküliség öt hónapja emelkedik Németországban, ami azt jelenti, hogy augusztusban 2,9 millió ember volt állás nélkül. Idén júniusban a rendelések 7,8 százalékot estek a tavaly júniusi értékekhez képest, miközben a gyártás tovább csökkent augusztusban.”
„Az infláció-ateisták pedig jól teszik, ha figyelnek. A spanyol munkanélküliségi ráta elérte az euró korszak legmagasabb szintjét: júliusban már 25,1 százalékon állt, az infláció pedig a júniusi 1,8 százalékról 2,7 százalékra emelkedett augusztusra, és ez még csak a kezdet. Várjuk ki, mi történik, amikor az EKB és a Fed elindítják szeptemberi támadásaikat.”
Az Európai Központi Bank és a Fed az euró és a dollár elleni támadás bejelentésére készülnek még ebben a hónapban. Az Európai Unió augusztus 31-én azt mondta, hogy javasolni fogja, hogy az EKB kizárólagos jogosultságot kapjon a banki engedélyek kiadására.
Ez azt jelenti, hogy az EKB egy olyan bankká alakíthatná az Európai Stabilitási Mechanizmust (ESM), – amennyiben ezt a lépést a német alkotmánybíróság jóváhagyja szeptember 12-én – ami korlátok nélkül felvásárolhatná a PIIGS államok adósságát. Pontosan erre gondolt Mario Draghi, amikor azt mondta „mindent megtesz, az euró megmentése érdekében.”
Ben Bernanke, Fed elnök sem akart lemaradni az ígéretekkel, így ugyanazon a napon, a vezető jegybankok éves találkozóján mondott beszéde során bejelentette, hogy elképzelhetőnek tartja egy nyitott mennyiségi enyhítés elindítását szeptember 13-án. Eric Rosengren és John Williams, Fed kormányzók pedig elmagyarázták mit is jelent a nyitott mennyiségi enyhítés vagy más néven fedezetlen likviditásnövelő program: a Fed úgy havi 50 milliárd dollárnak megfelelő új pénzt nyomtatna, egészen addig, amíg a munkanélküliségi ráta és a névleges GDP el nem érik a központi bank által kitűzött célértékeket.
Akármennyire is hihetetlen, Jackson Hole-i beszédében Bernanke kijelentette, hogy a korábbi mennyiségi enyhítések „jelentőségteljes támogatást” nyújtottak a gazdasági kilábaláshoz, majd saját magának ellentmondva gyorsan megjegyezte, hogy a kilábalás „lagymatag” volt és a gazdaság helyzete „messze nem kielégítő”. „A nem hagyományos módszerek költségei, alapos megfontolást követően, kezelhetőnek tűnnek, amiből az következik, hogy nem szabad kizárnunk az ilyen intézkedések ismételt alkalmazását, amennyiben a körülmények ezt megkívánják,” mondta Bernanke.
„A Federal Reserve az erősebb gazdasági kilábalás és tartós munkaerő-piaci javulás érdekében meg fogja hozni a szükséges árstabilizáló intézkedéseket,” tette hozzá. Ben Bernanke tényleg azt hiszi, hogy intézkedéseivel stabilizálta az árakat, annak ellenére, hogy az olaj hordónkénti ára 147-ről 33 dollárra változott, majd vissza 100 dollárra négy év alatt, a Fed manipulációinak köszönhetően.
Tehát a Fed úgy gondolja, hogy a dollár elleni támadás segítette a gazdasági kilábalást és semmilyen, illetve csupán kevés negatív következménnyel járt. Ahhoz, hogy ez elhiggyük, figyelmen kívül kell hagynunk, hogy a folyamatban sikeresen megsemmisítették a középosztályt. A jelek szerint Bernanke azt is hiszi, hogy mivel az eddigi 2000 milliárd dollárnyi papír nem volt elég a gazdasági jólét megteremtéséhez, még többre van szükség.
Amit a Fed és az EKB nem vesznek figyelembe, hogy inflációhajhászásuk és a mesterségesen alacsony kamatok eredményeként az USA és az EU túl sok pénzt tudott kölcsönvenni. GDP arányos adósságuk olyan mértékben emelkedett, hogy egyik nemzet a másik után válik fizetésképtelenné.
A pénznyomtatási láznak köszönhetően a befektetők el fogják kerülni a valutákat és a kötvényeket. Intézkedéseikkel sikerült egy komoly recessziót igazi világgazdasági válsággá alakítaniuk.
Az egyetlen „jó hír”, hogy a sikertelen kísérlet eredményeként a vég hamarabb eljöhet a fiat valuták számára. Eközben az energiaipari és nemesfém portfoliókkal rendelkező befektetők bizonyos fokú védettségre számíthatnak.

2012. szeptember 3., hétfő

Egyre több néger vallja magát zsidónak és alijázna Izraelbe. Összenő, ami összetartozik ?

Az utóbbi 15 évben számos afrikai törzs újra felfedezte zsidó gyökereit, mondja egy izraeli kutatónő. Shalva Weil antropológus, az etiópiai zsidó közösségek szakértője szerint ezen afrikai csoportok mindegyikének megvan a maga sajátos története.
Példaként a lemba etnikumot említi. Ennek a Zimbabwéban, Mozambikban és Malawiban élő 70 ezer fős keresztény törzsnek a vezetői azt állítják, hogy jemeni zsidók leszármazottjai. Azt várják, hogy elismerjék a zsidóságukat, és anyagi segítséget kértek dél-afrikai hitsorsosaiktól zsinagógák építésére.
Ami a nigériai ibó zsidókat illeti, ők azt mondják magukról, hogy évszázadokkal korábban Afrikába érkezett szíriai és portugál zsidóktól származnak. Rituális módon vágják le az állataikat, betartják a családi "tisztasági" törvényeket és fiúgyermekeiket körülmetélik a nyolcadik napon (akárcsak egykor Jézus Krisztust).
"Fontos, hogy az izraeliek megértsék, több milliónyi afrikai zsidónak tekinti magát, egyesek közülük még a halakha (a zsidó vallási törvény) szerint is zsidónak minősülnek. Az ő szempontjukból az elveszett törzsektől származnak, és biztosak benne, hogy az Ígéret földje várja őket", magyarázza Weil, azt is hozzátéve, hogy ott viszont egyáltalán nem látnák őket szívesen, amint azt az etiópiai zsidókat sújtó mindennapi rasszizmus is ékesen bizonyítja.


Otthonvédők: “A közjegyzőket is utoléri majd az elszámoltatás…”


Hiteles Magyar: “A bankok a közjegyzőkre hárítják a felelősséget…
Ahogy telik az idő, a devizahitelesek egyre több keresetet adnak be a bíróságra, és egyre többen merik számon kérni bankjukon a kialakult helyzetet. Ez eredményezheti azt, hogy egyre több szerződési feltételről derül ki, hogy tisztességtelen, egyre inkább bebizonyosodik az, hogy az adósok csalás áldozatai lettek.
A bankok is egyre inkább belebonyolódnak magyarázataikba, ellentmondanak saját maguknak, végső érvként pedig hátba támadják az eddig jó pajtásként, és cinkostársként viselkedő közjegyzőket.
Nem egyszer fordult elő, hogy az adós által írt panaszlevélre válaszolva, vagy egy peren kívüli megállapodási kísérlet tárgyalásán a bankok által adott válasz az, hogy ragaszkodnak a szerződésben és a közjegyzői okiratba foglaltakhoz. Ha a szerződés nem felelt volna meg a jogszabályoknak, tisztességtelen feltételeket tartalmazott volna, akkor a közjegyzők nem foglalták volna azt okiratba.
Ezzel is utalva a 1991. évi XLI. törvény (a közjegyzőkről) 3. paragrafusára:
3. § (1) A közjegyző köteles megtagadni a közreműködését, ha az kötelességeivel nem egyeztethető össze, így különösen ha közreműködését olyan jogügylethez kérik, amely jogszabályba ütközik, vagy jogszabály megkerülésére irányul, illetőleg amelynek célja tiltott vagy tisztességtelen.
(2) Ha a közjegyző az eljárása során aggályos körülményt észlel, de a közreműködés megtagadására nincs ok, köteles e körülményre a fél figyelmét felhívni és ezt az iratban feltüntetni. Ha a fél ez ellen tiltakozik, a közjegyző a közreműködését megtagadja.
A bankok szerint, ha a szerződés nem felel meg a jogszabályoknak, tisztességtelen, akkor ezért teljes körűen, és kizárólagosan a közjegyzőknek kell vállalnia a felelősséget, illetve az esetleges jogkövetkezményeket. Ebbe a bank nem szólhat bele, és nem is kíván beleavatkozni, az a közjegyzők dolga.
Na, ez az a pont, ami várható volt előbb-utóbb, ha már szorít a cipő. A közjegyzők a bankok védelmében mindent elkövettek, és elkövetnek a mai napig, amit csak módjukban áll.
A hitelesmagyar.com többször tájékoztatta a közjegyzőket, miszerint tevékenységük nem felel meg a jogszabályoknak. Mégis sorra adják ki a végrehajtáshoz a tanúsítványokat, és záradékokat, amik alapján az átvert adósokat kilakoltatják, és elveszik mindenét.
A közjegyzők ahelyett, hogy végig gondolták volna azt, hogy tettük milyen következményekkel jár, inkább feljelentik azokat az adósokat, akik kilátásba helyezik, hogy kártérítési pert kezdeményeznek jogsértő tevékenységük miatt.
A tisztelt közjegyzők, most úgy néz ki, hogy egyedül maradnak. A bankok kiállnak a hátuk mögül, sőt a teljes felelősséget rájuk hárítják.
Ezért joggal feltételezhetjük, hogy a közjegyzőkre kötött 50 milliós felelősségbiztosítás nagyon nem lesz elég az adósok kártalanítására.”
hitelesmagyar.comfeherkemeny.com
Az EMM Otthonvédők megjegyzése: “Egy gazember, nem gazember. A magyar nép ekkora mértékű kifosztását, pusztán csak egy végrehajtó, vagy egy bank, – nem tudta volna ilyen eredményességgel realizálni. – Még akkor is, ha sülve-főve együtt vannak, minden módon összejátszanak, titkosított üzeneteket váltanak.
Ilyen mértékű kifosztáshoz bizony, egy egész maffia szervezet kell; – melybe a bankokon és a végrehajtókon kívül, jó néhány korrupt bíró, bírósági titkár, lefizetett rendőrtiszt, és számtalan közjegyző is beletartozik. – És lám, a cinkosok már egymásra kezdik kenni a felelősséget.
Hamarosan a “dalolás” is elkezdődik. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, – ha egyszer, – nem is olyan sokára, – ez a velejéig romlott és gonosz rendszer megbukik, – minden a népet fosztogató bűnös, elszámoltatás alá kerül. Ki, ki bűnei nagyságához mérten, – de fizetni fog.”
SzRTI

Magyarországot kirabolták - itt vannak a tények...
.

Magyarországról a nyolcvanas évek óta 242 milliárd dollárnyi magántőkét menekítettek ki a világ különböző adóparadicsomaiba.
Most akkor ezt forintosítjuk, hogy a nagyságrend mégjobban látszódjon: 48, 000, 000, 000, 000, azaz 48 ezer milliárd forintot!!! (200 forintos dollár árfolyamon)l. Sajnos hazánk ezzel az eredménnyel a világon a 12. helyen áll a kirabolt országok között.
Sokkal korruptabb hírben álló országokat, például Ukrajnát, Törökországot és Kazahsztánt is megelőzzük, ezt egy nemzetközi jelentés állítja.

John Christensen a Hetek című újságnak ma elmondta, hogy példátlan, hogy egy ország a teljes államadósságának két és félszeresét külföldre engedje úgy, hogy abból semmiféle bevétele nem származik. A megdöbbentő adatok arra utalnak, hogy az elmúlt 30 év sorozatos külföldi hitelfelvételei és megszorításai jórészt értelmetlenül történtek.

Offshore számlákon az államadósság duplája! Ez az államadósság két és félszerese!!!

John Christensen, a Tax Justice Network igazgatója. Közgazdász, korábban offshore bankár volt.

Többéves kutatás után a héten jelent meg az első átfogó világjelentés az adóparadicsomokba menekített magánvagyonokról. Az igazságos adózásért küzdő, vezető közgazdászokból és bankszakemberekből álló Tax Justice Network civil szervezet azt állítja, hogy 2010 végén legalább 21 ezer milliárd dollár értékű magánvagyon rejtőzött offshore számlákon. Ez az összeg - ami csak a pénzeszközöket vette számba, és nem tartalmazza az offshore ingatlanokat, jachtokat és céges tulajdont - megegyezik az Egyesült Államok és Japán együttes éves nemzeti össztermékével (GDP).

"Az adóparadicsomok száma a gazdasági válság óta folyamatosan növekszik, csakúgy mint az ide menekített vagyonok mértéke" - mondta a Heteknek a Tax Justice Network igazgatója, John Christensen. Jelenleg 73 ilyen állam és önálló adójogi státussal rendelkező tartomány van, amelyek a nulla összegű vagy minimális adókulcsok mellett titoktartást - beazonosíthatatlan tulajdonú, anonim számlákat, alapítványokat és cégeket - kínálnak a külföldiek számára. "Az adóparadicsomokba nem azért viszik a vagyonokat, hogy ott kedvezőbb feltételek mellett forgassák a tőkét. A legtöbb ilyen helyre a milliárdosok be sem teszik a lábukat, nem költenek és nem termelnek itt, egyszerűen csak odaviszik a pénzüket, hogy teljesen kivonják az országuk adózása alól" - állítja Christensen.

Az offshore ára (The Price of Offshore) című kutatás során a világ legnagyobb adatbázisainak, a nemzetközi szervezetek jelentéseinek és az egyes országok költségvetési összesítéseinek felhasználásával a kutatók azt állapították meg, hogy a világgazdaság "fekete lyukaiban" több pénz tűnt el adómentesen az elmúlt években, mint amennyit a kormányok megpróbáltak - az adófizetők pénzéből - a válságkezelésre biztosítani. "Ezek a pénzek nem vesznek részt az értékteremtésben, nem teremtenek munkahelyeket, legfeljebb a spekulatív tőkepiacokon jelennek meg" - állítja Christensen, aki elmondta: a legnagyobb offshore vagyonokat nem ismeretlen "no name" bankok, hanem a világ top pénzintézetei kezelik. A pénzügyi válság éveiben a világ 50 legnagyobb bankja évente 16 százalékkal növelte az ügyfeleik által offshore számlákon elhelyezett összegeket. Ez a privátbanki prémium szolgáltatás a legjövedelmezőbb banki üzletág, ennek ellenére a bankok egy része állami mentőövet igényelt. "A szuper bankokon belül is kiemelkedik három pénzintézet - a svájci UBS, a szintén svájci Credit Suisse és az amerikai Goldman Sachs -, amelyek a világelit kedvenc bankjai. Ezek mind prémium szolgáltatást nyújtanak és kiterjedt hálózattal rendelkeznek a népszerű adóparadicsomokban."

Európából Magyarország a legnagyobb kirabolt ország! Senki nem tud megelőzni bennünket...

Tekintve, hogy a kommunizmus alatt nem léteztek jelentős magánvagyonok, ezért megkockáztatható az állítás, hogy a 242 milliárd dollárnyi offshore pénz nagy része a privatizáció során került magánkézbe.

Az ország ezzel kétszeresen is pórul járt: a gyakran érték alatt dobra vert állami javak nem is maradtak az országban, hanem adómentesen külföldön fialtak tovább. Magyarországnak maradt a folyamatos eladósodás, hitelfelvételek és megszorítások ördögi köre - kormányzatoktól függetlenül. Ráadásul a magyar offshore milliárdosok közül még Berezovszkijok és Abramovicsok sem kerültek ki.

Pedig a külföldi milliárdosokat sorozatban termelő Oroszországból is csak alig több mint háromszor annyi pénzt sikerült külföldre juttatni, mint Magyarországról.

Ráadásul Magyarországnak nem volt olyan vezetője sem, mint Vlagyimir Putyin, aki - vitatható módszerekkel, de - hazahozatta az offshore paradicsomokba síbolt vagyonok jelentős részét. Ebből a szempontból új megvilágításba kerülhet a magyar adósságválság: valóban nem lett volna szükség IMF-re és uniós mentőövre - de Bokros-, Gyurcsány- és Orbán-csomagra sem -, ha a politikai elit az elmúlt 20-25 évben hatékonyan fellép az országkárosító jelenséggel szemben.

A jelentés nemcsak az egyes országok veszteségét vizsgálta, hanem a nyerteseket is. "A szupergazdagok egyre jobban elhúznak. Ma a világ összes magánvagyonának mintegy 30 százaléka egy nagyobb futballstadionnyi ember - 91 ezer fő - kezében van. Ők azok, akiknek egyenként 30 millió dollárt meghaladó vagyonuk van. Utánuk következnek az 1-30 milliárd dollár közötti vagyonnal rendelkezők (9,3 millióan), akik a világ magánvagyonának további 51 százalékát birtokolják. Ez a maroknyi elit - amely a világ lakosságának 0,14 százalékát teszi ki - négyszer annyi pénzzel (44 800 milliárd dollárral) rendelkezik, mint a többi 6,7 milliárd ember - a világ lakosságának 99,86 százaléka -, akik nem dollármilliomosok. Ennek a hatalmas vagyonnak a fele (a szupergazdagok esetében a 70 százaléka) offshore számlákon van. A számok azt mutatják, hogy az Occupy-mozgalom híres jelszava - "mi vagyunk a 99 százalék, ők az 1 százalék" - inkább alulbecsülte a valóságot.

A hangzatos ígéretek ellenére ezen a téren nagyon gyenge a nemzetközi felügyelet. Hiába ígért például a G20-csoport hathatós összefogást, a gyakorlatban nem sok történt. Ezért az egyes országok - például a német adóhatóság - megpróbálnak a feketepiacon hozzájutni bizalmas adatokhoz a külföldre menekített vagyonokról.

"Ez a globalizáció gyenge pontja - mondja Christensen. - Felszabadítottuk a globális tőkemozgásokat, de nem szerveztük meg az együttműködést az országok között, hogy a pénz ne tűnhessen el az adóparadicsomokba. Ezért azt javasoljuk, hogy a világ valamennyi országának részvételével jöjjön létre egy globális adózási egyezmény. Ez automatikus információcserét biztosítana az adóhatóságok között. Csak azok a bankok működhetnének, amelyek alávetik magukat az offshore információk átadásának, beleértve az offshore cégek, részvénytársaságok és alapítványok valódi tulajdonosainak adatait is."

A szakember elismeri, hogy ez nem fog egyik évről a másikra megtörténni, de - mint mondja - az adómentes vagyonokból származó jövedelem megadóztatása olyan jövedelmet szabadíthat fel, ami megoldást jelentene például az európai adósságválság megoldására vagy számos ínségben élő ország valódi megmentésére.

Forrás: Hetek

A kérdés, hogy ki és kik voltak a felelőssek hazánkban ebben a rablássorozatban?
Miért nem vonnak senkit felelősségre? Ha valaki egy szalámit lop a boltból, azt egy életre megbélyegzik, aki milliárd dollárokat lop el az pedig az elithez tartozik.