2013. március 10., vasárnap

Az orosz ortodox egyház elutasítja az azonos neműek közötti házasságot

Az orosz ortodox egyház szolidaritását fejezi ki mindazoknak, akik Franciaországban és az Egyesült Királyságban az egyneműek közötti házasság ellen tüntettek a bevezetésre váró törvényjavaslatok láttán, amelyek elfogadásával az egyes országok kormányai megnyitják az utat a homoszexuális párok közötti házasság és az örökbefogadás felé. 
A moszkvai pátriárkátus egy angol és francia nyelven is kiadott jegyzékében hangsúlyozza, hogy az orosz ortodox egyház szerint a törvényjavaslatokat a képviselők egy részének akarata ellenére terjesztették elő és figyelmen kívül hagyták az állampolgárok tömeges, nyilvános tüntetéseit. Ezek a döntések az európai társadalmakban a házasság fogalmának teljes kiforgatásáról tanúskodnak – olvasható az orosz ortodox egyház háromnyelvű jegyzékében. 
Ami ennél is nagyobb aggodalommal tölti el a moszkvai pátriárkát, az a homoszexuális párok általi gyermek-örökbefogadásra irányul. Ez hozzásegít a nemek közötti különbségek „elmosódásához” és végleges lemondást jelent arról a szemléletről, miszerint egy férfi és egy nő közös küldetést vállal kiegészítve egymást a családi életben. „A folyamat láttán – hangsúlyozza az orosz ortodox egyház jegyzéke – fontosnak tartjuk azokkal a politikai, vallási és vallás nélküli erőkkel való párbeszédet, amelyek védelmezik a család hagyományos értékeit, felfogásmódját, bemutatását”. 
(Vatikáni Rádió/Magyar Kurír)

2013. március 9., szombat

AZ IGAZSÁG ITT VAN, nem a tévében…

A FOGADALOM SZÖVEGE:

Mindaddig, amíg a Történelmi Alkotmányt helyre nem állítjuk, ezeknek a férgeknek többé nem könyörgünk!
Felelős magyarokként és emberekként, úgy, ahogy őseink tették, szájról-szájra, kézről-kézre fogjuk egymást megkeresni.
Mindaddig, amíg a Történelmi Magyar Alkotmányt vissza nem helyezzük hatályba!

------------------------------

---------------------------------------------

A méltóságukért kiálló emberek sajtóközleménye:
A méltatlanul nehéz helyzetbe került devizában nyilvántartott banki adósok éveken keresztül szélmalomharcot folytattak a bankokkal, bíróságokkal és ügyészségekkel jogaik érvényesítése érdekében. A pénzintézetek jogszabályi háttér nélkül és a hatályos törvényhelyek megkerülésével jogtalan követelésekkel kifosztották az adósokat és ehhez a felügyeleti szervek hallgatólagos beleegyezését élvezték.

2013 február 16-án a Kossuth téren közel ötezer ember mondta ki, hogy elég volt. Elég volt a kifosztásukból. A pénzügyi jogok biztosa által kezdeményezett háromoldalú tárgyalásokból kizárták a civil érdekvédő szervezeteket. A sajtó elhallgatta, vagy ferdítve számolt be a civilek megmozdulásáról pár száz ember részvételére kicsinyítve azt.

A kifosztottak saját kezükbe vették sorsuk irányítását, mert az élet törvénye minden más törvényt felülír. Kijelentik, hogy a devizában nyilvántartott hitelekkel rendelkező adósok kártérítésre jogosultak. A Bankok kártérítéssel tartoznak minden áldeviza szerződés után, elsikkasztották az emberek deviza tőke nyilvántartását.

A mai napon 2013. március 9-én itt a József nádor téren a 16-i gyülekezőtől nagyobb létszámban csatlakoztak a banki adósokhoz mindazon polgárok is, akik tovább nem tűrik sem az emberek sem pedig az ország további kifosztását. Éppen ezért több ezer ember felhatalmazta Kásler Árpád érdekvédőt hogy mihamarabb legjobb tudása és tiszta lelkiismerete szerint tegye meg a szükséges intézkedéseket az Alkotmányozó Nemzetgyűlés összehívására.

Az Alkotmányozó Nemzetgyűlés tagjai lehetnek mindazon magyar állampolgárok, nemtől, vallási hovatartozástól, nemzetiségtől függetlenül, vagy az elcsatolt területekre rekedt magyar nemzetiségű polgárok, akik szabad akaratukat kifejezve, Magyarország Történelmi Alkotmánya jogfolytonosságának helyreállításában közreműködnek.

Politikusaink nem beszélnek a Történelmi Alkotmányunk jogfolytonosságának helyreállításáról, ugyanis annak alapján ezt a népet nem lehetne adósrabszolgaságba hajtani. Ezt a nemzetet szándékosan, tudatosan, tervezetten hajtották bele az adósságcsapdába.

A mi kötelességünk a jogfolytonosság helyreállítása, amelynek következtében megnyílik a lehetőség a jogtalanul ránkerőltetett szerződések felülvizsgálatára és az adósok kártalanítására.

Helyre állítjuk a törvényességet és minden kifosztott adós kártalanítva lesz.

Kelt: 2013.március 9. napján, Budapesten
...

Fegyverek terroristáknak Horvátországon keresztül

A zágrábi Pleso repülőtér közel négy hónapig szolgált elosztó központként, ahol a "szíriai" ellenzéknek szánt fegyvereket rakodták át jordániai repülőgépekre. Újságírók szerint az egész művelet Szaúd-Arábia pénzelte. Az USA és Horvátország jelentős szerepet töltöttek be a fegyverek más európai országokból való átszállításának szervezésében.
A művelet titkossága veszélyeztetve lett, mikor a szomszédos Bosznia-Hercegovina kérdéseket tett fel a megnövekedett légi forgalomra. Horvátország vezetése azzal védekezik, hogy ők nem Szíriába, hanem Jordániának küldtek fegyvereket, és így nem szegték meg az EU fegyvereladási tilalmát Szíriának.
Kiskapuk mindig akadnak...
Malahi László

Chemtrail csapadék a mikroszkóp alatt (2012)

2013. március 8., péntek

Holo-hiperinfláció: 300 százalékkal nőtt a holokauszt áldozatainak száma

Nemrég szenzációs bejelentést tettek a washingtoni Holokauszt Emlékmúzeum kutatói. Több éves szorgos, pénzt és fáradságot nem kímélő vizsgálódás után felderítették a számukra is döbbenetes újdonságot, hogy ti. a nácik által végrehajtott zsidó népirtásnak nem hatmillió, hanem tizenötmillió áldozata volt! Megfigyelők a kárpótlási üzlet jelentős fellendülését várják a bejelentéstől, elvégre "there's no business, like Shoah business", ahogy a cinikus jenkik mondják.
Íme a részletek (egyelőre angolul, spanyolul és franciául):
http://www.nytimes.com/2013/03/03/sunday-review/the-holocaust-just-got-m...
http://www.abc.es/cultura/20130305/abci-nuevo-estudio-sobre-holocausto-2...
http://alyaexpress-news.com/2013/03/la-plus-grande-etude-sur-la-shoah-di...

Isten nélkül feladod!

Szeretnék megosztani egy élettapasztalatot azokkal az emberekkel, akik úgy érzik, a lelkük magasabban van hangolva, a harcos szint elérése a cél, mert legbelül, mélyen a zsigerekből mindig kapunk egy biztatást; ne add fel, tovább, küzdj. Ez ideáig nem nehéz, sok mindenkiben megvan ez a veleszületett képesség, de a legtöbben ezt a tüzet kioltják magukban, esetleg lebeszélik ősi ösztöneiket arról, amiért e világra hivatottak.
Nagyon nehéz egy ilyen értéktelen, aljas, hitetlen világban megélni a hősi ösztönök hívó szavait, mérlegelünk, mondjuk mi, ezzel már meggátoltuk önmagunk kiteljesedését. Ez ne azt jelentse, hogy ezek után mindenkinek nekiesünk, mert úgy érezzük ez a helyes, mert ebben a sötét világban már többet irányít a gonosz, hisz most teljhatalma van, és az ember önálló akarattal bír - a fény pedig nem irányít minket - hanem nekünk kell megpróbálni az útján járni.
Itt szeretnék egy kis kitérőt tenni a belső késztetésünk helyes értelmezésére, nehogy rossz irányba lengjen ki az inga. Fizikai munka árán el lehet érni nagy tetteket, le lehet küzdeni nagyon kemény ellenfeleket, de aki ezt már kipróbálta és átélte, az rájöhet, akármilyen erős a belső késztetés, mindig van egy pont, ahol mégis feladod - még életed elvesztése árán is - csak szabadulj a kíntól vagy megpróbáltatástól.
Igazán nagy tetteket azok tudnak véghez vinni, akik ezt a pontot átlépik és küzdenek tovább, ez egyébként igaz az élet minden területére. Mi ez a küszöb amit át kell lépni? Nem véletlenül kezdtem gondolatomat a harcosokról, mert leghamarabb ők szembesülnek ezzel az akadállyal, és közülük ismerik fel a legtöbben azt, aminek a világ legtermészetesebb dolgának kellene lennie.
ISTEN nélkül feladod! Ez a titok nyitja, nem több. Meg kell tanulnod, hogy küzdelemben nem az előtted álló akadályt, ellenfélt kell legyőznöd, hanem saját magad fizikai és szellemi korlátait. Hiszen azt a leküzdendő akadályt is a jó ISTEN tette eléd, hogy bizonyosságot nyerjen hited erejéről képességeidhez mérten.
Én személy szerint minden egyes napon kérem, hogy segítsen hitem erősítésében, és hogy minél nagyobb és keményebb akadályok leküzdésével bizonyítsam, nem fordulok el az ISTENTŐL, még akkor sem, ha porrá zúznak, hisz csak magamat hibáztathatom, nem voltam eléggé alázatos és ezt a leckét meg kell tanulnom. A vereségből többet tanulok, mert azt nem felejtem el egyhamar, mint a győzelmet.
Na ez a fajta életfelfogás irányítson, mikor a belső éned tettekre akar sarkalni, mert ha ezek alapján mérlegelsz és cselekszel, az ISTEN előtt mindig tetsző lesz . Áldás-békesség, mi áldunk és utána jöhet a béke.
Dicsértessék a Jézus Krisztus!

Hidvégi Szabolcs

Döbbenetes, hogy az emberek nem is sejtik, hogyan oszlik meg a vagyon.

Nálunk sem lehet különb a helyzet. Magyarországon 2012-ben a 15 leggazdagabb ember vagyona 1.211 milliárd forint volt. Volt olyan, aki ebben az évben 65 milliárdot keresett. Eközben a közmunkabér 47.000 Ft volt! Míg egy nagyon szűk réteg elképesztő luxusban él, a keményen dolgozó tömegeknek nincs pénzük ételre, tűzifára, gyerekeik iskoláztatásra!