A görög
közalkalmazottak összecsaptak a rendőrséggel. 25 ezer közalkalmazottat
minősítenek át és helyeznek rosszabb munkára, és további 4 ezer
munkahelyet megszüntetnek Görögországban.
Uram, a te szentséges szívednek ajánlom fel az egész életemet, múltamat, jelenemet, jövőmet, a legkisebb cselekedetem is. Irányíts és vezérelj engem. Add meg a tisztánlátás kegyelmét, hogy meg tudjam különböztetni a jót a rossztól. Add, hogy egész nap neked éljek.
2014. március 3., hétfő
473 millió dollár értékű Bitcoin tűnt el – Csődben az Mt Gox és mi köze ehhez a titkosszolgálatnak
Aki esettanulmányt szeretne egy olyan tőzsde hihetetlen felemelkedéséről és bukásáról, amit 1) a mágia világa alapján készült videójátékról neveztek el, 2) ahol digitális valutában folyik a kereskedés és amit (mármint a valutát) sokak szerint az NSA hozott létre
két évtizeddel ezelőtt, hogy mézesmadzagként magához vonzza a
rászedhető embereket, az ne is keressen tovább. Az Mt. Gox, amely immár
másodszor és végérvényesen függesztette fel a kereskedést, megtette az
egyetlen lehetséges lépést és csődöt jelentett. A WSJ a következőket írja:
Az Mt. Gox Bitcoin tőzsde pénteken azt nyilatkozta, hogy miután ügyfeleinek 750.000 egységnyi Bitcoinját veszítette el (értsd: nem találják), csődvédelmet kért, ami a virtuális valuta kereskedőpiacát egykor uraló tőzsde összeomlását jelenti. A cég azt is bejelentette, hogy saját Bitcoinjaiból is elveszített 100.000 egységet. A CoinDesk Bitcoin index aktuális árfolyama szerint az elveszett Bitcoinok így összesen 473 millió dollárt tesznek ki, bár érthető módon az Mt. Gox Bitcoin árfolyama jelentősen esett ehhez képest, miután a cég február elején felfüggesztette a Bitcoinok beváltását.”
A
csattanó: A tokiói kerületi bíróságon a riportereknek nyilatkozva Mark
Karpalés, az Mt. Gox tulajdonosa azt mondta, hogy bizonyos technikai
tényezők lehetővé tették a tisztességtelen kivéteket és elnézést kért az
ügyfelektől.
„A rendszernek volt egy gyenge pontja és a Bitcoinok eltűntek. Elnézést kérek a problémáért, amit ez okozott.”
Szóval
473 millió dollárnyi Bitcoin csak úgy köddé vált? De hát hallottátok,
sajnálja. Így már mindjárt más. És miért is ne? A bukásra túl nagy
bankoknál eddig bevált.
A
számítástechnika rajongók, akik azt remélték, hogy a lendületet
meglovagolva meggazdagodhatnak, és akik a jelek szerint nem hallottak
még az aranyról, nem voltak túl boldogok:
„Nagyon bosszantó, hogy ilyen sokat elrejthettek ilyen hosszú ideig,” mondta Jonathan Waller, egy 30 éves játékfejlesztő, akinek 211 Bitcoinja volt az Mt. Gox-nál. „Remélem, hogy képesek lesznek helyreállítani a teljes értékű kereskedést, de a hírnevük komoly csorbát szenvedett.”
Az
elmúlt hónap során egyre több, a világ különböző pontjain élő ügyfél
jelent meg a cég tokiói irodája előtt, hogy tiltakozásuknak hangot
adjanak. Egyikük, a londoni Kolin Burges, saját készítésű tábláján ez
áll: „MT GOX – HOL A PÉNZÜNK?”
William
Banks, weboldalfejlesztő Ausztráliából, körülbelül 100 Bitcoint
veszített el az Mt. Gox-nál. 2012 óta használja a platformot, amikor még
40 dolláros áron vásárolta meg első Bitcoinjait. Nemrégiben már 800
dollárt adott értük, ahogy bizalma a digitális valuta iránt erősödött.
Most egy japán ügyvédet bízott meg, hogy indítson eljárást az ügyben.
A Mt. Gox által elveszített Bitcoinról a következőket mondta:
„Számomra ez lehetetlennek tűnik. Ez egy gigászi mennyiség ahhoz, hogy csak úgy eltűnjön.”
Ez
csak abban az esetben igaz, ha dollárra váltják. Emlékezzünk: a BTC
tulajdonképpen önmaga valutája, szóval mire a nagy aggodalom? Ami pedig
az újabb piramisjáték összeomlását illeti: Ha valami túl szép ahhoz,
hogy igaz legyen (S&P 500
), akkor az általában nem az.
Időkjelei: Mark Dice elmélete arról, hogy a Bitcoint az Illuminati hozta létre a készpénznélküli társadalom előkészítésére: LINK (angol nyelven)
Forrás: zerohedge.com
http://klub.idokjelei.hu/473-millio-dollar-ertu-bitcoin-tunt-el-csodben-az-mt-gox-es-mi-koze-ehhez-a-titkosszolgalatnak/
200 éve kihaltak, most feltűntek a bölények Magyarországon
A
Lengyelországban megtalálható európai bölényt már szintén úgy
telepítették be. Mester András onnan hozta saját birtokára a
nagyvadakat.
Amellett,
hogy látványosságnak szánja, az a célja, hogy az utókor is láthassa a
földrész legnagyobb testű kérődzőjét a Füzéri vár mellett. A bölényeknek
tetszik az itteni klíma, szépen szaporodnak is. Mester András –
akárcsak a lengyelek - fontosnak tartja, hogy jó genetika maradjon fenn.
Ha a Lengyelországban élő állományt bármiféle betegség támadná meg, a
füzérkomlósi birtokon élő állatokból lehetne pótolni. A bölénytehenek
május végén, június elején ellenek, amikor már megfelelő a legelő
mennyisége és minősége. Az állatok egy 40-45 hektáros elkerített
területen élnek, amelyen legelő, erdős és bokros rész is található, és
ott ered egy tiszta vizű patak is.
Korábban
az európai bölény szinte az egész kontinensen megtalálható volt a
lombhullató erdők közelségében, mígnem a vadon élő állomány teljesen
kihalt. Az elmúlt évszázadokban élőhelyük egyre csökkent, míg végül a
vadon élő állomány teljesen kihalt. Ma visszatelepített állományok élnek
Lengyelországban – a híres Bialowieza-i erdőben – Fehéroroszországban,
Litvániában, Oroszországban, Ukrajnában, Romániában és Szlovákiában,
valamint betelepítették a korábbi elterjedési területén kívüli
Kirgizisztánba is. Korábban a történelmi Magyarországon is élt európai
bölény. Vadászata Mátyás király korában még közönséges eseménynek
számított.
A
faj megmentése érdekében létrehozták 1923-ban a Nemzetközi
Bölényvédelmi Társaságot, majd 1932-ben a bölénytörzskönyvet, melyben
akkoriban 56 egyedet tartottak számon. Szerencsére az állatkertek
erőfeszítése meghozta az eredményét: a faj állatkerti állománya
fokozatosan növekedett, így az 1950-es évek óta több helyre is sikeresen
telepítették vissza az európai bölényeket. Manapság mintegy 1000
példánya él szabadon, legnagyobb állománya jelenleg is a Bialowieza-i
őserdőben él. A faj, a Természetvédelmi Világszövetség (IUCN) szerint
sebezhető. Az európai bölényeket az állatkertek mentették meg a teljes
kipusztulástól. Az európai állatkertekben jelenleg is tenyészprogram
keretében tartják a bölényeket, bár állatkerti állománya ma már
stabilnak tekinthető.
Füzérkomlósra
2008-ban kerültek a bölények Lengyelországból Mester András helyi
vállalkozó közel 500 hektáros vadaskertjének egyik elkerített
szegmensébe. A zempléni faluba génmegőrzés céljából öt egyed érkezett,
hogy ha valamely lengyelországi állományt betegség támadná meg, akkor
innen tudják pótolni a veszteséget, vagyis az itt ellett utódokat
bármikor elvihetik. A bölények jól érzik magukat a zempléni erdőkkel és
legelőkkel tarkított rezervátumukban, de arra egyelőre nem sok az esély,
hogy ismét kóboroljanak a szabadban Magyarország területén.
A
Keleti-Beszkidek lengyelországi részén mintegy 400 példány található,
néha átkóborolnak Szlovákiába és Ukrajnába. Szlovákiában a
Kistapolcsányi Bölény Vadaskertben található meg. Erdélyben az 1970-es
években Lengyelországból telepítették Görgényszentimre (Maros megye) és
Hátszeg (Hunyad megye) vidékére, ahol az utóbbi években számuk
megcsappant, fennmaradásuk veszélyeztetetté vált. Magyarországon a
Budakeszi Vadasparkban és a Nyíregyházi Állatparkban lehet még európai
bölényekkel találkozni.
Az európai bölény jellemzői
Az
európai bölény (Bison bonasus) a tülkösszarvúak családjába (Bovidae),
azon belül pedig a tulokformák (Bovinae) alcsaládjába tartozó bölény
(Bison) nem egyik faja. Az amerikai bölénnyel annyira közeli rokonok,
hogy egymás között kereszteződhetnek, és az így létrejövő hibrid utódok
is képesek tovább szaporodni. Ez alapján egyes kutatók egyetlen fajba
vonják össze őket.
Az
európai bölény Európa ma élő legnagyobb testű szárazföldi emlőse. A
bikák testhossza elérheti a 350 cm-t, melyhez 30–60 cm-es farok
csatlakozik, marmagassága 160–195 cm, testtömege pedig akár az 1000
kg-ot is elérheti (általában 500–900 kg között). A tehenek valamivel
kisebbek, átlagosan 300–540 kg tömegűek. Rövid, széles fején mindkét
nemnél megtalálhatóak a szarvak. Szőrzete sűrű, színe az egészen sötét
barnától a világos barnáig változik. Nyakán a szőre hosszabb, mely a
nyak alsó részén és állán szakállt képez.
A
nőstények borjaikkal matriarchális csordákban élnek, melyek létszáma
mintegy 20 egyedet számlál, míg a hímek magányosak, esetleg kisebb
fiúcsapatokba verődnek. Télen több csorda összeverődésével nagyobb
létszámú csapatok is kialakulhatnak. Aktivitásukat az évszakok változása
is befolyásolja, de többnyire nappal aktívak. Elsősorban reggel és este
táplálkoznak, ritkán éjszaka is. Fő ellenségük a farkas, a fiatal
egyedekre azonban a hiúz is veszélyt jelenthet. Az európai bölények
kizárólag növényevők. Elsősorban fűféléket legelnek, kisebb mennyiségben
azonban egyéb növényeket is fogyasztanak, így például egyéb
lágyszárúakat, fakérget, mohákat, gombákat stb. Mindennap isznak, télen
gyakran hó evésével fedezik folyadékszükségletüket.
Párzási
időszakuk augusztustól októberig tart. Ilyenkor a hímek csatlakoznak a
nőstények csordájához, és az ivarzó nőstényeket védelmezik a többi
hímmel szemben. A párzás után azonban már nem mutatnak irántuk
érdeklődést. A vemhességi idő 254-272 nap, melynek végén – május-július
között – 1, ritkán 2 borjú jön a világra. A szüléshez a nőstények
különválnak a csordától. A többi patáshoz hasonlóan a borjak a születés
után pár órával már követik anyjukat. 6-8 hónapos korukig szopnak.
Ivarérettségét mindkét nem 2-4 éves kora között éri el. A bikáknak
azonban gyakran még éveket kell várniuk a sikeres párzásig. Várható
élettartamuk akár 27 év is lehet.
(Videó a bölényekről itt tekinthető meg.)Richpoi
A csecsen vezér kiállt Oroszország mellett
A csecsenek
jelenlegi vezetője, Ramzan Kadirov kiállt Moszkva mellett. Ennek nagyon
nagy jelentősége van, legfőképpen azért, mert 2008 ban Grúziában a
csecsenföldön állomásozó, nagyrészt csecsenekből álló 15 000 fős haderőt
vetették be először, akik bizonyították kiválóságukat a harcban. Ez az
alakulat nagyrészt sok harcot megjárt csecsenekből áll, akik hűségesek
az oroszokhoz. Kadirov megnyilvánulása alapján valószínű, hogy ezt a
hadsereget bevetik az Ukrajnai akciókban, mert mind csecsenföldi, mind
grúziai városi harci tapasztalatokkal rendelkeznek. Az elnök kiállása
alátámasztja ezt.
Rövid
nyilatkozatában kifejtette, hogy Moszkvának kötelessége kiállni az
oroszok mellett, de azt is, hogy az orosz és az ukrán nép testvérek. Nem
szabadna, hogy szembefordítsa őket egymással nyugati érdek. A
csecsenek, mint szintén orosz testvér nép, kiáll Oroszország mellett, és
kívánja, hogy a helyzet mielőbb megoldódjon. Kiemelte, hogy az ukrajnai
szélsőségek polgárháborút szabadítottak az országra, amiben jelentős
szerepet játszik a sovinizmus, az orosz nép elleni fellépés, és ezt
Moszkva nem engedheti meg. Sem az oroszok elleni atrocitásokat, sem a
felesleges vérontást. A kegyetlen, népek közötti polgárháborút most csak
és kizárólag Moszkva képes megfékezni - mondta a csecsen vezető.
http://www.hidfo.net/2014/03/03/csecsen-vezer-kiallt-oroszorszag-mellett
Az ukrán hadsereg nem mutat nagy harci kedvet…az oroszok ellen!
Berezovszkij hűséget esküdött a “krími népnek”. “Esküszöm, hogy hű leszek a Krími Autonóm Köztársaság és a hős város, Szevasztopol lakóihoz. Esküszöm, hogy méltóképpen teljesítem katonai kötelességemet, bátran megvédem a Krími Autonóm Köztársaság és Szevasztopol lakóinak életét és szabadságát” -Nem is lenne ebben a nyilatkozatban semmi különös, ha ezt nem egy magas rangú katona mondta volna. De hát ezt egy magas rangú, NAGYON MAGAS RANGÚ ukrán generális mondta. Alig két nappal az után, hogy a kijevi cionatlantisták hazaáruló és russzofób puccsistái őt nevezték ki a Krimi Autonóm Köztársaság haditengerészeti erőinek főparancsnokává.
Kijevben
ugyanakkor őrjöngve habzik a dolog miatt a cionista hatalombitorló
horda! Hazaárulásért vádat készülnek emelni Berezovszkij ellen – írta a
Reuters az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi tanács helyettes titkárára
hivatkozva, aki kijelentette: az ellentengernagy az oroszok által
bevezetett blokád idején elmulasztotta az ellenállást, letette a
fegyvert és feladta az ukrán haditengerészeti erők főhadiszállását. A
dolog azért is érdekes, mert a hazaárulók vádolják hazaárulással
Berezovszkijt.
Közben
a keleti országrészben állomásosó ukrán hadsereg egységei egyáltalán
nem mutatnak harci hajlandóságot egy esetleges orosz akció esetén. A
hatalombitorló kijevi csürhe ezt látván, Munkácsról inditotta el a
hadsereg kárpátalján állomásozó gépesitett lövészdandárját. Kárpátaljai
“suttogó propaganda” szerint ezzel nagy valószinűséggel az orosz
hadsereget fogják erősiteni-viszont Kárpátalja védtelen maradt egy
esetleges NATO beavatkozással, vagy román intervencióval szemben.
Látja
már saját baját a dolgok mögött a Jobb Szektor is, amely “önkénteseit”
mozgósitotta. Jaros vezérordas kétségbeesett üzenetben könyörgött Doku
Umarov csecsenföldi banditavezérnek, hogy aktiválja már hordáját a
térségben, hátha el tudná vonni Oroszország figyelmét róluk. (Doku
testvére pillanatnyilag csendben örül valahol a Kaukázusban annak a pár
nyilásának, amivel a természet megáldotta. Elég neki annyi-nem akar még
többet! Doku testvér jól tudja: az acélmag árt az egészségnek!)
John
Kerry beharangozta, hogy kedden Kijevbe utazik, bátoritani
Jacenjukékat, és elmondani nekik: a NATO Ukrajna “mellett” áll, úgyhogy
tartsanak ki! Segiteni ugyan nem tudnak-beavatkozni nem mernek-de érezze
a hataáruló ukrán horda, hogy nincsenek magukra hagyva!
Az Európai Unió szemmel láthatóan nem tud mit kezdeni lányos zavarában, a váratlanul ölébe hullott ukrán zsákmány miatt.
Nem gondolták ugyanis, hogy Misa a levegőbe fog csapni, miközben mordul
egyet. Ez nem fér bele elképzeléseikbe. Pénzt adni nemigen tudnak,
sok-sok pénzt pedig még kevésbé. Látják ugyanis Brüsszelben, hogy
ugyanúgy maffiakezekbe kerülne bármilyen összeg is, mint eddig. Lassan
már a biztató szavakból is kifogynak, nemhogy pénzzel akarnák segiteni
ötödik hadoszlopukat.
Juliska
a helyzet váratlanul kedvezőtlen alakulása miatt kisirt egy moszkvai
randit Putyin elnöktől. Ő már látja az elkerülhetetlen véget, és
igyekszik tompitani a hatásokat. Ő kedden valószinűleg nem fog
találkozni az amerikai külügyérrel, fontosabb dolga lesz Moszkvában. Ez
pedig nyilván némi aggodalomra ad majd okot a Klicsko-klán berkeiben, de
hát tudomásul kell venniük: a politika már csak ilyen! A tegnapi
jóbarátból egy pillanat alatt ellenfél, majd ellenség válik.
Nem kivétel ez alól Ukrajna sem!
Egyetlen dolog nem változik: MISA SZOMSZÉD MARAD!
Misának meg vannak érdekei! Amit ha eddig nem tették-mostmár érdemes lesz akceptálniuk! Kijevben is!
Kelet-Ukrajnában
a helyzet változatlan. Egész régiók nyilvánitják ki a kijevi hordával
szembeni ellenérzéseiket, és jelzik: Oroszországhoz kivánnak
csatlakozni! Egyre több közigazgatási épületen lobognak orosz és szovjet
zászlók. Sok helyen az ukrán flagot már be is vonták.
Kárpátalja
magyarsága viszont aggódik a jövő miatt! A Bal-Rad informátorai szerint
egész Kárpátalján tartja magát a nézet: SAJNOS MESSZE VAN
OROSZORSZÁG-és közel az EU!
Ez pedig eléggé beszédes és sokatmondó vélekedés! Egyetértünk vele.
http://balrad.wordpress.com/2014/03/03/az-ukran-hadsereg-nem-mutat-nagy-harci-kedvet-az-oroszok-ellen/
Összenő ami összetartozik - cionfasiszták és cioniszlamisták
Kínában Kunming
nagyváros vasútállomásán egy tucatnyi késekkel felfegyverzett ember
rátámadt a járókelőkre és elkezdte kaszabolni őket. 28 ember meghalt,
több mint 130-an megsebesültek, mire a rendőrségnek sikerült megfékeznie
a támadást. 5 terroristát megöltek, a többi felkutatása nagy erőkkel
folyik. A hatóságok szerint a Kelet Turkesztán Iszlamista Mozgalom
elnevezésű terrorszervezet volt a támadás elkövetője. Értjük? Három
nappal azután, hogy Kína a Kijevben uralkodó mostani állapotok miatt nem
látja biztosítottnak az anarchofasiszta-anarchocionista (a puccsot a
fasiszták és a cionista mag közösen hajtotta végre-anarchiába torkolló
állapotokat idézve elő Ukrajnában, tehát jogos az elnevezés) puccs
előtti törvényes kijevi kormánnyal megkötött szerződések teljesítését,
és mivel Ukrajna illegitim kormánya arrogánsan lepasszolja a szerződés
teljesítésére irányuló összes (jogos) kínai kérdést.
Kína,
mint elsősorban gazdasági gondolkodású ország az első ilyen elmaradt
tétel miatt, ami egy 3 milliárd dolláros gabonaszállítási szerződés,
nemzetközi bírósághoz fordul - az egyik kínai nagyváros pályaudvarán,
pont véletlenül erre pár napra ismeretlenek embereket kaszabolnak le a
szó szoros értelmében. Erre az elkövetési módra az afrikai kontinensen
kívül a modern kori történelemben soha nem volt még példa. Azt szintén
megjegyeznénk,hogy az oroszországi iszlamista öngyilkos robbantás
szintén pályaudvaron történt. Micsoda véletlen...
Az ukrajnai cion-anarchofasiszták vezetője Dimitrij Jaros,
aki most az ukrán nemzetbiztonsági és honvédelmi bizottság alelnöke,
nyíltan szólította fel a csecsen iszlamista terroristákat
terrorcselekmények végrehajtására az Orosz Föderáció területén,
mivelhogy a csecsen iszlamista háború idején ők is támogatták a
szélsőséges csecseneket az Orosz Föderáció ellen. Az oroszok ezt akár
már önmagában is casus bellinek (háborúra jogalapot adó oknak) vehetnék.
Cionisták, szélsőséges iszlamisták, fasiszták. Összenő ami
összetartozik.
Gábor deák
Ki támogatja a terroristákat Kínában?
Vasárnapi hivatalos közlés szerint a hszincsiangi szakadár erők előre megtervezett terrortámadása volt a délnyugat-kínai pályaudvari tömeges késelés, amelyben legalább 29 ártatlan civil meghalt és több mint 130-an megsebesültek. Az USA és az EU azt akarja elérni, hogy Kína belső ügyeivel legyen elfoglalva és ne akadályozza a nyugati agressziót Ukrajnában és másutt.
Megalakult a független krími haditengerészet
Az
ukrán haditengerészet élére két nappal ezelőtt kinevezett Denisz
Berezovszkij ellentengernagy bejelentette, hogy az oroszbarát krími
kormányzat oldalára áll. Krím miniszterelnöke, Szergej Akszionov az ő
kinevezésével megalapította az Autonóm Krími Köztársaság
haditengerészetét, amely független a kijevi helytartói kormánytól.
Akszionov
kinyilvánította, hogy minden katona, aki hűséget esküszik Krím népének,
megőrizheti rangfokozatát, egészségügyi és szociális járandóságait.
Akik nem akarnak csatlakozni a krími haditengerészethez, megkapják a
jogot a rendkívüli korkedvezményes nyugdíjazásra, valamint a
miniszterelnök ígéretet tett arra, hogy a későbbiekben nem indítanak
eljárást ellenük.
Várhatóan
tömeges lesz a bejelentkezés a frissen megalakult krími
haditengerészethez. A kijevi kormány azt követően hogy elrendelte az
általános mozgósítást, sorra kapja a lemondóleveleket a katonai
vezetőktől. Az ukrán hadsereg tiszti rétege is a flottához hasonlóan
akár napokon belül átsorolhat az újonnan megalakuló dél-keleti,
oroszbarát kormányokhoz.
http://www.hidfo.net/2014/03/03/megalakult-fuggetlen-krimi-haditengereszet 30 ukrán vadászgéppilóta jelentette be, hogy mostantól a krími kormányzónak engedelmeskednek
A
mai nap 30 pilóta jelentette be az ukrán haderőtől, hogy
vadászgépeikkel és a hozzájuk tartozó szerelő és karbantartó osztagokkal
mostantól a krími kormányzó utasításait tekintik magukra nézve
kötelezőnek. A kérdésben nyilatkozott Szergej Aksenov, a Krími
Minisztertanács elnöke is, miszerint "Nem is igazán értjük, hogy az illegális kijevi kormány mit hitt - hogy az ukrán hadsereg majd a saját népét fogja megtámadni?".
Több mint 3000 fegyveres tett esküt a krími hatóságoknak - köztük ukrán tisztek is
Mostanra
több mint 1500 ukrán katona és 1700 rendőr tette le az esküt a krími
hatóságoknak, köztük a karhatalmi erők több ágának tisztjei is. Petr
Zima SZBU tiszt, Szergej Abisov, a krími Belügyminisztérium vezetője,
Szergej Szahov a katasztrófavédelem vezetője, és Viktor Melnyicsenko, a
krími határőrség vezetője is letették az esküt.
Az
eskütétel ceremóniájára a Minisztertanács épületében került sor, a
helyi kormány, valamint több szomszédos régió vezető tisztviselőinek
jelenlétében. Mostanra a Krím-félsziget területén működő ukrán
karhatalom 90%-a átállt a krími legfelsőbb tanács oldalára. Krím
miniszterelnöke szerint ma éjjelre a karhatalom összes tagja leteszi az
esküt.
Akszionov
ezt követően bejelentette, hogy nemsokára megalapítják Krím önálló
védelmi minisztériumát. A közeljövőben sor kerülhet az önálló krími
hadsereg felállítására, amelybe az ukrán katonák már most tömegesen
jelentkeznek.
http://www.hidfo.net/2014/03/03/tobb-mint-3000-fegyveres-tett-eskut-krimi-hatosagoknak-koztuk-ukran-tisztek
Három ukrán légvédelmi rakétaezred ismerte el parancsnoknak a krími kormányzót
A
jelentések szerint az 50., 55. és 147. rakétaezredek választottak
helyesen oldalt, ezeknek az ezredeknek Jalta, Feodozia és Fiolente az
állomáspontjaik. A három ezred együtt 20 BUK légvédelmi
rakétarendszerrel és 30 PS-300 rendszerrel rendelkezik.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)