2014. március 5., szerda

Mint a gyáva népnek, úgy a tőkének sincs hazája

A Magyarországra betelepülő zsidók veszettül szaporodnak! Hozzávéve a zsidók piti kis csalásait! Ez gazdasági térhódítás egy országon belül? A valódi magyarázatot bankszakemberek, pénzügyi szakemberek és összefüggéseket feltáró tényszerű adatok adhatják, amelyek a laikus ember számára is érthetően bemutatják a nemzetközi és magyarországi zsidóság pénzügyi visszaéléseit Magyarországon.
A XVII. századtól, Magyarországra legálisan és illegálisan bevitt tőkepénzek pusztító hatást fejtettek ki az országban. A "hazátlan tőke" fogalmát akkoriban kevesen ismerték, felhasználásának veszélyeiről akkoriban (de még ma is) igen kevesen tudtak az országban, és ha egyesek sejtették is, eleinte tudni nem tudták, hogy a zsidó közösségek minden összeesküvési szándék nélkül világméretű játszmákba vitték be az első időkben egyébként általában kispénzű zsidóktól összegyüjtött pénzeket. Ezeken a kis pénzeken kapaszkodtak fel és termelték ki maguk közül a tradiconális értelemben vett bankszektor résztvevőit. Így már a későbbiekben nem volt szükség tőkeösszevonásra, mivel a korábbi dézsmaprofit már legelizálni tudta a sokszor egyes országok állami kincstárát is magában foglaló bankrendszert. Ma klasszikus értelemben vett állami kincstár nem is létezik, tehát mivel beépült a megkreált versenyszférába (értsd, a nemzetközi bankszektorba), így nincs „alvó vagy állandó tőke”, ezáltal tulajdonképpen hitele sincs a szó nemesebbik értelmében egy adott államnak (persze ma klasszikus államról sem beszélhetünk már), csak a hazátlan tőke létezik. Ami így a nemzetek feletti érdekek körét szolgálja kizárólag, mert az a mai viszonyrendszer, amiben az egyszerű ember fizetésért (éhbérért és ez világviszonylatban a külföldi piacra is igaz a látszólagos jólét ellenére) dolgozik az csak ennek a tőkenagyságnak a „szükséges rossz” un. szociális hálója, mindössze csupán a fenntarthatóság ára. Az emberi látszólagos jólét az adott ország legnagyobb terhe, ami mindinkább megalapozza az örökös tagságot a körforgó tőkeháló bőrtönében. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy életfogytiglant kapott. Ez jellemző a nyugati térfélen, ami a vasfüggöny széthúzása (Magyarországon már a 80-as évek elején megjelenik az IMF és a Világbank) után a legsötétebb „fénnyel”, a hamisan csillogó pénzzel árasztotta el a keleti blokkot. Tehát visszatérve, a diaszpórák „nyomorúságos”, de tervezett szétszórtságukban felismerték a "hazátlan tőke" fogalmát, vagyis azt, hogy egy hatalmas tőke bárhol bevethető, a pénzek akár feltűnés nélkül bevihetők egy adott tőkeszegény országba és aztán onnan ki is lehet vonni minden felelősség nélkül a tőkét és persze a profitot is. Nem kell mondani, hogy a XVIII. és XIX. században még sok országban nem léteztek olyan pénzügyi törvények, amilyenekkel ma védik az államok gazdaságukat a "hazátlan tőke" veszélyei ellen. Itt meg kell jegyeznem, hogy végülis ma sem létezik törvény ez ellen. Hiszen a közvetlen háttérmozgások és közvetett mögöttes szándékok egyfajta kikényszerített gyakorlatot hoznak létre, amelyek törvények felett immár legálisan adósítják el örök időkre elkötelezve az adott régiókat gyarmattá leminősítve. Itt aztán a befektetői kedvet már tetszés szerint manipulálják. Ez az észjárás a zsidó tyúkszem, erre kell rálépnünk igazán, ha ki akarunk kerülni valaha ebből a csaló „csábító” csávából. Igy van az, hogy ekkora külömbségek vannak a gyarmatok között, hiszen mindig oda rendezkedik be, ahonnan zavartalanul irányítani tudja a megfelelő manipulációkat, saját berendezkedését és fennhatóságát is így tartva fenn. Ezek az EU húzó gyarmatai ( Németország, Franciaország, Anglia, ezek kizárólagos ipartelepek, minden másból eltartásra szorulnak) valótlan teljesítményekkel. Hogy miért hiteltelen a holokauszt? A zsidónak semmilyen emberáldozat és semmi-semmi nem fáj úgy a világon, mint a korlátlan játékába (ez lenne végkifejletében a Világkormány) beavatkozás és a játékszerének (a hazátlan tőkének) törvényesítése, vagyis újra nemzetállamok nemzetállami kincstárának a letéte. Nem véletlenül évszázadok óta ennek a fellazításán és teljes megszüntetésén fáradoztak a már említett módon. A zsidók pénzügyi játszmáinak káros következményeit egyáltalán nem antiszemita írók és politikusok ismerték fel, sokkal inkább egyszerű banktisztviselők és közgazdászok (pl. Endrey Antall, volt KDNP képviselő, lásd, a Piros Cégéres cikksorozatunkat), akik évtizedes szakmai gyakorlatuk alapján képesek voltak minden pénzügyi tranzakció mögé látni, és akik - ahogy mondani szokás - átláttak a szitán. Minden érzelem és zsidógyűlölet nélkül. Ők adtak idővel tájékoztatást a politikusoknak, államférfiaknak, rendőrségnek stb. Naívságuknak tudható be az, hogy ez téves útnak bizonyult, hiszen a feltárásokat a hazátlan tőke forgatóinak adták így át. Ezért a jövőnk érdeke, hogy feladatunk legyen ezen emberek munkásságát immár a nyílvánosság segítségére adni, mert a tényleges elszámoltatás másképpen soha sem fog megtörténni. Mi bírtokosai akarunk lenni ezeknek a dokumentumoknak és ezek tükrében az elszámoltatást végrehajtani. Ennek előfeltétele a nyílvánosság!
Szóval a "kocka közepében" nem a zsidók szaporasága, hanem nagy-nagy meglátásuk és annak módszerei vannak elrejtve, az a tény, hogy egy bizonyos nagy tőkepénz bárhol bevethető a világon mesterségesen gerjesztett, előidézett manipulált és manipulatív események hatására. Ezt egyszerűbben mások úgy fogalmazzák: "a tőkének nincs hazája" (a nemzetköziségben), csak a nemzetállamokban találhatja meg a helyét, amivel a nemzetállam is elhelyezheti valós teljesítménye alapján magát a többi nemzetállam közt a világ térképén.
Várhegyi Kálmán



Megint a magyarokon gúnyolódnak, ezúttal az Origó


A szerdai Világgazdaság írását alapul véve rugdossa a magyar átlag dolgozó réteget az Origo nevű, extrémistának elkönyvelhető hírportál. Rekordmagasságokba emelkedett a háztartások készpénz és lekötetlen betétállomány tavaly év végére -írják. A gúnyos, szarkasztikus cikknek a "Sokan rejtik a párna alá a pénzt" címet adták. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint tavaly év végén a lakosság 2559,7 milliárdnyi forintot tartott magánál, éppen 11 %-al többet, mint egy évvel korábban. Szintén rekordnak számít a folyószámla betétek év végén mért értéke, ez 2333,9 milliárdra rúg, tehát egy év alatt 18%-al növekedett. Az év végére tehát a lakosságnál maradt pénzek összege megelőzte a folyószámla betéteket, így 4645 milliárd maradt a háztartásoknál.
Hídfő.net | Megint a magyarokon gúnyolódnak, ezúttal az OrigóA párna legalább nem jelent csődöt.
Ellenben a Világgazdaság és az Origo állításával, nem a pénzfelvételi tranzakciós díjak indokolják az említett növekedést. A történet ennél jóval prózaibb. Az emberek bizalma megrendült a bankokban, nem kérnek az uzsorás módszerekből. Ha lehetőségük van, inkább befektetnek vagy egyszerűen csak otthon tartják a pénzt. Teljesen felesleges ehhez bármilyen mesét kitalálni, az emberek tudják, hogy pénzük nagyobb biztonságban van otthon a párna alatt, mint a törvényesített uzsoráztatók bankjaiban. Az Origo pedig terjeszti a hazugságokat, mert szorosan összefüggenek ők a hazugságok kitalálóival. Mindnyájan egy kapzsi és hataloméhes klientúra irányítása alatt ténykednek, egymást segítve. Persze nem lesz ez mindig így. A pozíció meginoghat, akkor pedig jön a számonkérés! Igazságosan, ám könyörtelenül.
Dunai István

2014. március 4., kedd

OBAMA NEM TÁRGYAL NETANYAHUVAL




OBAMA KIBORULT NETANYAHU HÜLYESÉGEITŐL

EZ A HÉT LEGJOBB TÉMÁJA

Izrael rendkívül ideges, de ez semmilyen hírből nem jön át. Melyik nap zsidók örjöngtek egymással, mert az ortodox élősködök nem akarnak katonák lenni. Most nem soroljuk Izrael rengeteg belső baját, csak a legfontosabbat említjük, mégpedig azt, hogy a rablógyilkos terrorállam a túlélésért küzd és az USA lélegeztető készülékén van. A világ összes országa számára Izrael a „bukottak” között szerepel, sehol sem tárgyalnak velük, hiszen nincs miről. Ugyanakkor Izrael rendkívül ideges, mert nem tudják, hogy mi lesz a sorsuk? Hiszen az USA tartja őket életben, dollármilliókkal és üres igéretekkel. A közeli napokban Netanyahu elrohant Obamához, hogy mondja meg neki, hogy mi az ábra? Innentől kezdve ez már a hét legjobb vicce. Ugyanis Amerika számára nemcsak Izrael nagy gond, hanem a feltörekvő és független palesztín állam létrejötte is. Netanyahu ki akart csikarni Obamából valami bíztatót, de ehelyett Obama hidegen azt vágta a pofájába, ha nem írod alá a palesztínokkal a megegyezést, akkor nincs miről tárgyalni, Jónapot....Erre az eszelős Nyahu elővette az „Irán megtámadása” nevű nevetséges lemezt, amit Obama már nem akar hallani és az idegeire megy és szépen kitessékelte (magyarul kirugta!) a Fehér Házból a futóbolondot. A dolog annyira komoly, hogy az ATV ma esti híreiben ezzel a témával foglalkoztak részletesen, persze a lényeget elhallgatták és ködösítettek. Hogy a magyar nézőket félrevezessék a súlyos amerikai-izraeli viszonyról. Azt azonban kimondták, hogy Obama Izraelt tette felelőssé, mert még mindig nincs megegyezés a palesztínokkal. Persze az ATV idézhette volna a Haaretz című izraeli oldalt – hogy tisztábban lássunk-, amiben bemutatták azt az iráni animációs filmet (nagyon jó volt!), amin Irán bemutatja azt, hogy mi lesz Izrael sorsa, ha Amerika és esetleg Izrael megtámadná őket légi úton. Ma pedig az iráni PressTV-ben az iráni vezérkari főnök azt mondta, ha netán Iránt meg mernék támadni, akkor Amerikát a pokolra küldenék...Szóval ez az ábra pillanatnyilag.
Kép: Nyahu és az iráni parancsnok, aki viszont nem viccel

http://amagyaroldal.hu/hirek/content/obama-nem-t%C3%A1rgyal-netanyahuval

Az iráni rajzfilmet érdemes megnézni!

Az USA fegyverkezik: ha van fegyver, lesz háború is
Obama elnök azt javasolja, hogy az USA 2014-ben 496 milliárd dollárt költsön katonai célokra. Ez mintegy négyszerese Magyarország éves GDP-jének. Az USA fegyverkezik. Ha van fegyver, kell háború is. Az USA háborút akar, és ebbe a háborúba belerántja szövetségeseit is.

Meggyilkolták Janukovicsot?

Bejárta a médiát Viktor Janukovics ukrán államfő halálának híre, miután egy majdani aktivista elkezdte terjeszteni a Facebook-on, hogy az államfőt szívrohammal vitték kórházba, majd pár órával később életét vesztette.

Nem ez lenne az első eset, hogy a NATO által felforgatott ország vezetőjének halálhírét keltik. Líbia NATO-megszállása alatt Kadhafi halálának hírét ugyanígy elterjesztették, mert rá akarták venni, hogy a vezető nyilvánosan megjelenjen hívei előtt, megelőzvén a pánikot. Egy nyilvánosan megjelenő vezető politikus pedig könnyű célpont, különösen ha vadásznak rá. Nem kizárt, hogy Janukovics halálhírével is ez a helyzet: a nyugat zsoldosai vadásznak az ukrán államfőre, és el akarják érni, hogy nyilvános helyen megjelenjen.
A Rosztov-na-Donuban lévő egyetlen kórház mindenesetre nem erősítette meg a média értesüléseit. Putyin a halálestre vonatkozó kérdésre annyit felelt, "két napja személyesen találkozott vele, akkor még életben volt". Ennek ellenére, ha az ukrán államfő nem jelenik meg nyilvánosan, a közvélemény biztosra veszi majd, hogy életét vesztette. Csakhogy nem is akárhogyan. Ha Janukovics valóban halott, ez a szívroham olyan szívroham volt, mint ahogy minden USA-ellenes dél-amerikai vezető rákos lesz. Ha Janukovics meghalt, biztosra vehetjük, hogy merénylet áldozata lett. Ugyanis jelen pillanatban ő az egyetlen ukrán politikus, akinek demokratikus legitimitása van, és akinek visszatértével helyreállítható az alkotmányos rend Ukrajnában.

http://www.hidfo.net/2014/03/04/meggyilkoltak-janukovicsot

Krím létrehozza saját védelmi minisztériumát

Krím újonnan kinevezett kormányzója bejelentette, hogy a térség megalakítja saját védelmi minisztériumát. A helyi biztonsági erők - beleértve a rendőrséget és hadsereget is -, melyeket korábban Kijevből irányítottak, a helyi kormány ellenőrzése alá lesznek vonva.
Szergej Akszionov, a helyi kormány vezetője azt is bejelentette, hogy a korábban március 30.-ra tervezett népszavazást az autonóm térség sorsáról az eredetileg tervezettnél korábban megtartják. Akszionov egyelőre nem nevezte meg, hogy ki áll majd a védelmi minisztérium élén, egyelőre az ő kezében összpontosul az összes karhatalmi erő irányítása.
Mostanra Harkov mellett több nagyváros és régió is jelezte, hogy ha a Krím-félsziget függetlenedik Ukrajnától, része akarnak lenni az új államalakulatnak. Így könnyen lehet, hogy a Krímen kívül több régióban is népszavazást tartanak majd az Ukrajnából kiválásról, melynek békés átmenetét a függetlenedő krími hadsereg fogja biztosítani.

http://www.hidfo.net/2014/03/04/krim-letrehozza-sajat-vedelmi-miniszteriumat


A krími hatóságok lekapcsolhatnak bármilyen ukrán hírcsatornát


A Krími Minisztertanács határozata szerint "A megfelelő szervek lekapcsolhatnak minden olyan ukrán televízió és rádió adást, ami hazugságokkal próbálja befolyásolni a Krími Autonóm Köztársaság lakosságát". Ez amiatt került bevezetésre, mivel a jelenlegi illegitim kormány megkezdte a hazugságdömpinget a lakosság megtévesztése és egymás ellen fordítása céljából. Kedvelt torzításuk az "Orosz invázió a Krím-félszigeten" című illetve tartalmú közlemények.

Hídfő.net | Oroszpárti tüntetés a Krím-félszigetenOroszpárti tüntetés a Krím-félszigeten, Szevasztopol, 2014.03.01.


Saját tisztjeit zárta el az ukrán haditengerészet - félnek az átállásoktól


A RIA Novosztyi egy személyes kapcsolaton keresztül értesült arról a megdöbbentő helyzetről, ami mostanra az ukrán fegyveres erőknél kialakult. A kapcsolat szerint az ukrán haditengerészet személyzete szabály szerint fogva tart több mint 50 tisztet (saját tisztjeiket) a bázisokon, mert a kormány attól tart, hogy mindannyian átállnának a krími hatóságok oldalára. Most, hogy Krím létrehozta saját Védelmi Minisztériumát és haditengerészetét (melynek élére a kijevi kormány által kinevezett vezető állt át), fokozott a "veszélye" annak, hogy a haditengerészet tiszti kara összességében átáll a keleti kormány oldalára.

Berezovszkij ellentengernagy - ő már átállt, és megalapította a független krími haditengerészetet

Szergej Akszionov, Krím kormányzója újságíróknak bejelentette, hogy több mint 5500 ukrán katona már átállt a krími hatóságok oldalára. A haditengerészettől is számítanak még emberekre, akik nem hagyhatják el az ukrán flotta központját, mert vezetőik tartanak az átállástól.

http://www.hidfo.net/2014/03/05/sajat-tisztjeit-zarta-el-az-ukran-haditengereszet-felnek-az-atallasoktol


Szerb önkéntesek érkeztek Szevasztopolba


Tucatnyi önkéntes érkezett Szerbiából Szevasztopolba, hogy a helyi önkéntes milíciákhoz csatlakozzanak. A szerbek érkezését külön sajtótájékoztatón jelentették be a városházán. "Érkezésünk célja segítségnyújtás orosz testvéreinknek ezekben az időkben, amik nagyon hasonlóak a Balkáni háborúban Szerbiát ért atrocitásokhoz." - nyilatkozott a szerb kontingens vezetője, Milutin Maliszics. "Tetteinkel meg szeretnénk hálálni a sok orosz önkéntes áldozatát amit az 1999-es koszovói konfliktusban hoztak haznánkért." Hozzátette még, hogy külön a kozákok meghívására érkeztek, és az egyik ellenőrzőpont védelme és fenntartása lesz a feladatuk.
Természetesen a Magyar Kormány továbbra is nagyokat hallgat a témában.

Hídfő.net | Szerb önkéntesek érkeztek SzevasztopolbaSzerb önkéntesek érkeztek Szevasztopolba, 2014.03.05. A képen a szerbek által ellenőrzött átjáró látható.



A kijevi cionhelytartók aláírják saját halálos ítéletüket

Az illegitim kijevi kormány megszavazta, hogy felvesznek egy 610 millió eurós IMF hitelt, - 349 képviselőből 281 támogatta, ők azok, akik könnyen sikkasztható nagy összegekben reménykednek. Eközben az IMF küldöttei Kijevben tartózkodnak, a mai nap tárgyalják meg a hitel feltételeit. Igaz, nagy képzelőerő nem szükséges hozzá, mert a kölcsön feltételei már korábban kiszivárogtak, a helytartók egyébként is csak az aláírás miatt kellenek.
A nyugat által pozícióba tett helytartói kormány eladósítja az országot, majd megszorító intézkedések elnevezés leple alatt tönkrevágja a hazai vállalkozásokat. A hazai gazdaság teljes felszámolása után pedig Ukrajna is hazánkhoz hasonlatos szemétlerakóhely lesz, ahol a népnek annyi jut, hogy a nyugati multik által termelt szemetet felzabálhatja, azt is drágán és hitelre.
Akarják-e ezt az ukránok? Dehogy akarják. A kétségbeesett embereknek, akik az ország nyugati orientációját támogatják, fogalmuk sincs arról, hogy mivel jár az uniós tagság, vagy milyen következményekkel jár a felvett IMF hitel. Akkor jönnének majd rá, amikor a munkahelyre ingázás, a számlák befizetése és az élelmiszer ára a teljes bérüket felemészti.
Szerencsére odáig nem fog fajulni a helyzet, nem lesz semmilyen EU csatlakozás (akár aláírják, akár nem). Az IMF hitel törlesztése pedig az első megszorítások bejelentéséig fog tartani, utána újra feltöltődik a Majdan.
A mai tárgyalások során a kijevi helytartói kormány nem az IMF hitelszerződést írja alá, hanem a saját halálos ítéletét.
Fenyvesi Áron



A Fenevad törvényesítené az "ötödik hadoszlopot" Ukrajnában


Bejelentette az Európai Bizottság, hogy 11 milliárd euró hitelt adnának Ukrajna helytartói kormányának cserébe a reformprogram végrehajtásáért. Jose Manuel Barroso, az EB elnöke "Ukrajna fényes jövőjének" előkészítéseként emlegette a reformprogramot, ami valójában az ukrán gazdaság módszeres megsemmisítése, és melynek részletei már korábban kiszivárogtak. Épeszű ember nem fogad el egy ilyen programot, Janukovics elnök is emiatt mondta vissza a társulási szerződés aláírását.
A reformprogramért cserébe két éven keresztül tartanák infúzión a nyugat által fegyveres forradalommal hatalomra juttatott illegitim kormányt. Minden egyes újabb lépés megszavazásáért újabb hitelrészletet utalnának majd, vagyis az újabb hitel újabb helytartói prémiumnak tekinthető. Újabb elsikkasztható vagyonok, amit Brüsszel szavazógépei helytartói szolgálataikért kapnak.

Barroso emellett arra is tett utalást, hogy Ukrajnában "gyenge a civil társadalom", amit civil szervezetek támogatásával kell ellensúlyozni. Ez a nyugaton is alkalmazott tipikus támogatási rendszer felépítésére tett utalás. Nyugaton a civil szervezetnek nevezett tömörüléseken keresztül tartják fenn a többpártrendszer működtetéséhez szükséges apparátust. A civil szervezetek hálózatán keresztül mozgatják azokat a pénzeket, ami ahhoz szükséges, hogy mindig legyen egy újabb párt, melynek megválasztása valódi rendszerváltásnak tűnik, miközben az irányítás a társadalom felett stabilan megtartható.
Barroso bejelentése azt jelenti, hogy a helytartói kormány pénzelése mellett megkezdenék az ötödik hadoszlop törvényesítését Ukrajnában.

http://www.hidfo.net/2014/03/05/torvenyesitenek-az-otodik-hadoszlopot-ukrajnaban


Már Ukrajna NATO-csatlakozásáról tárgyalnak Kijevben
Ukrajna NATO-csatlakozásáról terjesztett be törvényjavaslatot az új kormánytöbbséghez tartozó, legnagyobb létszámú Haza (Batykivscsina) frakció három képviselője. Az előterjesztés szerdán megjelent a parlament hivatalos honlapján.
Az indítvány szerzői: Borisz Taraszjuk volt külügyminiszter, valamint Olekszandr Csornovolenko és Valentin Koroljuk képviselők.
A törvényjavaslat indoklásában leszögezik: “az, hogy 2010-ben Ukrajna tömbön kívüli országgá minősítette magát, nem vezetett az ország biztonságának erősödéséhez, épp ellenkezőleg, csökkentette védelmi képességeit”.
A dokumentum szerint a szerzők módosítani javasolják az Ukrajna nemzetbiztonságának alapjairól és az ország bel- és külpolitikájának alapjairól szóló törvényeket. A jogszabályokban törvényi szinten erősítenék meg, hogy Ukrajna külpolitikájának stratégiai célja az euroatlanti integráció, és a NATO-csatlakozás.
Egyelőre nem tudni, mikor kerülhet napirendre a törvényjavaslat a parlamentben. Előbb a kérdésben illetékes bizottságoknak is jóvá kell hagynia ahhoz, hogy a parlament plenáris ülésén megvitassák és szavazzanak róla.
A TSzN hírcsatorna által előző nap végzett gyorsfelmérés alapján az ukrán lakosság 79,1 százaléka úgy véli, hogy Ukrajnának sürgősen be kellene lépnie az észak-atlanti szövetségbe. A televízió hírportálján feltett kérdésre egy nap alatt rekordszámban, 32 ezren válaszoltak.
(Népszava)

Bal-Rad komm: Eddig az ötletig-azt lehet mondani-a Nyugat bosszantgatta egy kicsit Misát! Amikor aztán az mordult egyet, hirtelen visongani kezdtek ijedtükben.
Ezzel az ötlettel viszont…!
Ezzel komoly veszélybe sodorta önmagát a kijevi horda!

Ami viszont a fékevesztett cionatlantista rablóhad “takarózását” jelenti egy “televiziós közvéleménykutatás eredményével”-még ha nem is hivatkoznak rá-több mint az EMBERISÉG hülyének nézése.
Le fog csapni a buran Kijevre!

Gazprom 30 évre érvényes szerződést köt Kínával

Alekszej Miller Gazprom vezér szerint 38 milliárd köbméter gáz eladásáról szól a szerződés, ami már gyakorlatilag csak a felek ratifikációjára vár. A szerződés megvalósulását Dimitrij Medvegyev orosz miniszterelnök is kiemelt figyelemmel és támogatással kíséri. Ennyit a nyugati szakértők megállapításáról, miszerint ha oroszok nem adnak el európának gázt, akkor az a nyakukon marad.
Hídfő.net | Gazprom 30 évre érvényes szerződést köt KínávalAlekszej Miller

http://www.hidfo.net/2014/03/04/gazprom-30-evre-ervenyes-szerzodest-kot-kinaval




A Gazprom bejelentette, hogy megszünteti Ukrajna gázárkedvezményét


A bejelentésre közvetlenül azután került sor, hogy az illegitim ukrán kormány közölte a Gazprom képviselőivel, hogy nem tudják kifizetni az 1,529 milliárd dollár fennálló tartozásukat. "A Gazprom döntése ebben a helyzetben teljesen jogos" - kommentálta Vlagyimir Putyin újságírók kérdésére az eseményeket. Elképzelhető, hogy a galíciaiak elfelejtették, hogy a bál végén ki kell fizetni a számlát? Nem ez lenne az első eset.
Hídfő.net | Gyorshír: Gazprom bejelentette, hogy megszünteti Ukrajna gázárkedvezményét

Janukovics behívja az orosz hadsereget Ukrajnába

Viktor Janukovics ukrán államfő megkérte Vlagyimir Putyin orosz elnököt, hogy katonai erővel állítsa helyre a törvényt és rendet Ukrajnában.
Hídfő.net | Janukovics behívja az orosz hadsereget UkrajnábaVége a rendkívüli hadgyakorlatnak. A csapatok felkészültek a kijevi útra.

"A nyugati országok befolyására nyílt terror és erőszak zajlik, amit katonai erővel kell megfékezni".

Vitalij Csurkin orosz ENSZ nagykövet ezt az ENSZT BT harmadik rendkívüli ülésén jelentette be. Oroszország az ország legitim államfőjétől felhatalmazást kapott, hogy megkezdje a rendrakást Ukrajnában.
Janukovics ezt írásba is foglalta egy Putyinnak címzett levélben, aminek a másolatát Csurkin jóvoltából az ENSZ BT tagjai mind megkapták.
A nyugat semmit nem tehet - Ukrajnában Janukovics az egyetlen állami vezető, akinek demokratikus felhatalmazása van bármit is tenni. A nyugat által az ország élére tett bábkormány nem rendelkezik demokratikus legitimitással, mert senki nem választotta meg őket. Így az orosz hadsereg "a demokrácia védelmében" avatkozik be Ukrajnában.

http://www.hidfo.net/2014/03/04/gyorshir-janukovics-behivja-az-orosz-hadsereget-ukrajnaba


Putyin: ha törvénytelenséget látnak Kelet-Európában, támadhatnak is


Nincs szükség az orosz fegyveres erők ukrajnai bevetésére, de a lehetőség megvan – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkva környéki rezidenciáján tartott sajtótájékoztatóján.
Oroszország fenntartja magának az összes lehetőséget, ha törvénytelenséget tapasztal a kelet-európai térségben – közölte.
Putyin szerint Viktor Janukovics Ukrajna hivatalos elnöke, annak ellenére, hogy nem ő gyakorolja a hatalmat. A hatalomátvételt Putyin puccsnak minősítette. Szavai szerint Ukrajna testvéri állam.
(MTI)



Putyin: a katonai beavatkozás végső megoldás, de jogunk van hozzá


Vlagyimir Putyin orosz elnök Moszkvában médiakonferenciát tartott, ahol az orosz-ukrán háborútól rettegő újságírókat felvilágosította a helyzet valós természetéről.
Putyin kifejtette, az elmúlt hetek során Kijevben fegyveres hatalomátvétel történt, annak ellenére, hogy Janukovics elnök hajlandó volt engedményeket tenni az ellenzéknek. Putyin kiemelte, az ukrán népnek jogában áll tüntetni Janukovics ellen, tekintve az országban zajló mérhetetlen korrupciót és Janukovics elnökségének más hibáit. A fegyveres lázadással az ellenzék viszont aláásta az ország politikai stabilitását.
Putyin elmondta, hogy bár ő nem támogatta a hónapokon keresztül tiltakozó majdan tüntetőket, de szimpatizál velük és megérti, hogy megelégelték a helyzetet. Ugyanakkor azt is elmondta, hogy ami jelenleg Ukrajnában zajlik, az nem több, mint egy csoport csaló leváltása, hogy a helyére újabb csalókat ültessenek, olyan üzletembereket, akinek a hitelessége már eddig is megkérdőjelezhető volt.
Janukovics mostanra kevés befolyással rendelkezik Ukrajnában, de még mindig ő az ország legitim államfője, - mondta Putyin. Az új kijevi hatóságok nem tekinthetők felelős kormánynak.
Az orosz elnök mostanra megkapta a Föderációs Tanács jóváhagyását a hadsereg bevetésére Ukrajnában, de azt mondta, egyelőre nincs szükség ilyen akcióra. Ugyanakkor kiemelte, a radikális aktivisták több embert is meggyilkoltak, a parlament ostroma alatt is egy technikus vesztette életét, nem politikai célpontok. Emiatt Moszkva élni fog a jogával és azonnal elsöprő katonai erőt alkalmaz, amint a dél-kelet ukrajnai oroszok is veszélybe kerülnek. A fent említett incidensek adják meg a jogalapot arra, hogy Moszkva csapatokat küldjön az ukrajnai oroszok védelmére.
Az elnök kifejtette, Oroszország támogatja, hogy Ukrajna lakossága maga rendelkezzen az ország jövőjét illetően. Ezzel szemben a kijevi "kormány" nem tekinthető legitim kormánynak, mert nincs demokratikus felhatalmazása. Ha Moszkva a katonai beavatkozás mellett dönt, az a nemzetközi joggal összhangban fog történni az alkotmányos rend helyreállítása céljából. Azt viszont elmondta, az Egyesült Államoknak és szövetségeseinek annak ellenére, hogy saját érdekszférájuk növelésére katonai erőt alkalmaznak, nincs jogi alapja a katonai beavatkozásra. A nyugat viszont már Irakban és Líbiában megmutatta, hogy hajlamos az ilyen lépésekre.
Putyin elmondta, hogy a Krím-félszigeten tartózkodó, jelzés nélküli csapatok nem orosz katonák, hanem a krími önvédelmi alakulatok emberei, akik nem képzettebbek a Janukovics ellen Kijevben fellépő alakulatoknál. (A kijelentés amiatt érdekes, mert a Kijevben harcoló alakulatoknak a nyugati országok biztosítottak kiképzést és felszerelést. Vagyis ezzel Putyin indirekt módon kijelentette, hogy az önvédelmi egységeknek Moszkva biztosít kiképzést és felszerelést, de nem közvetlen az orosz hadsereg tagjai.)
Putyin több újságíró kérdésére válaszul kijelentette, Oroszország nem fog háborút kezdeni Ukrajna ellen. De az orosz csapatok beavatkoznak, amint az ukrán civilek biztonsága veszélyben forog.
Az újságírók egyike kérdezte az elnököt a Kijevben működő mesterlövészekről - róluk elmondta, hogy Janukovicstól senki nem kapott parancsot fegyver használatára, így a civilekre tüzet nyitó fegyveresekről az ellenzéki erőket kell kérdezni.
Putyin elmondta, Janukovics a jövőben már nem fog részt venni az ukrán politikában, - ezt személyesen az ukrán elnök mondta neki. Moszkva viszont menedéket ad Janukovicsnak, mert fennáll a veszélye, hogy ha Ukrajnában marad, "ismeretlen fegyveresek" egyszerűen kivégzik.
Oroszország figyelemmel fogja kísérni az elnökválasztásokat, és ha az a terror, megfélemlítés jegyében zajlik, Moszkva nem fogja elismerni a választás eredményeit. Valamint Putyin kifejtette, bármilyen együttműködésre csak akkor hajlandók az ukrán kormánnyal, ha annak demokratikus legitimitása lesz. Addig viszont semmilyen államfői megállapodás nem születhet, ugyanis Kijevben továbbra sincs államfő. Tovább, ha Ukrajnában az 1917-es orosz bolsevik forradalomhoz hasonlatos átalakulások kezdődnek, Moszkva nem fogja tartani magát semmilyen korábbi egyezményhez sem.

http://www.hidfo.net/2014/03/04/putyin-katonai-beavatkozas-vegso-megoldas-de-jogunk-van-hozza


Az orosz ajkú lakosság tiltakozó megmozdulásai Dél-és Kelet-Ukrajnában


Az orosz ajkú lakosság tiltakozó megmozdulásai dél-és kelet Ukrajnában a kijevi banditakormány ellen 2014 március Forrás rt com
Az orosz ajkú lakosság tiltakozó megmozdulásai Dél-és Kelet-Ukrajnában, – a kijevi banditakormány ellen. – 2014. március. – Forrás: rt.com .
Szabad Riport Tudósító Iroda