Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2013. október 3., csütörtök
1855 milliárd forint ment az államadósság csökkentésére
Alig 200 milliárd forint van már csak a 3 ezer milliárd forintnyi államosított nyugdíjvagyonból. Legutóbb az önkormányzatoktól átvett adósság törlesztésére költött belőle az állam. Két évvel a magánnyugdíj-pénztári rendszer államosításának kezdete, és szűk másfél évvel a vagyon államhoz kerülése után alig van már meg valami az egykori megtakarításokból. Az Államadósság Kezelő Központ honlapján szereplő adatok szerint a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap (NYRA) vagyona július végén már csak 218,7 milliárd forint volt, ennyi maradt abból a több mint 3 ezer milliárdból, amit a pénztártagok után a kasszák az államnak átadtak.
Vigye a viz a magyarokat! Nem segit az EU
Magyarország
nem kap segítséget az Európai Szolidaritási Alapból, mert az Európai
Bizottság úgy találta, hogy a magyar igény nem felel meg az uniós
segítségnyújtás feltételeinek, valamint, hogy az okozott árvízkár nem
elég jelentős ahhoz, hogy az alap forrásait mozgósítani lehessen –
közölte csütörtökön a brüsszeli testület. Johannes
Hahn, a bizottság regionális politikáért felelős tagja úgy fogalmazott,
hogy bár minden euró okozott kár rossz hír, Magyarországon összesen 27
millió euró (8 milliárd forint) kárt okozott az árvíz, ami az Európai
Bizottság szerint csak nagyon korlátozott mértékű károkat jelent, és nem
elegendő ahhoz, hogy Magyarország segítséget kapjon a szolidaritási
alapból.
(MTI)
Magyarország betiltja a privát ivóvíz kutakat ( SZARVASEMBER.TK
Ma reggel érkezett szerkesztőségünkbe
a hír miszerint az Orbán kormány be akarja tiltani a privát személyek,
ház körüli ivóvíz kútjait. A törvényrendelet abból az okból született
meg, mivel francia és német vízügyi szakemberek figyelmeztetéseket
küldtek a magyar államnak, hogy takarékoskodjon nyers ivóvízkészleteivel
mivel az utóbbi pár évben a talajvíz hihetetlen módon lecsökkent.
Továbbá korlátozni akarják háztartásonként a havi ivóvíz használatot.
Az, hogy milyen korlátozások és ezen korlátozások megszegéséért milyen
büntetések és szankciók várhatók még nem tudhatóak, mivel nem történt
döntést róluk.
A pofátlanság netovábbja: Betiltják a privát ivóvíz kutakat
Internetes
híradások szerint az Orbán kormány be akarja tiltani a privát
személyek, ház körüli ivóvíz kútjait. A törvényrendelet abból az okból
született meg, mivel francia és német vízügyi szakemberek
figyelmeztetéseket küldtek a magyar államnak, hogy takarékoskodjon nyers
ivóvízkészleteivel mivel az utóbbi pár évben a talajvíz hihetetlen
módon lecsökkent. Továbbá korlátozni akarják háztartásonként a havi
ivóvíz használatot. Az, hogy milyen korlátozások és ezen korlátozások
megszegéséért milyen büntetések és szankciók várhatók még nem tudhatóak,
mivel nem történt döntést róluk.
Ha
a megszellőztetett információ valós, akkor kisemberem százezrei
kerülnek ismét nehéz helyzetbe. Megint a leginkább rászorultak szenvedik
meg a kormány sanyargató intézkedéseit. Ha a szabályozás valóban a
természeti kincseink védelme érdekébe történne, még valahol el is
tudnánk fogadni a dolgot, de mivel nem kötöttek ki semmiféle minimum
fogyasztási korlátot, így félő, hogy szimpla bevételnövelésről van szó.
Ugyanis a Kormány centralizálni, majd államosítani szándékozik a
vízszolgáltatókat. Az új rendelet pedig ezen szolgáltatók bevételeit
hivatott maximalizálni.
Tölgyesi Péter
Újabb
információk szivárogtak ki, miszerint a privát ivóvíz kutakat betiltó
törvényt már Orbán Viktor aláírta és 2014 májusától hatályba lép. Minden
településen a polgármesteri hivatalok feladata lesz a meglévő kutakat
feltérképezni, majd ezeket véglegesen betömetni. A továbbiakban
ellenőrizni a rendőrség szúrópróba szerűen fogja, hogy minden a
törvényszerűen van a ház körül és nincsenek kihágások. A büntetések
500.000 és 25.000.000 forint között fognak mozogni.
http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=5507
Meggyilkolták az iráni internetes hadviselés főnökét
Iránban
agyonlőtték az ország elektronikus hadviselési programjának
parancsnokát, amelynek nyomán ismét olyan vádak hangzottak el, hogy
idegen országok hajtanak végre gyilkosságokat iráni illetékesek ellen.
Az eset árthat Róháni iráni elnök diplomáciai kezdeményezéseinek is.
Mozstaba Ahmadit, az Iráni Elektronikus Hadviselési Központ parancsnokát egy Teherántól észak-ra fekvő város menti erdőben holtan találták. 2007 óta öt iráni atomtudóst és az ország ballisztikus rakétaprogramjának parancsnokát gyilkolták meg - emlékeztet rá a Telegraph című lap.
A teheráni kormány Izraelt vádolja - Netanjahu izraeli miniszterelenök épp a napokban figyelmeztette a nemzetközi közösséget: ne higgyjen Róháni új iráni elnök diplomáciai mosolyoffenzívájának, mert ő valójában "báránybőrbe bújt farkas".
Az internetes hadviselésért felelős Mozstaba Ahmadit szombaton látták utoljára, amikor munkába indult. Az Iráni Forradalmi Gárdához közeli Abolz weboldal szerint két golyóval a szívében találták meg. A portál szerint sebesülései arra utaltak, hogy közvetlen közelről végeztek vele.
Egy helyi rendőr szerint két motoros támadó követte el a gyilkosságot.
A Telegraph megjegyzi, hogy a korábbi gyilkosságok komoly kárt okoztak az iráni biztonsági gépezetnek. Az elit egyes tagjai félelemben és a gyanakvás légkörében élnek, mert a fenyegetés miatt szigorították a fontosabb parancsnokok és atomtudósok védelmét. Legutóbb tavaly januárban gyilkoltak meg egy autója mellé rejtett bombával egy tudóst, aki a natanzi urándúsító telepen dolgozott.
Előfordulhat, hogy a mostani gyilkossággal, - melynek során Irán egyik vezető elektronikus hadviselési szakemberét likvidálták - valakik vissza akartak vágni a nyugati intézmények ellen elkövetett internetes támadásokért - amelyekért Iránt tartották felelősnek. Néhány éve viszont az iráni atomprogramot próbálták megbénítani Irán ellenségei az országba csempészett számítógépes vírussal.
A mostani gyilkosság árthat az otthon is ellentmondásosan megítélt Róháni elnök diplomáciai kísérleteinek. Az új elnök azt mondta: kész tárgyalni és reméli, hogy hónapokon belül rendezni lehet Teherán és a Nyugat vitáját az iráni atomprogram kérdésében.
Mozstaba Ahmadit, az Iráni Elektronikus Hadviselési Központ parancsnokát egy Teherántól észak-ra fekvő város menti erdőben holtan találták. 2007 óta öt iráni atomtudóst és az ország ballisztikus rakétaprogramjának parancsnokát gyilkolták meg - emlékeztet rá a Telegraph című lap.
A teheráni kormány Izraelt vádolja - Netanjahu izraeli miniszterelenök épp a napokban figyelmeztette a nemzetközi közösséget: ne higgyjen Róháni új iráni elnök diplomáciai mosolyoffenzívájának, mert ő valójában "báránybőrbe bújt farkas".
Az internetes hadviselésért felelős Mozstaba Ahmadit szombaton látták utoljára, amikor munkába indult. Az Iráni Forradalmi Gárdához közeli Abolz weboldal szerint két golyóval a szívében találták meg. A portál szerint sebesülései arra utaltak, hogy közvetlen közelről végeztek vele.
Egy helyi rendőr szerint két motoros támadó követte el a gyilkosságot.
A Telegraph megjegyzi, hogy a korábbi gyilkosságok komoly kárt okoztak az iráni biztonsági gépezetnek. Az elit egyes tagjai félelemben és a gyanakvás légkörében élnek, mert a fenyegetés miatt szigorították a fontosabb parancsnokok és atomtudósok védelmét. Legutóbb tavaly januárban gyilkoltak meg egy autója mellé rejtett bombával egy tudóst, aki a natanzi urándúsító telepen dolgozott.
Előfordulhat, hogy a mostani gyilkossággal, - melynek során Irán egyik vezető elektronikus hadviselési szakemberét likvidálták - valakik vissza akartak vágni a nyugati intézmények ellen elkövetett internetes támadásokért - amelyekért Iránt tartották felelősnek. Néhány éve viszont az iráni atomprogramot próbálták megbénítani Irán ellenségei az országba csempészett számítógépes vírussal.
A mostani gyilkosság árthat az otthon is ellentmondásosan megítélt Róháni elnök diplomáciai kísérleteinek. Az új elnök azt mondta: kész tárgyalni és reméli, hogy hónapokon belül rendezni lehet Teherán és a Nyugat vitáját az iráni atomprogram kérdésében.
Szvetnik Endre összefoglalója
Inforádió
A svájci hadgyakorlatok a gazdasági összeomlást és a menekültáradatok kezelését modellezik
Svájc
nyilvánosságra hozta a hadseregének legutóbbi hadgyakorlata során
szimulált forgatókönyvek részleteit. A gyakorlat során egy kiterjedt
gazdasági összeomlást, erőszakos és tömeges tüntetéseket és a menekültek
tömeges beáramlását modellezték.
Nigel
Farage, az Európai parlament képviselője, még az év elején arról
beszélt, hogy az európai és tulajdonképpen a globális gazdasági hangulat
könnyen kiterjedt, erőszakos forradalomba torkollhat a pénzügyi
katasztrófa eredményeként.
Svájc
minden bizonnyal odafigyelt szavaira, ahogyan azt a mostani
hadgyakorlat forgatókönyve is mutatja, aminek részeként például azt is
szimulálták, hogy mi történne, hogy az országot elárasztanák a
szomszédos Franciaországból érkező menekültek.
A
hadgyakorlathoz használt forgatókönyv igen könnyen valósággá válhat,
amennyiben az Európai Unió az összeomlás szélére, Franciaország pedig
csődbe jut. A London Telegraph a következőket írta:
Csődbejutott
franciák egész hordái szállják meg Svájcot, hogy visszaszerezzék
„ellopott” pénzüket. Ilyen és ehhez hasonló képzeletbeli helyzetek
megoldását gyakorolta a svájci hadsereg a múlt hétvégén nyilvánosságra
hozott hadgyakorlat forgatókönyve szerint.
A
Lausanne-i Matin Dimanche napilap cikke szerint az augusztusban
lefolytatott gyakorlat során egy olyan helyzetet „játszottak el”, amiben
a pénzügyileg megrogyott Franciaország háborúzó régiókra szakadt. Ezek
közül az egyik, „Sanonia” fedőnéven futó (a valóságban a Jura régió),
támadásra készült Svájc ellen, hogy visszaszerezze a Franciaországtól
állítólag ellopott pénzeket.
A
„Duplex-Barbara” fedőnevű hadgyakorlatban egy háromfrontos megszállást
szimuláltak, Neufchatel, Lausanne és Genf felől, írta a svájci lap.
„A
svájci hadseregnek muszáj felkészülnie a XXI. század veszélyeire ahhoz,
hogy hiteles maradhasson,” nyilatkozta Antoine Vielliard, Hauate-Savoie
városi tanácsának tagja a Matin Dimanche lapnak.
Nem
ez volt az első ilyen képzeletbeli forgatókönyvön alapuló hadgyakorlat a
svájci hadseregben. A tavalyi gyakorlat során az európai fizetőeszköz
összeomlását és a kontinensen kialakuló káoszt követő menekültáradat
kezelését szimulálták.
A „Stabilo Due” nevű hadgyakorlathoz
egy 2010-ben készült kockázati térképet használtak és különböző
egymással háborúzó frakciókat modelleztek, valamint a Görögországból,
Spanyolországból, Olaszországból, Franciaországból és Portugáliából
várható menekültek kezelését gyakorolták.
Az
erőszak Európán belüli terjedésére és erősödésére figyelmeztetve, Ueli
Maurer svájci védelmi miniszter akkor azt mondta, hogy „nem zárhatjuk
ki, hogy az elkövetkezendő években szükség lehet a hadseregre.”
Svájc,
amely 155 ezer sorkatonából álló hadsereggel rendelkezik és
állampolgárai katonai besorolású fegyvereket is tarthatnak otthon az
ország honvédelmi intézkedéseinek részeként, pontosan tudja, hogy mi
történik.
Bár
a hadsereg által szimulált helyzetek bekövetkezése jelenleg nem
valószínű, még véletlenül sem mondhatók pusztán képzeletbelinek, mint
ahogyan azt a Telegraph állítja.
Svájc
a világ bankbirodalmának fővárosa és nyilván tisztában van vele, hogy a
jelenlegi gazdasági rendszer fenntarthatatlan. Az sem kerülhette el a
figyelmét, hogy a bankok szerte a világon aktívan készülnek a pénzügyi
rendszer összeomlására.
Amikor
ez megtörténik, ahogyan arra Nigel Farage és mások figyelmeztettek,
Európában erőszakos forradalmak kitörése is elképzelhető, ahogyan az
korábbi évszázadokban nemegyszer megtörtént már.
Svájc
nem bízza magát a véletlenre és felkészül az ország szó szerinti
lezárására, hogy megakadályozzon egy esetleges megszállást egy külföldi
hadsereg, lázadó erők vagy a menekültek által, amennyiben valamelyik
európai ország tényleg fizetésképtelenné válna.
Az Egyesült Államokban is tartottak hasonló hadgyakorlatokat, amelyek során a pénzügyi összeomlást és a polgári felkelések veszélyét szimulálták.
Az amerikai kormány is tudja, hogy mi közeledik és fokozott ütemben készíti elő a hatalmi hálózatot, hogy képes legyen megbirkózni a következményekkel.
A
világ a szakadék szélén táncol, és aki egy kicsit is figyeli az
eseményeket, követi ezeknek a kormányoknak a példáját, hogy személyesen
is felkészüljön a közeledő viharra.
Forrás: shtfplan.com
http://idokjelei.hu/2013/10/a-svajci-hadgyakorlatok-a-gazdasagi-osszeomlast-es-a-menekultaradatok-kezeleset-modellezik/
Megtámadták az orosz nagykövetséget Líbiában
Ismeretlen
fegyveresek támadtak az orosz nagykövetségre Líbia fővárosában,
Tripoliban. Az orosz külügyminisztérium közlése szerint egy ismeretlen
csoport lőni kezdte az orosz nagykövetség épületét Líbiában, majd
megpróbáltak betörni a követségre.
Körülbelül
tíz ember két autóval tört be az orosz követség területére. Lőni
kezdték a követség épületét és felgyújtottak egy követségi autót, majd a
biztonsági személyzet beavatkozása után a támadók elmenekültek a
helyszínről. Az egyik támadó meghalt és további négy megsebesült.
A
líbiai belügyminisztérium megerősítette, hogy nem voltak sérülések a
nagykövetség munkatársai és a helyi biztonsági erők tagjai között, de a
követségi épület elülső része kissé megsérült.
Baranyai Gábor
Burkolt kiutasítás?
A
líbiai hatóságok azt javasolták az orosz diplomatáknak, hogy hagyják el
az országot, mivel nem tudják garantálni biztonságukat. A történtek
után Oroszország úgy döntött, hogy evakuálja diplomatáit és
családtagjaikat Líbiából, akik már meg is érkeztek Moszkvába. Ilyen
körülmények között az orosz Külügyminisztérium azt javasolja az orosz
állampolgárok, hogy ne utazzanak Líbiába – közölte Alekszandr Lukasevics
külügyminisztériumi szóvivő. A líbiai sajtó szerint a támadás ürügyéül
az szolgált, hogy egy feltehetően orosz nő megölt egy líbiai
katonatisztet, és szúró sebeket okozott annak édesanyjának is. A nőt
letartóztatták, és büntető eljárást indítottak ellene.
Az
orosz diplomaták akkor térnek vissza Líbiába, amikor helyreállt már a
rend. „Amint helyreáll valamennyire a helyzet, visszatérünk Líbiába”.
"Oroszország nem szakította meg diplomáciai kapcsolatait Líbiával, a
diplomaták evakuálása egy kényszercselekedet volt, hogy biztonságba
kerüljenek az orosz állampolgárok." – közölte Ivan Molotkov orosz
nagykövet. Az orosz nagykövetség elleni támadás Líbiában logikus
következménye annak, hogy a rendszerváltás céljából a Nyugat
átgondolatlan lépéseket tesz, ami káoszhoz vezet – jelentette ki
Alekszej Puskov, a Duma Külügyi Bizottságának vezetője.
Logikusan
tehetjük fel a kérdést, hogy mi az oka annak, hogy Líbiában nem tudják
biztosítani az orosz követség munkatársainak biztonságát. Mert ilyen a
valóságban nincs! Háborús, polgárháborús helyzetben ez talán
elképzelhető, de jelenleg ilyenről nincs szó. Moammer Kadhafi
rendszerének erőszakos megdöntése óta amerikai báb kormány van hatalmon
Líbiában. Az ország értékeit kiárulták Amerikának és Franciaországnak,
az orosz érdekeltségeket megszüntették.
Minden
jel arra utal számunkra, hogy a líbiai katonatiszt halála csak ürügy
volt arra, hogy kiutasítsák az orosz diplomatákat Líbiából. Mivel a
támadás elkövetői a biztonsági erők fellépése után azonnal távoztak, így
felmerül a gyanú arra vonatkozólag is, hogy a támadók valójában
zsoldosok voltak, akiknek mindössze annyi volt a feladatuk, hogy zavart
keltsenek. Talán egyszer majd minderre is fény derül.
Fenyvesi Attila
A Szír külügyminiszter az ENSZ előtt védte a kormányát
Az
ENSZ Közgyűlésben tartott beszédet Walid al-Muallem szír
külügyminiszter, aki szerint Szíriában nem polgárháború dúl, hanem egy
terrorizmus elleni háború. A miniszter azzal vádolja az Egyesült
Államokat és szövetségeseit, hogy vegyi fegyverekkel támogatják a
terroristákat, akik a szír népet írtják. A nyugati országok szerint az
Asszad-rezsim vetette be a vegyi fegyvereket, Oroszország viszont
bizonyítékokkal rendelkezik ennek ellenkezőjéről. Hétfőn az ENSZ
Közgyűlés előtt tartott beszédében Walid al-Muallem szíriai
külügyminiszter azzal vádolt meg idegen hatalmakat, hogy vegyi
fegyverekkel látták el az ellenzéket, amelyeket a felkelők többek között
egy több száz halálos áldozattal járó augusztusi támadás során
használtak fel.
A
külügyminiszter külön kiemelte, hogy a szír kormány segítette azt az
ENSZ által vezetett vizsgálatot, amely az augusztus 21-én, Damaszkusz
közelében elkövetett támadás hátterét volt hivatott feltárni, ugyanakkor
azt amerikai, brit és francia nyomás miatt nem vizsgálták, hogy az USA
és szövetségesei oldaláról ki vonható felelősségre a támadásért.
Al-Muallem szerint Szíria komolyan gondolta, amikor csatlakozott a vegyi
fegyverek tilalmáról szóló egyezményhez, és elhivatottan küzd bevetésük
ellen. Hozzátette, hogy azok, akik ilyen fegyverekkel látják el a
terroristákat, nem tesznek eleget jogi kötelezettségeiknek.
A
külügyminiszter kijelentette, hogy a Szíriában nem polgárháború, hanem
terrorizmus elleni háború folyik, amelyet a szír kormány alkotmányos
jogából fakadóan vív nyolcvanhárom országgal, akik Szíriában a szír
népet gyilkolják a dzsihád jelszava alatt. A terrorista csoportok egy
része az al-Kaidához tartozik, és kegyetlen eszközökkel sértik meg az
emberi jogokat. Azokat a szíreket pedig, akik nem hajolnak meg előttük
és szélsőséges ideológiájuk előtt, hanem egy szekuláris és modern
államot akarnak, megcsonkítják és meggyilkolják. Ezek a terroristák nem
törődnek sem értékekkel, sem igazsággal, sem egyenlőséggel, és figyelmen
kívül hagyják a jogot és a törvényeket is.
Al-Muallem
szerint a televízióban olyan felvételeket is mutattak, amelyeken
al-Kaidához köthető terroristák emberi szíveket esznek, ezeket a képeket
azonban teljesen figyelmen kívül hagyták. Arra is volt példa, hogy egy
még élő ember végtagjait levágták és erőfitogtatás gyanánt elküldték a
családjának. A külügyminiszter arra hívta fel a nemzetközi közösség
figyelmét, hogy azonnali intézkedéseket kell tenniük, hogy
megakadályozzák, hogy a terroristák szövetségesei pénzügyi és fegyveres
segítséget nyújtsanak számukra, továbbra is képezzék őket, illetve
menedéket biztosítsanak nekik.
Al-Muallem
azt is kiemelte, hogy mennyire erkölcstelennek és embertelennek tartják
azokat a szankciókat, amelyeket az USA és az Európai Unió Szíria ellen
vetett be, hiszen amellett, hogy ezek az intézkedések a nemzetközi jog
és a szabad kereskedelem alapelveibe ütköznek, a menekült és a még
Szíriában tartózkodó szírek millióinak helyzetét is ellehetetlenítették.
A külügyminiszter megemlítette még a Venezuela, Belorusz, Irán, Kuba és
Észak-Korea ellen alkalmazott egyoldalú intézkedéseket, és
felszólította az Egyesült Államokat, hogy azonnal vessen véget
jogellenes tevékenységeinek.
A
külügyminiszter szerint a szír kormány már többször bejelentette, hogy
politikai úton szeretné megoldani a jelenlegi krízist, és most
elérkezett a megfelelő idő arra, hogy mindenki, aki így vélekedik,
abbahagyja ellenséges politikáját Szíriával szemben és Genf felé vegye
az irányt, hogy békésen, előfeltételek nélkül keressenek megoldást a
válságra. Asszad elnök és a szír kormány készen állnak arra, hogy részt
vegyenek egy Genf-2 nevű ENSZ által támogatott békekonferencián, amelyen
Oroszországot, az Egyesült Államokat és egyéb regionális hatalmakat is
szívesen látnának. A Szíriai Nemzeti Koalíció (Syrian National
Coalition, SNC) elnöke, Ahmad Jarba levélben fejezte ki együttműködési
hajlandóságát az ENSZ felé, ugyanakkor kikötötte, hogy az átmeneti
kormányban nem kaphat helyet Asszad.
Egy
nappal korábban azonban al-Muallem azt nyilatkozta a libanoni székhelyű
al-Mayadin csatornának, hogy a damaszkuszi tisztviselők nem hajlandóak
egy asztalhoz ülni az SNC-vel. A csoport szerintük egyáltalán nem
elfogadott Szíriában, és népszerűségét még jobban elvesztette akkor,
amikor katonai beavatkozásra szólította fel az Egyesült Államokat. A
külügyminiszter szerint a szabad és tisztességes választások az egyetlen
módja annak, hogy a szír nép kinyilváníthassa akaratát. Felkérte a
menekülteket, hogy térjenek vissza otthonaikba, hiszen biztonságukat a
kormány képes biztosítani. Hozzátette, hogy készek minden erőfeszítést
megtenni annak érdekében, hogy a nemzetközi szervezetektől kapott
segélyeket minden szíriai állampolgárhoz eljuttassák, függetlenül attól,
hogy épp hol tartózkodnak.
Mindeközben
a vegyi fegyverek használatát vizsgáló ENSZ munkacsoport elhagyta
Szíriát, és várhatóan jövő hónapban adja ki jelentését a vegyi fegyverek
állítólagos használatáról. Egy másik csoport, amely az augusztus 21-én
történt támadás kivizsgálásáért felelős, megerősítette, hogy egy szarin
nevű ideggázt vetettek be a harcok során, amely több száz ember életét
követelte. A nyugati hatalmak szerint a jelentés vajmi kétséget hagyott
arra vonatkozóan, hogy Asszad emberei felelősek a gáz bevetéséért,
Oroszország azonban ezt megcáfolta. „Olyan bizonyítékokat mutattunk be,
amelyek arra engednek következtetni, hogy az ellenzék vetette be a vegyi
fegyvereket. Komoly a gyanú arra vonatkozóan, hogy ezek a kísérletek
folytatódni fognak”, nyilatkozta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a
Kommersantnak.
(kitekinto.hu )
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)