2012. december 20., csütörtök

Moszkva most már az erő nyelvén beszél Ukrajnával

Viktor Janukovics ukrán elnök az utolsó pillanatban lemondta moszkvai útját. Az eredetileg december 18-ra kitűzött Putyin-Janukovics tárgyalásoktól sokan azt várták, hogy Kijev egyértelmű lépéseket tesz a keleti integráció, a Vámunió felé. A Nyezaviszimaja Gazeta úgy tudja, nem Janukovics visszakozott, hanem a Kreml nem akart tárgyalni az ukrán elnökkel, miután nem kapott garanciákat arra, hogy Ukrajna aláír bizonyos dokumentumokat. Sajtóinformációk szerint Oroszország azt várta volna el, hogy Ukrajna tegyen konkrét lépéseket a Vámunióhoz való csatlakozást illetően.
Kijev eközben olcsó gázt várna el Oroszországtól, amire azonban Moszkva csak akkor lenne hajlandó, ha Ukrajna belépne a Vámunióba. Ebben az esetben Ukrajnának csak 165 dollárt kellene fizetnie a gázért. Mindeközben Ukrajna továbbra is célnak tekinti az Európai Uniós csatlakozást, ami aligha összeegyeztethető a Vámunióval, még ha Nyikolaj Azarov miniszterelnök és a Régiók Pártja politikusai mást is mondanak.
A történtek arról tanúskodnak, hogy Moszkva a diktátumok nyelvén kíván beszélni Ukrajnával, így kívánva beléptetni az országot az általa vezetett posztszovjet integrációba. Az orosz pozíciók ráadásul a Déli Áramlat építésének megkezdése után jelentősen javultak a kiszolgáltatottá váló Ukrajnával szemben.
- Nyezaviszimaja Gazeta -
(Fordította: oroszvilag.hu)

2012. december 19., szerda

2013: Amerika halálának éve?

A globalisták a kormányokat már legyőzték, most az embereken a sor
Vajon a jövő történészei úgy tekintenek majd 2013-ra, mint az évre, amely során az Egyesült Államok megszűnt köztársaság lenni, mivel végleg legyőzték a diktatórikus globalisták, akik immár nyíltan átvették a hatalmat Európa számos kormánya felett?
Elég egy pillantást vetni 2012 néhány főbb eseményére, hogy lássuk, Amerika a teljes összeomlás szélén áll és a zuhanást már csak egy teljes hátraarccal lehetne elkerülni.
A globalisták már minden jelentős nyugati kormányt leigáztak és teljes mértékben, egységesen bevezették drákói szabályaikat. Valószínűleg 2013 lesz az az év, amikor ezeket a szabályokat már élesben is alkalmazni fogják ezeknek az országoknak az állampolgáraira, a következmények pedig immár evidensé válnak mindenki számára.
Az amerikaiak bizonyos hányada számára még mindig becsben tartott szabadságjogok nem összeegyeztethetők a globalista elit által bevezetni tervezett zsarnoki rendszerrel.
Európát már legyőzték, most Amerika következik
Az elmúlt hetek meglepetés bejelentése, miszerint a kanadai Mark Carney-t nevezik ki a Bank of England elnöki posztjára, azt jelenti, hogy a 2012-es Bilderberg konferencia résztvevője személyében teljessé válik a Goldman Sachs virtuális hatalma a legnagyobb európai gazdaságok felett. Jelenleg Nagy-Britannia, Franciaország, Írország, Németország, Olaszország, Görögország és Belgium gazdaságát olyan személyek felügyelik, akiket szoros kötelékek fűznek a Goldman Sachs Bankhoz illetve érdekeltségeihez. A korrupcióról és bennfentes kereskedelemről hírhedté vált nemzetközi bankóriás hihetetlen befolyással bír szinte minden jelentős nyugati gazdaság felett a világon.
A CNBC néhány héttel ezelőtti műsorában a résztvevő pénzügyi szakértők elismerték, hogy az Egyesült Államok egy világkormány felállítását célul tűző központi bankárcsoport irányítása alatt áll. A beszélgetés tökéletesen illusztrálta, hogy ma már, tervének megvalósításához igen közel, a hatalom nem is próbálja leplezni céljait.
A világkormányt akarják ráerőltetni a világra, minden probléma megoldásaként, de különös tekintettel a pénzügyekre. El akarják hitetni velünk, hogy a néhány ember kezében összpontosuló hatalom az egyetlen kiút és, hogy az egységes világvaluta bevezetése elkerülhetetlen.
A globalista elit Európát már nyert játszmának tekinti, csupán a pénzügyi és gazdasági függetlenség utolsó bástyáit kell ledönteniük az Egyesült Államokban, hogy a sarokkövet a piramis csúcsára helyezhessék és hatalmuk 2013-ban teljes lehessen.
Forrás: Infowars.com


Az alábbiakban a King World News portál Nigel Farage Európai Parlamenti képviselővel 2012. december 14-én készített interjújának kivonata olvasható. A fordítást az idokjelei.hu portál szerkesztői végezték. A teljes interjú itt meghallgatható: LINK
Eric King: „Az Egyesült Államokban nemrég jelentették be, hogy most már az autóbuszokba is lehallgató készüléket szerelnek, hogy a kormány lehallgathassa az ott folyó párbeszédeket. Európában is hasonló a helyzet?”
Farage: „Igen, most már itt is arról beszélnek, hogy kémdrónokat, azaz pilótanélküli repülőket vetnek be, hogy cirkáljanak a határok mentén és figyeljék, hogy ki hová megy. Amit George Orwell az 1984 című regényében megírt a szemünk előtt válik valóra.
Létezik egy brit város, Oxford, ahol a taxikban is ilyen lehallgató készülékek vannak. Ez szerintem egészen hihetetlen. Minden alapvető szabadságjogunk lassan, azaz inkább gyorsan elveszik.
 Jelenleg mondhatni jóindulatú kormányaink vannak, tehát ezek talán nem jelentenek akkora veszélyt, de mi történik, ha egy napon egy rossz kormány lép hatalomra? Azt gondolom, nem kell majd gyanakodjanak arra, hogy az emberek az állam ellen vannak-e, mert ezeknek az eszközöknek a segítségével pontosan tudni fogják, nem kell találgatniuk, annyira kifinomult már ez a technológia.
Arról nem is beszélve, és ez az Egyesült Államokra igazán jellemző, hogy a kormány emberei szándékosan csapdába csalnak embereket, olyan tettekre ösztönözve őket, amikért majd letartóztathatóvá válnak, amennyiben ez szükségessé válik saját érdekeik szempontjából, és ezt nem gyanú alapján teszik, hanem tények alapján, mert pontosan tudják, hogy ki mit mondott vagy akár gondolt.
Eközben itt Európában folyik az Európai Egyesült Államok építése, az emberek hozzájárulása nélkül. Éppen most voltam az EU parlamentben, ahol Mr. Barroso büszkén újságolta, hogy milyen jól haladnak.
A piaci szereplők hiába mondják, hogy ez az egész rendszer fenntarthatatlan, mert a másik oldalon hihetetlen politikai fanatizmussal állunk szemben. Amióta Mario Draghi, az EKB elnöke kijelentette, hogy „bármit megtesznek az euró életben tartása érdekében”, értsd, pénzt állítanak elő a semmiből, a piacok kicsit visszavonultak. Elképzelhető, hogy 2013-ban jön el az a pont, amikor az egész összeomlik, de lehet, hogy addig fenntartják az ámokfutást, amíg a dél-európai államokban el nem érik a teljes társadalmi összeomlást.
Még mindig azt gondolom, hogy a legnagyobb kockázat az eurózóna összeomlásában rejlik, azonban nem hiszem, hogy ez 2013-ban megtörténik.”
Eric King: „Nigel, több ország is nekilátott, hogy hazaszállítsa aranytartalékát, attól tartva, hogy az aranyukat kiadták lízingbe egy amolyan amerikai-brit pilótajáték keretében, papíralapú lízing taktikákat használva és ezeknek az országoknak az aranyát, aminek az őrzésével eredetileg megbízták őket, kivitték a páncéltermekből. Erre most arról hallunk, hogy a királynő meglátogatta a páncéltermeket, ahol ezeket az aranykészleteket tartják. Érdekes az időzítés, nem igaz?”
Farage: „Igen ez csakugyan egy szimbolikus mozzanat volt a királynő részéről. Ezzel azt próbálta éreztetni, hogy azért van még némi arany ebben az országban. Olvastam erről az egészről és igen sokat gondolkoztam is róla. Az biztos, hogy számos amerikai pénzügyi kommentátor rámutatott, hogy ezek az aranytartalékok a valóságban egy hatalmas csalás része lehetnek.
Nem tudom. Amit viszont tudok, hogy az elmúlt 10-15 évre visszatekintve az okos kormányok folyamatosan aranyat vettek, az idióták pedig eladták az aranyukat. Ráadásul, akik vesznek, nem csupán papír aranyat vesznek, hanem megbizonyosodnak afelől, hogy az arany fizikailag is a birtokukban legyen.”
Forrás: King World News

Izrael és Palesztina - Gyűlölet és üzlet

 
A palesztinok ellen irányuló cionista kegyetlenkedések eszközei ezek. A gyűlölet, ami a felsőbbrendűségüket és kiválasztottságukat „igazoló” bibliai vélelemből ered, és az üzlet, ami a palesztinok élete és javaik elleni fosztogatásban és kalózkodásban testesül meg. Sőt! Ez a gyűlölet és ez az üzlet a hitleri örökség cinikusságával terjed az egész világon.
„Küldjük vissza Gázát a középkorba.” Hangzott el a felszólítás a zsidó terrorista kormány egyik miniszterének szájából. A világ minden napilapja lehozta. Nem volt takargatás: A mások földjét jogtalanul elfoglalók megjátszott felháborodása által kísérve, a színlelt őrültséggel meggyilkolt gyerekek, nők, idős emberek testét mutató videók és fényképek mindennaposakká váltak, megtestesítve a történelmi korokon átívelő kegyetlenséget.
Izrael gázai terrorja nem más, mint népirtás, mégis olyan nemzetek támogatását élvezi, mint az Egyesült Államok és annak európai és brit gyarmatai. A palesztinok kiontott vére világszerte felébreszti a lázadást az emberi lényekben, legalábbis azokban, akik meg tudtak maradni annak. A kiterített testekről lerí a gyűlölet és üzlet okozta szomorúság, a gyötrelem, a düh és meg nem értettség. 
Izrael terrorista kormánya kisajátította Palesztina földjét és vízkészleteit. Palesztinában egy cionista vállalat üzemelteti a kutakat és a palesztinoknak kétszeres árat kell fizetniük a vízért. A történelem leggátlástalanabb tolvajlása. Milyen érdekes, a Korán ezzel szemben tiltja a kamatszedést. Hatalmas az ellentmondás a gyűlölet és üzlet gyakorlata és a földjükről elüldözött, magas falakkal körbezárt, emberi szörnyek bandái vagy állig felfegyverzett, tekintetükben az emberiesség apró szikráját is nélkülöző szörnyetegek által félelemben tartott, egyszerű paraszt és pásztor emberek életének valósága között. 
A Gázában élő palesztinok, egyebek mellett, gyümölcs- és virágtermesztésből igyekeznek fenntartani magukat, de lelkükben gazdagok. A virágok elhervadtak és nem „győzik le az ágyúkat”. Meg kell állítani ezt a borzalmat! Izrael törvényen kívül helyezte magát. A zsidók világszerte tiltakoznak a saját kormányuk ellen, ennek dacára beteljesülni látszik Einsteinnek még a 40-es évek végén, 50-es évek elején tett jóslata. Bűnözők vannak kormányon.
Csak a megtévesztésünkre állítják, hogy Jeruzsálemet elérik a Hamasz rakétái. Tel Aviv, a vegyi (fehér foszfor) és nukleáris arzenál mellett, tömve van rakétákkal. Érthetetlen az egyiptomi, Jordán és más muszlim országok kormányainak ezen elfogadhatatlan mészárlás fölötti hallgatása. Ez a hallgatás felér egy hátba szúrással.
Nicolas Sarkozy kormányzása idején azt javasolta a francia országgyűlésnek, hogy a szabadság nevében tiltsák be a burka nyilvános viselését. Közel kétezer Franciaországban élő nő visel burkát. Kétezer nő most arra ítéltetett, hogy maradjon bezárva otthona négy fala közé. Emberek milliói követnek vallásuknak megfelelő hagyományokat, szokásokat nyilvánosan. Ezreknek kell rejtőzködnie és mégsem született egy törvény sem, mely biztosítaná a szabadságjogokat és senki nem állt fel, hogy ellent mondjon Sarkozy-nek. 
Az előítéletességről olvashatunk egy tökéletes elemzést napjaink egyik legelfogadottabb gondolkodójától, a marxista Slavoj Zizektől, Living in the End Times című könyvében.

A palesztinok harca az egész világ elnyomottaiért folyik!

Ki kell iktatni a média vállalatokat és az egész rohadó félben lévő médiapiacot, ami az információáramlást uralja. Hogy uraikat kiszolgálják, nem átallják a profit érdekében vérrel mocskolni be kezüket és kreálni egy képet, egy arcot, amit „terrorizmusnak” nevezünk. A valódi terrort pedig elkendőzik. Ők a politikai és gazdasági elit köreibe tartoznak, akiket pedig a cionisták pénzelnek. Ne feledjük, hogy az izraeli, avagy cionista termékek vonalkódja 729 -cel kezdődik. A cionista kegyetlenségnek és terjeszkedésnek nincs határa és valós veszélyt jelent.
Réges-rég volt már, hogy Ivanhoe és Sir Bois de Guilbert templomos lovag megmentették Rebekát a Walter Scott regényében. Ez nem történik meg még egyszer. A gyűlölet fagyossá vált és az ártatlan palesztinok jelenén tobzódik.

Ez hát a gyűlölet és üzlet.
A palesztin emberekre kiszabott „kezelés”-hez hasonlót csak a Harmadik Birodalom koncentrációs táboraiban lehetett látni. A Negyedik Birodalom őrült fénykorában élünk.  Az elégedetlenség szelei kezdtek fújni az USA-ban. Még az amerikaiak sem fognak annyi erőszakot kegyetlenséget eltűrni. Chavez 2006-ban jól ismerte fel a veszélyt, hogy a horogkereszt dávid csillagba megy át, és kiutasította az egész izraeli diplomáciát Venezuelából. A békét nem elég óhajtani. Mi a béke? Palesztinának szabaddá kell válnia. A Palesztin államnak, ahogy azt végre az ENSZ is elismerte.
El kell fogadtatnunk több, mint 50 határozatot, hogy Izraelt elmarasztalják a terrorista módszereiért, úgy mint túlzott erő alkalmazása (szépen kifejezve, de valójában barbarizmus), vegyi és biológiai háború folytatása, kínzás, nemi erőszak, gyilkosságok. Izrael soha nem akart békét és amikor vezetője, Itzak Rabin békét ajánlott, megölték. A gyilkosságot egy „fanatikus” zsidóra kenték. Ma már tudjuk, hogy egy Mossad ügynök követte el, megnyitva ezzel az utat az Ariel Sharon vezette terroristák előtt. A barbár és terrorista Izrael őrülten tombolva sajátít ki több és több területet, akár üzleti akár banki célokra. A Bibliát pajzsként „használják”, az aljasok érzik magukat felsőbbrendűnek.
Felsőbbrendűek, igen. Az őrültségben, elmebajban.
- Pravda.Ru -
Fordította: Csordás Lajos

Új felmérés készült a világ vallásairól

A Pew kutatóközpont több mint 230 országot átfogó felmérése szerint a Föld népességének 84 százaléka tartozik valamely valláshoz.
A 2010-es adatok alapján született eredmények szerint a Föld lakosságából 2,2 milliárd keresztény (a világ népességének 32 százaléka), 1,6 milliárd muzulmán (23%), 1 milliárd hindu (15%), közel 500 millió buddhista (7%) és 14 millió zsidó (0,2%) – 2010-es adatok alapján. További 400 millió (6%) különféle hagyományos, törzsi, bennszülött vallások követője. Végül mintegy 58 millió (körülbelül 1%) más vallások híve (pl. bahái vallás, szikhizmus, sintoizmus, taoizmus, jainizmus, wicca, zoroasztrianizmus stb.)
A felmérésből kiderül, hogy az emberiség 16 százaléka nem kötődik semmilyen valláshoz, bár közülük sokan hisznek Istenben vagy valamilyen kozmikus szellemi lényben. E csoport létszáma nagyjából megegyezik a világ katolikusainak létszámával.
A vallások földrajzi eloszlása nagyon eltérő. Ázsiában és a csendes-óceáni térségben él a hinduk és a buddhisták 99 százaléka, a hagyományos, törzsi és egyéb vallások híveinek mintegy 90 százaléka, a muzulmánok 62 százaléka és a nem vallásosak 76 százaléka. Kínában 700 millió vallástalan ember él, kétszer annyi, mint az Egyesült Államok teljes népessége.
A keresztények eloszlása a legegyenletesebb: nagyjából ugyanannyi keresztény él Európában (26%), mint Latin-Amerikában és a Karib-térségben (24%), illetve Afrika Szahara alatti övezetében (24%). A zsidók 44 százaléka Észak-Amerikában él, 41 százalékuk  Észak-Afrikában és a Közel-Keleten (nagyrészt Izraelben).   
A vizsgált nyolc nagy vallási csoportot tekintve a világ népességének 73 százaléka, jellemzően a hinduk és a keresztények tartoznak lakóhelyük többségi vallásához. A fennmaradó 27% – a többi vallási csoport – vallási kisebbségben él – derül ki a Pew Forum
vizsgálatából.
Magyar Kurír

Orvos nélkül maradhat az ország?

Újabb negatív rekordot hozhat a 2012-es év az orvosok elvándorlásában. Hiába végeznek évről-évre többen az orvosi egyetemeken, ez még mindig nem elég ahhoz, hogy pótolja az országot folyamatosan növekvő számban elhagyó szakembereket....
Míg 2011-ben 1419 orvos kérte ki a külföldi munkavállaláshoz szükséges dokumentumokat, idén már szeptember végéig 1135-en folyamodtak hatósági engedélyért. Ez azért aggasztó, mert az elvándorlás általában az év második felére erősödik, mivel sok orvos ekkorra szerzi meg a diplomáját, vagy tesz szakorvosi vizsgát. Így 2012-ben várhatóan újabb rekordot dönt majd a külföldre vándorló orvosok száma. Az Országos Egészségügyi Pénztár adatai azt mutatják, a papírokat kikérő orvosok nagy része valóban el is hagyja az országot.
Az újonnan képzett orvosok egészen 2008-ig még pótolni tudták az elvándorlókat, azóta viszont megfordult a trend, hiába emelkedik 2010 óta folyamatosan az orvosképzésben részt vevők száma. Az elvándorlók túlnyomó része, az idén igazolást kérők több mint 66 százaléka a 40 év alatti korosztályból kerül ki, miközben a Magyarországon jelenleg is praktizáló orvosok egynegyede már átlépte a nyugdíjkorhatárt, 42 százalékuk pedig tíz éven belül éri el a nyugdíjas kort. Az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal adatai szerint az egészségügyben dolgozó, mintegy 136 ezer alkalmazottnak körülbelül tíz százaléka van a nyugdíjkorhatár felett, ezen belül a 29 000 orvos közül 7 500 a nyugdíjas.
Az orvosok migrációjának üteme annak ellenére folyamatosan gyorsul, hogy augusztustól 10 és 65 ezer forinttal emelték az egészségügyi dolgozók bruttó alapbérét, amit januárig visszamenőleg, egy összegben meg is kaptak. Külön anyagi ösztönzőket próbáltak biztosítani a pályakezdőknek is: a bruttó 350 ezer forintnál kevesebbet kereső orvosok bérét 66 ezer forinttal emelték. Ezekre az ösztönzőkre azért is volt szükség, mert a frissen végzettek közül sokan, ha itthon maradnak is, inkább gyógyszercégeknél vagy az államigazgatásban helyezkednek el, minthogy a rosszabbul fizető kórházi, rendelői állásokra jelentkezzenek.
(index)



A hálapénz helyett az orvosokat kellene rendesen megfizetni. Nem pedig a bankoknak adni minden vagyonunkat. Valamint, ha valaki a gyógyítást választja élete feladatának, akkor az ne a haszonlesésért tegye, hanem hivatástudatból.


Egy somogyi kórház szülészetén történt, ismerősöm is a kórteremben lábadozott a szülés után, szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte. Népes, jól öltözött kisvárosi cigánycsalád jött a kismamáért és a babáért a 4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék.
A szülést levezető orvos is hamar előkerült - a szülés óta nem látták a szobában - és kezeit dörzsölve ott tüsténkedett a család körül, hogy ugyeminden rendben volt, ugye, jó volt az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók. Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott: egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy hatalmas díszdoboz desszertet. Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és kézfogás helyett lekezelően kicsattant: - Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek! Nagy csend lett. Aztán a férfi csendben megkérdezte: - Bocsánat, hanem mit? - Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép számban! - Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek? - Hát. . . 30-40. 000 forintot. - Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal, engedelmével visszakérném a desszertet. Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg 20ezrest, majd 2 darabot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a rosszullét kerülgeti. A többit zsebre vágta és a család kivonult a kórteremből. A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a röhögéstől. "

http://mkh.valosag.net/index.php/temakoeroek/igazsag-kutatasa/tanulsagos-toertenetek/2117-aki-a-kicsit-nem-becsueli


Gondolkozzunk el azon, hogyan élhettek elődeink és minden világosabbá válik, nem késő őket megérteni és megélni szemléletüket, és ebből nevelni az új generációt. Hőssé kell válni, hogy hősöket tudjunk nevelni. Isten vezesse gondolatainkat, és akkor sikerülhet megélni őseink hagyatékát, újra Magyarként élhetünk, ennél nem kell több, hisz ebben minden benne foglaltatik, amire szükségünk van! Dicsértessék a Jézus Krisztus! (Hidvégi Szabolcs)

2012. december 18., kedd

Az Alkotmánybíróság átdefiniálja a család fogalmát

Megsemmisítette a családvédelmi törvény egyes, az öröklési szabályokkal és a család fogalmával összefüggő rendelkezéseit az Alkotmánybíróság hétfőn nyilvánosan kihirdetett határozatával. A Családháló békés tiltakozásra hív.
Az alapvető jogok biztosa a tavaly elfogadott családvédelmi törvény egyes - a család fogalmáról, valamint a törvényes öröklés rendjéről szóló - szabályait diszkriminatívnak találta, és június elején kezdeményezte alkotmánybírósági vizsgálatukat. A hétfői határozathirdetésen jelen volt az indítványozó, Szabó Máté ombudsman is.

Az Ab megállapította, hogy a vizsgált rendelkezések alaptörvénybe ütköznek, és ezért megsemmisítette őket. Indoklása szerint a családjogi törvény túlságosan szűkre szabta a család fogalmát, amikor azt egy férfi és egy nő házasságára, az egyenesági rokoni kapcsolatra vagy családba befogadó gyámságra épülő kapcsolatrendszerként határozta meg. Továbbá kimondta azt is: az alaptörvényből nem következik, hogy az azonos célra irányuló, kölcsönös gondoskodáson alapuló, tartós érzelmi és gazdasági életközösségekre - például az egymás gyermekeiről gondoskodó és őket felnevelő élettársakra - ne vonatkozna ugyanúgy az állam intézményvédelmi kötelezettsége.

„Ha a jogalkotó a családokra nézve kíván jogokat és kötelezettségeket megállapítani, akkor azoktól a személyektől, akik a családalapítást házasságkötés nélkül, más tartós érzelmi és gazdasági életközösségben kívánják megvalósítani, jogokat nem vonhat vissza, a társkapcsolati forma meglévő védelmi szintjét nem csökkentheti” – rögzítette a testület.

A határozat kitér arra is: az alaptörvényből fakadó követelmény, hogy a házasságot és a családot érintő intézményvédelmi kötelezettség nem eredményezheti a gyermekek bármilyen közvetlen vagy közvetett jellegű hátrányos megkülönböztetését azon az alapon, hogy szüleik házasságban vagy más típusú életközösségben nevelik őket. A családvédelmi törvény családfogalma azonban az alaptörvényhez képest leszűkítő, nem képes eleget tenni a szélesebb körű állami intézményvédelmi kötelezettségnek.

Az Ab leszögezte, hogy a családokat megillető alaptörvényi védelem kiterjed azokra a tartós jellegű társkapcsolatokra is, amelyekből közös gyermek származik. Ebben az esetben az állam intézményvédelmi kötelezettségének az a vonása került előtérbe, amely a keletkezett új életet hivatott oltalmazni - attól függetlenül, hogy az a jogalkotó által milyen szinten szabályozott vagy esetleg nem szabályozott együttélési formából származik.

Az Ab korábbi gyakorlatából felidézte, hogy az azonos neműek tartós párkapcsolatának védelme nem a házasság és a család védelmét előíró intézményvédelmi kötelezettségből vezethető le, esetükben az elismerés és a védelem igénye az emberi méltósághoz való jogból, az abból származtatott önrendelkezési jogból, az általános cselekvési szabadságból, valamint a személyiség szabad kibontakoztatásához való jogból következik.

Az Ab következetes gyakorlata a különböző tartós életközösségi formák típusainak a megkülönböztetését nem olyan módon ismeri el, hogy valamely ideáltípus előnyben részesítése érdekében más életközösségi típusokat korlátoz vagy tilt, hanem úgy, hogy az azonos védelem kötelezettségének érvényesítése mellett az alaptörvénnyel összhangban elismeri az állam előnyöket juttató, különböző családtámogatási intézményekben megnyilvánuló eszközrendszerét.

Az öröklési szabályokkal kapcsolatban pedig kimondta, hogy a törvényes öröklés rendjének egyértelműnek kell lennie, a vizsgált rendelkezések viszont olyan mértékben mondanak ellen a polgári törvénykönyvben rögzítetteknek, hogy ez jogalkalmazói jogértelmezéssel már nem oldható fel, így sértik a jogbiztonságot.

A polgári törvénykönyv (Ptk.) öröklési rendje szerint a bejegyzett élettárs a házastárssal azonos szinten örököl, a családvédelmi törvény ezzel szemben következetesen mellőzi a bejegyzett élettársra való utalást, kizárva ezzel őt a törvényes örökösök rendjéből. Az Ab megkeresésére az igazságügyi miniszter válaszában elismerte, hogy a jogalkotás során ez az ellentmondás felszínre került, de a „feloldásához szükséges lépéseket végül nem tette meg a jogalkotó” - tartalmazza a határozat.

A családvédelmi törvény örökléssel kapcsolatos rendelkezését az ombudsman június elejei indítványa nyomán néhány héten belül, még a törvény július elsejei hatályba lépése előtt felfüggesztette az Ab. A testület ekkor élt először az új alkotmánybírósági törvényben biztosított jogkörével, amelynek alapján egy törvényi rendelkezés hatálybalépését vizsgálata idejére felfüggesztheti. Az Ab döntését már akkor azzal indokolta, hogy a törvényes öröklés kérdésében a Ptk. és a családvédelmi törvény nincs összhangban, és ez súlyos bizonytalanságot okoz, továbbá kimondta, hogy „a vizsgált rendelkezés alaptörvény-ellenessége valószínűsíthető az alaptörvényben rögzített jogállamiság elve és a belőle levezethető jogbiztonság követelménye alapján”.

A határozathoz Holló András és Lévay Miklós a rendelkező részt alátámasztó, de a többségi véleménytől eltérő párhuzamos indokolást, Balsai István, Dienes-Oehm Egon és Pokol Béla pedig a rendelkező részt elutasító különvéleményt fűzött. A többségi véleményt az elnök és kilenc alkotmánybíró támogatta – tudósít az MTI.
*
A Családháló békés sétára, demonstrációra hívja a családokat és mindazokat, akik számára fontos a család. „Tiltakozzunk az ellen, hogy az Alkotmánybíróság megsemmisítette a családvédelmi sarkalatos törvény fontos részeit, így a család definícióját is! Véleményünk szerint mindenkinek joga van úgy élni, ahogyan szeretne, de nem nevezheti magát mindenki tetszése szerint házastársnak és családnak” – írják felhívásukban a családháló.hu honlapon.

A rövid gyertyás, fáklyás menet 2012. december 20-án, csütörtökön délután 17.30 órakor indul az I. kerületi Batthyány térről az Alkotmánybíróság Donáti utca 35-45. számú épülete elé.
Magyar Kurír