2013. április 30., kedd

Egyre kíváncsibbak a netezőkre az állami szervek

Minden eddiginél több kormányzati tartalomeltávolítási kérelem érkezett a Google-höz a tavalyi év második félévében – derül ki a keresőcég által közzétett friss átláthatósági jelentésből. Magyarországon a Jobbik listázási beszédét akarták volna eltávolítani, a magyar kormányzati szervek pedig egyre több felhasználói adatot próbálnak kikérni.

A Google adatai szerint tavaly júliustól decemberig 2 285 alkalommal keresték meg a céget kormányok azzal, hogy távolítsanak el bizonyos tartalmakat, szám szerint 24 179-et. A tavalyi év első feléhez képest ez jelentős emelkedést mutat: akkor 1 811 alkalommal 18 070 tartalom eltávolítását kérték világszerte az állami szervek.

A tartalomeltávolítási kérések mellett emelkedett a felhasználóiadat-kérelmek száma is: a világ kormányai és igazságszolgáltatási szervei 21 389 kérésben összesen 33 634 felhasználó adataira voltak kíváncsiak. Érdekesség, hogy bár a kérések száma nő, a teljesítések aránya folyamatosan csökken: míg 2010 második félévében 76 százalékukat teljesítette részben vagy egészében a Google, a tavalyi év hasonló időszakára 66 százalékosra csökkent ez az arány. Mindez alighanem összefüggésben van azzal a Google jogi eljárási szövegében olvasható elvével, hogy “a felhasználókat helyezik előtérbe” az ilyen esetekben.

Brazíliában a választások taroltak, Oroszországban a netcenzúrás törvény

A legtöbb tartalomtörlési kérés Brazíliából érkezett: a hat hónap alatt beérkezett 697 kérésből 640 bírósági döntés eredménye volt, ami napi 3,5 ilyen jellegű határozatot jelent az ottani igazságszolgáltatásban. Az év első felében mért 191 kéréshez képest való hirtelen megugrás okát az országban tavaly ősszel lezajlott helyhatósági választások jelentették, közvetlenül a választási törvény megsértéséhez 316 kérés volt köthető.

Szintén kiemeli a Google-jelentés Oroszországot. Míg a tavalyi év első felében mindössze hat kérés érkezett az oroszoktól, a második félévben már 114 volt ez a szám – 107 közülük közvetlenül az ősszel hatályba lépett netcenzúratörvényre hivatkozott. Az orosz kormányzati kommunikáció szerint a gyerekek védelmére született törvény tárgyalás nélkül is megengedi az orosz hatóságoknak, hogy elérhetetlenné tegyenek weboldalakat. A tavaly novemberben életbe lépett törvény kísértetiesen hasonlít a magyar megoldásra. Akárcsak az orosz, a magyar megoldás is lehetővé teszi, hogy bizonyos bűncselekmények esetében (gyerekpornográfia, terrorcselekmény, állam elleni bűncselekmények) már a nyomozás során elérhetetlenné tegyék a tartalmat. Van még egy közös pontja a két szabályozásnak: mindkét ország megoldása pontosan ugyanolyan egyszerűen kikerülhető.

Magyarország egy jobbikos beszédet távolított volna el.

A Google-jelentés Magyarországról azt írja: "Kaptunk egy kérelmet egy politikai párttól, hogy távolítsunk el egy olyan YouTube-videót, amely állítólag sérti a szerzői jogaikat. A videó egy olyan beszédről készült, amelyben egy másik párt tagja tiltakozik a panaszt tevő párt javaslata ellen, mely szerint össze kellene írni a Parlament zsidó származású tagjait. A videót nem távolítottuk el."

A felhasználói adatokra azonban ennél jóval többször voltak kíváncsiak: a magyar hatóságok a Google szerint először 2010 második félévében nyújtottak be egy-egy felhasználó nem publikus adatainak kiadására vonatkozó kérelmet az amerikai webvállalathoz. Akkor 68 kérelem futott be itthonról a Google-höz, a kérések száma pedig kis hullámzással, de növekszik: a tavalyi év második felében már 95 kérésben 151 felhasználó adataira voltak kíváncsiak a szervek.
Fotó: Google

...de hiába

Talán pontosabb a megfogalmazás, ha úgy mondjuk: csak lettek volna kíváncsiak. A Google ugyanis nem csak tavaly, még egyetlen egy esetben sem tartotta jogszerűnek a magyar szervektől befutó kérést, így sosem adta ki egy felhasználó adatait sem.

A felhasználóiadat-kérelmek számának növekedése egyáltalán nem csak Magyarországra jellemző trend, az viszont a jelentés alapján már jóval ritkább, hogy a Google az állami szervek egyetlen kérését se találja jogosnak. Az pedig, hogy ez minden félévben így legyen, kifejezetten ritkaságszámba megy, Magyarországon kívül csak Törökországra mondható el. Hasonló cipőben jár még Oroszország is, de kéréseik egyetlen százalékát – ami valószínűleg egy darab kérést jelent – éppen a legutóbbi félévben teljesítette a Google.

MTI

80 ÉVESEN ELTÁVOZOTT RÁCZ SÁNDOR


Rácz Sándor élete, életküzdelme példamutató lehet minden magyar számára. Élete utolsó napjaiban is igen tevékenyen szolgálta nemzetünket, ő valóban nem ismert fáradságot. Ő valójában harcos kommunista ellenes volt és ezt nem tudták máig sem megbocsátani neki. Pongrátz Gergely után ő volt a második legnagyobb jelentőségű szabadságharcos, nem véletlen, hogy az országos tévében talán egyszer szólalhatott meg. Küzdelmeit könyvben is megjelentette, címe: Parázsló szándék

Rácz Sándor
(Hódmezővásárhely, 1933. március 17 – Budapest 2013. április 30)
1956. október 29-én a Beloiannisz gyár munkástanácsába, majd November 16-án a Nagy-Budapesti Központi Munkástanács elnökévé választották. A tanács 48 órás sztrájkot hirdetett Kádár ellen, Nagy Imre szabadonbocsátását követelve. November és december hónapokban különféle ügyekben tárgyalt a kormánnyal (Rácz elmondása szerint Apró Antal például három miniszteri tárcát ajánlott az NBKMT vezetőinek, amit azok elutasítottak) és a szovjet katonai vezetőkkel (például a szovjet katonai városparancsnokkal, Grebenyik tábornokkal, illetve Ivan Alekszandrovics Szerovval), hol eredményesen, hol eredménytelenül. December 11–12-én a második 48 órás sztrájk során a NBKMT követelte a letartóztatott munkástanács-elnökök szabadon bocsátását, és tiltakozott a 131 halálos áldozatot követelő salgótarjáni sortűz ellen. December 11-én Kádár a Parlamentbe hívta tárgyalni, ahol letartóztattták. 1958. március 17-én, 25. születésnapján életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték. Büntetését különböző fogházakban töltötte, olyan társakkal együtt, mint Bibó István, Mécs Imre, Nagy László vagy Faddi Otmár. 1960-ban a Kisfogházban raboskodott, ablaka a vesztőhelyre nézett, ahol egy hónapon keresztül naponta látta öt-tíz forradalmár kivégzését. 1963-ban, külföldi politikai nyomásra, amnesztia révén szabadult. A Híradástechnikai Szövetkezetnél tudott elhelyezkedni, a hatóságok állandóan zaklatták.[forrás?] 1972. október 23-án balesetnek álcázott merényletet követtek el ellene, melyben súlyos, maradandó gerincsérülést szerzett. 1973. október 23-án a Mátyás-templomban eskették össze Damásdi Anikóval, akinek apját a szovjetek hurcolták el. Az esküvőn a vártnál nagyobb tömeg vett részt, és néma rendszerellenes tüntetéssé vált. Másnap Kádár a KB-ülésen indulatosan panaszolta, hogy még az eskető pap (nem más, mint Faddi Otmár, az egykori rabtárs) is börtöntöltelék.A hetvenes évek elejétől mintegy húsz éven keresztül volt rabtársa, Krassó György rábeszélésére (természetesen illegális) előadásokat tartott több magyar nagyváros magánházaiban, például Debrecenben és Miskolcon, alkalmanként néhány tíz-száz fős (általában egyetemista) hallgatóság előtt az 1956-os forradalomról és a kommunizmus bűneiről. 1987-től kezdve enyhült a rendszer szorítása. Rácz külföldi utakat tehetett, találkozott például Zbigniew Brzezynskivel, és fogadta id. George Bush is. 1988. március 15-én azonban egy rendőri különítmény hajnalban felriasztotta, a Gyűjtőfogházba szállította, és csak éjfélkor engedte el. A hirtelen kíváncsiság célját nem nehéz kitalálni: Rácz nem lehetett ott a Petőfi-szobornál. 1988-ban még Göncz Árpáddal és Litván Györggyel együtt szervezni kezdték a Történelmi Igazságtétel Bizottságot (TIB), de Göncz és Rácz útjai hamar elváltak. Rácz ugyanis nem értett egyet az alapszabálytervezet két pontjával: ő 1945-öt, míg Göncz 1948-at jelölte meg az igazságszolgáltatás kezdetének (erre Göncz lakonikusan annyit kérdezett: „Mi van, Sanyikám, te a fasisztáknak is igazságtételt akarsz?”), míg a másik pont olyan szellemben nyilatkozott Horthy Miklósról, amit Rácz becsületsértőnek ítélt. 1989. június 16-án Nagy Imre újratemetésén az egyik szónok ő volt. 1989-ben a Krassó György-féle Magyar Október Párt köztársasági elnöknek javasolta. 2003. augusztus 18-án a Magyarok Világszövetségének tiszteletbeli elnökévé választották. (wikipedia, részlet) (amatőrkép)
A déli hírekben közölték a nagy szabadságharcos elhunytát, de egyetlen szervezet, sem a kormány nem jelentette be, hogy saját halottjának tekinti. Ennyit jelent manapság 1956 öröksége és a sok erről szóló törvény. Rácz Sándor a rendszerváltás után szinte oroszlánként küzdött előadásaival, beszédeivel. Helyretette azt a sok hazugságot mindig, amit 1956-ról hazudoztak és mindig a helyes utat vázolta fel napjainak tennivalóival kapcsolatban. 1956-ban igen nagy hőstettet hajtott végre, amikor a Nagy-budapesti Munkástanács vezetőjeként több hónapos sztrájkot tartottak és Kádár kénytelen volt tárgyalni Rácz Sándorral, de aztán megjelent Marosán György és azt üvöltötte, hogy nem tárgyalunk, „mától kezdve lövünk.” Ennek a szemét kommunista hóhérnak a sírköve a Farkastéti temetőben van, Bartók Béla emlékhelyétől balra, jó tíz méterre!

A család, akit a kormány az út szélén hagyott

2013. április 29.-én jelent meg egy rövid híradás a Magyar Szociális Fórum honlapján, melyben tájékoztatják a nyilvánosságot arról az embertelen bánásmódról, melyet Budapest X. kerületi önkormányzata tanúsít egy elszegényedett, 11 fős családdal szemben. A családot, gyermekeikkel együtt az önkormányzat – tartozás okán – védelem és segítségnyújtás helyett ki akarja lakoltatni.
A Magyar Szociális Fórum már 2013. április 15-én megkereste a kerület polgármesterét azzal a kéréssel, hogy ha már ilyen sorsra szánta a kisgyermekes családot, legalább biztosítson számukra a kilakoltatást követő más, emberhez méltó lakhatási körülményt annak érdekében, hogy a gyermekeket ne szakítsák el sem az anyjuktól, sem az apjuktól, sem pedig egymástól. Kovács Róbert polgármester rideg hozzáállását bizonyítja, hogy a kérés hidegen hagyta, hiszen a mai napig nem válaszolt a Szociális Fórum megkeresésére.
2013. május 02.-án Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum alapítója Faragó Ferencék ingatlanába sajtótájékoztatót hívott össze, ahol a családanya, Emőke vázolta fel a családja helyzetét. Elmondta, hogy ő maga rokkant, legnagyobb fájdalma pedig az, hogy a nagyobb gyermekeit fel tudta nevelni, a kisebbeket pedig már nem. A család 2 200 000 Ft-tal tartozik a közüzemi szolgáltatók felé.
Részemről felháborítónak tartom, hogy egy ilyen mértékben rokkant családanya, aki fizikai munkavégzésre, betegségei folytán képtelen, a szakértő orvosok szerint csupán 46%-os rokkantsági fokozatot kaphatott, az ehhez illő jövedelem nélkül, amelyből a rezsijét kifizetni nem tudja. Felháborítónak tartom, hogy az eset kapcsán gyermekjogi szakértőt nem vont be sem az önkormányzat, sem pedig a bíróság, mielőtt a kilakoltatásról szóló végzését meghozta volna. Felháborítónak tartom, hogy az önkormányzat – szemben a jogállamiság elvéből adódó jogbiztonság követelményének előírásaival – nem reagál semmiféle megkeresésre. Kijelenthető: mivel a nyilvánosság bevonása melletti, civil érdekvédelmi szféra megkeresésére sem reagál egy közigazgatási hivatal, akkor a bajba jutott család megkeresései, már a tartozás felhalmozódását megelőzően is süket fülekre találtak ennél a hivatalnál.
Az eset kapcsán a közigazgatási hatósági eljárások áldozatát, Faragóné Emőkét kérdezem.
- A Faragó családon segített-e egyáltalán az önkormányzat valamilyen szinten annak érdekében, hogy ekkora mértékű tartozás ne alakulhasson ki? Gondolok itt kifejezetten arra, hogy mivel önkormányzati lakásban élnek, az önkormányzat a Ket. előírása alapján méltányosságot gyakorolhat a család élethelyzetében, és elengedheti az önkormányzati lakás bérleti díját, ezzel együtt a szemétszállítási díj fizetését átvállalhatja, és mentesítheti a családot a helyi adónemek megfizetése alól. Ez megtörtént?
- Méltányosság? Én kérem, olyanban nem részesültem. Segítséget kértem Zsuzsikától, az önkormányzat családgondozójától, aki azon kívül, hogy kijött hozzánk környezettanulmányra, és két címet adott, hogy hívjam fel én (hogy miből, nem tudom) az átmeneti szállókat. Kezdetektől fogva tudott a problémánkról, de azon kívül, hogy a rendkívüli gyermekvédelmi támogatásként járó ingyenes iskolai étkezést megkaptuk, és az ehhez kapcsolódó, negyedéves szociális juttatással, semmi más segítséget nem kaptunk.
- Kapott egyáltalán bármiféle támogatást a család az önkormányzattól? Gondolok itt a gyermekvédelmi-, lakhatási-, szociális támogatásokra és a rokkant családanya közgyógyellátási igazolványára, amely a gyógyszerei kiváltását könnyíti meg.
- Be vagyok regisztrálva a Munkaügyi Központhoz, de a 46%-os rokkantságom után semmiféle járandóságot nem kapok. Kiközvetíteni nem tudnak, mert a látásom folyamatosan romlik, a gerinckopásom miatt pedig nem tudok fizikai munkát végezni. Most már havonta kellene látásvizsgálatra járnom, amit nem tudok megtenni. Az önkormányzatnál azt mondták, hogy az eddigi segélyezési formákat már eltörölték, nincsen. A foglalkoztatást helyettesítő támogatást azért nem adták meg, mert 1 984 forinttal léptem túl az előírt engedélyezési keretet. Nem is tudtam, hogy létezik közgyógyellátási igazolvány.
- Az országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság támogatta-e a bajba jutott, rokkant édesanyát az évente egyszer adható 0,5%-os nyugdíjemeléssel? Az Országos Egészségbiztosító Pénztártól megkapta-e a beteg asszony az évente egyszer adható gyógyszerár támogatást? Konkrétan arra vagyok kíváncsi: az állam és az állami hivatalok, miután a jogalkotók alkotta szabályok következtében ellehetetlenítette a rokkant emberek megélhetését – köztük ezét a családét is -, vállalva a döntésük következményét, támogatták-e, segítették-e a családot?
- A Nyugdíjfolyósító a rokkantságom után sem nyugdíjat, sem rehabilitációs járadékot nem folyósít, az emelt összegről nem is tudtam. Azt mondták, amikor kértem, hogy nekem nem jár. Annak ellenére sem, hogy 22 év leigazolt szolgálati időm van.
- Mi volt az elutasítás indoka?
- Az, hogy ez a 22 év GYES és GYED ellátásból állt, mert főállású anyaként vagyok jogosult a szolgálati időre, de a Nyugdíjfolyósítótól jövedelemre nem. Becsülettel neveltem és nevelem a gyermekeimet, de a főállású anyaság nem jogosít sem nyugdíjra, sem rehabilitációs járadékra.
- Az önkormányzat felajánlotta-e a családnak az előre mérő órák felszerelésének lehetőségét?
- Erről még nem hallottam, meg amúgy sem lehetne, mert távfűtéses lakásban lakunk, így nem is lehetne semmiféle órát felszerelni.
- Az önkormányzat vizsgálja-e a felelősségét a kialakult helyzetért a családsegítő szolgálatnak és a gyermekjóléti szolgálatnak? Arra gondolok, hogy a családot nekik kellett volna első körben az önkormányzat adósságrendezési szolgáltatásába bekapcsolódásra javasolni. Ha ők nem tették meg, ezt az önkormányzat szociális irodájának a munkatársainak kellett volna javasolnia. Miért nem vehette igénybe a család az önkormányzat adósságrendezési szolgáltatását, hogy elkerülhessék a tartozás ilyen mértékű felhalmozódását?
- Adósságrendezési szolgáltatás? Nekem ilyet nem mondtak. (Mikor beszélgetünk arról, ez a szolgáltatás mit is takarna valójában, és milyen segítséget jelentett volna számukra, sírva fakad, a beszélgetés közben. Kiderül: sem a családgondozó, sem a szociális iroda erről a lehetőségről őt nem tájékoztatta. Kis idő múlva folytatjuk a beszélgetést.) A Vagyonkezelő ügyvédje, Antal Attila azt mondta, hogy ha a tartozásom felét, 1 millió egyszázezer forintot kifizetem, akkor hajlandó tárgyalni velem a maradék tartozás részletekben történő kifizetéséről. Zsuzsika ezt nevetve közölte velem, hogy ennyit segíthetett, mint családgondozó. Higgye el, sírva fakadtam, amiért kinevetett. Szegény ember vagyok, de becsületes és büszke. És kinevetnek. Egy olyan ember nevet ki, aki Budán, családi házban él, fogalma nincs arról, mi az a szegénység.
- A bírósági eljárásban, ahol a kilakoltatásról szóló végzést meghozták, volt Önnek jogi képviselője?
- Nem is tudtam arról, hogy lehet ilyenem, nem mondták azt el nekem. Nekem nem volt a bíróságon más dolgom, mint tudomásul venni a döntést, hogy június 11.-én kilakoltatnak. Hogy hová megyünk, még nem tudom. Én állami gondozott voltam, nem akarom, hogy a gyermekeim is erre a sorsra jussanak. Én kimegyek az utcára, de velük mi lesz? Véber Tibor alpolgármester azt mondta, menjek le vidékre, törjek fel egy házat, lakjak ott. Még hálás is lesz nekem azért a tulajdonos, hogy feltöröm a házát, mert legalább lesz, aki lakja és rendben tartja. Azt is mondta, hogy ha ezt nem akarom, akkor kéredzkedjek be valaki udvarára. (Sírások szakítják meg ezeket a mondatokat, érezni, Emőke nagyon el van keseredve.)
- Mit tett egyáltalán az önkormányzat annak érdekében, hogy e helyzet kialakulását megelőzze?
- Semmit. Azóta sem állnak velem szóba, csak annyiban, hogy ilyen tanácsokat adnak, amit már mondtam, mindezt úgy, hogy közben nevetnek rajtunk és a helyzetünkön.
- Ha e riportot olvasva, egy jó szándékú ember úgy döntene, akár pénz, akár jogi segítségnyújtást, vagy bármilyen más segítséget fel tudna ajánlani a család számára, ezt hogyan és miként teheti meg?
- Nagyon szégyellem én ezt, hogy idáig süllyedtem. …
- Ne Ön szégyellje magát, hanem szégyellje az állam, a kormány, és a kormány alkalmazásában álló önkormányzat azért, amit Önnel és családjával tett. Ha az önkormányzat nem jogkövető jogalkalmazó, és nem nyújtja a tőle elvárható és előírt segítséget, amely egyébként munkaköri kötelessége volna, miért Önnek kellene szégyellnie magát?
- Én akkor is szégyellem, hogy idáig süllyedtem, pedig csak gyermekeket neveltem, és közben beteg lettem. Jövedelmet nem kapok, a gyermekek után járó állami juttatásokon kívül. Nekem nincs, de a lányomnak van bankszámlája. Szívből megköszönöm azt a segítséget, amit bárki el tud juttatni a számunkra. (Büszkén mondja: ettől a lányomtól most született unokám. És még unokázni sem tudok nyugodtam, mert nem hagyják az önkormányzatnál.) A lányomnak a CIB Banknál van bankszámlája. A száma: 107005436294285251100005. A lányom neve: Faragó Orsolya. Mindenkinek, előre is, szívből köszönöm, ha segíteni tud.
Köszönöm az interjút.
(Emőkének a beszélgetés közben eszébe sem jutott, hogy ma tulajdonképpen Anyák Napja van. Azoké az anyáké, akiket az állam így becsül meg, mint Emőkét is.)
A Faragó család ügyének megoldását felkaroló Magyar Szociális Fórum alapítójának, Simó Endrének a véleményét, álláspontját is kértem az ügyben. A Szociális Fórum FELSZÓLÍTJA Kovács Róbertet, Kőbánya polgármesterét az azonnali, és haladéktalan cselekvésre és problémamegoldásra a család lakhatásának, ezzel együtt tartozásának rendezése ügyben. Felszólítja a polgármestert, utólag orvosolja a munkatársai által elkövetett hivatali mulasztásokat, indítson az ügyben fegyelmi vizsgálatokat.
A Magyar Szociális Fórum és a Hírhatár Online közös felhívást tesz közzé:
A Faragó család kilakoltatásról szóló végzése 2013. június 11.-én végrehajtásra kerül, a családnak nincs hová mennie, az önkormányzat családsegítője kizárólag hatósági gondozásba vételt fog eszközölni a gyermekek számára, amellyel elszakítják őket egymástól és a szüleiktől is. A hivatásos nevelőszülői hálózat igénybevételét sem ajánlották fel a család számára, ennek érdekében nem is intézkedtek, pedig ebben az esetben a testvérek egymással maradhatnának, és a szülőkkel is tarthatnák a kapcsolatot.
Kérjük ezért olyan jogi képviselő jelentkezését, aki felkarolná a család jogi problémáját, és annak megoldását. Számítanánk a jogi képviselő jelentkezésére annak kapcsán is, hogy ha és amennyiben lehetőség volna egy perújítási kérelem benyújtására, amellyel a kilakoltatásról szóló végzést hatályon kívül lehetne helyezni, ennek bonyolítására is szükség volna, tekintettel arra, hogy ebben a bírósági eljárásban a Faragó család végig jogi képviselet nélkül szerepelt úgy, hogy a jogaikról és az eljáráson belüli lehetőségeikről őket még maga a bíró sem világosította fel. Gyermekjogi képviselőt sem a bírósági-, sem pedig az önkormányzati eljárásokba nem vontak be. Olyan jogi képviselőt keresünk, aki szociálisan érzékeny, és elfogadja azt a tényt: a családnak nincs pénze jogi képviseletre.
Amennyiben felhívásunkra nem érkezik szolgáltatás felajánlás jogi képviselő részéről, abban az esetben kérjük azokat a jó szándékú embereket, akik rendelkeznek olyan ingatlannal, melyet nem használnak, kérjük, adjanak a Faragó családnak lehetőséget arra, hogy ott megszállhassanak, míg szociális helyzetüket rendezni lehet, a felelősök kilétének megállapításával, és az eddig, tőlük megtagadott ellátások folyósítása is elkezdődik végre.
A szolgáltatás felajánlásokat a magyarszocialisforum@gmail.com, illetve az info@hirhatar.hu e-mail címek valamelyikén várjuk.
A videofelvétel bizonyítja azt, milyen körülmények között él jelenleg a család. A felvétel bemutatja azt is: ebben az élethelyzetben Kőbánya önkormányzata passzív, és mindenféle segítségnyújtást megtagad tőlük.
Ismétlésül a család bankszámlaszáma: Faragó Orsolya, CIB Bank 107005436294285251100005.
A család történetét a közigazgatási szervek megkeresésével folytatjuk.
Dudás Anna, az MSZF aktivistája

Keleti nyitás Fidesz módra , avagy a zsidó Moszkvába tolakodik

Amikor a Nyugat megengedte Orbánnak, hogy mehet Moszkva felé (keleti nyitás), felkészültek a milliomos zsidók az orosz fiatalok züllesztésére. Hónapokkal ezelőtt jeleztük, hogy a keleti nyitás a Fidesz részéről nem lesz más, mint az, hogy a nyugati zsidó így akar beszivárogni Oroszországba. Azért engedélyezték a Fidesz vezetésnek ezt a lépést, hogy a magyarok hátán a zsidó tőke és a zsidó mentalitás beférkőzzön arra a területre, ahonnan kiszorult, és ahová a narancsos lázítás és dollár milliárdos alapítványi támogatások árán sem tud visszaférkőzni.
Már folyik a Sziget Fesztivál népszerűsítse Moszkvában, és ahogy a főszervező Gerendai Károly elmondta, már javában tart a sziget Moszkvába vitelének művelete. Lesz majd kábszer zabálás, alkoholizálás, ricsaj és hányásszag Moszkvában is, ha ezeken a felforgató zsidókon múlik. Legyen füvezést népszerűsítő sátor, kurvák és leszbikusok jogait védő sátor, pedofil sátor, AIDS sátor, ahol elmondják mindenkinek, milyen jó buzinak lenni, az sem baj ha AIDS-es leszel, majd kapsz rá jó gyógyszereket a zsidó gyógyszergyártóktól. Kell persze a liberális sátor is, a külön buzi sátor, és a kimondhatatlan számú lélekölő és bomlasztó sátor, minden fellelhető módon. Ki ne felejtsük a holokauszt sátrat sem.
A nyugat stratégiát vált Moszkvával szemben. Mivel a gyors hatalom visszaszerzés nem jött össze immár harmadszorra sem, most átváltanak a hosszútávú megoldásra. Szánnak rá újabb 10 vagy 20 évet, hogy lassú aljas módon az orosz fiatalokat mérgezzék, és elvessék köztük a liberális eszméket. Most majd szépen lassan akar a métely beférkőzni a hátsó ajtón keresztül. Közben persze véghez akarják vinni az orosz terület teljes körbezárását, a szövetségesek kivégzését, és lassan lépésről lépésre egyre közelebb kerülni a határokhoz. Mire odaérnek, addigra az orosz fiatalságból felnőtt, liberálisan szennyezett lakosság lesz és alig várja a nagy liberális szabadságot. Amit most 'kultúrának' álcázva akarnak exportálni Oroszországba.
Ha jól belegondolunk, egy szempontól lehet hasznos Moszkva számára az egész. Az ott megjelent orosz fiatalokat egy héten belül besorozzák, és elküldik Dagesztánba, Csecsenföldre, Örményországba, Kazahsztánba vagy Ingusföldre, 5 évre valami Isten háta mögötti eldugott lyukba, valamelyik készülődő háborús zónába, az első vonalba. Aztán vagy túléli vagy nem. A fellépő nyugati zenekarokat pedig Lady Gaga és Madonna módra bíróság elé rángatják, jól megbüntetik pár millió rubelre és örökre kitiltják Oroszországból őket. Mert ott ez így működik.
Kemény Gábor

Békekötés 67 év után?

Vlagyimir Putyin Moszkvában fogadta a japán miniszterelnököt, Abe Sindzót. A látogatás célja elsősorban a Távol-Keleten kialakult politikai (válság) helyzet, és Észak-Korea. Legalábbis hivatalosan. Valójában most sem volt másról szó, mint pénztől. Arról, hogy Oroszország továbbra is nyitott a gazdasági együttműködésekre, és a nyugat igyekszik nyomulni, amennyire csak lehet. A japán miniszterelnök nem valószínű, hogy a koreai helyzet miatt vitte magával a több tucat üzletembert, cégek képviselőit, gazdasági tanácsadókat.
A megbeszélés folyamán Putyin elnök jelezte, abnormálisnak tartja, hogy miközben itt beszélgetnek, az üzletemberek pedig az újabb üzleti lehetőségeket vitatják meg, a két ország valójában háborúban áll egymással. Kifejezte azon igényét, hogy 67 év után ideje lenne békét kötni. Persze ehhez az is hozzá tartozik, hogy ha Japán békét köt Oroszországgal, azzal aláírta azt is, hogy Oroszország jogutódja a Szovjetuniónak. (A NATO arra hivatkozva nem tart be egyetlen megállapodást sem Moszkvával, hogy az nem Oroszországgal köttetett, hanem a Szovjetunióval.)
A japán miniszterelnök teljesen jogosnak vélte Putyin felvetését, és kész megkezdeni a béketárgyalásokat. A békekötés akadálya a mai napig a vitatott hovatartozású Kurill szigetek. Ami persze Japán részéről vitatott csak, Moszkva részéről nem annyira. Azt súlyos harcokban elfoglalták, és orosz területként kezelik. Ennek ellenére Japánban a mostani kijelentéseket a sajtó már úgy tálalta, hogy Putyin visszaadná a szigeteket a békekötésért cserébe. Mindazonáltal a két vezető által aláírt dokumentumban csak annyi szerepel, hogy olyan feltételek mellett kezdik meg a tárgyalásokat, amely mindkét félnek még elfogadható. Emellett számos üzleti lehetőséget beszéltek meg, és 53 pontos záródokumentumot írtak alá. Ezek tartalmaztak humanitárius, ipari és üzleti megállapodásokat.
Kemény Gábor

Narancsos trafikok

A bíróságon folytatódik tovább a fideszes trafik-mutyi botrány. Ellenzéki képviselők hivatali visszaélés gyanúja miatt tettek feljelentést ismeretlen tettesek ellen.
Mint ismert, a dohánytermékek forgalmazására kizárólagosan jogosult trafikokra kiírt pályázatok jelentős részét Fidesz-közeli érintettek nyerték el. Miskolcon például a 84 nyertes pályázatból 12-t egy fideszes képviselő és családtagjai nyertek. És nem ő az egyetlen érintett képviselő a városban. Plusz az ismert párttámogatók, sógor-komaság.
Lázár János szerint az összefüggés "nem bizonyítható". Ergo nem létezik!
A narancs-trafikok megnyitása után viszont az ellenzékieknek adott a lehetőség egy kis csintalankodásra, és a tagság aktivizálására: az érintett trafikokat nyugodtan meg lehet jelölgetni kis narancsos matricákkal, jelezve, hogy a "bizonyítékok hiánya" ellenére elég sok trafik árusít a dohány mellett narancsot is!
Juhász Pál

Oda a dohányt a NER-nek!

Az Index átbogarászta az átbogarászhatatlannak tűnő listát, és talált is sok érdekességet.
A kormány azzal tette monopóliummá a dohánykereskedelmet, hogy családi vállalkozásoknak, munkanélkülieknek, gyed-ről visszatérő édesanyáknak és nagycsaládosoknak hosszú távra megélhetést biztosítson. Ezzel szemben a hétfőn nyilvánosságra hozott adatok szerint a trafiküzemeltetési jogokat sok esetben politika- és CBA-közeli családok nyerték el, a nagyvárosokban sok üzlet néhány vállalkozó kezében összpontosulhat – írja az Index.
A lap úgy jutott erre a következtetésre, hogy átnézte azt a listát, amit kedden hoztak nyilvánosságra, és ami a trafiküzemeltetési jogokat elnyerő személyek nevét is tartalmazza. A lista rendkívül terjedelmes, több száz név található rajta, és bár a beazonosítás így elég nehéz, a lap mégis felfedezett néhány érdekes nevet.
Trafiküzemeltetési jogot nyert például a V. kerületben Csetényi Csaba, és Krskó Tibor, akik a Cigar Tower tulajdonosai, valamint Csetényi testvére, Zsuzsanna. Csetényi Rogán Antal V. kerületi polgármester társasházi szomszédja, és Krskó Tiborral közösen annak a Hamu és Gyémánt Kft.-nek a tulajdonosa, amely nemrég az önkormányzat 120 milliós kommunikációs tenderét megnyerte.
CBA mindenütt
Rajtuk kívül Rogán kerületében koncessziós jogot nyert Borosi Zoltán is, aki minden jel szerint a rendszerváltás időszakában a CBA-vezér Baldauf László üzlettársa volt, majd a CBA-Baldauf Kft. ügyvezető igazgatója lett.
Ezen felül koncessziós jogot nyert a III. illetve a XII. kerületben Breier Lászlóné is, akivel kapcsolatban valószínűsíthető, hogy a szintén CBA-igazgatósági tag Breier László felesége. Az Index szerint a CBA tíz igazgatósági tagjából hatan személyesen saját maguk nyithatnak boltot, ők hatan együtt összesen 17-et, és további 16 olyan bolt lesz, amelyek tulajdonosairól nagy valószínűséggel kimondható, hogy a CBA igazgatósági tagjainak közeli hozzátartozói.
Politikusok és rokonaik
További érdekesség, hogy a fonyódi polgármester 19 éves fia, Hídvégi Bence is nyert. Algyőn a város három trafikjából kettőt Herczeg Józsefné kaphatott meg, a polgármestert Herczeg Józsefnek hívják.
Eged István, a Heves-megyei Pétervására Fidesz-KDNP-s polgármesterének neve is meglepően sokszor tűnt fel a listán – már ha ez a név valóban a polgármestert takarja -, de Mondok József, Izsák polgármestere is nyert pályázatával – írja a lap.
A koncessziós jogokat illetően nemcsak a polgármesterek voltak sikeresek, az Index szerint néhány képviselő-testületi tag is eredményesen pályázott. Gárdonyban Derecskei Gábor a város képviselő testületének független tagja nyert, míg Nagykanizsán Jerausek István Péter Fidesz-KDNP-s képviselő szerzett két trafikra is engedélyt, Nyíregyházán pedig Czomba Csaba, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke.
Mindezek után a kérdés már csak az: te is láttál ismerős nevet a listán? Fent van a polgármester lánya, felesége, anyukája, esetleg a helyi Fidesz, MSZP, stb. valamelyik tagjának a rokona, üzlettársa? Ha igen, írj az info@hir24.hu email címre.
(Hir24)
Bal-Rad komm: A falkaforradalmi NER gondoskodik (így is) nyaloncainak anyagi biztonságáról. Praktikusabb is lenne, ha a trafikok reklámtáblájára a dohánylevélbe belepingálnák a narancsot is, no meg egy keresztet.
De itt azért megemlítenénk egy érdekességet.
A II. Vh-t közvetlenül (kb. 6-8 évig) követő időszakban tömkelegével adták ki a trafikengedélyeket. Voltak az engedélyezési eljárásnak kedvezményezettjei. Fiatalabb évjáratú olvasóink el nem fogják hinni, hogy a kommunista kormány kiket részesített előnyben?
A kedvezményezettek I. kategóriáját az I. (!) világháborús hadirokkantak jelentették.
A II. kategóriába a II. Világháború rokkantjai kerültek.
(Ráadásul MINDEZT NYUGDÍJASKÉNT A NYUGDÍJ MELLETT! Mert a kommunista kormány-a magyar történelem során először – így is gondoskodott a hadirokkantakról. Nyugdíjat folyósított számukra.)
CSAK A III. kategóriába kerültek a volt vöröskatonák, partizánok, ellenállók.
A döbrögista NER azért “elvhűbb” a jelek szerint!
A narancshitű szolganépség adhatja a füstölni vágyó magyarok gambájába a dohányt.
Bal-Rad


Lázárt bebuktatja a trafikmutyi?

Aki április 26-án a Hírtévére tekert, kis híján elájulhatott a döbbenettől! Olyan dologban lehetett része, amiben a csatorna indulása óta soha. Jómagam több alkalommal is megnéztem a képernyő piktogrammját: ez tényleg a Hir Tv? Nem véletlenül az ATV-n feledkeztem? (Nálam ugyanis az 5. helyen az ATV, a 6.-on a Hir Tv jön.)
De nem! Az bizony a Hir Tv-volt. Minden órában leadott egy kis nyilatkozatot a Profit című műsorába készített hosszabb riportból, s e szakembertől (Dohánykereskedők Egyesülete) származó információ szerint a trafikpályázat koncessziónyertesei sorra érdeklődnek: honnan kell megrendelniük majd a dohányt, egyáltalán, hogy működik ez az egész. Vagyis olyanok jutottak nagy számban üzleti lehetőséghez (az adott földrajzi környezetben árusítási monopóliumhoz), akik most kezdik a szakmát, sem tudásuk, sem tapasztalatuk, sem kapcsolatrendszerük (nyilván: sem boltjuk) nincs. Ha ehhez hozzávesszük, hogy az egész média napok óta önti az olvasóra, nézőkre a dohánykereskedelmi pályázatokkal kapcsolatos anomáliák híreit, a munkájukat elvesztett trafikosok panaszait, a korrupcióra utaló tapasztalatokat, a Fidesz-közeli urambátyám-osztogatás konkrét bizonyítékait – bízvást tekinthető legalábbis meglepőnek ezt a riport.
Mert, még egyszer mondom: nem az ATV-ben, hanem a Hírtévében láttuk mindezt, az óránkénti hírperiódus részeként, egy Lázár János-ötletelés és egy Giró-Szász féle leckefelmondás között.Mi történt? Nem szoktunk ehhez hozzá, nem is nagyon hiszem el az őszinte szándékot az objektív tájékoztatásra. Kevéssé valószínű, hogy véletlenül “porszem került” a folyamatosan svájci óramű pontosságával működő gépezetbe, talán inkább valami belső hatalmi harc, érdek-összeütközés során használják a Hírtelevíziót. Ez jó jel, mert ezek szerint vannak belső érdekütközések a döbrögista rablóbandán belül-még ha azok talán csupán gazdasági jellegűek is.
Teljesen egyértelmű: bárhogy erősködik a kormányzati propagandagépezet, a jelenből kicsit elemelkedve nem a Portik-ügy lesz ezeknek a heteknek a maradandó, emlékezetes eseménye, hanem a Fidesz újabb zabrálása. És ezt az elképesztően sunyi és cinikus rablóakciót Lázár János neve fémjelzi. Kezdetektől fogva-egészen a tegnapi napig. Amikor már tegnap odáig merészkedett ezt a rablóhadjáratot védelmezve, hogy egy nyilatkozatában egyenesen az EU elvárásai szerintinek mondta, amellyel szemben a “magyar baloldal” állásfoglalásai nem mások, mint a multik támogatása-horribile dictu: nemzetellenes és hazaáruló tevékenység.
Na ebbe a képbe rondított bele tegnap a Hir Tv! Óránként!Akár azt is mondhatnánk, hogy a TÁRSADALMI FELZÚDULÁS KÉSZTETTE az udvari média koronagyémántját erre a lépésre, de aligha valószinű. Hiszen ezen az alapon a birkamenetek kapcsán sem győzte volna önmagát tépdesni a csatorna.Valami más, valami nyomósabb érv kellett ahhoz, hogy az általuk ki nem mondott trafikmutyi ilyen előkelő helyre került a repertoáron.Alighanem arról lehet szó, hogy a botrányt Lázár nyakába kivánják valakik zúditani. Ha csak kicsinyke valóságtartalma is van ennek az elképzelésemnek-azóta már Lázár János csomagol.Valakinek-valamikor-valahol-a döbrögista klánon belül-nagyot árthatott a mi Janink! Olyan nagyot, hogy az egész trafikügyet az ő nyakába fogják varrni!
MERTHOGY EBBŐL ÜGY LESZ!-még a rablófalkán belül is-az már biztos! A kedélyek lecsillapitására pedig EMBERÁLDOZATOT KELL BEMUTATNIUK A DÖBRÖGISTÁKNAK!A jelek szerint a Főpap kijelölte az alanyt! Lázár fejének kell lehullania! Hogy aztán a lecsapott fő felmutatásával demonstrálják a köznép felé: LÁTJÁTOK? KÖREINKBEN NEM TŰRJÜK A GALÁDSÁGOT! Csakhogy ez a látványos politikusi lefejezés-ha lesz-mit fog bizonyitani? (Azon felül, hogy rámutat: a Fidesz megrettent ettől a bűnétől, és BŰNBAKOT TALÁLT!)Semmit nem fog bizonyitani! Legfeljebb elszántságukat. A hatalom megtartása érdekében-a Vezéren kivül-bárkit beáldoznak!
Senki ne gondolja ugyanis-a hókáosz talán a legjobb példa rá, hogy Döbrögi nélkül még levegőt sem mernek venni-hogy a Vezér tudta és beleegyezése nélkül zajlott volna a Nagy Trafik Hadművelet!
Nyilvánvalóan Döbrögi áldásával történt minden! Csak arra nem gondoltak, hogy ilyen látványos és átfogó kritika és tiltakozás fog kitörni a dolog miatt! Kiváltképpen a garantált nyereség miatt!
A társadalmi fölháborodást nem kalkulálták bele a dologba! Nem készült “hatástanulmány”! Azt hitték, hogy ezt is CSAK ÚGY benyeli a nép, mint eddig bármi mást! Hát most tévedtek!
Ne gondoljuk persze, hogy ez majd meghátrálásra készteti a döbrögista bűnbandát, és azt mondják: pardon magyarok! Hibáztunk-vissza az egész! ŐK NEM SZOKTAK HIBÁZNI!
Lázár hibázott! Ő lesz a fő felelős, a fő balhéelvivő. Szép lassan elkezdik rátolni az egész ügyet. Duplán jól jön ez!
Kezdenek ugyanis a Laborc-Portik balhéba belegabalyodni, és hát ott vannak még a földmutyik is! Arról is egyre többet sutyorognak. Mindezek tetejébe az EU folyamatos szekatúrája is már-már kikezdi a gránitszilárdságú tömböt, és a köznép szemében lassan már kezd olyanná válni a döbrögista Szent Szövetség, mint zsidótemplomban az útálatos kép! Kevés már a rezsicsökkentő maszlag, meg kell spékelni valami IGAZSÁGOSnak látszó akármivel.
Vesszen Lázár, a gonosz-és jöjjön a törvényesség netovábbját jelentő Igaz Fidesz!
Könnyen meglehet, hogy már szóltak is a Janinak: Lázár Testvér! Most kivonunk az első és második vonalból. A nép felelőst keres-te lészel az!
És átnyújtanak Janinak egy biankó csekket.
Bűnbánó – Bal-Rad

Életét vesztette egy palesztin az újabb izraeli légitámadás következtében

Miközben itthon minden tüntetést betiltanak ami sértheti szegény zsidók érzéseit, addig Izrael továbbra is támadja a palesztinokat.
Egy húszas éveiben járó palesztin férfi halt meg a támadásban. A Hamasz kijelentette, hogy a férfi mártír halált halt.
A légicsapás hírét az izraeliek is megerősítették. A zsidó állam április elején is támadta a Gázai-övezetet.
Novemberben a 8 napos háborúban, mintegy 177 palesztin veszítette életét, és több mint 1200 sebesült meg.
A hazai liberálisok nem tiltakoznak se a palesztinok elleni folyamatos támadások ellen, se az ellen, hogy csak úgy tüntetéseket tiltsanak be mindenféle indokokra hivatkozva. Ilyenkor nem számítanak az emberi jogok.
Sántosi Károly
http://lenta.ru/n...4/30/gaza/