Mi a globális okosazonosító és miért érdekeljen?

Mi a globális okosazonosító?

• Egy személyazonosítási módszer, amivel az ember igazolni tudja kilétét. Van ahol távhitelesítésnek nevezik. (Ilyesmi például a Magyarországon használt Ügyfélkapu is, azzal a különbséggel, hogy az még nem része a globális rendszernek. Ennek egységesítésére hazánkban a NEK, azaz Nemzeti Egységes Kártyarendszer fokozatos bevezetésén dolgoznak, ami tartalmazni fogja az összes személyes okmány adatait, rálátást adva minden hatóságnak a többi által bevitt információkra, illetve idővel majd csak egyetlen kártyát tesz szükségessé, aminek funkciója kizárólag az adatokat tartalmazó chip hordozása lesz.)
• A biztonságtechnikai ipar „szövetségi azonosítónak” vagy „egyszeri bejelentkezésnek” (SSO – Single Sign-On) nevezi.
• A hadsereg és a megavállalatok már ezt használják.
• Első lépésként regisztrálni kell egy Személyazonosság Szolgáltatónál (Magyarországon ezek az Okmányirodák), amely onnantól kezdve az ügyfél és az online szolgáltatások közötti közvetítő szerepét tölti be. Ettől a ponttól kezdve a szolgáltató igazolja a regisztráltak korát, gépjármű vezetési jogosultságait, „megbízhatóságát”, stb.
• További nem állami felhasználási területek lehetnek még az online fizetések, jegyvásárlások, ajtók nyitása, céges adatokhoz való hozzáférés, ledolgozott munkaórák nyilvántartása, stb. amikhez különféle kütyüket és technológiákat használhatnak. Ilyen lehet például az NFC ¹ vagy egy biometrikus azonosító. Természetesen chipre minden esetben szükség van, mert az tartalmazza a felhasználó azonosítóját és biometrikus adatait. Valószínűleg az eszköz hamarosan maga a telefon lesz, esetleg eleinte egy okoskártya (bár az NSTIC jelenleg gyűrűk és karkötők használatával is kísérletezik), de idővel mindenképpel bőr alá kerül a lopások elkerülése, tehát (mint mindig) a mi „biztonságunk érdekében”.

Miért nem hallunk erről a hírekben?

• Úgy gondolják, hogy a biztonságtechnikai ipar méretei miatt a nyilvánosságnak nem szükséges tudni az újításokról, addig, amíg az ténylegesen nem áll készen a bevezetésre. Amikor pedig ez a pillanat elérkezik, már nem lehet beleszólni a folyamatba.
• Úgy tűnik a legnagyobb problémát a partnerek megtalálása és bevonása jelenti. Nem a fogyasztókat kell meggyőzniük, hanem a cégeket. Ők a partnerek. Mi a „felhasználók” vagyunk, a személyazonosság szolgáltatók pedig a harmadik fél szerepét betöltő közvetítők. A partnerek fizetnek az személyazonosság szolgáltatónak a nyújtott szolgáltatásért. Amint az állam és a cégek megkövetelik a hivatalosan hitelesített azonosítók használatát, a „felhasználók” észrevétlenül, de legalábbis fokozatosan bevonódnak a rendszerbe, ahol egyre kevésbé lesz más alternatíva az érintett szolgáltatás igénybevételére.

Nem lehet egyszerűen csak nem tudomást venni az egészről?

• Egyáltalán nem. A legnagyobb partner maga az állam. Az állam pedig egyre több területen fogja használni a digitalizált e-kormányzati szolgáltatásokat. (Akit érdekel, hogy Magyarország hol tart ebben, ezen a kedves kis blogon tájékozódhat: http://hirlevel.egov.hu/az-elektronikus-kormanyzattal-kapcsolatos-dokumentumok/)
• (A rendszeren belül) nem lesz választás. A felhasználási töréspont után már nem lesz alternatíva. Nem lesz lehetőség a telefonos vagy személyes ügyintézésre. Szép fokozatosan bezárnak az ügyfélszolgálati irodák. Ki kell zárni a két ember közötti személyes kommunikációt az ügyintézésből, hogy ezzel megszűnjön az emberi tényező és létrejöhessen a digitális bürokrácia áttörhetetlen fala.
• Itt jön a képbe a felelősségre vonás. A cégeket úgy is bevonhatják a programba, ha felelősségre vonhatják őket egy ügyfél ellenőrzésének elmulasztásáért a hivatalosan elfogadott szabvány szerinti digitális azonosítón keresztül.
• Egy másik fontos dolog, hogy szinte egyetlen szó sem esik arról, hogy mi történik, amikor az online azonosítás nem sikerül. Elvileg lesz majd egy (globális) visszavonási hatóság, aminek az lesz a feladata, hogy az ilyen problémákat „megoldja”, de ennek felállításával nem nagyon sietnek.

És miért törődjünk ezzel az egésszel?

• Mert ez egy egész életünk során érvényben maradó, egységes globális azonosító, ami hihetetlen kincset jelent például az adathalászoknak, az állami és pénzhatalom kezébe adva egyebek között a világháló kulcsát is. Lehetővé teszi a személyazonosság szolgáltatóknak és az adatokhoz hozzáférőknek, hogy betekintést szerezzenek életünk és személyes adataink legapróbb részleteibe. Tudni fogják hová járunk, kikkel találkozunk és mik a szokásaink. (Ez nyilván sok tekintetben most is így van, de az új azonosítással ez szinte automatikus és kikerülhetetlen lesz.) És természetesen a személyazonosság adatvédelmi biztosítékai nem vonatkoznak a nemzetbiztonsági vagy egészségügyi érdekek miatti felhasználásra.
• A nemzetbiztonság már most is a metaadatok alapján próbálja megakadályozni a tervezett „bűntetteket”. Az új rendszer lényegesen leegyszerűsítheti a dolgukat.
• Az állami login segítségével nagyon sok részlet megtudható egy emberről. A rendszer egy pillanat alatt átfutja a felhasználó Twitter és egyéb közösségi oldalait, online tevékenységét, hivatalos ügyeit, utazási információit, stb. és automatikusan egy digitális profilt hoz létre mindenkiről. A hivatalos (egyelőre amerikai) oldalakon egyre inkább bátorítják a közösségi oldalak azonosítóival való logint, majd később, amikor egy adott ügyhöz vagy fizetéshez komolyabb hitelesítésre van szükség, kérik a személyazonosság szolgáltató igénybevételét.
• A módszerrel tulajdonképpen mindent egy lóra teszünk fel, ami mellesleg számtalan visszaélésre ad lehetőséget a hatalom számára. Emellett a hekkerek, rendszerleállások és esetleges természeti katasztrófák miatt is sebezhetőbbé válunk. Az összetettebb rendszer egyúttal a társadalmi összeomlás valószínűségét is növeli.

Nincs már sok idő. Még a Bitcoin is csatlakozik az személyazonosítási ökoszisztémához. Az év elején bejelentették, hogy „a miiCard nevű online személyazonosító szolgáltatás… együttműködési megállapodást kötött a Tradehill amerikai Bitcoin-tőzsdével”. A miiCard az NSTIC által indított nyílt személyazonosító rendszer tagja, és egyre inkább az állami személyazonosítók preferált rendszerévé válik. A miiCard arra ösztönzi felhasználóit, hogy fiókjukat kapcsolják össze közösségi oldalaikon lévő profiljaikkal.

Kanadában már vannak olyan bankjegykiadó automaták, ahol a készpénzt Bitcoinra lehet váltani, azonban ehhez QR kódjukat és tenyerüket is le kell olvasnia a gépnek. Biometrikus azonosítás a Bitcoinhoz. Hmmm.

Húsz évvel ezelőtt is látható volt Nagytestvér térnyerése és harcoltunk ellene. Mára Kistestvérek lepték el a világot, akik fokozatosan válnak eggyé Nagytestvérrel. Látjuk miként működnek és mi a céljuk. Ne segítsük ezt az egyesülést és mindenekelőtt ne féljünk olyasmitől, aminek nincs lelke és nincs hatalma a miénk felett.

„És megadatott neki, hogy mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat jobb kezükön vagy homlokukon bélyeggel jelöltessen meg, és hogy senki se vehessen vagy adhasson, csak az, akin bélyegként rajta van a fenevad neve vagy nevének a száma. Itt van helye a bölcsességnek! Akinek van értelme, számítsa ki a fenevad számát, mert egy embernek a száma az. Az ő száma pedig hatszázhatvanhat.” Jelenések 13:16-18

1. NFC (Near field communication), rövid hatótávú kommunikációs szabványgyűjtemény okostelefonok és hasonló (általában mobil) eszközök között, egymáshoz érintéssel vagy egymáshoz nagyon közel helyezéssel (maximum pár centiméter) létrejövő rádiós kommunikációra. Alkalmazási területe a kommunikációs kapcsolatok létrehozásához szükséges adatcsere (például bonyolultabb, magasabb szintű kapcsolatok, WiFi, Bluetooth, beállítási adatai) gyorsítása, valamint az eszközök közötti azonosítási folyamat (pl. mobiltelefon – headset) gyorsítása, elvégzése. [↩]
   
   Forrás: activistpost.com

http://idokjelei.hu/2013/11/mi-a-globalis-okosazonosito-es-miert-erdekeljen/

Ha Isten és a Kúria is úgy akarja… – Ki az úr a házban?

- Precedens jog ugyan nincs, de jogegységi döntés születik a devizahitelek ügyében -

…”Úgy azért megkérdezzük: Magyarországon a kormány és a Parlament az úr, – vagy pedig a Kúria és a bíróságok, no meg a bankok, kiknek a bírók a javukra döntenek?

Azért, javasoljuk mind a Kúriának, mind a bíróságoknak, és bírók által szinte minden esetben kedvező ítéleteket besöprő bankoknak; – addig próbálják ezt a problémakört kezelni, – míg a békés megoldásra van még lehetőség. – Mert ha egyszer elpattan egy otthonát elvesztő adós cérnája, és nem akar egyedül öngyilkos lenni, – akkor lesz itt nemulass!… Aztán egy egész csoport cérnája is elpattanhat, – majd akár az egész devizahiteles és számlaadós társadalomé…”

1. Orbán sürgeti a Kúriát

Bár Magyarországon ugyan nincsen precedens jogalkalmazás, de a kormány egy minél hamarabb megindítandó jogi konzultációra kérte fel a devizahitelek ügyében Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettest, közigazgatási és igazságügyi minisztert.

Mivel az ellentétes bírói döntések miatt jogi bizonytalanság alakult ki, a miniszterelnök szorgalmazza, hogy a Kúria minél előbb hozzon jogegységi döntést a devizahitelek ügyében. – Ha minden a kormány tervei szerint megy; a Kúria már hétfőn jogegységi döntést hozhat.

- A kabinet azt szeretné, ha a Kúrián a szokásos ügymenettől és időrendtől eltérően – a magyar emberek érdeke szerinti időben – születne döntés – mondotta Orbán Viktor.

2. De a Kúria nem siet

Wellmann György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője azonban úgy véli; “A devizahitelek alapvetően társadalmi problémát jelentenek, nem pedig jogi és banki természetű gondot. Ebből fakadóan a perek zsákutcát jelentenek, hiszen egy társadalmi problémát nem lehet szerződésenként, egyesével, perekkel megoldani.”

Wellmann igyekszik hűteni a Kúria jövendő döntésével kapcsolatos várakozásokat is. Elmondta: “Igaz, hogy hétfőn ül össze a jogegységi tanács, amely aznap döntést is hozhat. Ám az adósoknak fölösleges nagy reményeket táplálniuk. Hiszen fel lehet mérni, milyen döntések születtek eddig…” – olyan jogegységi döntés is születhet majd.

Külön kihangsúlyozta, hogy; “A bíróságoktól nem lehet elvárni a kérdés megoldását” – Ez lényegében azt jelenti, hogy nem is törekednek majd hétfőn a megoldásra, – de később sem. – Egyszerűen visszadobják a labdát és a felelősséget; a kormánynak.

A Kúria közölte; “A várhatóan meghozandó jogegységi határozat a devizahitelekkel összefüggő perekben is tapasztalt eljárásjogi kérdéseket taglal. Ebből következően nyilvánvalóan nem felelhet meg azoknak a várakozásoknak, melyeket a sajtó ez ügyben a Kúrához intézett megkeresései tartalmaznak.” – A Kúria ezzel persze burkoltan azt érzékeltette; hogy a devizahitelesek várakozásainak nem felelhetnek meg, – hiszen a sajtó többnyire az ő kérdéseiket, kéréseiket fogalmazta meg.

Ámde ezeket az igényeket is figyelembe véve azonban a Kúria Polgári Kollégiuma a közeljövőben fel kívánja mérni, hogy a devizaalapú hitelszerződésekkel összefüggésben hány per van az országban folyamatban, továbbá, hogy a jogerős ítéletek alapján eltérő joggyakorlat kialakulása megállapítható-e?

3. Gyanús ez – Mintha nem akarnának a nép javára ítélni…

Wellman György, a Kúria polgári kollégiumának vezetője már csűri-csavarja azzal; – hogy kitért arra; “Az érvénytelenség teljesen alkalmatlan jogi eszköz a devizahitel-perekben, mert ahhoz, hogy ezt alkalmazni lehessen, az érvénytelenségi oknak a szerződéskötéskor kellett volna fennállnia, miközben a devizahiteleseknek a futamidő alatt bekövetkezett árfolyam emelkedés fáj.”

Wellman kedves megjegyzése szerint: “A devizahitelesek rákaptak arra, hogy úgy indítanak érvénytelenségi pereket, hogy abban csak az érvénytelenség megállapítását kérik. Ez azt jelenti, hogy amennyiben a bíró a felperesnek igazat adva megállapítaná az adott hitelszerződés érvénytelenségét, az adós hátradőlhetne, a törlesztőket nem is kellene tovább fizetnie, hiszen érvénytelen szerződés teljesítésére nem kötelezhető. Ez utóbbi fejleményben reménykedve történnek ezek a perindítások” – húzta alá Wellmann.

(Ám ez óriási csúsztatás, – mert a bíróság akár azt is elrendelheti, hogy a szerződést a kezdeti állapotában fogalmazzák át az adóssal közösen, és az adós a neki kölcsönzött összeget, egy érthetően megfogalmazott, és tisztességesen megállapított kamat mellett fizesse, illetve történjen meg az elszámolás, és a bank által többletként befizettetett összeggel csökkentsék a kölcsön tőke részét.)

És mint már annyiszor, a jelen esetekben is tapasztalhattuk, hogy a törvények az erkölccsel és az igazsággal nincsenek összhangban. Ennek hiányából fakad például, hogy az egyoldalú szerződés módosítást, még mindig nem büntetik!

Ezért tehát a mi véleményünk ezzel kapcsolatban az; A hitelesek részéről nagyon is helyesen történt, – hogy úgy indítottak érvénytelenségi pereket, hogy abban csak az érvénytelenség megállapítását kérték, – bármennyire is nem tetszik ez a Kúria képviselőjének!

Hiszen a bankok részéről, az előre megfontolt csalás esete már számtalanszor bebizonyosodott. – A devizahitelek nagy része sosem látott devizát, – az a svájci frank hitel pedig, amelyik mégis látott, – már a futamidő elején 120-szoros kamattal volt megterhelve, – az eredeti svájci irányadó kamathoz képest. – Az árfolyamokkal és így a kamatokkal történő manipuláció csak ezután következett.

Mindezek tudatában egyre erősebb a gyanú bennünk, – hogy ennek a problémának a végső megoldása nem a jogegységi döntés kellene, hogy legyen, – hanem egy nagyszabású büntető eljárás,; – az előre megfontolt csalások, a devizapiaci manipulációk, az uzsorázások, fosztogatások – közvetlen, – valamint a fagyhalálok és az öngyilkosságok közvetett okozóinak a megbüntetésére.

Előbb-utóbb, ez be is következik. – Kérdés, melyik kormányzat és Parlament vállalja majd fel.

4. A Kúria szerint nem kezelhetők a csoportos keresetek

Tehát mos lényegében az történt, hogy a kormány átdobta a devizahiteles labdát a Kúria térfelére, – a Kúria azonban hárított. Ez végül az adósok helyzetét rontja. A peres kilátások mindenesetre a korábbinál sokkal borúsabbá váltak. – Hiszen Wellmann eme kinyilatkoztatásával nem tett mást, üzent azoknak a bíróknak akiknek kellett. Az üzenet ugyanis nekik szól elsősorban, s csak másodsorban a közvéleménynek.

Még egyszer: A Kúria külön kihangsúlyozza: “Az elvi határozatok is, a konkrét egyedi ügyekben felmerülő jogelvi kérdésekről döntenek, – ebből következően nyilvánvalóan nem felelhetnek meg a felfokozott várakozásoknak.”

De a Kúria, mint a legmagasabb bírói fórum, azért óvakodik attól, hogy a kormányt említse, úgy állítják be a dolgot, hogy a sajtó részéről nehezedik rájuk nyomás. – És a nép oldaláról nehezedő nyomást, még nem is ismerik. – De, ami késik, nem múlik.

Ám ők ezt egyenlőre nem tudják, és nagyon úgy néz ki, hogy végül is a bankok javára fognak dönteni.

Figyeljük csak meg, hogy a bankár véleménye mennyire összecseng a Kúria elutasító viselkedésével:

A Bankár, – Korba Szabolcs, az OTP Bank főosztályvezetője mondotta:

- A devizában nyújtott kölcsön-, illetve lízingszerződések közül 2,5 ezer van per alatt, 60 fejeződött be jogerősen, ebből 6-ot veszítettek el a bankok és lízingcégek, – de felülvizsgálatra ezekben az ügyekben is a Kúriához fordulnak.

Vagyis egyértelműen a bíróságok a legtöbb esetben a bankok javára döntenek. – Milyen jogegységi döntés várható is ezek után?

A hab a tortán pedig:

A Kúria részéről Wellmann György végezetül még azt is közölte:

- A Kúria felméri az eddigi döntéseket, de a jogi helyzet tiszta, legfeljebb részletekben vannak véleménykülönbségek a bírák közt, a devizahitelek problémájának megoldása a bíróságoktól nem várható.

Ismételjük csak el lassan és még egyszer: “A devizahitelek problémájának megoldása a bíróságoktól nem várható.” – És ez itt a lényeg.

És, ha valaki ezt kétségbe vonná, annak elmondhatjuk; hogy a bankok által a bírák számára nem egy esetben szervezett és finanszírozott “kiokosító” tanfolyamok is, – bizony kifizetődő befektetéseivé váltak a pénzintézeteknek.

5. Közérdekű kereset?

Közérdekű keresetet nem indítottak a hatóságok, pedig azzal talán jogilag tiszta helyzetet lehetne teremteni. – Viszonylagosan persze. – Hiszen mindenki tudja, hogy a bankok, – emberek millióit fosztották és fosztják ki, – de a polgári demokrácia, lehetőséget biztosít a nekik arra, hogy megússzák a büntetést, – sőt megadja számukra a további fosztogatások lehetőségét is. – Hiszen a jog e tekintetben is szöges ellentétben áll az erkölccsel és az igazsággal.

Például az ilyen nehézkes polgári jogi eljárásokkal, – melyek közé tartozik a “Közérdekű kereset” is, – mely a jogi helyzet tisztázását volna hivatott eldönteni, – ám ki tudja, mennyi idő alatt? – A per befejezéséig hónapok, de akár évek is eltelhetnek, – ennyi idejük pedig a nagy bajban lévő, végrehajtás, vagy kilakoltatás előtt álló adósoknak már nincsen.

Marad tehát az általunk javasolt verzió: “Egy nagyszabású büntető eljárás, vagy büntető eljárások tömkelege, – az előre megfontolt csalások, a devizapiaci manipulációk, az uzsorázások, fosztogatások – közvetlen, – valamint a fagyhalálok és az öngyilkosságok közvetett okozóinak a megbüntetésére.

Ez teremthet igazán tiszta jogi helyzetet!

Mert a jelenlegi helyzetre a jogtisztaság nem igazán jellemző. – Szinte mindenféle ítélet született már a devizahiteles perekben, – de arányaiban a legtöbb ítélet a bankok javára született.

Mindezek mellett egyre elzárkózóbbá válnak a legfőbb bírák is ebben az ügyben. Sokatmondóak Wellmann György, az MTI által idézett szavai: közérdekű kereset még nem indult. Őszerinte, ezt már rég megtehették volna a hatóságok.

6. Ki az úr a házban?

Úgy azért megkérdezzük: Magyarországon a kormány és a Parlament az úr, – vagy pedig a Kúria és a bíróságok, no meg a bankok, kiknek a bírók a javukra döntenek?

Azért, javasoljuk mind a Kúriának, mind a bíróságoknak, és bírók által szinte minden esetben kedvező ítéleteket besöprő bankoknak; – addig próbálják ezt a problémakört kezelni, – míg a békés megoldásra van még lehetőség. – Mert ha egyszer elpattan egy otthonát elvesztő adós cérnája, és nem akar egyedül öngyilkos lenni, – akkor lesz itt nemulass!…

Aztán egy egész csoport cérnája is elpattanhat, – majd akár az egész devizahiteles és számlaadós társadalomé… S a dühöngő tömeg éppen olyan kegyetlen lesz, amilyenek a bankárok és a kifosztóik voltak velük…

Portfolio.hu – Én pénzem.hu nyomán

Szabad Riport Tudósító Iroda

Katasztrófa színészek

Amerika a Földközi-tengert is elveszíti

Korrupciós botrányra hivatkozva felfüggesztették tisztségéből Ted Branch altengernagyot, az amerikai haditengerészet hírszerzésének vezetőjét és Bruce Loveless altengernagyot, a hírszerzési műveletek vezetőjét, így a két szerv átmenetileg vezető nélkül maradt.

Branchot és Lovelesst azzal gyanúsítják, hogy törvénytelen üzleti kapcsolat fűzi őket egy szingapúri céghez, mely hosszú időn át kapott megrendeléseket az amerikai haditengerészettől a hadihajók kiszolgálására. Az irreálisan magas árakon kötött üzletekért cserébe a korrupt vezetők "pénzügyi juttatásokban, drága utazásokban és prostituáltak szolgálataiban" részesültek.

Az Egyesült Államok amellett, hogy gazdaságilag is egy hanyatló nagyhatalom képét mutatja, az amerikai hírszerző ügynökségekkel kapcsolatban kirobbant botrányok is ezt mutatják.

Alig fél éve annak, hogy a CIA igazgatói széke körül folytatott hatalmi harcokban szünet állt be. John Brennan kinevezésének idejére pedig Amerika az utóbbi évek arrogáns terjeszkedése során szerzett gyarmatok jó részét elveszítette.

Miközben a nyugaton fejek hullottak és egymást taposták a jó előmenetelű karrieristák, az észak-afrikai országokban végzett felforgatásra ellenforradalom következett. Líbia darabokra szakadt, Egyiptomban ellenforradalmi puccs zajlott le, miután nem sikerült megszilárdítani az IMF-hiteles "iszlám" kormányzatot. A Gazprom bevásárolta magát a Mexikói-öbölbe, az arab országok egymást között osztják fel a nyugati olajipar fennmaradó részét. Az EU "Keleti Partnerségébe" bevonni szándékozott országok közül pedig többek egyetlen hátra arccal tagadták meg az uniós csatlakozást, majd szándékukat fejezték ki az orosz-kazah-fehérorosz vámunióba történő belépésre.

A hanyatló nagyhatalmaknak sajátossága, hogy a korrupció, az egyéni érdekek ütközése a központi irányítást olya mértékben hátráltatja, hogy az már az alapvető működéseket is veszélyezteti. Most, hogy a haditengerészetet is elérte a változás hulláma, itt az ideje, hogy Amerika a Földközi-tengert is elveszítse. Ez már csak idő kérdése; ahogy Kerry visszavonulót fújt Kelet-Európából, a korrupt altengernagy helyére kinevezett új vezető is majd "óvatosabb lesz" az amerikai flotta mediterrán jelenléte kapcsán - meg fogja tenni, mert nem tehet mást.

Molnár István

A Piros Cégér 2-6.: A ROTHSCHILDOK

A zsidók gazdasági és társadalmi felemelkedésének úgyszólván egyetlen számottevő útja a kora középkortól fogva a pénz forgalmazása: különböző pénznemek átváltása és a pénz uzsorakamatra való kihelyezése volt. Ez volt a zsidóság hagyományos specialitása a keresztény társadalmi és gazdasági rendben, melyben éltek, ennek a feladatnak ellátásáért tűrték meg őket, és ez volt jólétük és olykor üldöztetésük forrása is.

Ilyen közepesen tehetős pénzváltó családba született Meyer Amschel Rothschild a Majna parti Frankfurtban az úr 1743. esztendejében. Az ő zseniális, maga és nemzetsége számára elképzelhetetlen vagyont és hatalmat teremtő meglátása volt az, hogy nem kisembereket kell uzsorakamatokkal szipolyozni, hanem uralkodók és államkincstárak hitelezőjévé kell válni, és akkor majd azok fogják a kisemberekből kisajtolni a kifogyhatatlan pénzáradatokat, melyek a soha ki nem fizetett és lehetőleg ki sem fizethető kölcsönök folyományaként a hitelező bankárok pénzeszsákjaiba vég nélkül ömlenek.

Ez volt Meyer Amschel Rothschild brilliáns "találmánya", magának és utódainak és a velük szövetkezőknek soha nem látott vagyon és hatalom, az emberiség millióinak pedig pokolbéli átok és rákfenénél borzalmasabb pusztulás.

Mindez pedig nem csupán a meggazdagodás telhetetlen vágyából fakadt, ennek mélyebb rugói voltak: az egész emberiség fölötti uralom megszerzése, amint a próféták megírták, és ehhez a mindenható pénz is csak eszköz volt.

(A Rothschild-házra nézve általában lásd Corti, Count Egon Caesar, "The Rise of the House of Rothschild", Western Islands, 1972; Nicolov, Nicola M., "The World Conspiracy, Portland, USA, 1990.")

A Rothschild-család a nevét a házukat a frankfurti zsidónegyed egyetlen utcáján házszám helyett azonosító kis piros cégértől (rot Schild) vette, eredeti nevük Elchanan volt. Ezen a néven szerepel a család őse, Isaak Elchanan 1585-ben, mint a Piros Cégér lakója (Isaak Elchanan beim roten Schild). Később a család a Bauer vezetéknevet vette fel. Úgy tűnik, a cégér utáni ragadványnevet hivatalosan először Meyer Amschel használta.

A kis Meyer Amschel tízéves korától fogva a családi pénzváltó üzletben dolgozott, és a sokféle pénzérme felkeltette érdeklődését a numizmatika iránt. Ebben hamarosan szakértő lett, és amikor szüleit két évvel később elvesztette, majd néhány év múlva az üzletet is átvette, ez szolgált szédületes karrierje alapjául.

A hessei fejedelemség trónörököse, Vilmos herceg fő passziója a numizmatika volt, és Meyer Amschel ilyetén szolgálatai révén már 1763-ban bejáratos volt az udvarába. A trónörökös saját tartománya a ráérő ideje volt, a híres frankfurti vásárokat is gyakran meglátogatta. Meyer Amschel ilyen alkalmakkor is ápolta a herceggel való üzleti kapcsolatait, és idővel ezek rendszeressé váltak.

Miután a herceg bizalmába férkőzött, a fiatal zsidó helyes meglátással udvari címet is szerzett magának, mint "a Hesse-Hanau fejedelemség koronaügynöke". Ez azután megnyitotta előtte a legelőkelőbb német főúri, sőt uralkodói családok ajtaját. Vilmos herceg III. György angol király unokája és V. frigyes dán király veje volt, s bár tartománya mindössze 50.000 lakost számlált, az egész német birodalomban kitűnő összeköttetésekkel rendelkezett. Így ívelt felfelé Meyer Amschel csillaga az 1770-es években, miközben felesége 1773-ban, 1774-ben és 1775-ben fiúgyermekkel ajándékozta meg, akik az Amschel, Salamon és Nathan neveket nyerték.

Meyer Amschelnek már virágzó, az egész német birodalomra kiterjedő numizmatikai hálózata volt, saját nyomtatott katalógussal, mikor Hesse-Cassel uralkodója, II. Frigyes váratlan halála folytán 1785-ben alkalma nyílt a nemzetközi pénzvilágba való betörése. A hessei uralkodóház több nemzedék gondos munkájával hatalmas vagyonra tett szert hivatásos katonaság kiképzése és katonai egységeinek más uralkodók részére való bérbeadása révén. Különösen gyakran vette igénybe ezt a szolgáltatást Anglia, ahol ebben az időben már 12.000 hessei zsoldos katona állomásozott. Az ezek után fizetendő óriási bérösszegeket Hesse Cassel fejedelmei magas kamatozású kötvényekbe fektették be, éspedig többnyire Angliában. Meyer Amschel hercegi pártfogója tehát, aki IX. Vilmos néven lépett a trónra, egyik napról a másikra fantasztikus örökség birtokosa lett.

Ezeket a fejedelmi pénzhalmazokat, melyek teljes összegét a kortársak legalább 20 millió tallérra becsülték (bár mások szerint akár 60 milliót is kitehettek), kezelni kellett, különösen mert az angol kincstár gyakorta váltókkal fizetett, és ezek piacra vitele és leszámítolása gondos banki munkát igényelt. Azonkívül az új fejedelem úgy döntött, hogy ideje ezeknek az angol befektetéseknek jó részét a kontinensre áttelepíteni, és ehhez szintén ügyes bankárokra volt szüksége. Meyer Amschel hamar átlátta a számára ebben rejlő lehetőségeket, de egyelőre meg kellett elégednie apróbb tranzakciókkal, mert a fejedelem most már Frankfurttól távol, Casselben székelt, és nehéz volt rávenni, hogy családja bevált bankházaitól megváljon.

Ebben az időben Meyer Amschel már meglehetős jómódra tett szert - bár még nem tartozott az igazán vagyonos frankfurti zsidók közé -, és ennek látható jeleként 1785-ben megvásárolta a zsidónegyed egyik tekintélyesebb ikerházának a felét. Az épület másik felében egy Schiff nevű család lakott; ezzel a névvel még fogunk találkozni a Rothschild-ház későbbi története folyamán. Itt rendezte be Meyer Amschel a Rothschild családi üzletet, mely pénzváltás és kölcsönügyletek mellett többféle jövedelmező kereskedelmi tevékenységet is folytatott.

Kisebb méretű kezdeti pénzügyi sikerei után Meyer Amschelnek végül is a francia forradalom és a napoleoni háborúk hozták meg a nagy lehetőséget. A hessei uralkodó 1795-ben Poroszországgal együtt kiugrott a franciaellenes koalícióból, és ezt követően minden energiáját a korábban is igen jól forgatott kölcsönügyleteinek szentelte. Úgyszólván egész Európa bankárja lett, és a tovább hadakozó német fejedelmeket gyakran látta el pénzzel, természetesen magas kamat mellett. Egyre szélesedő fejedelmi üzletköre ápolásához újabb pénzemberekre volt szüksége, és ezek egyikét az utóbb kissé elhanyagolt Meyer Amschelben találta meg. A hercegnek ez a választása annál inkább is kézenfekvő volt, mert a franciák német-alföldi hódításai folytán Európa addigi központi pénzpiaca, az amszterdami tőzsde 1795-ben gyakorlatilag összeomlott, és szerepét egyre fokozódó mértékben a frankfurti tőzsde vette át.

Ezekben az években a franciaellenes szövetség vezetőhatalmai Anglia és Ausztria voltak, és az ezzel járó hadviselés költségei mindkét birodalom kincstárát alaposan kimerítették. Egyre gyakrabban fordultak ezért IX. Vilmoshoz nagy összegű kölcsönökért, melyeket a hessei uralkodó megfelelő feltételek mellett mindig szívesen megadott. Meyer Amschelnek jelentős szerep jutott az ilyen hitelügyletek lebonyolításában, minek folytán annyira megtollasodott, hogy vagyona közvetlenül a századforduló előtt már nem volt messze az egymillió aranytól.

Ilyen nemzetközi méretű bankártevékenység mellett szükségessé vált Meyer Amschel számára külföldi képviseletek létrehozása, és ehhez a megfelelő személyeket saját fiaiban találta meg. A két legidősebb, Amschel és Salamon már jól bedolgozta magát a frankfurti családi üzletben, míg a harmadik, a 21 esztendős, rendkívül eleven és tehetséges Nátán tettre készen várta, hogy talentumainak megfelelő megbízást kapjon. Logikus volt ezért apja választása, mikor 1798-ban ezt a fiát menesztette legfontosabb külföldi érdekeltségébe, Angliába 20.000 fontsterling kíséretében.

Ez a lépés újabb fordulópontnak bizonyult a Rothschild bankház emelkedésében. Miközben a családfő továbbra is gondosan szövögette üzleti kapcsolatait a váltakozó szerencsével folytatott háborúskodás közepette egyre riadtabbá váló német uralkodókkal, sőt a maga számára császári, két idősebb fiának pedig egyéb udvari rangokat és kiváltságokat is nyert, az ifjú Nátán Manchesterben nyitott bankházat, és szívós és kitartó munkával angol üzleti csatorna alakult ki Frankfurt és a szigetország között, melynek mindkét végét a Rothschildok tartották kezükben, és ezen keresztül hatalmas pénz- és áruforgalom bonyolódott le. Nagyban elősegítette ennek a kétirányú üzleti vonalnak az eredményességét a nemzetközi információs hálózat, melyet Meyer Amschel a német-római birodalom örökletes postamestereivel, a Thrun-Taxis-házzal ápolt jó viszonya révén 1800-tól kezdve kiépített.

Nátán angliai működésének első valóban jelentős gyümölcse a Napoleon által 1805-ben kihirdetett kontinentális blokád sikeres kijátszása volt. A nélkülözhetetlen gyarmatáruk, különösen a cukor, a kávé és a dohány egyetlen beszerzési forrása Anglia volt, és a blokád miatt ezek árai a kontinensen roppant magasra szöktek. Megfelelő kenőpénzek árán és kedvező időpontokban azonban lehetséges volt hollandiai és észak-német kikötőkön keresztül a blokádon áttörni, mivel Napoleon ellenőrzése a terjedelmes európai partvidéken nem volt egészen teljes. Így Nátán segítségével és saját információs szolgálatukra is támaszkodva, a Rothschildok éveken keresztül hatalmas haszonnal járó gyarmat-áruforgalmat bonyolítottak le.

Az angol kapcsolat még jövedelmezőbbé vált a Rothschild-ház számára, mikor Napoleonnak végre elege lett az időközben német választófejedelemmé emelkedett hessei herceg haszonleső semlegességéből, és gazdag zsákmányra is számítva IX. Vilmost és kincsestárait üldözőbe vette. A herceg Meyer Amschelt bízta meg az angol és dán befektetései után járó kamatok beszedésével, és ebben a rendkívül jövedelmező műveletben Nátánnak is megfelelő szerep jutott. Idővel az angliai befektetések kezelése Nátán kizárólagos feladatává vált, míg az országából menekülni kényszerült IX. Vilmos minden egyéb vagyonának felügyeletét, és olykor mentését is, Meyer Amschel irányításával a két idősebb Rothschild fiú látta el.

A Rothschildok így 1808-tól fogva a dúsgazdag herceg összes pénzforrásainak bizalmas kezelői lettek, és mivel úgyszólván valamennyi európai uralkodó ezektől a pénzforrásoktól, illetve az azokat a tulajdonos megbízásából kihelyező bankároktól remélte maga és rogyadozó államkincstára boldogulását, a Rothschild-ház az egész kontinensen meghatározó politikai befolyásra tett szert.

Ezentúl már nem a Rothschildok folyamodtak az uralkodók kegyeiért, hanem azok jöttek hozzájuk a mindenható Pénzért, s a feltételeket a Rothschildok szabták meg. Ők irányították a kulisszák mögül a háborúkat is, melyek gazdagodásuk fő forrásai voltak, mert Montecuccoli híres mondása szerint a háborúhoz három dolog kellett: "pénz, pénz és pénz", és a három-egy dolog fölött egyre nagyobb mértékben a Rothschildok rendelkeztek. Pénzeszsákjaik megszorítása hadjáratok, sőt országok sorsát döntötte el, és ebbeli döntéseiket nem emberbaráti szempontok, hanem kizárólag saját önös érdekeik, pénzhegyeik növelésének vágya irányították.

Nem volt mentes ettől a növekvő Rothschild-hegemóniától maga a császár sem. A hosszú háborúskodás miatt a bécsi udvar pénzügyeiben teljes káosz uralkodott. A papírpénzt annyira felelőtlenül szaporították, hogy az rohamosan vesztett értékéből; 1810 elején egy ezüstpénzért ötször annyi névértékű kincstárjegyet kellett adni, néhány hónappal később már tizenkétszer annyit. Az állampapíroknak ez a rohamos inflációja gyors mentőakciót igényelt, és a czászári kincstár a hessei herceg vagyonát kezelő Rothschildokhoz fordult segítségért.

A Rothschildok azonban óvatosak voltak, és az általuk javasolt bonyolult kölcsönügylet nem felelt meg a császár pénzügyi tanácsadóinak. A tervezett tranzakció tehát nem jött létre, de a tény, hogy a Rothschildok közvetlen kapcsolatba kerültek a császári udvarral, óriási mértékben emelte tekintélyüket a nemzetközi pénzvilágban.

Ezen a ponton a Rothschildok már nem csupán a hessei herceg befektetésre váró millióit voltak képesek megcsillogtatni fejedelmi klienseik szemei előtt, hanem maguk is igen jelentős tőkével rendelkeztek, melyet egyre magasabb körökben forgattak. Így 1810 decemberében már saját pénzeikből kölcsönöztek 400.000 tallért a dán pénzügyminiszternek. Rövidesen ők pénzelték a bajba jutott császárt, az angol kincstárt, és Napoleon egyre nagyobb méreteket öltő hadjáratait is. Mindezt olyan diszkréten tették, hogy a szembenálló felek nem is sejtették ezt a kétszínű pénzpolitikai játékot.

Üzleti köreik szélesedése és vagyonuk rohamos növekedése szükségessé tette a Rothschildok számára a cég jogi szerkezetének szabályozását. Ezért az apa 1810 szeptemberében formális társasági szerződésre lépett fiaival: magának megtartotta a vezető szerepet és a viszonylagos részvénytöbbséget, de a két legidősebb fiú, Amschel és Salamon is jelentős részt kapott az üzletben, míg a két legfiatalabb, Károly és Jakab, akik még kiskorúak voltak, kisebb összegekben részesültek. Nátán a családdal kötött titkos megállapodás szerint Amschellel és Salamonnal azonos arányban vált a cég tulajdonosává, de bankháza Angliában lévén, nevét nem volt ajánlatos Frankfurtban dobra verni.

Egyre nagyobb stílű nemzetközi pénzügyleteik ellenére a Rothschildok továbbra is kitartottak a hessei választófejedelem mellett, aki Napoleontól való félelmében állandó jelleggel Prágában ütötte fel székhelyét. Az összekötő szerepét Frankfurt és Prága közt többnyire a Károly fiú látta el, míg Jakab a közben Párizsba áttelepült Salamont és a Manchesterben székelő Nátánt látogatta rendszeresen a frankfurti üzleti központból. Nátán ekkor már maga is tekintélyes pénzember volt Angliában, és a francia blokád rendszeres áttörése, valamint más ügyes tranzakciók révén hatalmas saját vagyonra tett szert. Salamon Párizsban forgatta a Frankfurtból rendelkezésére bocsátott pénzösszegeket, és rövid idő alatt annyira beférkőzött a francia üzleti életbe, hogy Jakab is csatlakozott hozzá, és Nátánnal onnan tartotta fent a kapcsolatokat. A Rothschild-háznak így hatalmas támaszpontjai működtek a Csatorna mindkét oldalán, a két szembenálló tábor legfőbb politikai központjaiban, mikor Napoleon a Grande Arméeval elindult nagy kalandjára Moszkva felé. Ezekben a napokban érkezett Meyer Amschel Rothschild földi életútja végére.

Halála közeledtét érezve az agg bankár 1812 szeptember 16-án megíratta végrendeletét, melyben a "Meyer Amschel Rothschild és Fiai" bankházat egyenlő arányban öt fiára hagyta. Leányairól másképpen gondoskodott, vejeit és fiaikat pedig teljesen kizárta az üzletből. Meghagyta családjának, hogy szigorúan tartsák meg az ortodox zsidó hitet, és lehetőleg egymás közt házasodjanak, keresztényekkel pedig semmiképp sem. Három nappal később örökre lehunyta szemét, és az immár gigantikus pénzbirodalom az öt Rothschild fiúra szállt.

Meyer Amschel Rothschild nem az első zsidó volt, aki keresztény közegben magasra kapaszkodott. Nem is ő volt az első pénzember, aki nemzetközi arányokban gondolkodott és működött. De ő volt az első keresztény vagy zsidó, aki a mindenható Pénzt politikai manőverekre használta fel, a politikát pedig a Pénz halmozására, és mindkettőben teljesen gátlástalan volt. Neki egyedül a Pénz volt fontos, és az ezzel elérhető hatalom. Az uralkodókat és általában a politikusokat megvetette, bár ezt nyíltan nem volt képes kimutatni. Neki tulajdonították a mondást: "Add meg nekem a hatalmat, hogy egy ország pénznemét kontrolláljam, és nem törődöm azzal, mi történik a kormányban és a parlamentben." Életében nem volt képes ezt az elvét megvalósítani, de fiai családi hagyományként megőrizték, és idővel sikerre is vitték azt.

Még abban az évben alkalmuk nyílt a Rothschild fiúknak apjuktól örökölt üzleti érzékükről bizonyságot tenni. Napoleon Tél generálistól elszenvedett katasztrofális veresége után az egész európai szövetségi rendszer átszerveződött. Ausztria és a franciák német csatlósai sorra átálltak Anglia, a Napoleon-ellenes koalíció vezető hatalma oldalára, és megindult az élet-halál küzdelem a francia hegemónia lezárására. Ehhez azonban ismét pénz kellett, igen sok pénz, és a kontinentális hatalmak kincstárai meglehetősen üresek voltak. Különösen támogatásra szorult Ausztria, mert pénzügyei még zavarosabbak voltak, mint korábban. Anglia kötelezettséget is vállalt jelentős összegek kiutalására, de ezeket valami úton-módon el kellett Bécsbe juttatni, ami az akkori viszonyok mellett nehéz feladat volt. Itt nyílt nagy lehetőség a Rothschild-fiúk számára, akiknek már jól kiépített, egész Európára kiterjedő bankhálózatuk volt. Ehhez a vállalkozáshoz azonban át kellett szervezni az üzlet felépítését.

Nátán angliai összeköttetései révén megszerezte családja számára a nagy haszonnal járó angol segélyakció lebonyolításának oroszlánrészét, és hogy közelebb legyen a tűzhöz, Manchesterből áttette bankháza székhelyét Londonba. A vonal másik végének működtetésére Salamon Párizsból áttelepült Bécsbe, a párizsi bankház vezetését pedig az akkor még húsz esztendős Jakab vette át. A Rothschildok így Frankfurt, London és Párizs után Bécsben egy negyedik fontos támaszpontot építettek ki, és ezáltal döntő szerephez jutottak az egész kontinens pénzügyeiben. Most már ők állították Európa uralkodóit is: a Bourbon XVIII. Lajos visszatérését Párizsba Nátán finanszírozta, míg Amschel és Károly Frankfurtban a Napoleon által elzavart német fejedelmek restaurációjának anyagi alapjait biztosították.

Napoleon azonban nem hagyta magát, és Elba szigetéről visszatérve egy utolsó kísérletet tett uralmának és európai hegemóniájának helyreállítására. A Rothschildoknak most már semmi lehetőségük nem volt korábbi kettős játékuk megismétlésére, ezért létérdekük fűződött ahhoz, hogy a káplárból lett császár egyszer s mindenkorra eltűnjön az európai politikai színpadról. Ismét szorgosan közvetítették az angol segélyeket Bécsbe, Berlinbe és Szentpétervárra, sőt olykor maguk is megelőlegezték ezeket, ha a pénzküldemények elakadtak. Természetesen ez a művelet is jelentős haszonnal járt számukra.

A Rothschildok utolsó nagy lehetősége, hogy a napoleoni háborúkból hasznot húzzanak, a Watterloo-i csata alkalmával nyílt, mikor is Nátán elkövette a világtörténelem legnagyobb tőzsdei csalását. Minden lehetőségre felkészülve futárszolgálatot létesített London és a kontinens között, melynek segítségével naponta értesült a hadi-eseményekről. Mikor Ostende-i ügynöke egy nappal Wellington hivatalos jelentése előtt befutott a hírrel, hogy a szövetségesek átütő győzelmet arattak, Nátán suttogó rémhírterjesztésbe kezdett a londoni tőzsdén. Erre az ijedt befektetők tömegével dobták piacra az angol és egyéb államkötvényeiket, a Rothschild ügynökök pedig potom áron felvásárolták ezeket. Mikor azután a győzelem hírére a kötvények árfolyama magasra szökött, Nátán fantasztikus nyereségre tett szert. 

Érdemes megemlíteni az utódok közül Lionel de Rothschild-ot (1808-1879) is, aki nem akárhogy jutott be a brit parlamenti alsóházba. A dolog nem sikerült elsőre, ugyanis a brit hagyományok szerint az eskütételkor a keresztény Bibliára kell esküdni, Rothschild pedig erre nem volt hajlandó. Hogy milyen hatalmat jelentett már akkor is a Rothschild név, jól mutatja, hogy végülis letette a saját esküjét 1858-ban fedett fővel és a végén a "Jahve engem úgy segéljen!" szavakkal. Így lett ő a brit parlament legelső zsidó tagja (- szerk.).

Egy időben sikerült Nátánnak az angol központi bank, a Bank of England igazgatói közé is befurakodnia. Ezt a bankot, a világ első jegybankját 1694-ben William Paterson skót üzletember alapította, amikor Orániai Vilmosnak 1,2 millió fontot kölcsönözött a XIV. Lajos francia király elleni háború költségeire. Paterson a kölcsönt egy részvénytársaság keretén belül nyújtotta, amely egyidejűleg királyi pátenssel jogosítványt kapott a kölcsön összegével azonos összértékű bankjegyek kibocsátására. A királyi fedezet mellett működő bank rövidesen Anglia legnagyobb pénzintézetévé fejlődött, melynek bankjegyeit a többi bank is elfogadta, sőt idővel egymás közti elszámolásra is használták. Ennek következtében a Bank of England a bankok Bankárjává vált, és a kereskedelmi bankok rajta keresztül rendezték egymás iránti követeléseiket. Nátán hamar átlátta az ebben rejlő kolosszális lehetőségeket. Jól kiépített üzleti és társadalmi kapcsolatai révén helyet szerzett magának a Bank of England igazgatósági tanácsában, majd belső terjeszkedéssel az egész bankot saját ellenőrzése alá vonta. A Bank of England, amely a Bank Charter Act of 1844 (angol banktörvény) folytán hivatalosan is Anglia központi jegybankja lett, ekkor még mindig privát részvénytársaság volt, és az is maradt egészen az 1946-ban történt államosításig. 

Nátán vezette a Rothschildok és üzlettársaik offenzíváját az akkor még ifjú óriásnak tekintett Egyesült Államok központi jegybankjának megkaparintására is. Amerika már kapott ízelítőt egy központi jegybank kétes adásaiból, amikor Alexander Hamilton javaslatára a Kongresszus 1791-ben létrehozta a Bank of the United States-t, mint magánvállalkozást. Az akkori alelnök, Thomas Jefferson, minden idők legbölcsebb és legelőrelátóbb amerikai államférfija, élesen ellenezte a javaslatot, mondván, hogy a nemzeti valutának egy magánkézben lévő központi bank rendelkezésére bocsátása "nagyobb veszélyt jelent a nép szabadságára, mint egy a határokon álló hadsereg." A bank tevékenysége sokban igazolta Jefferson félelmét, és mikor húszéves működési engedélye 1811-ben lejárt, a Kongresszus nem újította meg azt. Az európai bankok, elsősorban a Rothschild-ház egyre erősbödő és megfelelő pénzügyi manőverekkel alátámasztott nyomására azonban az amerikai törvényhozás 1816-ban újra megalapította a Bank of the United States-t, ez alkalommal még szélesebb jogkörrel és szorosabb kormánykapcsolatokkal, és most már a Rothschildok ellenőrzése alatt. 

Időközben javában folyt a bécsi kongresszus Európa újrarendezésére, és az ott felállított új hatalmi rendszernek, a Szentszövetségnek, szintén pénzre, sok pénzre volt szüksége, amit ismét a Rothschildok szolgáltattak busás haszon mellett. Ismételten talpra állították a bécsi császári kincstárt, és ugyancsak ők folyósítottak hatalmas államkölcsönöket a hosszú háborúk után súlyos anyagi gondokkal küszködő porosz királyságnak, ami ismét rendkívül nyereséges volt számukra. A porosz kapcsolatok ápolására a legmozgékonyabb testvér, Károly gyakori látogató lett Berlinben és Potsdamban. 

Ez időben a carbonari mozgalom felkelést szított a nápoly-szicíliai királyságban a Szentszövetség által visszaállított I. Ferdinánd zsarnoki uralma ellen, és Metternich elrendelte Nápoly katonai megszállását. Rothschild Salamon bécsi székhelyén rögtön felmérte a háza számára mutatkozó lehetőségeket, és azonnal megkezdte jelentős summáknak Nápolyba való átutalását, melyeket az osztrák államkincstár garantált. Egyidejűleg Károly öccsét is a nápolyi királyságba küldte, hogy a szükséges kölcsönügyleteket letárgyalja, és azok visszafizetésére felügyeljen. Az, hogy mindez a kor egyik legelnyomóbb rendőrállamát segített talpra állítani, a bankárokat egy csöppet sem zavarta. Egyidejűleg a Párizsban székelő Jakab testvérük számára elnyerték az osztrák konzoli kinevezést, Károly pedig Nápolyban foglalta el állandó őrhelyét.

A Rothschildok csillaga most már magasan fénylett Európa egén. 1821 novemberében egy frankfurti látogatása során Metternich egy ebédmeghívást is elfogadott Amscheltől, ami természetesen Salamon útján Bécsben már előre meg lett beszélve. 1822 szeptember 23-án a Rothschild-ház 900.000 gulden személyes kölcsönt nyújtott a hercegnek előnyös feltételekkel. Hat nappal később Ferenc császár mind az öt Rothschild-testvért összes fiú és leányági leszármazottaikkal együtt bárói rangra emelte. A Rothschild-címerre felkerült a hétágú főnemesi korona. Családi mottót is kaptak a bankárok: Concordia, integritas, industria - "egyetértés, becsületesség, szorgalom." Az olvasó majd eldönti, ezek indokoltak voltak-e vagy sem.

Ettől kezdve a Rothschildok Metternich elnyomó rendszerének elkötelezett oszlopai lettek. Már korábban is következetesen az uralkodó oldalán álltak az Európán végigszántó viszályokban - nem okvetlenül ezek iránt érzett lojalitásból, hanem mert őket egyszerűbb volt tologatni, mint a népeket, és nagyobb hasznot is lehetett belőlük húzni -, de most szilárdan beálltak a bécsi kongresszuson létrehozott hatalmi rend mögé, és minden erejükkel azon voltak, hogy az semmiképpen meg ne repedezzen. Ezért készek voltak a legbrutálisabb zsarnokokat is megtámasztani népeik szabadságtörekvéseivel szemben, csak a biztonsági rendszer, melyre gazdasági hatalmukat alapozták, meg ne rendüljön.

Európa népei azonban nehezen viselték az 1815-ben rájuk kényszerített jármot, és a nápolyi királyság után Spanyolországban sokasodtak meg a gondok. 1820 nyarán a Cortez radikális érzelmű tagjai foglyul ejtették VII. Ferdinánd spanyol királyt, és az a többi európai uralkodóhoz fordult segítségért. Ezek nehezen mozdultak, de végül is Metternich 1822 októberében újabb kongresszust hívott egybe Veronában, melynek teljes költségét, sőt a herceg személyes kiadásait is a Rothschildok fedezték. Megérte nekik a befektetés, mert a kongresszus folyamán számos előnyös üzletet kötöttek az egybegyűlt hatalmakkal - többek közt nagy összegű kölcsönöket nyújtottak az orosz cárnak, kitől Salamon és Jakab a Szent Vladimir-rendet is megkapták -, majd ők finanszírozták a spanyol király kiszabadítására indított hadjáratot, ők vesztegették meg, költséget nem kímélve, a VII. Ferdinándot Cadizban fogva tartó csapatok parancsnokait, és ők állították talpra a király zsarnoki rendszerét, természetesen óriási nyereséggel önmaguk számára. A hadjárat végén Jakab a francia királytól még a Becsületrend nagy-keresztjét is elnyerte.

Mindezek alatt Nátán ügyesen lavírozott Londonban, ahol a parlament egyáltalán nem nézte jó szemmel a rendőrállamok további megszilárdulását a kontinensen. Sikerült is neki elérnie, hogy testvérei ismételt beavatkozásai a Metternich-rendszer oldalán sem az ő, sem azok angol üzleti kapcsolatait nem érintették. Nátán ebben az időben már az angol kormány bizalmi pénzügyi tanácsosa volt; véleménye súlyosan esett a latba, akár a toryk, akár a whigek voltak hatalmon. Testvérei működését is ő koordinálta londoni székhelyéről, különösen az 1828-29-es balkáni orosz-török háborúval kapcsolatban, melyet a Rothschildok minden erejükkel igyekeztek megakadályozni, nem annyira a nemzetek békéje, mint inkább saját jól felfogott üzleti érdekeik szolgálatában.

Azonban hasztalanul szorgoskodtak a Rothschildok a számukra oly jövedelmező európai hatalmi rendszer fenntartásában, a zsarnokok béklyójában vergődő népek szabadságtörekvéseit nem lehetett örökké féken tartani. 1830 júliusában forradalom tört ki Párizsban: a király egész minisztériumával együtt elmenekült, és a hatalmat a liberális gondolkodású orleánsi herceg vette át. A párizsi por ugyan rövidesen elült, és a Rothschildok gyorsan köpönyeget váltva sikeresen újraszervezték franciaországi érdekeltségeiket az új király, Lajos Fülöp mögött. Az újabb francia forradalom azonban kiengedte a szellemet a palackból, és azt már nem volt olyan könnyű visszaparancsolni. Európa-szerte liberális mozgalmak ütötték fel fejüket, itt-ott forradalmakba és szabadságharcokba is torkollva, és a Metternich által oly gondosan ápolt európai hatalmi rendszer megrendült.

A konzervatív reakciónak sikerült ugyan véres katonai és rendőrakciók árán a rendet helyreállítani, de már nem volt minden a régi. Európa uralkodóinak viszketni kezdett a nyakuk. A Rothschildok sem ülhettek olyan biztonságosan pénzeszsákjaikon - a Metternich-rendszer fennmaradásában nem bízhattak többé. 

A Rothschildok még nem voltak elég erősek ahhoz, hogy nyíltan színre lépve pénzhatalmukat közvetlenül politikai birodalommá alakítsák át, de időszerűnek látták, hogy ebben az irányban tegyenek egy átkaroló mozdulatot a mit sem sejtő emberiség ellen. Fegyvertársi rangra emelték a korábban is általuk szított és pénzelt szabadkőműves mozgalmat, és azzal egybefonódva megkezdték a fennálló politikai és társadalmi rend lebontását. Folytatjuk...

Endrey Antal

Az orosz kapcsolat Rákócziújfaluban

Vajon van-e összefüggés egy, a II. világháborúban elhunyt katona és egy tervezett rákócziújfalui sertéstelep között? Úgy tűnik, nagyon sok! A történet még valamikor három esztendeje kezdődött… – … amikor megcsörrent az irodámban a telefon – kezd a meglehetősen furcsa sztoriba Papp János, Rákócziújfalu polgármestere.
– A vonal végén az orosz nagykövetség titkára mutatkozott be.
A polgármestert arról faggatták, létezik-e a település környékén egy bizonyos Silas-major.
– Gondolkodtam… Silas-major? Olyan nincsen, de Csillagmajor van – válaszoltam a titkárnak.
Kiderült, egy orosz hölgy, Vera keresi a hozzátartozóját, bizonyos Pavlin Petrovics Rublint, aki a II. világháború idején, 1944-ben esett el, valószínűleg Rákócziújfalu környékén.
A településvezetőnek semmit nem mondott a név, de megkérdezve a község „öregjeit”, kiderült, valóban meghalt a környéken egy orosz katona. Bár hogy tényleg ő volt-e Pavlin, kétséget kizáróan nem lehetett bizonyítani. Mint ahogy azt sem, pontosan hol veszítette életét.
– Ennek ellenére hamarosan érkezett Oroszországból egy küldöttség, hogy alaposan körülnézzen a községben. Fotóztak, beszélgettek a helyiekkel. Miután meggyőződtek arról, hogy jó helyen keresgélnek, az elhunyt katona tehetős családja megbízott egy helyi vállalkozót, építsen fel egy emlékművet Pavlin Petrovics Rublin emlékére – meséli tovább a polgármester.
Hogy ez az építmény pontosan hová is kerüljön, erről sokáig folyt az értekezés. Végül Újfalu külterületén, egy mezőgazdasági út mellé húzták fel, ami viszonylag könnyen megközelíthető és nincsen messze a központtól.
– Amikor elkészült, hatalmas csinnadratta mellett avatták fel az oroszok az emlékművet. Erre az alkalomra leutazott községünkbe egy ortodox pap, egy orosz katonai attasé, a nagykövetség néhány munkatársa és persze Vera, az elhunyt katona rokona. Mi is kitettünk magunkért: műsort adott a nőklub, és az iskolások is. Nagyon megható volt az ünnepség, az oroszok még egy nyírfát is ültettek.
Közben persze egyre-másra ment a találgatás Rákócziújfaluban, pontosan ki is lehetett ez a Pavlin katona?

Pár hónappal később egy meghívó érkezett Volgarecsenszkből, Vera szülővárosából. Az önkormányzat munkatársait invitálták az orosz településre, ezzel köszönve meg mindazt a figyelmességet, melyet irántuk és az ismeretlen-ismerős orosz egyenruhás iránt tanúsítottak. A magyar küldöttség szinte tejben-vajban fürdött, a vendéglátók igazán jó házigazdának bizonyultak. Még arra is odafigyeltek, hogy a helyi erőmű tetejére magyar zászló kerüljön a látogatás idejére.
– Mivel úgy gondoltam, sikerült remek viszonyt kialakítani az oroszokkal, felvetettem, mi lenne, ha a két település testvérvárosi kapcsolatot alakítana ki egymással és egy kulturális-gazdasági együttműködéssel fűznénk még szorosabbra a barátságunkat – teszi hozzá Papp János.
Hogy a részleteket megbeszéljék, pár hete újra ideutaztak az elhunyt hős katona rokonai és a velük érkező üzletemberek, városvezetők. Akik (megszeretve megyénket) már azzal a céllal jöttek hazánkba, hogy remek befektetéseket találjanak és esetleg üssenek nyélbe a környéken.
– Orosz barátainkat kifejezetten érdekli az ártézi víz palackozása, a gyógyturizmus fejlesztése és… egy sertéstelep felépítése. Mely utóbbit remélhetőleg éppen Rákócziújfalu határában húzzák fel, több helyi lakosnak biztosítva munkalehetőséget. Ha ez megtörténne, talán egy még nagyobb emlékművet is építenénk Pavlin Petrovics Rublinnak.
A paprikás szalámi ízlett a legjobban
Az orosz delegáció öt napot töltött Magyarországon még októberben. Ez idő alatt ellátogattak a Paksi Atomerőműbe, Kalocsára, Cserkeszőlőre és megnézték a Parlamentet. Az orosz vendégek kíváncsiak voltak arra is, milyen egy igazi magyar borospince és egy húsüzem – ez sem maradhatott ki a programokból.
– Látogatóinknak nagyon ízlett a paprikás szalámi és a kolbász, no meg a jóféle magyar borok – mondja Bartus Gábor, aki az öttagú társaság kísérője volt a majd’ egy hét alatt.
– Ebbe az öt napba még egy Bunyós Pityu koncert is belefért, ahol az orosz barátaink együtt dalolták az énekessel a mindenki által ismert Kalinkát. Azt hiszem, vendégeknek és vendéglátóknak egyaránt felejthetetlen marad ez a pár nap.
(szoljon)

Vona Gábor szerint „az iszlám az emberiség utolsó reménye”

„A szélsőjobboldali magyar párt elnöke szerint »az iszlám az emberiség utolsó reménysége a globalizáció és a liberalizmus sötétségében«” – írja egy angol nyelvű marokkói portál Vona Gábor törökországi látogatása nyomán.

„Nem diplomáciai és gazdasági kapcsolatokat építeni jöttünk Törökországba, hanem török testvéreinkkel találkozni” – idézte Vonát az Islametinfo.fr nyomán a Moroccoworldnews.com.

„A Nyugat nem tolerálja, hogy nemzetközi konfliktusokban a pártom a törökök és más turáni népek, mint például az azeriek támogatója” – idézi a Vonát idéző Islametinfo.fr-t a Moroccoworldnews.com.

A Jobbik elnöke szerint a török társadalom alapja a családszeretet, a hagyománytisztelet és az erős patriotizmus, s mindez nagyszerű példa Magyarország számára.

Vona szerint Magyarország és Törökország kapcsolata a testvériségre és nemcsak a barátságra épül.

„Az iszlám az emberiség utolsó reménysége a globalizáció és a liberalizmus sötétségében” – idézi a Islametinfo.com nyomán Vonát a Moroccoworldnews.com.

A portál idézi a Jobbik honlapjáról egy angol (!) nyelvű cikket. „Afrikának nincs hatalma, Ausztrália és Dél-Amerika identitászavarban szenved, mivel sokszínű társadalom alkotja. Egyetlen kultúra igyekszik megőrizni hagyományait és ez az iszlám világ.”

Vona továbbá azt is közölte: személyes életére hatással bír az iszlám és a muzulmánok, akikkel barátként, munkatársként találkozott élete során.

A Vona által Törökországban elmondottak egyébként teljesen egybevágnak az ellenzéki pártelnök által jegyzett önéletrajzi könyvben leírtakkal, hogy tudniillik „az iszlám a fény”.

(atv.hu )