2013. július 24., szerda

Szamárra szerelt bomba robbant Afganisztánban

Egy szamárra szerelt bombával együtt robbantotta fel magát egy afgán öngyilkos merénylő egy NATO konvoj mellett, amikor az mellőzte egy út mentén. Három katona és az afgán tolmács meghalt. Az afgán források megerősítették a támadás tényét, ami Wardak tartományban történt. Ez a tartomány a felkelők központi területe és Kabultól a fővárostól délre fekszik. Az afgán felkelők taktikája a mellett, hogy öngyilkos robbantásokat végeznek az, hogy megtámadják a kormányzati épületeket a nagyobb városokban és a közigazgatási székhelyeken. Wardak veszélyes terület azért is, mert itt vezetnek az utak, amelyek összekötik Kabult a fontos délnyugati területekkel és Kandahárral. Ebben a hónapban az amerikaiak által vezetett koalíció összesen hét embert vesztett. Ebben az évben 98 katonájukat vesztették el a nyugatiak, amiből 70 amerikai volt.
Ungvári Bertalan

A harc folytatódik a csecsen hegyekben

Groznij a csecsen főváros felépült a háborúk után, megszépült és az orosz kormány nagy pénzeket ölt bele a csecsen terület fejlesztésébe, de a lázadók magjai még mindig tevékenyek és műveleteket folytatnak Csecsenföld vidéki területein, főleg a hegyekben. Az oroszokkal szövetséges csecsen erők a hegyekben folytatnak hadműveleteket azért, hogy megtalálják az ott lévő lázadó csapatokat. Ramzan Kadyrov orosz párti csecsen vezető erői azonban nem értek el eddig eredményeket. A hegyekben június vége óta szórványos összecsapások vannak. Kadyrov erői veszteségeket szenvedtek a hadműveletekben. Kadyrov különleges alakulatait is bevetették és a rendőrség is segít a műveletben. A csecsen felkelők többször lecsaptak a csecsen kormánypárti erőkre és ennek következtében komoly veszteségeket szenvedtek el A helyi szemtanúk szerint a lázadó erők létszáma körülbelül 70 fő volt és a rajtaütéseik után az erdőkbe vonultak vissza. Visszavonulásuk előtt élelmiszert rekviráltak és azóta sem látták őket.

Ungvári Bertalan

2013. július 23., kedd

Az új kampányelem


A devizahitelesek az elmúlt hetekben megmutatták körmüket. Sajnos nem karmaikat és ökleiket, de körmüket már láttuk. Gyönyörű, szép és kell is. Amikor Magyarországon családok nyomorognak, éheznek és fáznak, akkor nem lehet várni és a csoda után ácsingózni. Lépni kell! Nincs más! A devizahitelesek egymásra találtak és ennek örül az ember, amikor nem előre meghirdetett helyen és szervezetten, hanem spontán mozdulnak meg az emberek zászlók és politikai jelszavak nélkül, szájukat használva és keserűségüket, elkeseredettségüket és dühüket beleadva vonulnak és mennek. Mennek, mert egy Wellmann nevű zsidó a kúria részéről védi a bíróság áruló ítéletét és a családok sorsát megpecsételő sorait magyarázza a hazaáruló cionista sajtóban. Csak így lehet, menni előre és keményen fellépni, ha kell fizikailag is a bankok ellen, ha már senkit sem érdekel és senki sem segít!
A politika rátelepedése persze sokat nem várat magra. A Jobbik melegében be is jelentette, hogy szeptemberben „tömegtüntetésre” készül a devizahitelesek védelmében. Azt mondják, hogy az utcára kell vonulni. Miért is szeptemberben és miért miattuk? Kérdi a laikus. Nos, gyakorlatilag már kampányidőszak van!
Négy éve még a cigányproblémát tűzték a zászlajukra. A kampány akkor erre épült. Megtisztítják az országot, nyernek a választásokon és majd ők segítenek a cigányfertőzött falvakon, ahol majd rend és nyugalom lesz. Hirdetve éjjel és nappal, hogy ha nem a hatalom, akkor majd ők mennek és rendet tesznek.
De valahogy elfogyott a lendület, bár mint nem az emberek oldalán, hanem a Jobbik felső vezetésében fékeztek be mindenkit. Onnan, ahonnan - mára már bizonyítottan - egy ortodox zsidó dirigált, illetve fütyörészve kollaborált ehhez Vona-Szabó féle haddelhadd is.
A hitelességüket mára elcsanádozták, kifulladt a vállalkozásuk, de a parlamenti székek kellenének. Most keresik a lehetőségeket. Nincs már semmi. Eltűntek a harcos csapatok a Jobbikból, kirúgták, eltiporták őket. Eltűnt a gárda és a lelkes mozgósítható tömeg. A gárdát a Jobbik nyírta ki, mert tudták, hogy ha megmarad, akkor ők előbb, vagy utóbb a másik utat választják majd, és leszakadnak a Jobbikról. Mi a másik út? A másik út valójában az eredeti út, magyarán ki a cigánysorra, de azonnal, ha a helyzet úgy hozza. Ezért szalámi taktikával felszeletelték és eltüntették őket.
Persze kérdés itt az, hogy a négy milliós katasztrófavédelmi célokra - értsd gárdáknak -titokban juttatott támogatás a költségvetésből mire megy? A cigánysorra nem tudnak és nem is nagyon akarnak vonulni. Nincs kivel oda menni! Most új tömeg kell, elkeseredett és mérges, csak tömeg legyen. Ha nem a cigányok, akkor fenyegesse a deviza – és vevő legyen a kampányra.
És mi lesz a következő szlogen? Hát azt, hogy az MSZP eladósított, a Fidesz lemondott rólatok, de majd mi, majd mi megoldjuk a gondjaitokat! Majd mi vonulunk veletek, egyenesen, de mi a parlamentbe, ti meg az utcára. Csak azt nem mondja majd, miután elfoglalta a kényelmes székét a nemzet zsinagógájában, hogy amúgy meg majd vonulhattok tovább, a választások után, de már csak egyedül, ahogy most. Cigánysor helyett most a pesti aszfaltra helyeződik át a kampányszagú masírozás.
A párt már így is alig tudott több körzetben jelölteket találni a következő székvadászathoz. Lehet, hogy néhány szerencsétlen devizahitelest is bevesznek ebből a megfontolásból a kampányba az országgyűlési képviselőjelöltek közé. Kitolják őket a nagyközönség elé, Vona mellé, a színpadokon, kultúrházakban és mindenhol, ahol lehet. A kampány elkezdődött!
Bornemissza Gergely

Kampány előtt


A nyár uborkaszezon politikai szempontból, mondják egyesek. Igaz ez a mostani nyárra is, de a mélyben előkészületek folynak és egészen biztosan nem mentek szabadságra a pártok stratégiai szakemberei és a kampányt előkészítők. Az új országgyűlési szezon , ami megelőzi a választásokat két dologról fog szólni. Kegyetlen politikai vitákról és a kormánypárt, illetve az ellenzék emberek felé tartó manipulatív kampányáról, aminek a középpontjában természetesen a fizetések, munkahelyteremtés és a hasonló mára már unalmassá vált lejárt lemezre illő kérdés áll majd. De mi történik majd, pontosabban? Mi történhet és milyen eredménye lehet pártok szempontjából az elkövetkezendő időszaknak? Érdemes áttekinteni és elemezni egy kicsit a helyzetet. Nézzük meg ellenzéki és kormánypárti oldalról az esélyeket és nézzük meg a kis pártokat is, akik nincsenek bent, de ott vannak a politikai paletta szélén, mondhatnánk a perifériáján.
Az ellenzék:
Definiálni kell ezt is először. A magyar politikában kétféle ellenzék létezik oldalakat tekintve balliberális és "jobboldali" ellenzék. A "jobboldali" ellenzék körébe tartozik a Jobbik, míg a balliberális ellenzék csoportjába az Mszp és az Lmp tartozik hivatalosan, azonban a DK és az Együtt 2014 is csatlakozott a semmiből ehhez a körhöz, de velük tart az Lmp-ből kiszakadt Párbeszéd Magyarországért is, ami a DK jelenlegi valós parlamenti ereje is egyben.
Akkor nézzük végig a helyzetet balliberális oldalon.
MSZP:
Mára már egy ideológiáját elvesztett érdekcsoport halmaz, ami rengeteg gonddal küzd. A gondokat leginkább a gyurcsányi időszak generálta és az ott elkövetett tettekre képtelen, de hozzá kell tenni, hogy nem is tud magyarázattal szolgálni a párt. Gyurcsány kikerülése a pártból szükséges volt, de késő is számukra. Azonban helyette hasonló kaliberű, viszont őszinte embert kiállítani képtelen volt és a jövőben sem lesz képes. Van egy jól érzékelhető és Gyurcsány idején már beindult korosztálybeli ellentét a régi (idős) tagság és az újak között. Úgy látszik Mesterházy megjelenése az élen azt erősíti meg, hogy a fiatalság felülkerekedett. Mesterházy személye azonban egyfajta status quo is lehet a fiatal és az idősebb korosztály között, hiszen látni kell, hogy nem a legalkalmasabb embert választották meg egykoron. Egy átmeneti ember a múlt és a jövő között. Kiállása, kommunikációja sem jó, ezért hosszabb távon nem is marad a helyén. Egy a párt szempontjából nehéz időszak embere, akit igazából hátulról irányítanak. Az Mszp viszont további súlyos problémákkal is küzd. A baloldali-munkásmozgalmi múlt eltűnt. Horn Gyulával végleg sírba szállt minden pislákoló baloldali érték és az Mszp persze kommunikációjában nem, de kimondatlanul végleg elszakadt az egykori kádári maradványoktól és munkásmozgalmi múlttól A megújulás képtelensége jellemző rájuk és az, hogy alapvető pártbeli reformokat képtelenek végrehajtani. Veszélyes vizekre eveztek és csak pénz körül forgó érdekcsoportok halmaza maradt hátra, amit csak személyes érdekek tartanak össze. A szavazóik is elkoptak és kopnak tovább. El is fordultak tőlük, illetve az idős korosztály kikopása, természetes csökkenése minden választáson éreztetni fogja a hatását. A fiatalokat szinte teljesen képtelenek megszólítani. A választáson együttműködés jöhet létre más pártokkal, de ezt lejjebb tárgyaljuk majd a koalíciók című részben. A választásokon sikerei lehetnek, de egyedül győzni nem fog. Egyes hagyományosan szocialista és főleg gazdasági válságkörzetekben érhet el sikereket, beleértve egyes budapesti kerületeket is. Nem kevésbé számítanak itt az idősekre és a cigányokra is.
LMP:
Egészen biztos, hogy egy olyan csapatról van szó, aminek a feladata a már halálra ítélt Szdsz kiváltása volt liberális oldalon. Mondanivalója szinte semmi nem volt és most sincs. Cigány, buzi és zsidó jogvédő alapok jól megmutatkoztak már az elején. Egy antimagyar irányzat. Ezt jól mutatta az óriási cionista médiaháttér, ami az előző választások előtt tolta őket kegyetlenül előre. Szinte a semmiből törtek előre a parlamentig, akár az Együtt 2014 főpróbájának is nevezhetnénk őket. Ennek ellenére csak a fővárosban a liberalizmus fészkében ért el komolyabb eredményeket, ami be is lendítette őket a parlamentbe. Azonban a mór megtette a kötelességét és amikor megjelent az Együtt 2014, akkor az Lmp végleg hullócsillaggá vált. A cionista háttérerőknek csalódniuk kellett, hiszen egy öntudatos „zöld” liberális csoport mégis megformálódott, ami tartja mai napig a frontot, míg a zsidó háttérkörökhöz köthető pénzközpontú horda a Párbeszéd Magyarországért néven kivált és parlamenti alapját képezte azonnal a következő Szdsz klónnak az Együtt 2014-nek. Az Lmp azonban kicsi eséllyel indul a választásokon, hiszen csak a fővárosban vannak gyenge hídfőállásai, vidéken erőtlen és eltűntnek is lehet nyilvánítani.
A DK
Egy olyan párt, ami egyedülállóan egy ember köré szerveződött Gyurcsány Ferenc köré. Ebből a szempontból is érdekes, mert a rendszerváltásnak nevezett vállalkozás után ilyen még nem volt. Gyurcsány egy olyan pártot alapított, ahol ő az alfa és az omega is egyben. Szidja sok ember, azonban félelmetesnek mondható a politikában az, amit csinál. A magyar politikai élet fenegyereke, aki nagy színész és szónok is. Ő volt az, aki a tévés vitában a 2006-os kampányban lesöpörte Orbánt, aki azóta érdekes, de nem vitázik. Egy vesztett ügyet mentett meg és történelmet írt. Ez tény. Természetesen a 2006-os eseményekkel megint csak történelmi figurává vált, még ha nem is a hősök című fejezetben emlegetik majd. Támogatói elsősorban idősek, azonban fiatalok is álltak mögé kevesen. Nem csak a fővárosban, hanem vidéken is megjelentek. Elsősorban az Mszp-t gyengítik mindenhol, főleg a fővárosban és a vidéki volt nagy szocialista térségekben.
Mindig is gyengítette a megmaradt erőforrásokat az Mszp-nél és egy ortodox globalista irányzattá vált.
A parlamentben is a hírek szerint az Mszp-s oldalról a legtehetségesebbeket csábította maga mellé Feri. Különös akcióival pedig a porondon ott tudott maradni. Ilyen akció volt például, amikor a miskolci Avason beköltözött egy családhoz a panelba napokig. Azért ez sem volt semmi tőle. És a legfontosabb, hogy mindenhol képes volt testőrök nélkül szembe nézni az őt lealázókkal. Valószínűsíthető, hogy képes lehet bejutni önerőből is, mert sokat tud és bevetheti tudását, persze kommunikációs képességeivel együtt.
EGYÜTT 2014:
A semmiből előbújt háttérhatalmi erők igazi arcának is lehetne nevezni őket. A legveszélyesebb társulat, hiszen nem lehet tudni konkrétan, hogy kik állnak mögöttük. Az biztos, hogy amikor a semmiből megjelentek, utána zsidó amerikai körök három hónap alatt 120 millió forintot toltak bele az új projektbe. A cél velük a háttérhatalmi erők részéről egyértelmű volt. Az Mszp vergődött, kivált Gyurcsány és csapata, ami jó lett volna, ha csak Gyurcsány vált volna ki, de ő vitte a csapatát is. Az Mszp meggyengült ellenzéki szerepben is. Az LMP nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, főleg vidéken. A DK pedig képtelen lesz kritikus politikai tömeget képezni. Új arculatot egy párt sem tudott felmutatni és nem volt igazi vezér sehol.
Egy új csapat kellett és ez lett az Együtt 2014, ami már az elején jól megmutatta, hogy ki is ő valójában. A füvesek bevonása Kónya Péterrel, a Haza és Haladás Egyesület, a Milla a Magyar Szolidaritás Mozgalom már jól mutatta az irányt a zsidó és szabadkőműves háttérkörök felé. A buzik imádása és védelme, a normális észnek ellentmondó liberális lépések jól kitaposták az utat számukra. Az ismert angyalarcú ex-miniszterelnök bevonása pedig azt mutatta meg, hogy Magyarországon csak háttérerők támogatásával (pénz és média) jöhet létre bármi is, ami új, vagy annak nevezhető a politikában. Akcióik figyelemfelkeltők és erőszakosak (értsd demokratikus keretek között) A Hallgatói Hálózat (HAHA) felfuttatása, székház, illetve egyetem foglalásai a kormánnyal szemben állók bizalmát is meg akarták nyerni. Az új, korábban a Jobbikra hasonlító utcai módszerek azonban nem hozták meg a várt eredményt. Az Együtt 2014 nevéből fakadt az, hogy majd összefog mindenki balliberális oldalon és Bajnai mellet és mögött menetel mindenki, aki Orbánt akarja leváltani. Ebből azonban úgy néz ki, hogy semmi sem lesz. Nem lehet róluk semmit sem mondani egyenlőre, nem tudjuk, hogy ki szavaz rájuk majd, ugyanis soha sem indultak még választáson, ezért nem tudni, hogy a vidék vagy a főváros lesz a hídfőállásuk, vélhetően azonban az utóbbi néz ki annak. A pénz és nem alapszervezetek-szervezetek mozgatják őket most és a jövőben is. A legmocskosabb propaganda várható el majd tőlük és ennek következtében ott lesznek a parlamentben, de az biztos, hogy váltani kormányt képtelenek lesznek egyedül.
JOBBIK:
A 2006-os politikai rést használta ki. Azt, hogy az ott megjelenő utcai erőket nem vállalta fel senki, a Fidesz sem. Ehhez járult kommunikációja, amiben megjelent a zsidó és a cigány szavakban. Kimondták azt, amit az emberek hallani akartak, azóta kiderült, hogy csak beszéltek róla. A tömegek ezért álltak mögé és vonultak velük a cigánysorokra is akkoriban. A gárda számító megalakítása és díszletté alakítása jót tett a 2010-es kampányának is. A propagandájának újdonsága, a gerilla weblapok, főleg a kurucinfo megjelenése és szabadszájúsága dobott rajta sokat. A folyamatos cigányellenes propagandája elsősorban az ország cigánylakta vidékein hozott babérokat. Budapesten és a Dunántúlon erőtlenek maradtak, de a vezetés pesti volt, ami feszültségeket generált. 2010 után azonban a cigányok elleni spontán fellépések megszűntek, amit a párt felső vezetése épített le folyamatosan. A gárda pedig széthullott, hiszen a Jobbik maga verte szét ügyes módszerekkel. Meg kell jegyezni, hogy a gárda vezetők meghurcolása, illetve egyes jobbikos vezetők kirúgásának eszköze mocskos híreivel mindig is a radikálisnak beállított kurucinfo volt. A borsodi jobbikos erők szétverése Szegedi Csanád parancsára azonban nagy veszteség volt számukra és nem tudnak talpra állni azóta sem. A bástyát szétverték a vár elveszett, mondhatnánk.
A Csanád ügy óriásit ütött rajtuk. Kiderült, hogy egy ortodox zsidó irányította előtérből és a színfalak mögül is a nagy szájú radikálisokat. Ráadásul a vezetőség pénzmániája már most kiütött rajtuk (Pl: Szabó család) ami további gondokat okoz a jövőben is majd. A HVIM és sok keményebb alak háttérbe szorítása a párton belül mutatja besimulásokat a politikai elitbe. A buzifelvonulás zavarásának tiltása pedig egyértelmű jele volt mindenféle korábbi szélsőjobbos irány feladásának. Eltűntek a nagy győzelmek helyszínei is. Nincs szó már Gyöngyöspatáról, Tiszavasváriról vagy Felsőzsolcáról.
Nem tudni, hogy mit fognak elérni, de az utcai Jobbik eltűnése, a tömegek elvesztése, az aktivisták, gárdisták, alapszervezetek, szervezetek eltűnése, a kirúgások és lemondatások, illetve a botrányok megtehetik a hatásukat. De még biztos, hogy lesz botrány, ha nem máskor, akkor a választások előtt. Utoljára 2009-ben értek el jelentős eredményeket az EP választásokon, azóta érezhető a visszaesés a 2010-es parlamenti bejutás ellenére. Ezért és a botrányok miatt is nehéz jósolni. Várható korábbi szavazóik visszahúzódása az Mszp és a Miép irányába is, de valószínűleg sokan el sem mennek szavazni. Az biztos, hogy most új elkeseredett tömeget keresnek szavazógépnek és most ezt a cigányok által terrorizált népréteg helyett a devizahitelesekben találták meg.
FIDESZ:
Igazából a Fidesz hátradőlt, kért egy kávét 2002-2010 között és csak az volt a feladata, hogy kihasználja a másik oldal hibáit. Bejött nekik és ennek az eredménye a kétharmad, aminek segítségével kénye-kedvére alakítja az ország dolgait. Az EU-val és az IMF-el harcolt, miközben a keleti térség felé fordult. Rájöttek arra is, hogy nem kormányokkal kell megegyezni ebben a globalizált világban, hanem világcégekkel és ezért kötötte meg a sok stratégiai szerződést is. A választások előtt be fog vetni mindent. Az elfogott és elítélendő maffiózók bíróságon elhangzott szavait, a jól kiépített kommunikációs rendszert és a saját titkosszolgálatát is. A korábbi baloldali hibákat pellengérezik ki, beszerzett adatokat, bizonyítékokat szednek majd elő. Ezért valószínűleg lenyomja az ellenfeleit a víz alá, mielőtt azok levegőt vehetnének. A rezsicsökkentések újabb 10 százalékos csökkentése mellett biztos, hogy bevetnek mindent, ami bevethető. Olyan hibákat nem ejtenek, mint 2002-ben. A recept kész, csak a gombot kell megnyomni. A támogatói a válságövezetekben nagyrészt elveszti, de főleg Budapestre fog koncentrálni és a hagyományosan fideszes, illetve a nyugati térségekre. A választóik nagyon vegyesek a fiatalság mellett az idősek is ott vannak. A cigányok tömegeit is próbálják majd befolyásolni, ami nekik sem lesz nehéz, hiszen a primitív tömeg könnyen megvehető. A média nagy részét hatalmában tartó kormánypárt éjjel-nappal manipulálja majd a népet, a csapból is a Fidesz fog folyni. Állandóan emlékeztetnek majd a szocialisták bűneire. Abban az esetben, ha a devizahitelesek problémáját mégis megoldja, akkor óriásit nyerhet a manőveren, kihúzva a Jobbik alól az új szavazói bázist és a szocikat hibáztatja majd a magyarság eladósításáért és nyomorba döntéséért. Valószínűsíthető azonban a hatalomban maradása, kétharmad nélkül, de ott maradhat.
A KDNP-vel nem foglalkozunk külön és itt sem, hiszen nem létezik. Önálló arculata nincs, csak a Fidesz árnyékában lévő csatlós. Mivel már elszakíthatatlan a Fidesztől, ezért elemezni őket felesleges.
A kicsik:
Néhány pártot érdemes megemlíteni itt néhány mondatban. A MUNKÁSPÁRT erősen csökkenő, kihaló szavazói miatt biztosan nem lesz ott a parlamentben. Miután már a Győrkös-féle "szélsőjobbos" csapattal is összeállt egy-két akció erejéig, így ideológiailag is egy kicsit zsákutcába jutott. Idősek, egykori kemény párttagság fogja leadni rájuk a szavazataikat.
Fodor Gábor LIBERÁLIS PÁRTJA új a politikai palettán és gyenge. A liberális szavazatokért az Együttel és az LMP-vel szemben is versenyeznie kell. Csak a fővárosban érhet el egy minimális szavazatot. Bejutni biztos, hogy képtelen lesz.
MIÉP Csurka halála után feltámadt újra hamvaiból, úgy, mint ha egy bibliai történet elevenedne meg előttünk. Két volt jobbikos képviselő a parlamentben Miép színekbe csavarta magát, ami jó kezdet volt, amúgy mindketten korábban miépesek voltak. Az első hónapok nagyobb lendülete abbamaradt, de már képesek ingyenes minőségi újságokat kiadni. Valószínűleg a jelenlegi kormánypárt a Fidesz állhat az akció mögött, hiszen ehhez pénz kell, sok pénz. Mivel Csurka utolsó éveiben lándzsát tört a Fidesz mellett, ezért ez könnyen lehetséges is. A választásokon biztosan indul, de nem lehet megjósolni, hogy mire jut. Valószínűleg a Jobbikból kiábrándultak szavaznak majd rájuk és azok, akik korábban is Miép szavazók voltak. A szélsőséges, de demokráciában még valamit kiharcolni akaró réteg állhat melléjük. Bejutásuk kérdéses a parlamentbe, de lehetséges abban az esetben, ha a Jobbikot elsodorná egy-két újabb botrányos sztori az útból.
A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) az MDF reformista utódja, amely próbál magára találni, de biztos, hogy nem lesz ott most a parlamentben, azonban nem lehet még tudni, hogy mikor tolják majd őket előre a háttérhatalmi erők, hiszen jók lehetnek még 4-8 év múlva is.
A SZOCIÁLIS UNIÓ Szili Katalinnal egyszemélyes hadseregnek nevezhető, komoly háttere nincs.
A régi és eltűnt pártok közül pedig a FÜGGETLEN KISGAZDA PÁRT háza táján van némi mozgolódás, de nem lehet tudni, hogy indulnak vagy nem.
Koalíciók:
Baloldalon már most kristályosodik ki egy Mszp-Együtt 2014 koalíció, de még viták lesznek itt, főleg abban a kérdésben, hogy egy adott körzetben ki induljon, szoci vagy nem. A szocialisták körömszakadtáig ragaszkodnak majd Budapest nagy részéhez, illetve a nagy szocialista szavazótáborral bíró városokhoz és vonzáskörzeteikhez. Nem fognak vitatkozni Komlóról, Ajkáról, Csepelről vagy Kazincbarcikáról, de még Szegedről sem. Itt kész tényeket fognak letenni az Együttnek. Tehát lehetnek még bőven vitás pontok már az elején is. A közös miniszterelnök kérdése is kérdéses, két dudás van a csárdában és megy a huzavona, ami szintén kritikussá teszi az együttműködést. A gyenge koalíciós vállalkozás azonban távol tartja magától a DK-t és Gyurcsányt. Egyik sem akarja bevenni. Az Mszp a korábbi szakadást nem bocsátja meg neki, míg az Együtt 2014 Gyurcsány alatt már levitézlett vezetői gárdája szintén húzódozik tőle. Gyurcsányi múltat nem vállalja fel egyik sem, csak az a baj, hogy mindannyian a gyurcsányi múlt szereplői, vagy így, vagy úgy. Gyurcsány azonban még könnyen fel tudja égetni a labilis politikai pontonhidat az Együtt és az Mszp között, hiszen sokat, nagyon sokat tud. Ha kell, akkor beveti majd azt és azt mondja hogy, ha én nem, akkor ti sem. Mivel emberekről sokat tud megbuktathatja az egész összeborulást. Ne felejtsük el azt, hogy Gyurcsány kiakadt azon már miniszterelnök korában, hogy sokan sikkasztanak és lopnak. Tehát tud ezekről és másokról is. A megsemmisítő gomb a kezében van. De az Együtt-Mszp számára a DK eszköz is, hiszen ha bejutnak és ők kellenek a többséghez, akkor beveszik a buliba Ferit és csapatát is majd. Az LMP után sem kap a Bajnai-Mesterházy páros, hiszen Párbeszéd Magyarországért Együtt 2014-be beépült csapata ezt nemigen engedi.
Jobboldalon a Fidesznek nincs senkije, csak a Jobbik. A Jobbik részéről látszódik az Orbánhoz való erőteljes húzás. Folyamatosan kiállnak a Fidesz mellett a parlamentben. Orbán rémálmát a gárdát fütyörészve szétverték körmönfont módon. Kinyírták az igazi és harcos radikálisokat. Békén hagyják a cigánysorokat. A parlamenti frakció nagyszájú jobbikos csapatát (Zagyva, Gaudi). elnémították. A buzikat nem piszkálják. Csanádot, mint zsidót pedig tíz körmükkel védték, amíg lehetett. Nagy Magyarország meg hasonlók fel sem jönnek már a kommunikációban. Besimultak szépen, hiszen a cél ez volt. Vona pedig már szűk körben jelezte, hogy hajlandó összeborulni velük. A Fidesznek meg ha odakerül, akkor nem lesz más választása, mert ha a Jobbik kell a többséghez, akkor ad nekik egy-két minisztériumot és kész, probléma megoldva. Habár Orbánék lehet, hogy ha kevesebbet adnak, akkor is beéri a Jobbik, hiszen százmillió történet van a kezükben, amivel gyorsan megfoghatják a kettőskeresztet bitorló álradikálisokat.
Utószó:
A demokratikus korszak negyed évszázada tart. Negyed évszázada! Az ország romokban, a fiatalság elzüllött és elhagyja egy jó része az országot. Mindenünket eladták, eladósítottak minket és Európa folyamatosan minket hurcol meg, ha kell, ha nem. Nagy kérdés, hogy a most bekövetkező hetedik választásra érdemes-e elmenni, vagy otthon kell maradni. A hét mesés szám, de nem lesz csoda higgye el mindenki. Azt mondjuk, hogy nem érdemes egy lépést sem tenni az urnák felé, hiszen a háttérhatalmak kezében lévő pártok egyikére sem szabad szavazni. Néphülyítés és aljas dolog az egész. A magyarok nem igénylik a demokráciát. Kiszámítható életet, rendet és tisztes megélhetést nyújtó munkahelyeket akarnak. Sajnos a demokrácia nem hozta meg ezt nekik. A demokrácia káoszt, a cigányok elszabadulását és a megélhetés lehetetlenségét hozta el számukra. Európa kiszolgáltatott rabszolgái lettek és a cionista erők játékszerei. Ha pedig elmennek szavazni, akkor ezt a rendszert továbbra is éltetik és konzerválják az embereket sanyargató pártok hatalmát.
Jövőnk.Info - Politikai Munkacsoport

Az iraki szabadságharcosok rajtütöttek a bábkormány börtönein és 7000 foglyot szabadítottak ki

Iszlamista források azt közölték, hogy példátlan erejű támadást hajtottak létre az Iraki Iszlám Állam és a SHAM egységei iraki börtönök ellen hétfőn este. (A SHAM vegyes, külföldieket is magába foglaló mudzsahedin csoport, amely harcolt Irakban, Libanonban 2007-ben és Szíriában is ott vannak a polgárháborús fronton.)
Az akció célja az volt, hogy kiszabadítsa a foglyokat a hitehagyott rezsim börtöneiből. A két művelet helyi idő szerint este nyolc órakor kezdődött el. Meglepetésszerűen ütöttek rajta a börtönökön. A főleg mudzsahedinekből álló erők jól fel voltak szerelve fegyverekkel, gránátvetőket, aknavetőket és különböző kaliberű kézifegyvereket is bevetettek. Megtámadták a Taji börtönt Bagdad északi, illetve a híres Abu Gharib börtönt a főváros nyugati részében. A támadók gyorsan bejutottak a börtönökbe és megkezdték a foglyok kiszabadítását, akik között nagyon sokan voltak a SHAM és az Iraki Iszlám Állam vezetői. A támadás körzetében az összes utat elaknásították, így a kormányerők nem tudtak a börtönök közelébe jutni és helikoptereket kellett erősítésként bevetniük. Taji börtönéből 6000 ember szabadult ki, míg az Abu Gharib foglyainak nyolcvan százalékát sikerült kiszabadítani. E közben a Zöld Zónában az amerikai és a cionisták csatlósok azt hazudták, hogy mintegy száz embernek sikerült kiszabadulnia csak. Az átfogó támadásban a síta rezsim erői nagy veszteséget szenvedtek, 14 katona és 12 rendőr meghalt, 54-en megsebesültek. A támadók végeztek 27 sítával, akik a rendszer szolgálatában álltak.
Ungvári Bertalan

Éhezés a Kövér birtoknál – (Folyamatosan frissitve)

Éhségsztrájk Kövér László háza előttSzigetszentmiklós tegnap óta a hazai és nemzetközi sajtó érdeklődésének homlokterébe került.
- A Kövér família felszívódott! -
Tegnap délután négykor vette kezdetét a Fidesz számára a rendszerváltás óta legszégyenletesebb párt és RENDSZERELLENES népi akció.
A “Nem adom a házamat” otthonvédő csoport által a facebookon szervezett hitelementő demonstráció részvevői felverték sátrukat a Kövér birtok határán, hogy három napos éhségsztrájkkal tiltakozzanak. A magyar országgyűlés döbrögista elnökének háza elé megszervezett tiltakozó éhségsztrájk résztvevői alapszándékképpen a banki adósok kifosztása ellen kezdtek akcióba!
Ám az már a szerveződés néhány nappal ezelőtti indulásakor látszott, hogy a dolog nem áll meg a bankdiktatúra ellenességnél. Több vált belőle! Rendszerellenes élet kapott az ügy.
A “Nem adom a házamat” otthonvédő csoport kezdeményezéséhez azonnal becsatlakozott a radikális fellépéseiről hires “Koppány csoport”-valamint a “Mozdulj Magyarország” mozgalom!
A netes szerveződéshez az akció indulásáig mintegy nyolcezren csatlakoztak egyénileg szimpatizánsként, és szinte valamennyi otthonvédő csoport jelezte támogató szimpátiáját a kezdeményezéssel.
A politikai pártok-ami a parlamentieket illeti-mindezidáig látványosan nem foglaltak állást az éhségsztrájk mellett! Eddigi információink szerint már a tegnap délutáni akciókezdésnél feltűnt a Thürmer Gyula vezette Magyar Munkáspárt (kommunisták) néhány vörösinges kommunista aktivistája, ám más politikai szerveződés vagy párt jelenléte nem volt tettenérhető.

kover7Annál nagyobb volt a hazai és a nemzetközi sajtó érdeklődése. Az akció nyitányára összegyűlt mintegy negyven éhségsztrájkolni szándékozót legalább ugyanannyi újságiró egészitette ki.
Póka László az éhségsztrájkot kezdeményező “Nem adom a házamat” mozgalom vezetője a demonstráció főhadiszállásaként a Kövér-birtok közvetlen bejáratának szomszédságában felvert vörös sátor előtt fejtette ki az akció okait a sajtó képviselőinek.
„Ahol jogállam van, ott nem illik alkalmazni éhségsztrájkot, de itt azt gondolom, hogy kötelező, hiszen más módon nem sikerült akkorát ütni, hogy észrevegyék” – indokolta az akciót Póka László
„Sokat kértük az országgyűlést, egyenként a képviselőket, a kormányt is, hogy állítsák meg a kilakoltatásokat, amit gyakorlatilag törvénytelenül hajtanak végre azután, hogy a kúria is kimondta, semmisek azok a szerződések, amelyek nem tartalmazzák költségként az árfolyamrést. Ezt megállítani a kormány vagy az országgyűlés tudja, ezért akarjuk a házlenöknek elmondani, hogy mit szeretnénk” – magyarázta a rögtönzött sajtótájékoztatón Póka, hogy miért Kövér házánál tüntetnek.
„Nem kell megmenteni a devizahiteleseket! Nem arra kérjük a kormányt, hogy az adófietők pénzén rendezze a tartozásokat” – állt a kamerák elé Balog István. A Koppány csoport alelnöke szerint egyértelmű, hogy a bankok a károkozók, a veszteséget nekik kell megtéríteniük.
“Nem adom a földemet, nem adom a hazámat! Magyarország a magyaroké! Ha nem tetszik húzz el innen” – hirdette számtalan plakát a nyolc-tíz fős tüntetés közelében. Balog szerint jogos az ügy magyar aspaketusa. A devizahitel ugyanis egy „szándékosan előkészített uzsoracsapda a magyar lakosok részére, azért, hogy a banki hatalom elvehesse az emberek otthonait, és újra eladhassa”. „Ez szerintem gyarmatosítás, hiszen nem magyar emberek fogják majd ezeket az ingatlanokat megvenni” – vélte Balog.
„Abban bízunk, hogy a lakosság felébred, és alulról szerveződve új politikai erőt hoz létre. A négyévenkénti váltás nem más, mint Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor személyes harca, aminek most mi isszuk meg a levét” – mondta a Koppány csoport alelnöke.
„Nem érti meg Kövér László, mert olyan arrogáns” – legyintett a „kommunistázó” házelnökre. Szerinte a hatalom közönye miatt végül megindulnak egyszer majd a bajban lévő emberek. „Akkor itt patakokban fog folyni a vér, ezt senki sem akarhatja”.

Este tiz órára megcsappant az éhségsztrájkban résztvevők száma! Az éjszakát már csak tizen töltötték a helyszinen, némi vacogással alvás helyett.

Mint azt Póka László a Bal-Rad-nak elmondta: “felkészültünk az éhezésre-de az éjszakai hideg váratlanul ért bennünket! A tegnap kora délutáni 32 fok után rosszul esett számunkra az éjszakai 16 fok-de kibirtuk!”
Tájékoztatta hirportálunkat az egyébként nem meglepő fejleményről: az általában életvitelszerűen a Szigetszentmiklós Nyár-utcai családi házban élő Kövér-familia “eltűnt”! Valószinűsithetően csak a demonstráció idejére csináltak maguknak más helyszines programot! A jelek szerint a döbrögista törvénygyár elnöke szemét igencsak szúrja az éhezéses felfordulás a birtokhatáron.
Teljes a csend a Kövér-háznál, csak a biztonságiak sűrű felbukkanása jelzi: a ház ura komoly befolyással biró személyiség!-de ő most nincs itthon.


Póka László tájékoztatója szerint a demonstráció birja a környékbeliek szimpátiáját. Kövér szomszédai toaletthasználati lehetőséggel segitik az éhezőket, akik vállalták, hogy az akció kezdetétől csak vizet fogyasztanak. (Tökéletes döbrögista alattvalókká válhatnának-ha valamiféle munkatábort is bevállalnának a NER épitésére! A szerk. megj.)
Póka László elmondta: a rendőrség megértő és “intelligens” hozzáállást tanúsit.
“Az éjszakai szúnyoginváziótis sikerült kivédenünk egy speciális lámpával”-tette hozzá, majd az alábbi kéréssel fordult a Bal-Rad-hoz:
“Tegyétek közzé, hogy aki csatlakozik a demonstrációhoz, hozzon magávak kisszéket! Aki pedig éjszakára is kitart velünk, meleg holmival is készüljön!”


Az éhségsztrájkban résztvevők száma folyamatosan változik. Lehet hozzájuk csatlakozni csak néhány órára-de csütörtök estig is vállalhatják a próbatételt azok, akik aktivan részt kivánnak venni a demonstráción!
Napközben a létszám elérheti a száz főt is-ami éjszakára lecsökken-véli Póka László, aki még egy nagyon fontos dolog közzétételére kért bennünket.
“VIZ-VIZ-VIZ! Hidegviz és fagyasztott viz! Erre van a legnagyobb szükség az élőerőn kivül”-mondta kissé rekedt hangon.

A Bal-Rad csatlakozásra, és a demonstráció támogatására szólit fel minden jóérzésű magyar embert!
Igéretünkhöz hiven pedig rendszeresen tudósitunk a történésekről az aktiv részvételünkön túl!
És amint azt már jeleztük, kapcsolati rendszerünkön keresztül “Ungvártól-Vlagyivosztokig”-tájékoztatjuk a világot a magyar nép Nagy Otthonvédő Háborújának eseményeiről.

Ma délelőtt 11 órai állapot:

Póka László beszámolója szerint mintegy negyven főre “duzzadt” a társaság létszáma. Viszonylag jó hangulatú beszélgetések zajlanak az árnyékban. A sajtó kezdeti nagy érdeklődése alábbhagyott, ám a délutáni-kora esti órákra várható egy kisebb “sajtóinvázió”!
Pokoli a hőség-fogy a viz, és “ebédidőre” minimálisra fog csökkenni a demonstrálók száma! (Az éhezést azért nagyon kevesen merik bevállalni, dacára annak, hogy nem egy-a demonstrációba időszakosan bekapcsolódó-tiltakozó már legalább két éve “edzésben van”! Köszönhetően politikai elitünk gondoskodásának és szociális érzékenységének!)
kover2kover4
Várhatóan nagy lesz az elkövetkezendő időszakban a fluktuáció, tekintettel a három naposra tervezett akció időtartamára. Póka László és a “szbornaja” tagjai kitartanak a 72 órás éhezés mellett! A “Nem adom a házamat” mozgalom vezetője viccesen megjegyezte: várjuk a fogyni vágyó túlsúlyosakat a “kettőt egy csapásra” akció keretében. Tiltakozhatnak és fogyhatnak is.
Némi rosszallását fejezte ki, hogy egyes résztvevők kapcsán a demonstrációt a Jobbikhoz igyekeznek kapcsolni. Megkért bennünket is, hogy közvetitsük: NEM POLITIKAI PÁRTOKHOZ KÖTHETŐ VAGY KÖTŐDŐ AZ ÉHSÉGSZTRÁJK! MAGYAR EMBEREK ÜGYÉT KÉPVISELIK-PÁRTFÜGGETLEN MÓDON!
A Kövér família felszívódott! Kihalt a lak.
Bal-Rad

Az EU megszállónak minősítette Izraelt


Az Európai Unió az elmúlt harminc évben kritikus szemmel tekintett Izrael államára és a palesztin ügyet támogatta. Az 1980-as Velencei Nyilatkozat volt az EU első külpolitikai nyilatkozata, ami megfogalmazta a palesztin nép önrendelkezési jogának európai támogatását, elfogadhatatlannak ítélte Jeruzsálem státuszának egyoldalú megváltoztatását, szorgalmazta, hogy Izrael hagyjon fel a 67-es határokon túli területfoglalásokkal és kijelentette, hogy az izraeli telepek a béke legfőbb akadályai.
1990 óta az EU volt a palesztinok legfőbb támogatója, bár az Unió anyagi támogatása nem jelentett jelentős segítséget a palesztin gazdaság számára, amelyik sokat szenvedett a korrupció, a megfelelő jogi keret, kompetens vezetők és a demokrata gyakorlat hiánya miatt. De említhetnénk Jasszer Arafat, a PLO és a Palesztin Hatóság vezetőjének inkompetenciáját is, aki a 2000. évi, katasztrofális következményekkel járó második palesztin felkelés felbujtója volt.
Az EU kritikus szemmel tekintett számos izraeli lépésre, beleértve az arab kisebbséggel és a beduinokkal szembeni bánásmódot, de leginkább az izraeli telepek ügyét. 2012. december 10-én kiadott nyilatkozatában az EU a következőket rögzítette:
„Az Izrael állama és az Európai Unió között létrejövő valamennyi megállapodás egyértelműen és határozottan ki kell, hogy fejezze, hogy azok nem érintik az Izrael által 1967 óta elfoglalt területeket, azaz a Golán-fennsíkot, Ciszjordániát, beleértve Kelet-Jeruzsálemet és a Gázai övezetet is.”
Az EU nem támogatja a telepeken működő cégekkel történő kereskedést vagy befektetéseket és javasolta az onnan származó termékek behozatalára vonatkozó tilalmat. Ugyanakkor Catherine Ashton, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője megpróbálta elérni, hogy Izrael hagyjon fel az újabb 3000 otthon felépítésére vonatkozó tervekkel, ami az EU irányelvei értelmében a „béke legfőbb akadályát jelenti”.
Az EU már a 2003-as szavazás előtt egyértelművé tette álláspontját, miszerint „Izrael az az ország, amelyik a legnagyobb veszélyt jelenti a világbéke számára”. Az nem volt egyértelmű, hogy Catherine Ashton az építési terveket említve mely országok békéjére utalt. A békére Szíriában, Egyiptomban, Libanonban vagy Irakban? Ezek a kérdések úgy tűnik, kevésbé érdeklik az EU biztosát.
A választól függetlenül, 2013. június 28-án az EU egy direktíva kiadásával fogadta el a decemberi nyilatkozatot, amit július 16-án hoztak nyilvánosságra. A döntés értelmében az EU betiltott minden ciszjordániai és kelet jeruzsálemi illetőségű természetes és jogi személlyel kapcsolatos vagy annak szóló finanszírozást, együttműködést, ösztöndíjat, kutatási támogatást és díjat. Az EU és Izrael közötti valamennyi jövőbeli szerződésnek tartalmaznia kell egy cikkelyt, amely rögzíti, hogy a telepek nem képezik Izrael államának részét.
A nyilatkozattal az EU egyoldalúan eldöntötte, hogy kelet Jeruzsálem, Ciszjordánia, a Gázai övezet és a Golán-fennsík nem része Izrael határvonalának és egyértelmű különbséget tett Izrael állama és az elfoglalt területek között, amelyekre a tilalom vonatkozik, minden gazdasági, tudományos, kulturális, sport és tudományos területen.
Forrás: balfourpost.com